Szerelmem, Elektra
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Milyen ünnep?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Örömünnep.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nem biztos.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Majd meglátjuk.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Estére meglátjuk.
KRIZOTÉMISZ
Te nem vagy normális.
ELEKTRA
Ha kimegyek a térre, ott van az emberek szemében. Látom a palotaőrség arcán, ahogy fapofával tiszteleg. Anyánk reggeltől estig ezt hajtogatja. Talán a bölcsőben is így ringatott a dajkám: Elektra, te nem vagy normális.
KRIZOTÉMISZ
És eszedbe se jut, hogy igazuk van?
ELEKTRA
De hátha nincs igazuk?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Nincs igazuk?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Hátha nincs igazuk?
KRIZOTÉMISZ
Mindenki ostoba és hazug, csak te vagy jó és tiszta?
ELEKTRA
És ha mind ostoba és hazug, és valóban csak én vagyok tiszta?
KRIZOTÉMISZ
Nincs egyetlen igaz ember. Egyetlenegy se. Csak Elektra, a csodálatos Elektra.
ELEKTRA
Azt mondják, más vagyok, mint a többiek. De akkor vagy ők az igazak, vagy én. És hátha én vagyok?
KRIZOTÉMISZ
Tudod, mit: inkább lennék gazember a többiekkel, mint egymagamban tiszta.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Hallod? Az ember nem arra születik, hogy különbözzék.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A legfontosabb parancsolat: légy olyan, mint a többiek.
ELEKTRA
Liba vagy, húgocskám. Amit a többiek gágognak, azt gágogod te is.
KRIZOTÉMISZ
Veled nem lehet beszélni.
ELEKTRA
Ha megszólalok, megjelenik szemetekben a rémület, és azonnal közbevágtok: veled nem lehet beszélni.
KRIZOTÉMISZ
Térj végre észhez: egyedül maradsz, mint az ujjam. Tudod te, mi az, egyedül lenni?
ELEKTRA
Járom a várost, hajnaltól napestig. Látom, ahogy a gyerekek golyóznak a porban. Fiatalok mennek karonfogva. Férfiak énekelnek, asszonyok beszélgetnek. Jön egy anyóka, az unokája támogatja. Én meg csak járok, egyedül az utcán, egyedül a városban. Egyes-egyedül a világban.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Egyedül a városban.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Egyedül a világban.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Egyes-egyedül.
KRIZOTÉMISZ
Látod, te szerencsétlen?
ELEKTRA
Hát aztán? Nem kellek nektek! Kinek hiányoztok?
KRIZOTÉMISZ
Elektra, az istenért, értsd meg végre: ez az utolsó lehetőséged.
ELEKTRA
Anyánk is ezt mondja esztendők óta; ez az utolsó évem, aztán már öreg leszek. Aztán elmúlik egy év, és megint belenéz a tükörbe, és megint azt mondja: ez az utolsó.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mert az igazmondó tükröt még nem találták föl.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Még szerencse.
KRIZOTÉMISZ
Ismered Egisztoszt. Ismered, tudod, hogy nem tréfál.
ELEKTRA
Egisztosz megölhet. Keresztüldöfhet a szigonyával, mint apánkat. Lovak farkához kötözhet, hogy kettétépjék a testem. De nem tréfálhat velem.
KRIZOTÉMISZ
Csak el ne jöjjön a nap, amikor azt kívánod: bár tréfált volna.
ELEKTRA
A testemmel rendelkezik: ő a király. De a megkínzott Elektra is Elektra. A halott Elektra is Elektra.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
A halott Elektra is Elektra?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A halott Elektra is Elektra.
KRIZOTÉMISZ
Még könnyen beszélsz: csak intened kell, és bársonyba öltöztetnek, rózsasziromból vetik az ágyad.
ELEKTRA
De nekem semmi sem kell, érted, Krizotémisz? Nem kell ruha, nem kell puha ágy, nem kell diadém. Nekem csak a szabadság kell. Érted, Krizotémisz?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Hallod? Neki csak a szabadság kell.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
De mi a szabadság?
ELEKTRA
Én Elektra vagyok. A jólét megköti a kezem. A kényelem béklyót ver a lábamra. Én ember vagyok: nem viselhetek bilincset.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Tehát nem viselhet bilincset.
KRIZOTÉMISZ
Ide figyelj, te eszelős. Egisztosz elhatározta, ha ma este nem szólalsz meg te is a többiekkel – Elektra! Egisztosz a bordélyházba ad. A város rongya leszel, minden részeg katona, minden hájas polgár, minden öreg kéjenc maga alá gyűrhet. Nem érted? Széttapossák a tested, és széttapossák a lelked; elrohad az öled, és elrohad a szíved.
KRIZOTÉMISZ
Most hallgatsz, ugye? Most nem mondod: mit tehet velem a király?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Kellemetlen.
ELEKTRA
Ha megtaposnak, ha meggyaláznak, akkor is élnem kell. A mocsokban, a kínban is. És élni is fogok, amíg el nem végzem a feladatom.
KRIZOTÉMISZ
Térj észhez, Elektra! Tizenöt éve, hogy megölték apánkat.
ELEKTRA
És ha százötven éve? A bűnt nem mossa el az idő, csak a büntetés.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
A bűnt nem mossa el az idő?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Csak a büntetés.
KRIZOTÉMISZ
Agamemnón halott, a kukacok már megették a testét. Miféle törvény parancsolja, hogy az élő áldozza föl magát egy halottért?
ELEKTRA
Nem láttam az arcát, amikor anyánk a fürdőházban rádobta a hálót. Nem hallottam a kiáltását, amikor Egisztosz belédöfte a szigonyát. De azóta nem alszom éjjel, mert nem akarok aludni. Nem nyugszom nappal, mert nem akarok nyugodni.
KRIZOTÉMISZ
Feledd el, Elektra.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ez a legegyszerűbb.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
El kell felejteni.
ELEKTRA
A szemét fölfalhatták a kukacok, de a tekintetét nem. A torkát szétrághatták a kukacok, de a kiáltását nem.
KRIZOTÉMISZ
Csak egy este feküdj le úgy, hogy nem gondolsz rá többé. Csak egy reggel ébredj úgy, hogy tiéd a nap, nem Agamemnóné.
ELEKTRA
Az éjszaka nem lenne sötét, és a nappal nem lenne világos, ha egyetlen percre elfelejteném, hogy Agamemnónt megölték. Nem, Krizotémisz: én nem táncolok veletek. Nem, Krizotémisz: én nem felejtek.
KRIZOTÉMISZ
Közben elmúlik az élet, Elektra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Közben elmúlik az élet.
ELEKTRA
Akkor nem lesz szerelmesem, aki becézzen. Gyerekem, akit csókolhatok. A karomon összeaszik a hús, az arcom ráncos lesz, a mellem lógó zacskó, de nem vetem le a gyászt, amíg el nem végzem, ami a dolgom.
KRIZOTÉMISZ
Mi dolga az embernek azon kívül, hogy boldog legyen?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Fogas kérdés ez, lányok!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mi dolga az embernek addig, amíg meg nem hal?
KRIZOTÉMISZ
Tudod te, milyen öröm, ha süt a nap? Milyen zöld a fű tavasszal, milyen sárgák a kertben a tulipánok?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Fogas kérdés ez, lányok.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mi dolga az embernek azon kívül, hogy boldog legyen?
KRIZOTÉMISZ
Tudod te, milyen más a reggel, ha arra ébredsz, hogy a gyereked nevet a bölcsőben? Ha este az ágyban a férjed rád néz, és te is ránézel, és mind a ketten egyet akartok?
ELEKTRA
És amikor könyörögtél anyánknak, hazudja azt, hogy nálunk töltötted az éjszakát? Akkor is öröm volt a férjed? Amikor a hajad tépted, hogy nem akarsz több gyereket, karcsú akarsz maradni és sudár?
KRIZOTÉMISZ
Nem érted te ezt. Az ember őrjöng, aztán megszüli a gyerekét, és örül neki. Szeret valakit, és annak is örül. És ha már vége a szerelemnek, örül, hogy derék férje van.
ELEKTRA
Ha én szeretnék valakit, csak őt szeretném, soha mást. Ami öröm, az nekem mindig öröm lenne. És ami rossz, az mindig rossz: soha nem kívánnám.
KRIZOTÉMISZ
Hol élsz te, Elektra? Miféle álomvilágban?
ELEKTRA
És te hogy élsz? Miféle hazugságban?
KRIZOTÉMISZ
Mit képzelsz, Elektra, ki nem hazudik? Mutass nekem egyetlen embert, aki nem hazudik.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Csak egyetlenegyet.
KRIZOTÉMISZ
Amíg az ember gyerek, azt hiszi, úgy élhet, ahogy akar. Aztán benő a feje lágya, és megtanulja: úgy kell élni, ahogy lehet. És rájön arra, hogy így is szép az élet.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Nem az életet kell a törvényekhez szabni.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A törvényeket az élethez.
KRIZOTÉMISZ
Azt hiszed, nekem nem fáj, hogy Egisztosz bitorolja apánk trónját? Hogy anyánk jobban szereti véres kezű urát, mint tulajdon gyermekeit? És mégis, Elektra: a holtak nyugodjanak, az élők meg éljenek. A bűnt nem megbosszulni kell, hanem elfelejteni. Amit elfelejtünk, az nincs, és nem háborgatja senki életét.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
A bűnt nem megbosszulni kell, hanem elfelejteni.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Amit elfelejtettünk, az nincs, és nem háborgatja senki életét.
ELEKTRA
Nem érted, Krizotémisz? Ha elfelejtjük, hogy Agamemnónt megölték, minden megtörténhet. Az is, hogy holnaptól nem kel föl a nap. Az is, hogy az ember nagy, fekete bogárrá változik. Az is, hogy milliókat égetnek el, mint a fahasábokat. Nem érted, Krizotémisz? Ha a bűnt nem követi büntetés, nincs többé törvény. És ha nincs törvény, a világ se világ, és az ember sem ember.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ha a bűnt nem követi büntetés, nincs többé törvény.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És ha nincs törvény, a világ se világ, és az ember se ember.
ELEKTRA
Az egész várost megfertőzte a hazugság, mint a pestis. Úgy éltek, mintha apánkat nem gyilkolta volna meg a saját felesége. Mintha nem tudnátok, hogy uralkodótok kezéről vér csöpög. Jaj, Krizotémisz, elkezdtetek hazudozni, és már hazudtok reggel és este, hazudtok az anyátoknak, a gyereketeknek, a szeretőtöknek, hazudtok a falaknak és az állatoknak, a fűre azt mondjátok, hogy kék, az égre, hogy zöld, az örömre, hogy rossz, a szépre, hogy bűn. Jaj, Krizotémisz, már akkor is hazudtok, ha nem is kellene.
CSEPŰRÁGÓK
Már akkor is hazudtok, ha nem is kellene.
KRIZOTÉMISZ
Hát pusztítsd el a hazugságot, te eszelős.
ELEKTRA
Én tartom a napot az égen. Én vigyázok az emberekre, hogy ne négykézláb járjanak. Én szülök minden ártatlan csecsemőt. Én, Elektra, aki nem felejtek. Amíg egyetlen ember él, aki nem felejt, ti se felejthettek.
CSEPŰRÁGÓK
Amíg egyetlen ember él, aki nem felejt, ti sem felejthettek, emberek.
KRIZOTÉMISZ
Hát rajta, Elektra, pusztítsd el a bűnt! Hiszen te mindenható vagy.
ELEKTRA
Ha mindenható lennék, Egisztosz már nem élne.
KRIZOTÉMISZ
Akkor mit pofázol? Mit jár a szád, ha semmit sem tehetsz?
ELEKTRA
Várok. Várok, amíg eljön Oresztész, és bosszút áll a bűnökért.
EGISZTOSZ
Csak az a bökkenő, hogy Oresztész nem jön el. Csodálkozol, hogy hallgatóztam? Hiába: uralkodói kötelességem mindent tudni, amit a városban gondolnak és beszélnek.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Kötelességtudó király.
EGISZTOSZ
Persze rólad úgyis tudom, mit gondolsz. De voltak, akik megtanulták, mennyire más, ha ki is mondják, amit gondolnak. Csak sajnos nincs már fejük, így nem tudnak beszámolni neked a tapasztalataikról.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Pedig biztos nagyon szép élményeik lehettek.
ELEKTRA
Mit akarsz tőlem?
EGISZTOSZ
Mindenekelőtt közölni szeretném, hogy Oresztészre hiába vársz. No, figyelj szépen. Remélem, nem kétled, hogy sokra tartom a biztonságomat?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ebben aligha kételkedik.
EGISZTOSZ
És ki fenyegeti legjobban a biztonságomat? Nyilvánvaló, hogy Oresztész, Agamemnón fia. Nem felelsz, tehát elhiszed. Akkor hidd el azt is, hogy öcsikéd életét a következők töltik be: a nők – az egy, a kártya – az kettő, a kocsiverseny – az három, a bor – ez négy. Több nincs. Én viszont már az iskolában úgy tanultam, hogy aki a felsorolt élvezeteket mindennél többre becsüli, aligha vállalkozik olyan feladatra, amilyet te szánsz Oresztésznek.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Milyen igaz: tábornokok gyakran halnak meg papucsban.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Viszont a papucsban csoszogók ritkán esnek el a barikádokon.
EGISZTOSZ
Mit gondolsz, ha őt tartom a legveszedelmesebb ellenségemnek, mért nem adtam parancsot az embereimnek, hogy végezzenek vele? Nem tudod? Majd én megmondom, aranyom. Mert a marhahajcsár, aki titokban engem szid, ha elhullanak a barmai, a paraszt, aki a kunyhójában engem átkoz a rossz termés miatt, a vének, akik a kávéházban visszasírják Agamemnón uralmát, mert az ő idejében még ismerték az asszonyok ölét: ez a sok ostoba, ártalmatlan fecsegő mind veszélyesebb, mint Agamemnón fia. Megint hallgatsz, tehát elhiszed.
ELEKTRA
Hallgatok, mert egy szavad sem hiszem.
EGISZTOSZ
Hiszed vagy nem, ne reménykedj. Oresztész boldog és elégedett, tehát esze ágában sincs hazajönni. Vagy láttál már embert, aki a békés életet önként felcseréli a halálos veszedelemmel?
ELEKTRA
Néha belenézek a tükörbe. Csak azért, hogy lássak ilyen embert.
EGISZTOSZ
Csakhogy te nem vagy normális, Elektra. Te is tudod, hogy nincs ember, aki hozzád hasonló.
CSEPŰRÁGÓK
Nincs ember, aki hozzá hasonló.
ELEKTRA
Én Agamemnón lánya vagyok. Oresztész Agamemnón fia. Egy apa nemzett, egy feladatra. Jaj, neked, király; Oresztész nem hasonló Elektrához: Oresztész Elektra, és Elektra Oresztész.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Oresztész Elektra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És Elektra Oresztész.
EGISZTOSZ
Öcsikédnek nem valami sürgős, hogy teljesítse a feladatát.
ELEKTRA
Ma érti meg, hogy az ő élete a te halálod, vagy holnap, vagy tíz év múlva, az mindegy. De egyszer eljön, és az a nap a halálod napja lesz.
EGISZTOSZ
De hol leszel már akkor te, drágaságom?
ELEKTRA
Ahol ő. Az agyában, amivel gyűlöl. A szívében, amely nem hagyja nyugodni. A kardjában, amivel ledöf.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mert Oresztész Elektra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És Elektra Oresztész.
EGISZTOSZ
Megsúgom neked: a kuplerájban leszel. Vagy nem hiszed?
ELEKTRA
Amilyen ocsmány állat vagy: elhiszem, hogy ezt is megteszed.
EGISZTOSZ
Ugyan, aranyom; király vagyok, nem irgalmas nővér. Aki erre a pályára megy, ne legyen finnyás. Király vagyok, és tudom: hogy rend legyen a városban, koponyákkal kell kikövezni az utcákat, jajgatással bevakolni a falakat. Én se szeretem a vért, de ha ez az ára a rendnek, ezt is megfizetem.
ELEKTRA
Mások vérével könnyű fizetni.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nagyon könnyű.
EGISZTOSZ
Mióta én ülök a trónon, a polgárok elégedettek. Tudod, mit jelent ez? A legtöbbet, amit uralkodó elérhet, hogy az alattvalói elégedettek.
ELEKTRA
A disznó is elégedett a pocsolyában.
EGISZTOSZ
Pontosan erről van szó.
ELEKTRA
Én meg arra születtem, hogy megzavarjam az emberek nyugalmát.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Halljátok, emberek?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Elektra arra született, hogy megzavarja a nyugalmatokat.
EGISZTOSZ
Csakhogy az emberek nem szeretik ezt, drágaságom. Az emberek szeretnek elnyúlni a pocsolyában és elégedetten röfögni.
ELEKTRA
Amíg én vagyok, nem lehetnek elégedettek.
EGISZTOSZ
Hát majd teszek róla, hogy ne légy.
ELEKTRA
Ölj meg, király. Akkor majd a holttestem zavarja nyugalmatokat.
EGISZTOSZ
Megölni? Megölni a szatócsot kell, akinek a szája jár, az üstkovácsot, aki morog. Ölni azért kell, hogy az emberek féljenek. A nép akkor elégedett, ha pontosan tudja, mitől kell félnie.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ezt jól jegyezzétek meg, polgárok!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Tanuljátok meg, mitől kell félnetek,
CSEPŰRÁGÓK
és nyugalmas lesz az életetek.
EGISZTOSZ
Nekem nincs szükségem, hogy lemenjek a vallatókamrába: magamtól is tudom, hogy minden embert meg lehet törni. Csak a módját kell megtalálni. És én mindennek megtalálom a módját. Én mindenkit meg tudok törni, Elektra. Te például mit tennél, ha tüzes fogóval csipkednék a tested?
EGISZTOSZ
Ha megölnék a gyerekeidet?
EGISZTOSZ
Ha előtted gyaláznák meg a feleséged?
EGISZTOSZ
Nem törnél meg, ugye?
ELEKTRA
Miért kérdezed? Úgyis tudod.
EGISZTOSZ
Tudom. Ezért nem bízlak hóhéraimra. Nincs fantáziájuk.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Szegény király.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Tehetségtelen hóhérokkal kell dolgoznia.
EGISZTOSZ
Figyelj ide, Elektra: ma van tizenöt éve, hogy elfoglaltam a trónt.
ELEKTRA
Ma van tizenöt éve, hogy Agamemnónt megölted.
EGISZTOSZ
Érdekes, hogy ez a két dátum egybeesik. De mit tegyünk, ha így hozta a sors? Figyelj hát, Elektra: este, mint városunk minden polgára, te is a király elé járulsz, és elmondod az igazságot.
ELEKTRA
Kíváncsi vagyok, mit tennél velem, ha egyszer elmondanám az igazságot.
EGISZTOSZ
Te is tudod, hogy az Igazság Ünnepén mindenki büntetlenül szólhat. Tudsz egyetlen esetről, amikor valakinek a haja szála is meggörbült azért, amit az ünnepen mondott?
ELEKTRA
És te tudsz egyetlen esetről, amikor az ünnepen valaki ki merte mondani az igazságot?
EGISZTOSZ
Mint ember megértem, hogy gyűlölsz. Nincs is kifogásom ellene. De én nem ember vagyok, hanem uralkodó: azokat kell választanom, akik nem zavarják a rendet.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mint ember: megérti.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mint uralkodó: lenyisszantja a fejét.
EGISZTOSZ
Nem kívánom, hogy megtagadd magad. Gyűlölj ezentúl is, mint eddig. Álmodj arról, hogy a kezeddel téped ki a szívemet. Várj Oresztészre, amíg el nem fonnyadsz. Ez a te jogod, Elektra. Nekem az a kötelességem, hogy megvédjem alattvalóim nyugalmát. Semmi mást nem kívánok, csak azt, minden évben egyszer, az ünnepen, te is azt tedd, amit a többiek.
ELEKTRA
Ilyen ostobának hiszel?
EGISZTOSZ
Nem félek tőled, Elektra. Nem magamat féltem: alattvalóim békéjét. Azt akarom, hogy rend legyen a városban.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ilyen ostobának hiszi?
EGISZTOSZ
Tisztességes alkut kínálok: egyetlen napot kérek, és háromszázat adok cserébe. És az életedet. Ami talán mégse csekélység.
ELEKTRA
Azt hiszed, király, az életem az, hogy eszem és iszom, alszom és felkelek? Azt hiszed, én nem tudom: Elektra csak akkor Elektra, ha az év minden napján az?
EGISZTOSZ
Majd meglátjuk, drágaságom. Majd meglátjuk, mi lesz Elektrából a kuplerájban.
ELEKTRA
Vigyázz, király, nehogy a bordélyból templom legyen!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Szentély.
EGISZTOSZ
Ostoba voltam, hogy eddig nem jöttem rá: azért zavarod az emberek nyugalmát, mert Agamemnón lánya vagy. Királylány, akinek tiszteleg az őrség. Királylány, akinek utat adnak, ha végigmegy a városon. Királylány, aki más, mint ők, akire oda kell figyelniük.
ELEKTRA
Elektra vagyok, nem királylány. Elektrára figyelnek az emberek, nem Agamemnón lányára. Az igazságra figyelnek, király, és az igazság lesz a veszted.
EGISZTOSZ
Majd meglátjuk este, ha már elég részegek lesznek kedves alattvalóim. Majd meglátjuk, mi lesz akkor Elektrából!
ELEKTRA
Tudod mit, király? Majd meglátjuk.
EGISZTOSZ
Ne siesd el a választ. Estére elválik, melyik utat választottad.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Estére, királylány, elválik, melyik utat választottad.
ORESZTÉSZ
Azt hiszem, megérkeztem. Illene emlékeznem a városra, ahol születtem, de bizony isten, semmire sem emlékszem. Mit tegyek: apámra sem emlékszem, anyámra sem. Az első emlékem, amikor a mesterem a vállamra tette a kezét, és azt mondta: Nem Phaidón a neved, fiam, hanem Oresztész; apád Agamemnón király volt, akit Egisztosz orvul megölt, hogy elfoglalja a trónját. És azt mondta: mától mindig Oresztésznek szólítalak, hogy sose feledd, ki vagy. És sose feledd, hogy nem nyughatsz, amíg föl nem szabadítod a népedet. Azóta felnőtt vagyok. Azóta mindenre emlékszem.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Azóta mindenre emlékszik.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mindenre emlékszik?
ORESZTÉSZ
Lehet, hogy mindenki arra emlékszik, ami fontos neki. Mások az anyai csókra, az első szerelemre. Én arra, hogy Oresztész a zsarnok halála. Az ostoba! Azt hiszi, hogy minden időmet táncosnők ölében töltöm. Hogy csak kérődzöm jámboran, mint a tehén. Sokba kerül még ez neked, király.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Sokba kerül ez neked, király!
ORESZTÉSZ
Mit tehettem volna? Hazudnom kellett éjjel és nappal, hazudva ébredni és hazudva lefeküdni, még álmomban is hazudni, hogy becsapjam Egisztosz kémeit. Néha már azt sem tudtam, ki vagyok! Oresztész, vagy akinek hazudom magam. De mit számít! Ha hasznos, mért féljek a hazugságoktól? Nekem nem ártott: bármennyit hazudtam semmit nem változtam. Bármennyi bort vedeltem, bármilyen bambán bámultam a kémek pofájába, mindig Oresztész voltam, aki egy pillanatra sem feledkezik meg a feladatáról.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ritka eset.
ORESZTÉSZ
Furcsa. Az ember azt hinné, a zsarnokok birodalmában a rendőrség ravasz, mint a kígyó. Én meg ezzel a vacak hamis papírral, ezzel az ócska hazugsággal minden őrségen átjutottam. Vagy ahol nincs szabadság, ott minden ember ostoba?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ahol nincs szabadság, ott minden ember ostoba?
ORESZTÉSZ
Nem jöhettem haddal a saját népem ellen. Bármennyire gyűlölik a zsarnokot: akit megtámadnak, védekezik. Minden hazámfia, aki katonáim fegyverétől esik el, minden asszony, akit harcosaim letepernek, minden fölgyújtott kunyhó: rossz pont a számlámon. Ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Én szabadítónak jöttem, nem győztesnek.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Szabadítónak jött.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Nem győztesnek.
ORESZTÉSZ
Nincs bennem bosszúvágy, sem gyűlölet; az indulat nem kenyerem. Sakkjátszma ez: ő lép, aztán én, aztán megint ő, aztán megint én. És a végén leütöm a királyt.
ORESZTÉSZ
Üdvözöllek, szép hölgy!
ELEKTRA
Te mit keresel itt?
ORESZTÉSZ
Ki tudja, talán téged.
ORESZTÉSZ
Az emberek manapság sokat utaznak. Van, aki elefántcsonttal kereskedik. Van, akit a táj érdekel, vagy a nyelvet akarja megtanulni. Van, aki önmaga elől menekül idegen országba. Én talán azért indultam útnak, hogy téged megkeresselek.
ELEKTRA
Te tudod, ki vagyok?
ORESZTÉSZ
Természetesen. Városotok ékköve. Nyíló rózsa. Szépséges hajnal.
ORESZTÉSZ
Ha azt veszed rossz néven, hogy szépségedet máshoz mertem hasonlítani, akkor egyetértünk. Csakhogy az ember kénytelen alkalmazkodni ahhoz, amit várnak tőle. Hiába mondom egy lánynak, hogy szép, azt kevesli. Mind azt akarja, hogy cifrázzam.
ELEKTRA
És te cifrázod, ugye?
ORESZTÉSZ
Miért ne? Nekik jólesik, nekem meg nem kerül semmibe.
ELEKTRA
Neked nem kerül semmibe, ha hazudsz?
ORESZTÉSZ
Miért gondolod, hogy csúnya nőknek udvarolok? Ha meg szépnek teszem a szépet, a lényeg igaz, legfeljebb kicsinosítom.
ELEKTRA
Tudod mit? Csinosítgasd másoknak. Biztos találsz elég lányt, aki szívesen hallgatja.
ELEKTRA
Nemcsak hazug vagy, beképzelt is.
ORESZTÉSZ
Látod: ha az igazat mondom, beképzeltnek nevezel.
ORESZTÉSZ
Öt perce sem ismersz, és máris ítélsz rólam. Ennyire bízol a szemedben?
ELEKTRA
A kígyóra ránézek, és látom, hogy kígyó.
ORESZTÉSZ
Megtisztelő hasonlat. Csakhogy a kígyó kibújhat a bőréből. Az embernek viszont úgy kell élnie, ahogy a világ megköveteli.
ELEKTRA
Ne mondd. Ezt komolyan gondolod?
ORESZTÉSZ
Összevissza fecsegek neked. De miért? Talán csak azért, mert a lányok elvárják, hogy szóval tartsák őket.
ELEKTRA
Holott semmi kedved hozzá.
ORESZTÉSZ
Talán valóban semmi kedvem.
ELEKTRA
Akkor ráadásul ostoba is vagy.
ORESZTÉSZ
Hogy mersz ítélni rólam? Látod, én mást sem tudok rólad, mint azt, hogy szép vagy.
ELEKTRA
Hagyd ezt az ócska mesét!
ORESZTÉSZ
Annyian mondták már, hogy meguntad?
ELEKTRA
Még senki sem mondta.
ORESZTÉSZ
Most te nem mondasz igazat.
ELEKTRA
Én nem hazudok soha.
ORESZTÉSZ
Vakok élnek ebben a városban? Vagy csupa aggastyán, akinek nincs már szeme a szépre?
ELEKTRA
Ne fáraszd magad. Tudom, hogy nem vagyok szép.
ORESZTÉSZ
Látod: ha nem cifrázom, te sem hiszel nekem. Pedig talán azért jöttem ebbe a városba, hogy végre azt mondhassam, amit gondolok.
ELEKTRA
Ehhez neked idegenbe kell menned?
ORESZTÉSZ
Mit tudsz rólam, kislány?
ORESZTÉSZ
Láttál már bohócot, aki előadás után belép az öltözőbe? Még egy perc, és ledobhatja a parókáját, leveheti krumpliorrát, belenézhet a tükörbe, és önmagát látja benne.
ELEKTRA
Aki bohóc, hiába veti le a parókáját, a tükörben akkor is bohócot lát.
ORESZTÉSZ
Voltál már bohóc?
ELEKTRA
Nem értelek én téged.
ORESZTÉSZ
Talán azért indultam útnak, hogy találjak valakit, akinek ha azt mondom, hogy szép, tudja, hogy igazat mondok, és el is hiszi.
ELEKTRA
Furcsa ember vagy te.
ORESZTÉSZ
Miért lennék furcsa? Olyan vagyok, amilyen vagyok. Az lenne a furcsa, ha más lennék.
ELEKTRA
Mindig tudtam az emberekről, mikor hazudnak. Rólad nem tudom.
ORESZTÉSZ
Tudod, mit? Megígérem: ezentúl mindig figyelmeztetlek, ha hazudok.
ORESZTÉSZ
Miért ne? Szeretek tréfálni. De most komolyan beszélek.
ELEKTRA
Azt se tudom, ki vagy.
ORESZTÉSZ
Nem mindegy, hogy hívnak? Ha úgy hozza a sors, úgyis megtanulod a nevemet.
ELEKTRA
Hány lánynak mondtad már ezt a szöveget?
ORESZTÉSZ
Egynek sem. De ha mondtam volna, az se jelentene semmit. Ha neked mondom, más értelme van minden szónak.
ELEKTRA
Kár, hogy mindig hazudsz.
ORESZTÉSZ
Mért nem hiszel nekem?
ELEKTRA
Mért higgyek neked?
ORESZTÉSZ
Elmenjek? Unsz?
ELEKTRA
Jobb, ha elmégy. Elég nekem a magam baja.
ORESZTÉSZ
Mi bajod, kedves?
ORESZTÉSZ
Mert hozzád is közöm van.
ELEKTRA
A bajt nem lehet megosztani. Az enyém, én hurcolom, nekem kell élnem vele.
ORESZTÉSZ
Már attól, hogy elmondod, könnyebb lesz.
ELEKTRA
Nem azért élek, hogy könnyű legyen az életem.
ORESZTÉSZ
Gondolkodtál már ezen: ha a gondodat megosztod, kisebb lesz? Ha az örömödet, nagyobb.
ELEKTRA
Keress magadnak más lányt, aki boldogan megosztja veled az örömét.
ORESZTÉSZ
De ha nekem te kellesz?
ELEKTRA
Rossz vásárt csinálnál. Nekem nincs örömöm, amit megoszthatnék veled. Azt mondják, én gyászra születtem.
ORESZTÉSZ
Ki mondja? És miért hiszel neki?
ELEKTRA
Egyetlen ember van, akivel megoszthatnám a gondomat.
ORESZTÉSZ
És az nem én vagyok?
ELEKTRA
Nem. Kár, de nem te vagy.
ORESZTÉSZ
Annyira szereted?
ELEKTRA
Mint a napfényt. A meleg fürdőt, ami lemossa testemről a piszkot. Mint a hold sarlóját.
ORESZTÉSZ
Néha én is álmodom a szerelemről. Nem is tudom, mit; reggelre mindig elfelejtem. Égig érő jegenyékről álmodom? Folyóról, aminek nincsen partja? Csak azt tudom, olyan örömöm sosem volt még, mint amikor a szerelemről álmodom.
ELEKTRA
Öröm a szerelem? Csak öröm?
ELEKTRA
Azt hittem, pusztulás is. A leggyönyörűbb pusztulás: megszűnhetek, és akkor is vagyok.
ORESZTÉSZ
Megsemmisülsz, ha kedvesed a karjába vesz?
ELEKTRA
Nincs nekem kedvesem.
ORESZTÉSZ
Igazat mondasz?
ELEKTRA
A testvéremről beszéltem.
ORESZTÉSZ
Igazat mondasz?
ELEKTRA
Mondtam neked: én nem hazudok soha.
ORESZTÉSZ
De furcsa. De jó. Amikor megláttalak, örültem. Aztán rossz volt nagyon. Most megint örülök, de sokkal jobban.
ORESZTÉSZ
Nem hazudok én neked soha többé.
ELEKTRA
Mondanék valamit. Meghallgatsz?
ORESZTÉSZ
Mondjad, kedves.
ELEKTRA
Van egy lány. Itt a városunkban. Korombéli. Azt akarják, tegyen valamit, amibe belepusztul.
ORESZTÉSZ
Akkor ne tegye.
ELEKTRA
Azt mondják neki: csak úgy élhet, ha belepusztul.
ELEKTRA
Azt mondják neki: ha él, az lesz a halála. Azt mondják neki: nem élhet, de meg se halhat.
