Fejezetek Leninről

KRUPSZKAJA

Abban az időben azoknak, akik előzetes letartóztatásban voltak, annyi könyvet lehetett bevinni, amennyit csak akart az ember. A könyveket elég felületesen vizsgálták át, és így természetesen nem vették észre a betűk közepébe rótt apró pontokat vagy az alig észlelhető elszíneződést, amit a könyv lapjain a tejjel való írás okozott. Vlagyimir Iljics, hogy rajta ne kapják a titkosíráson, kenyérbélből kis „tintatartókat” gyúrt, ezeket megtöltötte tejjel, s amikor megzördült a kémlelőablak retesze, gyorsan bekapta. „Ma tizenhat tintatartót ettem meg” – jegyezte meg tréfásan egyik levelében.

LENIN

1896. január 12. Kedves Nővérkém! Tegnap élelmiszert kaptam tőled, és éppen előtte másvalaki is hozott mindenféle ennivalót, ilyenformán hát komoly készletek gyűltek össze nálam: például nyugodtan nyithatnék teaüzletet, de azt gondolom, nem engedélyeznék, mert az itteni kantinnal való konkurenciában kétségtelenül enyém lenne a győzelem. Utóirat: Ha netalán még egyszer meglátogatsz itt – kérlek, hozzál egy fém irónt, kicserélhető grafittal. A közönséges faceruzák használata itt kényelmetlen: kések tartása tilos. A fegyőrt kell megkérni, hogy a ceruzát kihegyezze, az pedig nem túlságosan szívesen és nem minden huzavona nélkül hajtja végre az ilyen megbízásokat.

KRUPSZKAJA

Bármilyen önuralma volt is Vlagyimir Iljicsnek, bármennyire beleilleszkedett a börtönélet kereteibe, őt is nyilvánvalóan kínozta a rabság fojtogató levegője, és elfogta a szabadság utáni vágy. Egyik levelében a következő tervet írta meg. Amikor sétára vitték őket, a folyosó egyik ablakából egy szempillantásra láttak egy darabkát a Spalernaja utca járdájából. Nos, Vlagyimir Iljics azt gondolta ki, hogy Apollinarija Alekszandrovna Jakubova és én meghatározott időpontban álljunk oda erre a járdadarabkára, hogy láthasson minket. Apollinarija valamilyen okból nem tudott velem tartani, de én egy ideig nap nap után elmentem, és sokáig álldogáltam a megjelölt helyen.

LENIN

Ob, vasúti állomás, 1897. március 2. Még egyszer írok neked, drága anyuskám, útközben. Még további két napig tart az út. Most lovas szánon átkeltem az Obon, és már megvettem a vasúti jegyeket Krasznojarszkig. Elég jól utaztunk – de a meleg (jobban mondva nagyon meleg) ruházatot csak azért tudtam nélkülözni, mert az út rövid ideig – még egy óráig sem – tartott. Ha szánon kell utaznom tartózkodási helyemig, akkor természetesen irhabundát, halinacsizmát, sőt talán sapkát is be kell szereznem. A nyugat-szibériai útvonalon, amelyen most végigmentem, meglepően egyhangú a táj: kopár és kietlen sztyeppe. Se települések, se városok, csak nagy ritkán egy-egy falu, néha erdő, és különben csak sztyeppe. Később, azt mondják, a tajga következik, aztán Acsinszkától kezdve hegyek. Kemény a hideg, több mint húsz fok, de hasonlíthatatlanul könnyebben elviselhető, mint Oroszországban. A szibériaiak azt állítják, hogy ez a levegő „lágyságának” köszönhető.

LENIN

Április 17. Tegnap három levelet kaptam tőletek, drága anyuskám. Ma részletesebben tájékozódtam azokról a falvakról, amelyeket számunkra kijelöltek. Én Susenszkoje faluba kerülök. Ez egy nagy falu járási székhellyel, a Jenyiszej jobb partján terül el.

LENIN

Május 18. Susenszkoje – vagy Su-su-su, így neveztem tréfásan végleges nyugvóhelyemet – egész rendes falu. Igaz, meglehetősen kopár helyen fekszik, de nem messze tőle az erdő. A Jenyiszejhez nem vezet út, de a Sus folyó közvetlenül a falu mellett folyik, ezenkívül nem messze van a Jenyiszejnek egy meglehetősen nagy mellékfolyója, és ott lehet majd fürödni. A látóhatáron emelkednek a szajáni hegyek vagy nyúlványaik; némelyik hegy egészen fehér, és aligha olvad el rajta valaha is a hó. Tehát festői szépségek is akadnak, és nemhiába írtam még Krasznojarszkban verset: „Susában a Szaján lábánál…”, de az első verssornál több, sajnos nem tellett tőlem! Az időjárás rendkívül változékony. Tegnap például vadászni mentem; reggel pompás idő volt, egészen meleg, nyári nap. Este hirtelen csúnya, fagyos szél kerekedett, s ráadásul az eső is megeredt. Nyakig lucskosan érkeztünk haza, s ha nem lett volna prémruhánk, megfagytunk volna az úton. Az itteniek azt mondják, hogy Szibériában az ilyen esetek nyáron sem mennek ritkaságszámba, és ők még nyáron is prémruhát visznek magukkal, ha valahová utaznak.

LENIN

Július 19. Azt kéred, húgocskám, írjam le a Su-su-su falut… Nagy falu, néhány, eléggé piszkos utcája van – minden olyan, amilyen efféle helyen lenni szokott. A sztyeppén terül el – kert és általában növényzet nincs. A falut trágya övezi; azt itt nem hordják ki a földekre, hanem pontosan a falu határában ledobják, ezért ha valaki kimegy a faluból, majdnem mindig át kell mennie bizonyos mennyiségű trágyán. Közvetlenül a falu mellett folyik a Sus folyócska, amely egészen sekély. A másik oldalon van a „liget”, ahogy ünnepélyesen nevezik a parasztok – a valóságban egy nagyon silány, erősen megkopasztott erdőcske, még igazi árnyék sincs benne. A hegyek – ezekről a hegyekről nagyon pontatlanul nyilatkoztam, mert innen 50 versztnyire vannak, és így csak nézni lehet őket, pontosan ugyanúgy, ahogy Genfből látni a Mont Blanc-t. Ezért arra a kérdésedre, hogy „milyen hegyeket másztam meg”, csak azt válaszolhatom: az úgynevezett „ligetben” levő nyomorúságos homokbuckákat; homok itt általában bőven van.

LENIN

Augusztus 17. Magamról tulajdonképpen nincs mit írnom. A leveleim azért is rövidek, mert az élet túlságosan egyhangú; a külső körülményeket mind leírtam már; ami pedig a belsőket illeti, egyik nap csak abban különbözik a másiktól, hogy ma az egyik könyvet olvassa az ember, holnap a másikat; ma jobbra sétál ki a faluból, holnap balra; ma az egyik munkáját írja, holnap a másikat.

LENIN

1898. január 24. Nagyezsda Konsztantyinovnát azzal biztatják, hogy az Ufa kormányzóságban eltöltendő három évét kétévi susai száműzetésre változtatják, én hát várom őt. Sőt lakást is készítek neki elő – házigazdáimnál a szomszéd szobát. Ha nyáron még több vendég jön, akkor igénybe vehetjük az egész házat (a háziak az udvarba költöznek egy régi házikóba) – és ez sokkal kényelmesebb lenne, mint itt saját háztartást berendezni. Csak azt nem tudom, hogy Nagyezsda Konsztantyinovna ügye tavaszig elintéződik-e: azt mondják, hogy februárban, de hiszen sok mindent mondanak.

KRUPSZKAJA

Alkonyodott, mikor anyámmal megérkeztünk Susenszkojéba. Vlagyimir Iljics épp vadászni volt. Leraktuk a csomagjainkat, és bevezettek minket egy parasztházba. Szibériában a parasztok házai nagyon tiszták, a padlót házilag szőtt futószőnyegek borítják, a falakat hófehérre mázolják és fenyővel díszítik. Vlagyimir Iljics szobája kicsi volt, de szintén tiszta. Végre Vlagyimir Iljics hazatért a vadászatról. Csodálkozott, hogy világosság van a szobájában. A házigazda azt mondta neki, hogy Oszkar Alekszandrovics jött el ittasan, és szanaszéjjel dobálta minden könyvét. Iljics egy-két ugrással a tornácon termett; itt találkoztunk össze, abban a pillanatban léptem ki a házból.

LENIN

1898. május 10. Végre a vendégek is megérkeztek hozzám, drága anyuskám. Május hetedikén este érkeztek, nekem meg éppen ezen a napon jutott eszembe, hogy vadászni megyek; így hát nem találtak otthon. Úgy látom, Nagyezsda Konsztantyinovna nincs jó színben – itt jobban kell majd törődnie az egészségével. Rólam Jelizaveta Vasziljeva azt mondta: „Ej, de meghízott!” – mint látod, olyan vélemény, hogy jobb nem is kell. Nagyezsda Konsztantyinovna ideutazását tragikomikus feltételhez kötötték: ha nem megy férjhez azonnal, akkor vissza Ufába! És minthogy én a legkevésbé sem vagyok hajlandó ezt megengedni, máris megkezdjük a „lótás-futást”, hogy böjt előtt összeházasodhassunk: talán mégiscsak remélhető, hogy a szigorú felettes hatóság ezt a házasságkötést eléggé „azonnalinak” fogja minősíteni?!

KRUPSZKAJA

1898. május 10. Kedves Marija Alekszandrovna! Végre megérkeztünk Susenszkojéba, és beváltom az ígéretemet – megírom, milyen színben van a fia. Szerintem remekül összeszedte magát. Egy itt lakó lengyel nő azt mondja: Uljanov úr mindig jókedvű. – Szörnyen lelkesedik a vadászatért, itt általában mindenki szenvedélyes vadász, és így feltehető, hogy hamarosan az én érdeklődésem középpontjába is mindenféle kacsák, vadkacsák és hasonló vadállatok kerülnek.

KRUPSZKAJA

Június 14. Kedves Marija Alekszandrovna! Vologya itt ül, és elmélyedten beszélget a molnárral, én pedig leültem, hogy írjak Magának egy kicsit. Nem tudom, mivel kezdjem, egyik nap olyan, mint a másik, események nincsenek. Úgy rémlik, mintha egy örökkévalóság óta élnénk Susában. Esténként mindennap sétálunk, anyám messzire nem megy, mi azonban néha távolabbra is elmegyünk. Itt a levegő este egyáltalán nem párás, és a séta nagyon jólesik. Igaz, sok a szúnyog, de mi hálókat varrtunk magunknak. Vadászat helyett Vologya megpróbált áttérni a halászatra, egyszer egy éjszakára a Jenyiszejen túlra ment menyhalat fogni, de a legutóbbi kirándulása után, amikor egyetlen halacskát sem sikerült fognia, valahogy nem esik szó többé a menyhalakról.

