A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörű szép halála

Első felvonás

LANTOS

Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! Színtársulatunk bemutatja nektek a búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjairól és gyönyörű szép haláláról szóló, ámde mulattató játékot. Mivel a beléptidíjat már megfizettétek, más kérésünk nincs, csak az, hogy velünk nevessetek és velünk sírjatok, miként azt hőseink sorsa megköveteli. Legjobb, ha mindjárt megpróbáljuk. Kérem, nevessetek. – Akkor sírjatok. – Hát ez még nem megy. De sebaj, azért vagyunk mi, hogy játékunkkal megríkassunk és megnevettessünk benneteket. Egyébként – de ezt csak mellékesen mondom – higgyétek el, szebb volna az élet, ha bátrabban sírnátok és nevetnétek.

De legfőbb ideje, hogy bemutatkozzam: én játszom ebben a darabban a Lantos szerepét. Az ott Don Quijote, a búsképű lovag. Amott pedig Sancho Panza, lovagunk fegyverhordozója. Hármunkon kívül láttok még ma este zenészeket, fogadós gazdát és oroszlánt, menyasszonyt és vőlegényt, gazdag kalmárt a szolgáival, egy papot, egy szende húgot, egy csendőrt, szélmalmokat és bábjátékosokat, gonosz gazdát és szegény szolgalegényt, elhagyott szeretőt, ficsúrokat, gyásznépet és násznépet – valamennyiőjüket színtársulatunk tagjainak előadásában.

Most vessetek egy pillantást a színpadra: mint látjátok, a régmúlt időkben vagyunk, Spanyolhonban, Mancha falucskában, a nemes Don Quijote udvarházában. Mielőtt pedig elkezdődik a játék, eléneklem nektek a Hold románcát. Azért énekelem el, mert ez egy nagyon szép dal, de azért is, mert fontos, hogy meghallgassátok.

DON QUIJOTE

Ne bőgj. Hisz ez csak játék. Színjáték. Az életben minden másképp van.

SANCHO PANZA

Másképp?

DON QUIJOTE

Persze. Egészen másképp. Akkor hát induljunk, barátom.

SANCHO PANZA

Induljunk, édes gazdám.

DON QUIJOTE

Elő a fegyvereimet, a harci ménemet!

SANCHO PANZA

Mégis – milyen fegyverekre gondolsz, uram?

DON QUIJOTE

Hogyhogy milyenekre, te szerencsétlen? Hát atyám fényes kardjára, rettentő lándzsájára; őseim ragyogó vértjére, sisakjára.

SANCHO PANZA

Ez a baj, uram. Merthogy a kardot, mint bizonyára emlékszel, négy éve eladtuk a plébános úrnak.

DON QUIJOTE

A plébános úrnak?

SANCHO PANZA

Úgy bizony. Harminc ezüstért.

DON QUIJOTE

Nem értem, Sancho. Minek a papnak lovagi kard?

SANCHO PANZA

Szobadísznek, uram, a falra. A vértet pedig az őrmester úr vette meg, sisakostul; ott lóg az előszobájában.

DON QUIJOTE

És azt mondod, Sancho, mindez a szörnyűség az én tudtommal történt?

SANCHO PANZA

Szomorúan bólogat.

DON QUIJOTE

Valami szörnyű erejű varázslómester hatalmába kerülhettem. Mert tudd meg, Sancho: a lovag inkább az életétől válik meg, mintsem a fegyverétől.

SANCHO PANZA

Szomorúan bólogat.

DON QUIJOTE

Akkor mindennek vége. Jaj, Sancho, szegény barátom: milyen nyomorúságos az élet, hogy már az első lépésnél gáncsot vet a jó szándéknak, nemes akaratnak!

SANCHO PANZA

Nem, uram, ezt nem teheted velem! Kicsiny korod óta szolgállak, zokszó nélkül, pedig bért sem kapok immár három esztendeje. És most, amikor felkerekednénk, hogy hősi kalandokkal hírt és dicsőséget, no meg némi pénzecskét szerezzünk, most akarsz meghátrálni? Nem, uram, én inkább visszalopom a fegyvereket!

DON QUIJOTE

Igazságod vagyon, barátom! Lám, olykor a balga szavából is okulhat a bölcs. Mert nagyot vétettem, bár akaratomon kívül, bizonyára gonosz varázserő hatalmába kerülve. Csakhogy azért nem büntethetjük az árvákat és elnyomottakat, a megalázottakat és a szenvedőket, akik szerte Spanyolhonban lovagi kardomtól várnak segítséget. Nem, Sancho, szörnyű hibámért magamnak kell bűnhődnöm. Szent fogadalmat teszek tehát: ettől a pillanattól nem látsz az arcomon mosolyt, amíg csak jóvá nem teszem a vétkemet. Mert nem szándékkal cselekedtem ilyen rettenetest, de az igaz embernek vállalnia kell tette következményeit minden esetben. Épp ezért a nevem mától kezdve ez lesz: Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag.

SANCHO PANZA

Ez már beszéd, uram: bizony nem lenne helyes, hogy én igyam meg a levét a te cselekedeteidnek.

DON QUIJOTE

Rajta hát, kutasd át a házat a pincétől a padlásig: ami fegyver akad, jó lesz nekem, hiszen csak addig kell, amíg az első csatában jobbat szerzek.

SANCHO PANZA

Megyek, uram, máris megyek! De mondd… Azzal a harci ménnel, amit említettél, azzal mi legyen?

DON QUIJOTE

Hogyhogy mi legyen? Eredj az istállóba, nyergeld fel a legjobb paripámat, aztán válassz magadnak is egy takaros állatot.

SANCHO PANZA

Csakhogy mén, mint jól tudod, egyáltalán nincs már az istállóban. Kanca is csak egyetlenegy van, az is olyan vén, mint az országút: a Rosinante.

DON QUIJOTE

Mit beszélsz? És apámuram délceg ménese?

SANCHO PANZA

Lemondóan tárja szét a karját.

DON QUIJOTE

Igen, tudom. A varázsló szörnyű hatalma. Sebaj, barátom, nyergeld fel Rosinantét, szép paripámat, atyám dicsőséges ménesének leszármazottját. Magadnak pedig…

SANCHO PANZA

Egy szamár, uram. Egy szürke csacsi.

DON QUIJOTE

Legyen, Sancho, legyen. Nyergeld meg a szamarat. És ne csüggedj, barátom, mert nem a fegyver teszi a lovagot, nem is a paripa, hanem a lélek. Ha igaz ügyért harcolunk, igaz szívvel, nincs ellenfél, aki legyőzhet bennünket.

SANCHO PANZA

Márpedig ez a legfontosabb, uram.

LANTOS

Addig, amíg derék fegyverhordozónk összeszedi a fegyvereket, a nemes Don Quijote elénekli nektek a szolgálatról szóló szép éneket.

DON QUIJOTE

Don Quijote a közönséghez fordul.

Mert tudjátok meg mindannyian; az élet rövid, hogy kimerjük minden cseppjét, de elég hosszú, hogy feladatunkat teljesítsük. Mert az emberélet, barátaim, nem más, mint az igazság és embertársaink szolgálata. Éppen ezért én, Don Quijote de la Mancha, akit bizonyos okból búsképű lovagnak neveznek, elhatároztam, hogy magam is útnak indulok, és felkutatom a gonosz varázslókat, sötétlelkű óriásokat, embernyomorító sárkányokat, kik annyi helyen sanyargatják a jóravaló embereket, és megvívok velük életre-halálra. Benneteket pedig arra kérlek, hogy harcomat jó szível figyeljétek, hiszen egyedül tiértetek indulok csatába, és ha kell, áldozom az életemet. Nem keserű lélekkel mondom ezt, mivel ha jó eszmékért indulok harcba, rossz engem semmiképp sem érhet. És ha csak egyetlen ember akad közöttetek, ki szép példámon fölbuzdulva maga is az igazság szolgálatába szegődik, nyugodt szível mondhatom, hogy életem nem volt hiábavaló.

SANCHO PANZA

Sokáig éljen a nemes Don Quijote, az igazság fényes bajnoka! Akkor hát pattanj nyeregbe, uram!

DON QUIJOTE

Csak jól tartsd a zablát, nehogy kitépje magát a markodból, amilyen tüzes jószág.

SANCHO PANZA

Cseppet se félj, fogom erősen.

DON QUIJOTE

Akkor hát, isten nevében, rajta! Gyí! Megsarkantyúzza a lovat, de az meg se mozdul. Rosinante, nemes paripám! A ló nem moccan. Ejnye, Sancho, mért nem indul ez a ló?

SANCHO PANZA

Talán mert mindig csak szekeret húzott.

DON QUIJOTE

Ostoba vagy, barátom. Egy harci mén ivadéka, még a hetedízigleni származék is, a sarkantyú legkisebb érintésére vágtatni kezd.

SANCHO PANZA

Akkor lehet, hogy nem akar menni.

DON QUIJOTE

Ugyan, Sancho, hisz én ülök a nyeregben! Inkább arra gyanakszom, hogy megint a varázsló mesterkedik velem. Mindenesetre szállj le, és húzzad; ez célravezetőnek látszik.

SANCHO PANZA

Lekászálódik a szamárról, megfogja Rosinante kantárját, s teljes erővel húzza. A ló nem mozdul.

DON QUIJOTE

Íme, Sancho, a bizonyíték: a gonosz hatalmak, akik félve-félik igazságosztó kardomat, még az utolsó pillanatban is megkísérlik megakadályozni, hogy útra keljek!

SANCHO PANZA

Várj csak, uram, még egyet megpróbálhatunk. Elveszi gazdája lándzsáját, s megböki Rosinantét.

DON QUIJOTE

Győzelem, barátom, győzelem: úrrá lettünk a gonosz varázslaton! Íme, a bizonyosság, hogy a nemes szándék erősebb minden ármánynál.

DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS

Az indulót éneklik.

LANTOS

Ez itt egy gazdag gazda. Ez meg egy szegény szolga. A történetüket mindjárt megismerhetik, mert hőseink ugyancsak közelednek.

DON QUIJOTE

Hah, Sancho, ki jajong ebben a sűrű erdőben?

LANTOS

Hőseink ugyanis közben egy erdőbe értek csak ezt elfelejtettem mondani.

DON QUIJOTE

Akárki legyen, ha bajban van, számíthat jó kardom segítségére. Rajta, Sancho, előre!

SANCHO PANZA

Várj, uram, várj, nem kell úgy sietni! Fontoljuk meg szépen, mit tegyünk.

DON QUIJOTE

Mit kell ezen fontolgatni? Nyilvánvaló: egy gonosz óriás elrabolta valamelyik környékbeli várúr gyermekét, s itt tartja fogva az erdő sűrűjében. Talán váltságdíjat akar érte, talán fel akarja falni – mindegy, egyetlen percet sem késlekedhetünk. Akárki is légy, fertelmes óriás, megparancsolom neked, azonnal engedd szabadon foglyodat!

GAZDA

Ti meg mit akartok?

DON QUIJOTE

Tudd meg, sötétlelkű gonosztevő: Don Quijote áll előtted, a búsképű lovag, a gyengék gyámolítója, a bűnök megtorlója!

GAZDA

Mi közöm nekem ahhoz, hogy ki vagy?

DON QUIJOTE

Majd mindjárt megtudod, ha kirántom győzhetetlen kardomat, és négyfelé hasítalak!

GAZDA

Eridj a fenébe!

DON QUIJOTE

Hah, fertelmes óriás, hát ellenkezel? Rajta, lovag, neki az óriásnak!

GAZDA

Hé, állj meg, elment az eszed?

DON QUIJOTE

Térdre, gaz óriás, ha kedves az életed!

SANCHO PANZA

Térdre, ha mondja!

GAZDA

Mit akarsz tőlem, uram, hiszen én nem vétettem neked!

DON QUIJOTE

Nem? És ez az ártatlan ifjú, akit elraboltál apja kastélyából?

GAZDA

De hisz ez a szolgám, uram! És éppúgy nem ártatlan, ahogy én nem vagyok óriás! Elszegődtettem jó bérért, tápláltam, ruháztam, és mégis megszökött a beste. Az ilyen csirkefogót magad is eltángálnád.