EGISZTOSZ
Te mit keresel itt?
ORESZTÉSZ
Üdvöz légy, király!
EGISZTOSZ
Mért gondolod, hogy én vagyok a király?
ORESZTÉSZ
Egyszerű logikai következtetés három összetevőből: aki király, fejjel magaslik ki minden ember közül. Másodszor: nem láttam embert ebben a birodalomban, aki hozzád hasonlítana. Harmadszor: aki király, annak a tekintete is más, mint a többieké. Mindebből következik, hogy te vagy Egisztosz. Egyébként hírt hoztam neked.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ezt a fiút nem kell félteni.
EGISZTOSZ
Ha nemcsak a nyelved forog ilyen ügyesen, még sokra viheted. Van igazolványod?
ORESZTÉSZ
Mennyit parancsolsz?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nem kell félteni!
EGISZTOSZ
Jó. De azért megmotozlak. Remélem, nem veszed rossz néven?
ORESZTÉSZ
Magam is ezt tenném a helyedben.
EGISZTOSZ
Tetszel nekem, fiú. Bár, hogy igazán tetszel-e, majd akkor válik el, ha meghallom az üzenetet.
ORESZTÉSZ
Nem vagyok olyan ostoba, hogy rossz hír hozására vállalkoznék. Az álmoskönyv szerint királynak rossz hírt hozni: szerencsétlenség.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Szerencsétlenség.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
De még mekkora!
ORESZTÉSZ
A hír, amit hoztam, a lehető legjobb. Biztos vagyok, hogy örömödre szolgál.
EGISZTOSZ
Ha olyan okos vagy, amilyennek látszol, azt is tudod, hogy a királyt várakoztatni balsors.
ORESZTÉSZ
Halld hát a hírt: Oresztész halott.
ORESZTÉSZ
Jól hallottad. Oresztész halott.
EGISZTOSZ
Úgy. Biztos vagy ebben?
ORESZTÉSZ
Magam fogtam le a szemét. Én gyújtottam meg holtteste alatt a máglyát.
EGISZTOSZ
Úgy. Tehát halott? Megölték?
ORESZTÉSZ
Mért ölték volna meg? Hisz a légynek sem ártott. A legkedvesebb cimbora volt, a legaranyosabb pajtás.
EGISZTOSZ
Akkor mért gondolod, hogy örülök a halálának?
ORESZTÉSZ
Amikor haldokolva a karomban feküdt, azt mondta: menj el Egisztosz királyhoz, és mondd meg neki, hogy most már nem kell tőlem félnie.
EGISZTOSZ
Tehát azt hitte, félek tőle.
ORESZTÉSZ
És azt is mondta: kár volt Egisztosznak félnie. A lányok szebb ékszerei az életnek, mint a korona. Lovakat hajtani jobb mulatság, mint embereken uralkodni.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Érdekes vitatéma.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
De inkább ne most vitassuk meg.
ORESZTÉSZ
A versenypályán. Igaz, ami igaz, nem volt tiszta a feje. Hajnalban feküdt le; akkor sem egyedül. A gyeplőt is alig tudta tartani. Pedig jobban értett a lovakhoz, mint akárki: a versenypálya királya volt. Csak nem tudott választani a nők, az ital meg a lovak között.
EGISZTOSZ
Tévedett szegény nyomorult. Már rég nem féltem tőle.
ORESZTÉSZ
Pedig ez mindig nyugtalanította.
EGISZTOSZ
Engem is nyugtalanítana, ha Egisztosz félne tőlem.
CSEPŰRÁGÓK
Hát még minket!
EGISZTOSZ
Téged jutalom illet, fiú.
ORESZTÉSZ
Minek köntörfalazzak? Az út hosszú volt és poros. A vendégfogadók unalmasak. Oka van, hogy mégis útra keltem.
EGISZTOSZ
Lenyűgöz az őszinteséged.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mert ez egy őszinte fiú.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Egyenes, nyílt és őszinte.
ORESZTÉSZ
Azt mondják, neked mindenki megmondhatja az igazat.
EGISZTOSZ
Ha azt mondják, akkor bizonyára igaz.
ORESZTÉSZ
Egyetlen kérésem van: szeretnék az udvarodban élni.
EGISZTOSZ
Jelentéktelen kérés, gondolod te. Csakhogy én nem szeretem magam körül az idegeneket. Miért akarsz városunkban maradni?
ORESZTÉSZ
Ne vedd rossz néven, király, nem palotád gazdagsága vonz, nem is uralkodói bölcsességed. Úgy hírlik, sehol sincsenek szebb nők, mint nálatok.
EGISZTOSZ
Ehhez nem értek. Más dolgom van, mint ilyen semmiségekkel foglalkozni.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Szegény elfoglalt király.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Még erre sem ér rá.
EGISZTOSZ
Majd megkérdezem ezeket az urakat.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Fenséges úr, birodalmad mindenben a legelső a világon!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Itt élnek a leghűségesebb alattvalók!
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Itt a legnagyobb a jólét!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Itt a legelégedettebbek a polgárok!
CSEPŰRÁGÓK
És természetesen itt vannak a legszebb nők a világon!
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Minden igazság talpköve az őszinte beszéd.
ORESZTÉSZ
Meg aztán, tudod, hogy egészen őszinte legyek: jobb, ha egy ideig nem térek vissza szülővárosomba.
EGISZTOSZ
Úgy. Mit tettél?
ORESZTÉSZ
Nem az a baj, amit tettem, inkább amit nem. Egy hölgy ugyanis azt gondolja, múlhatatlanul szükséges, hogy oltárhoz vezessem. Én meg, tudja isten, nem rajongok az ötletért.
EGISZTOSZ
Tehát menedékjogot kérsz egy nő elől?
ORESZTÉSZ
Így is mondhatnám.
EGISZTOSZ
Mondd csak, fiú. Voltál te már szerelmes?
ORESZTÉSZ
Én? Egyfolytában szerelmes vagyok. Nem tehetek róla, uram, ilyen a természetem. Ha meglátok egy szép vállat, egy karcsú bokát, mindjárt szerelmes leszek.
EGISZTOSZ
Nem erről kérdeztelek. Hogy egy szép csípő ágyba csalogat, az természetes. De a szerelem, azt mondják, más. Valami természetellenes vonzalom. Őrület, ami elveszi az emberek eszét.
ORESZTÉSZ
A szerelem, király, édes öröm, amitől jóízű lesz a szám.
EGISZTOSZ
Gyanakszom a szerelmesekre. Aki szerelmes, kiszámíthatatlan. A bőrét is hajlandó kockáztatni. Még a törvényt is semmibe veszi.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Hihetetlen!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Hihetetlen!
EGISZTOSZ
Azt akarom, hogy alattvalóim boldogok legyenek. Minden, ami megzavarja nyugalmukat, árt nekik. Minden változás ártalmas. Az boldog, aki reggel úgy ébred, hogy pontosan tudja, hogy élete végéig nem változik semmi.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ezt jól véssétek az agyatokba, polgárok!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Minden változás ártalmas!
CSEPŰRÁGÓK
El ne felejtsétek, ha kedves az életetek.
ORESZTÉSZ
Azt mondják, volt egy bölcs, aki azt tanította, csak azon érdemes töprengeni, amin nem lehet változtatni. Persze az nem bölcs volt, hanem hülye.
ORESZTÉSZ
Te viszont bölcs ember vagy, király.
EGISZTOSZ
Bölcs uralkodó vagyok. Mindennek alapja a rend. Hogy az emberek tudják, mit tehetnek, és mit nem. Akkor megszokják, hogy amit tehetnek, az jó nekik, amit meg nem szabad, az rossz.
CSEPŰRÁGÓK
Még fontosabb lecke: lesz szíves mindenki idefigyelni!
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Amit tehettek, emberek, az jó nektek.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Amit meg nem szabad, az rossz.
CSEPŰRÁGÓK
Nehogy összecseréljétek!
ORESZTÉSZ
Bölcs uralkodó vagy.
EGISZTOSZ
Jöjj el ma este az Őszinteség Órájára. Ott majd saját szemeddel is megláthatod, milyen elégedettek nálunk az emberek.
ORESZTÉSZ
Hallottam már erről a híres ünnepről, király.
EGISZTOSZ
Érdemes megnézni. Páratlan a maga nemében. Csodálatos bizonyítéka annak, hogy a rend teszi boldoggá az embereket. Olyan boldoggá, hogy nincs nagyobb vágyuk, mint a rend dicsőítése.
ORESZTÉSZ
Valóban páratlan.
EGISZTOSZ
Látod, fiú: én annyira bízom az igazamban, hogy még az őszinteségtől sem kell tartanom.
ORESZTÉSZ
Magadban bízol, vagy az alattvalóidban?
EGISZTOSZ
Ha bölcsebb leszel, majd megtanulod, hogy a jó uralkodó csak önmagában bízik.
ORESZTÉSZ
És én bízhatok a jóindulatodban, király?
EGISZTOSZ
Jóindulatomban mindenki bízhat, aki szolgál engem.
ORESZTÉSZ
Befogadsz udvarodba?
EGISZTOSZ
Mondottam, fiú, rám mindenki számíthat, aki engem szolgál.
ORESZTÉSZ
Nagypofájú zsarnok. De nem tehetségtelen. Bizony isten nem tehetségtelen.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Istenem, uram: mentsd meg a világot a tehetséges zsarnokoktól.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A tehetségtelenekkel elboldogulnak az emberek is.
ORESZTÉSZ
Nem lesz könnyű játszma. De mért legyen könnyű? Furcsa: mintha hasonlítanék rá. Persze. Ha hazudok, ahhoz hasonlítok, akinek hazudok. Le kell győznöm, és nem győzhetem le másként, csak az ő játékszabályai szerint. Sose volt még ilyen terhes. Undorodom már. Fene tudja, miért. Mennyivel egyszerűbb lenne a pofájába vágni, ki vagyok, mint sunyítani, nyalni a talpát. Könnyű azoknak, akik nyíltan vállalhatják a harcot.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nagyon könnyű.
ORESZTÉSZ
De azért jól csinálom, ugye?
ELEKTRA
Föld, fogadj be engem is. Nap, sötétülj el nekem is. Csillagok, ne világítsatok. Kukacok, rágjátok le testemről a húst. Hullj ki, hajam: rohadj el a sírgödörben. Rohadj el te is, világ. Özönvíz árasszon el, tűzvész perzseljen fel, kór pusztítson el. Rázd meg magad, föld; pusztítsd el önmagad.
ELEKTRA
Pusztulj, te dög!
ELEKTRA
Pusztulj, te dög!
ORESZTÉSZ
Az istenért, mi bajod?
ELEKTRA
Te állat! Te féreg! Égessenek meg elevenen. Vágják ki a nyelved. A szemed nyomják ki. Dögölj meg rohadék! Bár döglöttem volna meg, mielőtt megláttalak.
ORESZTÉSZ
Mit vétettem neked?
ELEKTRA
Te hoztad a hírt, hogy Oresztész halott?
ELEKTRA
Én boldog voltam. Most tudom csak. Boldog voltam, mert tudtam, miért szenvedek.
ELEKTRA
A fát kérdezd, te állat, miért szomorú, ha derékba törik. Az anyát, ha megölték a gyerekét. A napot kérdezd, mi baja, ha nem süthet többé.
ORESZTÉSZ
Van ember, aki ismeri Oresztész nevét? Van, aki gondol rá? Aki megsiratja? Ha tudta volna. Az éjszakákon, amikor fel-alá járt a szobában, a mécses lángját bámulva: ha tudta volna, hogy nincs egyedül. A reménytelenség éveiben, amikor azt hitte, nem számíthat, csak önmagára: ha tudta volna, hogy nincs egyedül.
ELEKTRA
Oresztész, szerelmes napom, mit tettél velem? Sose mehetek már föl a toronyba lesni, jössz-e végre. Ha gyötörnek, nem mondhatom: addig tart csak, amíg te megjössz.
ORESZTÉSZ
Ki vagy te, hogy így vártad őt?
ELEKTRA
Ember, aki az igazságra várt.
ORESZTÉSZ
Hát nem tudod? Neked nem mesélték, ki volt Oresztész?
ELEKTRA
Hazudtak! Te is hazudsz, mint a többiek.
ORESZTÉSZ
Nem mondták, hogy kocsmatöltelék, bolond, kártyavitéz?
ELEKTRA
Hazudsz! Csak én tudom, ki volt Oresztész.
ELEKTRA
Oresztész volt a jóság. A bátorság, a szeretet, az erő.
ELEKTRA
Jaj, Oresztész, úgy haltál meg, hogy senki se ismert. Senki se tudta, milyen jó vagy, milyen kedves, mennyire szép. Jaj nekem. Jaj neked, szerencsétlen város.
ORESZTÉSZ
A város is várta őt?
ELEKTRA
Én vártam. Nem elég az?
ORESZTÉSZ
Ha tudta volna.
ELEKTRA
Most már megrohad itt minden. Az utcákat hiába takarítják, a mocsok egyre nő. A kanálisok hazugságot gőzölögnek, a bűz beleeszi magát a falakba, a csecsemők húsába. Az emberek elevenen megrohadnak, és még csak észre sem veszik.
ELEKTRA
Én nem rohadok meg elevenen. Nem zabálok rohadt ételt. Nem szívok rohadt levegőt. Nem szülök rohadt húsú csecsemőt. Most már csak a kést köszörülhetem, amit a torkomba döfök.
ORESZTÉSZ
Figyelj rám. Jól figyelj, szerelmem, én ismertem Oresztészt. Úgy ismertem, mint önmagamat. Én tudom: csak azért élt, hogy egyszer visszatérjen szülővárosába.
ORESZTÉSZ
Ha tudta volna, hogy várják. Hogy legalább egyetlen ember van, aki szereti.
ELEKTRA
Úgy beszélsz, mintha szeretnéd.
ORESZTÉSZ
A barátom volt.
ELEKTRA
Te nyomorult. Te féreg. Barátod volt, és te hoztad a hírt?
ORESZTÉSZ
Azt tettem, amit Oresztész parancsolt.
ORESZTÉSZ
Szerelmem. Oresztész halott. De én jöttem helyette.
ORESZTÉSZ
Vártál valakit, akit sohase láttál. Jött valaki, akit sose láttál. Hátha engem vártál?
ELEKTRA
Én a szabadulást vártam.
ORESZTÉSZ
És ha én vagyok a szabadulás?
ELEKTRA
Vér fröcskölte be a palota padlóját. Vér van a házak falán. Ha lélegzem, vért lélegzem. Ha kinyitom a szemem, vért látok. És ha becsukom, akkor is vért látok.
ORESZTÉSZ
És ha azért jöttem, hogy lemossam a vért?
ELEKTRA
Csak vérrel moshatod le.
ORESZTÉSZ
És ha azért jöttem, hogy vérrel mossam le?
ELEKTRA
Amíg a bűnösök uralkodnak, ez a város nem lehet szabad. Amíg a város nem szabad, én sem vagyok az.
ORESZTÉSZ
És ha azért jöttem, hogy megszabadítsalak?
ORESZTÉSZ
Sohasem hallottad, amikor a gyermek Oresztészt kilopták a palotából, nővére egy tőrt adott vele, hogy legyen mivel bosszút állnia. Nézd ezt a tőrt. Jól nézd meg. Ember még nem látta rajtad kívül.
ELEKTRA
Nem félsz? Te nem félsz tőlem?
ORESZTÉSZ
Amikor útnak indultam, megfogadtam, egyetlen szövetségesem lesz, ez a tőr. Most már ketten vagytok: te meg a tőr.
ELEKTRA
Ennyire bízol bennem?
ORESZTÉSZ
Ha elárulsz, hóhér tépi szét testem. Látod, most már tiéd az életem.
ELEKTRA
Ennyire bízol bennem?
ORESZTÉSZ
Soha senki nem szerette Oresztészt.
ELEKTRA
Engem se szeretett soha senki.
ORESZTÉSZ
Amíg nem ismertelek, csak Oresztész parancsa volt: fölszabadítani a várost.
ELEKTRA
Amíg nem ismertelek, csak egy feladatom volt: megszabadítani a várost.
ORESZTÉSZ
Hogy az emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket.
ELEKTRA
Hogy elpusztuljon a hazugság.
ORESZTÉSZ
Hogy az öregek békén halhassanak meg.
ELEKTRA
Hogy a fű zöld legyen, és az ég kék.
ORESZTÉSZ
Hogy a szerelmesek szerethessék egymást.
ELEKTRA
Hogy soha többé ne hazudjon senki.
ORESZTÉSZ
Hogy ne a hóhér uralkodjék az emberek felett.
ORESZTÉSZ
Ez a feladatom.
ELEKTRA
Ennyire bízol bennem?
ORESZTÉSZ
Ennyire szeretlek.
ELEKTRA
Azt mondtátok, eszelős vagyok? Azt mondtátok, nincs, aki hozzám hasonló? Nézzetek rá. Nézzetek erre az idegenre: engem láttok. Halljátok, mit mond? Azt mondja, amit én.
ORESZTÉSZ
Idegen vagyok neked?
ELEKTRA
Az arcod sose láttam. Se a kezed, se a szemed. Mégse vagy idegen.
ORESZTÉSZ
Most már tiéd az arcom. A szemem is. A kezem is.
ELEKTRA
Ami erőm volt, beléd szálljon. Ami hitem, téged erősítsen. Amit érek, az te légy.
ORESZTÉSZ
Ami erőm volt, megkétszerezted. Mióta velem vagy, százszorta többet érek.
ELEKTRA
Vigyázz. Nagyon vigyázz. Ha legyőznek, veled pusztulok én is.
ORESZTÉSZ
Ha győzök, velem győzöl te is.
ELEKTRA
Vigyázz. Nagyon vigyázz. Az én életem már a tiéd. Az én feladatom már a tiéd.
ORESZTÉSZ
Az én életem már a tiéd.
ELEKTRA
Menj, kedvesem. Menj, és teljesítsd Oresztész parancsát.
ORESZTÉSZ
Teljesítem Oresztész parancsát. Teljesítem a te parancsodat.
ELEKTRA
Áldjon isten, szerelmem.
ORESZTÉSZ
Vigyázzon rád is.
ELEKTRA
Mi történt velem? Istenem, mi történt velem? Oresztész halott, és Elektra él: hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy szóra nyílt a szám, a szemem látja a világot, holott nincs már Oresztész? Hogy lehet, hogy élek nélküle, és nem kívánom a halált? Oresztész, megbocsátasz? Meg tudsz bocsátani? Kedvesem, testvérem, életem: ne haragudj rám. Te küldted őt magad helyett: te küldted őt Elektrának. De minek küldted: szabadítómnak vagy kedvesemnek? Vagy aki a szabadítóm, az a kedvesem? Segíts, Oresztész, segíts nővérednek, aki nem tudja, mi történt vele. Téged várni olyan egyszerű volt: testvér várta a testvért, rab a szabadítóját. De te nem jöttél. A szerelem jött helyetted, Oresztész. Hány évig vártam rád. Jobban vártam rád, mint koplaló az ételre, gyerek az anyjára, vak a színekre. Ha eljössz, a boldogtalan Elektra végre megpihenhet. Nincs más miért harcolnia, nincs már miért szenvednie. Tudtad, mondd, tudtad ezt? Tudtad, hogy ha eljössz, beteljesül az életem? Beteljesül és befejeződik.
Jaj, Oresztész: neked meg kellett halnod, hogy Elektra éljen?
Jaj, Oresztész: ha te élsz, nekem meg kellene halnom?
Forduljon ki sarkaiból a föld, sötétedjék el a nap, akkor is kimondom: te halott vagy, Oresztész, és Elektra boldog.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Milyen ünnep?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Örömünnep.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nem biztos
KRIZOTÉMISZ
Könyörülj rajta, király.
EGISZTOSZ
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most is megússza.
KRIZOTÉMISZ
Hisz úgyse figyel rá senki. Őrültnek tartja minden ember.
EGISZTOSZ
Unom. Ennyi az egész.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ennyi az egész.
KRIZOTÉMISZ
Zavard ki az országodból. Parancsold meg, hogy tűnjön el örökre.
EGISZTOSZ
Nem megy el. Itt marad károgó hollónak a csipogó csibéim között.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Fekete hollónak.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A sok fehér csibe között.
KRIZOTÉMISZ
Oresztész halott, az alattvalóid istenítenek, a birodalom a lábadnál hever. Felséges úr, nincs már mitől félned.
EGISZTOSZ
Te ostoba tyúk, te! Ha az utolsó szarvasbogarat is kiirtom, amely a lábam ujjába csimpaszkodhat, az utolsó lepkét, mely szárnyával az arcomba csaphat, akkor sem feledkezhetek meg a félelemről. Ha én lennék az utolsó ember a birodalomban, akkor magamtól félnék. Jaj az uralkodónak, Krizotémisz, aki elfelejti, hogy félnie kell.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Jaj a zsarnokoknak, akik elfelejtik, hogy rettegniök kell.
KRIZOTÉMISZ
Oresztész halott, felség.
EGISZTOSZ
Csak nem képzeled, hogy tőle féltem? Oresztész ember volt, akárcsak én, neki legfeljebb a korona kellett. Ha kinyújtotta volna érte a kezét, lecsapom. De Elektrának nem a trón kell.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Hát mi kell Elektrának, ó, bölcs uralkodó?
EGISZTOSZ
Démon ez, nem lány: ő minden igenre a nem, minden nemre az igen. Bármit tehetsz, ő mást akar. Ha jól tejelnek a tehenek, a lekaszált füvet siratja; ha dús a rét, a tehenek elapadt tőgye miatt kesereg. Ha a béres tíz aranyat keres, ő azt akarja, tizenkettő legyen a bére. Ha szerda van, azt kívánja, hogy csütörtök legyen; ha csütörtök, azt, hogy péntek.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Csütörtök.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Szombat.
EGISZTOSZ
Te esztelen, csak nem képzeled, hogy Elektra az apátokat akarja megbosszulni? Ez a fúria a megszüntethetetlent akarja megszüntetni: a hazugságot akarja kiirtani a világból. Démont szült az anyád, Krizotémisz: az elégedetlenséget hozta a világra, ami elpusztítja a világot.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Jól figyeljetek, polgárok!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Te is, Oresztész!
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Klütaimnésztra öle nem lányt hozott a világra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Az elégedetlenséget.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Kihirdetjük a nagy Egisztosz király megmásíthatatlan parancsát:
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Kerék törje össze minden csontját.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Testét parázson pirítsák.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Tüskét verjenek a körmei alá.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Csíkokban húzzák le a bőrét annak,
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
aki egyetlen ujjal is bántalmazni meri a város polgárait, akik az Igazság Ünnepén szabadon számot adnak önmaguk és a köz ügyeiről.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Szóljatok hát, polgárok, ahogy a törvény rendeli.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Az országban sosem volt olyan bőséges a termés, mint ebben az esztendőben.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Asszonyaim az idén három fiút szültek nekem.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A cukor sose volt ilyen édes, a só sose volt ilyen sós.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ebben az esztendőben csak szép álmaim voltak.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
A pénz kétszerte többet ér, mint tavaly.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Egy vágyam van: hogy téged, felség, még jobban szerethesselek.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Húst még sohasem ettem ennyit, bort még sohasem ittam ennyit.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Fényességed nemcsak reánk világít: az egész világra.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Boldog vagyok, határtalanul boldog.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
KRIZOTÉMISZ
Apám helyett apám vagy.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
ORESZTÉSZ
Boldog vagyok, határtalanul boldog.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Köszönet néked, nagyúr!
EGISZTOSZ
Mindenki szólott? Valóban mindenki szólott? Utoljára szólítom föl azt az embert, aki még nem járult trónusom elé: szóljon ő is, ahogy a törvény rendeli. Jó. A mérték betelt. Figyeljetek rám, polgárok. Egyetlen ember van a városunkban, aki makacsul megszegi a törvényt. Egyetlen, aki szüntelenül zavarja a nyugalmunkat. Egyetlenegy, aki minden tettünkre azt mondja: rossz, minden örömünkre: hogy bűn. Aki gyászba öltöztetné a várost; aki ha megengedném, tönkretenné az életünket. Mit érdemel ez az ember, polgárok? Halljátok hát ítéletemet, városom békés polgárai: aki kiközösíti magát közülünk, azt mi is kiközösítjük magunk közül. Aki más akar lenni, mint mi, azt mától mássá is teszem.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Íme, a nagy és bölcs Egisztosz király ítélete:
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Elektra mától kezdve a bordélyházban a város köztulajdona.
ELEKTRA
Tizenöt évig hallgattam: ma beszélni fogok. Azt mondod, király, más akarok lenni, mint ti? Jól mondod. Ha ti emberek vagytok, én kő akarok lenni, szél vagy víz. Ha ti boldogok vagytok, nekem a kín kell. Nézzetek rám és gondolkodjatok. Azt hiszitek, jobb hazudni, mint kimondani az igazat? Jobb elrohadni a mocsokban, remegni egy életen át, mint egyszer szembenézni a halállal? Azt hiszitek, hogy a bűn büntetlen marad?
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Azt hiszitek, a bűn büntetlen marad?
ELEKTRA
Megcsókoltátok a gyilkos lábát: mit értetek vele? Eladtátok neki a gyerekeiteket is: mit értetek vele? Lehazudtátok az égről a csillagokat: mit értetek vele? Megvásároltátok a boldogságot? A rettegést vásároltátok meg. Nyugalmat kaptatok? A félelmet kaptátok. A fejeteket véditek? A hátatokon csattog az ostor. Hát ezért érdemes? Mondjátok a szemembe, polgárok: ezért érdemes?
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ezért érdemes?
ELEKTRA
És mi lesz veletek, ha a gyilkost eléri a büntetése? Akkor mi igazolja az életeteket? Akkor mit fogtok hazudni? És kinek fogtok hazudni?
EGISZTOSZ
Eszelős Elektra, kit érdekel, mit fecsegsz? Őrült Elektra, ki figyel szavadra? Rajta, fiúk, vigyétek: teljék benne örömötök.
ORESZTÉSZ
Eszméljetek, polgárok!
EGISZTOSZ
Fogd be a szád!
ORESZTÉSZ
Nem, király. Mért tűritek, polgárok, hogy ez a hóhér parancsoljon nektek?
ORESZTÉSZ
Tudod a törvényt: az Igazság Ünnepén mindenki büntetlenül szólhat.
EGISZTOSZ
Városom minden polgára. De nem egy koszos idegen.
ORESZTÉSZ
Én, idegen? Ebben a városban? Ebben a palotában? Nézzetek rám, emberek: Oresztész áll itt, Agamemnón fia.
ORESZTÉSZ
Oresztész vagyok, a meggyilkolt Agamemnón fia. És a te halálod, zsarnok.
EGISZTOSZ
Hé, fiúk, bilincset.
ELEKTRA
Ne mozduljatok. Ismeritek a törvényt: kerék törje össze minden csontját, testét parázson pirítsák, tüskét verjenek a körmei alá, csíkokban húzzák le a bőrét annak, aki egyetlen ujjal is bántalmazni meri az Igazság Ünnepén megszólalót. Föld be ne fogadja, tenger vize kivesse, folyó hátán ne hordja: így szól a törvény.
EGISZTOSZ
Te ostoba. Én hoztam a törvényt. Én, a király.
ELEKTRA
A törvény parancsol, nem a király.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Ó, Egisztosz: a törvény parancsol, nem a király.
EGISZTOSZ
Honnan tudjátok, hogy ez valóban Oresztész? Hogy nem egy rohadt idegen, aki el akarja pusztítani a várost?
ELEKTRA
Mert én mondom: ő Oresztész. Én mondom: Elektra, aki még sohasem hazudott.
EGISZTOSZ
Bravó, fiú. Ezt ügyesen csináltad.
ORESZTÉSZ
Ügyesebben, mint gondolod.
EGISZTOSZ
Dicsekedj csak, van rá okod. Én, a vesztes is megemelem előtted a kalapom.
ORESZTÉSZ
Gyorsan rájöttél, hogy te vagy a vesztes.
EGISZTOSZ
Köszönöm a bókot; az eszem valóban gyorsan forog. Neked meg jó a szemed, hogy észrevetted.
ORESZTÉSZ
Remélem, nem képzeled: azért jöttem, hogy bókoljunk egymásnak.
EGISZTOSZ
Ugyan már. Azért jöttél, hogy bosszút állj apádért.
ORESZTÉSZ
Tévedés, király.
EGISZTOSZ
Ha tévedek, sohasem tévedtem ekkorát. És életemben először örülök, hogy tévedek.
ORESZTÉSZ
Jobb lenne, ha nem tréfálnál.
EGISZTOSZ
Miért ne? Szeretek tréfálni.
ORESZTÉSZ
Te vagy az első ebben a városban, aki szeret tréfálni.
EGISZTOSZ
Megnyugtatlak: én vagyok az egyetlen.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Nem furcsa? Még a tréfás kedvű zsarnokok se szeretik, ha az alattvalóik tréfálnak.
ORESZTÉSZ
Tévedsz, Egisztosz: nem azért jöttem, hogy megbosszuljam Agamemnón halálát.
EGISZTOSZ
Dicséretre méltó.
ORESZTÉSZ
Sajnálom őt. Ha tudnék sírni, megsiratnám. Szobrot emelek majd neki, ahogy illik. De nem az ő véréért veszem a véredet.
EGISZTOSZ
Azt hiszem, értelek. Fiatal vagy, előtted az élet. Agamemnón nemcsak az apád volt, hanem király is, mégpedig a gazdagabbak közül. És mindaz a kincs, ami téged illet, az én ládáimban lapul.
ORESZTÉSZ
Ne tettesd magad ostobának.
EGISZTOSZ
Megint tévedtem? Bocsáss meg. Igaz is: hasznos a pénz, de még hasznosabb a hatalom. Már csak azért is, mert a hatalom mindennap új kincseket fial.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Úgy bizony. Aki okosan él a hatalommal, annak az mindennap új kincseket fial.
EGISZTOSZ
Jól van, Oresztész. Látom, férfival beszélek. Hallgasd meg az ajánlatom: osztozzunk meg a trónon, fiú.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ez aztán jó bolt.
EGISZTOSZ
Az első pillanattól tetszel nekem. Te meg, hidd el, sokat tanulhatsz tőlem.
ORESZTÉSZ
Kár, hogy már jártam iskolába. Különben biztos elfogadnám az ajánlatod.
EGISZTOSZ
Csak ne siesd el a választ: a kapkodás nem éppen uralkodói erény. Ne félj, megértjük majd egymást. Ha nem vetted volna észre: hasonlítunk egymáshoz.
EGISZTOSZ
Uralkodónak születtél, akárcsak én.
ORESZTÉSZ
A tűz nem hasonlít a vízhez.
EGISZTOSZ
Biztos vagy ebben, Oresztész?
ORESZTÉSZ
A keselyű nem hasonlít a sashoz.
EGISZTOSZ
Mindkettőnek karma van.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Bizony, mindkettőnek karma van.
EGISZTOSZ
Mondd hát, mit akarsz.
ORESZTÉSZ
A véredet. De nem apámért. Nem a kincsedért, nem a trónért. Tizenöt éve adod hóhér kezére városom polgárait. Tizenöt éve, hogy martalócaidtól nincs biztonságban sem asszony, sem gyerek. Hogy este senki sem hajthatja nyugodtan álomra a fejét.
EGISZTOSZ
Hát ezért. Okosabbnak hittelek.
ORESZTÉSZ
Nem olyan nehéz okosabbnak lenni egy zsarnoknál.
EGISZTOSZ
Zsarnok. Mi az, hogy zsarnok, fiam? És honnan tudod, hogy zsarnok vagyok?
ORESZTÉSZ
Távol éltem, de a fülem itt volt és a szemem is. Minden embert számon tartok, akivel végeztek a hóhéraid.
EGISZTOSZ
Láttál már államot hóhér nélkül?
ORESZTÉSZ
Te se látod meg a várost, ahol a bűnösök kerülnek törvény elé, és az igazak hatalomra.
EGISZTOSZ
Helyben vagyunk. Tehát a bűnösöket meg kell büntetni, az igazakat meg kell jutalmazni, akkor csak azt kell eldönteni, ki a bűnös, ki az igaz.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ami a történelem tanúsága szerint nem is olyan egyszerű.
ORESZTÉSZ
Ha semmit sem tudnék az uralmadról, elég lenne, amit az előbb a két szememmel láttam.
EGISZTOSZ
Mit láttál, ha szabad érdeklődnöm? Sunyi szolgákat, talpnyalókat, csúszó-mászó férgeket. Ezeket sajnálod, Oresztész?