KRUPSZKAJA

Augusztus 16. Az utóbbi napokban megindult az „idegen törzsbeliek”, vagyis a másutt letelepített száműzöttek inváziója, ami békés életünkben egész felfordulást okozott. Különösen fárasztottak minket a „gazdasági” beszélgetések lovakról, tehenekről, sertésekről. Itt mindenki lelkesen gazdálkodik, még mi is akartunk szerezni egy fél lovat, de a mi fél lovunkról kiderült, hogy egy agyonhajszolt gebe, amely három versztet másfél óra alatt tesz meg. Kénytelenek voltunk hát a lovat visszaadni, s gazdasági vállalkozásunk kudarcba fulladt. Ellenben buzgón gyűjtünk gombát. Vologya először kijelentette, hogy gombát szedni nem tud és nem szeret, most pedig alig lehet kivonszolni az erdőből, valóságos „gombaláz” fogta el. Jövőre veteményeskertet akarunk ültetni. Vologya már elszerződött a veteményes ágyak kapálására. Ez testgyakorlás lesz neki. Egyelőre buzgón vadászik. Fajdkakasokat lő, mi pedig esszük és dicsérjük.

KRUPSZKAJA

Szeptember 11. Ilyen ostobaságokról írok, de nem történik semmi. Az események egyhangúsága mellett az ember valahogy teljesen elveszti az időérzékét. Egyszer Vologyával odáig süllyedtünk, hogy sokáig nem tudtunk visszaemlékezni, vajon V. V. tegnapelőtt volt-e nálunk, vagy tíz nappal azelőtt. Egész csomó dolgot kellett átgondolni, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Csak nagy nehezen sikerült.

LENIN

November 11. Megkaptuk a leveledet, húgocskám, és nagyon örültünk neki. Nyomban elővettük a térképet, és kezdtük nézegetni, hol az ördögben is van az a Brüsszel. Megállapítottuk, és gondolkodni kezdtünk: egy macskaugrás Londontól is, Párizstól is, Németországtól is, tehát úgyszólván Európa kellős közepén… Bizony, irigyellek. Száműzetésem első időszakában még csak látni sem akartam Európai-Oroszország és Európa térképét, gyakran olyan keserűség fogott el, amikor kiterítettem, és nézegetni kezdtem rajta a különböző fekete pontokat. Most azonban nem így van, már beletörődtem, és nyugodtan nézegetem a térképet; gyakran arról is elábrándozunk, hogy a „pontocskák” közül melyikbe szeretnék eljutni majd. A száműzetés első felében, úgy látszik, többet néztem hátra, most meg – előre nézek.

KRUPSZKAJA

November 22. Most Vologya már határozottan és véglegesen nekilátott a könyvének; szörnyen fukarkodik az idővel. Kéri, hogy reggelenként 8-kor, sőt fél 8-kor keltsem fel, persze az én keltésem többnyire eredménytelen, dörmög, dörmög, a fejére húzza a takarót, és újra elalszik. A könyvön kívül másik foglalkozása – a korcsolyázás. Vologya kitűnően korcsolyázik, sőt kezét szürke zakójába dugja, mint a vérbeli sportemberek. Én egyáltalán nem tudok korcsolyázni; számomra egy karosszéket állítottak fel, és a körül próbáltam csúszkálni. Anyám elégedetlen Vologyával: nemrég Vologya a fajdkakast a legkomolyabban libának hitte, s evés közben dicsérte: jó a liba, nem zsíros. Aztán van még egy szórakozásunk. Karácsonyra a városba készülünk, Vologya erre az időre sakkot készít, és élethalálharcot akar vívni Lepesinszkijjel. A sakkfigurákat Vologya fakéregből faragja, többnyire esténként, amikor már végleg „kiírta magát”. Néha tanácsot kér tőlem: milyen fejet faragjon a királynak vagy milyen legyen a királynő dereka. A sakkjátékhoz édeskeveset értek, a lovat összetévesztem az elefánttal, de bátran adok tanácsot, és a Vologya keze alól kikerülő figurák csodálatosak.

KRUPSZKAJA

Tolsztoj írta valahol, hogy az utas az út első felében rendszerint arra gondol, amit maga mögött hagyott, a másik felében pedig arra, mi vár rá. Így van ez a száműzetésben is. Az első időben inkább a múlt tanulságait összegeztük. A száműzetés második felében már főleg arra gondoltunk, mit hoz számunkra a jövő. Iljics mind többet gondolkodott azon, mit kell tenni, hogy a pártot kivezessük nehéz helyzetéből. Alig aludt, borzasztóan lefogyott. Álmatlan éjjeleken minden részletében átgondolta tervét, megvitatta Krizsanovszkijjal, velem, írt róla Martovnak, s így, levelezés útján megbeszélte vele a külföldre utazást.

KRUPSZKAJA

1900. január 19. Kedves Marija Alekszandrovna! Végre tisztázódott a kérdés: mehetünk Oroszországba, a száműzetés idejét nem szándékoznak meghosszabbítani. Most másról nem is beszélünk, csak az utazásról. Tekintettel a hidegre, csukott szánt akartunk rendelni, de a városban nem lehet szerezni. Meleg holmink sok van, csak nem fagyunk meg, aztán az idő enyhül, úgy látszik: Oszkár tegnap egy felhőcskét látott, ma reggel pedig csak 28 fokot mértünk. Az a legnagyobb baj, hogy anyám folytonosan meghűl, most újra köhög. Én Vologyával a legnagyobb fagyban is mindennap kijárok, és hozzászoktunk a levegőhöz, de hogy anyám hogyan teszi meg az utat, azt nem tudom. Hát, a viszontlátásra. Sokszor csókolom. Manyácskát és Anyutát is csókolom, sajnálom, hogy nem juthatok el Moszkvába. Anyám üdvözletét küldi. Nágya.

NARRÁTOR

1917. november 27-én a Népbiztosok Tanácsának megkeresésére megérkezett a német kormány válasza, hogy hajlandó a béketárgyalásokra. December 15-én Szovjetköztársaság és a központi hatalmak négy hétre fegyverszünetet kötöttek. December 22-én Breszt-Litovszkban megkezdődtek a béketárgyalások. A németek azt követelték, hogy a szovjetek mondjanak le a központi hatalmak hadserege által elfoglalt területekről: Lengyelországról, Litvániáról, a Baltikum déli részéről. A szovjet küldöttség nem írta alá a békeszerződést; a párt Központi Bizottsága ismételten a tárgyalások elhúzása mellett döntött. Február 17-én a németek bejelentették, hogy a fegyverszünetet befejezettnek tekintik, és támadást indítottak.

NARRÁTOR

Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottságának 1918. február 17-i, esti ülésének szavazása.

NARRÁTOR

Ki szavaz arra, hogy a béke aláírása céljából haladéktalanul új tárgyalásokat javasoljunk Németországnak?

Buharin: ellene.

Lomov: ellene.

Trockij: ellene.

Urickij: ellene.

Joffe: ellene.

Kresztyinszkij: ellene.

Lenin: mellette.

Sztálin: mellette.

Szverdlov: mellette.

Szokolnyikov: mellette.

Szmilga: mellette.

NARRÁTOR

Ellene hatan, mellette öten.

NARRÁTOR

Ki szavaz a forradalmi háborúra?

NARRÁTOR

Mellette – senki.

NARRÁTOR

Ki szavaz arra, hogy teljes ellenállást tanúsítsunk, ha Németország támadást indít?

Buharin: mellette.

Lomov: mellette.

Trockij: mellette.

Urickij: mellette.

Joffe: mellette.

Kresztyinszkij: mellette.

Lenin: mellette.

Sztálin: mellette.

Szverdlov: mellette.

Szokolnyikov: ellene.

Szmilga: mellette.

NARRÁTOR

Mellette tízen, ellene egy.

NARRÁTOR

Ki szavaz arra, hogy várjunk a béketárgyalások felújításával mindaddig, amíg kellőképp felmérhető lesz a német támadás, és ki nem derül, hogy milyen hatást gyakorol ez a munkásmozgalomra?

Buharin: mellette.

Lomov: mellette.

Trockij: mellette.

Urickij: mellette.

Joffe: mellette.

Kresztyinszkij: mellette.

Sztálin: ellene.

Lenin: ellene.

Szverdlov: ellene.

Szokolnyikov: ellene.

Szmilga: ellene.

NARRÁTOR

Mellette hatan, ellene öten.

NARRÁTOR

Elvileg megengedhető-e az imperialista Németországgal való béke aláírása az ismert feltételek mellet?

NARRÁTOR

Mindenki arra szavaz, hogy megengedhető.

NARRÁTOR

Mit válaszoljunk a főparancsnokságnak? Ki szavaz arra, hogy ellenállást kell tanúsítani, s visszavonulásunk esetében meg kell semmisíteni minden ingóságot és hadianyagot, amely Németország számára hasznos?

Buharin: tartózkodik.

Lomov: tartózkodik.

Trockij: mellette.

Urickij: mellette.

Joffe: mellette.

Kresztyinszkij: tartózkodik.

Lenin: tartózkodik.

Sztálin: nem vesz részt a szavazásban.

Szverdlov: tartózkodik.

Szokolnyikov: tartózkodik.

Szmilga: tartózkodik.

NARRÁTOR

Mellette hárman, ellene senki, tartózkodnak nyolcan.

NARRÁTOR

Ha ténnyé válik a német támadás, Németországban és Ausztriában viszont nem következik be a forradalmi fellendülés, megkötjük-e a békét?

Buharin: tartózkodik.

Lomov: tartózkodik.

Trockij: mellette.

Urickij: tartózkodik.

Joffe: tartózkodik.

Kresztyinszkij: tartózkodik.

Lenin: mellette.

Sztálin: mellette.

Szverdlov: mellette.

Szokolnyikov: mellette.

Szmilga: mellette.

NARRÁTOR

Mellette hatan, ellene senki, tartózkodik öt.

NARRÁTOR

A Központi Bizottság február 18-i ülése. Trockij elvtárs újabb híreket közöl: repülőgépek Dvinszk fölött; támadás várható Reval ellen. Négy német hadosztály a nyugati fronton; a németek rádiója szerint meg kell védeni a népeket a Kelet felől jövő ragállyal szemben. Lenin elvtárs javasolja, hogy a vitát a békeajánlatot tartalmazó távirat elküldésére vagy el nem küldésére szűkítsék.

NARRÁTOR

Lenin javaslatát elfogadják. Trockij elvtárs előadja, hogy a béke aláírása most csak zavart visz sorainkba. Meg kell várni, hogy mindez milyen hatást gyakorol a német népre. Németországban örömmel fogadták a háború megszakítását, s nem kizárt annak a lehetősége, hogy a német támadás komoly robbanást okoz Németországban. Be kell várni a hatást, és akkor kell felajánlani a békét, ha a hatás nem következik be.