SZOLGA

Ebből bizony egy szó sem igaz! Megszöktem, az tény, de miért? Mert gazduram hajnaltól napestig csak dolgoztatott, mint a barmot, enni meg annyit adott, amennyitől a kutyája is felfordulna. A béremet furkósbottal mérte ki, de olyan bőségesen, hogy szikrázott tőle a szemem. Szabadíts ki a karmai közül, nemes lovag, mielőtt agyonver!

GAZDA

Elhallgass, te disznó!

DON QUIJOTE

Hah, förtelmes óriás, meg ne moccanj, mert tüstént fölnyársallak! Parancsolom, hogy azonnal engedd szabadon ezt az ifjút, és a bérét is fizesd ki menten vagy küzdj meg velem, életre-halálra.

GAZDA

Várj csak, te ütődött, majd ellátja a bajod a törvény!

DON QUIJOTE

Elő az erszényt, de nyomban! És háromszoros pénzt fizetsz ennek a fiúnak: egyszer a bérét, egyszer az ütlegekért, egyszer pedig, mert megsértetted az igazságot.

SANCHO PANZA

Várj csak, uram, nem úgy van az. A harmadik rész bennünket illet: mi tettünk igazságot!

DON QUIJOTE

Helyes beszéd. Akkor hát két részt oda, egy részt ide.

GAZDA

De uram, ez közönséges útonállás!

SANCHO PANZA

Még te mersz beszélni, vérszopó! Nem félsz, hogy a gazdám szétveri a pofádat?

DON QUIJOTE

Ez egyszer olcsón szabadulsz, gonoszlelkű óriás, de jól vésd az eszedbe: minden gaztett magában hordja a büntetését. És ne is reméld, hogy bántatlanul megsértheted az igazságot, mert mindig akad igaz ember, aki számonkéri a tetteidet. Ha tehát még egyszer ilyen ocsmányságra vetemedsz, tudd meg, jaj neked!

SANCHO PANZA

Jaj, uram, drága jó uram: sohasem gondoltam, hogy ilyen szép a lovagi élet!

DON QUIJOTE

Bizony, barátom, nincs jobb érzés, mint igazságot szolgáltatva védelmet nyújtani a rászorulóknak.

SANCHO PANZA

De nincs ám, most már én is tudom! Hej, emberek, emberek, én mondom: nektek is így kellene élnetek!

LANTOS

Érthető hőseink jókedve, ugye? Hiszen ti is örvendeztek, valahányszor jóvátesztek egy igazságtalanságot. Vagy nem? De bizonyára, hiszen az ember úgy van teremtve, hogy örüljön az igazságnak, és szenvedjen az igazságtalanságtól. Most pedig térjünk vissza egy kis időre Manchába, a nemes Don Quijote szülőházába.

LANTOS

Bemutatom nektek hősünk szende és szűzies húgát. Ez itt Mancha csendőrparancsnoka, aki kemény, ámde igazságos férfiú. Ez pedig a falu ájtatos és szelíd lelkű plébánosa. Mindhárman nagyon a szívükön viselik hősünk sorsát.

SANCHO PANZA

Csak egyet csodálok, uram.

DON QUIJOTE

Ugyan mit, Sancho?

SANCHO PANZA

Soha életemben nem láttam még ilyen kicsiny óriást.

DON QUIJOTE

Mert tapasztalatlan vagy a világ dolgaiban, barátom. Különben tudnád, hogy egy kicsiny lényben is óriás gonoszság lakozhat. Mert nem a termet a fontos, hanem a szív; és ennek az óriásnak, mint magad is láthattad, ugyancsak gonosz szíve volt.

SANCHO PANZA

De mi aztán jól megadtuk neki!

DON QUIJOTE

Telve is van a szívem elégedettséggel. Hanem ne higgyed, Sancho, hogy minden csatánk ily egyszerű lesz. Támadnak majd sokkal félelmetesebb ellenfeleink, akikkel bizony életre-halálra kell küzdenünk. Épp ezért most nagy titkot bízok rád, barátom, hiszen megeshet, hogy valamely dicső harcban kilehelem a lelkem. Ilyenkor pedig a fegyverhordozó kötelessége fölkeresni a hősi halált halt lovag szíve hölgyét, hogy elvigye neki a haldokló utolsó üzenetét, valamint egy fürtöt a hajából.

SANCHO PANZA

Csakhogy neked senkid sincs, uram.

DON QUIJOTE

Tévedsz, Sancho, nagyon tévedsz! Mert él Toboso faluban egy csodálatos teremtés, a nemes Dulcinea kisasszony; ő az én szívem hölgye, akinek örök hűséggel tartozom.

SANCHO PANZA

Sosem hallottam hírét ennek az asszonyságnak.

DON QUIJOTE

Nem is hallhattad, mivelhogy magam is csak egyetlenegyszer láttam, sok esztendővel ezelőtt, és akkor is csupán néhány pillanatra. Ezen perc azonban elegendő volt, hogy nagy bizonyossággal tudjam: életem végéig e nemes érzelem ragyogása tölti be immáron lelkemet.

SANCHO PANZA

Ejnye, uram, hiszen akkor ez nem fehérnép, hanem ábránd.

DON QUIJOTE

Az én szerelmem, Sancho, nem ábránd, hanem valóság, mert itt lakozik a szívemben, örömmel töltve el egész valómat. Hogyne ápolnám hát féltő gonddal e gyönyörű érzés rózsakertjét, mikor az örökös boldogság terem benne! Hej, Sancho, bizony rossz úton járnak, akik a boldogságot nem gyökereztetik meg mélyen a szívükben, hanem alighogy kivirágzik, máris elhajítják.

LANTOS

Hőseink közben egy falu közelébe értek. Ez onnan volt tudható, hogy ugattak a kutyák, bégettek a birkák, és harangszó hallatszott.

LANTOS

Lakodalom. Ez a menyasszony!

MENYASSZONY

Én vagyok az!

LANTOS

Amott a vőlegény!

VŐLEGÉNY

Huhu!

LANTOS

Azok pedig a boldog nászurak!

NÁSZURAK

Hopp-hopp!

DON QUIJOTE

Tisztelet a ház nemes lelkű urának, erényes asszonyának valamint a jóakaratú vendégseregnek.

ELSŐ NÁSZÚR

Hát ti kik vagytok?

DON QUIJOTE

Don Quijote vagyok Manchából, akit búsképű lovag néven ismernek szerte a birodalomban.

MÁSODIK NÁSZÚR

Különben mindegy. Jó spanyolok vagytok, vagy nem vagytok jó spanyolok?

SANCHO PANZA

A gazdám hírneves sárkányölő lovag, Spanyolhon szeme fénye.

ELSŐ NÁSZÚR

Akkor keblemre, testvér! Hé, banda! Spanyol testvéreink érkeztek! Húzd!

MÁSODIK NÁSZÚR

Hát, hogy is volt azzal a sárkányállattal?

DON QUIJOTE

Az úgy volt, hogy amikor a sárkány…

ELSŐ NÁSZÚR

Sárkány? Hiszen nekem is van egy sárkányom: a feleségem!

DON QUIJOTE

Egyszóval, amikor a sárkány el akarta rabolni a Fekete Vár kisasszonyát…

MÁSODIK NÁSZÚR

Kisasszony? Meséltem már azt a kalandomat azzal a kisasszonnyal?

ELSŐ NÁSZÚR

Te, ha az én sárkányom tudna arról a kisasszonyról!… Hé, banda, nem azért fizetlek!

MÁSODIK NÁSZÚR

Eladó a menyasszony!

DON QUIJOTE

Drága hölgy, mi szomorítja szívedet életednek eme gyönyörűséges napján? Íme, térdre hullok fájdalmad előtt, és így könyörgök: osszad meg velem lelked bánatát. Nem a kíváncsiság ösztönöz, ne hidd: lovagi kötelességem sarkall, hiszen könnyeid árja mögött szörnyű vétket sejtek lappangani, és addig szívem nem nyughat, míg jóvá nem tettem, mit ellened elkövettek.

LANTOS

Ez itt az elhagyott szerető; erről az ifjúról beszél majd mindjárt a menyasszony hősünknek. Előbb azonban hallgassuk meg őt magát.

ELHAGYOTT SZERETŐ

MENYASSZONY

Ó, nemes lovag, nagy tévedésben vagy: ez a nap nem üdvösségem napja, hanem a kárhozat kezdete, hiszen ma szakítanak el örökre a kedvesemtől, és ma leszek azé, akit szívem utál.

VŐLEGÉNY

Rólam beszél!

DON QUIJOTE

Miféle gonosz varázserő akadályoz meg abban, hogy annak nyújtsd szépséges kezed, akit szíved őszintén kíván?

MENYASSZONY

Jaj, nemes lovag, az ifjú, akit szeretek, szegény, mint a templom egere. A vőlegényem viszont gazdag, akárcsak én. Az ő apja meg az enyém: ők módolták ki ezt a házasságot, és én, gyenge lány, ugyan mit tehetek az akaratuk ellen?

DON QUIJOTE

Mit hallok? Galád erőszakkal akarnak megfosztani életed ékétől? Lovagi szavamra, ezt nem tűrhetem!

MENYASSZONY

Az istenért, lovag! Nem elég a kín, még botrány is legyen?

DON QUIJOTE

Nem úgy, drága hölgy! A te ügyed mostantól az enyém is. Elég legyen! Tudjátok meg, ti derék férfiak és erényes asszonyok: ebben a házban szörnyű igazságtalanság esett!

NÁSZURAK

Mit beszél? Mit beszél?

LANTOS

Látjátok ezt a gonosz vőlegényt? De kár, hogy hősünk nem látja!

DON QUIJOTE

Mert alig van ocsmányabb bűn, barátaim, mint a szív nemes érzelmeit kiszolgáltatni a pénz gonosz hatalmának.

NÁSZURAK

Helyes!

DON QUIJOTE

Én mondom nektek: nagy tévedésben vannak, akik azt hiszik, hogy a kincs meg a vagyon pótolhatja a szerelmet, az élet szép virágát.

NÁSZURAK

Úgy van!

DON QUIJOTE

Hiszen pénz nélkül, cifra gúnya nélkül ember az ember, miként azt az én példámból is látjátok, de tiszta érzelmek nélkül a lelke kiszikkad, akkor pedig képtelen lesz bármiféle örömre.

NÁSZURAK

Jól beszél!

DON QUIJOTE

Ezért hát fennen kiáltom: ha azok, akik e nemes lélek szent érzelmeit kegyetlen lábbal tiporták, azonnal jóvá nem teszik, amit cselekedtek, lovagi kardommal találják magukat szemközt!

SANCHO PANZA

Jaj, istenem! Jaj, édes jó istenem!

DON QUIJOTE

Hallgass, Sancho, és tűrjél.

SANCHO PANZA

Már mért hallgassak, mikor agyonvertek?

DON QUIJOTE

Az nem lehet, hogy téged agyonvertek. Hiszen akkor a túlvilágon lennél. De mivel itt vagy mellettem a földön, tehát te is élsz, akárcsak én.

SANCHO PANZA

Nem úgy van az, uram! Ha én a túlvilágon vagyok, akkor te is ott vagy, tehát téged is agyonvertek. Hej, édes gazdám, ha már mindenképp verekedned kellett, legalább vártad volna meg, amíg tisztességesen teleesszük magunkat. Hiszen teli hassal még meghalni is édesebb.

DON QUIJOTE

Ugyan, Sancho, csak nem képzeled, hogy alulmaradok ebben a szörnyű viadalban, ha kivonhatom a kardomat?

SANCHO PANZA

És mért nem vontad ki, ha szabad kérdeznem?

DON QUIJOTE

Azért, barátom, mert igaz lelkű lovag sohasem fog fegyvert fegyvertelenek ellen.

SANCHO PANZA

De a keserves mindenségit az eszednek, édes gazdám! Hogy te nem védekezel, az hagyján. De hogy a hűséges szolgádat is engedd agyonverni, az mégiscsak sok!

DON QUIJOTE

Ejnye, Sancho, hiszen magad is látod, hogy nem vertek agyon.

SANCHO PANZA

Agyonvertek vagy sem, az teljesen mindegy, mikor úgy fáj minden tagom, mintha egy ökörcsorda taposott volna meg. Ejnye, uram! Hát mondd meg őszintén: igazság az, hogy bennünket így agyba-főbe vertek?