ORESZTÉSZ
Ki törte el a gerincüket? Ki nyomorította szolgává őket?
EGISZTOSZ
Istennek képzelsz? Mindenhatónak, aki vinnyogó ölebbé tudja változtatni a bátor férfiakat?
ORESZTÉSZ
Ahány bátor férfi volt a városban, hóhér kezére adtad.
EGISZTOSZ
Jártál a birodalmamban. Láttál elárvult falvakat, elnéptelenedett házakat? Láttál kihalt utcákat, királyfi? Hány embert adtam hóhérkézre? Legfeljebb minden ezrediket. De a többi kilencszázkilencvenkilenc mind ilyen nyomorult féreg.
ORESZTÉSZ
Suhogtasd az ostort, ha megmukkannak, törd kerékbe, amelyik nem nyalja a talpad, reggel-délben-este szoktasd őket félelemre – és szolga lesz az ember. De adj nekik szabadságot, hogy maguk dönthessenek a sorsukról, a bátrat pártold, ne a sunyit – és büszke férfiak népesítik be a várost.
EGISZTOSZ
Szabadságot? Mit értesz te ehhez, fiú? Az ember ocsmány állat: semmivel sem különb a disznónál. És a disznók ne szavaljanak jóságról, tisztaságról; ismerjék el, hogy disznók, és aszerint éljenek. Én a szabadságot hoztam nekik, Oresztész; úgy élhetnek, amilyenek valójában, és még szégyellniük sem kell magukat.
ORESZTÉSZ
És aki nem akar disznó lenni, azt hóhér kezére adod, ugye?
EGISZTOSZ
Mind disznó ez, fiam.
ORESZTÉSZ
Mondd nekik: disznók vagytok mind. Mondd nekik: aki nem disznó, azt fölnégyelem. És négyeld föl, aki pisszenni mer, tépd ki a belét, aki elvágyik a pocsolyából. Melyik meri azt mondani, hogy ember, és nem egy a kondából? Vén hóhér, mit tudsz te az emberekről? Hisz csak a hazugságaidat ismered.
ORESZTÉSZ
Azt hitted, Oresztészt is ismered, ugye? És most itt állok, én, a disznó, akit egész életemben hazudni kényszerítettél, és tőr van a kezemben.
EGISZTOSZ
Te kivétel vagy, fiam. Te uralkodó vagy: ne mérd magadhoz ezt a csürhét.
ORESZTÉSZ
Kivétel vagyok? Hát majd kivétellé változtatom az egész várost.
EGISZTOSZ
Nem te beszélsz most, Oresztész: Elektra szól belőled.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mert Elektra Oresztész.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És Oresztész Elektra.
EGISZTOSZ
Király szól hozzád, király. Térj észhez, amíg nem késő. Elektra ma az én ellenségem, holnap a tiéd. Ma engem gyűlöl, holnap már téged.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Elektra ma Egisztosz ellensége.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Holnap Oresztészé.
EGISZTOSZ
Térj észhez, amíg nem késő: a magad fejével gondolkozz, ne az övével. Ez a fúria ma az én világomat akarja megváltoztatni, holnap a tiédet. Ez a démon arra született, hogy elpusztítsa a rendet. Ez az őrült azt képzeli, ő a szabadság.
ORESZTÉSZ
Magam mellé ültetem a trónra. Oresztész rendje és Elektra szabadsága testvérek.
EGISZTOSZ
Te eszelős, tönkre akarod tenni a világot? Nem érted, király: az ember belepusztul a szabadságba.
ORESZTÉSZ
Te pusztulj bele, hóhér. Leszúrja.
ELEKTRA
Beteljesült. Elvégeztetett. Örülök. Megszabadultam. Megszabadultam. Örülök. Figyelj ide, Oresztész. Mind figyeljetek ide! Nézzétek Elektrát, aki táncol! Elektra, aki sosem táncolt, most táncol egy holttest mellett, egy ember vérében taposva.
ELEKTRA
Őrült vagyok, ugye? Mondd ki bátran. És nézd a táncot. Tizenöt éve koplalok erre a táncra. Tizenöt éve szomjazom erre a táncra. Tizenöt évig gyászban jártam, de most táncolok. Megszabadultam, Oresztész. Táncolok. Megszabadultam. Örülök.
ELEKTRA
Te mért nem örülsz velem? Te mért nem táncolsz velem? Félsz, Oresztész? Félsz táncolni egy holttest mellett?
ELEKTRA
Nem igaz, hogy minden halott nyugalmat érdemel. Nem igaz, Oresztész. Tanítsd meg a gyerekeket, ujjongjanak, ha elpusztult egy zsarnok.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Tanítsátok meg az embereket:
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ujjongjanak, ha elpusztul egy zsarnok.
ELEKTRA
A hazugságtól félj, ne a vértől. A bűntől félj, ne a vértől. A szennytől félj, Oresztész, ne a vértől. Add ide a kezed: hadd legyen véres az enyém is. Ide szorítom a szívemre: hadd legyen véres a szívem is.
ORESZTÉSZ
Csak nézlek, és nem tudom, ki vagy. Csak csodállak, és nem tudom, ki vagy.
ELEKTRA
Elektra vagyok, szerelmem.
ORESZTÉSZ
Mióta ismerlek, tudom, hogy egymagam semmi se vagyok. Mióta ismerlek, tudom, hogy egyedül semmit sem érek. Mióta ismerlek, nemcsak Oresztész akarok lenni: Elektra is.
ELEKTRA
A gyilkost csak gyilkosság pusztíthatja el: ez a törvény.
ORESZTÉSZ
Nem a vértől félek, Elektra. Arcomba törlöm, nézd: nem félek tőle.
ELEKTRA
A szabadsághoz véres út vezet.
CSEPŰRÁGÓK
A szabadsághoz véres út vezet.
ELEKTRA
Örülj, húgom: megszabadultunk.
KRIZOTÉMISZ
Ha akarod, örülök.
ORESZTÉSZ
Örülj, nővérem: vége a rettegésnek.
KRIZOTÉMISZ
Ha parancsolod, örülök.
ELEKTRA
Csak akkor örülsz, ha parancsolják?
KRIZOTÉMISZ
Ahogy mondod: csak akkor örülök, ha megparancsoljátok.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Szófogadó kislány.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Engedelmes.
ELEKTRA
Két testvér keze véres, a harmadiké tiszta.
KRIZOTÉMISZ
Ti öltetek, nem én.
ELEKTRA
Két testvér keze tiszta, a harmadiké véres.
KRIZOTÉMISZ
Eszelős voltál, és az is maradsz.
ELEKTRA
Két testvér keze tiszta Agamemnón vérétől.
KRIZOTÉMISZ
Mártsam én is vérbe a kezem? Azt lesheted.
ORESZTÉSZ
Ne félj, nővérem. A zsarnok halott: nincs már kitől félned.
KRIZOTÉMISZ
Én mindenkitől félek, akinek véres a keze.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mindenki félelmetes, akinek véres a keze.
ORESZTÉSZ
Nővérkém, én a szabadságot hoztam nektek.
KRIZOTÉMISZ
Egisztosz is ezt mondta, amikor megölte apánkat.
ORESZTÉSZ
Menj ki a városba, Krizotémisz. Mondd meg mindenkinek: mától senki se féljen a királytól. Tudja meg mindenki: mától a király őket szolgálja.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mától a király őket szolgálja.
KRIZOTÉMISZ
Mit érdekel engem, ki parancsol nekem. Mit érdekel, ki mondja, hogy neki van igaza. Aki király, annak mindig igaza van. Aki király, mindnek véres a keze. És mind azért király, mert az emberek félnek tőle.
ORESZTÉSZ
Nővérkém, én nem a trónért öltem. A trón nemcsak az enyém: a tiétek is.
KRIZOTÉMISZ
Tudod mit: tartsd meg magadnak.
ORESZTÉSZ
Nem érted: Agamemnón trónja Agamemnón gyermekeié.
KRIZOTÉMISZ
Nekem nem kell a trón, király. Nekem nyugalom kell és béke, nem hatalom.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Béke és nyugalom.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És nem hatalom.
ORESZTÉSZ
Ki adjon békét, ha nem mi?
KRIZOTÉMISZ
Én nem vagyok olyan, mint ti: én olyan vagyok, mint a többi ember. És ezért félek tőletek. Ne áltasd magad, Oresztész: a hatalmasaktól minden ember retteg.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Minden ember?
KRIZOTÉMISZ
Részegedj le, király, és ölelgesd a lányokat, erre legyen gondod, ne a mi életünkre. Hagyj békén minket – akkor majd boldogok leszünk. De ha rám parancsolsz, természetesen örülök, hogy ti ültök a trónon. Meglesz, Oresztész, ne félj: ha megparancsolod, ujjongani fog az egész város. Csak adj parancsot, és minden ember élteti majd a véres kezeket.
ELEKTRA
Most jár a szád? Egisztosz előtt bezzeg szűköltél, mint a kutya.
KRIZOTÉMISZ
Ne félj, befogom a szám. Megtanultam: legjobb, ha befogom a szám.
ELEKTRA
Meg bizony. Kussolni, azt megtanultál. Hazudni, azt megtanultál.
KRIZOTÉMISZ
Csak mondd, hogy hazug vagyok. Csak mondd, hogy gyáva vagyok. Mondj akármit, és higgy akármit: de az én kezemen nincs vér, Elektra.
ELEKTRA
Hát nézd a kezem, és nézd Oresztész kezét. Véres, ugye? Nem rejtegetem senki elől. Szabad vagyok, Krizotémisz: véres a kezünk, és attól vagyok szabad.
CSEPŰRÁGÓK
A szabadsághoz véres út vezet.
KRIZOTÉMISZ
Ültess virágokat, Elektra, nyújtózz el a napon, de hagyj nekünk békét. Szeresd a fiúkat, és szeresd az ölelésüket – majd akkor leszel szabad.
ELEKTRA
Hát nézz Oresztészre, Krizotémisz: nézz a szerelmesemre.
KRIZOTÉMISZ
Oresztész a szerelmesed?
ELEKTRA
Szabad vagyok, Krizotémisz, mert azé vagyok, aki szeret.
KRIZOTÉMISZ
A testvéred a szerelmesed?
ELEKTRA
Az a szerelmesem, akit szeretek.
KRIZOTÉMISZ
És azt hiszed, szabad vagy? Igazán azt hiszed? Most leszel szolga, te ostoba: most hajtod majd meg a fejed te is. Most fogsz nyüszíteni, hogy el ne hagyjon. Most csókolod majd a kezét, hogy szeressen. Most fogsz hazudni te is, hogy megtartsd magadnak. Most fogsz hazudni, Elektra, hogy senki se tudjon rólatok.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Most fogsz hazudni, Elektra.
ELEKTRA
Hallod ezt, Oresztész?
ORESZTÉSZ
Menj haza, Krizotémisz. Menj szépen haza, és próbálj felejteni. Próbáld elfelejteni, hogy aki a trónon ül, az hóhér. Próbáld megtanulni, hogy a király nemcsak pallost tarthat a kezében: jogart is. Menj haza, Krizotémisz, és felejtsd el, ami volt. Menj haza, és próbáld elhinni, hogy mától minden másképp lesz.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mindent elfelejteni?
ORESZTÉSZ
Felejteni kell, Elektra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mindent elfelejteni?
ELEKTRA
Elvégezted a feladatod, Oresztész?
ORESZTÉSZ
A zsarnok halott, a város szabad.
ELEKTRA
És mi lesz a bűnösökkel?
ORESZTÉSZ
Aki bűnös, megbüntetem.
ELEKTRA
Akkor emeld fel újra a tőrt, és öld meg anyánkat. Öld meg, ha büntetni akarod a bűnt.
ORESZTÉSZ
Nem kell a vére; elég vér folyt ebben a városban, Elektra. Nincs közöm hozzá, az arcára sem emlékszem: nekem nem anyám.
ELEKTRA
De nekem az anyám: ő szült és szoptatott. Nekem anyám, és mégis követelem: öld meg, Oresztész. Öld meg, király, szerezz érvényt az igazságnak.
ORESZTÉSZ
Elég a vérből, Elektra.
ELEKTRA
Nem, Oresztész. Amíg az igazság vért kíván, addig nem elég.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Amíg az igazság vért kíván, addig vérnek kell folynia.
ELEKTRA
Szörnyeteg vagyok? Lehet, de akkor a világ is az. A világ is az, ha csak egy szörnyetegnek lehet igaza. Mert nekem van igazam, Oresztész. Ha a bűn büntetlen marad, nincs többé igazság.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Ha a bűn büntetlen marad, nincs többé igazság.
ORESZTÉSZ
A büntetéshez nem kell a tőr.
ELEKTRA
Hát ki büntessen, ha nem te?
ORESZTÉSZ
Ahol a szabadság a rend, ott a törvény büntet.
ELEKTRA
És kik lesznek a bírák? Hol találsz embert ebben a városban, akinek joga van ítélkezni a többi fölött?
ORESZTÉSZ
Lesz mércém válogatni.
ELEKTRA
Csak kezdj el válogatni, és mindről kiderül, hogy ártatlan.
ORESZTÉSZ
Ha nem válogatsz, mindre ráütheted a bélyeget.
ELEKTRA
De ki nem bűnös, király? Ki nem bűnös ebben a városban, aki a zsarnokot szolgálta?
ORESZTÉSZ
Vigyázz, királylány: ha mind bűnös, csak a hóhér uralkodhat fölöttük. Vigyázz, Elektra! Ha a pallos lesz a jogar, ismét zsarnok kerül a trónra.
ELEKTRA
Nem érted? Ha csak egyetlen bűnös büntetlenül marad, nincs hatalma az igazságnak.
ORESZTÉSZ
Nem érted: ha ítélni jövök, nem szabadítani, csak rabszolgákat nevelhetek.
ELEKTRA
Hiábavaló volt. Azért éltem, hogy legalább egyetlen ember legyen a városban, aki nem felejt. Egyetlenegy, aki vár reád. Hiábavaló volt.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Hiábavaló volt.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Hiábavaló.
ORESZTÉSZ
Szerelmem, Elektra, nem volt hiábavaló.
ELEKTRA
Jaj, Oresztész, jaj, szerelmem: maradjunk együtt. Maradjunk együtt, szerelmem.
ORESZTÉSZ
Elektra, szerelmem: maradjunk együtt.
ELEKTRA
Bárkába ülünk, fölhúzzuk a vitorlát, kis szigetre megyünk, ahol csak sirályok és halászok laknak, megmerülünk a tengerben, kitárjuk testünket a napnak. Maradjunk együtt, szerelmem.
ELEKTRA
Piacra megyünk, ahol nyüzsög a nép, és friss halat árulnak, vásárcsarnokokban kódorgunk, ahol halomban áll a datolya, este leülünk a térre, és nézzük az embereket, elmegyünk a bazárba, ahol fazekasok korongolják a köcsögöket, mandulát veszünk a bódéban, virágot hozok neked minden reggel. Maradjunk együtt, szerelmem.
ELEKTRA
Hallgatsz, Oresztész?
ELEKTRA
Nem kellek neked?
ORESZTÉSZ
Nem dobhatom el az egyik kezem, az egyik szemem. Nem pótolhatlak semmivel.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Pótolhatatlan vagy, királylány.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És mégsem marad veled.
ORESZTÉSZ
Korcs vagyok nélküled. Félember. Ügyefogyott.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És mégsem marad veled.
ELEKTRA
Ki vagyok én neked?
ELEKTRA
Szerelmesednek hívsz magad mellé?
ORESZTÉSZ
Társamnak hívlak magam mellé.
ELEKTRA
Párodnak hívsz magad mellé?
ORESZTÉSZ
Tudod a törvényt: testvér testvérnek párja nem lehet.
ELEKTRA
Miféle törvény tiltja, hogy a szerelmesek szerethessék egymást?
ORESZTÉSZ
Ami az embereknek parancs, nekem is az.
ELEKTRA
Szeretsz, Oresztész?
ORESZTÉSZ
Szeretlek, szerelmem.
ELEKTRA
Akkor hazug törvényt vállalsz, király. Akkor hazug törvényt félsz, Oresztész.
ORESZTÉSZ
Mindenki megszegheti a törvényt. Minden rabszolga, minden utcasarki koldus. Csak a király nem.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Halljátok, törvényhozók? Az utolsó koldus is megszegheti a törvényt.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Csak a törvényhozó nem.
ORESZTÉSZ
Jaj, Elektra. Jaj, szerelmem. Ez lesz a sorsom: hogy szeresselek és ne szerethesselek.
ELEKTRA
A hazugságot választod sorsodul?
ORESZTÉSZ
A kínt választom, mert nem lehet más utam.
ELEKTRA
Nem a kín lesz a sorsod. Elfelejted Elektrát, ne félj. Mert Elektra Elektra és Oresztész Oresztész.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Elektra Elektra.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És Oresztész Oresztész.
ORESZTÉSZ
Elektra, kedvesem, nem volt hiábavaló. A neved felírják a templom oszlopára.
ELEKTRA
Felírják a nevem a templom oszlopára.
ORESZTÉSZ
Hogy évezredek múlva is tudják: nincs, aki Elektrához méltó.
ELEKTRA
Hogy örökre hirdesse: nincs, aki Elektrához hasonló.
CSEPŰRÁGÓK
Nincs, aki Elektrához hasonló.
ELEKTRA
Tizenöt évig vártam erre a napra. Gyász nélkül nem látott senki. Nevetni nem látott senki. Örülni nem látott senki. És nem a bordélyház lesz a jutalmam: a templom oszlopa.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Melyik a jobb, királylány?
ELEKTRA
Oresztész eljött, hogy új hazugságokra tanítsa az embereket. Oresztész eljött, hogy megtanítsa hazudni Elektrát is. És Elektra nevét felírják a templom oszlopára. Be is aranyozzák, hogy ragyogjon, és nem írnak mellé egyetlen nevet sem, mert nincs ember, aki Elektrához hasonló.
CSEPŰRÁGÓK
Nincs ember, aki Elektrához hasonló.
ELEKTRA
Eljönnek majd az anyák, karjukon gyermekükkel, eljönnek a szerelmesek, egymás kezét fogva, eljönnek a vének, unokáik karéjában. Ősszel megérik a szőlő, és mustszagú lesz a város, a fiúk táncba viszik a lányokat, és Elektrából nem marad más, csak a neve a templom oszlopán. Egyes-egyedül a neve. És még a neve is egyedül lesz.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Egyes-egyedül a neve.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
És még a neve is egyedül lesz.
ELEKTRA
Elmehetsz, Elektra, a kapu tárva, nem tart vissza semmi. Követheted a folyókat, és hazudhatod, hogy nem vagy szerelmes. Vagy itt maradsz, és hazudhatod, hogy nem vagy szerelmes.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Mész, vagy maradsz: hazudni fogsz.
ELEKTRA
Egisztosz meg akart venni, Oresztész meg akar venni. Egisztosz kegyelmet kínált, Oresztész hatalmat kínál. És mind azt akarják, hogy hazudjak.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Mész, vagy maradsz: hazudni fogsz.
ELEKTRA
Oresztésznek sem Elektra kell, csak egy hazugság. Mindenkinek egy hazugság kell Elektra helyett. Nincs ember, akinek Elektra kellene.
ORESZTÉSZ
Elektra, kedvesem: Oresztész Oresztész és Elektra Elektra, de nem lehetünk egymás nélkül.
ELEKTRA
Akkor a te utad nem az én utam. Akkor az én utam nem lesz a tiéd.
ORESZTÉSZ
Elektra, szerelmem: a városnak mi együtt kellünk.
ELEKTRA
Nem, király. Nem, Oresztész, mert te gyáva vagy. Szeretsz, és nem mersz szeretni. Győztél, és nem mersz büntetni.
ORESZTÉSZ
Élni kell, Elektra: Mi lesz a városból, ha mindenkire ujjal mutatok: te is bűnös vagy, te is, te is.
ELEKTRA
Hát hogy képzelted? Mától mindenki nyugodt lelkiismerettel hajthatja álomra a fejét, mert Oresztész új törvényt hozott: a múltat el kell felejteni?
ORESZTÉSZ
Élni kell, Elektra. Mi lesz az emberekből, ha mindenkire ráütöm a bélyeget? Hogy egyenesedjenek ki, ha a bakó ott áll a hátuk mögött?
ELEKTRA
Akkor egyenesedjenek ki, ha úgy élhetnek, mintha mi sem történt volna?
ORESZTÉSZ
Akinek kést szegeznek a torkának, arról ne ítélj.
ELEKTRA
Te megtetted volna? Te is beállsz a talpnyalók közé, ha úgy hozza a sors? Te is elvegyülsz a karban, mely reggeltől estig a hazugságot visszhangozta, és estétől reggelig hazugságot álmodott?
ORESZTÉSZ
Engem nem tett próbára a sors. És aki megmenekült a próbától, nagyon vigyázzon, amikor azokról ítél, akiknek meztelen talppal kellett a parázson járniuk.
ELEKTRA
Hát nézz rám, király, és lásd a gyarló Elektrát, aki meztelen talppal járt a parázson, és mégsem szolgálta a zsarnokot. Ha csak egy ember maradt a városban, aki nem lett farkas a farkasok között, ha csak egyetlenegy: ítélkezhetsz a többi fölött.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Halljátok, polgárok? Ha csak egy ember van, aki nem lett keselyű a dögkeselyűk között, ítélkezhetnek fölöttetek.
ORESZTÉSZ
Te Elektra vagy: ne mérd magadhoz a többieket.
ELEKTRA
Tehát ítélni sincs jogom?
ORESZTÉSZ
Ha téged kínoznak, ordításodat egy egész ország hallja. Ha a te fejed csapja le a bakó, halálodra az egész ország figyel. Ide az ő pusztulásuknak mi értelme lett volna? Az ő sírjukat ki tartaná számon? Vigyázz, Elektra: akinek a nevét ismeri a város, ne mérje magához a névteleneket.
ELEKTRA
Vigyázz, király: nincs szabadság, ha minden bűnös bűntelennek vallhatja magát.
ORESZTÉSZ
Ha bosszút hirdetsz, senki se magára mondja, hogy ő bűnös, mind a szomszédjára.
ELEKTRA
Én nem bosszút hirdetek: az igazságot.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Nem bosszút: az igazságot.
ORESZTÉSZ
Nem igazság az, ami árt az embereknek.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Nem igazság az, ami árt az embereknek.
ELEKTRA
Ásasd fel a piacteret: rád vicsorog a kivégzettek koponyája. Menj le a vallatókamrákba: jajgatnak a falak. Kérdezd meg a fej nélküli hullákat: akarják-e, hogy elfelejtsék őket?
ORESZTÉSZ
Ásasd fel a piacteret, Elektra. Menj le a vallatókamrákba. Kérdezd meg a fej nélküli hullákat: mért haltak meg? Azért, hogy megbosszulják a halálukat, vagy hogy a város szabad legyen?
ELEKTRA
Te könnyen felejtesz: neked nincs mit felejtened. Te felmentheted a bűnösöket: az áldozatok nem a te füledbe ordítottak. Mi közöd neked ehhez a városhoz, Oresztész? Egy levegőt szívtál velünk? Egy kút vizét ittad? Melyik kurváddal szórakoztál, amikor nekünk a vérpadot ácsolták?
ORESZTÉSZ
Amíg én vagyok a király, nem ül hóhér a trónra. Amíg én vagyok a király, nem ül zsarnok a trónra.
ELEKTRA
De te nem leszel király. Amíg én vagyok, te nem leszel király.
ELEKTRA
Kikaparom a hullákat a földből. Föltámasztom a megkínzottakat. Akiknek a fejét lecsapta a bakó, velem ordítják, hogy a bűn büntetésre vár.
ORESZTÉSZ
Testvér a testvér házát gyújtja föl, vér fog folyni a kanálisokban is, szomszéd a szomszédját vágja le, ha egymásra uszítod őket.
ELEKTRA
Kiállok a piactérre, és beleordítom a város pofájába, ki vagy. Elmegyek az asszonyokhoz, akiknek megölték a férjét, elmegyek a gyerekekhez, akiknek megölték az apját, elmegyek a szeretőkhöz, akiknek megölték a szeretőjét. És a meggyötörtek velem jönnek, a megkínzottak velem jönnek, Oresztész!
ORESZTÉSZ
Te őrült: elpusztul a város, ha lángra gyújtod! Fiú az apját öli meg, apa a gyermekét, asszony a férjét, szerető a szeretőjét.
ELEKTRA
Ha a pokol kell, hogy megtisztuljanak, én elszabadítom a poklot. Ha a kín kell, hogy megtisztuljanak, én megszülöm a kínt.
ORESZTÉSZ
Amíg én vagyok a király, nem lesz pokollá a város. Amíg én vagyok a király, nem lesz törvény a kín.
ELEKTRA
De te nem vagy király. Te nem leszel király. Te nem vagy király, mert te nem vagy Oresztész. Most tudom csak: te nem vagy Oresztész.
ELEKTRA
Te nem vagy Oresztész. Te nem a hazugságot jöttél elpusztítani. Te magad is hazugság vagy.
ORESZTÉSZ
Elektra, állj meg!
ELEKTRA
Te nem vagy Oresztész. Világgá kiabálom: te nem vagy Oresztész.
ORESZTÉSZ
Állj meg, te őrült!
ELEKTRA
Te nem lehetsz király. Te nem lehetsz Oresztész. Te nem vagy Oresztész!
Oresztész leszúrja.
ORESZTÉSZ
Te őrült! Jaj, te őrült: mit tettél velem! Azt akartad, amit én: megszabadítani a várost. Azt akartam, amit te: fölszabadítani a várost. Itthagytál mégis, nekem meg élnem kell nélküled, egyedül. Jaj, szerelmem: Elektra Elektra és Oresztész Oresztész, most már mindörökre.
ELSŐ CSEPŰRÁGÓ
Elektra Elektra és Oresztész Oresztész.
MÁSODIK CSEPŰRÁGÓ
Most már mindörökre.
Az egész élet
NEM – mondja A NŐ először halkan, majd többször megismétli, a végén már nyüszítve. Aztán megint halkan mondja: NEM, NEM.
Váltás.
A két színész önmagának mondja a mondókát, hangsúlytalanul.
A NŐ
Egyszer volt, hol nem volt,
A FÉRFI
Az üveghegyen innen,
A NŐ
Az Óperenciás-tengeren túl,
A FÉRFI
Ahol a szivárvány lelép az égről,
A NŐ
Ahol a kurta farkú kismalac túr.
Más hangnemben, de ugyanolyan hangsúlytalanul, megismétlik a mondókát.
A FÉRFI
Egyszer volt, hol nem volt,
A NŐ
Az üveghegyen innen,
A FÉRFI
Az Óperenciás-tengeren túl,
A NŐ
Ahol a szivárvány lelép az égről,
A FÉRFI
Ahol a kurta farkú kismalac túr.
A NŐ kezébe temeti arcát, úgy nyöszörgi: NEM, NEM, NEM.
KÓRUS
Erről szól ez a darab. Ez a darab a szerelemről szól. Ez a darab talán nem is a szerelemről szól.
Váltás.
Csend.
Váltás.
KÓRUS
Ez itt a Duna-part. Azok ott fák. Nagy fák. De lehet, hogy ez a Tisza-part. Hogy augusztus van. Hogy nincsenek fák.
A Férfi és A Nő ott folytatják, ahol egyszer abbahagyták.
A Férfi bedob egy kavicsot a vízbe; sokáig nézik.
A NŐ
Hogy van ez, te? Először kicsik a körök, aztán egyre nagyobbak lesznek, és egyszerre vége.
A FÉRFI
Nem tudom. De biztos valami törvény szabja meg.
A NŐ
Igen. Valami törvény.
A FÉRFI
A körök törvény szerint növekszenek. És törvény szabja meg azt is, meddig terjedhetnek.
A FÉRFI
Furcsa, de így van. A kicsiből nagy lesz. A nagyból meg semmi. Ez törvény.
A NŐ
Mindent törvény határoz meg? Azt is, hogy a folyó miért így folyik? Azt is, hogy a nap miért így süt?
A NŐ
A mi életünket is törvények szabják meg? A tiédet is, az enyémet is?
A FÉRFI
Ezért ne légy szomorú.
A NŐ
Értem. Mindent törvények határoznak meg. És a törvény törvény.
A FÉRFI
Ezért ne légy szomorú.
A NŐ
Hiába dobálnád tele a folyót kaviccsal, a körök valahol véget érnek. Ilyen egyszerű. Mert a törvény törvény. A fák nem nőnek az égig, kutyából nem lesz szalonna.
Csend.
A NŐ
De biztosan így van? Nincs kivétel? A törvények alól soha nincs kivétel?
A NŐ
Azt mondtad, nézzem.
A FÉRFI
Minek, ha nem érdekel?
A FÉRFI
Már késő. Már nem olyan. Már nincs mit nézni rajta.
Csend.
A NŐ
Mondd el, milyen volt.
A FÉRFI
Mindegy. Már nem is látni.
Csend.
A FÉRFI
Srác koromban tavasszal mindig kiszöktem iskola után a ligetbe. Amikor olvadt a hó. Színes ceruzával megjelöltem egy csomó fogpiszkálót: azok voltak a versenyhajók. Az olvadó hólé meg a versenypálya.
A FÉRFI
Az örvényeknél dőlt el mindig. Ahol lassú volt a víz, egymás mellett úsztak a hajók. Aztán valamelyiket elkapta a forgó; vagy belökte a sodrásba, vagy zátonyra dobta.
Csend.
A FÉRFI
De olyan is volt, hogy az győzött, amelyik zátonyra akadt. Ha később az került a leggyorsabb sodrásba.
A FÉRFI
Az az ág meg olyan volt, mint egy vikinghajó. Olyan csavart orrú. Láttál már vikinghajót?
A FÉRFI
Ez így hülyeség. Nem tudom elmondani, milyen volt. Meg nem is érdekes.
A FÉRFI
Mondd, boldogok vagyunk mi?
A FÉRFI
Azt kérdezem: boldogok vagyunk mi?
A NŐ
Te akkora szamár vagy, de akkora, hogy ilyen nagy szamár nincs még egy az egész világon.
A NŐ
De mért, de mért, de mért. Csak. Érted? Csak. Csókolj meg gyorsan.
Csend.
A NŐ
Elviszel magaddal a hajódon?
A FÉRFI
Ha nem félsz a tengertől.
A NŐ
Nem félek, majd meglátod.
A FÉRFI
De szörnyű viharok lesznek. Tízméteres hullámok. Meg jéghegyek meg számum meg istennyila meg minden.
A FÉRFI
És ha elfogy az ennivaló, csak dohos kétszersült lesz?
A NŐ
Felét annak is neked adom.
A FÉRFI
És ha már egy falat se lesz?
A NŐ
Veled száz napig is tudok koplalni.
A FÉRFI
És patkányok is vannak a hajón. Minden hajón vannak patkányok.
A NŐ
Majd behunyom a szemem, és rád gondolok.
A FÉRFI
És férfi egy se lesz rajtam kívül.
A NŐ
Ha lenne, úgyis a tengerbe dobnám.
A FÉRFI
Jó lenne, ha mindig az ölemben feküdnél.
A FÉRFI
Ilyenkor nem félsz semmitől?
A FÉRFI
Még a pókoktól sem?
A NŐ
De. A pókoktól nagyon félek. A pókoktól nagyon félek.
A FÉRFI
Ne félj, elkergetem őket. Azt mondom nekik: hess, és elszaladnak.
A NŐ
A pókoktól akkor is félek. De nem baj. Ha az öledben fekszem, az se baj, ha félek.
Váltás.
KÓRUS
Semmit se tudunk a szerelemről. Stendhal azt mondja, olyan, mint a kristályosodás. A kristályosodásról sokkal többet tudunk, mint a szerelemről. A hegyekről is többet tudunk, az atommagról is, a madarakról is, a szélről is. Tudjuk, hogy a szerelem elmúlik. Tudjuk, hogy a világ elpusztítja a szerelmet. Tudjuk, hogy a hétköznapok megölik a szerelmet. Tudjuk, hogy elpusztítjuk magunkban a szerelmet. Tudjuk, hogy valami elpusztul, amiről azt se tudjuk, micsoda.
A NŐ
Hogy gyűlöltem a libákat. Ha csak egy pillanatra elfordítottam a fejem, rámentek a vetésre. Én meg a felhőket akartam nézni mindig. Volt bikafejű felhő, attól féltem, de az is szép volt. Volt margaréta-felhő sok sziromból, volt várkastély tornyokkal, volt kisasszony-felhő, tölgyfa-felhő, lepke-felhő. Akkor tudtam a legszebb meséket, ha a felhőket néztem. De nagyon megvertek, mert azok a falánk dögök rámentek a vetésre. Fűzfavesszővel verték a lábam. És nem adtak enni, pedig mindig éhes voltam. És ha loptam tojást a tyúk alól, azért is megvertek.