LENIN ELVTÁRS

Tegnap nagyon jellemző szavazás volt, amikor mindenki elismerte a béke szükségességét, amennyiben Németországban nem kerül sor megmozdulásra, a támadás viszont bekövetkezik. Felmerül a gyanú, nem azért akarnak-e támadni a németek, hogy megdöntsék a szovjet kormányt. Olyan helyzettel állunk szemben, amikor feltétlenül cselekedni kell. Ha most elkezdődött a támadás, és mi ezután fogunk magyarázkodni a tömegeknek, nagyobb zavart keltünk, mint ha azonnal tárgyalásokba bocsátkoznánk a fegyverszünet meghosszabbításáról. Egyetlen órát sem szabad veszíteni.

BUHARIN ELVTÁRS

A túlsó oldalon tisztázatlan a helyzet; nem ismeretes, hogy szövetségre léptek-e az angolokkal vagy sem; a németek részéről fennáll a közönséges zsarolás lehetősége is. Ha kiderül, hogy az imperialisták szövetsége létrejött, és támadnak, akkor mindenki megérti, hogy nekünk nincs más kiutunk. Később kezdhetünk tárgyalásokat, most azonban mindenesetre meg kell szerveznünk a védekezést.

ZINOVJEV ELVTÁRS

Halogatásra nincs idő. A németek maguk sem tudják, mit csináljanak, nem tudják, mit hoz a holnap. Ha most felújítjuk a tárgyalásokat, a berlini munkások nem tehetnek nekünk szemrehányást. Ha a helyzet az imperializmus támadására vonatkozóan már világos volna, mi valamennyien a háború mellett lennénk, most azonban csak a német böllérlegények kezére játszunk. Egyetlen döntés lehetséges – újrakezdeni a tárgyalásokat.

NARRÁTOR

Szavazásra teszik fel: Haladéktalanul javaslatot kell-e tenni a béketárgyalások újrafelvételére?

NARRÁTOR

Ellene heten, mellette négyen.

NARRÁTOR

A Központi Bizottság február 18-i esti ülése.

TROCKIJ ELVTÁRS

előadja, hogy elfoglalták Dvinszket, és a hírek szerint támadják Ukrajnát. Ha az utóbbi tény megerősítést nyer, az arra kényszerít bennünket, hogy megkérdezzük Bécstől és Berlintől, mit követelnek.

URICKIJ ELVTÁRS

úgy véli, hogy cselekedni kell. A Központi Bizottságnak nincs határozata. A legártalmasabb a kivárási politika. Minden körülmények között ma határozatot kell hozni.

SZVERDLOV ELVTÁRS

A kérdést el kell dönteni. Holnap reggelig sem lehet várni. Azonnal kell határoznunk.

LENIN ELVTÁRS

Sem háborúnk, sem békénk nincs, és belesodródunk a forradalmi háborúba. A háború nem tréfadolog. A nép nem érti meg: ha egyszer háború van, nem kellett volna leszerelni. A németek most mindent el fognak venni. A lavírozás olyan zsákutcába juttatott minket, hogy a forradalom csődje elkerülhetetlen, ha továbbra is felemás politikát folytatunk. Aláírhattuk volna a békét, amikor még legkevésbé sem veszélyeztette volna a forradalmat. Most már nincs idő jegyzékváltásra, most késő „tapogatózni”. Papírrongyokat írunk, ők pedig raktárakat, vasúti kocsikat kaparintanak meg, és mi elpusztulunk. Semmink sincs, még robbantani sincs időnk visszavonulás közben. Most az forog kockán, hogy a háborúval játszadozva kiszolgáltatjuk a forradalmat a németeknek.

JOFFE ELVTÁRS

Szerintem csak abban az esetben kellene feltétlenül aláírni a békét, ha csapataink pánikszerűen, az irántunk érzett haragtól eltelve menekülnének, ha a nép békét követelne tőlünk. Erről egyelőre nincs szó, továbbra is a világforradalomra kell törekednünk.

SZTÁLIN ELVTÁRS

Ötperces pergőtűz után egyetlen katonánk sem marad a fronton.

TROCKIJ ELVTÁRS

Javasolja, hogy kérjük meg a pontosan körülírt német követeléseket, azzal, hogy határidőre feltétlenül választ adunk.

BUHARIN ELVTÁRS

Mindazt, ami most történik, mi előre láttuk. Azt mondottuk, hogy az orosz forradalom vagy kiszélesedik, vagy elpusztul az imperializmus nyomása alatt. A németek most nem kereskedelmi szerződéseket akarnak, hanem teljesen nyíltan osztályharcot folytatnak. Itt az események vaslogikája jelentkezik, úgy járnak el, ahogy el kellett járniuk. Lebecsüljük a forradalom társadalmi erőit, ugyanúgy, mint a forradalom előtt. A felkelés idején győztünk, holott nálunk zűrzavar volt, ott pedig szervezettség. Most nincs lehetőség a harc elkerülésére. Az egyesült imperializmus megindul a forradalom ellen. Még ha elfoglalják is Petrográdot, a munkások ellenállnak majd, mint Rigában. A muzsikot is felbőszíthetjük a németek ellen.

LOMOV ELVTÁRS

Le kellett szerelni a paraszthadsereget, holnap viszont már lehetséges, hogy ki kell adni a parancsot, s mindenkit a forradalmi zászlók alá kell szólítani. Mi nemcsak azt mondtuk, hogy várni kell; mi azt mondottuk, hogy várni kell, amíg tisztázódik a német munkásokra gyakorolt hatás. Ezt még nem vártuk meg. Ha most viszont beadjuk a derekunkat, nem kellett volna olyan nagy hűhót csapni. Ha már egyszer elkezdtük ezt a vonalat, végig is kell vinnünk; az, hogy néhány várost elmarnak tőlünk, semmit sem változtat.

ZINOVJEV ELVTÁRS

Visszatekintve az eseményekre, világos, hogy novemberben kellett volna megkötni a békét. Minél több győzelmet értünk el a polgárháborúban, annál világosabbá vált, hogy az egyedül figyelembe veendő katonai erő a német hadsereg. Szerintem a feltétel az volt, hogy ha torkon ragadnak bennünket, akkor aláírjuk a békét. Persze a bécsi és a berlini sztrájkok túlságosan is nagy örömmámorba ringattak bennünket, s elmulasztottuk a kellő pillanatot.

LENIN ELVTÁRS

A paraszt nem akar háborút, és nem fog háborúba menni. A permanens parasztháború – utópia. A forradalmi háborúnak nem szabad frázisnak lennie. Ha nem vagyunk felkészülve, alá kell írni a békét. A paraszt nem megy forradalmi háborúba – és félrelök mindenkit, aki forradalmi háborút hirdet. A forradalom Németországban még nem kezdődött meg, és mi tudjuk, hogy a forradalom nálunk sem egyszerre győzött. Azt javaslom, jelentsük ki, hogy aláírjuk a békét, amelyet tegnap javasoltak nekünk a németek.

NARRÁTOR

Szavazásra teszik fel: azonnal a német kormányhoz forduljunk-e a haladéktalan békekötés ajánlatával?

Buharin: ellene.

Lomov: ellene.

Trockij: mellette.

Urickij: ellene.

Joffe: ellene.

Kresztyinszkij: ellene.

Lenin: mellette.

Sztálin: mellette.

Szverdlov: mellette.

Szokolnyikov: mellette.

Szmilga: mellette.

Zinovjev: mellette.

Sztaszova: tartózkodik.

NARRÁTOR

Mellette heten, ellene öten, tartózkodik egy.

NARRÁTOR

A Központi Bizottság február 22-i ülése.

TROCKIJ ELVTÁRS

előadja, hogy a franciáktól és az angoloktól javaslat érkezett, amelyben felajánlják, hogy támogatást nyújtanak nekünk a németek elleni háborúhoz.

BUHARIN ELVTÁRS

úgy véli, a „szövetségesek” terve az, hogy Oroszországot gyarmattá tegyék. Kijelenti, hogy semmiféle imperialista támogatást nem szabad felhasználni.

TROCKIJ ELVTÁRS

Az állam rákényszerül arra, amit a párt nem tenne meg. Az imperialisták természetesen ki akarják használni ezt, s ha mi gyengék leszünk, meg is teszik; ha erősek leszünk, nem tűrjük el. Ha forradalmi háborút folytatunk, élnünk kell Franciaország és Anglia támogatásával.

DZERZSINSZKIJ ELVTÁRS

kijelenti, hogy ellenzi ugyan a béke aláírását, viszont a leghatározottabban ellenzi Buharin álláspontját.

SZVERDLOV ELVTÁRS

az elvhűség és a célszerűség szempontjából vizsgálja a kérdést; az első szempontból nincs kifogása az ajánlat elfogadása ellen, de a második szempontból nem célszerű elfogadni az angolok és a franciák támogatását, mivel ők már lejáratták magukat az oroszországi tömegek előtt.

URICKIJ ELVTÁRS

úgy véli, hogy amikor megszereztük a hatalmat, megfeledkeztünk a világforradalomról.

BUBNOV ELVTÁRS

A „szövetségeseknek” egyszerűen az a tervük, hogy érdekeik szolgálatába állítsanak bennünket. Ez olyan helyzetbe rántana bennünket, amelyben az internacionalizmusnak lőttek.

BUHARIN ELVTÁRS

konkrét javaslatot tesz: semmiféle megállapodást nem kötünk a francia, angol és amerikai misszióval fegyvervásárlást, tisztek és mérnökök szolgálatának igénybevételét illetően.

TROCKIJ ELVTÁRS

Mint a hatalmon levő és a Németországgal háborúban álló szocialista proletariátus pártja az állami intézmények útján minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy forradalmi hadseregünket a lehető legjobb módon felfegyverezzük, és minden szükséges eszközzel ellássuk, s ezeket az eszközöket – ahol csak lehetséges, tehát a kapitalista kormányoktól is – beszerezzük. Emellett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt fenntartja teljes külpolitikai függetlenségét, semmiféle politikai kötelezettséget nem vállal a kapitalista kormányokkal szemben, s minden egyes esetben e kormányok ajánlatait a célszerűség szempontjából vizsgálja.

NARRÁTOR

Trockij elvtárs javaslatát hat szavazattal öt ellenében elfogadják.

NARRÁTOR

Lenin levele a Központi Bizottságnak: Kérem, vegyék figyelembe szavazatomat az angol–francia imperializmus rablóitól való burgonya- és fegyverbeszerzés mellett.

NARRÁTOR

Buharin levele a Központi Bizottságnak: Ezennel bejelentem, hogy kilépek a Központi Bizottságból, és lemondok a Pravda szerkesztői tisztségéről.

