Xantippe

HANG

Szókratész bölcs volt, az emberiség tanítója. Ellenségei a halálba küldték. Xantippéról, a feleségéről, annyit tudunk, hogy rossz természetű, házsártos asszony volt, aki megkeserítette a bölcs életét.

KRITÓN

Hírt hoztam, Xantippe.

XANTIPPE

Jajgat.

KRITÓN

Ne jajgass. Az ember azért él, hogy meghaljon. Szókratész célba ért.

XANTIPPE

Jajgat.

KRITÓN

Nem a halottak siratnivalók, hanem az élők. De Szókratész szépen élt.

XANTIPPE

Jajgat.

KRITÓN

Szépen halt meg. Ez a legtöbb, amit a haláltól várhatunk.

XANTIPPE

Mi közöm hozzá.

KRITÓN

Mit beszélsz?

XANTIPPE

Mit érdekel, hogy halt meg. Én mért nem lehettem ott? Mért nem akarta, hogy vele legyek?

KRITÓN

Békén akart meghalni. Hogy ne zavarja a jajgatás.

XANTIPPE

De mért zavarta az én jajgatásom? Mért nem burkolódzott bele, hogy magával vigye a túlvilágra?

KRITÓN

Szókratész tudta, hogy élni az emberekkel kell, de meghalni egyedül. Arcára húzta a takarót, hogy bennünket se lásson, és mi se lássuk, amikor találkozik az ismeretlennel.

XANTIPPE

Ha láthattam volna az arcát. A szemét, amikor elhomályosul. Legalább a kezét foghattam volna.

KRITÓN

Neki volt szüksége kíméletre, nem neked.

XANTIPPE

Kinek nehezebb: aki elmegy a túlvilágra, vagy akinek élnie kell továbbra is? Az élet nehezebb, vagy a semmi?

KRITÓN

Mit segített volna, ha látod?

XANTIPPE

Ha megfogja a kezem. Ha rám néz. Ha elbúcsúzik tőlem. Nem ott, előttetek. A túlvilág szélén, amikor már csak ő van, meg én. Hogy mert kirekeszteni a halálából is?

KRITÓN

Már megitta a mérget, s még mindig tanított bennünket.

XANTIPPE

Amíg élt, jöttek az asszonyok, és irigyeltek: jó neked, a te férjed Szókratész, a bölcs. És jöttek az ifjak, és tiszteltek, mert férjem a bölcs Szókratész.

KRITÓN

Boldoggá tette az embereket.

XANTIPPE

Kit tett boldoggá?

KRITÓN

Az emberiséget. Amit tanultunk, tőle tanultuk. Ha ismerjük a világot, neki köszönhetjük.

XANTIPPE

Reggel fölébredtem: egyedül. Délben ebédeztem: egyedül. Eljött az este: egyedül. És még a halálában se lehettem vele.

KRITÓN

A bölcs a világé, nem a tiéd.

XANTIPPE

Szókratész az enyém volt. Az én uram.

KRITÓN

Úgy sírtunk, mintha apánkat vesztettük volna el. Több volt ő nekünk, mint az apánk: tanítónk, mesterünk.

XANTIPPE

Majd találtok magatoknak más mestert. Aztán ti lesztek a mesterek, és akkor találtok magatoknak tanítványokat. De nekem nincs többé Szókratészem.

KRITÓN

Az emlékeid megmaradnak.

XANTIPPE

Az emlékeim? Miféle emlékeim? A vetett ágy, amibe nem feküdt bele? Az étel, amit nem evett meg? Az ölelés nélkül maradt testem?

KRITÓN

Akkor mért siratod?

XANTIPPE

Mit tudsz te az emlékeimről? Ismerted te Szókratészt?

KRITÓN

Mesterem volt. Nekünk adta a gondolatait.

XANTIPPE

Ismerted te Szókratészt, aki kiült velem a dombra, a város szélén, amikor gyöngyházszínű az alkony?

KRITÓN

Az alkonyt szerette legjobban. Azt mondta, a fény elvakítja a gondolatokat, a sötétség elrejti. Az alkony a gondolkodók órája.