KÓRUS
A gyűlöletnek tudjuk, mi az oka. A szerelemnek az okát se tudjuk. A féltékenységről tudjuk, mi szüli. A szerelemről azt se tudjuk, hogyan születik. A bosszúvágyról tudjuk, mi okozza. Ki tudja a szerelemről, hogy mi okozza? Olyan keveset tudunk a szerelemről, hogy meg is feledkezünk róla. Olyan keveset tudunk a szerelemről, hogy nem is akarunk többet tudni róla. Olyan keveset tudunk a szerelemről, hogy ki is felejtjük az életünkből.
Váltás.
A NŐ
Mért hozol nekem mindig virágot?
A NŐ
És ha már nem szeretsz, nem hozol?
A NŐ
Jó. Ha már nem szeretsz, ne hozzál.
A FÉRFI
Jobb lett volna, ha azt mondom: mindig szeretni foglak?
A FÉRFI
Akkor is, ha nem igaz? Ha nem tudhatom, hogy igaz-e?
A NŐ
Úgy lenne jó, ha igaz volna.
A FÉRFI
És te mindig szeretni fogsz?
A NŐ
Én mindig szeretni foglak.
A FÉRFI
Honnan tudhatod, mi lesz tíz év múlva?
A NŐ
Mindegy. Ha nem tudom, hogy honnan, akkor is tudom.
A FÉRFI
Látod, én nem tudom, mi lesz tíz év múlva. De azt tudom, hogy olyan jó lenne, ha akkor is szeretnélek. Olyan jó lenne, ha még akkor is szeretnél.
A FÉRFI
Mióta velem vagy, látom a fényt és érzem a szelet. Látom az utcákat és a házakat, érzem a vásárcsarnok szagát, érzem a talpam alatt az utcaköveket. Eddig is volt reggel meg szél meg nap meg fény, de valahogy észre se vettem. Nem akarok megint úgy járni az utcán, hogy észre se vegyem a házakat.
A FÉRFI
Nagyon rossz szerelem nélkül élni. Most tudom csak. Olyan szürke minden, olyan érdektelen. Nem is szürke: színtelen. És értelmetlen.
A NŐ
Akkor te a szerelmet szereted, nem engem.
A FÉRFI
Azt mondtad, kimész Pátyra, a téglagyárba. Nagyon meleg volt, emlékszel? Akkor még nem tudtam, hogy szeretlek. Ültem és dolgoztam, és egyre idegesebb lettem, és már dolgozni sem tudtam, csak szívtam egyik cigarettát a másik után. Aztán hirtelen elővettem a menetrendet, és megnéztem, mikor megy Pátyra busz. Kegyetlen meleg volt, a megállótól három kilométert kellett gyalogolni a gyárig, lucskos volt az ingem, hozzátapadt a lucskos bőrömhöz, és folyton arra gondoltam, mit szólsz majd, ha meglátsz. Meg arra: örülsz-e, ha meglátsz.
A FÉRFI
Nem tudom, mióta szeretlek. Hogy van ez: egyik nap még nem szeretlek, és másnap már igen? De azóta tudom, hogy szeretlek.
A NŐ
És hogy lesz az: egyik nap még szeretsz, és másnap már nem?
A FÉRFI
Hát veled hogy lesz: egyik nap még szeretsz, másnap már nem?
A NŐ
Én meghalok, ha már nem szeretlek. Ne félj, nem úgy igazánból, csak egy kicsit. Csak egy kicsit, de nagyon. Akkor már semminek nem lesz értelme. Akkor már csak a napot fogom látni, a fényét nem. Csak a fákat, a levelüket nem.
A FÉRFI
Nem akarok nélküled élni.
A NŐ
Igen. Jó veled élni.
A FÉRFI
Veled akarok élni. Mindig veled akarok élni.
A NŐ
Igen. Jó lenne veled élni.
KÓRUS
| |
|
Az ember azt hiszi, óriás |
| |
|
Az ember törpének hiszi magát |
Váltás.
KÓRUS
Mért mentél hozzá, ha nem szeretted?
KÓRUS
Szerelmes voltál belé?
A NŐ
Nem voltam szerelmes.
KÓRUS
Akkor mégsem szeretted.
Csend.
A NŐ
Ő akarta, nem én. Nekem úgy is jó volt. Jók voltak az esték, a reggelek, jók voltak az éjszakák. Jó volt vele. Jó volt csavarogni, jó volt ülni és hallgatni. Jó volt, ha ölelt. Őrültem a kezének és a szemének és a szavának. Jó volt vele. De ő akarta.
A NŐ
Jó volt, hogy szeretett. Kellett hogy szeressen. Nagyon szeretett, és az nagyon jó volt. Kívántam, mert jó volt. De ő akarta.
A NŐ
Pontot akartam tenni. Huszonnyolc éves voltam, azt hittem, mindent ismerek. Igazán senki se kellett. Egy hét után senki se kellett. Egy hét után már senkinek se nyílt ki a testem. Ő volt az első, aki azután is kellett.
A NŐ
Pontot akartam tenni. Az emberek szeretik a nagy szavakat. Nem hittem nekik. Azt hittem, csak földíszítik a kellemes órákat, a kellemes kezeket, a kellemes örömöt, és szerelemnek nevezik. Nem hittem nekik. Azt hittem, azt nevezik szerelemnek, amit én is ismerek, csak nem nevezem szerelemnek.
A NŐ
Vele jó volt. Igazán jó. Mire vártam volna? Azt hittem, mindent ismerek. Azt hittem, azt is ismerem, amit szerelemnek neveznek. Azt hittem, a szerelem annyi, amennyit én ismerek. Pontot akartam tenni. Vele jó volt az élet.
KÓRUS
És most már nem jó?
KÓRUS
Most már nem örülsz a szavának?
KÓRUS
Most már nem örülsz a kezének?
Csend.
KÓRUS
Meg fogsz fizetni érte. Hallod?
Csend.
KÓRUS
| |
|
Az ember azt hiszi, óriás |
| |
|
Mégis megriad a seregélytől |
| |
|
Az ember törpének hiszi magát |
| |
|
Mégis tenyerébe venné a tengert |
| |
|
Tenyerén megül a seregély |
| |
|
Tenyeréből kicsordul a tenger. |
Váltás.
KÓRUS
Menjetek, és fedezzétek föl a világot, melyet csak a szerelmesek fedezhetnek fel. Menjetek, és hódítsátok meg a világot, mely csak a szerelmeseknek hódol meg. Menjetek, és lássátok a napot az égen, a csillagokat az égen, a szelet az égen, az esőcseppeket az égen. Menjetek, és lássátok a sarat, az utcaköveket, a kapualjakat: menjetek, és lássátok az út porát, a jegenyék derekát, a víz fodrát, a víz sodródását, a víz hullámait. Menjetek, és adjatok gondot és gondolatot a világnak.
Halljátok?
Menjetek, és adjatok gondot és gondolatot a világnak.
Váltás.
A FÉRFI
Én megmondom neki.
A FÉRFI
Hallod? Én megmondom neki.
A FÉRFI
De mért? Azt mondd meg, mért?
A FÉRFI
Meddig csináljuk még így? Kinek jó ez? Neked? Vagy nekem? Vagy nekik?
A FÉRFI
Tudom. Mindent tudok.
A FÉRFI
Meddig akarsz így élni? Meddig akarsz még hazudozni?
A FÉRFI
Azt mondd meg, meddig lehet még hazudni.
A NŐ
Semeddig. Vagy mindig.
A NŐ
Nincs válasz. Nem érted?
A FÉRFI
Nem. Nem értem. Nem is akarom megérteni.
A NŐ
Ezt vállaltuk. Most már mindegy.
A FÉRFI
Mindegy, hogy már egymást is csak marjuk?
A NŐ
Ezt vállaltuk. Akkor is hazudnánk, ha nem úgy élnénk, ahogy vállaltuk.
A FÉRFI
Ki vállalta? Te vállaltad? Én vállaltam?
A FÉRFI
Nem igaz. Beszorultunk az egérfogóba, és ahelyett hogy megpróbálnánk kiszabadulni, azt mondjuk, mi vállaltuk a ketrecet.
A NŐ
De ki állította a csapdát? Mi állítottuk magunknak. Mi ejtettük foglyul önmagunkat. És ha kitörünk, nem a rácsot törjük össze.
A FÉRFI
Jó. Üljünk nyugodtan. Meg se mozduljunk. Várjuk meg szépen, amíg minden tönkremegy. Várjuk meg szépen, amíg az egész élet tönkremegy. Mert vállaltuk. Mert ezt vállaltuk.
A FÉRFI
Várjuk meg, amíg mindent elununk. Amíg az egész életet elunjuk. Esetleg rendezzük is be az egérfogót. Minél kényelmesebben, hogy legalább jól teljék az idő. Mert ezt vállaltuk.
A FÉRFI
És írjuk ki az ajtóra: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Nem. Ezt ne írjuk. Ez nem egy tragikus egérfogó. Ez egy vicces egérfogó. Mi vagyunk a kisegerek, és mi fogtuk meg a kisegereket. Jó vicc, mi? Nagyon jó viccnek kell lennie, ha ezt vállaljuk.
A FÉRFI
És írunk majd egy könyvet. Hisz az élet csak akkor ér valamit, ha elméletet lehet belőle csinálni. Egy szép elmélet mindent igazol. Az egész életet igazolja. És különben is: miféle ember az, aki nem akarja másokkal tudatni, hogy megtalálta a bölcsek kövét?
A FÉRFI
Közösen írunk majd egy könyvet. Hogy legalább valamit közösen csináljunk. Az lesz a címe: Az egérfogó mint a boldogság kútfeje. Vagy: Kényelmes egérfogó – kényelmes világmegváltás. Vagy: Sic itur ad astra. Alcím: Hogyan készítsünk házilag egérfogót? Igen, ez lesz a legjobb. Sic itur ad astra, alcím: hogy készítsünk házilag egérfogót?
A NŐ
Az első pillanatban vittél volna magaddal! Mért nem akkor hívtál? Akkor mért nem hívtál?
A NŐ
Akkor lett volna erőm. Az első döbbenetben, amikor megindult a lábam alatt a föld, akkor tudtam volna lépni. Amikor ráeszméltem, hogy ilyen még nem volt az életemben. De te akkor azt mondtad: a szerelem elmúlik. Minden szerelem elmúlik, ez törvény. Én meg bólintottam: igen, a szerelem elmúlik, de az arcodba szerettem volna vágni, a körmeimmel szerettem volna beléd vésni, hogy nem igaz, nem igaz. De te ültél velem szemben higgadtan, egy ember, aki ismeri a szerelmet, aki bölcs és megfontolt, és aki azt mondja: a szerelem elmúlik. Minden szerelem elmúlik.
A FÉRFI
Ezért kell most fizetnem?
A NŐ
Jó, mondtam, a szerelem elmúlik, ez a törvény. Jó, mondtam, minden szerelem elmúlik. Akkor nem kell semmi cirkusz, akkor fölösleges a hisztéria, lefekszünk egymással, míg kellünk egymásnak, élünk, ahogy élünk, élek, ahogy eddig éltem, ezt már ismerem, ezt az életet. De akkor mi a szerelem? Akkor minek a szerelem?
A FÉRFI
Nem tudtam. Azt hittem, a szerelmet is bele lehet illeszteni az életbe, annak is megvan valahol a maga helye. Nem tudtam, hogy egyszer majd szétfeszíti az életemet.
A NŐ
De mi a szerelem, ha semmi sem változik? Ha ugyanúgy élek, mint eddig? Akkor mi a szerelem, és minek a szerelem?
A NŐ
Majd beledöglöttem, amíg hozzászoktattam magam, hogy ne tegyek semmit, hisz úgyse tehetek semmit, hisz úgyis mindegy, hisz minden szerelem elmúlik. És most te vádolsz? Most te kínzol ezért? Most te kéred számon, mért nem tudom megtenni?
KÓRUS
A szerelem öröm. A szerelem kétségbeesés. A szerelem gyönyörűség. A szerelem megváltás. A szerelem kín. A szerelem kötelesség. A szerelem izgalom. A szerelem jajgatás.
Élünk, ahogy élünk. Napról napra ugyanúgy élünk. Élünk, ahogy megszoktuk. A szokásainkból élünk. Megszokásból élünk. Napról napra megszokottan élünk. Aztán egy szép napon meghalunk. A kés, amíg új, csillog és jól vág. Nap mint nap használjuk: lassan eltompul az éle. Aztán már csak egy fényét vesztett, tompa fémdarab, de mi még akkor is késnek nevezzük. Pedig már nem kés, csak egy tompa fémdarab.
A szerelem a változás.
A szerelem a folytonos változás.
A szerelem az örökös változás.
Váltás.
KÓRUS
Te mit tennél az ő helyében?
A FÉRFI
Nem. Nem ilyen egyszerű. És mégse mondhatok mást; én elengedném.
KÓRUS
Hogy csinálnád? Elegánsan? Becsomagolnál két kis bőröndöt, és odaállnál eléje: én elmegyek. Látom, hogy mást szeretsz, legyetek boldogok. Ilyen elegánsan?
A FÉRFI
Igen. Ilyen elegánsan.
KÓRUS
Nem vagy te fantaszta?
KÓRUS
Ha a feleséged állna eléd egy szép napon, a feleséged, akit szeretsz, akkor ezt csinálnád?
KÓRUS
Nem is próbálnád visszatartani? Nem próbálnád azt mondani neki: annyi mindent átéltünk együtt, várjunk még, hátha tévedsz, hátha elmúlik a szerelem, hátha később mégiscsak én kellek neked? Nem próbálnád rábeszélni, hogy várjon még, ne siessen a döntéssel?
A FÉRFI
De. Biztos azt mondanám neki, hogy várjunk még. Hogy hagyjon időt magának.
KÓRUS
És mikor telne le az ideje?
A FÉRFI
Egyszer dönteni kell.
KÓRUS
Egyszer. Igen. De mikor?
A FÉRFI
Nem tudom. Egyszer eljön az idő, amikor az ember tudja, hogy most már döntenie kell.
KÓRUS
És addig? És közben? Közben nem kínoznád?
KÓRUS
Nem csak azért, hogy ezzel visszatartsd? Hogy a jóságoddal kötözd meg? Nem csak azért, mert nincs már más hatalmad fölötte, csak a saját lelkiismerete? A jóságodtól kínzott lelkiismerete?
A FÉRFI
Biztos ezért is. De nemcsak azért.
A FÉRFI
Nem tudom elhinni, hogy agyon kell gyötörnöm egy embert, akit szerettem és szeretek, csak azért, mert ő nem engem, hanem mást szeret.
KÓRUS
Nagy dolog a szerelem, ami két embert évekig összetart?
KÓRUS
Akkor mért képzeled, hogy nem fáj, ha az egyik felmondja ezt a kapcsolatot?
KÓRUS
Akkor mért képzeled, hogy akit megsebeztek, nem őrjöng és nyüszít és védekezik?
KÓRUS
Akkor mért képzeled, hogy aki védekezik, nem sebzi meg azt, aki sebet okozott?
A FÉRFI
Aki felmondja a kapcsolatot, nem gonoszságból teszi. Megüt, de nem az a célja, hogy sebezzen. Ha én visszaütök, az a célom, hogy bosszút álljak.
KÓRUS
Nem mindegy, milyen célból sebzünk?
KÓRUS
Nem mindegy, milyen megokolással okozunk fájdalmat?
KÓRUS
Nem az a természetes, hogy minél nagyobb a fájdalom, annál inkább elveszítjük az eszünket?
A FÉRFI
A sebzett állat visszaharap. Az állatnál természetes.
KÓRUS
Nem azért harapsz vissza, mert nem is fáj a sebed?
A FÉRFI
Ha fáj, akkor se akarok visszaharapni.
KÓRUS
Nem akarsz vagy nem fogsz?
A FÉRFI
Nem akarok és nem fogok.
KÓRUS
Te hiszel abban, hogy a világot jobbá lehet tenni?
KÓRUS
Hiszed, hogy mindenki jobbá teheti?
KÓRUS
Hiszed, hogy te is jobbá tudod tenni?
KÓRUS
Nem vagy te fantaszta?
Váltás.
KÓRUS
Esik az eső. Az eső nedves, és az ősz is nedves. Ősszel csapzottak a fák ágai.
A FÉRFI
Csak egy kicsit még. Csak tíz percet.
A NŐ
Tíz perc múlva még jobban kívánnám, hogy ne kelljen elmennem. És ha itt állnánk száz órát, még jobban kívánnám.
KÓRUS
Esik a hó. A hó hideg, és a tél is hideg. Télen a medvék bebújnak a barlangjukba. Télen a szerelmesek fáznak.
A NŐ
Csak egy kicsit még. Csak tíz percet.
A FÉRFI
Tíz perc múlva még jobban kívánnám, hogy ne kelljen elmennem. És ha itt állnánk száz órát, még jobban kívánnám.
KÓRUS
Nem esik az eső, és a nap se süt. Nincs se nappal, se éjszaka, se nyár, se tél. A szerelmesek mindig szeretik egymást.
A FÉRFI
Csak egy kicsit még. Csak tíz percet.
A NŐ
Tíz perc múlva még jobban kívánnám, hogy ne kelljen elmennem. És ha itt ülnénk száz órát, még jobban kívánnám.
A FÉRFI
Ne keljünk fel innen soha többé. Csak ülünk majd, és ölelem a kezed. Kinő a szakállam, aztán kihullik a hajam, és mi csak ülünk, és öleljük egymást.
A NŐ
De én közben elhízom. Csúnya, kövér, öreg nő leszek, és akkor nem akarsz már ölelni.
A FÉRFI
Sosem leszel öreg. És én mindig kívánni fogom az ölelésed.
A NŐ
Jönnek majd szebb nők, fiatalabbak. Először csak lopva mersz rájuk sandítani, aztán utánuk fordulsz, aztán majd fölkelsz, és itthagysz engem.
A FÉRFI
Soha nem kelek föl mellőled. Csak most ne menj el.
A FÉRFI
Az újságok tele vannak apróhirdetéssel: Az emberek keresik a párjukat. Nézd meg őket az utcán, nézd meg a szemüket: mind keres valakit. Keresik az üzletben, a villamoson, a járdaszigeteken, az aluljárókban. Mindenki keres valakit. Mindenki keresi a párját. Én megtaláltalak. És neked el kell menned. Mindig el kell menned.
A FÉRFI
Mért kell neked mindig elmenned?
A NŐ
És neked mért kell mindig elmenned?
Váltás.
A FÉRFI
Vannak erős emberek, és vannak gyenge emberek. Ilyen egyszerű. A gyengék sokat szenvednek, az erősek kevesebbet szenvednek. Ilyen egyszerű. Én erős vagyok, a szenvedés lepereg rólam, magamba fogadom a szenvedést, megemésztem, eltűnik. Ő gyenge, a szenvedés fölhasogatja, belerokkan a szenvedésbe, szürke az arca a szenvedéstől. Ilyen egyszerű.
Sose volt senkije. Tíz éven keresztül sose volt senkije, csak én. Még gyereke sincs, mert én nem akartam gyereket. Marokba foghatja az életét. Két markában elfér az egész élete.
A szenvedés nem fér el a tenyerén. A szenvedés kicsordul a tenyérből.
Tíz éve elindult egy úton. Tíz éve megy egy úton, és azt hitte, ez az út elvezet egész a halálig. Aztán egyszerre véget ér az út; többé nincs tovább. A halálig el fog jutni. De addig van még harminc év. Van még harminc év, és nincs tovább út. Van út, sok út van, de az új utat meg kell keresni. Egyedül kell megkeresni. Fáradtan és kiábrándultan kell megkeresni. Egyedül kell megkeresni. Úgy képzeltük; együtt megyünk a halálig. Ilyen békésnek képzeltük az életet. Ilyen nyugalmasnak. Ilyen biztonságosnak. És nincs már se békéje, se biztonsága, se nyugalma. Én vettem el tőle. Én, aki ezt ígértem neki. Nem szavakkal ígértem; az életemmel ígértem. Nem a szavamat szegtem meg, az életemmel tett ígéretemet.
Változni kell. Életünk végéig változni kell. Nem félni se kockázattól, se sebektől. De ezt a változást én akartam, nem ő. Ez a változás nekem jó, nem neki. Neki a sebek jutnak belőle, nekem egy új élet. Neki a veszteség, nekem a nyereség.
Ezért vagyok én erős, és ő ezért gyönge. Ilyen egyszerű.
Ilyen egyszerű.
KÓRUS
| |
|
A tulipán tavasszal virágzik |
| |
|
A nap mindig reggel kel fel |
| |
|
A nap mindig este nyugszik |
Váltás.
A FÉRFI
Aznap este nagyon sokat ittak.
A NŐ
Inni kellett, hogy néhány óra alatt átélhessék az egész életet.
A FÉRFI
Mindig néhány óra alatt kellett átélniök az egész életet.
A NŐ
Nekik egyetlen perc alatt kelt föl a nap.
A FÉRFI
Egyetlen percig fújt a szél.
A NŐ
A holdfény csak egy villanás volt.
A FÉRFI
A csillagokat annyi ideig se látták.
A NŐ
Annyi idejük se volt, hogy ölelhessék egymást.
A FÉRFI
Inni kellett, mert csak vendéglőkben találkozhattak.
A NŐ
Az abrosz mindenütt koszos volt, és mindenütt húzta a cigány. Egyetlen helyet se találtak, ahol csend volt és tiszta abroszok.
A FÉRFI
Sehol se bírták sokáig. És az újabb vendéglőkben újra inni kellett.
A NŐ
Inni kellett, hogy ne hallják a cigányt, és ne lássák az abroszokat.
A FÉRFI
Inni kellett, hogy ne lássák a bicegő lábú asztalokat.
A NŐ
Az arcukba bámuló részegeket.
A FÉRFI
Az arcukba bámuló pincéreket.
A NŐ
Az arcukba bámuló világot.
A FÉRFI
Két vendéglő között, a sötét utcán, egymásba kapaszkodtak.
A FÉRFI
Fogukkal tépték egymást.
A NŐ
Fogukkal tépték önmagukat.
A FÉRFI
Már nem voltak emberek, csak szerelmesek.
A NŐ
Már nem voltak emberek, csak szerelmesek.
A FÉRFI
Akkor lettek igazán emberek.
A NŐ
Akkor lettek emberek.
A FÉRFI
A férfi ölébe vette volna a nőt, hogy elvigye, de nem volt hová.
A NŐ
Ölükbe vették volna a szerelmet, hogy elvigyék, de nem volt hová.
A FÉRFI
Tószálló, négy kilométer – ezt a táblát látták a sötétben. De a nyárnak már vége volt, és ha vége a nyárnak, a tószállókat bezárják.
A NŐ
Éjjel volt, a város kihalt, és ők még sosem jártak a városban.
A FÉRFI
A templomnak látták a tornyát, de a szállodáknak nincsen tornyuk.
A NŐ
A ruhájuk gyűrött volt.
A FÉRFI
Csomagjuk nem volt.
A NŐ
Kérték az igazolványukat.
A FÉRFI
Hogy szeretik egymást, nincs benne semmiféle igazolványban.
A NŐ
A másik szobában össze kellett gyűrni a lepedőt és a párnát. A férfi rágyújtott egy cigarettára, és elnyomta. Rágyújtott a másodikra, a harmadikra, a negyedikre. Elnyomta mind, abban a szobában, ahová csak azért ment be, hogy összegyűrje a lepedőt, és telehamuzza a hamutartót.
A NŐ
Lent a téren kopácsoltak.
A FÉRFI
Ácsolják a vérpadot.
KÓRUS
Ki veti meg a szerelmesek ágyát? Ki ad enni nekik? Ki óvja őket a szélvihartól?
Berendezzük a világot, de számukra nem jut hely. Elrendezzük a világot, de számukra nem jut hely. Felépítjük a világot, de rájuk nem számítunk. A szerelmesekre nem számítunk, amikor fölépítjük a világot.
Magas fák lombja a tanyájuk. Szél sodorja a gondolataikat. Vágyaikból, amikből felépíthetnénk a világot, pókhálók lesznek. Termékeny szívüket a folyók úsztatják szerte a világba.
Váltás.
A NŐ
Hallod? Mért hallgatsz?
A NŐ
Azt hiszed, nekem könnyű?
A FÉRFI
Vedd elő a noteszedet.
A FÉRFI
Tudod, mit fogsz a kezedben?
A FÉRFI
Ez a notesz, ez az életünk. Ebbe van beírva az egész életünk. Hogy szerdán csak nyolc után láthatlak, csütörtökön nem, mert szülői értekezlet van, pénteken nem, mert estig dolgozol, szombaton talán délután, de még nem tudod, mikor, vasárnap megint nem, mert a vasárnap vasárnap.
A NŐ
Mit csináljak? Mondd meg, hogy mit csináljak?
A FÉRFI
Alig kezdődik valami, máris vége van. Ha elindulunk, a következő sarkon már meg kell állni. Ha átölellek, máris bújsz ki a karomból. Ha beszélni kezdünk, csak a tizedik mondatig jutunk. Már nem is beszélünk, mert úgyis tudjuk, hogy azonnal abba kell hagyni.
A FÉRFI
Hogy lehet így élni? Örökké egy ébresztőórával a zsebünkben, ami máris csörögni fog?
A NŐ
Szétszakítom magam, és senkinek sem tudok eleget tenni. Szétszakítom magam, és mindenki csak vádol. Már rettegek hazamenni, rettegek dolgozni, rettegek veled lenni. Már rettegek élni: akármit teszek, valamit elmulasztok. És valaki mindig vádol.
A FÉRFI
Te választottad ezt az életet.
A NŐ
Én, igen. De mondd meg, mit csináljak.
A FÉRFI
Már annyiszor mondtam.
A NŐ
Már annyiszor megmondtad. És én is már annyiszor megmondtam.
A FÉRFI
Nem tudok így élni.
A NŐ
Akkor mért nem mész el? Mért nem hagysz a fenébe?
A FÉRFI
Mert szeretlek. Verje meg az Isten. Szeretlek.
A NŐ
Mért átkozódsz? Már a terhedre vagyok?
A FÉRFI
Mért forgatod ki a szavaimat?
A NŐ
Nem forgatok ki semmit. Meg is értem, hogy a terhedre vagyok. Öreg vagyok, csúnya vagyok, unalmas vagyok, mit eszel rajtam?
A NŐ
Nem szeretsz már. Unsz. Rendben van, semmi baj. Nem kötelességed szeretni.
A FÉRFI
Akármit mondok, csak ezt hajtogatod. Hogy nem szeretlek.
A NŐ
Csak az érdekel. Csak az, hogy szeretsz-e.
A FÉRFI
De hiszen szeretlek.
A NŐ
Mondd meg nyugodtan, ha nem szeretsz. Akkor rendben van. Akkor már minden rendben van.
A FÉRFI
Nem érted, hogy másról beszélsz?
A NŐ
De értem. Te is másról beszélsz, és én is másról beszélek. Mindenki arról beszél, ami a legfontosabb neki.
A FÉRFI
Csak annyit mondtam, hogy megőrülök ettől a percekké zsugorított élettől.
A NŐ
Volt, amikor kevesebbet találkozhattunk, és mégis örültél neki. Akkor még boldog voltál, ha találkozhattunk. Akkor még nem átkozódtál.
A FÉRFI
Egyre több kell belőled. Egyre több, nem egyre kevesebb.
A NŐ
Amennyi van, az már nem elég?
A NŐ
De mit csináljak? Mondd meg: mit csináljak?
Váltás.
KÓRUS
Mért nem fogod a gyereked, és mész vele?
KÓRUS
Azt mondják, a szerelem minden nehézséget legyőz.
A NŐ
Azt hiszed? Azt hiszed, ilyen egyszerű?
KÓRUS
Mért akarod, hogy egyszerű legyen az életed? Ha a szerelmet akarod, mért kell hogy egyszerű legyen az életed?
A NŐ
Nem rólam van szó. Nem az én életemről.
KÓRUS
És a te életedet ki intézi el?
A NŐ
Ha már világra hoztam, nem tehetem. Nem ő akart a világra jönni. Nemcsak belőlem lett; miattam is.
KÓRUS
És a te életedet ki intézi el?
A NŐ
Mindent megtehetek. Mindenkit megbánthatok. Mindenkinek tönkretehetem az életét. De a gyereknek nincs élete. A gyereknek én vagyok az élete.
KÓRUS
Szeretted te az anyádat?
KÓRUS
Pedig árvaházba adott.
A NŐ
Nem volt mit ennünk. De én tudok a gyermekemnek enni adni. Én hogy adhatnám árvaházba a gyerekemet?
KÓRUS
Ki mondta, hogy add árvaházba?
A NŐ
De hová vigyem? Mit csináljak vele?
KÓRUS
Mit adott neked az anyád?
A NŐ
Semmi mást. Nem volt semmije.
KÓRUS
Nyugalmat nem adott?
KÓRUS
Békességet nem adott?
KÓRUS
De szeretetet adott.
Csend.
KÓRUS
Miért nem fogod a gyereked, és mész vele?
KÓRUS
Mért nem hagysz ott mindent, és mész vele?
A NŐ
Soha nem ölelt meg kötelességből. Soha nem azért ölelt meg, mert egy az ágyunk. Mindig csak szerelemből ölelt meg.
KÓRUS
És ha egy lesz az ágyatok, kötelességből is meg fog ölelni?
A NŐ
Talán kötelességből is.
KÓRUS
És ha egy lesz az ágyatok, kötelességből is megöleled?
A NŐ
Talán kötelességből is megölelem.
KÓRUS
Csak addig a tiéd, amíg nem vagy az övé?
A NŐ
Félek. Ha nincs velem, nagyon félek.
KÓRUS
Csak addig vagy az övé, amíg nem vagy az övé?
A NŐ
Mire a szerelem, ha nem lesz tőle más az élet? Akkor minek a szerelem? Minek a szerelem, ha nem változtatja meg az egész életet?
KÓRUS
Az igazságot várod a szerelemtől?
A NŐ
Ne kelljen magamat adnom, amikor nem kívánom. Ne kelljen értem nyúlnia, amikor nem kíván.
KÓRUS
A szabadságot várod a szerelemtől?
A NŐ
Beledöglünk a kínzattatásba. Tudom, hogy beledöglünk. De soha nem mondja nekem, hogy szeret, amikor nem arra gondol. Soha nem mondja kötelességből. Soha nem mondja szánalomból.
KÓRUS
Soha nem hazudtok egymásnak?
A NŐ
Ha átölel, az igaz. Ha megsimogat, az igaz. Amit mond, az igaz.
KÓRUS
És ezért mindent kockára teszel?
A NŐ
Ha megyünk, valóban együtt megyünk. Ha hallgatunk, együtt hallgatunk. Ha szeretjük egymást, valóban szeretjük egymást.
KÓRUS
És ezért még a szerelmet is kockára teszed?
A NŐ
Mi a szerelem, ha nem az, hogy azt mondom, amit valóban mondani akarok? Mi a szerelem, ha nem az, hogy akkor ölelek, amikor valóban ölelni akarok? Mi a szerelem, ha nem az, hogy önmagam lehetek? Ha nem ez a szerelem, akkor minek a szerelem?
Váltás.
A NŐ
Mit gondolsz, mit mondanának egymásnak, ha találkoznának?
A FÉRFI
Nem fognak találkozni.
A FÉRFI
Talán ezt. A feleség szerepében. Magának is ilyen szép szarva van?
A NŐ
A férj szerepében. Pontosan ugyanolyan. Legfeljebb kissé feltűnőbb.
A NŐ
A férfiszavakra jobban odafigyelnek. Hogy a nőket megcsalja a férjük, az természetes. Ahhoz még kacsintanak is a többiek. De ha a férfit csalja meg a felesége, azon mindenki röhög.
A FÉRFI
Tehát én most röhögjek magán?
A NŐ
Természetesen. Én meg majd kacsintok.
A FÉRFI
A saját szerepében. Gondolod, hogy ilyen jókedvűek?
A NŐ
Biztos, hogy nem jókedvűek.
A FÉRFI
A feleség szerepében. Maga mit fog tenni?
A NŐ
A férj szerepében. Nem tudom.
A FÉRFI
És maga elengedi?
A FÉRFI
Én is megtartanám.
A FÉRFI
Fél, hogy elveszíti?
A NŐ
Talán jobb lenne túl lenni rajta.
A FÉRFI
Talán jobb lenne.