NARRÁTOR

A központi bizottsági tagok és a népbiztosok egy csoportjának bejelentése a Központi Bizottságnak:

Tisztelt elvtársak! Támadnak a német imperialisták, akik nyíltan meghirdették, hogy céljuk az oroszországi proletárforradalom leverése, s a párt Központi Bizottsága erre azzal válaszolt, hogy beleegyezett a békekötésbe. A beleegyezés az oroszországi proletárdiktatúra erőtlenségét demonstrálja az egész világnak, csapást mér a nemzetközi proletariátus ügyére, különösen súlyos csapást, mert Nyugat-Európában forradalmi válság van, s egyszersmind elzárja a nemzetközi mozgalmaktól az orosz forradalmat. A kispolgári elemek és a kispolgári hangulatok nyomására hozott mindenáron való békekötés eldöntése szükségszerűen maga után vonja, hogy a proletariátus Oroszországban is elveszti vezető szerepét. Az a véleményünk, hogy a hatalom megszerzése után, a burzsoázia utolsó támaszpontjainak szétzúzása után a proletariátus szükségszerű feladata az, hogy nemzetközi méretűvé fejlessze a polgárháborút, s e feladat teljesítésének érdekében nem rettenhet vissza semmiféle veszélytől. E feladat elutasítása a belső bomlás nyomán támadó pusztulásba viszi a proletariátust, s egyértelmű az öngyilkossággal. A jelenlegi időpontban, amikor az imperialista bandák nemcsak újabb területeket rabolnak el, hanem eltiporják a proletariátust és szervezeteit, a párt kötelessége az, hogy felszólítson a proletárdiktatúra fegyveres védelmére, és hogy megszervezze ezt a védelmet. A párt felelős vezetői jelentéktelen többséggel más döntést fogadtak el, amely szöges ellentétben van a proletariátus érdekeivel, és nem felel meg a párt véleményének. Emiatt alapvető feladatunknak tartjuk, hogy széles körű agitációt fejtsünk ki pártkörökben a pártközpont utóbbi időben folytatott politikája ellen, s hogy pártkongresszust készítsünk elő, ahol a béke kérdését teljes alapossággal kell megtárgyalni.

NARRÁTOR

Aláírás: Lomov, Urickij, Buharin, Bubnov központi bizottsági tagok és hét társuk.

NARRÁTOR

Joffe, Kresztyinszkij és Dzerzsinszkij levele a Központi Bizottságnak:

Jóllehet helytelennek tartjuk a Központi Bizottság többségének az azonnali békeajánlat kérdésében elfogadott döntését, nem csatlakozhatunk a fenti beadványhoz, mivel úgy véljük, hogy a Központi Bizottság többségének politikája ellen a pártkörökben folytatott széles körű agitáció jelenleg szakadáshoz vezethet, amit megengedhetetlennek tartunk.

NARRÁTOR

1918. február 18-án a Népbiztosok Tanácsa kérte a német kormányt, nevezze meg a békefeltételeit. A német válasz csak február 21-én érkezett meg, addig a német csapatok folytatták előrenyomulásukat. Az orosz hadsereg sehol sem tanúsított ellenállást. Az új német békefeltételek szerint Szovjet-Oroszországnak le kellett mondani Lengyelországról, a Baltikumról, Ukrajnáról, Finnországról, a Kaukázuson túli területekről, és le kellett szerelnie egész hadseregét. A feltételek szerint a Szovjetköztársaság elvesztette egész területének 26%-át, vasúthálózatának 26%-át, textiliparának 33%-át, acéliparának 73%-át, szénbányászatának 75%-át. A németek közölték, hogy az ultimátumra 48 órán belül választ kell adni.

NARRÁTOR

A Központi Bizottság február 23-i ülése.

TROCKIJ ELVTÁRS

közli, hogy a 48 órás ultimátum holnap reggel hét órakor jár le.

LENIN ELVTÁRS

azt mondja, hogy a forradalmi frázisok politikájának vége. Ha továbbra is folytatódik ez a politika, ő kilép a kormányból is, a Központi Bizottságból is. A forradalmi háborúhoz hadseregre van szükség, hadsereg pedig nincs. Tehát el kell fogadni a feltételeket.

TROCKIJ ELVTÁRS

Ha egyetértenénk, vállalhatnánk a védekezés megszervezésének feladatát. Még akkor sem lennénk rossz helyzetben, ha fel kellene adnunk Petrográdot és Moszkvát. Az egész világot feszültségben tartanánk. Pártszakadás esetén azonban nem folytathatunk forradalmi háborút. Tökéletes egyetértésre lenne szükség; mivel erről szó sincs, nem vállalom a felelősséget, hogy a háborúra szavazzak.

ZINOVJEV ELVTÁRS

Az utóbbi napok tapasztalataiból nyilvánvaló, hogy lelkesedés sehol, csak általános érvényű kifáradás észlelhető. Korábban kellett volna aláírnunk a békét; mivel ezt elmulasztottuk, most kell aláírnunk.

SZTÁLIN ELVTÁRS

Lehet úgy is, hogy nem írjuk alá, de béketárgyalásokat kell kezdeni. Vagy lélegzetvételhez jutunk, vagy elvész a forradalom.

DZERZSINSZKIJ ELVTÁRS

Lélegzetvételhez nem fogunk jutni, ellenkezőleg, ha aláírjuk, a német imperializmus fog erősödni. Egyetértek azonban Trockijjal, hogy ha a párt elég erős volna, hogy kibírja az összeomlást és Lenin lemondását, akkor lehetne határozatokat hozni, most nem.

LENIN ELVTÁRS

Egyesek szemrehányást tettek nekem az ultimátum miatt. Én a végső esetben adok ultimátumot. Ha központi bizottsági tagjaink nemzetközi polgárháborúról beszélnek, ez gúnyolódás. Polgárháború Oroszországban van, de Németországban nincs. A mi agitációnk változatlan marad. Mi nem szóval agitálunk, hanem a forradalommal. Ez is változatlan marad. Sztálinnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy megtehetjük, hogy nem írjuk alá. Ezeket a feltételeket alá kell írni. Ha önök ezt nem írják alá, három hét múlva a szovjethatalom halálos ítéletét fogják aláírni. Ezek a feltételek nem érintik a szovjethatalmat. Bennem a habozásnak a legcsekélyebb nyoma sincs. Nem azért adok ultimátumot, hogy visszavonjam. Elegem van a forradalmi frázisból. A német forradalom még nem érett meg. Ehhez hónapokra lehet szükség. El kell fogadni a feltételeket.

LOMOV ELVTÁRS

A német csapatok körében feltétlenül bekövetkezik a bomlás. Fölösleges rémüldöznünk, ha Lenin lemondással fenyegetődzik. Vlagyimir Iljics nélkül kell vállalnunk a hatalmat. Ki kell menni a frontra, és meg kell tenni minden lehetségest.

TROCKIJ ELVTÁRS

Az elénk terjesztett feltételek rosszabbak, mint a bresztiek voltak. Mi azért húztuk az időt, mivel feltétlenül tisztáznunk kellett mindenki előtt, miért kötünk békét. Most már senki előtt sem lehet kétséges, hogy a háborúban Németország imperialista törekvéseket képvisel. Az a véleményem, hogy pusztulás fenyeget bennünket, de veszély mindkét úton van, azaz a béke útján és a forradalmi háború útján is. Nem igaz, hogy a helyzetből csak egy kiút létezik. Lenin álláspontjában sok szubjektivizmus van. Nem vagyok meggyőződve, hogy az ő álláspontja a helyes, viszont semmivel sem akarom gátolni a pártegységet, ellenkezőleg, segíteni fogok, amivel csak tudok, de nem viselhetem a személyes felelősséget a külügyekért.

NARRÁTOR

Elfogadjuk-e azonnal a német javaslatokat?

Trockij: tartózkodik.

Lenin: mellette.

Bubnov: ellene.

Kresztyinszkij: tartózkodik.

Dzerzsinszkij: tartózkodik.

Joffe: tartózkodik.

Sztaszova: mellette.

Urickij: ellene.

Zinovjev: mellette.

Szverdlov: mellette.

Buharin: ellene.

Sztálin: mellette.

Lomov: ellene.

Szokolnyikov: mellette.

Szmilga: mellette.

NARRÁTOR

Mellette heten, ellene négyen, tartózkodtak négyen.

NARRÁTOR

Haladéktalanul készüljünk-e fel a forradalmi háborúra?

NARRÁTOR

Mindenki mellette.

NARRÁTOR

Azonnal kérdezzük-e meg Petrográd és Moszkva szovjetválasztóit?

NARRÁTOR

Mellette tizenegyen, tartózkodnak négyen.

NARRÁTOR

A szavazás után Kresztyinszkij elvtárs felolvassa a Joffe, Dzerzsinszkij és általa írt következő tartalmú bejelentést:

Akárcsak február 17-én, most is lehetetlennek tartjuk a Németországgal való béke aláírását. Ha viszont bekövetkezik a Lenin által ultimátumszerűen bejelentett szakítás, s nekünk forradalmi háborút kell viselnünk a német imperializmus, valamint a proletariátus Lenin vezette része ellen, akkor az orosz forradalom számára sokkal veszélyesebb helyzet alakul ki, mint a béke aláírása esetében. Ezért, mivel nem akarjuk, hogy ilyen helyzet kialakítását mozdítsuk elő, amikor a béke aláírása ellen szavazunk, s mivel képtelenek vagyunk a békére szavazni, tartózkodunk a szavazástól.

NARRÁTOR

Ezután Urickij elvtárs felolvassa a következő bejelentést:

Bejelentem a magam, valamint Buharin, Lomov, Bubnov központi bizottsági tagok, Jakovleva központi bizottsági póttag, továbbá az ülésen részt vevő Pjatakov és Szmirnov nevében, hogy mivel nem kívánunk felelősséget vállalni az elfogadott döntésért, amelyet mélységesen hibásnak s az orosz és nemzetközi forradalom szempontjából végzetesnek tartunk, annál is inkább, mert a döntést a Központi Bizottság kisebbsége hozta, hiszen a négy tartózkodó, mint indoklásukból kiderül, a mi álláspontunkat vallja, bejelentjük, hogy lemondunk minden felelős párt- és szovjettisztségünkről.

LOMOV ELVTÁRS

megkérdezi, vajon Vlagyimir Iljics megengedi-e a néma vagy nyílt agitációt a béke aláírása ellen.

LENIN ELVTÁRS

igenlő választ ad. A ratifikálásig tizenkét nap van, ennélfogva van mód a párt véleményének kiderítésére, és ha a párt az aláírás ellen fog szavazni, akkor a ratifikáció nem történik meg.

SZVERDLOV ELVTÁRS

azt javasolja, hogy a központi bizottsági tagok maradjanak benn a Központi Bizottságban a kongresszusig, és pártkörökben folytassák agitációjukat.