DON QUIJOTE

Bizony, barátom, aki nekiindul a világnak, hogy védelmezze a gyengéket és elnyomottakat, annak föl kell készülnie minden megpróbáltatásra.

SANCHO PANZA

Ezért nem indulok én többé sehova, édes gazdám!

DON QUIJOTE

Mit beszélsz?

SANCHO PANZA

Nekem aztán egy életre elegem volt az ilyen lovagi csatározásokból; fogom a sátorfámat, és megyek haza, de gyorsan! Hogyisne, uram, hiszen még az is előfordulhat, hogy egyszer tényleg agyonvernek!

DON QUIJOTE

Menj csak, Sancho, menj, ha úgy gondolod. Erőszakkal nem kényszeríthetlek a helyes útra.

SANCHO PANZA

Ne is próbáld, uram, mert úgyis elszaladok.

DON QUIJOTE

Nem akarlak áltatni, Sancho, különösen olyan dologban, ami engem voltaképp csöppet sem érdekel. Én csak azt mondom: ha valaki otthon ül a kuckójában, azzal bizonyosan nem történik semmi. Aki viszont nekivág a világnak, azzal a legcsodálatosabb dolgok is megeshetnek.

SANCHO PANZA

Igazán? Akkor talán még egyszer megpróbálhatnám. De, ugye, megérted jogos fölháborodásomat, uram? Hiszen mi, nemde, az igazságért harcolunk, az ellenségeink pedig semmirekellő, gonosz emberek, tehát az lenne a helyes, ha mindig mi vernénk meg őket, ők pedig sohasem verhetnének meg minket.

DON QUIJOTE

Bizony, Sancho, úgy volna rendjén való, hogy a jó mindig győzedelmeskedjék a rossz fölött.

De mivel még sehol sem valósult meg az igazságosság ama áhított birodalma, melyet joggal neveznek földi paradicsomnak, minden becsületes és jóravaló ember szent kötelessége, hogy egész életében, teljes erejével küzdjön ama gonosz erők ellen, kik ennek létrejöttét akadályozzák.

LANTOS

Ez a bölcs beszéd nyilván Sancho barátunkat is meggyőzte, mivel ezután engedelmesen elővezette a paripákat, nyeregbe segítette gazdáját, és ő is fölkapaszkodott a csacsijára.

Amíg pedig hőseink haladnak, én elénekelem nektek az utak balladáját:

LANTOS

Ez itt egy gazdag kalmár. Ők pedig a szolgái. Négyen vannak, mert mióta a világ, mindig több a szolga, mint az úr. És tartok tőle, hogy még egy ideig így lesz.

KALMÁR

Van szerencsém, üdvözletem, szép jó napot. Mi járatban, mi járatban?

DON QUIJOTE

Üdvözlet néked, tisztes idegen. A nevem Don Quijote de la Mancha. Kóbor lovag vagyok.

KALMÁR

Ha meg nem sértelek, uram, ugyan áruld már el, miféle foglalatosságot űzöl?

DON QUIJOTE

Mondottam, derék idegen, kóbor lovag vagyok.

KALMÁR

Mondottad, persze, de azt gondoltam, ez csak a címed vagy a rangod, mert ilyen mesterségről még nem hallottam.

DON QUIJOTE

Nem is mesterség ez, hanem hivatás, mégpedig a legnemesebb, mivelhogy mi, kóbor lovagok az igazság bajnokai vagyunk.

KALMÁR

Az bizony szép szakma lehet, mert az igazság, ezt mondom én is, mindennél fontosabb. No és a lényeg?

DON QUIJOTE

A lényeg? Hiszen mondottam: az igazság szolgálata.

KALMÁR

Értem én, értem, hiszen magam is az igazságért élek, de a lényeget kérdeztem uram: mi a hasznod e foglalkozásból?

DON QUIJOTE

Mindenekelőtt a tiszta lelkiismeret.

SANCHO PANZA

Az úgy volt, hogy amikor a gróf kastélyába értünk, hát, uramisten, mit láttunk! Olyan lakodalmat, de olyat, amilyet ti elképzelni sem tudtok. Hogy mást ne mondjak: száz cigány húzta a talpalávalót!

ELSŐ SZOLGA

Ne mondd! Száz cigány?

SANCHO PANZA

No szóval, ahogy beléptünk, persze azonnal az asztalhoz vezettek bennünket. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ezüst tányérból ettünk, arany evőeszközzel. Az étkek meg – hát azokról nem is érdemes beszélni.

MÁSODIK SZOLGA

De, csak mondjad!

SANCHO PANZA

Ugyan minek? Hogy elcsorduljon a nyálatok?

ELSŐ SZOLGA

Akkor is mondjad.

SANCHO PANZA

No jó, ha annyira akarjátok. Hát mindenekelőtt vaddisznóleves volt, de úgy képzeljétek, hogy minden tál levesben egy egész vaddisznó főtt!

KALMÁR

Nagy selyma vagy te, lovag! No persze megértelek én, hogyne értenélek. Látom, a te szakmádban is úgy van, akár az enyémben: ha az ember megvallja a jövedelmét, nemcsak az adószedőkkel gyűlik meg a baja, de az irigyei számát is növeli.

DON QUIJOTE

Bizony, az emberek sajnos csak irigylik a dicsőséget, de a sok harcot meg fáradságot, amiből a hírnév kivirágzik, nem akaródzik vállalniuk.

KALMÁR

Minden szavad aranyat ér, úgy bizony! Mert ha az emberek, ne adj isten, megtudnák, hogy nekem mondjuk, ezer tallér a jövedelmem – nem annyi, dehogyis, nehogy azt hidd, csak mondtam egy számot! –, tehát ha megtudnák, hogy mennyi a jövedelmem, bizony telekürtölnék a világot, hogy ez mégiscsak tűrhetetlen. Hanem, hogy mennyit kell dolgoznom ezért a kicsi pénzért, és mekkora kockázatot vállalok, azzal bizony senki sem törődik.

SANCHO PANZA

A vőlegény ruháját színaranyból szőtték. A menyasszonyé – hát azt elképzelni sem tudjátok! Csak a fátylán háromszáz csipkeverő asszony dolgozott harminc héten át.

ELSŐ SZOLGA

Az anyjukat, de jól megy egyeseknek!

SANCHO PANZA

Az én uramat, aki a leghíresebb lovag egész Spanyolhonban, természetesen a fő helyre, a menyasszony mellé ültették. Egy igazi herceget állítottak fel onnan, akinek aztán már csak a macskaasztalnál jutott hely. Egyszerre látom ám, hogy a menyasszony meg a gazdám nagyban súgnak-búgnak valamit. De nehogy valami pajzánkodásra gondoljatok, mivel az én uram igen erkölcsös természetű. Van is néki szívbéli mátkája: a királyné első udvarhölgye.

KALMÁR

Az ész, lovag uram, a józan ész: az a legfontosabb a boldoguláshoz.

DON QUIJOTE

Magam is sokra becsülöm az éles elmét, mégis azt gondolom, a szív tisztasága nélkül az elme bölcsessége mit sem ér.

SANCHO PANZA

A gróf csak füttyentett, és kétszáz zsoldos termett a teremben: csupa talpig vasba öltözött, marcona legény. Az én uram meg ott állt velük szemben, egyetlen szál karddal a kezében. Azt hiszitek, inába szállt a bátorsága? Haha, nem ismeritek ti az én gazdámat! Az első ötvennel annyi idő alatt végzett, amíg ti felhörpintetek egy kupa bort. A második ötven, nem mondom, megizzasztotta egy kicsit, hiszen válogatott legények voltak. A maradék száz azután úgy vetette ránk magát, akár a farkasok. Talán bajba is kerül a gazdám, ha abban a pillanatban fel nem kiáltok mennydörgő hangon: „Rajta, nemes lovag, velünk az igazság!” Ez aztán megszázszorozta a gazda erejét, úgyhogy könnyen kiszámíthatjátok, mennyi idő alatt végeztünk a gróf maradék seregével. Most bámultok, ugye? Pedig nincs ebben semmi csoda: mi az igazságért harcolunk, így hát nincs erő, mely győzedelmeskedhetne rajtunk.

KALMÁR

Mert az ember legfőbb kötelessége, ugyebár, hogy a maga javát szolgálja. Hiszen minél módosabb vagyok én, annál több haszna van belőlem a többi embernek. Ha viszont semmim sincsen, abból nemcsak nekem nincs hasznom, de másnak sem.

DON QUIJOTE

Újszerű gondolat, valóban.

KALMÁR

Itt van például ez a rakomány selyem: száz aranyért vásároltam. Elkótyavetyélhetném kétszázért – én azonban ötszázért adom.

DON QUIJOTE

Mit mondasz? Ötszáz tallért kérsz azért a portékáért, amit te százért vettél!

KALMÁR

Ez csak természetes. Hiszen ha kétszázért adnám, csak a betevő falatomat keresném meg. Márpedig kinek van kedve néhány garasért törnie magát? Ha viszont ötszázat árulok ki belőle, máris rohanok a következő szállítmányért. Így aztán mindenki jól jár: én is, mert van mit a tejbe aprítanom, meg az emberek is, mert annyi selymet vásárolhatnak, amennyit csak akarnak.

DON QUIJOTE

De hisz ez rablás, uram!

KALMÁR

Elment az eszed? Hiszen most magyaráztam el a kereskedés törvényeit!

DON QUIJOTE

Miféle törvény az: így kiszipolyozni az embereket? Rablótörvény ez, uram, nem az igazság parancsolatja!

KALMÁR

Hibbant vagy te, lovag. Szép szóval okítalak az életre, te meg, ahelyett hogy tanulnál, kakaskodol.

DON QUIJOTE

Magad vagy hibbant, lator! Lovagi szavamra, nem is tűröm én azt!

KALMÁR

Nyughass már, te kelekótya. Jaj, fiúk, védjetek meg!

ELSŐ SZOLGA

Jaj, uram, ne moccanj! Most mesélte a szolgája, hogyan aprítottak miszlikbe kétszáz katonát.

DON QUIJOTE

Ide a zsákmányt, útonálló!

KALMÁR

Ez rablás! Törvényszegés!

DON QUIJOTE

Te merészelsz rablásról beszélni, te haramia?

ELSŐ SZOLGA

Könyörülj, uram! Hozzuk már, hozzuk!

MÁSODIK SZOLGA

Itt van, uram, vidd el mind, csak az életünknek kegyelmezz!

DON QUIJOTE

Én nem vagyok sem rabló, sem útonálló, mint a gazdátok. Rajta, Sancho, számold meg a végeket.

SANCHO PANZA

Egy, kettő, három, négy, öt, hat. Hat vég, uram.

DON QUIJOTE

Akkor oszd el úgy, hogy mindenkinek jusson.

KALMÁR

És én? És én?

SANCHO PANZA

Nem hallgatsz, te bitang! Köszönd a gazdám jó szívének, hogy ilyen olcsón megúsztad!

DON QUIJOTE

Rossz gazdát szolgáltok: okuljatok abból, ami történt. Te pedig tanuld meg: csak az a tiéd, amiért megdolgoztál. Másokon ne nyerészkedj, mert a büntetés elér!

Gyerünk, Sancho!

DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS

SANCHO PANZA

Ez jó munka volt, uram!

DON QUIJOTE

Bizony, barátom; az igazság szolgálatánál semmi sem szépségesebb.

SANCHO PANZA

Bocsáss meg a kishitűségemért, uram, bizony neked volt igazad; nincs szebb a lovagi életnél!

DON QUIJOTE

Ne röstelkedj, barátom, az igaz utat csak nagyon kevesen ismerik föl azonnal. Én a magam életét nem is szánom másnak, mint szerény útjelzőnek, hogy tetteim hírén fölbuzdulva minél több ember az igazság szolgálatába szegődjék.

SANCHO PANZA

Most már igazán nem bánnám, ha valami nagyobb szabású kalandba vágnánk a fejszénket. Hiszen ha egy sötétlelkű óriást vagy egy gonosz haramiavezért győznél le hősi harcban, bizonyára nemcsak egy vég selyem lenne a jutalmunk. Bár, igaz, ami igaz, ez sem megvetendő.