A FÉRFI
Akkor maga is megnyugodna.
A NŐ
Csend és béke lenne.
A FÉRFI
Olyan szép békesség, mint a sírban.
A NŐ
Ne legyen romantikus.
Csend.
A NŐ
A férj szerepében. Nem szabad romantikusnak lenni. Nem illik romantikusnak lenni. Arról illik beszélni, kié lesz a könyvespolc, kié az ágy, kié az asztal. Arról illik beszélni, ki viszi el a kispárnát, a tepsit, a mozsarat. Arról illik beszélni, kié a lábtörlő, a porszívó, az állólámpa. Magamról nem illik beszélni. Rólad nem illik beszélni. Rólatok nem illik beszélni. Róluk nem illik beszélni.
A FÉRFI
A feleség szerepében. Nem szabad romantikusnak lenni. Sírni nem szabad. Nem szabad jajgatni, nem szabad kiugrani az ablakon, nem szabad csóvát dugni a hajamba. A gázcsövet nem illik szájba venni. Csendben kell maradni. Csendben kell nézni a falat, amíg minden összemosódik, amíg a könyvek sétálni kezdenek a polcokon, a képek lejönnek a szoba közepére, csendben kell hallgatni a villamosokat, ahogy csattog a kerekük, ahogy az agyamban csattog a kerekük, ahogy szétrepeszti a koponyámat a kerekük. Csendben kell bámulni a semmit.
A NŐ
A férj szerepében. Hamlet úr azt mondaná, hogy a nagy kérdés: lenni, vagy nem lenni. Vagy ahogy a bölcs Camus megfogalmazta: a filozófia alapvető kérdése az öngyilkosság. Csakhogy mindketten tévedtek. Mivel a nagy kérdés: hogyan lenni.
A férfiak a történelem során rendkívül változatos eljárásokat eszeltek ki, hogyan kell bánni a hűtlen asszonyokkal. Volt, amikor a forró szurkot részesítették előnyben, volt, amikor a máglyát. Elnézőbb férjeknek a kolostor is megfelelt: böjtöljön a dög haláláig. Kedvelt eszköz mindmáig a husáng, a bot, a vessző, az ostor, a korbács, a vellanyél, az áztatott kötél, valamint a legősibb technikák, a kézzel való ütlegelés és a lábbal való rugdosás. De a mi szelíd századunkban mit tehet egy szerencsétlen hím, akit asszonya szarvakkal koronázott meg? Camus úr, abbahagyná egy kicsit a sziklagörgetést, és elmesélné nekem, mit tett ön a fent nevezett esetben?
Csend.
A NŐ
Azt is mondhatnám: menj, madaram, röpülj, legyél szabad. Ez lenne a legszebb, a legemberibb. Röpülj, nem kötlek meg, nem zárlak kalitba, nem nyesem le a szárnyad. Menj, madárkám. Menj, röpülj, kinyitom az ajtót, röpülj, amerre menned kell.
De mért az a legemberibb, ami csak az egyiket teszi szabaddá? Mért az a legszebb, amibe a másik beledöglik? Menj, madaram, röpülj. De akkor én maradok a kalitkában, ahonnan téged kieresztettelek. Ha kinyitom az ajtót, magamra csukom rá. Ha te elröpülsz, nekem töröd el a szárnyam.
Csend.
A NŐ
Dicső eleink legalább őszinték lehettek: puff, a pofájába, mars a máglyára. De mi emberséges korban élünk, nekünk emberi módon kell viselkednünk. Úriember módra, finoman, disztingváltan. Még csak ordítani se szabad. Az se illik. Az is felesleges.
A FÉRFI
A feleség szerepében. A nagyanyám sosem evett cseresznyét. Azt mondta, ha ő eszik, az angyalok az égben nem adnak cseresznyét a halott kisfiának. Én majd elmondom az életemet a kikapart magzataimnak. A karomba veszem őket, úgy mesélem el nekik az egész életemet.
Elmesélem nekik: szerettem egy embert. Annyira szerettem, hogy titeket kikapartattalak a testemből. Elküldtelek benneteket a másvilágra, mert ő nem akarta, hogy legyetek.
Elmesélem nekik: szerettem egy embert. Ami neki kellett, nekem is kellett. Ami neki nem kellett, nekem sem kellett. Ti sem kellettetek nekem, mert nem kellettetek neki. És ti nem kerültetek az égbe, nem az angyalokkal játszotok, és én megeszem a cseresznyét.
Nincs mit a szemére vetnem. Azt adta ő is nekem, amit én adtam neki. Csak nekem erre ráment az életem. Ő meg új bőrbe bújt, és új életet kezdett. Lehet, hogy jobb lesz neki, lehet, hogy rosszabb. Nekem biztosan rosszabb lesz.
Csupa frázis. Hogy odaadtam neki a bőröm rugalmasságát. A rugalmas éveimet. A hajam színét. A fogékony éveimet. Csupa frázis. Frázisokat nem szabad mondani. Nem illik; modortalanság. A frázisokat csak élni kell, nem kimondani. Amíg éljük: valóság. Ha kimondjuk: frázis.
Ha lenne erőm, nem lenne baj. Kiheverném. Más is kiheveri. Ez is frázis, de azért kiheveri. Ha lenne erőm, újrakezdeném az életet. Ez is frázis.
Újrakezdeni különben sem lehet. Folytatni lehet csak: másként folytatni. Ha lenne erőm, másként folytatnám.
De nincs erőm. Így is folytatom. Erőtlenül folytatom. Mindegy. Ez is frázis. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt vagyok. Ez nem frázis. Nagyon fáradt vagyok.
Váltás.
A NŐ
Hagyj el. Könyörgök neked: hagyj el.
A NŐ
Ne keress meg többé. Ne várj többé. Soha. Könyörgök neked: soha többé.
A FÉRFI
Mi történt veled?
A NŐ
Letérdelek eléd. Térden állva könyörgök, hogy hagyj el. Hagyj el, ne kínozz tovább.
A NŐ
Elmegyek tőled. Nem akarok megbolondulni. Elmegyek.
A FÉRFI
Tudod, hogy utánad megyek.
A NŐ
Mért nem engedsz? Mért kötözöl meg? Nem jó ez nekem. Nem jó, érted?
A NŐ
Sehogy. Nem tudom. Hagyj el. Hagyj el, mert megbolondulok.
A FÉRFI
Gyere velem. Szerelmem, gyere velem. Könyörgök neked: gyere velem.
A FÉRFI
Ne törődj semmivel. Majdcsak lesz valahogy. Meglátod, majdcsak lesz valahogy.
A NŐ
Lefeküdtem vele. Hallod?
A NŐ
Iszonyatos, ha egy ember ilyen boldogtalan.
A NŐ
Miattam boldogtalan. Én tettem boldogtalanná. Tudod, milyen ez? Érted? Tudod?
A NŐ
Rám feküdt a boldogtalanság. Beszőtt, megfojtott. Lélegzetet se tudtam venni: a boldogtalanságát lélegeztem be. A lámpa is boldogtalan volt, a heverő is, a képek a falon. A szemem is boldogtalan volt, hogy láttam a boldogtalanságát. Rám kúszott, megdermesztett, megölt. Hátradőltem, hogy ne lássam a boldogtalanságot, de a mennyezet is boldogtalan volt. Kitártam karom, hogy magamba fogadjam a boldogtalanságot, ha már nem menekülhetek tőle. Beengedtem az ölembe, a boldogtalan ölembe, behúztam az ölembe, hadd jajgasson az ölem is. Boldogtalan volt a párna, a takaró, a mellem. Boldogtalan volt a szám, a karom, a vállam. Csak ő lett boldog.
Csend.
A NŐ
Most boldog. Hallod? Most boldog.
Csend.
A FÉRFI
Aludj el, szerelmem. Ne törődj semmivel. Aludj, és holnapra minden jó lesz.
A NŐ
Holnapra se lesz jó semmi.
A FÉRFI
Ne törődj vele. Aludj szépen, szerelmem.
A NŐ
Nem tudok aludni. Soha többé nem tudok aludni.
A FÉRFI
Elringatlak. Ölembe veszlek, mesélek neked elringatlak.
A NŐ
Soha többé nem tudok aludni.
A FÉRFI
Csak nélkülem nem tudsz aludni. De én veled vagyok, és az ölemben tudsz aludni.
A FÉRFI
Hunyd be a szemed. Aludj szépen. Mesélek neked az állatokról.
A NŐ
Mesélj az állatokról.
A FÉRFI
Három állatunk lesz: egy elefánt, egy bernáthegyi kutya meg egy szamár.
A NŐ
Mi lesz az elefánt neve?
A FÉRFI
Az elefántnak Trombi a neve.
A NŐ
Mi lesz a bernáthegyi neve?
A FÉRFI
A bernáthegyinek Bernátka a neve.
A NŐ
Mi lesz a szamár neve?
A FÉRFI
A szamárnak Brúnó a neve.
A NŐ
Brúnó megalszik az íróasztal alatt.
A FÉRFI
Trombi a kamrában.
A NŐ
Ülve, hogy be ne verje a fejét.
A FÉRFI
Mért ne alhatna egy elefánt ülve?
A NŐ
Igaz is: mért ne alhatna Trombi ülve?
A FÉRFI
Bernátka elfér a fásládában.
A NŐ
Igen. A fásláda jó lesz Bernátkának.
A FÉRFI
Aludj, szerelmem. Elringatlak. Mesélek neked az állatokról. Mesélek Trombiról, akinek csak az ormánya nagy, tulajdonképpen kisfiú. Mesélek Brúnóról, aki okos és hűséges. Elmesélem, hogy rúgott be Trombi a kocsmában. Elmesélem, mért tiltották ki Brúnót a strandról. Elmesélem, hogy szerződött el Bernátka filmszínésznek. Aludj, szerelmem. Aludj szépen. Aludj.
Csend.
KÓRUS
A világ nem tudja: senkitől nem kaphatna annyi örömet, mint tőletek. A világ nem tudja: ti rajzoltok virágot a meddő fákra, ti álmodtok villámot télen, ti színezitek be az üres papírlapokat. Senki se tudja, hogy ti vagytok a világ színes ceruzái. Örömöt kellene adnotok a világnak, de belefulladtok a hazugságokba, belevesztek a mocskos kis fondorlatokba, belepusztultok a kínba és kínzattatásba. Ürömöt kellene adnotok, de az öröm bennetek is kóróvá szárad, vérét veszti, megavasodik. Jégként olvad el a kezetekben az öröm, amely arra rendeltetett, hogy megtermékenyítsétek a világot. A végén már annyi se marad, hogy egymást táplálhassátok vele.
Váltás.
KÓRUS
Miért nem viszed magaddal?
KÓRUS
Mért nem állsz ki a világ elé? Mért nem ordítod a világ pofájába, hogy tiéd?
A FÉRFI
Mert nem az enyém.
A FÉRFI
Én nem emelhetem föl a kezét. Nem nézhetek helyette farkasszemet. Nem az enyém; nem dönthetem el helyette az életét.
KÓRUS
Ha eldönthetnéd, megtennéd?
A FÉRFI
A magamét sem tudom eldönteni.
KÓRUS
Ezért nem viszed magaddal?
KÓRUS
Felelj. Ezért nem viszed magaddal?
A FÉRFI
Ismerem a fogalmakat. Tudom, mi a becsület, a hűség, a kötelesség. Tudom, ki kinek mivel tartozik. Tudom, ki kitől mit vár. Tudom, ki kitől mit kaphat. De az egyenlegek nem segítenek. A fogalmak nem segítenek. Láttam embereket szöges cipővel taposni mások arcába. Láttam embereket elkorcsosulni, mert lépni sem volt erejük. Vagy aki lép, mindig másra tapos? Vagy aki nem akar taposni, lépni se tud?
Hátat fordítani egyszerűbb lenne. De én én vagyok: az a harmincöt év, ami elmúlt. Én én vagyok: az idő, amit megéltem. Én csak múlt időben létezem. Ha megtagadom a múlt időt, magamat is megtagadom.
KÓRUS
És ha nem tagadod meg?
A FÉRFI
Ha a múlt időt megtagadom, megtagadom magam. Ha elfogadom, hogy az ember csak az, amit maga mögött hagyott, amit tegnap és tegnapelőtt felépített, vége az életemnek. Ha nincs más, csak a múlt idő, vége az életemnek: csak azt ismételhetem, ami eddig volt. De lehet az, hogy az ember csak annyi, amennyi mögötte van? Lehet az, hogy ami előttem van, az nem én vagyok?
KÓRUS
Egyetlen ember vagy születésedtől a halálodig.
A FÉRFI
A születés pillanatában minden jövő. A halál pillanatában minden múlt. De közben? Mi van közben?
KÓRUS
Születésed pillanatától halálod pillanatáig egyetlen ember vagy. Magadat soha meg nem tagadhatod. Magadat mindig meg kell tagadnod.
Csend.
KÓRUS
Magadat soha meg nem tagadhatod. Magadat mindig meg kell tagadnod.
KÓRUS
Ez egy ház. Közönséges kis ház. Van négy fala, teteje, padlója, ajtaja, ablaka. Van benne asztal, szék, ágy, szekrény, kályha.
A FÉRFI
Mi az, hogy rögtön? Addig dögöljek éhen?
A NŐ
Inkább ne, mert akkor nem eheted meg az ebédet.
A FÉRFI
És mi lesz a menü, ha szabad érdeklődnöm?
A NŐ
Előételnek nyúlmáj áfonyával. Savanyú orjaleves olajbogyóval. Aztán vaddisznó spékelve, Cumberland-mártással, sült fogoly faroktollakkal, Habsburg-torta cukrozott gyümölccsel, nyolcféle sajt, befőtt és parfé. De mert te ezt mind nem szereted, neked főztem paprikás krumplit.
A NŐ
Jobb lenne, ha tőlem őrülnél meg, nem a paprikás krumplitól.
A FÉRFI
Ki mondta, hogy ettől a piros löttytől őrülök meg? Vagy tettél bele beléndeket?
A NŐ
Azt nem. De szerelemgyökeret, azt tettem.
A NŐ
Hármat találgathatsz. De csak akkor, ha beismered, hogy nincs fantáziád.
A FÉRFI
Te jó isten. Ha én most befalok egy tányér ilyen izé-gyökeret, minden nőbe szerelmes leszek.
A NŐ
Alapvető tévedés. Kizárólag belém.
A FÉRFI
Ilyen biztos vagy a tudományodban?
A NŐ
Holtbiztos. Minden az arányokon múlik.
A FÉRFI
Az arányérzéked pedig tökéletes.
A NŐ
Ahogy mondod. És nem ártana, ha megjegyeznéd: ha esetleg mégis másra támad gerjedelmed, arra ne hivatkozz, hogy az én főztöm miatt.
A FÉRFI
Arra biztos nem hivatkozom. A főztöd ugyanis ehetetlen.
A NŐ
Ne mondd. És ha szabad kérdeznem, miért?
A FÉRFI
Mert olyan forró, hogy elégeti a szám.
A FÉRFI
Ha tudni akarod, azért.
A NŐ
Fogsz te még jobban is sziszegni.
A NŐ
A helyedben megjegyezném magamnak: amennyiben netántán valamikor más nőre merészelnéd vetni a szemed, akkor én is mással étetlek meg.
A FÉRFI
Tanult szakmád a méregkeverés, vagy öntevékenyen sajátítottad el?
A NŐ
Jobb, ha számot vetsz azzal, hogy neked már én kavarom a mérget halálodig.
A NŐ
Nem a fene. Te fogod megenni, amit főztem.
KÓRUS
Ebben a házban csend van. Télen ég benne a tűz. Vihar nem tombol ebben a házban. Ennek a háznak senki sem lépheti át a küszöbét.
A FÉRFI
A világ nagy kérdésein elmélkedem.
A NŐ
Lennél szíves néhányat felsorolni?
A FÉRFI
Készségesen. A világ nagy kérdései a következők: Egy: Miért szeretsz engem? Kettő: Meddig szeretsz engem? Több nincs.
A NŐ
Olyan korlátolt vagy, mint minden férfi. Az okot és az időt kutatod, ahelyett hogy a lényeget keresnéd.
A FÉRFI
Ami pedig micsoda?
A FÉRFI
A világ nagy kérdése tehát az, hogy szeretsz-e. Csakhogy erre tudom a választ. És amire tudjuk a választ, az már nem is kérdés.
A NŐ
A te kakaslogikád szerint.
A FÉRFI
Lennél szíves békén hagyni a nememet?
A NŐ
Képletesen vagy valójában?
A FÉRFI
Ha a valóságban nem hagyod békén, letöröm a derekad. Ha képletesen, enyhébb megtorlást fogok alkalmazni.
A FÉRFI
Például befogom a szád.
A NŐ
Jól rám ijesztettél.
A FÉRFI
Nem csodálom. Ugyanis nem a kezemmel fogom be.
A NŐ
Megőrülök. És mit gondolsz, én mit csinálok közben?
A FÉRFI
Azt elméletben nem lehet eldönteni. A marxizmus szerint az elmélet próbaköve a gyakorlat.
KÓRUS
Hány tégla kell a boldogsághoz? Hány tetőcserép, hány ajtótok, hány mázsa cement? Hány nap és hány éjszaka? Mekkora szabadság kell a boldogsághoz?
A FÉRFI
Nem furcsa, mennyit hallgatunk?
A FÉRFI
Nem rossz. Épp ez a furcsa.
A FÉRFI
Amikor várok rád, mindig végiggondolom, mi mindent kellene elmondanom neked. És mindig tudom, hogy úgyse lesz időm elmondani. Most meg mindenre van időnk, és csak fekszünk, és nézzük a mennyezetet és hallgatunk.
A FÉRFI
Jó. Olyan jó, hogy semmi se sürgős.
A NŐ
Sose gondoltam, hogy ilyen is lesz.
A FÉRFI
Nem is vágytál rá? Elnyúlni, ilyen lustán, semmit nem törődni az idővel?
A NŐ
Talán jó, hogy minden percért verekedni kell.
A NŐ
Most meg azért jó, mert nem kell verekedni érte.
A NŐ
Az egész élet más, ha velem vagy.
KÓRUS
Ez egy ház. Közönséges kis ház. Van négy fala, teteje, padlója; van benne asztal, szék, szekrény. Van ablaka, ami kinyílik és becsukódik. Van ajtaja, amit kinyitnak és becsuknak.
A FÉRFI
Csak nézem a falakat, az ajtót, az asztalt, és nem akarok szomorú lenni.
A NŐ
Ne legyünk szomorúak.
Csend.
A FÉRFI
Nem. Semminek nincs vége.
Csend.
Csend.
A FÉRFI
Inkább megnyúzatnám magam, csak ne kellene elmenni innen.
Csend.
A NŐ
És holnap kezdődik megint.
A NŐ
Tudom. Holnap kezdődik megint.
A NŐ
Semmi. Ugyanaz. Minden.
Csend.
A FÉRFI
Magunkkal visszük ezt a három napot.
A NŐ
És attól mi változik?
A FÉRFI
Ezt a házat is magunkkal visszük.
A NŐ
Téged szeretnélek magammal vinni. Mindig, mindenhová.
A NŐ
A házat nem vihetem; nem fér a táskámba. A napok se.
A FÉRFI
Vigyél magaddal. Én a zsebedbe is beleférek.
A NŐ
Igen. Te beleférnél.
Csend.
A NŐ
Mindegy, majd lesz valahogy.
A FÉRFI
Ne legyen valahogy. Mindig így legyen.
A NŐ
Majd megtanulom ezt is. Megtanulom, hogyan kell élni nélküled, amikor már veled is éltem.
KÓRUS
| |
|
Lehet-e napnak álmodni a holdat |
| |
|
Lehet-e utolérni a szarvast |
| |
|
Lehet-e utolérni a csigát |
| |
|
Lehet-e fából vaskarikát csinálni |
| |
|
Lehet-e fölgyújtani a követ |
| |
|
Lehet-e vízből faragni szobrot? |
Csend.
Váltás.
A FÉRFI
Itt lakom. Ez a lakásom.
A NŐ
Nemcsak a te lakásod.
A FÉRFI
Nemcsak az enyém.
A FÉRFI
Ezzel egyszer úgyis szembe kell nézni.
A NŐ
Igen. Egyszer ezzel szembe kell nézni.
A NŐ
Az a feleséged képe?
A FÉRFI
Nem. Nem az övé. Csak egy festmény.
A NŐ
Értem. Csak egy festmény.
Csend.
A FÉRFI
Ülj le. Vesd le a kabátod.
A NŐ
Ilyen sok könyved van?
Csend.
A FÉRFI
Azt mondtad, sose vagy féltékeny.
A NŐ
Sose voltam féltékeny.
Csend.
A FÉRFI
Mért a könyvekre vagy féltékeny? Mért a képekre, a lakásra, a tárgyakra? Mért nem az életemre vagy féltékeny?
A NŐ
Semmire se vagyok féltékeny.
A FÉRFI
Tíz éve élek vele. Minden mozdulatomban benne van ez a tíz év.
A NŐ
Akkor én mit keresek itt?
A FÉRFI
Tíz éve élek vele. Benne van az egész életemben.
A NŐ
Én meg betörtem az életedbe. És semmi keresnivalóm nincs itt.
A NŐ
A te életed a tiéd. De a ti életetek nemcsak a tiéd.
A FÉRFI
Akkor nekem nincs is életem.
A FÉRFI
Eddig nem tudtad ezt?
A NŐ
Tudtam. De most látom is.
Csend.
A FÉRFI
Mert szeretlek. Mert nincs hová mennünk.
A NŐ
Azért hoztál ide, hogy lássam is?
A FÉRFI
És te mért jöttél el?
A NŐ
Mert szeretlek. Mert látni akartam.
A FÉRFI
Tudtad, ki vagyok. Tudtad az életemet. Mindent tudtál.
A NŐ
Igen. Most már mindent tudok.
Csend.
A NŐ
Az életedből is elmegyek.
A NŐ
Mi keresnivalóm van nekem itt? Mi keresnivalóm van az életedben?
A FÉRFI
Képtelen vagy elviselni, hogy az én életem sem állandó öröm.
A NŐ
Mi keresnivalóm van köztetek? Mi keresnivalóm van az életedben, amit nem velem éltél?
A FÉRFI
Képtelen vagy elviselni, hogy az életem nemcsak boldogság.
A NŐ
Ha nem tudlak boldoggá tenni, mire jó az egész?
A FÉRFI
Engem ugyanolyan súlyok nyomnak, mint téged. De én még csak nem is beszélhetek róluk, mert mindjárt azzal fenyegetsz, hogy elhagysz.
A NŐ
El is hagylak. Igen. Elhagylak. Képtelen vagyok tönkretenni az életedet.
A FÉRFI
Nem dönthetném el én, mi teszi tönkre az életemet?
A NŐ
Elkéstünk. Túl soká éltél nélkülem. Túl soká éltél mással.
A FÉRFI
Tíz évvel ezelőtt más voltam. Te is más voltál. Tíz évvel ezelőtt hiába találkoztunk volna.
A NŐ
Nincs erőm. Ennyi erőm nincs. Ekkora falat nem tudok eldönteni.
A NŐ
Mindent megtehetnénk. Fölrúghatnál mindent, amit egész életedben létrehoztál. Itthagyhatnál mindent. Elmehetnél albérletbe, és én veled mehetnék. Mindent megtehetnénk. Tönkretehetnénk az ő életüket. Akár egy tucat ember életét tönkretehetnénk. De mi lenne közben a szerelemmel?
A FÉRFI
Ez vagyok én? Ez az életem? Ezek a könyvek, ezek a képek, ezek a bútorok? Csak ezekhez kell ragaszkodnom?
A NŐ
Szereted őket. Ez az életed. És én vegyek el tőled mindent?
A FÉRFI
Ez az életem. Igen, mindenhez ragaszkodom. Látod azt a képet? Fél évig gyűjtöttünk, hogy megvehessük. És fél évig rettegtünk, hogy közben eladják.
A FÉRFI
Látod a könyveket? Darabonként szedtük össze. Tíz év alatt, darabonként.
A FÉRFI
Mért hazudjam, hogy nem ragaszkodom mindenhez? Hogy könnyű felrúgni egy életet? Mért kell nekem mindig hazudnom?
A NŐ
Semmit sem kell fölrúgnod.
A FÉRFI
Sose volt senkije. Tíz éve, mióta együtt vagyunk, sose volt senkije. Még gyereke sincs, mert én nem akartam.
A FÉRFI
Mért hazudjam, hogy könnyű itthagyni? Mért hazudjam, hogy könnyű elmenni?
A NŐ
Hallgass, nem érted! Nem akarom, hogy beszélj róla! Nem akarom tudni, mit tettem. Nem érted, hogy nem bírom? Nem akarok álmodni vele.
A FÉRFI
Nekem meg szembe kell néznem vele.
A NŐ
Azt hiszed, én nem nézek szembe velük? Azt hitted, nem velük álmodom? De nem érdekelnek, érted, semmi sem érdekel, sem a könyveid, sem a férjem, sem a lakásom, sem a feleséged. Fütyülök rájuk, érted, mindenre fütyülök. De beledöglünk. Beledöglünk, amíg mindentől megszabadulunk.
A FÉRFI
Akkor beledöglünk.
A NŐ
Mindent odaadok a szerelemért. Mindent, az egész életemet. A te életedet is, az övékét is. De közben elpusztul a szerelem is. Ennyi kíntól elpusztul a szerelem is.
A FÉRFI
Akkor is meg kell tennünk.
A NŐ
Csupa seb lennék a sebektől, amiket ütöttünk. Ennyi sebtől elvérzik a szerelem is.
A FÉRFI
És mégis meg kell tennünk.
A NŐ
Mindent meg lehet oldani. Csak az életet nem. Csak a mi életünket nem lehet már megoldani.
Váltás.
A KÓRUS
Elmondok nektek egy történetet. Egy réges-régi történetet.
Egy férfiról és egy asszonyról szól a történet, akik szerették egymást. Annyira szerették, hogy megfogadták, egyetlen pillanatig sem élnek egymás nélkül. Nem azért fogadták meg, mert így illik, vagy ezt parancsolta a törvény; azért fogadták meg, mert nem tudták elképzelni az életet egymás nélkül. Sok évig éltek együtt, sok kísértésnek kellett ellenállniuk. Egy éjszaka a férfinak megjelent az ördög, és tízezer aranyat kínált neki a kedveséért. Egy éjszaka az asszonynak jelent meg az ördög, és tízezer aranyat kínált neki kedveséért. Volt, amikor királykisasszonynak öltözött a kísértő, és fele birodalmát kínálta a férfinak, ha csak egyetlen napot vele tölt. Volt, amikor maharadzsának öltözött a kísértő, és gyémánttal teli aranyládákat kínált az asszonynak, ha csak egyetlen éjszakát vele tölt. De ők soha nem töltöttek egyetlen percet sem egymás nélkül. Pedig szerettek volna szép ruhát, délceg paripát, násfát és kösöntyűket; szerettek volna bőségesen enni, selyemágyban aludni, gondtalanul élni. Egymást azonban sokkal jobban szerették, semhogy egyetlen percet is élni tudtak volna egymás nélkül.
Egy szép napon aztán, amikor már nagyon öregek voltak, betegek lettek mind a ketten. Feküdtek az ágyban, éjszaka volt, és ők nem aludtak, mert az öregek keveset alszanak, és a betegek is keveset alszanak, és a szerelmesek is keveset alszanak. Mindketten azt hitték a másikról, hogy alszik, és egyikük sem moccant az ágyban, nehogy megzavarja a másik álmát.
És ekkor, ugyanabban a pillanatban, mindketten arra gondoltak, mi lesz, ha a kedvesük meghal. Mindkettőjük homlokát kiverte a verejték, mert addig sosem gondoltak erre. Tudták, hogy egyetlen percig sem élhetnek egymás nélkül, de igazán sose gondoltak arra, hogy a halál egyszer elveheti kedvesüket. Akkor gondoltak először igazán arra, hogy a halál elviheti a kedvesüket.
És akkor éjjel, ott az ágyban, a sötétben, ugyanabban a pillanatban mind a ketten arra gondoltak: de jó lenne élni. De jó lenne még élni, csak még egy kicsit élni, legalább néhány napig élni, mert akkor éjjel öregen, betegen, ott az ágyban, egy pillanatig mind a ketten nagyon féltek a haláltól.
Csak egy pillanatig. Egyetlen pillanatig, ami ahhoz sem elég, hogy egy csillag lefusson az égről. De ez a pillanat is elég volt ahhoz, hogy senki másra ne gondoljanak, csak önmagukra. Ez a pillanat is elég volt ahhoz, hogy elfelejtsék: ha meghal a kedvesük, ők sem akarnak élni.
És akkor éjjel, ott az ágyban, a két beteg öregember megrémült az ismeretlentől, ami bennük lakozik, és ami bármire képes. Hisz a maharadzsának könnyű volt ellenállni. Könnyű volt ellenállni a pásztorfiúnak, aki aranyszőrű bárányát kínálta cserébe egyetlen csókért. Könnyű volt ellenállni a hercegnőnek, aki hintaját, fogatát kínálta egyetlen csókért. A kísértésnek könnyű ellenállni. Önmagunknak nehéz ellenállni.
És a két öreg, beteg szerelmes akkor éjszaka, ott a sötétben úgy megrémült ettől, hogy rémületükben megállt a szívverésük. Nemcsak egy pillanatra: megállt örökre. Akkor éjszaka, ott az ágyban, ott a sötétben, ugyanabban a pillanatban.
Váltás.
A FÉRFI
Boldog vagy velem?
A FÉRFI
Mondd még. Olyan jó, ha mondod.
A NŐ
Ha kérsz, nem tudom mondani. Csak magamtól tudom mondani.
A FÉRFI
Akkor nem kérlek. Csak mondd.
A NŐ
Nagyon boldog vagyok.
A FÉRFI
Még mondd. Még, még, még.
A NŐ
Boldog vagyok. Nagyon boldog vagyok.
Csend.
A NŐ
Olyan jó neked, ha én boldog vagyok?
A NŐ
Nem elég, ha te az vagy?
A NŐ
Pedig úgy lenne jó. Hogy te örülj a világnak, akármi van velem. Akkor is, ha én szomorú vagyok. Akkor is, ha nekem rossz.
A NŐ
Semmi. De az lenne jó, ha neked örömöd lenne bennem akkor is, ha nekem rossz.
A FÉRFI
Nem akarom, hogy neked rossz legyen.
A NŐ
Hadd tegyek én akármit. Hadd legyek szomorú. Hadd lehessen nekem is rossz.
A FÉRFI
Akármit tehetsz. De légy boldog.
A NŐ
Akkor vagyok boldog, ha fájhat is.
A FÉRFI
Ha megsimogatom a szemed: akkor fáj?
A FÉRFI
Ha megfogom a hajad: akkor fáj?
A FÉRFI
Mit tegyek, hogy jó legyen neked?
A NŐ
Így. Jobban. Másként. Mindegy, hogyan, csak szeress.
A FÉRFI
Azt hittem, a szerelem olyan tavaszi nyugtalanság. Só, paprika az élethez. Pedig a szerelem maga az élet.
A NŐ
Nem. Az élet minden. Rossz meg jó meg unalom meg keserűség meg boldogság. Ha csendben elrohadsz, az is élet, ha keresztre feszítenek, az is. Ha mázsára hízol, az is, ha sárkánnyal vívsz, az is.
A FÉRFI
A szerelembe is belefér minden.
A NŐ
Nem. A gyilkos élete is élet, a szörnyűség is élet.
A FÉRFI
Ölni is lehet a szerelemben. A szerelemmel is lehet ölni.
A NŐ
A szerelem nem az élet. Több. Sokkal több.
A FÉRFI
Nincs több az életnél.
A NŐ
Van. Amiben sosem hittem. Egy másfajta élet. Amiről azt hittem, hogy nincs.
A FÉRFI
Van, most már én is tudom.
A NŐ
Mindig tudtam, hogy van. Csak nem hittem, mert nem volt. Pedig ismertem. Még azt is sejtettem, hogy ilyen. Csak nem hittem már benne.
A FÉRFI
Van. Itt van. Te vagy az, és én vagyok az.
A NŐ
Igen. Te, én, a szerelem, a boldogság, a kín, minden együtt. Mint az életem, és mégis másként.
A FÉRFI
Mint az életben és mégis másként.
Váltás.
A NŐ
Nem tudok szabadulni tőle. Megyek az utcán, és őt látom. Ülök a széken, és őt látom. Eszem az ebédet, és őt látom.
