Agyag
Agyagból gyúrtam embereket |
és aztán beléjük leheltem |
köhögve, sípolva a lelkem, |
hogy legyen elég szeretet |
bennük, a napon szárítottam |
őket, arany lett a fejük, |
lettem a fényben és a porban. |
|
És ma már senki sincs velem, |
nem lehet bírni közelségem, |
se meghajolva, se merészen |
nem lehet bírni már velem, |
mert igaz, elébük térdelek, |
oly nagy bennem az áhítat, |
|
|
|