XANTIPPE

Azt mondta: a fény elriasztja a szerelmet, a sötétség elrejti. Alkonyatkor vett az ölébe, amikor nem volt már árnya a bokroknak, a napfény nem világította meg a testünket úgy, és a sötétség nem takarta el.

KRITÓN

Szerencsés vagy, hogy vele éltél.

XANTIPPE

Hajnalban, mikor felébredtem, ott ült a küszöbön, és gondolkodott. Én csak néztem, és feküdtem a meleg ágyban. Ő néha rám mosolygott. Érted? Gondolkodott, és néha rám mosolygott.

KRITÓN

Szerencsés vagy, hogy vele éltél.

XANTIPPE

Én vagyok a föld legszerencsétlenebbje, mert Szókratésszal éltem. A lelketlen Szókratésszal.

KRITÓN

Többet tudott a lélekről, mint mi valamennyien.

XANTIPPE

Ismerted te Szókratészt? Szókratészt, aki napokig nem jött haza? Aki csak a homlokom fölé hajolt, hogy megérintse a szájával? Akit ha szidtam, akkor is csak hallgatott?

KRITÓN

Mért bántottad annyit?

XANTIPPE

Elégettem a kedves könyveit. Pöröltem vele, amikor aludni akart. Ha gondolkozni kívánt, szerelemért nyaggattam. Ha az ölemet kérte, megtagadtam. Ha le akart ülni, elvettem alóla a széket. Ha éhes volt, kiöntöttem az ételt a fazékból.

KRITÓN

Sosem panaszkodott rád.

XANTIPPE

Mert nem érdekelte! Érted? Vert volna el, hogy legalább a kék foltokat érezzem a testemen. Hurcolt volna végig hajamnál fogva a házon, hogy a fejbőrömön érezzem a keze nyomát.

KRITÓN

Azért nem tette, mert szeretett.

XANTIPPE

Azért nem tette, mert nem szeretett.

KRITÓN

Azt tanította: a szeretet kímélet. Mi mást tehetünk az emberekért, mint hogy megkíméljük őket indulatainktól?

XANTIPPE

Szítottál már tüzet, amit hiába fújtál, hiába tápláltál szalmával és forgáccsal, nem akart föllobbanni?

KRITÓN

Ha van parázs, a szalma lángra lobban.

XANTIPPE

De ha nincs? Ha csak hamu van? Már kiszakad a tüdőd, de nincs más, csak szürke hamu. Hiába keresel egyetlen, csak egyetlen piros szikrát. Csak fújod, és szürke lesz a szalma, a gally, csupa szürke hamu lesz az arcod is.

KRITÓN

Szókratész halott, Xantippe.

XANTIPPE

A teste alá máglyát raknak. Olajat öntenek a csóvákra, hogy lángra kapjon a fa. Aztán elég a máglya, elhamvad a parázs, kihunynak a szikrák, és nem marad más, csak a szürke hamu.

KRITÓN

Nincs örök tűz, csak a gondolat. Azt nem pusztítja el sem a méreg, sem a máglya. Abból sosem lesz hamu, Xantippe.

XANTIPPE

Ha úgy érezte, boldogtalan, az ölembe hajtotta a fejét. És ha boldog volt, akkor is. Nem kellett, hogy beszéljen, fejéből az ölembe szállt a boldogtalanság: megszabadítottam tőle. A boldogság is belém szállt, hogy visszaadjam neki, megkétszerezve.

KRITÓN

Mi csak kaptunk tőle. Mit is adhattunk volna neki? Ki adhatott volna valamit Szókratésznak?

XANTIPPE

Hol voltatok ti még, amikor elmondta nekem, hogy megváltja a világot? Hogy a gondolatai megjavítják az embereket, és nem lesz többé rossz a földön, csak boldogság meg öröm?

KRITÓN

Ha kimégy a piacra, az ő gondolatait hallod. Ha találkozol egy jó emberrel, általa lett jóvá. Ha bölcs szavakat hallasz, tőle tanulták.

XANTIPPE

Elvettétek tőlem. Magatokhoz csalogattátok, hogy a tiétek legyen. Elhitettétek vele, hogy a világ több, mint én.