DON QUIJOTE

Helyesen mondod, barátom: az igazságot nem rőffel mérik. A legkisebb jogtalansággal éppúgy szent kötelességünk szembeszállni, mint a legszörnyűbb gazsággal.

LANTOS

A nemes Don Quijote ekkor még azt is elmondotta hűséges szolgájának, hogy ha ki-ki a maga életében nem tűrne semmiféle igazságtalanságot, bizony szebb világ lenne mindnyájunk számára. Azért tolmácsolom a szavait, hogy ti is elgondolkozzatok rajta. Mi pedig térjünk vissza Manchába.

LANTOS

Íme a villámsújtotta család. Az történt ugyanis, hogy lovagunk kalandjainak híre futótűzként terjedt el az egész tartományban, s így természetesen eljutott Manchába is. Mire:

HÚG

Hihetetlen!

PAP

Érthetetlen!

CSENDŐR

Hallatlan!

HÚG

Hajmeresztő!

PAP

Borzasztó!

CSENDŐR

Szörnyűséges!

HÚG

Szégyen!

PAP

Botrány!

CSENDŐR

Fertelem!

HÚG

Ezt nem tűrhetjük!

PAP

Ezt nem tűrhetjük!

CSENDŐR

Ezt nem tűrhetjük!

PAP

Ezt nem tűrjük!

LANTOS

Miután ilyen szépen egyezségre jutottak, összedugták a fejüket, és ekkor:

LANTOS

Hőseink közben egy vendégfogadóhoz értek.

LANTOS

Ez itt a fogadós gazda, ez a szolgálólány, ezek pedig a szolgák.

FOGADÓS

Hozott isten szerény hajlékomban, nagyságos uram.

DON QUIJOTE

Jó estét neked is, derék gazda. Ugyan miféle épület ez itt?

FOGADÓS

Ez, nagyuram, a Fogadó a Hétfejű Sárkányhoz: szerény, de becses tulajdonom.

DON QUIJOTE

Furcsa nevet adtál a házadnak, gazduram.

FOGADÓS

Tudod, uram, mifelénk azt mondják a jóhuzatú emberről, hogy olyan torka van, mint a sárkánynak. Én meg úgy gondoltam, hogy akinek hét feje van, annak hét torka is van, nem igaz, hehehe?

DON QUIJOTE

Előttem nem kell titkolóznod, derék barátom. Ha nem ismertél volna meg: Don Quijote vagyok, a bajvívó lovag. Ha netán mégis gonosz sárkány sanyargatná a vidéket, szólj bátran, és indulok máris, hogy megküzdjek vele.

SANCHO PANZA

Majd reggel, uram, reggel. Addig csak nem szalad el az a fránya sárkány.

DON QUIJOTE

Legyen, Sancho: igaz, ami igaz, magam is elfáradtam. Akkor hát nyiss szobát nekünk, gazduram.

FOGADÓS

Igenis, uram, azonnal. Ez a legszebb szobám. Nyugodalmas jó éjszakát és szép álmokat kívánok.

DON QUIJOTE

Nem úgy van az, Sancho! Őrséget kell állnunk, nehogy a sárkány ránk törjön.

SANCHO PANZA

Rám hiába tör, én máris alszom.

DON QUIJOTE

Éppen az a veszély, hogy álmunkban lep meg.

SANCHO PANZA

Uram, drága jó uram, mindennél veszedelmesebb, ha én most nem alhatok. Ha őrködni kell, kérlek, őrködj magad, neked ez igazán semmiség. Gondolj szíved szerelmére, s menten kiröppen szemedből az álom.

DON QUIJOTE

Te is felidézhetnéd szívedben hitvesedet.

SANCHO PANZA

Légy nyugodt, uram, meg is teszem. Csakhogy attól nyomban elalszom.

DON QUIJOTE

Nagyot ásít, de összeszedi magát. Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme… Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme… Ismét ásít. Fölháborodottan a szájára üt. Nem! Nem vethetem magam az álom karjaiba, amikor százszorta kedvesebb karok várnak rám. Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme, űzd el szememről az álmot.

LANTOS

A nemes lovag, Don Quijote dala szívszerelméről, Dulcineáról.

DON QUIJOTE

LANTOS

Most pedig jól figyeljetek!

DON QUIJOTE

Ó, Dulcinea, szépséges szerelmem…

Hah, ki az? Felelj, idegen: ember vagy, avagy kísértet?

Nem szellem, az kétségtelen. Nem, drága hölgy, nem valami dalia fekszik itt, ki lángra gyújthatná szemérmes szívedet, csak egy szegény kóbor lovag, az igazság felkent bajnoka. A szívem, úrnőm, igen, a szívem talán becsesebb, mint a daliáké, s ha azt keresed, jó helyen tapogatózol… Szörnyű kín e bódító pillanatban ilyesmiről beszélni, mégis igaz vallomással tartozom neked, ki ilyen merészen tárod föl előttem szíved szűzi lobogását. Ó, hölgyem, az én szívem ne keresd, mert azt már más birtokolja! Jaj, ne kísérts szűzi vonzalmad perzselő zsarátnokával! Az én szívem örökre rabja egyetlen Dulcineámnak, s a hűség oly kötelék, mit igaz ember el nem téphet. Írd a javamra, szépséges hölgy, hogy hűségem lakatját még földöntúli gyönyörűséged sem nyitja meg. És most jer, testvéri szívvel, kéz a kézben dicsérjük együtt Dulcineámat, ki néked mától kezdve szerető nővéred, amint ahogy én mostantól kedves szerető bátyád vagyok.

ELSŐ SZOLGA

Az anyámat bántod?

MÁSODIK SZOLGA

A húgomat?

ELSŐ SZOLGA

Egy szűzleányt?

MÁSODIK SZOLGA

Egy hatgyerekes anyát?

ELSŐ SZOLGA

Egy liliomszálat?

MÁSODIK SZOLGA

Egy tisztességes asszonyt?

ELSŐ SZOLGA

A nővéremet?

MÁSODIK SZOLGA

A feleségemet?

ELSŐ SZOLGA

A nagyanyámat?

MÁSODIK SZOLGA

A nagynénémet?

ELSŐ SZOLGA

Az unokámat?

MÁSODIK SZOLGA

A sógornőmet?

ELSŐ SZOLGA

A nászasszonyomat?

MÁSODIK SZOLGA

A komaasszonyomat?

ELSŐ SZOLGA

A nénikémet?

MÁSODIK SZOLGA

Az ángyikámat?

EGYÜTT

A körösztanyádat!

LANTOS

Hőseink most ugyancsak rossz állapotban vannak: jobb, ha egy kicsit pihenni hagyjuk őket. Addig elénekelek nektek egy dalt. Nagyon fontos dologról szól: a békességről.

HÚG

Ó, Don Quijote, Mancha dicső lovagja, merre vagy?

PAP

Hol vagy, árvák gyámolítója, tündöklő vitéz?

CSENDŐR

Sárkányölő harcos, merre bujdokolsz?

MINDHÁRMAN

Spanyolhon Napja, hallasd a hangod!

CSENDŐR

Hah, itt van ő!

HÚG

Ó, nemes szívű lovag, emeld reám tündöklő tekinteted!

DON QUIJOTE

Soha!

HÚG

Ne tedd ezt velem, dicsőséges vitéz! Egy árva gyermek térdepel előtted, s esengve vár, hallgasd meg panaszát!

PAP–CSENDŐR

Hallgasd meg őt!

HÚG

Csak te segíthetsz rajtam, dicső dalia!

PAP–CSENDŐR

Csak te segíthetsz, árvák oltalmazója, igazság bajnoka!

HÚG

Halljad, nemes lovag, szörnyűséges történetemet, aminél szomorúbbat bizonyára nem hallottál soha. Atyám a csodás szépségű Bergengócia fejedelme volt. Csendben és békességben éldegéltünk, de egy szép napon sötét lelkű nagybátyám megirigyelte boldogságunkat, egy éjjel szolgáival rátört a palotánkra, s ha nem akad néhány hűséges emberünk, ott vesztünk volna, atyám is, én is. Így az éj sűrű leple alatt sikerült elmenekülnünk, hátrahagyva a fejedelemséget, minden vagyonunkat. De hiába mentettük meg puszta életünket, szegény atyám szíve a bujdosásban megszakadt: nem tudta elviselni a szörnyű igazságtalanságot, ami bennünket ért. Mielőtt azonban szerető karjaim között kilehelte lelkét, azt mondotta volt: ó, leányom, ne csüggedjen a szíved, mert van, aki pártodat fogja majd, s megküzd az igazadért, ha kell, mindhalálig. És ez az ember nem más, mint Spanyolhon ékessége, a hősök hőse: a nemes Don Quijote, a búsképű lovag.

DON QUIJOTE

Igaz beszéd.

HÚG

Tudom, hogy téged nem érdekel a kincs meg a vagyon, egyedül az erény, de talán akad valaki a környezetedben, kit szívesen megajándékoznál hűségéért. Épp ezért, nemes lovag, ha visszaszerzed jogos örökségemet, szerény jutalmul azt a tartományt válaszd őseim birtokából, amely a tetszésedet legjobban megnyeri.

DON QUIJOTE

Ó, hercegnő, szívem elszomorodik, hallva szörnyű sorsodat, s a vér máris harci riadót dobol bennem, hogy induljak azonnal jó kardommal igazságot tenni, csakhogy…

HÚG

Nem, ékes erényű lovag, te nem habozhatsz!

DON QUIJOTE

Habozásról szó sincs, szépséges hölgy, csakhogy az éjszaka szörnyű kaland esett velem. Elmondani nem akarom, nehogy megbántsam szűzi lelkedet: elég az hozzá, hogy az erényem védelmében vívott irtózatos csatában egyetlen porcikám sem maradt sértetlen. Ez hát az oka, semmi más, hogy nem pattanok máris nemes paripámra.

SANCHO PANZA

Végy erőt magadon, drága gazdám! Lehetetlen, hogy épp most tántorodj meg. Majd nyeregbe segítenek ezek a derék urak, s aztán már semmi néked kardélre hányni azt a bitang csürhét! Én pedig igaz szívvel fogadom, amíg csak vissza nem térsz győztesen, nem hagyom el ezt a kamrát, mi több, ezt az ágyat sem, és szakadatlanul könyörögni fogok utad sikeréért.

HÚG

Az útra ne legyen gondod, nemes lovag: jó kocsink készen áll.

DON QUIJOTE

Valóban nem méltó hozzám, hogy a test gyarló fájdalma miatt ne teljesítsem szent kötelességemet. Bocsáss meg, úrnőm, hogy egy pillanatig is haboztam: talán nem voltam egészen eszemen. Rajta, Sancho, jöjj és segíts!

SANCHO PANZA

Én, uram? Hiszen mozdulni sem tudok.

DON QUIJOTE

Rajta, barátaim: az igazságért előre!

SANCHO PANZA

Jaj, ne! Engem ne!

DON QUIJOTE

Rajta, barátaim: az igazságért előre!

LANTOS

Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség: a játék első részének vége.

Második felvonás

LANTOS

Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! Ismét Manchában vagyunk, a nemes Don Quijote udvarházában.

PAP

Hányszor mondjam még, édes fiam: mi mindent egyedül a te érdekedben tettünk.

DON QUIJOTE

Az én érdekemben?

CSENDŐR

Úgy bizony, barátom. Hisz mi lett volna, ha tovább folytatod ezt a fertelmes életet?

DON QUIJOTE

Fertelmes? Azt mered mondani, fertelmes?

CSENDŐR

Csendesebben, hé! Inkább köszönd meg, hogy nem kell a tömlöcben rohadoznod. Vagy azt hiszed, rejtve maradnak gaztetteid?

DON QUIJOTE

Amit tettem, semmit sem titokban cselekedtem, épp ellenkezőleg: hogy példát szolgáltassak a világnak.

CSENDŐR

Ugyan mit tettél, te zsivány? Kifosztottál egy derék gazdát, kiraboltál egy becsületes kalmárt, arról nem is beszélve, hogy közbotrányt okoztál egy tisztes menyegzőn!

DON QUIJOTE

Most már elég! Én az igazságot védelmeztem minden cselekedetemmel. Ti vagytok a zsiványok, akik gúzsba köttök egy igazságosztó kezet!

CSENDŐR

Tolvaj!