URICKIJ ELVTÁRS

Szverdlov elvtárs javaslata csak a teljes agitációs szabadság esetében fogadható el. Lojálisak vagyunk, s nem tartjuk megengedhetőnek az agitálást, ha a Központi Bizottság tagjai maradunk. Ki kell lépnünk, mivel nem lehetünk lojálisak.

SZTÁLIN ELVTÁRS

felteszi a kérdést, hogy a funkciókról való lemondás nem jelenti-e gyakorlatilag a pártból való kilépést?

LENIN ELVTÁRS

rámutat arra, hogy a Központi Bizottságból való kilépés nem jelenti a pártból való kilépést.

SZTÁLIN ELVTÁRS

azt mondja, hogy ő senkit sem vádol, és jogosnak tartja, hogy úgy cselekedjenek, ahogy a legjobbnak tartják. De ha tisztázást, nem pedig szakítást kívánnak, arra kéri őket, bejelentésüket halasszák el a néhány nap múlva összeülő kongresszusig.

URICKIJ ELVTÁRS

Nem lépünk ki a pártból. Ha önök megadják nekünk az agitációs szabadságot és a szovjet Központi Végrehajtó Bizottságban való szavazás jogát – akkor döntésünket elhalasztjuk.

SZVERDLOV ELVTÁRS

rámutat, hogy a szovjetben lehet ellene szavazni vagy tartózkodni.

LENIN ELVTÁRS

javasolja az elvtársaknak, hogy a szavazás alatt hagyják el az ülést, és semmiféle dokumentumot ne írjanak alá, nehogy részt vállaljanak a felelősségből, de dolgozzanak tovább a szovjetben.

NARRÁTOR

Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt VII. rendkívüli kongresszusa 1918. március 8-án 28 szavazattal 9 ellenében a békeszerződés ratifikálása mellett döntött. A Szovjetkongresszus március 15-én 784 szavazattal 261 ellenében, 115 tartózkodás mellett ratifikálta a központi hatalmakkal kötött békeszerződést.

NARRÁTOR

Lenin zárszava az Oroszországi Kommunista Párt X. kongresszusán, 1921. március 9-én:

LENIN

Előadói beszédemben mindent a kronstadti eseményekből adódó tanulságokra vonatkoztattam. Mindent, elejétől végig.

NARRÁTOR

Jelizaveta Drabkina emlékezése:

DRABKINA

Ugyan melyik nappal kellene kezdenem? Kezdjük talán 1921. március 3-mal.

Kenyeret nem osztottak, így hát üres forralt vizet ittunk, és mentünk a szemináriumra, ahol épp a párizsi kommünről hallgattunk előadást. Óra közben kivágódott a terem ajtaja, egyik diáktársunk rontott be, újságot lobogtatva: – Elvtársak! A kormány felhívása! Kronstadtban lázadás tört ki!

A szemináriumnak természetesen vége lett. Kézről kézre járt egy kitépett füzetlap, amelyre fölírták azoknak a nevét, akik önként jelentkeznek a Kronstadt ellen induló csapatba. Engem, mivel lány voltam és tizenkilenc éves, a szanitécekhez osztottak be.

Amikor megkaptuk a parancsot, a sovány szerelékes tarisznyát hátunkra vetve, végiggyalogoltuk a barnás hókásában egész Moszkvát, igyekezettel próbáltunk lépést tartani és egyáltalán úgy viselkedni, mintha nekünk az egész semmiség lenne. Pedig mardosta valami a lelkünket nagyon. Egyszerű lenne, ha azon a helyen, ahova most megyünk, száz vagy ezer vagy akár tízezer Kozlovszkij generális lázadt volna föl. Más volt itt a baj: mi most Kronstadt alá igyekeztünk. Kronstadt ellen, amely a forradalom büszkesége volt. Kronstadt, a forradalom dicsősége. És a zendülésben nemcsak generálisok vettek részt meg cári tisztek, hanem kronstadti matrózok is – matrózok, matrózok, matrózok, tengerek albatroszai…

LENIN

Még nem kaptam meg a legújabb híreket Kronstadtból, de nem kételkedem abban, hogy a felkelést a legközelebbi napokban, sőt talán a legközelebbi órákban leverjük. De alaposan mérlegelnünk kell ennek az eseménynek politikai és gazdasági tanulságait. Oroszország úgy került ki a háborúból, hogy állapota leginkább a félholtra vert ember állapotához hasonlít: hét évig püfölték, s most, adja isten, hogy legalább mankóval tudjon járni! Aki azt hiszi, hogy mankó nélkül kikászálódhatunk belőle, annak fogalma sincs semmiről!

A mi elmaradott országunkban, hétévi háború után a munkások körében, akik hallatlan áldozatokat hoztak, és a paraszttömegek között egyenesen a kimerültség állapota tapasztalható. Ez a kimerültség, ez az állapot a teljes munkaképtelenséggel határos.

Az ország több éven át kizárólag katonai feladatokra fordította minden erejét, minden eszközzel támogatta e feladatok megvalósítását, és nem sajnálta erre a célra fölhasználni utolsó erőforrásait, szűkös készleteit és tartalékait – s csak a polgárháború után láttuk, mekkora a pusztulás és a nyomor, amely arra kárhoztat bennünket, hogy hosszú ideig pusztán sebeink gyógyításával foglalkozzunk.

DRABKINA

Petrográdon már a pályaudvaron fogadta szerelvényünket Mihail Ivanovics Kalinyin meg Lasevics, Petrográd védelmi törzskarának tagja. Az egyik váróteremben tartottunk gyűlést. Itt tudtuk meg az első részleteket arról, mi történt Kronstadtban.

Kalinyin szólt hozzánk először. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült. Ráadásul a szemüvege is törött volt, az egyik üveg helyén kis, szilánkos cserép meredezett, szára kenderfonállal volt megerősítve. Mihail Ivanovics röviden beszélt. A többit Lasevics mondta el.

Kronstadtban az események a Petropavlovszk sorhajón rendezett kétnapos gyűléssel kezdődtek, amely a szovjethatalommal ellenséges határozatot hozott.

Kalinyin erre elhatározta: azonnal Kronstadtba utazik. A gyűlésen ismertette az ország helyzetét, majd azokról az új intézkedésekről szólott, amelyeket a szovjethatalom tervez a közeljövőben. Magyarázta, hogy háborgásokkal meg zavargásokkal csak súlyosbítják a helyzetet. Valaki odakiáltott neki: – Elég már ezekből a dajkamesékből! Éhezőknek nem tömöd be a száját mesékkel! Kenyeret adjál! – Azután Pericsenkó, a gyűlés elnöke, beterjesztette a határozatot: Követeljük a szovjetek újraválasztását titkos szavazással! Követeljük a szólásszabadságot! Követeljük a szabad kereskedelmet! Le a politikai bizottságokkal! Le a kommunista harci osztagokkal!

A határozatot közfelkiáltással fogadták el. Kalinyin még egyszer szót kért, és kijelentette, a kronstadtiak ma temetik dicső múltjukat. – Saját fiaik és leányaik átkozzák majd meg önöket – mondotta. – Megátkozzák azt a percet is, amikor apáik elárulták a munkásosztályt.

LENIN

A kérdés lényege a munkásosztály és a parasztság viszonyában rejlik. Újból, vagy mondhatnám, körültekintőbben és helyesebben kell megvizsgálni, és bizonyos értelemben felül kell vizsgálni ennek a két fő osztálynak a viszonyát, amelyeknek harca vagy megegyezése egész forradalmunk sorsát meghatározza.

Oroszországban az ipari munkások kisebbségben és a kisföldművelők óriási többségben vannak. Az ilyen országban csak két feltétellel lehet a szocialista forradalomnak végleges sikere. Az első feltétel az, hogy egy vagy több fejlett ország szocialista forradalma idejében támogatja. A másik feltétel – a diktatúrát gyakorló vagy az államhatalmat kezében tartó proletariátusnak és a paraszti lakosság többségének a megegyezése. Őszintének kell lennünk. Osztályokat nem lehet félrevezetni. Kertelés nélkül kell felvetnünk: ennek a két osztálynak az érdekei különbözőek, a kisföldműves nem azt akarja, amit a munkás.

Tudjuk, hogy csakis a parasztsággal való megegyezés mentheti meg a szocialista forradalmat Oroszországban, amíg a forradalom más országokban be nem következik. Mondjuk meg kereken, hogy a parasztság elégedetlen a kölcsönös viszonynak azzal a formájával, amely kialakult, hogy nem akarja a viszonynak ezt a formáját, és hogy tovább így nem fog élni. Ez vitathatatlan. Ez az akarata határozottan kifejezésre jutott. Ez a dolgozó lakosság óriási tömegeinek akarata. Ezzel számolnunk kell, és eléggé józan politikusok vagyunk ahhoz, hogy nyíltan kimondjuk: vizsgáljuk hát felül parasztpolitikánkat. Ahogyan eddig volt, azt a helyzetet nem tarthatjuk fenn tovább.

DRABKINA

Március 4-én a Petrográdi Szovjet levéllel fordult „a megtévesztett kronstadtiakhoz”. Másnap már ultimátumot intéztek a lázadó Kronstadthoz: huszonnégy óra áll rendelkezésükre, hogy a fegyvert lerakják, és kiadják a lázadás kezdeményezőit. Egyidejűleg közölték azt is, hogy a már kiadott parancs szerint minden előkészületet megtesznek a lázadás fegyveres szétzúzására. A parancs végrehajtásával Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkijt, a Hetedik Hadsereg parancsnokát bízták meg.

Az ultimátum hatástalan maradt. Utolsó próbaként újabb huszonnégy órára meghosszabbították az ultimátumot.

LENIN

Nem riadunk vissza annak nyílt beismerésétől, hogy igen nehéz feladat hárul ránk, az a feladat, hogy a proletariátus és a túlsúlyban levő parasztság között normális viszonyt hozzunk létre. A normális kapcsolatok olyanok és csakis olyanok, hogy a proletariátus kezében tartja a nagyipart és termékeit, és a parasztságot teljesen kielégíti. Ez és csakis ez fogja megteremteni a normális szocialista társadalom alapját. Mi ezt most nem tudjuk megtenni, annyira meggyötört bennünket a pusztulás, a nélkülözés, a nyomor és a kétségbeesés. Nem fogjuk leplezni, hogy a parasztságnak igen nyomós oka van az elégedetlenségre. Mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy véget vessünk ennek az állapotnak, hogy nagyobb mértékben számoljunk majd a kisföldművelő életfeltételeivel. Nem félünk attól, hogy ez az intézkedés a kommunizmussal szemben ellenséges tendenciákat fog létrehozni, holott kétségtelenül így lesz.

