Raszkolnyikov
| Raszkolnyikov szól: Hol van a szekercém, |
| amellyel széjjelvertem csöndesen |
| az öregasszony reszkető fejét én, |
| ki nézte mind a két szemem, |
|
| hol egyikbe, hol a másikba szállt át, |
| mint rebbenő madár, tekintete, |
| míg megtalálta végleges homályát |
| s mint nagy függöny, hullott a földre le. |
|
| Ó, meddig üssem, hol van a szerencsém, |
| ezt a repedhetetlen koponyát, |
| ó, meddig üssem? Ameddig szeretném, |
|
| Segíts, Napóleon s te gyáva cikk, |
| hogy megtaláljam homlokán a ráncot, |
| ó, milyet üssek, nagyot vagy kicsit, |
| és úgy csináljam, ahogy fába vágok? |
|
| Avdotya szól: Bátyám, töménytelen nagy |
| a szenvedés az emberek fején, |
| hogy lecsaphasd, elégtelen vagy, |
| szekercéd hozzá nem elég kemény. |
|
| Senki se szól. A gyilkosok fehérek, |
| mint teknő mélyén áztatott ruhák, |
| a madarak az égig felrepülnek, |
|
|
|