DON QUIJOTE

Gazember!

CSENDŐR

Csirkefogó!

DON QUIJOTE

Bitang!

CSENDŐR

Kelekótya!

DON QUIJOTE

Pecér!

CSENDŐR

Hülye!

DON QUIJOTE

Barom!

PAP

Fiaim, édes fiaim, türtőztessétek a szenvedélyeteket!

HÚG

De bizony igaza van az őrmester úrnak! Én tudom a legjobban, miféle fráter ez. Mit csináltál te egész életedben? Lógattad a lábad, a könyveket bújtad, a szád jártattad reggeltől estig! A birtok meg pusztult, mert ahhoz is lusta voltál, hogy a vagyont gyarapítsad. Ha én nem vagyok, a házat is elhordják a fejed fölül!

DON QUIJOTE

Te beszélsz, te falu nyelve, te? Ha elvetnék a pletykáidat, kivirágozna egész Spanyolország!

HÚG

Szégyentelen!

DON QUIJOTE

Hiszen mást se csinálsz egész nap, csak szomszédolsz, meg ezzel a kecskebakkal bujálkodsz!

HÚG

Beste pimasz!

DON QUIJOTE

Nyekergő kereplő!

HÚG

Málészájú!

DON QUIJOTE

Boszorkány!

HÚG

Hazudozó!

DON QUIJOTE

Pletykafészek!

HÚG

Istenátka!

DON QUIJOTE

Világcsúfja!

PAP

Békesség, gyermekeim, békesség! Emberek vagyunk, mindnyájan vétkezünk, de az Úr kegyes és megbocsát.

DON QUIJOTE

Nem úgy, atyám! Igaz, vétkeztem, mert csak nagy sokára ismertem föl a küldetésem. De csak annak a tévedése megbocsátható, aki az igazságot keresi: aki azt se tudja, mi fán terem az erény és a becsület, ne merjen mások fölött ítélkezni!

PAP

Ejnye, fiam, nem is a restségedért hibáztatunk, hiszen az valóban bocsánatos vétek. De amióta isten elvette az eszedet, ugyancsak súlyos bűnökre vetemedtél.

DON QUIJOTE

Te mered a törvényt emlegetni?

Hiszen egy kopasztott tyúkért úgy behunyod mind a két szemed, hogy tőled az egész határt elhordhatják!

CSENDŐR

Ez már mégiscsak sok!

DON QUIJOTE

Dehogyis sok! Árulod te magad kevésért is. Csak akinek semmije sincs, arra csattintod rá a bilincset.

CSENDŐR

Rágalmazó!

DON QUIJOTE

Haszonleső!

CSENDŐR

Nyikhaj!

DON QUIJOTE

Zsebmetsző!

CSENDŐR

Hóhányó!

DON QUIJOTE

Ganéj!

PAP

Csillapodjál, édes fiam, csillapodjál! Én megértem, mi több, helyeslem is nemes hevületed, hiszen az igazságért küzdeni valóban szép dolog. Istennek és mindnyájunknak kedves cselekedet.

DON QUIJOTE

Bizony az.

PAP

Csakhogy nem úgy, ahogy te teszed. Mert te fejjel rohansz a falnak, gyermekem, és abból még soha senkinek nem volt haszna. Mert lásd: a fal kemény, a fejed meg betörik.

DON QUIJOTE

Én pedig azt mondom neked: nem ember az, még kevésbé lovag, aki a maga épségét többre becsüli az igazságnál.

PAP

Jaj, édes fiam, ez a rögeszme a te nagy hibád. Hiszen a mi békés hazánkban réges-rég nincs szükség lovagokra.

DON QUIJOTE

Hát akkor tudd meg: amíg van jogtalanság és elnyomás, amíg az egyik ember a másikat megverheti, a kenyerét eleheti, amíg születésétől a halálig nem egyenlő mindenki – addig igenis szükség lesz nemes lovagokra, kik magukat nem kímélve, éjt nappá téve küzdenek az igazságért.

PAP

No persze, persze. De sohasem forró fejjel, mint a bolond, csakis jó szóval, türelemmel, szeretettel, békességgel, miként én is teszem, ki ugyancsak az igazságosság szolgája vagyok.

DON QUIJOTE

Te? Hiszen te csak a pocakod hizlalod, meg a püspök úr kegyét lesed.

PAP

Nem hozol ki a béketűrésből, szegény fiam, mivel az én szent kötelességem a türelem és megbocsátás.

DON QUIJOTE

De az enyém bizony nem az! Azért hát halljátok szent fogadalmam: a gonosszal szemben türelmetlen lenni soha meg nem szűnök: az igazságért harcba szállni soha meg nem szűnök. Hozzátok pedig, kik hamis sáfárjai vagytok törvénynek, erénynek, többé egyetlen szavam sincsen.

CSENDŐR

Reménytelen eset.

PAP

Nem, fiam, ilyet ne mondj: ha az Isten özönvizet tudott támasztani, hogyne lenne képes, hogy visszavezessen a helyes útra egy megtévedt lelket. Neked pedig, gyermekem, Don Quijote, azt mondom: bennünket az Úr a te védelmedre rendelt, hogy megóvjunk a helytelen cselekedetektől, és mi ezen kötelességünknek eleget is teszünk minden körülmények között. Legyen eszed, édes fiam: az élet szép, az élet jó! Ne nehezítsd hát a magad sorsát és a mi helyzetünket.

DON QUIJOTE

Hej, Sancho, nagyon nehéz az én szívem, de semmi sem fáj annyira, mint az, hogy te is megtagadtál.

SANCHO PANZA

Te könnyen beszélsz, uram. Nem mondom, kényelmetlen lehet az a zubbony, de mégis mennyivel kényelmesebb, mint a deres, amivel engem fenyegettek!

DON QUIJOTE

Sancho, Sancho, hát hiába okítottalak, hogy az igaz embert a meggyőződésétől eltántorítani sem fenyegetéssel, sem fenyítéssel nem lehet?

SANCHO PANZA

Hej, édes gazdám, ezek csak szép szavak. De hisz azt is mondják, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Meg azt is, hogy a sánta kutyát és a hazug embert könnyű utolérni. Csakhogy így van-e valójában? Bizony nincs így, drága uram.

DON QUIJOTE

Valóban nincs így, de így kellene hogy legyen. S már ez is ok, hogy megszabadíts ettől a zubbonytól, mivel így képtelen vagyok azon munkálkodni, hogy az igazság valósággá legyen, ami pedig életem legszentebb célja.

SANCHO PANZA

Csakhogy engem nem azért fizetnek, hogy a zubbonytól megszabadítsalak, hanem hogy benne tartsalak.

DON QUIJOTE

Micsoda? Te pénzt kapsz azért, hogy őrzőm légy?

SANCHO PANZA

Csillapodj, uram, hisz nem tettem semmi rosszat!

DON QUIJOTE

Elhallgass, mert nyomban kettéhasítalak!

SANCHO PANZA

De bizony nem hallgatok! Nekem is jogom van megmondanom az igazságot, nemcsak neked.

DON QUIJOTE

Ebben igazságod van. Senki meg ne ítéltessék, amíg meg nem hallgattatik.

SANCHO PANZA

Ugye, nekem is igazam lehet, nemcsak neked?

DON QUIJOTE

Ne szájalj, hanem beszélj!

SANCHO PANZA

Temelléd, uram, mindenképp strázsát állítottak volna, ugyebár? Én meg választhattam: vagy deresre húznak, és megyek a tömlöcbe, vagy elvállalom az őrzésedet, és akkor még egy kis pénz is üti a markomat. Gondoltam, neked is jobb így, meg nekem is, hiszen bizonyára szívesebben töltöd velem az idődet, mint valami idegennel.

DON QUIJOTE

A csalfaságot még a nemes szándék se menti, barátom. De nem akarlak tovább dorgálni: arra lesz idő elég, ha ismét útra kelünk. Rajta, Sancho, oldd el a zubbonyt!

SANCHO PANZA

Hiába, uram, nem merem.

DON QUIJOTE

Ugyan mitől félsz?

SANCHO PANZA

Félni én legfőképp a veréstől félek.

DON QUIJOTE

Hogy lehetsz ilyen kishitű? Ki bántalmazhat téged, ha én oltalmazlak?

SANCHO PANZA

Szó ami szó, édes gazdám: temelletted tángáltak el nem is egyszer, de alaposan!

DON QUIJOTE

Látod, Sancho, ez a te nagy hibád, mindig csak arra emlékszel, ami lényegtelen. Hát dicső győzelmeinket már elfeledted? A sok jótettre, amit nekünk köszönhet a világ, nem emlékszel? És arra sem, mily gyönyörűséges életet éltünk?

SANCHO PANZA

Hej, uram, igaz, ami igaz: szép élet volt.

DON QUIJOTE

Bizony, barátom, szép és nemes. Mert való igaz: amíg rá nem eszméltem feladatomra, haszontalan ember voltam. De mióta kihúztam hüvelyéből a lovagi kardomat, dicsekvés nélkül mondhatom, hogy jószívű vagyok és önfeláldozó, másokért mindig tettre kész, a harcban bátor, a szenvedésben erős. Mert tanuld meg, Sancho: az anya csak világra hoz, de emberré a feladat tesz, melyre vállalkozol.

SANCHO PANZA

Be szépen mondod!

DON QUIJOTE

Éppen ezért, ha nem segítesz kiszabadulnom ebből a zubbonyból, nem tehetek mást, mint hogy szétzúzom a fejem a börtön falán.

SANCHO PANZA

Jaj, édes gazdám, ne mondj ilyet, mert menten meghasad a szívem.

DON QUIJOTE

Hiába, barátom: mióta megismertem a szabad és igaz életet, másként élni már nem is tudok, és nem akarok. Akkor jöjjön inkább a halál!

SANCHO PANZA

Nem, uram, szó sem lehet róla! Inkább segítek, hogyne segítenék: nem bánom, hasítsanak szíjat a hátamból, de téged cserben mégsem hagylak.

DON QUIJOTE

Ez már beszéd, barátom! Meglásd: ha van igazság a földön, hűséged elnyeri jutalmát.

SANCHO PANZA

Bizony rám férne, uram.

DON QUIJOTE

Hej, Sancho, ha az embert gúzsba kötik, százszorta jobban átérzi azok keservét, kik szerte a földön jogtalanságot szenvednek.

SANCHO PANZA

Épp ezért nagyon kérlek, drága uram, szedjük a sátorfánkat, de gyorsan, nehogy magam is erre a sorsra jussak.

LANTOS

És ezzel, nagyérdemű közönség, kezdetét veszi a nemes Don Quijote szörnyűséges kalandjainak második sorozata. Mielőtt azonban hőseink újra útnak indulnak, a búsképű lovag ismét elénekli nektek még egyszer a szolgálatról szóló szép énekét.

DON QUIJOTE

LANTOS

Íme egy oroszlán, valamint két szolga. A szolgák ebben az esetben természetesen nem az oroszlánt szolgálják.

DON QUIJOTE

Hah, Sancho, nem káprázik a szemem?

SANCHO PANZA

Nem, uram, valóban egy ketrec áll az út szélén.

DON QUIJOTE

Akkor azonnal szálljunk nyeregből!

SANCHO PANZA

Ellenkezőleg, édes gazdám! Azt javasolom, menjünk innen, de tüstént. Nagyon rossz emlékeim vannak a ketrecekről.

DON QUIJOTE

Épp ezért kell megvizsgálnunk, nem követnek-e el valaki ellen ugyanolyan jogtalanságot, mint amit nekünk kellett elszenvednünk.

SANCHO PANZA

Hé, atyafiak, mi ez?

SZOLGA

Oroszlán, nem látod?

SANCHO PANZA

Látni látom.

SZOLGA

Akkor minek kérded?

SANCHO PANZA

Mert nem értem.

SZOLGA

Ugyan mit nem értesz?

SANCHO PANZA

Én úgy tudtam, Spanyolországban sok a birka meg a kecske, tehén és ló is akad szép számmal, de még sosem hallottam, hogy oroszlán is él szép hazánkban.

SZOLGA

Nem is hallhattad, mivel az oroszlán hazája a távoli Afrika.

SANCHO PANZA

Akkor az oroszlán hogy kerül ide?