Mindenki tudja. Látom rajtuk, hogy tudják. Tudják, hogy én tettem tönkre az életét. Nem mondják ki, nem merik kimondani, némán ítélnek el, és mégse némán, mert én látom a szemükben. Látom a szemükben: mindenki tudja, hogy mindig őt látom. Látom összekapart arccal a bolondok között, a rács mögött, ahová én kergettem. Látom a rácsba kapaszkodó kezét, látom a rácsnak szorított arcát, látom a bolondok szürke egyenruhájába bújtatott testét, látom a gumi-életnek feszülő testét, látom a szemét a rács mögött, a gumifalak között, ahová én kergettem, ahonnan engem figyel. Látom mögötte a hústorony ápolókat, akiknek én löktem a karjába őt, és ők is engem néznek, és ők is tudják, hogy én löktem a karjukba.
Minden órában találkozom vele. Látom részegen, szemébe hulló hajjal, motyogva botorkálni az utcán. Keres valamit, de nem találja, soha nem találhatja meg, mert én elvettem tőle. Látom elhanyagoltan, közönyösen, kihűlt szemmel, látom, hogy a kabátjáról hiányzanak a gombok, tudom, hogy soha többé nem varrja föl a leszakadt gombjait. Látom a tömegben, sok ezer ember között, sok ezer egymásba karoló ember között, sok ezer egymást ölelő ember között egyedül, magányosan, senkibe se karolva, senkit sem ölelve, senkitől sem ölelve, egyedül, magányosan, egyedül, egyes-egyedül.
Váltás.
A FÉRFI
Leitatom, és mérget teszek a borába.
A NŐ
Éjjel, amikor alszik, kinyitom a gázcsapot.
A FÉRFI
Vörös bort hozok neki, attól jobb kedve lesz, attól nevetni fog, abban nem látszik a méreg.
A NŐ
Lefekszem vele, hogy elfáradjon, hogy mélyen aludjon, hogy ne érezzen semmit.
A FÉRFI
Ott fekszik majd, mintha aludna.
A NŐ
Soha többé nem kell a szemébe néznem.
A FÉRFI
Akkor már jó lesz neki: soha többé nem fog sírni.
A NŐ
Nem kérdi többé: mikor jössz haza?
A FÉRFI
A halálban elfelejti az életet.
A NŐ
Nem lesz többé szüksége rám.
A FÉRFI
Nem fog többé hiába várni.
A NŐ
Nem alázom meg többé.
A FÉRFI
Nem hiányzom többé.
A NŐ
Nem hiányzom neki többé.
A FÉRFI
Akkor el tudnám mondani neki, hogy szerettem és szeretem.
A NŐ
Ha ott feküdne holtan, és nem látna, és nem hallana, el tudnám mondani neki, hogy szeretem és szerettem.
A FÉRFI
Ha ott feküdne holtan, és nem nyújtaná értem a kezét, meg tudnék neki köszönni mindent.
A NŐ
Akkor meg tudnám mondani, hogy jó volt vele.
A FÉRFI
Akkor megértené, hogy nem tehettem másként.
A NŐ
Ha ott feküdne holtan, tudná, hogy nem tehettem másként.
A FÉRFI
Hogy ő is ezt tenné a helyemben.
A NŐ
Hogy ezt kellett tennem.
A FÉRFI
Akkor megértené, mit kínlódtam én is.
A NŐ
Akkor megértené, ahogy mindig is megértett.
A FÉRFI
Akkor megbocsátana, ahogy mindig megbocsátott.
Csend.
A NŐ
Veszünk egy nagy házat, és mind odaköltözünk.
A FÉRFI
Mindenkinek lesz külön szobája, mindenkinek lesz külön lakása, de mégis együtt leszünk mindannyian.
A NŐ
Együtt leszünk mindannyian, és mindannyian szeretjük majd egymást.
A FÉRFI
Szeretem majd őt, mert szeret téged.
A NŐ
Szeretem majd őt, mert szeret téged.
A FÉRFI
Szeretem, mert vele éltél. Szeretem, mert hasonló hozzám.
A NŐ
Szeretem, mert lehet szeretni.
A FÉRFI
És nekik is lesz szerelmesük.
A NŐ
És a szerelmesüket is szeretni fogjuk.
A FÉRFI
Odaköltöznek ők is.
A NŐ
Senki nem lesz féltékeny senkire.
A FÉRFI
Soha többé nem kínozzuk egymást.
A NŐ
Ő is szeretni fog téged.
A FÉRFI
Mindenkit szeretni fogok, és mégis csak téged szeretlek.
A NŐ
Reggel együtt kelünk, délben együtt ebédelünk, este együtt megyünk lefeküdni.
A FÉRFI
Együtt szeretjük a gyerekeket.
A NŐ
Ő is szül majd gyereket, és együtt neveljük őket.
A FÉRFI
Mindenkinek lesz gyereke, és mindegyiket szeretni fogjuk.
A NŐ
Mindenkit szeretni fogok, és mégis csak téged szeretlek.
A FÉRFI
Csodájára jár majd a világ, hogy ilyen is van.
A NŐ
Megtanulja a világ, hogy ilyen is van.
A FÉRFI
Megértik majd, hogy így is lehet.
A NŐ
Nem rettegek majd, hogy egyszer véletlenül találkozunk.
A FÉRFI
Ő se gyűlöl majd.
A NŐ
Ő se utál majd téged.
A FÉRFI
Nem lesz vesztes és győztes.
A NŐ
Nem lesz győztes és vesztes.
A FÉRFI
Együtt élünk életünk végéig.
A NŐ
Egyazon napon halunk meg mindannyian.
Váltás.
KÓRUS
Békét kívántok, nyugalmat és biztonságot. Békét, nyugalmat, biztonságot. Szabadságra született emberek: nyugalmat kívántok, békét és biztonságot. Többre becsülitek a langymeleget a fagynál, a langymeleget a hőségnél, a csendet az ordításnál, a csendet a viharnál, többre becsülitek a csendes csendet a kínnál, az akácfát a cédrusnál, a langyos vizet a jéghidegnél. Szabadságra született emberek: többre becsülitek a nyugalmat a nyugtalanságnál.
Egyenes úton mentek. Hegyre nem kapaszkodtok. Szakadékba nem ereszkedtek. Csúcsra nem törtök. Sima úton mentek.
Virradatkor nem ébredtek. Éjszaka nem virrasztotok. Csillagokat nem kívántok. A napot nem kívánjátok.
Az esőtől féltek. A sártól féltek. A lángoktól féltek.
Barlangban nem alusztok. Erdőben nem alusztok. Nádasban nem alusztok. Csak ágyban alusztok. A világot megváltani nem akarjátok. Az életet élni nem kívánjátok. A világra nincs szükségetek. A szerelemre nincs szükségetek. Az életre nincs szükségetek. A szerelemre nincs szükségetek. Egymásra nincs szükségetek. Magatokra nincs szükségetek.
Szabadságra született emberek: lassan és kényelmesen poroszkáltok a születéstől a halálig.
Váltás.
KÓRUS
Azt hiszitek, nektek sikerül?
A FÉRFI
Kell hogy sikerüljön.
KÓRUS
Mindenki azt képzeli. És senkinek sem sikerül.
A NŐ
Nem igaz, hogy mindenki így akarja.
KÓRUS
Senki se szereti a botrányt.
A NŐ
Nem a botrány miatt.
KÓRUS
A tisztesség miatt?
A FÉRFI
A tisztesség miatt.
KÓRUS
És mi a tisztesség?
A NŐ
Nem bántani azt, akivel tíz évig együtt éltem.
A FÉRFI
Kell lenni megoldásnak, hogy se ő ne menjen tönkre, se én.
A FÉRFI
Keresem a megoldást.
KÓRUS
Nemcsak az időt húzod?
A NŐ
Ha vele maradok, én nyomorodom meg.
KÓRUS
Ha elhagyod, ő nyomorodik meg.
A FÉRFI
Fütyüljek rá? Ne is törődjek vele? Meg se próbáljak segíteni?
KÓRUS
Így is fütyülsz rá. Ha elhagyod, nem törődsz vele.
A NŐ
Nem igaz. El kell hagynom, és mégis törődöm vele.
KÓRUS
Csak az számít, hagy elhagyod. Minden más mese.
A FÉRFI
Nem igaz. Nem igaz, hogy mindegy, hogyan csinálom.
KÓRUS
Ledöfheted gyorsan. És ledöfheted lassan is.
A FÉRFI
Meg se próbáljak segíteni neki?
KÓRUS
Ha segíteni akarsz, maradj vele.
A NŐ
Nem maradhatok vele.
KÓRUS
Akkor ne mondd, hogy segíteni akarsz.
A FÉRFI
Nincs más segítség?
A NŐ
Van. Kell hogy legyen.
KÓRUS
Akkor mondd meg, mi az.
A NŐ
Hogy szeretem, semmit sem számít? Hogy becsülöm, semmit sem számít?
A FÉRFI
Csak a férjének kellek? Ha nem vagyok a férje, nem tehetek érte semmit?
A NŐ
Ha nem vagyok a felesége, nem tehetek érte semmit?
KÓRUS
Az életeteket veszitek el tőlük, és alamizsnát kínáltok cserébe.
Az életeteket másnak adjátok, és nekik azt kínáljátok, ami ezután marad.
A NŐ
Mondd meg: az semmi?
KÓRUS
| |
|
Pedig minden ember meghal |
| |
|
Pedig az öngyilkosok is élni akarnak. |
Váltás.
A FÉRFI
Tudod, mi lenne jó?
A FÉRFI
Gondolkodni. Sokat gondolkodni.
A FÉRFI
Most mindent meg tudnék oldani.
A FÉRFI
Azt hiszed, az semmi? Semmit sem jelent, ha a jó a helyére kerül, és helyére kerül a rossz is? Legalább gondolatban.
A NŐ
Te tudod, mi a jó és mi a rossz?
A FÉRFI
Persze. Veled lenni jó, és nélküled élni rossz.
A FÉRFI
Nem. Nem vagyok szamár. Ez a lényeg.
A FÉRFI
Figyelj ide, megmagyarázom. Minden probléma két ellentmondás összeütközése. És mi mit csinálunk? Vagy a problémát nem vesszük észre, vagy az ellentmondást. Vagy ha látjuk a problémát, nem tudjuk megoldani, mert megriadunk az ellentmondástól. Vagy letagadjuk az ellentmondást, és ezzel semmibe vesszük a problémát. Figyelsz?
A FÉRFI
Mért mondják, hogy könnyű annak, aki szerelmes? Aki szerelmes, annak gondolkodnia kell, mert egy új világot ismer meg. És gondolkodni sose könnyű, legfeljebb jó. És aki szerelmes, annak cselekednie is kell. És cselekedni se könnyű.
A FÉRFI
Ha szerelmes vagyok, és úgy élek, mint addig, a problémáról nem veszek tudomást. Mert a szerelem probléma, amit meg kell oldani. Megkérdőjelezi az eddigi életedet, és a kérdésre felelni kell.
A NŐ
És megoldottad a problémát?
A FÉRFI
Ha szerelmes vagyok, és nem tudok változtatni az életemen, az ellentmondástól ijedek meg. Mert az ellentmondás mindig fájdalmas. És a múlt mindig ellentmondásba kerül a változással.
A FÉRFI
Ha úgy dobom el a múltam, mint egy rossz ruhát, az ellentmondást tagadom meg. Megtagadom a létező ellentmondást, a könnyebb utat választom, csak hogy megmeneküljek a fájdalomtól.
A NŐ
Tehát mi a megoldás?
A FÉRFI
Vállalni kell az ellentmondást. Vállalni, és mégis cselekedni. Nem feledkezni meg róla, és mégis cselekedni.
A FÉRFI
Akkor mért hallgatsz?
A NŐ
Nem is félni. Rettegni. Úgy, hogy kiver a veríték. Hogy moccanni sem mersz. Hogy ordítani szeretnél, de azt se mersz.
A NŐ
Az esti fejéshez mindig nekem kellett kihoznom a kamrából a sajtárt. Iszonyú volt. Egy szakajtó lógott a kamra falán, és a szakajtó estére mindig rémpofává változott. Belém akart harapni, rám akart ugrani, hogy megfojtson, magához húzott a csápjaival. Nyolc lépés volt az ajtótól a sajtárig, nyolc lépés oda és nyolc lépés vissza, és közben szakadatlanul éreztem a tekintetét, láttam a mancsát és a fogait. És hiába csuktam be a szemem, hiába tapogatóztam vakon a fal mellett, akkor is láttam, és akkor is éreztem.
A FÉRFI
Mért mondod ezt most?
A NŐ
Nappal mindig bementem a kamrába, hogy lássam a szakajtót. Nappal mindig szakajtó volt, közönséges sárga szakajtó. Meg is tapogattam, hogy érezzem, s éreztem, hogy szalmából van. És este mégis mindig rémpofa meredt rám. Rám meredt és fojtogatott.
A FÉRFI
Mért mondod ezt most?
A NŐ
Nem tudom. Félek. Mindig félek. Nagyon félek.
Váltás.
A FÉRFI
Mért kívánjátok, hogy vagy igent, vagy nemet mondjak?
A FÉRFI
És ha erre képtelen vagyok?
KÓRUS
Vétesz a világ rendje ellen.
FÉRFI
Ha azt mondanám: eddig egy boszorkánnyal éltem, most egy tündérre találtam, minden rendben volna. Ha azt mondanám: eddig egy fúriával éltem, most egy szentre akadtam, minden rendben volna. Ha azt mondanám: utáltam és gyűlöltem, ezért kerestem valaki mást, mindenki megértené.
KÓRUS
Mondtam neked: a világ egyértelmű ítéletet követel.
A FÉRFI
Miért kell megtagadnom az egyiket, ha a másikat választom? Ha az egyiket megsimogatom, mért kell leköpnöm a másikat?
KÓRUS
Mondtam neked: vagy igent mondasz, vagy nemet.
A FÉRFI
És ha igent mondok, és nem mondok nemet?
KÓRUS
Ha igent mondasz, valami lezárul. És ha valami lezárul, akkor nemet is mondtál.
A FÉRFI
De ha úgy akarom lezárni, hogy ne tagadjam meg azt, ami volt?
KÓRUS
Ilyen könnyen nem szabadulsz. Kínt okoztál: ilyen könnyen nem szabadulsz.
A FÉRFI
Nem szabadulni akarok, hanem változtatni.
KÓRUS
Ilyen könnyen nem változtathatsz: meg kell fizetned a kínért, amit okoztál.
A FÉRFI
Ez a szerelem, nem érted? A lehetőség, hogy más legyek.
KÓRUS
A szerelemre ne hivatkozz. A szerelem elmúlhat.
A FÉRFI
Lehet. Lehet, hogy elmúlik. De a lehetőség már nem múlik el.
KÓRUS
Egy lehetőségért dobsz oda mindent? Egy lehetőségért okozol ennyi kínt?
A FÉRFI
Ha már nem tudok változtatni, öreg koldus leszek. Ha már csak azt őrzöm, amit eddig szereztem, öreg koldus leszek. Ha már nem tudok változtatni, minden befejeződik.
KÓRUS
Nem vagy már húszéves: hová futsz, te ámokfutó?
A FÉRFI
Ha az élethez ragaszkodnék, azt mindenki megértené. Én a futáshoz ragaszkodom – ezt nem érti meg senki.
KÓRUS
Mert nem nőtt még be a fejed lágya.
A FÉRFI
Én ahhoz ragaszkodom, hogy sose nőjön be a fejem lágya.
KÓRUS
Mert nem ismered a felelősséget.
A FÉRFI
Mert tudom: a legnagyobb felelősség a futás felelőssége.
KÓRUS
Mert nem ismered a hűséget.
A FÉRFI
Mert tudom: nincs erősebb törvény, mint a hűség a változáshoz.
KÓRUS
Mert a fogalmaidat többre becsülöd az embereknél.
A FÉRFI
Mert az emberekhez nem lehet másképp közöm, mint a magam fogalmai szerint.
KÓRUS
Akkor menj egy lakatlan szigetre, menj, vidd magaddal egy bőröndben a fogalmaidat, menj, élj egyedül a fogalmaiddal, de hagyd békén az embereket. Hallod? Hagyd békén az embereket.
Váltás.
KÓRUS
Megy a vonat. Tél van. Az ablakon befúj a szél. Tél van. Megy a vonat.
A NŐ
Nagyon. Nagyon fázom.
A FÉRFI
Mindjárt reggel lesz.
A FÉRFI
Nincs, mind megittuk.
A FÉRFI
Mindjárt reggel lesz.
A NŐ
Nem akarom, hogy megmelegítsen. Azt akarom, hogy te melegíts meg.
KÓRUS
Megy a vonat, viszi őket. Néha megáll. Aztán megint megy. Viszi őket. Megy a vonat.
A FÉRFI
Reggelre megérkezünk.
A FÉRFI
Lehet, hogy nem süt ki. Tél van: lehet, hogy nem süt ki a nap.
A NŐ
De akkor is reggel lesz.
A FÉRFI
Reggelre megérkezünk.
A FÉRFI
Nincs. Mind megittuk.
A NŐ
Nagyon fáradt vagyok.
A FÉRFI
Reggelre megérkezünk.
KÓRUS
Megy a vonat. Éjjel van. Tél van. Hideg van. Megy a vonat. Viszi őket. Megy a vonat.
A NŐ
Nagyon fázom. Édesem, nagyon fázom.
A FÉRFI
Mindjárt vége lesz. Mindjárt megérkezünk.
A NŐ
Nem akarom, hogy vége legyen, Nem akarom, hogy megérkezzünk.
A NŐ
De megyünk. És te velem vagy, Nem akarom, hogy megérkezzünk.
A FÉRFI
Fáradt vagy nagyon.
A NŐ
Fázni akarok, és fáradt akarok lenni. Fázni akarok veled, és fáradt akarok lenni veled. Nem akarom, hogy vége legyen az éjszakának.
A FÉRFI
Reggel felkel a nap.
A NŐ
Nem akarom, hogy vége legyen a hidegnek.
A FÉRFI
Reggel felkel a nap, és megmelegít.
A NŐ
Nem akarom, hogy vége legyen a fáradtságnak.
A FÉRFI
Reggel felkel a nap, és világos lesz. Reggelre megérkezünk.
A NŐ
Nem akarom, hogy vége legyen az útnak. Nem akarom, hogy vége legyen az éjszakának.
KÓRUS
Fedezzétek fel az életet. Csak a kín segítségével tudjátok felfedezni. Ismerjétek meg az életet. Csak a kín segítségével tudjátok megismerni. Fedezzétek fel a kínt, hogy meg tudjátok ismerni az életet. Ismerjétek meg a kínt, hogy fel tudjátok fedezni az életet. Ne tagadjátok meg a kínt, mert elvesztitek az örömöt, vállaljátok a kínt, mert elvesztitek az örömöt.
Váltás.
A FÉRFI
Három állatunk lesz: egy elefánt, egy bernáthegyi meg egy szamár.
A NŐ
Az elefántnak Trombi a neve.
A FÉRFI
A szamárnak Brúnó a neve.
A NŐ
Mi legyen a bernáthegyi neve?
A FÉRFI
A bernáthegyinek Bernátka a neve.
A NŐ
Brúnó megalszik az íróasztal alatt.
A FÉRFI
Trombi a kamrában.
A NŐ
Ülve, hogy be ne verje a fejét.
A FÉRFI
Miért ne alhatna az elefánt ülve?
A NŐ
Igaz is: mért ne alhatna Trombi ülve?
A FÉRFI
Bernátka elfér a fásládában.
A NŐ
A fásláda jó lesz Bernátkának.
Csend.
A NŐ
Haragszom Bernátkára.
A FÉRFI
Mert te csak Trombit szereted.
A NŐ
Nem igaz. De az éjjel, amikor nem tudtam aludni, kértem, engedjen maga mellé a ládába, ott jó meleg van.
A NŐ
Morgott, hogy álmos. Hogy neki reggel dolgoznia kell.
A FÉRFI
Elszegődött fotómodellnek.
A NŐ
Azért beengedhetett volna maga mellé.
A FÉRFI
Azt mondja, ha nem alussza ki magát, más tónusú lesz a szeme.
A NŐ
Ez igaz. De azért beengedhetett volna. Olyan hideg volt, és én nem tudtam aludni.
Csend.
A FÉRFI
Trombi tegnap berúgott.
A FÉRFI
De igaz. Brúnó hozta haza.
A FÉRFI
Azt mondja, nem tehet róla.
A FÉRFI
Reggel, amikor felébredt. Azt mondja, megviccelték a kocsmában. Ő málnaszörpöt kért, de bort adtak neki. Megivott egy hordóval, de nem tudta, hogy az bor, mert még sosem ivott bort. Az egész kocsma rajta röhögött. Ezt már Brúnó mesélte.
A NŐ
Látod, milyenek az emberek.
A FÉRFI
De Brúnó megvédte. Azt mondta, rendőrt hív, mert Trombi még kiskorú. Így aztán nem kellett megfizetni a bort. A két asztalt se, amit Trombi összetört. A vendégek adták össze a pénzt, mert azt mondták, részeg elefántot még úgyse láttak.
A NŐ
| |
|
Kétméteres volt a szobánk |
| |
|
Belefért a három állat is |
| |
|
Trombi egyszer megevett egy üveg befőttet |
| |
|
Portás a cirkusz-vállalatnál |
| |
|
De bicikliző elefánt szeretne lenni. |
| |
|
Legyen szamarunk, kutyánk, elefántunk |
| |
|
Kétszer három méteres életet |
A FÉRFI
Az élethez lakás kell. Nincs lakásunk. Az élethez pénz kell. Nincs pénzünk. Az élethez legalább egy kicsi nyugalom kell. Nincs nyugalmunk. Az élethez az kell, hogy ne fájjon úgy az életünk. Fáj az életünk.
Gyere, szerelmem. Gyere ide hozzám. Gyere hozzám, szerelmem.
Lesz száz lakásunk, meglásd. Lesz pénzünk zsákszámra, lesz nyugalmunk és boldogságunk. A fájdalmat meg átöleljük, hogy a miénk legyen. Magunkhoz öleljük, magunkba öleljük, megszűnik, meglásd. Minden rossz megszűnik, meglásd.
Gyere, szerelmem. Gyere ide hozzám.
Csend.
A FÉRFI
Nem tudok nélküled élni.
A NŐ
Nem akarok nélküled élni.
A FÉRFI
Akármi legyen, csak ne kelljen nélküled élni.
A NŐ
Akármi legyen, csak sose hagyj el.
A FÉRFI
Akármit tegyél, csak sose hagyj el.
A NŐ
Nem tudom elképzelni. Nem tudom elhinni, hogy egy napon majd nem jössz. Hogy egyszer majd nem leszel. Hiába, nem tudom elképzelni.
A FÉRFI
Hozok neked egy nagy hegyet, hozok rá nagy fákat, beállítom a hegyet a tengerbe, szegfűvel vetem be a tengert, lesz teknősbékád is, hozok neked, sima bőrt varázsolok a homlokodra, sima bőrt varázsolok a szád köré, télen is langyosra varázsolom a tengert.
A FÉRFI
Kiadják majd rendeletben, hogy mindenki tudja: te az enyém vagy. Kiírják majd plakátokra, hogy mindenki olvassa: te az enyém vagy. Az egész város tele lesz plakátokkal, az egész ország olvashatja, az egész ország meg fogja tudni.
A FÉRFI
Megtanítjuk rá a gyerekeket. Az állatokat is megtanítjuk. Minden embert megtanítunk a szerelemre. A világot is megtanítjuk, a fákat is, a tengert is, a köveket is. Minden embert megtanítunk a szerelemre.
KÓRUS
Erről szól ez a darab. Ez a darab a szerelemről szól. Ez a darab talán nem is a szerelemről szól.
A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörű szép halála
LANTOS
Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! Színtársulatunk bemutatja nektek a búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjairól és gyönyörű szép haláláról szóló, ámde mulattató játékot. Mivel a beléptidíjat már megfizettétek, más kérésünk nincs, csak az, hogy velünk nevessetek és velünk sírjatok, miként azt hőseink sorsa megköveteli. Legjobb, ha mindjárt megpróbáljuk. Kérem, nevessetek. – Akkor sírjatok. – Hát ez még nem megy. De sebaj, azért vagyunk mi, hogy játékunkkal megríkassunk és megnevettessünk benneteket. Egyébként – de ezt csak mellékesen mondom – higgyétek el, szebb volna az élet, ha bátrabban sírnátok és nevetnétek.
De legfőbb ideje, hogy bemutatkozzam: én játszom ebben a darabban a Lantos szerepét. Az ott Don Quijote, a búsképű lovag. Amott pedig Sancho Panza, lovagunk fegyverhordozója. Hármunkon kívül láttok még ma este zenészeket, fogadós gazdát és oroszlánt, menyasszonyt és vőlegényt, gazdag kalmárt a szolgáival, egy papot, egy szende húgot, egy csendőrt, szélmalmokat és bábjátékosokat, gonosz gazdát és szegény szolgalegényt, elhagyott szeretőt, ficsúrokat, gyásznépet és násznépet – valamennyiőjüket színtársulatunk tagjainak előadásában.
Most vessetek egy pillantást a színpadra: mint látjátok, a régmúlt időkben vagyunk, Spanyolhonban, Mancha falucskában, a nemes Don Quijote udvarházában. Mielőtt pedig elkezdődik a játék, eléneklem nektek a Hold románcát. Azért énekelem el, mert ez egy nagyon szép dal, de azért is, mert fontos, hogy meghallgassátok.
Behozzák a koporsóban fekvő Don Quijotét, Sancho Panza melléje térdel, a Pap megáldja a halottat, a Húg a Csendőr vállára borul, a Gyásznép halotti éneket énekel. A Gyásznép kimegy; Don Quijote felül a koporsóban.
DON QUIJOTE
Ne bőgj. Hisz ez csak játék. Színjáték. Az életben minden másképp van.
DON QUIJOTE
Persze. Egészen másképp. Akkor hát induljunk, barátom.
SANCHO PANZA
Induljunk, édes gazdám.
DON QUIJOTE
Elő a fegyvereimet, a harci ménemet!
SANCHO PANZA
Mégis – milyen fegyverekre gondolsz, uram?
DON QUIJOTE
Hogyhogy milyenekre, te szerencsétlen? Hát atyám fényes kardjára, rettentő lándzsájára; őseim ragyogó vértjére, sisakjára.
SANCHO PANZA
Ez a baj, uram. Merthogy a kardot, mint bizonyára emlékszel, négy éve eladtuk a plébános úrnak.
DON QUIJOTE
A plébános úrnak?
SANCHO PANZA
Úgy bizony. Harminc ezüstért.
DON QUIJOTE
Nem értem, Sancho. Minek a papnak lovagi kard?
SANCHO PANZA
Szobadísznek, uram, a falra. A vértet pedig az őrmester úr vette meg, sisakostul; ott lóg az előszobájában.
DON QUIJOTE
És azt mondod, Sancho, mindez a szörnyűség az én tudtommal történt?
SANCHO PANZA
Szomorúan bólogat.
DON QUIJOTE
Valami szörnyű erejű varázslómester hatalmába kerülhettem. Mert tudd meg, Sancho: a lovag inkább az életétől válik meg, mintsem a fegyverétől.
SANCHO PANZA
Szomorúan bólogat.
DON QUIJOTE
Akkor mindennek vége. Jaj, Sancho, szegény barátom: milyen nyomorúságos az élet, hogy már az első lépésnél gáncsot vet a jó szándéknak, nemes akaratnak!
SANCHO PANZA
Nem, uram, ezt nem teheted velem! Kicsiny korod óta szolgállak, zokszó nélkül, pedig bért sem kapok immár három esztendeje. És most, amikor felkerekednénk, hogy hősi kalandokkal hírt és dicsőséget, no meg némi pénzecskét szerezzünk, most akarsz meghátrálni? Nem, uram, én inkább visszalopom a fegyvereket!
DON QUIJOTE
Igazságod vagyon, barátom! Lám, olykor a balga szavából is okulhat a bölcs. Mert nagyot vétettem, bár akaratomon kívül, bizonyára gonosz varázserő hatalmába kerülve. Csakhogy azért nem büntethetjük az árvákat és elnyomottakat, a megalázottakat és a szenvedőket, akik szerte Spanyolhonban lovagi kardomtól várnak segítséget. Nem, Sancho, szörnyű hibámért magamnak kell bűnhődnöm. Szent fogadalmat teszek tehát: ettől a pillanattól nem látsz az arcomon mosolyt, amíg csak jóvá nem teszem a vétkemet. Mert nem szándékkal cselekedtem ilyen rettenetest, de az igaz embernek vállalnia kell tette következményeit minden esetben. Épp ezért a nevem mától kezdve ez lesz: Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag.
SANCHO PANZA
Ez már beszéd, uram: bizony nem lenne helyes, hogy én igyam meg a levét a te cselekedeteidnek.
DON QUIJOTE
Rajta hát, kutasd át a házat a pincétől a padlásig: ami fegyver akad, jó lesz nekem, hiszen csak addig kell, amíg az első csatában jobbat szerzek.
SANCHO PANZA
Megyek, uram, máris megyek! De mondd… Azzal a harci ménnel, amit említettél, azzal mi legyen?
DON QUIJOTE
Hogyhogy mi legyen? Eredj az istállóba, nyergeld fel a legjobb paripámat, aztán válassz magadnak is egy takaros állatot.
SANCHO PANZA
Csakhogy mén, mint jól tudod, egyáltalán nincs már az istállóban. Kanca is csak egyetlenegy van, az is olyan vén, mint az országút: a Rosinante.
DON QUIJOTE
Mit beszélsz? És apámuram délceg ménese?
SANCHO PANZA
Lemondóan tárja szét a karját.
DON QUIJOTE
Igen, tudom. A varázsló szörnyű hatalma. Sebaj, barátom, nyergeld fel Rosinantét, szép paripámat, atyám dicsőséges ménesének leszármazottját. Magadnak pedig…
SANCHO PANZA
Egy szamár, uram. Egy szürke csacsi.
DON QUIJOTE
Legyen, Sancho, legyen. Nyergeld meg a szamarat. És ne csüggedj, barátom, mert nem a fegyver teszi a lovagot, nem is a paripa, hanem a lélek. Ha igaz ügyért harcolunk, igaz szívvel, nincs ellenfél, aki legyőzhet bennünket.
SANCHO PANZA
Márpedig ez a legfontosabb, uram.
LANTOS
Addig, amíg derék fegyverhordozónk összeszedi a fegyvereket, a nemes Don Quijote elénekli nektek a szolgálatról szóló szép éneket.
DON QUIJOTE
|
| |
|
Bánatot másképp nem szüntethetsz |
| |
|
Örömöd másban úgysem lesz |
| |
|
Hogy életed értelmet kapjon |
| |
|
Hogy könnyű legyen halálod |
| |
|
Szolgáld a gyengét, az árvát |
| |
|
Más parancsra sohase hallgass |
| |
|
Más törvényt sohase hirdess |
|
Don Quijote a közönséghez fordul.
Mert tudjátok meg mindannyian; az élet rövid, hogy kimerjük minden cseppjét, de elég hosszú, hogy feladatunkat teljesítsük. Mert az emberélet, barátaim, nem más, mint az igazság és embertársaink szolgálata. Éppen ezért én, Don Quijote de la Mancha, akit bizonyos okból búsképű lovagnak neveznek, elhatároztam, hogy magam is útnak indulok, és felkutatom a gonosz varázslókat, sötétlelkű óriásokat, embernyomorító sárkányokat, kik annyi helyen sanyargatják a jóravaló embereket, és megvívok velük életre-halálra. Benneteket pedig arra kérlek, hogy harcomat jó szível figyeljétek, hiszen egyedül tiértetek indulok csatába, és ha kell, áldozom az életemet. Nem keserű lélekkel mondom ezt, mivel ha jó eszmékért indulok harcba, rossz engem semmiképp sem érhet. És ha csak egyetlen ember akad közöttetek, ki szép példámon fölbuzdulva maga is az igazság szolgálatába szegődik, nyugodt szível mondhatom, hogy életem nem volt hiábavaló.
SANCHO PANZA
Sokáig éljen a nemes Don Quijote, az igazság fényes bajnoka! Akkor hát pattanj nyeregbe, uram!
DON QUIJOTE
Csak jól tartsd a zablát, nehogy kitépje magát a markodból, amilyen tüzes jószág.
SANCHO PANZA
Cseppet se félj, fogom erősen.
DON QUIJOTE
Akkor hát, isten nevében, rajta! Gyí! Megsarkantyúzza a lovat, de az meg se mozdul. Rosinante, nemes paripám! A ló nem moccan. Ejnye, Sancho, mért nem indul ez a ló?