DRABKINA

Tuhacsevszkij tartott eligazítást. Kronstadt – elsőrendű tengeri erőd, amely a tenger felől védi Petrográdot. A Kotlin-szigeten épült kronstadti várhoz tartoznak a főerődítményeken kívül a Finn-öböl hajózható övezeteiben szétszórtan elhelyezkedő kis – néhány esetben mesterséges – szigetek és rajtuk kis betonerődök.

A zendülés kirobbanásakor Kronstadtban több mint száznegyven működő ágyú volt, köztük több mint nyolcvan nehézlöveg. Ezenkívül az erőd falainál horgonyzott a két lázadó hajó: a Petropavlovszk és a Szevasztopol. De volt a várerőd körül még egész sor kisebb hadihajó is. Noha mindegyikük jégbe fagyva állott, erős tüzérségük aktívan vehet részt a harcban.

Számításba kell venni azt is, hogy ezt a gigantikus erődöt mindenfelől teljesen áttekinthető, zárótűz alá fogható, teljesen nyílt jégmező veszi körül. Ezen a jégmezőn kell a mi támadó csapatainknak áthaladniuk jó tíz kilométer hosszan, ahol nincs egyetlen fedezék sem.

Tuhacsevszkij elmondotta, olyan feladattal kell megbirkózniuk, amelyre még nem volt példa a háborúk történelmében: tengeri erődöt kell elfoglalni jégről, gyalogsággal. Nagyon sürget bennünket az idő. Az éjszaka foglyul ejtett kronstadtiaktól megtudtuk: a lázadók vezérei arra számítanak, hogy amíg mi előkészíthetjük a rohamot, felszakad a jég, és nem tudunk támadni.

LENIN

Olyan szorult helyzetben voltunk, hogy nem volt más választásunk. A tönkretett ország nem tehetett egyebet, mint hogy elvette a parasztságtól az élelmiszerfölöslegeket, minden ellenszolgáltatás nélkül is. Erre feltétlenül szükség volt, hogy megmentsük az országot, a hadsereget és a munkás-paraszt hatalmat. Sok mindent hibásan csináltunk, és óriási bűnt követnénk el, ha nem látnók és nem értenénk meg, hogy nem tartottunk mértéket, hogy nem tudtuk, hogyan tartsunk mértéket. Természetesen volt egy kényszerítő körülmény is: eddig olyan ádáz, hallatlanul súlyos háború viszonyai között éltünk, hogy gazdasági téren is csak katonai módszerekkel dolgozhattunk. Most viszont a munkások és a parasztok elnyomorodásának, elszegényedésének, kifáradásának és kimerültségének olyan állapotában vagyunk, hogy időlegesen mindent alá kell rendelni annak a fő elgondolásnak – hogy a terménymennyiséget, ha törik, ha szakad, növelnünk kell.

DRABKINA

A Tizedik Pártkongresszus küldöttei népes, nagy rajként, zajongva meneteltek végig az oranienbaumi utcákon. Gyalog mentek az úttest közepén, párhuzamosan a végtelen sorban ballagó, alacsony parasztszánokkal. Voltak, akik katonaköpenyben jöttek, voltak fekete télikabátosok. Egyeseknek kenyértarisznya húzta a vállát, mások aktatáskát szorongattak a hónuk alatt, de persze nem iratokat hoztak ezekben sem, hanem váltás fehérneműt meg egy-egy pakli mahorkát. A menetelők között ott voltak az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottság tagjai, a kormányzósági pártbizottságok tagjai, a hadosztályok katonai komisszárjai, brigádparancsnokok, hadseregbeli politikai osztályvezetők, lapszerkesztők. Még útközben határozatot fogadtak el, hogy Kronstadt alatt egyszerű harcosként indulnak rohamra.

LENIN

Ha a kommunisták közül bárki is arról álmodozott, hogy három év alatt át lehet alakítani a kisüzemi mezőgazdaság gazdasági alapjait, gazdasági gyökereit, az természetesen fantaszta volt. És mi tagadás, elég szép számban akadtak közöttünk ilyen fantaszták. S ebben nincs is semmi hiba. Hogyan is lehetett volna ilyen országban fantaszták nélkül megkezdeni a szocialista forradalmat? De tudomásul kell venni, hogy a kisföldművelő átalakítása, egész lelki alkatának és szokásainak átformálása olyan feladat, amelynek megoldásához nemzedékek kellenek.

DRABKINA

Éjjel két óra lehetett, amikor csapatunk az öböl jégszegélye mögött elfoglalta a számára kijelölt kiindulási partszakaszt.

Nyugat felől erős szél fújt. Sűrű, tejfehér köd ereszkedett a tájra, s mikor a kronstadtiak fényszórói bele-belevágtak, kékesszürkén gomolygott.

A menetoszlopok előtt a parancsnokság rendelkezésére létrehozott különleges rohamosztagok haladtak. Ezek feladata volt elhárítani az akadályokat a rohamozó hadseregcsoport útjából – a lövedékek vágta lékekre hidakat eszkábálni, eltávolítani a drótakadályokat, megmászni az erőd falait.

Az ágyúk hallgatnak… Indulhatunk.

A köd ugyanolyan sűrű maradt, de valahogy füstszínkékre vált. Feljött a hold.

Az ellenség fényszórói idegesen pásztázzák hol a jeget, hol az égboltot. A menetoszlop azonban monoton, halk csoszogással folytatja az útját az éji ködbe burkolódzott lázadó erőd felé.

A harcosok könnyen mennek, még szerelékes tarisznya sincs rajtuk. Csak a fegyvert viszik, szeletnyi kenyeret és egy doboz húskonzervet.

Elöl csend van…

LENIN

Meg kell értenünk a kisparaszti ösztönösség proletariátus elleni lázadásának azokat a formáit, amelyek megnyilvánultak, és a jelenlegi válság folyamán kiélesedtek. Igyekeznünk kell e tekintetben mindent megtenni, ami módunkban van. Persze tudjuk, hogy a mi helyzetünkben ez igen nehéz. A parasztnak egy kicsit koplalnia kell, hogy a gyárakat és a városokat megmentsük a teljes éhínségtől. Az egész állam szempontjából nézve ez teljesen érthető, de arra nem számíthatunk, hogy a szétszórtan élő, elszegényedett parasztgazda ezt megérti. S tudjuk, hogy kényszer nélkül itt nem boldogulunk – kényszer nélkül, melyre az elszegényedett parasztság igen hevesen reagál. Tehát amíg a parasztságot át nem formáltuk, biztosítani kell számára a gazdálkodás szabadságának lehetőségét. Én ezt a kérdést tartom jelenleg a legfontosabb gazdasági és politikai kérdésnek a szovjethatalom számára.

DRABKINA

Hirtelen éles dörrenés vetette szét a csöndet. Elsőnek élesen csattanó két puskalövés hallatszott. És mintha ez a két puskalövés lett volna az előre megbeszélt jel, valamennyi ütegünk és a jégen előrevontatott ágyúnk s ugyanígy az ellenség minden ütege egyszerre tüzelni kezdett. A pillanat tört részéig a ködből előbukkant Kronstadt, a villódzó torkolattüzek fénykoszorújától övezve.

Legkevesebb dolgot nekünk, szanitéceknek, a nehéztüzérségi lövedékek adtak. A nagy kaliberű „csomagok”, ahogy a jégre csapódtak, felrobbantak, és azonmód óriási jégtömeggel együtt víz alá süllyedtek, magukkal sodorva embert, lovat, szánt, mindent.

Egészen másfélék voltak a repeszgránátok. Fülsiketítő vijjogással repülnek, nem a föld felszínén vagy a jégen robbannak, hanem még a levegőben, és minden irányban rengeteg repeszt fröcskölnek szét. Ahol a repeszgránátok robbannak, a jég csaknem sértetlen marad, viszont körös-körül sebesültek, halottak hevernek.

Minél közelebb jutottunk Kronstadthoz, annál több a jégen a halott és a sebesült. A falaktól vagy kétszáz méternyire a géppuskasorozatokkal lekaszált halottak egyenletes sorokban feküdtek, lépcsőzetesen, szabályos távolságra.

Ezek a kronstadti gépfegyverek már elhallgattak. Csapataink északról betörtek a Petersburgi kapun, s most már utcai harcok dúlnak. A mesterséges füstködbe burkolódzott Petropavlovszk és Szevasztopol folytatta a harcot.

LENIN

Tudjuk, hogy a kapitalista termelés, a világ minden fejlett országának közreműködésével, évtizedeken át épült. Talán bizony gyermekké lettünk, és azt hisszük, hogy a legnagyobb szükség, a legnagyobb nyomor idején olyan országban, ahol a munkások kisebbségben vannak, olyan országban, ahol egy elgyötört, sok sebből vérző proletár élcsapat és zömében paraszt lakosság van, olyan gyorsan befejezhetjük ezt a folyamatot? Még a legfontosabb fundamentumot sem raktuk le. Tudjuk, hogy a fő akadály – a szegénység. Arra van szükség, hogy a helyzet valamicskével könnyebb legyen. Az éhínség után legalább egy-két esztendő pihenésre van szükségünk. Történelmi szempontból ez igen kis idő, a mi viszonyaink között viszont nagy idő.

DRABKINA

A lázadók valamennyi tartalékukat mozgósították, ellentámadásba mentek át, és kissé visszaszorították csapatainkat. A kórház zsúfolva volt sebesültekkel.

A harci zaj hol közeledett, hol távolodott. Egész idő alatt újabb és újabb sebesültek érkeztek. Tőlük tudtuk meg a legfrissebb híreket. Oranienbaumból a jégen vágtázott át segítségünkre egy lovasezred… Megérkezett a petrográdiak munkásosztaga is… Már a Homok utcában zajlik a harc… A mieink elfoglalták a Homok utcát… A mieink kiverték a lázadókat a Gépészeti Iskolából… Már a csatorna mellett dúlnak a harcok…

Hogy tulajdonképpen mi is történt ezekben az órákban, csak reggel tudtuk meg. Az Északi Hadseregcsoport, miközben folytatta az öböl kis szigeterődjének ostromát, északkelet felől betört Kronstadtba, és éjféltájban elfoglalta a várerőd törzskarának épületét is.

A lázadás utolsó támasza a két sorhajó volt, de amint magukra maradtak, már nem sokáig bírták a harcot. Elsőnek a Szevasztopol adta föl a harcot. Hajnali öt órakor a Petropavlovszk is kitűzte a fehér zászlót. Kronstadt elesett.

NARRÁTOR

Az Oroszországi Kommunista Párt X. Kongresszusának határozata:

A hétéves háborúval és pusztulással járó nyomorúság és nélkülözés okozta kimerültség s az Oroszország munkásosztálya által az utolsó negyedfél esztendőben kifejtett szinte emberfeletti erőfeszítés következtében beállott fáradtság most olyan fokra hágott, hogy a szovjethatalom rendkívüli intézkedéseit teszi szükségessé.