SZOLGA

Ketrecben, nem látod?

SANCHO PANZA

Azt látom. De hogy került ide a ketrec?

SZOLGA

Hajón, te oktondi. Berberországban behajózták, Spanyolországban meg kihajózták.

SANCHO PANZA

Most már értem, hogy ilyen jól megmagyaráztad. És mondd csak: tiéd ez az oroszlán?

SZOLGA

Méghogy az enyém! Elment az eszed? Hát mit képzelsz, mibe kerül egy ilyen oroszlán? Többe, mint amennyit én egész életemben keresek! Ezt például kétezer aranyért vásárolták.

SANCHO PANZA

Nem mondom, megkérik az árát!

SZOLGA

Ha éppen tudni akarod: ez az oroszlán a gazdámé, aki Sevilla grófja, s mellékesen Granada kincstárnoka.

SANCHO PANZA

És mire neki az oroszlán?

SZOLGA

Hogyhogy mire? Nézni.

SANCHO PANZA

Nézni?

SZOLGA

Nézni hát. Másra nem jó ez a dög: sem befogni nem lehet, sem megfejni, sem levágni – egyes-egyedül csak nézni.

SANCHO PANZA

Nincs jobb dolga az uradnak?

SZOLGA

Nincs bizony. Egész nap unja magát, hát valamivel csak el kell töltenie az idejét. A tavalyi esztendőben Granada grófja, aki mellékesen Sevilla kincstárnoka és az én gazdámnak sógora, hozatott egy ilyen dögöt Berberországból. Az uram meg nem tűrheti, hogy ami másnak van, az neki ne legyen, úgyhogy az idén vásárolt egyet ő is.

DON QUIJOTE

Nyisd ki a ketrecet. Nem hallottad: Nyisd ki a ketrecet!

SZOLGA

Elment az eszed, uram? Hiszen ez a bestia reggelire fölfal mindannyiunkat.

DON QUIJOTE

Az majd elválik, melyikőnk az erősebb. Mert én mondom neked: Don Quijote de la Mancha, akit búsképű lovagnak neveznek, ma itten életre-halálra megküzd az állatok királyával.

SZOLGA

Jaj, drága uram, esedezve kérlek, eszedbe ne jusson ilyen oktalanság! Ha csak megkarcolod a bőrét, mielőtt megesz, a gazdám engem négyfelé hasít.

DON QUIJOTE

Elég a fecsegésből, különben téged tanítalak móresre az urad helyett, holott vele lenne számolnivalóm. Mert csúf bűnt követ el, aki élőlényt megfoszt a szabadságától, különösen egy ilyen nemes vadat. Én az efféle jogtalanságot nem tűrhetem, tehát az oroszlánt szabadon bocsátom. S mivel ő az állatok fejedelme, szabad küzdelemben összemérem vele az erőmet.

SANCHO PANZA

Édes gazdám, legyen eszed! Amilyen torkos ez a bestia, bizonyára nem elégszik meg csak veled!

DON QUIJOTE

Soha nem látott páratlan alkalom ez, Sancho. Hiszen ha az állatok királyát legyőzöm, akkor Oroszlánlovagnak nevezhetem magam, s a nevem puszta említésétől remegni kezd majd mindenki, aki a jogtalanság vagy igazságtalanság útjára lép. Rajta, fiú, ereszd ki az oroszlánt!

SZOLGA

Nem én, uram, soha.

DON QUIJOTE

Nem? Akkor majd én! – Ímhol, nemes vad, visszaadtam a szabadságodat, melytől oly jogtalanul megfosztottak. Most pedig fölszólítalak, döntsük el hősi viadalban, ki a legkülönb vitéz Spanyolhonban: az állatok királya avagy az igazság bajnoka.

Ha netán cselt szimatolnál, dicső vad, attól ne tarts; igaz szívű lovag áll előtted. Rajta hát, felséges állat, lépj ki ketrecedből!

Gyávaságot nem tételezek föl rólad, hiszen a neved puszta említésétől inába száll a bátorsága a legvakmerőbb vitéznek is. Avagy mégis félelmet ébresztenek benned hatalmas izmaim, daliás termetem? Akárhogy is van, utolszor szólítalak fel: mérkőzz meg velem!

DON QUIJOTE

Sancho!

SANCHO PANZA

Igen!

DON QUIJOTE

Nem értem! Nyílt szívvel szólítottam föl viadalra, mégsem akar mérkőzni velem.

SANCHO PANZA

Eszedbe ne jusson tovább piszkálni azt a dögöt! Ha nem akar, hát nem akar.

DON QUIJOTE

Talán még egyszer megpróbálom.

SANCHO PANZA

Isten őrizz, uram! Látható, hogy harc nélkül is elismeri a győzelmedet.

DON QUIJOTE

Akkor hát joggal viselhetem az Oroszlánlovag nevet?

SANCHO PANZA

Joggal.

SZOLGÁK

Persze hogy joggal!

DON QUIJOTE

Íme, barátaim, ti vagytok a tanúi, hogy az állatok királya meghátrált Don Quijote elől, akit a mai napig búsképű lovagnak neveztek. Ezért hát megparancsolom, tudassátok mindenkivel, akivel csak találkoztok: jogos nevem mától kezdve Oroszlánlovag.

SZOLGÁK

Meglesz, uram, meglesz.

DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS

DON QUIJOTE

Látod, Sancho, ugye megmondtam: alighogy útra keltünk, máris mily dicső győzelmet ünnepelhetünk.

SANCHO PANZA

Bizonyára, uram, bár hasznunk nem sok származott belőle.

DON QUIJOTE

Mát megint tévedésben vagy. Hiszen a haszon elsősorban nem arannyal mérhető: az igazi haszon, Sancho, cselekedeteink értelmében van.

SANCHO PANZA

Meglehet, édes gazdám, bár én jobban kedvelem, ami kézzelfogható.

DON QUIJOTE

Hogyan, hát nem kézzelfogható nyeresége az igaz ügynek, ha híre terjed nagy bátorságomnak?

SANCHO PANZA

Csak jól vigyázzunk, uram: ha megint híre megy tetteidnek, ismét bajba kerülünk.

DON QUIJOTE

Ejnye, Sancho: az igazságot nem lehet lopva szolgálni. Vagy kiállunk érte nyíltan, vagy akár semmit se tegyünk.

LANTOS

Mélyen tisztelt közönség: jönnek a bábosok!

Ez itt egy derék bábjátékos meg a felesége. Ők a következő jelenet szereplői.

BÁBJÁTÉKOS

Üdvözöllek, tiszteletre méltó vitéz!

DON QUIJOTE

Légy te is üdvözölve, derék idegen. Mi járatban vagy ezen az elhagyott vidéken?

LANTOS

Azt ugye mondanom sem kell, hogy hőseink nagy utat tettek meg az oroszlánkaland óta.

BÁBJÁTÉKOS

Vándor bábjátékos vagyok, nemes uram. Vásárról vásárra járunk, hogy üdvös szórakoztatást nyújtsunk a népnek, s megkeressük mindennapi kenyerünket.

DON QUIJOTE

Szép mesterség, valóban.

BÁBJÁTÉKOS

Nem mesterség, uram: művészet! És szépnek nagyon szép, hanem hát igen keserves.

DON QUIJOTE

Ugyan miért, derék barátom?

BÁBJÁTÉKOS

Mert sok a lelkiismeretlen kufár, akik rossz útra vezetik a népet. Így aztán az igaz művészetnek kicsiny az ázsiója. Nem mondom, ha kardot nyelnék, kártyát vetnék, vagy ostoba dalocskákat énekelnék, egész másképp menne a sorunk. Vagy ha, mondjuk, erkölcsrontó, hamis fércműveket tűznék műsorra.

FELESÉG

Bizony, uram, ha szégyen is, elmondom neked: nagy nyomorúságunkban egyszer mi is arra vetemedtünk, hogy előadjunk egy ilyen bárgyú játékot, amelyben egy gazdag külhonbeli beleszeret egy szegény spanyol lányba, feleségül veszi, és boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak. Hanem az én uram annyira a szívére vette a művészet eme megcsúfolását, hogy belebetegedett. Azóta hát inkább tengődünk, nyomorgunk, de ilyen csúfságra többé nem vetemedünk.

BÁBJÁTÉKOS

Mert a művészet, uram, igencsak nagy dolog, s bizony derest érdemelne, aki elbolondítja az okulásra szomjas népet, ahelyett hogy az igazságra tanítaná.

DON QUIJOTE

Igaz beszéd, szívem szerint való.

BÁBJÁTÉKOS

Ha nem untatnánk, jó uram, szívesen eljátszanánk egy kis darabunkat, hogy magad ítélhesd meg, megérdemeljük-e a művész nevet.

DON QUIJOTE

Magam is erre akartalak kérni, ha nem fárasztalak vele.

BÁBJÁTÉKOS

Művész vagyok, uram, nekem a munkám nem fáradság, hanem életem egyetlen értelme!

BÁBJÁTÉKOS

Mélyen tisztelt, nagyérdemű közönség! Okulástokra és élvezetetekre eljátsszuk nektek a nemes lovag, Don Cristobal történetét a gonosz adószedővel. Ez itt Don Cristobal, a szegények védelmezője, az igazság bajnoka. Ez pedig hűséges fegyverhordozója. Ott láthatjátok a gonosz adószedőt. Emitt meg a szolgáját, aki ugyancsak nagyon gonosz. Mélyen tisztelt közönség, kezdődik a játék!

DON CRISTOBAL

Most pedig, hű társam, induljunk ismét útnak, mert valami azt súgja nekem, hogy nem jött még el az aranykor, s történnek még igazságtalanságok Spanyolhonban.

FEGYVERHORDOZÓ

Ne mondd, uram, valóban?

DON CRISTOBAL

Bizony, bizony, bármennyit küzdöttünk, bármennyit fáradoztunk, a gonoszság írmagját nem sikerült kiirtanunk, mivel az nagyon mélyen lakozik az emberekben.

FEGYVERHORDOZÓ

Akkor hát, édes uram, induljunk ízibe.

DON QUIJOTE

Hallod ezt, Sancho!

SANCHO PANZA

Hallom, uram, hallom.

ADÓSZEDŐ

Hé, szolga, elég a lustálkodásból! Induljunk rögvest, és kopasszunk meg valakit, mert már nagyon viszket a tenyerem egy kis aranyra.

SZOLGA

Igenis, nagyságos uram. Hej, de jó lesz valakit kifosztani!

DON QUIJOTE

Jól figyelj, Sancho, itt valami készül.

SANCHO PANZA

Már hogyne figyelnék, mikor annyira izgulok!

ADÓSZEDŐ

Hé, szolga, kit látnak szemeim ott a távolban? Csak nem Don Cristobal az, a híres-neves lovag?

SZOLGA

De bizony az, nagyságos uram. Azt mondom, fussunk, amíg nem késő!

ADÓSZEDŐ

Dehogy futunk el, inkább csapdát állítunk neki. Kerülj gyorsan a hátuk mögé, és amíg én beszédbe elegyedek velük, orvul üsd le őket!

SZOLGA

Máris megyek, uram, ne félj, jó nagyokat fogok ütni!

DON QUIJOTE

Hallatlan gonosztett!

DON CRISTOBAL

Jó napot, te derék ember. Ki vagy, és mit keresel errefelé, ahol a madár sem ját?

ADÓSZEDŐ

Adószedő vagyok, a császár szolgája.

DON CRISTOBAL

A császárt szolgálni derék mesterség, de csakis akkor, ha igaz szívvel teszed. Mondd meg hát nekem: mindig csak a törvényes adót szeded be?

DON QUIJOTE

Hé, Cristobal, hátranézz!

ADÓSZEDŐ

Haha, jópofa vagy te! Mit képzelsz, akkor miből gazdagodnék meg?

DON QUIJOTE

Vigyázz, Cristobal!

DON CRISTOBAL

Hah, sötét lelkű gonosz! Azonnal add elő a kincset, amit összeharácsoltál, hogy mind egy fillérig visszaadjam a szegényeknek!

ADÓSZEDŐ

Van eszembe!

BÁBJÁTÉKOS

Mit tettél, uram, mit tettél!

FELESÉG

Jaj, istenem, mi lesz velünk! Oda a színpad, oda a bábok!

