Naplócska

A piroshéjú alma-ketrec fogott körül, anyányi otthon, törleszkedtem az életemhez, hogy legyek, ha már megfogantam. Hurkolt a nap. Mesék pora rakódott vékony tagjaimra, mint egy királyfi, akkora voltam, vagy mint egy sárga szilva. A nádban játszottam le később tizenegyéves ifjúságom, hol barátot találtam és nőt, tél-túl az óperenciákon. Aztán megnőttem, mint becses vadállat, kinek jó a bőre s úgy néztem, ahogy véreres szemükkel ők a fűre, földre. Majd rámszakadt az ár, a víz s rámszakadtak a lompos esték. Élek napot-napra. Ez is valamiféle hősiesség.