Ezért az Oroszországi Kommunista Párt X. Kongresszusa az egész párttól, minden párt- és szovjetszervtől azt követeli, hogy haladéktalanul dolgozzanak ki olyan intézkedéseket, amelyek a munkások és az ínséges parasztok helyzetének javítását és nyomorúságuk mindenképpen való könnyítését célozzák.

NARRÁTOR

Az Össz-szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság Elnökségének a Munkás-Paraszt Hatalom megalakulása negyedik évfordulója alkalmából, fél esztendővel a kronstadti felkelés után hozott határozata:

A kronstadti lázadásban részt vevő s azóta a különböző országokban szétszóródott munkásoknak és parasztoknak, akik álnok hazugságok, a saját tájékozatlanságuk és az öntudat hiánya miatt jutottak el a zendülésig, s akiket most olcsó munkaerőként éppen a burzsoázia zsákmányol ki, amely annak idején szembefordította őket a dolgozó nép hatalmával, teljes amnesztia adatik.

GORKIJ

1905-ben találkoztam először Leninnel a párt londoni kongresszusán. Addig nem is olvastam tőle annyit, amennyit kellett volna. De az, amit elolvastam, különösen pedig az őt személyesen ismerő elvtársak lelkes elbeszélései, nagy erővel vonzottak feléje. Amikor megismerkedtünk, keményen kezet szorított velem, éles tekintetével végigtapogatott, és a régi ismerős hangján, tréfálkozva szólalt meg: – Jó, hogy eljött! Hiszen szereti a verekedést! Itt nagy verekedés lesz.

Nem ilyennek képzeltem. Valami, amit vártam, hiányzott belőle. Raccsolt, és csípőjére vagy inkább hóna alá tett kézzel állt. És általában, egészében – valahogy túl egyszerű volt, semmi vezérit nem éreztem benne.

Plehanov, amikor „eléje vezettek”, mellén keresztbe font karral állt, szigorúan, kissé unottan nézett rám, ahogyan a munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványára. Egy elcsépelt frázist mondott: – Tehetségének hódolója vagyok.

Ez viszont, ez a kopaszodó, raccsoló, zömök, kemény ember, egyik kezével szókratészi homlokát dörzsölve, a másikkal az én karomat rángatva, nyomban Az anya című könyvem hibáiról kezdett beszélni. Elmondtam, hogy sietve írtam ezt a könyvet – de még nem volt időm megmagyarázni, hogy miért siettem, amikor Lenin, helyeslően bólintva, maga adta meg a magyarázatot: nagyon jó, hogy siettem, erre a könyvre szükség van. – Nagyon időszerű könyv – ez volt egyetlen, de nekem nagyon értékes bókja.

LENIN

1908. február 15. Kedves Lunacsarszkij elvtárs! Tervét, hogy a Proletarij-nak legyen szépirodalmi rovata, és azt bízzuk Gorkijra, kitűnőnek találom, rendkívül örülök neki. Én is épp erről ábrándoztam. De féltem, szörnyen féltem attól, hogy ezt javasoljam, mert nem ismerem Alekszej Makszimovics munkájának jellegét (és nem ismerem hajlamait). Ha valaki komoly, nagy munkával van elfoglalva, ha ennek a munkának árt az, hogy holmi apróságok, újságírás, publicisztika miatt időnként félbe kell szakítani, akkor ostobaság és bűn volna zavarni, és elvonni a munkájától! Ezt nagyon jól tudom és átérzem. Ön ott a helyszínen jobban látja ezt. Ha úgy gondolja, hogy nem fog ártani Alekszej Makszimovics munkájának a rendszeres pártmunka (márpedig a pártmunka rengeteget nyerne ezzel), igyekezzen nyélbe ütni a dolgot. Szívélyesen üdvözlöm.

LENIN

Krakkó, 1912. október 17. Kedves Alekszej Makszimovics! A napokban a Pravda pétervári szerkesztőségéből levelet kaptam, melyben arra kérnek, írjam meg Önnek, hogy nagyon örülnének, ha Ön állandó munkatársa lenne a lapnak. „Soronként 25 kopejkát akarunk felajánlani Gorkijnak, de félünk, hogy megsértődik” – ezt írják nekem. Biztos vagyok benne, hogy a Pravda aggályai alaptalanok. Vagy közvetlenül a szerkesztőségnek írjon néhány szót, vagy nekem.

LENIN

A Pravda szerkesztőjének. Kérésére írtam Gorkijnak, és ma kaptam tőle választ. Ezt írja: „Küldje el a mellékelt sorokat a Pravdá-nak. Honoráriumról szó sem lehet – ez gyerekség. Fogok írni a lapba, hamarosan küldök kéziratokat. Mostanáig csupán azért nem küldhettem, mert pokolian el vagyok foglalva, napi tizenkét órát dolgozom, beszakad a hátam.” Amint látja, Gorkij nagyon baráti hangon ír. Remélem, Ön ugyanígy fog neki válaszolni, és gondosan ügyel majd arra, hogy pontosan küldjék neki a Pravdá-t.

GORKIJ

Lenin eljött hozzám Londonban a szállodába, hát látom: gondterhelten tapogatja végig az ágyat.

– Mit csinál?

– Nézem, nem nyirkos-e a lepedő.

Nem értettem mindjárt, mért kell neki tudnia, hogy milyenek Londonban a lepedők. Ekkor, észrevéve értetlenségemet, megmagyarázta: – Vigyáznia kell az egészségére.

LENIN

Kedves Alekszej Makszimovics! Szörnyen aggaszt, amit a betegségéről ír. Ön Capri után télen – haza akar utazni Oroszországba???? Rettenetesen félek, hogy megárt az egészségének, és aláássa munkaképességét. Feltétlenül keressen fel egy elsőrangú orvost Svájcban vagy Németországban – szánjon rá vagy két hónapot a komoly gyógykezeltetésre egy jó szanatóriumban. Mert az, hogy elfecséreljen egy olyan közkincset, mint az egészsége, vagyis hogy betegeskedjék és aláássa a munkaképességét – minden szempontból megengedhetetlen.

LENIN

Kedves Alekszej Makszimovics! Mihail megérkezett Capriból; szavaiból látom, hogy Önnek most nagyon nehéz a helyzete. Úgy adódott, hogy Ön a munkásmozgalmat és a szociáldemokráciát egyszerre arról az oldalról látta meg, olyan megnyilvánulásban, olyan formában, amely Oroszország és Nyugat-Európa története során már nemegyszer kergette kétségbe a kishitű értelmiségieket. Meg vagyok győződve, hogy Önnel ez nem történik meg. Művészi tehetségével rengeteget használt az orosz – és nemcsak az orosz – munkásmozgalomnak, és még annyit fog használni, hogy semmiképp sem szabad átadni magát annak a nyomasztó hangulatnak, amelyet a külföldön folyó harc epizódjai idéztek elő. Vannak olyan körülmények, amikor a munkásmozgalom élete elkerülhetetlenül előidézi a klikkek harcát, marakodásait, veszekedéseit és torzsalkodásait – nem mintha a munkásmozgalom alapjában gyenge vagy a szociáldemokrácia alapjában téves volna, hanem azért, mert a munkásosztálynak nagyon is különféle és különböző kaliberű elemekből kell kikovácsolnia a maga pártját.

GORKIJ

Párizs után Capriban találkoztunk. Erről igen furcsa benyomásom maradt: mintha Lenin két ízben, két homlokegyenest különböző hangulatban járt volna Capriban.

Az egyik Lenin, már amikor elébe mentem a kikötőbe, nyomban határozottan kijelentette:

– Tudom, maga, Alekszej Makszimovics, mégiscsak azt reméli, hogy kibékíthet a machistákkal, pedig már megírtam a levelemben, hogy ez lehetetlen! Tehát ne is próbálkozzék.

A lakásomhoz vezető úton és ott is magyarázni próbáltam neki, hogy nincs egészen igaza: nem volt és nincs is szándékomban összeegyeztetni a filozófiai ellentéteket, amelyeket egyébként sem nagyon értek. Ráadásul fiatal korom óta meg vagyok fertőzve azzal, hogy nem hiszek semmiféle filozófiában. A filozófia olyan, mint a nő: lehet nagyon csúnya, sőt torzszülött, de annyira ügyesen és meggyőzően öltözködik, hogy szépnek gondolhatja az ember. Ez megnevettette Lenint.

Vlagyimir Iljicset Capriban még szilárdabbnak, még hajthatatlanabbnak láttam, mint a londoni kongresszuson volt. Ridegen elutasította a filozófiai tárgyú beszélgetéseket. Bogdanov, ez a bámulatosan rokonszenves, szelíd és Leninbe szerelmes, de kissé öntelt ember, igen éles és súlyos szavakat volt kénytelen végighallgatni: – Schopenhauer mondja: „Aki világosan gondolkozik, az világosan fogalmaz”, s én azt hiszem, hogy ő ennél okosabbat sosem mondott. Maga, Bogdanov elvtárs, zavarosan fogalmaz.

De volt Capriban egy másik Lenin is: egy jókedvű ember, aki élénk és fáradhatatlan érdeklődést tanúsít a világon minden iránt, és az emberekhez lenyűgözően szelíd. Egyszer késő este, amikor a többiek sétálni mentek, beszélt nekem és Andrejevának – szomorúan, mélységes sajnálkozással beszélt: – Okos, tehetséges emberek, sokat tettek a pártért, tízszer annyit is tehetnének, és mégsem fognak velünk jönni! Nem jöhetnek. S tucatjával, százával töri meg az ilyen embereket, torzítja el őket ez a bűnös rendszer.

LENIN

1917. március 12. Éppen most olvastam a Neue Zürcher Zeitung-ban a Berlinből küldött alábbi távirati tudósítást: „Svájcból közlik, hogy Makszim Gorkij mind az Ideiglenes Kormánynak, mind a Szovjet Végrehajtó Bizottságának elragadtatott hangú üdvözlő levelet küldött.”

Fájdalmas érzés fogja el az embert, amikor elolvassa ezt a levelet. E sorok írójának a Capri szigetén történt találkozások alkalmat adtak arra, hogy figyelmeztethesse Gorkijt, és szemére vesse politikai hibáit. Gorkij ezeket a szemrehányásokat a maga utánozhatatlan kedves mosolyával és a következő őszinte kijelentéssel hárította el: „Tudom, hogy rossz marxista vagyok. No meg mi, művészek, egy kicsit valamennyien beszámíthatatlan emberek vagyunk.” Ezzel nem könnyű vitába szállni.

Nem kétséges, hogy Gorkij – igen nagy művészi tehetség, aki sokat használt és használ a világ proletármozgalmának. De minek ártja magát Gorkij a politikába?