DON QUIJOTE

Bocsássatok meg, derék emberek! Nem akartalak én bántani benneteket, de mikor láttam, mily szörnyű veszély fenyegeti a nemes Don Cristobalt, kit úgy megszerettem, mint a testvéremet, nem tudtam türtőztetni magamat, hogy a segítségére ne siessek.

BÁBJÁTÉKOS

Ej, uram, de hiszen Don Cristobal maga is legyőzte volna a gonosz adószedőt!

DON QUIJOTE

Hogyan tegyem most jóvá, amit ellenetek vétettem?

BÁBJÁTÉKOS

Szörnyű a kár, amit nekünk okoztál, mégis meg kell mondanom: ennél nagyobb elismeréssel nem is adózhattál volna szerény művészetünknek. Hiszen íme, a bizonyosság, hogy játékunkkal fölkorbácsoltuk egy lélek nemes indulatait.

FELESÉG

Ez bizony igaz, és köszönjük is neked nagyon. Csakhogy az is igaz, hogy a mi életünknek már vége. Jaj, uram, soha többé nem mutathatjuk be a művészetünket!

DON QUIJOTE

Eredj, Sancho, kutasd át az iszákokat, de még a zsebeidet is! Mindenünk, amink csak van, ezeket a derék embereket illeti.

SANCHO PANZA

Ejnye, uram, magad is jól tudod, hogy egy huncut petákunk sincsen.

DON QUIJOTE

Mit tegyek, én szerencsétlen? Dicső fegyvereimtől meg nem válhatok.

SANCHO PANZA

Engem ne nézz!

DON QUIJOTE

Hah, Sancho, a szamár!

SANCHO PANZA

Azt már nem!

DON QUIJOTE

Hogyhogy nem? Nem láttad, mily szörnyű kárt okoztunk ezeknek az embereknek?

SANCHO PANZA

Nem én törtem össze a holmijukat, hanem te. Add oda te Rosinantét!

DON QUIJOTE

Elment az eszed? Láttál már lovagot paripa nélkül?

SANCHO PANZA

És fegyverhordozót talán láttál?

DON QUIJOTE

Sancho, édes barátom, megértem én, hogy fáj a szíved nemes paripádért. De lásd be, nem tehetünk mást. Mi, akik az igazságot védelmezzük, nem követhetünk el magunk is igazságtalanságot. Ugye elismered, hogy ez semmiképp nem lenne méltó hozzánk?

SANCHO PANZA

Bizony ez így van.

DON QUIJOTE

Ez már beszéd, Sancho: méltó vagy, hogy a fegyverhordozóm légy! S különösen örvendek, hogy újra bebizonyosodott: az okos szóra minden jóérzésű ember hallgat. Itt van, jóemberek, vegyétek csekély fájdalomdíjul ezt a nemes állatot.

SANCHO PANZA

Ne, még ne! Csak elbúcsúzom tőle.

BÁBJÁTÉKOS

Köszönjük, nagyuram, hálásan köszönjük.

DON QUIJOTE

Ne búslakodj, Sancho, az égre kérlek, mivel ezzel nekem is fájdalmat okozol. Nagy a bánatod, tudom, de vigasztaljon, hogy milyen jót tettünk ezekkel a derék emberekkel.

SANCHO PANZA

Velük jót, uram, de velem nagyon rosszat, és bizony hadd mondjam meg, nem helyes, hogy a magam bánata árán kell másnak örömöt szerezni.

DON QUIJOTE

Tévedsz, Sancho, tévedsz: ha jó ügyért hozol áldozatot, az nem okozhat neked fájdalmat.

SANCHO PANZA

Igen ám, uram, csakhogy ez a csacsi nekem nemcsak a hátasom volt, hanem egyetlen társam a sok megpróbáltatásban.

DON QUIJOTE

Hát én?

SANCHO PANZA

Te, uram, a gazdám vagy, de a csacsinak én voltam a gazdája, és az nagyon más.

DON QUIJOTE

Csak azt ne hidd, hogy önzésből kértelek erre az áldozatra. Szívesen odaadtam volna én Rosinantét, de hát a lovag nem lovag ló nélkül. És ha nem lennék lovag, neked se szerezhetnék új paripát! De nem ám szamárra gondolok, hanem délceg hátaslóra, amilyen méltó az Oroszlánlovag fegyverhordozójához, s az olyan derék emberhez, mint te vagy.

SANCHO PANZA

Köszönöm a dicséretet, gazdám; amikor az embernek fáj a szíve, a jó szó különösen jólesik.

DON QUIJOTE

Nem is fukarkodom én a dicsérettel, mikor megérdemled. De bizony korholni is foglak, ha erre adsz okot, mivel az igazságosság ezt megköveteli.

LANTOS

Most pedig térjünk vissza egy kis időre Manchába, mert ott valami készül.

PAP

Tehát megértetted, barátom?

CSENDŐR

Igenis, atyám.

PAP

Persze előfordulhat a harc hevében, hogy sebet ejtesz rajta, de arra vigyázz, hogy keze-lába ne törjön.

HÚG

És legfőképp magadra vigyázz. Nem ér annyit az a kelekótya, hogy neked bármi bajod essék.

CSENDŐR

Engem aztán ne félts: ebben a páncélban karcolás sem érhet.

HÚG

Nem kellene mégis inkább a pandúrokért küldeni? Vigyék a bolondokházába, hisz odavaló!

CSENDŐR

Én akkor már inkább a börtönt javasolnám.

PAP

Ejnye, gyermekeim, akár börtön, akár bolondokháza, az mindenképp botrány. Márpedig az embernek nincs fontosabb kincse, mint a jó híre; ezt minden körülmények között meg kell őrizni.

HÚG

És ha nem tartja meg a szavát?

PAP

Megtartja: bolond.

CSENDŐR

Az igaz.

PAP

Akkor hát az igazságos isten vezéreljen, fiam. Mi majd buzgón könyörgünk hozzá, hogy szerencsével végezd a feladatod, s mihamarább visszatérj hozzánk.

LANTOS

Ugye, nem tudjátok még, mit tervelnek ezek a gonoszok? Sajnos mindjárt megtudjátok. Előbb azonban hősünk leghíresebb kalandja következik, melyet bizonyára ismertek már, legalábbis hallomásból. Sokféleképp magyarázták ezt a kalandot – mi most bemutatjuk nektek a való igazságot.

SANCHO PANZA

Nem akarlak noszogatni, uram, de mit gondolsz, sok idő telik még el, amíg sikerül megszerezni azt a nemes paripát, amit említettél?

DON QUIJOTE

Mért kérdezed?

SANCHO PANZA

Nagyon egyszerű okból. Lovagolni ugyanis jobb, mint gyalogolni. Vagyis kényelmesebb, ha más hord a hátán, mint ha a magam lábán kell járnom.

DON QUIJOTE

Látszólag igaz, amit mondasz, de megint a régi hibádba esel, hogy az igazságnak csak lényegtelen vonásait ismered fel. Ugyanis lehetséges olyan eset – mégpedig nem is ritkán! –, amikor jobb a magunk lábán járni, mint vitetni magunkat.

SANCHO PANZA

Nem akarok vitába szállni veled az igazság ügyében, egyszerűen azt akartam mondani, hogy kutyamód elfáradtam.

DON QUIJOTE

Ha így fogalmazol, az egészen más, s szívből meg is értelek. Én csak arra akartalak figyelmeztetni, hogy ne vonj le hamis általánosításokat a magad helyzetéből. És mindez természetesen nem ment fel engem a kötelezettség alól, hogy megszerezzem neked az ígért paripát, akár az életem kockáztatásával is.

SANCHO PANZA

Gyalogolni valóban rossz, édes uram. Mégis arra kérlek, az életedet azért ne kockáztasd.

DON QUIJOTE

Csend, Sancho: ígéretet tettem neked, s tudod jól, hogy az adott szó számomra szent.

DON QUIJOTE

Hah, Sancho, mit látnak szemeim ott a messzi távolban?

SANCHO PANZA

Valami hatalmas építmény az, uram.

DON QUIJOTE

Építmény nem lehet, hiszen mozog. Avagy káprázik a szemem?

SANCHO PANZA

Nem, uram, valóban mozog.

DON QUIJOTE

Tudom már, Sancho! Nyilvánvalóan az óriások birodalmába érkeztünk, s akit látunk, nem más, mint maga az óriáskirály. Itt hát az alkalom, hogy beváltsam az ígéretemet. Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy az óriások nemcsak rettenetesen gonoszak, de mérhetetlenül gazdagok is.

SANCHO PANZA

Jaj, uram, mit kezdjek én egy óriás lóval? Hiszen létra kell, hogy felkapaszkodjam rá. Aztán meg, hiszen tudod, szamárhoz vagyok szokva, és így ilyen táltos ló levet, még kezem-lábam töröm!

DON QUIJOTE

Aminthogy mindenre, erre is van megoldás. Ha legyőzöm az óriáskirályt, nem a ménesét követelem majd jogos zsákmányként, hanem egy zsák aranyat, amiből olyan lovat vásárolunk, amilyet akarunk.

SANCHO PANZA

Így már jó lesz, uram.

DON QUIJOTE

El ne felejtsd, Sancho, az óriáskirályhoz semmiképp ne közelíts, akármi történik is.

SANCHO PANZA

Ettől ne tarts, uram. És ha megtámadod a beste óriást, hangos kiáltásokkal biztatlak majd, ahogy tanítottál.

DON QUIJOTE

Védd magad, hatalmas óriás, ha kedves az életed!

SANCHO PANZA

Jaj, gazdám, épségben vagy?

DON QUIJOTE

Te vagy a hibás, Sancho! Ha bátor szóval biztatsz, mint ígérted, több erőm lett volna küzdeni.

SANCHO PANZA

De hisz én kiáltottam.

DON QUIJOTE

Nem kiáltottál, hanem jajgattál, és ezzel csak az óriást segítetted.

SANCHO PANZA

Most már mindegy, uram: az a fő, hogy nem törted össze a csontjaidat.

DON QUIJOTE

Egyáltalán nem mindegy. Először is: fáj minden tagom. Másodszor meg: nagyon rosszul esik, hogy a harcban alulmaradtam.

SANCHO PANZA

Hej, uram, nekem több okom lenne a panaszra, hiszen most már nem lesz lovam, és látod, mégsem panaszkodom.

DON QUIJOTE

Kishitű vagy, barátom, ami igen nagy hibád. És különösen az fáj, hogy nem hiszel bennem, amire pedig semmiképp nem szolgáltam rá. Épp ezért induljunk azonnal, hogy mielőbb bizonyságot tehessek: amit én mondok, az nem az elme játszi szüleménye, nem is fondorlatos hazugság, hanem maga a való igazság.

SANCHO PANZA

Én igazán mindent elhiszek neked, édes gazdám, csak egyre kérlek, óriásokkal többé harcba ne bocsátkozz.

DON QUIJOTE

Ilyen ígéretet én nem tehetek, és nem is teszek. Ez az óriás ugyan legyőzött, de egyáltalán nem biztos, hogy a következőt nem én győzöm le. Odanézz! Ismét egy óriás! Szakasztott mása az előbbinek.

SANCHO PANZA

Fussunk, gazdám, az istenért!

DON QUIJOTE

Hogy mondhatsz ilyet, barátom! A harc elől én meg nem futhatok.

SANCHO PANZA

Tégy, amit akarsz, uram! De tudd meg, nem szép, hogy az én szavamra sose hallgatsz. Talán annyira ostoba vagyok, hogy rám sose kell figyelni? Akkor minek tartasz magad mellett?

DON QUIJOTE

Nem, barátom, te becsületes vagy és igaz lelkű, csak az élet nagy összefüggéseihez nem elég éles a szemed. Gondold meg, Sancho: ha hősi harcban győzedelmeskedem, akkor itt, ezen a tájon megvalósíthatjuk a szabadság és igazságosság birodalmát. Ha pedig elbukom a dicső küzdelemben, jó példám buzdít majd minden igaz embert, hogy a rossz ellen harcolni soha meg nem szűnő kötelesség. Biztatni pedig el ne felejts!

SANCHO PANZA

Rajta, nemes lovag, velünk az igazság!