KRITÓN

A gondolat a világé.

XANTIPPE

Engem előbb ismert, mint a világot. Én voltam neki a világ. Nem volt szüksége a világra, csak rám.

KRITÓN

A világnak volt szüksége rá.

XANTIPPE

Még a halálát is elvettétek tőlem. Nem nekem halt meg, hanem a világnak: hadd lássa a világ, hogy hal meg Szókratész!

KRITÓN

Senki sem látta. Arcára húzta a takarót. Amikor a szolga kitakarta, már nem nézett ránk a szeme.

XANTIPPE

Ha hív, megyek vele. Ünneplő ruhába öltözöm, megkenem a testem, virágot tűzök a hajamba, úgy megyek vele.

KRITÓN

Az utolsó óráit is megkeserítetted. Ostoba vénembernek nevezted, aki azzal játszadozik, hogy az életét adja a világért.

XANTIPPE

Az is volt. Ostoba vénember. Pojáca. Azt képzelte, mindenki őt figyeli: a nagy, a bölcs Szókratészt! Odaadta a világnak az életét, és odaadta a halálát is. Pedig kit érdekel Szókratész? Megállt az élet, amikor meghalt Szókratész? A piacon elnémultak az emberek, a kereskedők összecsomagolták portékájukat, a szántóvetők eltörték az eke szarvát?

KRITÓN

Az élet nem állt meg. És mégis megállt. Te ezt nem érted.

XANTIPPE

Nem értem. De azt mondd meg, melyikőtök kísérte el Szókratészt?

KRITÓN

Nem hívott senkit. Nem is engedte volna, hogy kövessük.

XANTIPPE

Ennyire futja a hűségetekből? Ha nem engedi, hagyjátok, hogy egyedül menjen? Egyedül botorkáljon öreg lábával a hosszú úton? És ha megszomjazik, ki ad neki inni? Ki támogatja, ha már nem bírják az inai? Ki adja neki iránytűnek a szeretetét, hogy el ne tévedjen a sötétben?

KRITÓN

Ahol ő jár, nincs szükség se italra, se szeretetre.

XANTIPPE

Sose volt szüksége szeretetre. Mert ő sem szeretett soha senkit. Szíve sem volt, csak nagy koponyája, tele bölcs gondolattal.

KRITÓN

A föld nem hordott még hátán olyan bölcset, mint Szókratész.

XANTIPPE

És ez a nagy bölcs annyit sem tudott, hogy egy morzsányi szeretet többet ér minden igazságnál? Hogy egyetlen ember, aki az övé, több, mint az egész világ?

KRITÓN

Te mért nem követted?

XANTIPPE

Benneteket nem hívott, de várta, hogy kövessétek. Hogy legyen, aki elszórakoztatja a hosszú úton, azzal, hogy meghallgatja. Hisz csak az érdekelte, hogy meghallgassák, és csodálják a bölcsességét.

KRITÓN

Keveset beszélt. Inkább kérdezett. Azt akarta, mi beszéljünk.

XANTIPPE

Ennyire ostoba vagy? Azt sem tudod, hogy ti csak a szája voltatok? Hogy bármit mondtatok, azt ő mondta? Hogy ha hallgatott, akkor általatok beszélt?

KRITÓN

Mért nem mentél vele?

XANTIPPE

Ha hív, kibontom a hajam, ünnepi saruba bújok. Én megéreztem volna, még ha meg sem szólal. Nem úgy, mint ti, akik oda se figyeltetek rá.

KRITÓN

Azt mondta, legyek önmagam, akkor követem őt.

XANTIPPE

Ültetek a lábánál, és hallgattátok, de sosem értettétek. Elvette tőlem magát, hogy a világé legyen, de Szókratészt csak én értettem.

KRITÓN

Mozsarat kongattál, amikor töprengett. Ráförmedtél, meszelje ki a házat, amikor az igazságot kereste.

XANTIPPE

Soha nem rólam gondolkodott. És ha beszélt, nem nekem beszélt. Olyan mindegy volt neki, kinek beszél.