SANCHO PANZA
Talán mert mindig csak szekeret húzott.
DON QUIJOTE
Ostoba vagy, barátom. Egy harci mén ivadéka, még a hetedízigleni származék is, a sarkantyú legkisebb érintésére vágtatni kezd.
SANCHO PANZA
Akkor lehet, hogy nem akar menni.
DON QUIJOTE
Ugyan, Sancho, hisz én ülök a nyeregben! Inkább arra gyanakszom, hogy megint a varázsló mesterkedik velem. Mindenesetre szállj le, és húzzad; ez célravezetőnek látszik.
SANCHO PANZA
Lekászálódik a szamárról, megfogja Rosinante kantárját, s teljes erővel húzza. A ló nem mozdul.
DON QUIJOTE
Íme, Sancho, a bizonyíték: a gonosz hatalmak, akik félve-félik igazságosztó kardomat, még az utolsó pillanatban is megkísérlik megakadályozni, hogy útra keljek!
SANCHO PANZA
Várj csak, uram, még egyet megpróbálhatunk. Elveszi gazdája lándzsáját, s megböki Rosinantét.
DON QUIJOTE
Győzelem, barátom, győzelem: úrrá lettünk a gonosz varázslaton! Íme, a bizonyosság, hogy a nemes szándék erősebb minden ármánynál.
DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS
Az indulót éneklik.
Bejön a Gazda és a Szolga.
LANTOS
Ez itt egy gazdag gazda. Ez meg egy szegény szolga. A történetüket mindjárt megismerhetik, mert hőseink ugyancsak közelednek.
A Gazda ütlegeli a Szolgát; a Szolga jajgat.
DON QUIJOTE
Hah, Sancho, ki jajong ebben a sűrű erdőben?
LANTOS
Hőseink ugyanis közben egy erdőbe értek csak ezt elfelejtettem mondani.
DON QUIJOTE
Akárki legyen, ha bajban van, számíthat jó kardom segítségére. Rajta, Sancho, előre!
SANCHO PANZA
Várj, uram, várj, nem kell úgy sietni! Fontoljuk meg szépen, mit tegyünk.
DON QUIJOTE
Mit kell ezen fontolgatni? Nyilvánvaló: egy gonosz óriás elrabolta valamelyik környékbeli várúr gyermekét, s itt tartja fogva az erdő sűrűjében. Talán váltságdíjat akar érte, talán fel akarja falni – mindegy, egyetlen percet sem késlekedhetünk. Akárki is légy, fertelmes óriás, megparancsolom neked, azonnal engedd szabadon foglyodat!
GAZDA
Ti meg mit akartok?
DON QUIJOTE
Tudd meg, sötétlelkű gonosztevő: Don Quijote áll előtted, a búsképű lovag, a gyengék gyámolítója, a bűnök megtorlója!
GAZDA
Mi közöm nekem ahhoz, hogy ki vagy?
DON QUIJOTE
Majd mindjárt megtudod, ha kirántom győzhetetlen kardomat, és négyfelé hasítalak!
DON QUIJOTE
Hah, fertelmes óriás, hát ellenkezel? Rajta, lovag, neki az óriásnak!
GAZDA
Hé, állj meg, elment az eszed?
DON QUIJOTE
Térdre, gaz óriás, ha kedves az életed!
SANCHO PANZA
Térdre, ha mondja!
GAZDA
Mit akarsz tőlem, uram, hiszen én nem vétettem neked!
DON QUIJOTE
Nem? És ez az ártatlan ifjú, akit elraboltál apja kastélyából?
GAZDA
De hisz ez a szolgám, uram! És éppúgy nem ártatlan, ahogy én nem vagyok óriás! Elszegődtettem jó bérért, tápláltam, ruháztam, és mégis megszökött a beste. Az ilyen csirkefogót magad is eltángálnád.
SZOLGA
Ebből bizony egy szó sem igaz! Megszöktem, az tény, de miért? Mert gazduram hajnaltól napestig csak dolgoztatott, mint a barmot, enni meg annyit adott, amennyitől a kutyája is felfordulna. A béremet furkósbottal mérte ki, de olyan bőségesen, hogy szikrázott tőle a szemem. Szabadíts ki a karmai közül, nemes lovag, mielőtt agyonver!
GAZDA
Elhallgass, te disznó!
DON QUIJOTE
Hah, förtelmes óriás, meg ne moccanj, mert tüstént fölnyársallak! Parancsolom, hogy azonnal engedd szabadon ezt az ifjút, és a bérét is fizesd ki menten vagy küzdj meg velem, életre-halálra.
GAZDA
Várj csak, te ütődött, majd ellátja a bajod a törvény!
DON QUIJOTE
Elő az erszényt, de nyomban! És háromszoros pénzt fizetsz ennek a fiúnak: egyszer a bérét, egyszer az ütlegekért, egyszer pedig, mert megsértetted az igazságot.
SANCHO PANZA
Várj csak, uram, nem úgy van az. A harmadik rész bennünket illet: mi tettünk igazságot!
DON QUIJOTE
Helyes beszéd. Akkor hát két részt oda, egy részt ide.
GAZDA
De uram, ez közönséges útonállás!
SANCHO PANZA
Még te mersz beszélni, vérszopó! Nem félsz, hogy a gazdám szétveri a pofádat?
DON QUIJOTE
Ez egyszer olcsón szabadulsz, gonoszlelkű óriás, de jól vésd az eszedbe: minden gaztett magában hordja a büntetését. És ne is reméld, hogy bántatlanul megsértheted az igazságot, mert mindig akad igaz ember, aki számonkéri a tetteidet. Ha tehát még egyszer ilyen ocsmányságra vetemedsz, tudd meg, jaj neked!
Gazda és a Szolga el.
SANCHO PANZA
Jaj, uram, drága jó uram: sohasem gondoltam, hogy ilyen szép a lovagi élet!
DON QUIJOTE
Bizony, barátom, nincs jobb érzés, mint igazságot szolgáltatva védelmet nyújtani a rászorulóknak.
SANCHO PANZA
De nincs ám, most már én is tudom! Hej, emberek, emberek, én mondom: nektek is így kellene élnetek!
LANTOS
Érthető hőseink jókedve, ugye? Hiszen ti is örvendeztek, valahányszor jóvátesztek egy igazságtalanságot. Vagy nem? De bizonyára, hiszen az ember úgy van teremtve, hogy örüljön az igazságnak, és szenvedjen az igazságtalanságtól. Most pedig térjünk vissza egy kis időre Manchába, a nemes Don Quijote szülőházába.
Bejön a Húg, a Pap és a Csendőr.
LANTOS
Bemutatom nektek hősünk szende és szűzies húgát. Ez itt Mancha csendőrparancsnoka, aki kemény, ámde igazságos férfiú. Ez pedig a falu ájtatos és szelíd lelkű plébánosa. Mindhárman nagyon a szívükön viselik hősünk sorsát.
Némajáték: megdöbbenés, helytelenítés, tiltakozás. És természetesen mind bolondnak tartják hősünket. Aztán el.
SANCHO PANZA
Csak egyet csodálok, uram.
DON QUIJOTE
Ugyan mit, Sancho?
SANCHO PANZA
Soha életemben nem láttam még ilyen kicsiny óriást.
DON QUIJOTE
Mert tapasztalatlan vagy a világ dolgaiban, barátom. Különben tudnád, hogy egy kicsiny lényben is óriás gonoszság lakozhat. Mert nem a termet a fontos, hanem a szív; és ennek az óriásnak, mint magad is láthattad, ugyancsak gonosz szíve volt.
SANCHO PANZA
De mi aztán jól megadtuk neki!
DON QUIJOTE
Telve is van a szívem elégedettséggel. Hanem ne higgyed, Sancho, hogy minden csatánk ily egyszerű lesz. Támadnak majd sokkal félelmetesebb ellenfeleink, akikkel bizony életre-halálra kell küzdenünk. Épp ezért most nagy titkot bízok rád, barátom, hiszen megeshet, hogy valamely dicső harcban kilehelem a lelkem. Ilyenkor pedig a fegyverhordozó kötelessége fölkeresni a hősi halált halt lovag szíve hölgyét, hogy elvigye neki a haldokló utolsó üzenetét, valamint egy fürtöt a hajából.
SANCHO PANZA
Csakhogy neked senkid sincs, uram.
DON QUIJOTE
Tévedsz, Sancho, nagyon tévedsz! Mert él Toboso faluban egy csodálatos teremtés, a nemes Dulcinea kisasszony; ő az én szívem hölgye, akinek örök hűséggel tartozom.
SANCHO PANZA
Sosem hallottam hírét ennek az asszonyságnak.
DON QUIJOTE
Nem is hallhattad, mivelhogy magam is csak egyetlenegyszer láttam, sok esztendővel ezelőtt, és akkor is csupán néhány pillanatra. Ezen perc azonban elegendő volt, hogy nagy bizonyossággal tudjam: életem végéig e nemes érzelem ragyogása tölti be immáron lelkemet.
SANCHO PANZA
Ejnye, uram, hiszen akkor ez nem fehérnép, hanem ábránd.
DON QUIJOTE
Az én szerelmem, Sancho, nem ábránd, hanem valóság, mert itt lakozik a szívemben, örömmel töltve el egész valómat. Hogyne ápolnám hát féltő gonddal e gyönyörű érzés rózsakertjét, mikor az örökös boldogság terem benne! Hej, Sancho, bizony rossz úton járnak, akik a boldogságot nem gyökereztetik meg mélyen a szívükben, hanem alighogy kivirágzik, máris elhajítják.
LANTOS
Hőseink közben egy falu közelébe értek. Ez onnan volt tudható, hogy ugattak a kutyák, bégettek a birkák, és harangszó hallatszott.
Betáncol a Násznép; valamennyien részegek.
LANTOS
Lakodalom. Ez a menyasszony!
MENYASSZONY
Én vagyok az!
LANTOS
Azok pedig a boldog nászurak!
DON QUIJOTE
Tisztelet a ház nemes lelkű urának, erényes asszonyának valamint a jóakaratú vendégseregnek.
ELSŐ NÁSZÚR
Hát ti kik vagytok?
DON QUIJOTE
Don Quijote vagyok Manchából, akit búsképű lovag néven ismernek szerte a birodalomban.
MÁSODIK NÁSZÚR
Különben mindegy. Jó spanyolok vagytok, vagy nem vagytok jó spanyolok?
SANCHO PANZA
A gazdám hírneves sárkányölő lovag, Spanyolhon szeme fénye.
ELSŐ NÁSZÚR
Akkor keblemre, testvér! Hé, banda! Spanyol testvéreink érkeztek! Húzd!
MÁSODIK NÁSZÚR
Hát, hogy is volt azzal a sárkányállattal?
DON QUIJOTE
Az úgy volt, hogy amikor a sárkány…
ELSŐ NÁSZÚR
Sárkány? Hiszen nekem is van egy sárkányom: a feleségem!
DON QUIJOTE
Egyszóval, amikor a sárkány el akarta rabolni a Fekete Vár kisasszonyát…
MÁSODIK NÁSZÚR
Kisasszony? Meséltem már azt a kalandomat azzal a kisasszonnyal?
ELSŐ NÁSZÚR
Te, ha az én sárkányom tudna arról a kisasszonyról!… Hé, banda, nem azért fizetlek!
MÁSODIK NÁSZÚR
Eladó a menyasszony!
A Menyasszony sírva fakad.
DON QUIJOTE
Drága hölgy, mi szomorítja szívedet életednek eme gyönyörűséges napján? Íme, térdre hullok fájdalmad előtt, és így könyörgök: osszad meg velem lelked bánatát. Nem a kíváncsiság ösztönöz, ne hidd: lovagi kötelességem sarkall, hiszen könnyeid árja mögött szörnyű vétket sejtek lappangani, és addig szívem nem nyughat, míg jóvá nem tettem, mit ellened elkövettek.
LANTOS
Ez itt az elhagyott szerető; erről az ifjúról beszél majd mindjárt a menyasszony hősünknek. Előbb azonban hallgassuk meg őt magát.
MENYASSZONY
Ó, nemes lovag, nagy tévedésben vagy: ez a nap nem üdvösségem napja, hanem a kárhozat kezdete, hiszen ma szakítanak el örökre a kedvesemtől, és ma leszek azé, akit szívem utál.
DON QUIJOTE
Miféle gonosz varázserő akadályoz meg abban, hogy annak nyújtsd szépséges kezed, akit szíved őszintén kíván?
MENYASSZONY
Jaj, nemes lovag, az ifjú, akit szeretek, szegény, mint a templom egere. A vőlegényem viszont gazdag, akárcsak én. Az ő apja meg az enyém: ők módolták ki ezt a házasságot, és én, gyenge lány, ugyan mit tehetek az akaratuk ellen?
DON QUIJOTE
Mit hallok? Galád erőszakkal akarnak megfosztani életed ékétől? Lovagi szavamra, ezt nem tűrhetem!
MENYASSZONY
Az istenért, lovag! Nem elég a kín, még botrány is legyen?
DON QUIJOTE
Nem úgy, drága hölgy! A te ügyed mostantól az enyém is. Elég legyen! Tudjátok meg, ti derék férfiak és erényes asszonyok: ebben a házban szörnyű igazságtalanság esett!
NÁSZURAK
Mit beszél? Mit beszél?
A Vőlegény lovagunk háta mögé oson.
LANTOS
Látjátok ezt a gonosz vőlegényt? De kár, hogy hősünk nem látja!
DON QUIJOTE
Mert alig van ocsmányabb bűn, barátaim, mint a szív nemes érzelmeit kiszolgáltatni a pénz gonosz hatalmának.
DON QUIJOTE
Én mondom nektek: nagy tévedésben vannak, akik azt hiszik, hogy a kincs meg a vagyon pótolhatja a szerelmet, az élet szép virágát.
DON QUIJOTE
Hiszen pénz nélkül, cifra gúnya nélkül ember az ember, miként azt az én példámból is látjátok, de tiszta érzelmek nélkül a lelke kiszikkad, akkor pedig képtelen lesz bármiféle örömre.
DON QUIJOTE
Ezért hát fennen kiáltom: ha azok, akik e nemes lélek szent érzelmeit kegyetlen lábbal tiporták, azonnal jóvá nem teszik, amit cselekedtek, lovagi kardommal találják magukat szemközt!
Vőlegény leüti a lovagot, a Násznép jól elagyabugyálja hősünket. Aztán el.
SANCHO PANZA
Jaj, istenem! Jaj, édes jó istenem!
DON QUIJOTE
Hallgass, Sancho, és tűrjél.
SANCHO PANZA
Már mért hallgassak, mikor agyonvertek?
DON QUIJOTE
Az nem lehet, hogy téged agyonvertek. Hiszen akkor a túlvilágon lennél. De mivel itt vagy mellettem a földön, tehát te is élsz, akárcsak én.
SANCHO PANZA
Nem úgy van az, uram! Ha én a túlvilágon vagyok, akkor te is ott vagy, tehát téged is agyonvertek. Hej, édes gazdám, ha már mindenképp verekedned kellett, legalább vártad volna meg, amíg tisztességesen teleesszük magunkat. Hiszen teli hassal még meghalni is édesebb.
DON QUIJOTE
Ugyan, Sancho, csak nem képzeled, hogy alulmaradok ebben a szörnyű viadalban, ha kivonhatom a kardomat?
SANCHO PANZA
És mért nem vontad ki, ha szabad kérdeznem?
DON QUIJOTE
Azért, barátom, mert igaz lelkű lovag sohasem fog fegyvert fegyvertelenek ellen.
SANCHO PANZA
De a keserves mindenségit az eszednek, édes gazdám! Hogy te nem védekezel, az hagyján. De hogy a hűséges szolgádat is engedd agyonverni, az mégiscsak sok!
DON QUIJOTE
Ejnye, Sancho, hiszen magad is látod, hogy nem vertek agyon.
SANCHO PANZA
Agyonvertek vagy sem, az teljesen mindegy, mikor úgy fáj minden tagom, mintha egy ökörcsorda taposott volna meg. Ejnye, uram! Hát mondd meg őszintén: igazság az, hogy bennünket így agyba-főbe vertek?
DON QUIJOTE
Bizony, barátom, aki nekiindul a világnak, hogy védelmezze a gyengéket és elnyomottakat, annak föl kell készülnie minden megpróbáltatásra.
SANCHO PANZA
Ezért nem indulok én többé sehova, édes gazdám!
DON QUIJOTE
Mit beszélsz?
SANCHO PANZA
Nekem aztán egy életre elegem volt az ilyen lovagi csatározásokból; fogom a sátorfámat, és megyek haza, de gyorsan! Hogyisne, uram, hiszen még az is előfordulhat, hogy egyszer tényleg agyonvernek!
DON QUIJOTE
Menj csak, Sancho, menj, ha úgy gondolod. Erőszakkal nem kényszeríthetlek a helyes útra.
SANCHO PANZA
Ne is próbáld, uram, mert úgyis elszaladok.
DON QUIJOTE
Nem akarlak áltatni, Sancho, különösen olyan dologban, ami engem voltaképp csöppet sem érdekel. Én csak azt mondom: ha valaki otthon ül a kuckójában, azzal bizonyosan nem történik semmi. Aki viszont nekivág a világnak, azzal a legcsodálatosabb dolgok is megeshetnek.
SANCHO PANZA
Igazán? Akkor talán még egyszer megpróbálhatnám. De, ugye, megérted jogos fölháborodásomat, uram? Hiszen mi, nemde, az igazságért harcolunk, az ellenségeink pedig semmirekellő, gonosz emberek, tehát az lenne a helyes, ha mindig mi vernénk meg őket, ők pedig sohasem verhetnének meg minket.
DON QUIJOTE
Bizony, Sancho, úgy volna rendjén való, hogy a jó mindig győzedelmeskedjék a rossz fölött.
De mivel még sehol sem valósult meg az igazságosság ama áhított birodalma, melyet joggal neveznek földi paradicsomnak, minden becsületes és jóravaló ember szent kötelessége, hogy egész életében, teljes erejével küzdjön ama gonosz erők ellen, kik ennek létrejöttét akadályozzák.
LANTOS
Ez a bölcs beszéd nyilván Sancho barátunkat is meggyőzte, mivel ezután engedelmesen elővezette a paripákat, nyeregbe segítette gazdáját, és ő is fölkapaszkodott a csacsijára.
Amíg pedig hőseink haladnak, én elénekelem nektek az utak balladáját:
|
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Erdők közt, hegyek közt, síkságokon |
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Nappal és éjszaka, fényben és sötétben |
|
|
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Beletorkollik egy másik útba |
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Csodákat rejt és gyönyörű |
|
|
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Ha poros, ha sáros, ha hosszú. |
| |
|
Minden út, minden ösvény, minden folyó |
| |
|
Végtelen, végtelen, végtelen |
|
Bejön a Kalmár a Szolgáival.
LANTOS
Ez itt egy gazdag kalmár. Ők pedig a szolgái. Négyen vannak, mert mióta a világ, mindig több a szolga, mint az úr. És tartok tőle, hogy még egy ideig így lesz.
KALMÁR
Van szerencsém, üdvözletem, szép jó napot. Mi járatban, mi járatban?
DON QUIJOTE
Üdvözlet néked, tisztes idegen. A nevem Don Quijote de la Mancha. Kóbor lovag vagyok.
KALMÁR
Ha meg nem sértelek, uram, ugyan áruld már el, miféle foglalatosságot űzöl?
DON QUIJOTE
Mondottam, derék idegen, kóbor lovag vagyok.
KALMÁR
Mondottad, persze, de azt gondoltam, ez csak a címed vagy a rangod, mert ilyen mesterségről még nem hallottam.
DON QUIJOTE
Nem is mesterség ez, hanem hivatás, mégpedig a legnemesebb, mivelhogy mi, kóbor lovagok az igazság bajnokai vagyunk.
KALMÁR
Az bizony szép szakma lehet, mert az igazság, ezt mondom én is, mindennél fontosabb. No és a lényeg?
DON QUIJOTE
A lényeg? Hiszen mondottam: az igazság szolgálata.
KALMÁR
Értem én, értem, hiszen magam is az igazságért élek, de a lényeget kérdeztem uram: mi a hasznod e foglalkozásból?
DON QUIJOTE
Mindenekelőtt a tiszta lelkiismeret.
SANCHO PANZA
Az úgy volt, hogy amikor a gróf kastélyába értünk, hát, uramisten, mit láttunk! Olyan lakodalmat, de olyat, amilyet ti elképzelni sem tudtok. Hogy mást ne mondjak: száz cigány húzta a talpalávalót!
ELSŐ SZOLGA
Ne mondd! Száz cigány?
SANCHO PANZA
No szóval, ahogy beléptünk, persze azonnal az asztalhoz vezettek bennünket. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ezüst tányérból ettünk, arany evőeszközzel. Az étkek meg – hát azokról nem is érdemes beszélni.
MÁSODIK SZOLGA
De, csak mondjad!
SANCHO PANZA
Ugyan minek? Hogy elcsorduljon a nyálatok?
ELSŐ SZOLGA
Akkor is mondjad.
SANCHO PANZA
No jó, ha annyira akarjátok. Hát mindenekelőtt vaddisznóleves volt, de úgy képzeljétek, hogy minden tál levesben egy egész vaddisznó főtt!
KALMÁR
Nagy selyma vagy te, lovag! No persze megértelek én, hogyne értenélek. Látom, a te szakmádban is úgy van, akár az enyémben: ha az ember megvallja a jövedelmét, nemcsak az adószedőkkel gyűlik meg a baja, de az irigyei számát is növeli.
DON QUIJOTE
Bizony, az emberek sajnos csak irigylik a dicsőséget, de a sok harcot meg fáradságot, amiből a hírnév kivirágzik, nem akaródzik vállalniuk.
KALMÁR
Minden szavad aranyat ér, úgy bizony! Mert ha az emberek, ne adj isten, megtudnák, hogy nekem mondjuk, ezer tallér a jövedelmem – nem annyi, dehogyis, nehogy azt hidd, csak mondtam egy számot! –, tehát ha megtudnák, hogy mennyi a jövedelmem, bizony telekürtölnék a világot, hogy ez mégiscsak tűrhetetlen. Hanem, hogy mennyit kell dolgoznom ezért a kicsi pénzért, és mekkora kockázatot vállalok, azzal bizony senki sem törődik.
SANCHO PANZA
A vőlegény ruháját színaranyból szőtték. A menyasszonyé – hát azt elképzelni sem tudjátok! Csak a fátylán háromszáz csipkeverő asszony dolgozott harminc héten át.
ELSŐ SZOLGA
Az anyjukat, de jól megy egyeseknek!
SANCHO PANZA
Az én uramat, aki a leghíresebb lovag egész Spanyolhonban, természetesen a fő helyre, a menyasszony mellé ültették. Egy igazi herceget állítottak fel onnan, akinek aztán már csak a macskaasztalnál jutott hely. Egyszerre látom ám, hogy a menyasszony meg a gazdám nagyban súgnak-búgnak valamit. De nehogy valami pajzánkodásra gondoljatok, mivel az én uram igen erkölcsös természetű. Van is néki szívbéli mátkája: a királyné első udvarhölgye.
KALMÁR
Az ész, lovag uram, a józan ész: az a legfontosabb a boldoguláshoz.
DON QUIJOTE
Magam is sokra becsülöm az éles elmét, mégis azt gondolom, a szív tisztasága nélkül az elme bölcsessége mit sem ér.
SANCHO PANZA
A gróf csak füttyentett, és kétszáz zsoldos termett a teremben: csupa talpig vasba öltözött, marcona legény. Az én uram meg ott állt velük szemben, egyetlen szál karddal a kezében. Azt hiszitek, inába szállt a bátorsága? Haha, nem ismeritek ti az én gazdámat! Az első ötvennel annyi idő alatt végzett, amíg ti felhörpintetek egy kupa bort. A második ötven, nem mondom, megizzasztotta egy kicsit, hiszen válogatott legények voltak. A maradék száz azután úgy vetette ránk magát, akár a farkasok. Talán bajba is kerül a gazdám, ha abban a pillanatban fel nem kiáltok mennydörgő hangon: „Rajta, nemes lovag, velünk az igazság!” Ez aztán megszázszorozta a gazda erejét, úgyhogy könnyen kiszámíthatjátok, mennyi idő alatt végeztünk a gróf maradék seregével. Most bámultok, ugye? Pedig nincs ebben semmi csoda: mi az igazságért harcolunk, így hát nincs erő, mely győzedelmeskedhetne rajtunk.
KALMÁR
Mert az ember legfőbb kötelessége, ugyebár, hogy a maga javát szolgálja. Hiszen minél módosabb vagyok én, annál több haszna van belőlem a többi embernek. Ha viszont semmim sincsen, abból nemcsak nekem nincs hasznom, de másnak sem.
DON QUIJOTE
Újszerű gondolat, valóban.
KALMÁR
Itt van például ez a rakomány selyem: száz aranyért vásároltam. Elkótyavetyélhetném kétszázért – én azonban ötszázért adom.
DON QUIJOTE
Mit mondasz? Ötszáz tallért kérsz azért a portékáért, amit te százért vettél!
KALMÁR
Ez csak természetes. Hiszen ha kétszázért adnám, csak a betevő falatomat keresném meg. Márpedig kinek van kedve néhány garasért törnie magát? Ha viszont ötszázat árulok ki belőle, máris rohanok a következő szállítmányért. Így aztán mindenki jól jár: én is, mert van mit a tejbe aprítanom, meg az emberek is, mert annyi selymet vásárolhatnak, amennyit csak akarnak.
DON QUIJOTE
De hisz ez rablás, uram!
KALMÁR
Elment az eszed? Hiszen most magyaráztam el a kereskedés törvényeit!
DON QUIJOTE
Miféle törvény az: így kiszipolyozni az embereket? Rablótörvény ez, uram, nem az igazság parancsolatja!
KALMÁR
Hibbant vagy te, lovag. Szép szóval okítalak az életre, te meg, ahelyett hogy tanulnál, kakaskodol.
DON QUIJOTE
Magad vagy hibbant, lator! Lovagi szavamra, nem is tűröm én azt!
KALMÁR
Nyughass már, te kelekótya. Jaj, fiúk, védjetek meg!
ELSŐ SZOLGA
Jaj, uram, ne moccanj! Most mesélte a szolgája, hogyan aprítottak miszlikbe kétszáz katonát.
DON QUIJOTE
Ide a zsákmányt, útonálló!
KALMÁR
Ez rablás! Törvényszegés!
DON QUIJOTE
Te merészelsz rablásról beszélni, te haramia?
ELSŐ SZOLGA
Könyörülj, uram! Hozzuk már, hozzuk!
MÁSODIK SZOLGA
Itt van, uram, vidd el mind, csak az életünknek kegyelmezz!
DON QUIJOTE
Én nem vagyok sem rabló, sem útonálló, mint a gazdátok. Rajta, Sancho, számold meg a végeket.
SANCHO PANZA
Egy, kettő, három, négy, öt, hat. Hat vég, uram.
DON QUIJOTE
Akkor oszd el úgy, hogy mindenkinek jusson.
SANCHO PANZA
Nem hallgatsz, te bitang! Köszönd a gazdám jó szívének, hogy ilyen olcsón megúsztad!
DON QUIJOTE
Rossz gazdát szolgáltok: okuljatok abból, ami történt. Te pedig tanuld meg: csak az a tiéd, amiért megdolgoztál. Másokon ne nyerészkedj, mert a büntetés elér!
Gyerünk, Sancho!
A Kalmár és a Szolgák el.
DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS
SANCHO PANZA
Ez jó munka volt, uram!
DON QUIJOTE
Bizony, barátom; az igazság szolgálatánál semmi sem szépségesebb.
SANCHO PANZA
Bocsáss meg a kishitűségemért, uram, bizony neked volt igazad; nincs szebb a lovagi életnél!
DON QUIJOTE
Ne röstelkedj, barátom, az igaz utat csak nagyon kevesen ismerik föl azonnal. Én a magam életét nem is szánom másnak, mint szerény útjelzőnek, hogy tetteim hírén fölbuzdulva minél több ember az igazság szolgálatába szegődjék.
SANCHO PANZA
Most már igazán nem bánnám, ha valami nagyobb szabású kalandba vágnánk a fejszénket. Hiszen ha egy sötétlelkű óriást vagy egy gonosz haramiavezért győznél le hősi harcban, bizonyára nemcsak egy vég selyem lenne a jutalmunk. Bár, igaz, ami igaz, ez sem megvetendő.
DON QUIJOTE
Helyesen mondod, barátom: az igazságot nem rőffel mérik. A legkisebb jogtalansággal éppúgy szent kötelességünk szembeszállni, mint a legszörnyűbb gazsággal.
LANTOS
A nemes Don Quijote ekkor még azt is elmondotta hűséges szolgájának, hogy ha ki-ki a maga életében nem tűrne semmiféle igazságtalanságot, bizony szebb világ lenne mindnyájunk számára. Azért tolmácsolom a szavait, hogy ti is elgondolkozzatok rajta. Mi pedig térjünk vissza Manchába.
Bejön a Húg, a Pap, a Csendőr.
LANTOS
Íme a villámsújtotta család. Az történt ugyanis, hogy lovagunk kalandjainak híre futótűzként terjedt el az egész tartományban, s így természetesen eljutott Manchába is. Mire:
CSENDŐR
Ezt nem tűrhetjük!
LANTOS
Miután ilyen szépen egyezségre jutottak, összedugták a fejüket, és ekkor:
A Húg, a Pap, a Csendőr álruhát öltenek, és kimennek.
LANTOS
Hőseink közben egy vendégfogadóhoz értek.
Bejön a Fogadós, a Szolgáló és a Szolgák.
LANTOS
Ez itt a fogadós gazda, ez a szolgálólány, ezek pedig a szolgák.
FOGADÓS
Hozott isten szerény hajlékomban, nagyságos uram.
DON QUIJOTE
Jó estét neked is, derék gazda. Ugyan miféle épület ez itt?
FOGADÓS
Ez, nagyuram, a Fogadó a Hétfejű Sárkányhoz: szerény, de becses tulajdonom.
DON QUIJOTE
Furcsa nevet adtál a házadnak, gazduram.
FOGADÓS
Tudod, uram, mifelénk azt mondják a jóhuzatú emberről, hogy olyan torka van, mint a sárkánynak. Én meg úgy gondoltam, hogy akinek hét feje van, annak hét torka is van, nem igaz, hehehe?
DON QUIJOTE
Előttem nem kell titkolóznod, derék barátom. Ha nem ismertél volna meg: Don Quijote vagyok, a bajvívó lovag. Ha netán mégis gonosz sárkány sanyargatná a vidéket, szólj bátran, és indulok máris, hogy megküzdjek vele.
SANCHO PANZA
Majd reggel, uram, reggel. Addig csak nem szalad el az a fránya sárkány.
DON QUIJOTE
Legyen, Sancho: igaz, ami igaz, magam is elfáradtam. Akkor hát nyiss szobát nekünk, gazduram.
FOGADÓS
Igenis, uram, azonnal. Ez a legszebb szobám. Nyugodalmas jó éjszakát és szép álmokat kívánok.
A Fogadós a Szolgákkal együtt elhagyja a szobát, Sancho azonnal elheveredik.
DON QUIJOTE
Nem úgy van az, Sancho! Őrséget kell állnunk, nehogy a sárkány ránk törjön.
SANCHO PANZA
Rám hiába tör, én máris alszom.
DON QUIJOTE
Éppen az a veszély, hogy álmunkban lep meg.
SANCHO PANZA
Uram, drága jó uram, mindennél veszedelmesebb, ha én most nem alhatok. Ha őrködni kell, kérlek, őrködj magad, neked ez igazán semmiség. Gondolj szíved szerelmére, s menten kiröppen szemedből az álom.
DON QUIJOTE
Te is felidézhetnéd szívedben hitvesedet.
SANCHO PANZA
Légy nyugodt, uram, meg is teszem. Csakhogy attól nyomban elalszom.
DON QUIJOTE
Nagyot ásít, de összeszedi magát. Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme… Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme… Ismét ásít. Fölháborodottan a szájára üt. Nem! Nem vethetem magam az álom karjaiba, amikor százszorta kedvesebb karok várnak rám. Ó, Dulcinea, szívem egyetlen szerelme, űzd el szememről az álmot.
LANTOS
A nemes lovag, Don Quijote dala szívszerelméről, Dulcineáról.