DON QUIJOTE

Nem titkolom, rettentő óriás, hogy a testvéred az imént szörnyű harcban legyőzött. De épp ezért felszólítalak: add meg magad kényre-kedvre, avagy küzdj meg velem életre-halálra.

SANCHO PANZA

Megmondtam, ugye, megmondtam! Jaj, szegény gazdám, hol fáj?

DON QUIJOTE

Mindenütt.

SANCHO PANZA

Könnyít a kínodon, ha veled jajgatok?

DON QUIJOTE

Inkább helyettem tedd, mert lovagnak jajgatni illemtelen.

SANCHO PANZA

Jaj!!

DON QUIJOTE

Köszönöm, barátom, mintha már nem is fájna annyira.

SANCHO PANZA

De hisz most biztattalak, uram!

DON QUIJOTE

Úgy látszik, nem elég lelkesen.

SANCHO PANZA

Az a fontos, hogy életben vagy. Amíg te élsz, nincs veszve semmi.

DON QUIJOTE

A jó szó gyógyír sebeimre, barátom. Ezt olyan szépen mondtad, hogy máris úgy érzem, erőm visszatér. Azért hát kérlek, segíts föltápászkodnom.

SANCHO PANZA

Máris, uram, azonnal. Jobb is, ha minél hamarabb elhagyjuk ezt a tájat: igazán elegem van ezekből a fertelmes óriásokból.

DON QUIJOTE

Hadd mondjam meg neked; az óriások ereje bizony iszonyatos.

SANCHO PANZA

Nagyon kérlek, most már igazán ígérd meg, hogy a jövőben óvatosabb leszel.

DON QUIJOTE

Sajnálom, Sancho, hogy ezt a kérésedet nem teljesíthetem. Óvatos én sohasem leszek, mert aki az óvatosságot mindenek fölé helyezi, sosem indul harcba nemes célokért. – Lehetetlen! Oda nézz, Sancho! Ismét egy óriás!

SANCHO PANZA

Gazdám, édes gazdám, az isten áldjon meg, sohasem hallgattál rám, legalább most az egyszer tedd meg, amit kérek! Nem kell nekem ló, inkább életem végéig gyalog járok, ha kell, még téged is a hátamra veszlek, csak ilyen esztelen harcba ne bocsátkozz.

DON QUIJOTE

Megértem az aggodalmadat, sőt azt sem tagadom, hogy oka is van. Mégsem tehetek mást, mint hogy ismét harcba szálljak. Nem a lovadért, Sancho, és ezért ne is neheztelj; talán ez volt a baj eddig is, hogy helytelen célért indultam küzdelembe. Most már magad is láthatod, elvarázsolt földre érkeztünk, ahol csak úgy hemzsegnek a gonosz óriások. Te csak az óriásokat látod, Sancho, de én hallom azoknak a jajgatását, akiket ezek a gonoszok kiszipolyoznak, sárba taposnak. Ezzel a jajgatással a fülemben én élni nem tudok, mert jobban fáj a lelkemnek, mint a sebek a testemnek. Ezért hát ne tartóztass, nemcsak mert úgyis hiába teszed, hanem mert helytelen dologgal próbálkoznál.

SANCHO PANZA

Hisz jártányi erőd sincs!

DON QUIJOTE

Igaz, a mozgás nehezemre esik, de ez nem ok, hogy ne teljesítsem a kötelességem. Isten veled, barátom, ha baj érne, ne felejtsd el tudatni Dulcineámmal, hogy igaz lovagként estem el, hősi viadalban!

SANCHO PANZA

De hisz ez a harc reménytelen!

DON QUIJOTE

A harc sosem reménytelen, Sancho. – Tudd meg, gaz óriás: a gonoszság és az igazság együtt nem létezhet. Éppen ezért vagy neked kell pusztulnod, vagy nekem.

SANCHO PANZA

Jaj, istenem, könyörülj! Nincs már nekem gazdám, nincs már oltalmazóm! Él! Mozog! Jövök, édes gazdám, jövök! – De hisz ez egy malom! Édes gazdám: ez egy malom!

DON QUIJOTE

Ne tévesszen meg az óriások csalárdsága, Sancho: malomnak álcázzák magukat, hogy félrevezessék az embereket.

SANCHO PANZA

Nagyon fáj?

DON QUIJOTE

Nagyon. Hiába, Sancho, embernek nem adatik meg, hogy óriásokon győzedelmeskedjék.

SANCHO PANZA

Dehogynem, drága gazdám! Ha erőre kapsz, legyőzöl te minden óriást. Különben is: az erősebbtől vereséget szenvedni nem szégyen, csak megtámadni ostobaság.

DON QUIJOTE

Mondatod második fele igen helytelen, hiszen megvívni csak az erősebbel szabad, a gyengébbel soha. De abban, hogy az erősebb ellentől vereséget szenvedni nem szégyen, nagyon is igazad van.

SANCHO PANZA

Ne beszélj most, uram. Feküdj és pihenj.

CSENDŐR

A nevem Don Miguel de la Serra, s a fekete lovagnak neveznek. Magam választotta szent kötelességem a gyengék és a szegények oltalmazása, az árvák és öregek istápolása, az igazságtalanságok megtorlása. És te ki vagy, daliás levente?

DON QUIJOTE

Don Quijote vagyok Manchából, akit valamikor Búsképű lovagnak neveztek, de ma már hősi tetteim nyomán Oroszlánlovag a nevem.

CSENDŐR

Szívem örvend, hogy méltó társra találtam. Annál is inkább, mert így alkalmam lesz fogadalmamat beváltani.

DON QUIJOTE

Bízhatsz bennem, lovag, mindenben a segítségedre leszek.

CSENDŐR

Köszönöm a készségedet, dicső Oroszlánlovag. Halld hát fogadalmamat: amikor útnak indultam, szent esküvést tettem, hogy az első magamhoz hasonló lovaggal összemérem a fegyvereimet. Ha én győzök, ellenfelem lovagi kötelessége, hogy fegyvertelen zarándokként fölkeressem szívem választottját a távoli Afrikában, és térden állva jelentse ki, hogy a fekete lovag útnak indult, hogy megküzdjön az igazságért. Ha viszont én maradok alul, magától értetődően én zarándokolok el legyőzőm szíve hölgyéhez.

SANCHO PANZA

Az istenért, uram, eszedbe ne jusson megvívni vele!

DON QUIJOTE

Ne félj Sancho, nem is teszem. Dicső barátom, engedd meg, hogy meggyőzzelek: fogadalmad helytelen. Mi, kóbor lovagok nem azért járjuk a világot, hogy egymással viaskodjunk, hanem hogy az elnyomottakat védelmezzük minden bántalom ellen. Épp ezért egy gonosz óriással vagy bősz haramiával küzdj meg, ne egy hozzád hasonló igazságkereső lovaggal.

CSENDŐR

Szóval inadba szállt a bátorságod? Hát jó, nem kényszeríthetlek, de tudd meg amerre csak járok, mindenfelé hírül viszem, hogy nincs gyávább pondró ama Don Quijoténél, aki Oroszlánlovagnak merészeli nevezni magát.

DON QUIJOTE

Lovag létedre ilyet nem tehetsz! Hiszen megmagyaráztam, hogy az elveim tartanak vissza a viadaltól, nem a bátorság hiánya.

CSENDŐR

Magyarázkodni mindenki tud, te nyavalyás. Nekem hiába magyarázkodsz: a neved mától kezdve Nyúllovag!

DON QUIJOTE

Lovagi becsületemre: ezt a gyalázkodást nem tűrhetem!

SANCHO PANZA

Jaj, ne, uram! Hiszen mozogni sem tudsz.

DON QUIJOTE

Egy okkal több, hogy nyugodt lelkiismerettel szálljak harcba, mert nem gyengébb ellenféllel küzdök meg, hanem erősebbel.

SANCHO PANZA

Legalább benned legyen könyörület, dicső vitéz! Szegény uram szörnyű harcok után van, a kezét sem bírja mozdítani.

CSENDŐR

Kuss! Tehát elfogadod a feltételeket?

DON QUIJOTE

A feltételeket nem én szabtam, mint ahogy a harcot sem én akartam. De ha a becsületemet támadod, rám kényszeríted a viadalt! Rajta, lovag, támadj!

SANCHO PANZA

Jaj, istenem, megölte, megölte!

CSENDŐR

Nem takarodsz! Semmi baja a nyavalyásnak, csak kényeskedik. Beismered, hogy legyőztelek?

DON QUIJOTE

Győztél, vitéz!

CSENDŐR

Akkor máris indulhatsz a távoli Afrikába. Hogy pedig meg ne szeghesd fogadalmad, fegyvereidet meg a lovadat jogos zsákmányként magammal viszem.

SANCHO PANZA

Jaj, uram, legalább a lovat ne! Látod, milyen törődött gazdám: gyalogszerrel hogyan jutunk el olyan messzire?

CSENDŐR

Kuss! Ide a lovat. A fegyvert.

DON QUIJOTE

Ne sírj, fiam. Az élet nehéz és keserves. De azért ne sírj.

SANCHO PANZA

Jaj, édes jó uram, azt se tudom, mit sirassak: téged, a jó Rosinantét, gyönyörű fegyvereidet vagy a szürke csacsimat. Avagy a jövőnket, édes gazdám, hiszen miféle sors vár ránk fillér nélkül, fegyver nélkül, paripa nélkül?

DON QUIJOTE

Bizony, Sancho, minek tagadjam: lehúz már engem a föld, s feküdni lenne jó. Hanem, barátom, megfogadtam, hogy útra kelek, tehát mégiscsak fel kell állnom.

SANCHO PANZA

De minek, uram? Amíg volt remény, hogy valamely dicsőséges harc után megkapjuk megérdemelt jutalmunkat, én igazán szótlanul tűrtem minden verést, vereséget. Csakhogy most már minden reménytelen, édes gazdám.

DON QUIJOTE

A kötelesség, fiam, előbbre való, mint a remény.

SANCHO PANZA

Drága uram, nem lenne jobb, ha hazatérnénk?

DON QUIJOTE

Nem, Sancho, te is tudod, hogy nem térhetünk haza. Ugye tudod?

LANTOS

És ezzel, nagyérdemű közönség, elérkeztünk a nemes Don Quijote életének utolsó stációjához. Előadásunknak lesz még egy jelenete, de az már hősünk halála után játszódik. Ez itt négy ficsúr. A nevük nem fontos.

ELSŐ FICSÚR

Hát ez?

SANCHO PANZA

Ez az én gazdám, a szegények oltalmazója, az igazság bajnoka, Don Quijote, a nemes lovag!

MÁSODIK FICSÚR

Szegények?

HARMADIK FICSÚR

Lovag?

NEGYEDIK FICSÚR

Igazság?

SANCHO PANZA

Nagyon fáj?

DON QUIJOTE

Elvégeztetett.

SANCHO PANZA

Ne keseregj, uram: meglásd rendbe jön minden. Ha kell, a hátamon viszlek a távoli Afrikába, és mire hazatérünk, mindenki tudja majd, hogy nincs még olyan derék vitéz, mint a nemes Don Quijote. Nem, uram, nem volt igazam: nem igaz, hogy minden reménytelen. Amíg te élsz, édes gazdám, semmi sem reménytelen.

DON QUIJOTE

Csak azt sajnálom, hogy neked ilyen keserves életed volt mellettem.

SANCHO PANZA

Ilyet ne mondj, uram! Nekem gyönyörűséges életem volt. Te dicső és nemes lovag vagy, és én boldog vagyok, hogy szolgálhattalak.

DON QUIJOTE

Hűséges voltál és derék, Sancho, de hiába: most már sosem kaphatod meg hűséged jutalmát.

SANCHO PANZA

Az volt a legszebb jutalmam, hogy veled lehettem. Mert te vagy Spanyolhon ékessége, te vagy az igazság legdicsőbb bajnoka. Nekem nagyon jó volt veled, édes gazdám, mert nagyon szeretlek.

DON QUIJOTE

Elég, Sancho, pihenni szeretnék!

SANCHO PANZA

Most már pihenj, uram.

DULCINEA

Isten veled, szerelmem.

DON QUIJOTE

Induljunk, Sancho?

SANCHO PANZA

Rajta, induljunk, édes gazdám.

LANTOS

Mélyen tisztelt, nagyérdemű közönség: a játéknak vége!