GORKIJ

Makszim Gorkij cikke a Novaja Zsizny 1917. november 21-i számában:

Vak fanatikusok és lelkiismeretlen kalandorok kezüket-lábukat törve rohannak a „szociális forradalom” felé – de ez az út valójában az anarchia útja, a proletariátus és a forradalom romlása.

Lenint ebben a pillanatban támogatja a munkásság jelentős része, de remélem, hogy a munkásosztály józan esze kinyitja a munkások szemét, és rádöbbennek, mennyire lehetetlen, hogy Lenin betartsa ígéreteit.

A dolgozó népnek fel kell ismernie, hogy Lenin az ő vérével kísérletezik, hogy megpróbálja a proletariátus forradalmi hangulatát a végsőkig fokozni, hogy lássa, mi sül ki ebből. A jelen körülmények között természetesen nem hihet az orosz proletariátus győzelmében, de talán azt reméli, hogy valami csoda megmentheti a proletariátust. A dolgozóknak azonban tudniuk kell, hogy csodák nincsenek. Tudniuk kell, hogy Lenin nem mindenható varázsló, hanem számító csaló, aki a proletariátusnak sem az életével, sem a becsületével nem törődik.

GORKIJ

A bolsevikokkal együtt dolgoztam 1903-tól egészen 17-ig, októberig. Októberben elszakadtam tőlük. Okom volt kételkedni abban, hogy győzni fog a proletariátus. Láttam a káoszt és a vihart, minden összeomlott, minden szétesett, az ördög tudja, mi volt ez, és én is, sok bolsevik barátommal, attól tartottam, hogy ez a vihar elsöpri az egyetlen valóban forradalmi erőt, a proletariátust. Ez élesen szembeállított Vlagyimir Iljiccsel. De amikor a Lenin elleni merénylet után teljesen világos lett, hogy Lenin nemcsak a bolsevikok vezére, nemcsak a proletariátus bizonyos részének a vezére, hanem valóban az egész népé – akkor nem volt bennem többé kétség, hogy igen, győztünk. Ettől a pillanattól kezdve az a véleményem, hogy a forradalom helytelen volt – megváltozott. Ez a tett helyes volt. Vakmerő, esztelen tett volt ez, amelyet csak olyan éleslátó, olyan szilárd és a proletariátus erejét olyan mélyen érző ember vihette véghez, amilyen Vlagyimir Iljics volt. És ezután magától értetődően elmentem hozzá, és azt mondtam neki: – Hát igen, Vlagyimir Iljics, tévedtem. – Ennyi az egész.

LENIN

1919. július 31. Kedves Alekszej Makszimovics! Minél figyelmesebben olvasom a levelét, minél többet gondolkozom következtetéseiről, annál inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy teljesen beteg ez a levél, betegek az ön összes következtetései és az ön összes benyomásai.

Pétervár az utóbbi időben a legbetegebb pontok egyike. Ez érthető is, hiszen Pétervár lakossága szenvedett a legtöbbet, elsősorban a pétervári munkások adták oda erőik színe-javát, a városban súlyos éhínség dúl, háborús veszély fenyeget. Nyilvánvaló, hogy az ön idegei felmondták a szolgálatot. Nem csoda. És mégis makacskodik, amikor azt mondja az ember, hogy el kellene utaznia, mert igazán semmi értelme hagyni, hogy egészen tönkremenjenek az idegei.

Olyan pozíciót választott, ahonnan nem tudja közvetlenül figyelni azt, ami új a munkások és a parasztok, vagyis Oroszország lakossága 9/10 részének életében; ahol kénytelen beérni azzal, hogy csak foszlányait látja az egykori főváros életének, hisz a munkások színe-java a frontra és falura ment, és aránytalanul nagy számban maradtak ott az állástalan és munka nélküli értelmiségiek, akik éppen önt „ostromolják”. Érthető, hogy beteggé tette magát: mint írja, nemcsak nehezére esik, hanem „nagyon utál” élni! Hát persze! Megfosztotta magát attól a lehetőségtől, hogy azt tegye, ami mint művészt kielégíthetné – egy politikus dolgozhat Péterváron, de ön nem politikus. Ma – értelmetlenül betört ablakok, holnap – lövések és jajkiáltások hangja a börtönből, azután a Pétervárott maradt, végtelenül fáradt emberek beszédeinek foszlányai, azután a főváros nélkül maradt fővárosi értelmiség, azután a megbántottak száz meg száz panasza – hogyne jutna hát ilyen körülmények között odáig az ember, hogy nagyon utálja az életet.

Őszintén elmondtam Önnek azokat a gondolatokat, amelyeket levele ébresztett bennem. Nem akarom ráerőszakolni Önre a tanácsaimat, de meg kell mondanom: radikálisan változtasson az életkörülményein, válasszon más környezetet, különben megtörténhet, hogy végleg megundorodik az élettől. Meleg kézszorítással: Lenin.

GORKIJ

Az élet olyan ördögi ügyességgel van berendezve, hogy aki nem tud gyűlölni, az képtelen őszintén szeretni. Már pusztán ez, az embert gyökeresen eltorzító lélekhasadási kényszer, hogy szeretni kizárólag csak gyűlölet által lehet, egymagában pusztulásra ítéli a mi életkörülményeinket. Oroszországban, abban az országban, ahol a „lélekmentés” általános módszere a feltétlen szenvedés, én egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem ismerek, aki annyira mély és annyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, bánata, szenvedése iránt, mint Lenin. Az én szememben Leninnek épp az az érzése jelenti kivételes nagyságát, hogy engesztelhetetlenül, olthatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem a lét kiküszöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavalya, amelyet az emberek kötelesek és képesek eltávolítani magukból.

LENIN

1919. július 5. Kedves Alekszej Makszimovics! Ejnye-ejnye, úgy látszik, mégiscsak megrekedt Péterváron. Nem jó dolog egy helyben maradni. Hajlandó lenne utazni egyet? Megszervezzük.

LENIN

1919. július 8. A Nyizsnyij-Novgorodi Gőzhajózási Társaságnak. Táviratozzanak, hol van a Krasznaja Zvezda, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság hajója. Kérdezzék meg, nem várhatja-e be Kazanyban Gorkij, és adhatnak-e egy fülkét neki. Nagyon kérem.

LENIN

1919. július 9. Kmenyev elvtárs! 12-én vagy 13-án megérkezik Gorkij. Intézkedhetne-e, hogy adjanak neki tűzifát?

LENIN

1919. július 9. Krupszkajának. Kedves Nágyusa! Gorkij holnap érkezik ide, és nagyon szeretném kiráncigálni Pétervárról, ahol rossz idegállapotba került és besavanyodott. Remélem, hogy te és a többi elvtárs szívesen lesztek majd együtt Gorkijjal. Nagyon kedves fickó; egy kicsit szeszélyeskedik, de hiszen ennek nincs jelentősége.

LENIN

1919. július 18. Kedves Alekszej Makszimovics! Jöjjön ide pihenni – én gyakran kimegyek egy-két napra falura, ahol remekül el tudom helyezni Önt akár rövidebb, akár hosszabb időre. Komolyan kérem, jöjjön! Táviratozza meg, mikor; szerzünk Önnek egy külön vasúti fülkét, hogy kényelmesebben utazhasson. Igazán elkelne Önnek egy kis levegőváltozás.

GORKIJ

Lenin túl keveset törődött önmagával ahhoz, hogy magáról beszélt volna másokkal: lelkének titkos viharairól úgy tudott hallgatni, mint senki más. Egyszer azonban Gorkiban, valakinek a gyerekeit cirógatva, így szólt:

– Lám, ezeknek már jobb életük lesz, mint nekünk; abból, amit mi átéltünk, ők sokat nem fognak végigszenvedni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen.

És a távolba nézve, a dombokra, ahol szívósan tapadt meg a falu, elgondolkozva tette hozzá:

– És én mégsem irigylem őket. A mi nemzedékünknek nem sikerült teljesítenie egy lenyűgöző, történelmi jelentőségű feladatot. Életünk kegyetlenségét, amelyre a körülmények kényszerítenek, meg fogják érteni, meg fogják bocsátani. Mindent meg fognak érteni, mindent!

LENIN

1921. július 9. Alekszej Makszimovics! Átküldtem levelét Kamenyevnek. Annyira fáradt vagyok, hogy semmihez sincs erőm. Ön viszont vért köp, és nem utazik!! Igazán mondom, ez lelkiismeretlenség és ésszerűtlen. Európában egy jó szanatóriumban kezelni is fogják, és háromszor annyit fog dolgozni. Bizony-bizony. Nálunk meg sem gyógykezelés, sem munka – csak kapkodás. HIÁBAVALÓ kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék.

GORKIJ

St. Blasien, 1921. december 25. Gyógykezeltetem magam. Naponta két órát fekszem a szabad levegőn, bármilyen időben. Itt a magamfajtát nem kényeztetik: esik az eső – feküdj! Esik a hó – akkor is feküdj! És fekszünk is engedelmesen. Vagyunk itt 263-an, az egyik tüdőbajosabb, mint a másik. Hiába – az élet nagyon becses. A hely szép. Hegyek, erdő, sok a mókus és a rigó meg a különböző kismadár. Jó lenne, ha ideutazna egy hónapra, kipihenni a régi gazdaságpolitika fáradalmait. Tréfálok, tudom, hogy sehová sem utazik.

Jó egészséget, és kímélje magát. Ne felejtse el, hogy az orosz ember a legmeglepőbb tettekre képes – csinál valami disznóságot, aztán maga is elcsodálkozik: hogyan is csöppentem ebbe bele? Minden jót. Alekszej Peskov.

GORKIJ

Gorkij levele Romain Rolland-nak:

Lenin agyát felőrölte a boldogtalan élettel szembeni gyűlölet, a titkos, lelke mélyén rejtőző részvét az emberek iránt. Én tudom, hogy ő az embereket szerette, nem pedig az eszméket, tudja Ön azt, hogyan gyúrta, alakítgatta az eszméket, ha a nép érdeke azt megkövetelte! Én szerettem őt, és – szeretem. Haraggal szerettem. Élesen beszéltem vele, nem kíméltem őt. Vele úgy lehetett beszélni, mint senki mással. Lenin értette, hogy mi van a szavaink mögött, bármit is mondottunk. Én különösen gyengéden és mélyen szerettem őt azért, mert gyűlölte a szenvedést, mert engesztelhetetlenül gyűlölt mindent, ami megnyomorítja az embert. Iljics távozása – Oroszország legnagyobb szerencsétlensége az utolsó száz évben.

GORKIJ

Makszim Gorkij távirata 1924. január 23-án, Marienbadból Moszkvába:

A koszorúmra, amit Lenin koporsójára tesztek, ezt írjátok: „Búcsúzom tőled, barátom!”