KRITÓN

De te nem hagytad beszélni. Ráuszítottad a gyerekeket, cibálják a haját, kérjenek tőle pénzt. Amikor aludt, fűvel csiklandoztad.

XANTIPPE

Ha engem akart volna tanítani, odaülök a lábához, és sosem mozdulok el többé. Mért nem engem akart tanítani?

KRITÓN

Talán mert ostoba vagy.

XANTIPPE

Lehet. Ostoba, mint a termőföld. Mint az anyák, akik gyereket szülnek. Mint minden asszony, aki férfit fogad az ölébe. De ha én ostoba vagyok, a világ is az.

KRITÓN

A világ ostoba, Xantippe. Szókratész ezt tanította. És ezért tanította a világot.

XANTIPPE

És ti okosak lettetek a tanításától? Most már ti is tudjátok, hogy a világ ostoba, és Xantippe is ostoba. Csak ti vagytok bölcsek, a bölcs Szókratész bölcs tanítványai!

KRITÓN

A világ ostoba, és az ember azért él, hogy okosabbá tegye. Ezért kell a világért élni, nem egy emberért.

XANTIPPE

De Szókratész az enyém volt.

KRITÓN

Mindnyájunké volt.

XANTIPPE

Az én ölembe hajtotta a fejét.

KRITÓN

Azt mondtad, sose szeretett senkit.

XANTIPPE

Fürjecskének hívott. Én meg énekeltem neki. Azt mondta, akkor tud a legjobban gondolkozni, ha hallja a hangom.

KRITÓN

Örülj az emlékeidnek.

XANTIPPE

Mindent elfelejtett. Szókratész, a bölcs, mindent elfelejtett. Az alkonyokat és a hajnalokat, a nevemet és a mosolyomat, a testemet, a számat, a hajamat. Egy folt maradt az agyában: ennyi voltam neki.

KRITÓN

Menj utána, Xantippe. Menj, és mesélj neki az emlékeidről.

XANTIPPE

Nem érem utol már soha. Elszökött előlem. A halál nem vehette volna el, ha az enyém. Akkor megmaradna nekem.

KRITÓN

Szókratész halott, Xantippe.

XANTIPPE

Legalább amikor behunyta a szemét, akkor fogta volna meg a kezem. Ha csak rám néz, mielőtt üveges lett a szeme. Ha csak a nevem mondja. Ha meglátom az arcán az emlékeinket.

KRITÓN

Mindig szeretted? Amikor ütötted a seprűnyéllel, amikor ráuszítottad a kutyát, amikor ölébe öntötted a forró levest? Mindig szeretted?

XANTIPPE

Átkozott legyen.

Ne találjon lelket a túlvilágon, aki meghallgatja.

Tépjék ki a nyelvét, hogy senkit se taníthasson.

Ítéljék némaságra, és senki se tudja, hogy bölcs.

Bolyongjon boldogtalanabbul, mint a többi árny, aki sosem volt bölcs.

KRITÓN

Hagyd nyugodni a halottat.

XANTIPPE

Hallod, Szókratész?

Xantippe vagyok, a feleséged.

Xantippe, aki megkeserítette az életedet, és most megkeseríti a halálodat is.

Járni akarj, és ne legyen lábad.

Kívánjon az ínyed ízeket, de ne kapj, csak forró vizet.

Zsibongjon a véred, de ne legyen mivel érezned a gyönyört.

Lantot akarj hallani, de csak baglyok huhogjanak a füledbe.

Akard látni a szép csípőjű asszonyokat, az alkonyatot és a tengert, de sose láss mást, csak éjszakát.

Dideregj a szélben, és még a bőrödet is nyúzzák le.

Hajszálaid helyén hüllők nőjenek, és másszanak végig az arcodon.

Hallod, Szókratész?

Hallod?

Szeress valakit, és az ne szeressen.

KRITÓN

Ennyire gyűlölöd?

XANTIPPE

Jajgat.

KRITÓN

Akkor mért jajgatsz?

XANTIPPE

Jajgat.

KRITÓN

Mért jajgatsz, Xantippe?

XANTIPPE

Jajgat.