DON QUIJOTE
|
| |
|
Miként a holdfény a tengert |
| |
|
Úgy világítod meg szívemet |
| |
|
Úgy duzzasztod meg szívemet |
| |
|
Mint csillagok nélkül az égbolt |
| |
|
Nélküled én is árva vagyok |
| |
|
Mint kardja nélkül a lovag |
| |
|
Nélküled én is béna vagyok |
| |
|
Nélküled én is semmi vagyok. |
|
LANTOS
Most pedig jól figyeljetek!
Némajáték. A Fogadós előadja a tervét: kirabolják hőseinket. A Szolgálólány beoson a szobába, a Fogadós és a Szolgái az ajtó előtt lesekednek.
DON QUIJOTE
Ó, Dulcinea, szépséges szerelmem…
A Szolgálólány közelebb lép.
Hah, ki az? Felelj, idegen: ember vagy, avagy kísértet?
A Szolgáló odabukik hozzá.
Nem szellem, az kétségtelen. Nem, drága hölgy, nem valami dalia fekszik itt, ki lángra gyújthatná szemérmes szívedet, csak egy szegény kóbor lovag, az igazság felkent bajnoka. A szívem, úrnőm, igen, a szívem talán becsesebb, mint a daliáké, s ha azt keresed, jó helyen tapogatózol… Szörnyű kín e bódító pillanatban ilyesmiről beszélni, mégis igaz vallomással tartozom neked, ki ilyen merészen tárod föl előttem szíved szűzi lobogását. Ó, hölgyem, az én szívem ne keresd, mert azt már más birtokolja! Jaj, ne kísérts szűzi vonzalmad perzselő zsarátnokával! Az én szívem örökre rabja egyetlen Dulcineámnak, s a hűség oly kötelék, mit igaz ember el nem téphet. Írd a javamra, szépséges hölgy, hogy hűségem lakatját még földöntúli gyönyörűséged sem nyitja meg. És most jer, testvéri szívvel, kéz a kézben dicsérjük együtt Dulcineámat, ki néked mától kezdve szerető nővéred, amint ahogy én mostantól kedves szerető bátyád vagyok.
A Szolgáló nagyot sikít; a Szolgák berohannak, s ütlegelni kezdik Don Quijotét és Sancho Panzát.
ELSŐ SZOLGA
Az anyámat bántod?
MÁSODIK SZOLGA
A húgomat?
ELSŐ SZOLGA
Egy szűzleányt?
MÁSODIK SZOLGA
Egy hatgyerekes anyát?
ELSŐ SZOLGA
Egy liliomszálat?
MÁSODIK SZOLGA
Egy tisztességes asszonyt?
MÁSODIK SZOLGA
A feleségemet?
ELSŐ SZOLGA
A nagyanyámat?
MÁSODIK SZOLGA
A nagynénémet?
MÁSODIK SZOLGA
A sógornőmet?
ELSŐ SZOLGA
A nászasszonyomat?
MÁSODIK SZOLGA
A komaasszonyomat?
MÁSODIK SZOLGA
Az ángyikámat?
A Fogadós és Szolgái kifosztják hőseinket. Aztán el.
LANTOS
Hőseink most ugyancsak rossz állapotban vannak: jobb, ha egy kicsit pihenni hagyjuk őket. Addig elénekelek nektek egy dalt. Nagyon fontos dologról szól: a békességről.
|
| |
|
Mondják, hogy nincs nála fontosabb |
| |
|
Mondják, hogy nélküle az élet mit sem ér |
| |
|
A boldog ember békességgel ébred |
| |
|
Békességgel tér nyugovóra |
| |
|
Békésen morzsolja élte napjait |
| |
|
Lehet, hogy nincs nála fontosabb |
| |
|
Lehet, hogy nélküle az élet mit sem ér |
| |
|
Lehet, hogy a boldogság a békesség |
| |
|
Lehet, hogy a békesség a boldogság |
| |
|
De hátha mégse, hátha mégse |
| |
|
Felszíne békalencse, alja iszap |
| |
|
Hátha a békesség a boldogság hiánya |
| |
|
Nyugodni késztet, holott menni kéne |
| |
|
Pihenni késztet, mikor messzi még a cél. |
|
Bejön az álruhás Húg, Pap és Csendőr.
HÚG
Ó, Don Quijote, Mancha dicső lovagja, merre vagy?
PAP
Hol vagy, árvák gyámolítója, tündöklő vitéz?
CSENDŐR
Sárkányölő harcos, merre bujdokolsz?
MINDHÁRMAN
Spanyolhon Napja, hallasd a hangod!
HÚG
Ó, nemes szívű lovag, emeld reám tündöklő tekinteted!
HÚG
Ne tedd ezt velem, dicsőséges vitéz! Egy árva gyermek térdepel előtted, s esengve vár, hallgasd meg panaszát!
PAP–CSENDŐR
Hallgasd meg őt!
HÚG
Csak te segíthetsz rajtam, dicső dalia!
PAP–CSENDŐR
Csak te segíthetsz, árvák oltalmazója, igazság bajnoka!
HÚG
Halljad, nemes lovag, szörnyűséges történetemet, aminél szomorúbbat bizonyára nem hallottál soha. Atyám a csodás szépségű Bergengócia fejedelme volt. Csendben és békességben éldegéltünk, de egy szép napon sötét lelkű nagybátyám megirigyelte boldogságunkat, egy éjjel szolgáival rátört a palotánkra, s ha nem akad néhány hűséges emberünk, ott vesztünk volna, atyám is, én is. Így az éj sűrű leple alatt sikerült elmenekülnünk, hátrahagyva a fejedelemséget, minden vagyonunkat. De hiába mentettük meg puszta életünket, szegény atyám szíve a bujdosásban megszakadt: nem tudta elviselni a szörnyű igazságtalanságot, ami bennünket ért. Mielőtt azonban szerető karjaim között kilehelte lelkét, azt mondotta volt: ó, leányom, ne csüggedjen a szíved, mert van, aki pártodat fogja majd, s megküzd az igazadért, ha kell, mindhalálig. És ez az ember nem más, mint Spanyolhon ékessége, a hősök hőse: a nemes Don Quijote, a búsképű lovag.
HÚG
Tudom, hogy téged nem érdekel a kincs meg a vagyon, egyedül az erény, de talán akad valaki a környezetedben, kit szívesen megajándékoznál hűségéért. Épp ezért, nemes lovag, ha visszaszerzed jogos örökségemet, szerény jutalmul azt a tartományt válaszd őseim birtokából, amely a tetszésedet legjobban megnyeri.
DON QUIJOTE
Ó, hercegnő, szívem elszomorodik, hallva szörnyű sorsodat, s a vér máris harci riadót dobol bennem, hogy induljak azonnal jó kardommal igazságot tenni, csakhogy…
HÚG
Nem, ékes erényű lovag, te nem habozhatsz!
DON QUIJOTE
Habozásról szó sincs, szépséges hölgy, csakhogy az éjszaka szörnyű kaland esett velem. Elmondani nem akarom, nehogy megbántsam szűzi lelkedet: elég az hozzá, hogy az erényem védelmében vívott irtózatos csatában egyetlen porcikám sem maradt sértetlen. Ez hát az oka, semmi más, hogy nem pattanok máris nemes paripámra.
SANCHO PANZA
Végy erőt magadon, drága gazdám! Lehetetlen, hogy épp most tántorodj meg. Majd nyeregbe segítenek ezek a derék urak, s aztán már semmi néked kardélre hányni azt a bitang csürhét! Én pedig igaz szívvel fogadom, amíg csak vissza nem térsz győztesen, nem hagyom el ezt a kamrát, mi több, ezt az ágyat sem, és szakadatlanul könyörögni fogok utad sikeréért.
HÚG
Az útra ne legyen gondod, nemes lovag: jó kocsink készen áll.
A Szolgák behoznak egy ketrecet.
DON QUIJOTE
Valóban nem méltó hozzám, hogy a test gyarló fájdalma miatt ne teljesítsem szent kötelességemet. Bocsáss meg, úrnőm, hogy egy pillanatig is haboztam: talán nem voltam egészen eszemen. Rajta, Sancho, jöjj és segíts!
SANCHO PANZA
Én, uram? Hiszen mozdulni sem tudok.
Don Quijotét beteszik a ketrecbe.
DON QUIJOTE
Rajta, barátaim: az igazságért előre!
Sanchót is betuszkolják a ketrecbe.
SANCHO PANZA
Jaj, ne! Engem ne!
A Zenészek az indulót játsszák.
DON QUIJOTE
Rajta, barátaim: az igazságért előre!
Mindnyájan el.
LANTOS
Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség: a játék első részének vége.
LANTOS
Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! Ismét Manchában vagyunk, a nemes Don Quijote udvarházában.
Lovagunk kényszerzubbonyban van; keze a hátán összekötve.
PAP
Hányszor mondjam még, édes fiam: mi mindent egyedül a te érdekedben tettünk.
DON QUIJOTE
Az én érdekemben?
CSENDŐR
Úgy bizony, barátom. Hisz mi lett volna, ha tovább folytatod ezt a fertelmes életet?
DON QUIJOTE
Fertelmes? Azt mered mondani, fertelmes?
CSENDŐR
Csendesebben, hé! Inkább köszönd meg, hogy nem kell a tömlöcben rohadoznod. Vagy azt hiszed, rejtve maradnak gaztetteid?
DON QUIJOTE
Amit tettem, semmit sem titokban cselekedtem, épp ellenkezőleg: hogy példát szolgáltassak a világnak.
CSENDŐR
Ugyan mit tettél, te zsivány? Kifosztottál egy derék gazdát, kiraboltál egy becsületes kalmárt, arról nem is beszélve, hogy közbotrányt okoztál egy tisztes menyegzőn!
DON QUIJOTE
Most már elég! Én az igazságot védelmeztem minden cselekedetemmel. Ti vagytok a zsiványok, akik gúzsba köttök egy igazságosztó kezet!
PAP
Fiaim, édes fiaim, türtőztessétek a szenvedélyeteket!
HÚG
De bizony igaza van az őrmester úrnak! Én tudom a legjobban, miféle fráter ez. Mit csináltál te egész életedben? Lógattad a lábad, a könyveket bújtad, a szád jártattad reggeltől estig! A birtok meg pusztult, mert ahhoz is lusta voltál, hogy a vagyont gyarapítsad. Ha én nem vagyok, a házat is elhordják a fejed fölül!
DON QUIJOTE
Te beszélsz, te falu nyelve, te? Ha elvetnék a pletykáidat, kivirágozna egész Spanyolország!
DON QUIJOTE
Hiszen mást se csinálsz egész nap, csak szomszédolsz, meg ezzel a kecskebakkal bujálkodsz!
DON QUIJOTE
Nyekergő kereplő!
DON QUIJOTE
Pletykafészek!
PAP
Békesség, gyermekeim, békesség! Emberek vagyunk, mindnyájan vétkezünk, de az Úr kegyes és megbocsát.
DON QUIJOTE
Nem úgy, atyám! Igaz, vétkeztem, mert csak nagy sokára ismertem föl a küldetésem. De csak annak a tévedése megbocsátható, aki az igazságot keresi: aki azt se tudja, mi fán terem az erény és a becsület, ne merjen mások fölött ítélkezni!
PAP
Ejnye, fiam, nem is a restségedért hibáztatunk, hiszen az valóban bocsánatos vétek. De amióta isten elvette az eszedet, ugyancsak súlyos bűnökre vetemedtél.
DON QUIJOTE
Te mered a törvényt emlegetni?
Hiszen egy kopasztott tyúkért úgy behunyod mind a két szemed, hogy tőled az egész határt elhordhatják!
CSENDŐR
Ez már mégiscsak sok!
DON QUIJOTE
Dehogyis sok! Árulod te magad kevésért is. Csak akinek semmije sincs, arra csattintod rá a bilincset.
PAP
Csillapodjál, édes fiam, csillapodjál! Én megértem, mi több, helyeslem is nemes hevületed, hiszen az igazságért küzdeni valóban szép dolog. Istennek és mindnyájunknak kedves cselekedet.
PAP
Csakhogy nem úgy, ahogy te teszed. Mert te fejjel rohansz a falnak, gyermekem, és abból még soha senkinek nem volt haszna. Mert lásd: a fal kemény, a fejed meg betörik.
DON QUIJOTE
Én pedig azt mondom neked: nem ember az, még kevésbé lovag, aki a maga épségét többre becsüli az igazságnál.
PAP
Jaj, édes fiam, ez a rögeszme a te nagy hibád. Hiszen a mi békés hazánkban réges-rég nincs szükség lovagokra.
DON QUIJOTE
Hát akkor tudd meg: amíg van jogtalanság és elnyomás, amíg az egyik ember a másikat megverheti, a kenyerét eleheti, amíg születésétől a halálig nem egyenlő mindenki – addig igenis szükség lesz nemes lovagokra, kik magukat nem kímélve, éjt nappá téve küzdenek az igazságért.
PAP
No persze, persze. De sohasem forró fejjel, mint a bolond, csakis jó szóval, türelemmel, szeretettel, békességgel, miként én is teszem, ki ugyancsak az igazságosság szolgája vagyok.
DON QUIJOTE
Te? Hiszen te csak a pocakod hizlalod, meg a püspök úr kegyét lesed.
PAP
Nem hozol ki a béketűrésből, szegény fiam, mivel az én szent kötelességem a türelem és megbocsátás.
DON QUIJOTE
De az enyém bizony nem az! Azért hát halljátok szent fogadalmam: a gonosszal szemben türelmetlen lenni soha meg nem szűnök: az igazságért harcba szállni soha meg nem szűnök. Hozzátok pedig, kik hamis sáfárjai vagytok törvénynek, erénynek, többé egyetlen szavam sincsen.
CSENDŐR
Reménytelen eset.
PAP
Nem, fiam, ilyet ne mondj: ha az Isten özönvizet tudott támasztani, hogyne lenne képes, hogy visszavezessen a helyes útra egy megtévedt lelket. Neked pedig, gyermekem, Don Quijote, azt mondom: bennünket az Úr a te védelmedre rendelt, hogy megóvjunk a helytelen cselekedetektől, és mi ezen kötelességünknek eleget is teszünk minden körülmények között. Legyen eszed, édes fiam: az élet szép, az élet jó! Ne nehezítsd hát a magad sorsát és a mi helyzetünket.
Sancho be; a Húg, a Pap és a Csendőr el.
DON QUIJOTE
Hej, Sancho, nagyon nehéz az én szívem, de semmi sem fáj annyira, mint az, hogy te is megtagadtál.
SANCHO PANZA
Te könnyen beszélsz, uram. Nem mondom, kényelmetlen lehet az a zubbony, de mégis mennyivel kényelmesebb, mint a deres, amivel engem fenyegettek!
DON QUIJOTE
Sancho, Sancho, hát hiába okítottalak, hogy az igaz embert a meggyőződésétől eltántorítani sem fenyegetéssel, sem fenyítéssel nem lehet?
SANCHO PANZA
Hej, édes gazdám, ezek csak szép szavak. De hisz azt is mondják, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Meg azt is, hogy a sánta kutyát és a hazug embert könnyű utolérni. Csakhogy így van-e valójában? Bizony nincs így, drága uram.
DON QUIJOTE
Valóban nincs így, de így kellene hogy legyen. S már ez is ok, hogy megszabadíts ettől a zubbonytól, mivel így képtelen vagyok azon munkálkodni, hogy az igazság valósággá legyen, ami pedig életem legszentebb célja.
SANCHO PANZA
Csakhogy engem nem azért fizetnek, hogy a zubbonytól megszabadítsalak, hanem hogy benne tartsalak.
DON QUIJOTE
Micsoda? Te pénzt kapsz azért, hogy őrzőm légy?
SANCHO PANZA
Csillapodj, uram, hisz nem tettem semmi rosszat!
DON QUIJOTE
Elhallgass, mert nyomban kettéhasítalak!
SANCHO PANZA
De bizony nem hallgatok! Nekem is jogom van megmondanom az igazságot, nemcsak neked.
DON QUIJOTE
Ebben igazságod van. Senki meg ne ítéltessék, amíg meg nem hallgattatik.
SANCHO PANZA
Ugye, nekem is igazam lehet, nemcsak neked?
DON QUIJOTE
Ne szájalj, hanem beszélj!
SANCHO PANZA
Temelléd, uram, mindenképp strázsát állítottak volna, ugyebár? Én meg választhattam: vagy deresre húznak, és megyek a tömlöcbe, vagy elvállalom az őrzésedet, és akkor még egy kis pénz is üti a markomat. Gondoltam, neked is jobb így, meg nekem is, hiszen bizonyára szívesebben töltöd velem az idődet, mint valami idegennel.
DON QUIJOTE
A csalfaságot még a nemes szándék se menti, barátom. De nem akarlak tovább dorgálni: arra lesz idő elég, ha ismét útra kelünk. Rajta, Sancho, oldd el a zubbonyt!
SANCHO PANZA
Hiába, uram, nem merem.
DON QUIJOTE
Ugyan mitől félsz?
SANCHO PANZA
Félni én legfőképp a veréstől félek.
DON QUIJOTE
Hogy lehetsz ilyen kishitű? Ki bántalmazhat téged, ha én oltalmazlak?
SANCHO PANZA
Szó ami szó, édes gazdám: temelletted tángáltak el nem is egyszer, de alaposan!
DON QUIJOTE
Látod, Sancho, ez a te nagy hibád, mindig csak arra emlékszel, ami lényegtelen. Hát dicső győzelmeinket már elfeledted? A sok jótettre, amit nekünk köszönhet a világ, nem emlékszel? És arra sem, mily gyönyörűséges életet éltünk?
SANCHO PANZA
Hej, uram, igaz, ami igaz: szép élet volt.
DON QUIJOTE
Bizony, barátom, szép és nemes. Mert való igaz: amíg rá nem eszméltem feladatomra, haszontalan ember voltam. De mióta kihúztam hüvelyéből a lovagi kardomat, dicsekvés nélkül mondhatom, hogy jószívű vagyok és önfeláldozó, másokért mindig tettre kész, a harcban bátor, a szenvedésben erős. Mert tanuld meg, Sancho: az anya csak világra hoz, de emberré a feladat tesz, melyre vállalkozol.
SANCHO PANZA
Be szépen mondod!
DON QUIJOTE
Éppen ezért, ha nem segítesz kiszabadulnom ebből a zubbonyból, nem tehetek mást, mint hogy szétzúzom a fejem a börtön falán.
SANCHO PANZA
Jaj, édes gazdám, ne mondj ilyet, mert menten meghasad a szívem.
DON QUIJOTE
Hiába, barátom: mióta megismertem a szabad és igaz életet, másként élni már nem is tudok, és nem akarok. Akkor jöjjön inkább a halál!
SANCHO PANZA
Nem, uram, szó sem lehet róla! Inkább segítek, hogyne segítenék: nem bánom, hasítsanak szíjat a hátamból, de téged cserben mégsem hagylak.
DON QUIJOTE
Ez már beszéd, barátom! Meglásd: ha van igazság a földön, hűséged elnyeri jutalmát.
SANCHO PANZA
Bizony rám férne, uram.
Sancho kiszabadítja a zubbonyból hősünket.
DON QUIJOTE
Hej, Sancho, ha az embert gúzsba kötik, százszorta jobban átérzi azok keservét, kik szerte a földön jogtalanságot szenvednek.
SANCHO PANZA
Épp ezért nagyon kérlek, drága uram, szedjük a sátorfánkat, de gyorsan, nehogy magam is erre a sorsra jussak.
LANTOS
És ezzel, nagyérdemű közönség, kezdetét veszi a nemes Don Quijote szörnyűséges kalandjainak második sorozata. Mielőtt azonban hőseink újra útnak indulnak, a búsképű lovag ismét elénekli nektek még egyszer a szolgálatról szóló szép énekét.
DON QUIJOTE
|
| |
|
Bánatot másképp nem büntethetsz |
| |
|
Örömöd másban úgysem lesz |
|
|
| |
|
Hogy életed értelmet kapjon |
| |
|
Hogy könnyű legyen halálod |
| |
|
Szolgáld a gyengét, az árvát |
| |
|
Más parancsra sohase hallgass |
| |
|
Más törvényt sohase hirdess |
|
A Szolgák ketrecben behozzák az oroszlánt.
LANTOS
Íme egy oroszlán, valamint két szolga. A szolgák ebben az esetben természetesen nem az oroszlánt szolgálják.
DON QUIJOTE
Hah, Sancho, nem káprázik a szemem?
SANCHO PANZA
Nem, uram, valóban egy ketrec áll az út szélén.
DON QUIJOTE
Akkor azonnal szálljunk nyeregből!
SANCHO PANZA
Ellenkezőleg, édes gazdám! Azt javasolom, menjünk innen, de tüstént. Nagyon rossz emlékeim vannak a ketrecekről.
DON QUIJOTE
Épp ezért kell megvizsgálnunk, nem követnek-e el valaki ellen ugyanolyan jogtalanságot, mint amit nekünk kellett elszenvednünk.
SANCHO PANZA
Hé, atyafiak, mi ez?
SZOLGA
Oroszlán, nem látod?
SANCHO PANZA
Látni látom.
SZOLGA
Akkor minek kérded?
SANCHO PANZA
Mert nem értem.
SZOLGA
Ugyan mit nem értesz?
SANCHO PANZA
Én úgy tudtam, Spanyolországban sok a birka meg a kecske, tehén és ló is akad szép számmal, de még sosem hallottam, hogy oroszlán is él szép hazánkban.
SZOLGA
Nem is hallhattad, mivel az oroszlán hazája a távoli Afrika.
SANCHO PANZA
Akkor az oroszlán hogy kerül ide?
SZOLGA
Ketrecben, nem látod?
SANCHO PANZA
Azt látom. De hogy került ide a ketrec?
SZOLGA
Hajón, te oktondi. Berberországban behajózták, Spanyolországban meg kihajózták.
SANCHO PANZA
Most már értem, hogy ilyen jól megmagyaráztad. És mondd csak: tiéd ez az oroszlán?
SZOLGA
Méghogy az enyém! Elment az eszed? Hát mit képzelsz, mibe kerül egy ilyen oroszlán? Többe, mint amennyit én egész életemben keresek! Ezt például kétezer aranyért vásárolták.
SANCHO PANZA
Nem mondom, megkérik az árát!
SZOLGA
Ha éppen tudni akarod: ez az oroszlán a gazdámé, aki Sevilla grófja, s mellékesen Granada kincstárnoka.
SANCHO PANZA
És mire neki az oroszlán?
SZOLGA
Hogyhogy mire? Nézni.
SZOLGA
Nézni hát. Másra nem jó ez a dög: sem befogni nem lehet, sem megfejni, sem levágni – egyes-egyedül csak nézni.
SANCHO PANZA
Nincs jobb dolga az uradnak?
SZOLGA
Nincs bizony. Egész nap unja magát, hát valamivel csak el kell töltenie az idejét. A tavalyi esztendőben Granada grófja, aki mellékesen Sevilla kincstárnoka és az én gazdámnak sógora, hozatott egy ilyen dögöt Berberországból. Az uram meg nem tűrheti, hogy ami másnak van, az neki ne legyen, úgyhogy az idén vásárolt egyet ő is.
DON QUIJOTE
Nyisd ki a ketrecet. Nem hallottad: Nyisd ki a ketrecet!
SZOLGA
Elment az eszed, uram? Hiszen ez a bestia reggelire fölfal mindannyiunkat.
DON QUIJOTE
Az majd elválik, melyikőnk az erősebb. Mert én mondom neked: Don Quijote de la Mancha, akit búsképű lovagnak neveznek, ma itten életre-halálra megküzd az állatok királyával.
SZOLGA
Jaj, drága uram, esedezve kérlek, eszedbe ne jusson ilyen oktalanság! Ha csak megkarcolod a bőrét, mielőtt megesz, a gazdám engem négyfelé hasít.
DON QUIJOTE
Elég a fecsegésből, különben téged tanítalak móresre az urad helyett, holott vele lenne számolnivalóm. Mert csúf bűnt követ el, aki élőlényt megfoszt a szabadságától, különösen egy ilyen nemes vadat. Én az efféle jogtalanságot nem tűrhetem, tehát az oroszlánt szabadon bocsátom. S mivel ő az állatok fejedelme, szabad küzdelemben összemérem vele az erőmet.
SANCHO PANZA
Édes gazdám, legyen eszed! Amilyen torkos ez a bestia, bizonyára nem elégszik meg csak veled!
DON QUIJOTE
Soha nem látott páratlan alkalom ez, Sancho. Hiszen ha az állatok királyát legyőzöm, akkor Oroszlánlovagnak nevezhetem magam, s a nevem puszta említésétől remegni kezd majd mindenki, aki a jogtalanság vagy igazságtalanság útjára lép. Rajta, fiú, ereszd ki az oroszlánt!
SZOLGA
Nem én, uram, soha.
DON QUIJOTE
Nem? Akkor majd én! – Ímhol, nemes vad, visszaadtam a szabadságodat, melytől oly jogtalanul megfosztottak. Most pedig fölszólítalak, döntsük el hősi viadalban, ki a legkülönb vitéz Spanyolhonban: az állatok királya avagy az igazság bajnoka.
Az oroszlán nem mozdul.
Ha netán cselt szimatolnál, dicső vad, attól ne tarts; igaz szívű lovag áll előtted. Rajta hát, felséges állat, lépj ki ketrecedből!
Az oroszlán nem mozdul.
Gyávaságot nem tételezek föl rólad, hiszen a neved puszta említésétől inába száll a bátorsága a legvakmerőbb vitéznek is. Avagy mégis félelmet ébresztenek benned hatalmas izmaim, daliás termetem? Akárhogy is van, utolszor szólítalak fel: mérkőzz meg velem!
Az oroszlán nem mozdul.
DON QUIJOTE
Nem értem! Nyílt szívvel szólítottam föl viadalra, mégsem akar mérkőzni velem.
SANCHO PANZA
Eszedbe ne jusson tovább piszkálni azt a dögöt! Ha nem akar, hát nem akar.
DON QUIJOTE
Talán még egyszer megpróbálom.
SANCHO PANZA
Isten őrizz, uram! Látható, hogy harc nélkül is elismeri a győzelmedet.
DON QUIJOTE
Akkor hát joggal viselhetem az Oroszlánlovag nevet?
SZOLGÁK
Persze hogy joggal!
DON QUIJOTE
Íme, barátaim, ti vagytok a tanúi, hogy az állatok királya meghátrált Don Quijote elől, akit a mai napig búsképű lovagnak neveztek. Ezért hát megparancsolom, tudassátok mindenkivel, akivel csak találkoztok: jogos nevem mától kezdve Oroszlánlovag.
SZOLGÁK
Meglesz, uram, meglesz.
Szolgák kiviszik az oroszlánt.
DON QUIJOTE, SANCHO PANZA, LANTOS
DON QUIJOTE
Látod, Sancho, ugye megmondtam: alighogy útra keltünk, máris mily dicső győzelmet ünnepelhetünk.
SANCHO PANZA
Bizonyára, uram, bár hasznunk nem sok származott belőle.
DON QUIJOTE
Mát megint tévedésben vagy. Hiszen a haszon elsősorban nem arannyal mérhető: az igazi haszon, Sancho, cselekedeteink értelmében van.
SANCHO PANZA
Meglehet, édes gazdám, bár én jobban kedvelem, ami kézzelfogható.
DON QUIJOTE
Hogyan, hát nem kézzelfogható nyeresége az igaz ügynek, ha híre terjed nagy bátorságomnak?
SANCHO PANZA
Csak jól vigyázzunk, uram: ha megint híre megy tetteidnek, ismét bajba kerülünk.
DON QUIJOTE
Ejnye, Sancho: az igazságot nem lehet lopva szolgálni. Vagy kiállunk érte nyíltan, vagy akár semmit se tegyünk.
LANTOS
Mélyen tisztelt közönség: jönnek a bábosok!
Bejön a Bábjátékos és a Felesége.
Ez itt egy derék bábjátékos meg a felesége. Ők a következő jelenet szereplői.
BÁBJÁTÉKOS
Üdvözöllek, tiszteletre méltó vitéz!
DON QUIJOTE
Légy te is üdvözölve, derék idegen. Mi járatban vagy ezen az elhagyott vidéken?
LANTOS
Azt ugye mondanom sem kell, hogy hőseink nagy utat tettek meg az oroszlánkaland óta.
BÁBJÁTÉKOS
Vándor bábjátékos vagyok, nemes uram. Vásárról vásárra járunk, hogy üdvös szórakoztatást nyújtsunk a népnek, s megkeressük mindennapi kenyerünket.
DON QUIJOTE
Szép mesterség, valóban.
BÁBJÁTÉKOS
Nem mesterség, uram: művészet! És szépnek nagyon szép, hanem hát igen keserves.
DON QUIJOTE
Ugyan miért, derék barátom?
BÁBJÁTÉKOS
Mert sok a lelkiismeretlen kufár, akik rossz útra vezetik a népet. Így aztán az igaz művészetnek kicsiny az ázsiója. Nem mondom, ha kardot nyelnék, kártyát vetnék, vagy ostoba dalocskákat énekelnék, egész másképp menne a sorunk. Vagy ha, mondjuk, erkölcsrontó, hamis fércműveket tűznék műsorra.
FELESÉG
Bizony, uram, ha szégyen is, elmondom neked: nagy nyomorúságunkban egyszer mi is arra vetemedtünk, hogy előadjunk egy ilyen bárgyú játékot, amelyben egy gazdag külhonbeli beleszeret egy szegény spanyol lányba, feleségül veszi, és boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak. Hanem az én uram annyira a szívére vette a művészet eme megcsúfolását, hogy belebetegedett. Azóta hát inkább tengődünk, nyomorgunk, de ilyen csúfságra többé nem vetemedünk.
BÁBJÁTÉKOS
Mert a művészet, uram, igencsak nagy dolog, s bizony derest érdemelne, aki elbolondítja az okulásra szomjas népet, ahelyett hogy az igazságra tanítaná.
DON QUIJOTE
Igaz beszéd, szívem szerint való.
BÁBJÁTÉKOS
Ha nem untatnánk, jó uram, szívesen eljátszanánk egy kis darabunkat, hogy magad ítélhesd meg, megérdemeljük-e a művész nevet.
DON QUIJOTE
Magam is erre akartalak kérni, ha nem fárasztalak vele.
BÁBJÁTÉKOS
Művész vagyok, uram, nekem a munkám nem fáradság, hanem életem egyetlen értelme!
A Bábjátékos és a Felesége felkészülnek az előadásra.
BÁBJÁTÉKOS
Mélyen tisztelt, nagyérdemű közönség! Okulástokra és élvezetetekre eljátsszuk nektek a nemes lovag, Don Cristobal történetét a gonosz adószedővel. Ez itt Don Cristobal, a szegények védelmezője, az igazság bajnoka. Ez pedig hűséges fegyverhordozója. Ott láthatjátok a gonosz adószedőt. Emitt meg a szolgáját, aki ugyancsak nagyon gonosz. Mélyen tisztelt közönség, kezdődik a játék!
DON CRISTOBAL
Most pedig, hű társam, induljunk ismét útnak, mert valami azt súgja nekem, hogy nem jött még el az aranykor, s történnek még igazságtalanságok Spanyolhonban.
FEGYVERHORDOZÓ
Ne mondd, uram, valóban?
DON CRISTOBAL
Bizony, bizony, bármennyit küzdöttünk, bármennyit fáradoztunk, a gonoszság írmagját nem sikerült kiirtanunk, mivel az nagyon mélyen lakozik az emberekben.
FEGYVERHORDOZÓ
Akkor hát, édes uram, induljunk ízibe.
DON QUIJOTE
Hallod ezt, Sancho!
SANCHO PANZA
Hallom, uram, hallom.
ADÓSZEDŐ
Hé, szolga, elég a lustálkodásból! Induljunk rögvest, és kopasszunk meg valakit, mert már nagyon viszket a tenyerem egy kis aranyra.
SZOLGA
Igenis, nagyságos uram. Hej, de jó lesz valakit kifosztani!
DON QUIJOTE
Jól figyelj, Sancho, itt valami készül.
SANCHO PANZA
Már hogyne figyelnék, mikor annyira izgulok!
ADÓSZEDŐ
Hé, szolga, kit látnak szemeim ott a távolban? Csak nem Don Cristobal az, a híres-neves lovag?
SZOLGA
De bizony az, nagyságos uram. Azt mondom, fussunk, amíg nem késő!
ADÓSZEDŐ
Dehogy futunk el, inkább csapdát állítunk neki. Kerülj gyorsan a hátuk mögé, és amíg én beszédbe elegyedek velük, orvul üsd le őket!
SZOLGA
Máris megyek, uram, ne félj, jó nagyokat fogok ütni!
DON QUIJOTE
Hallatlan gonosztett!
DON CRISTOBAL
Jó napot, te derék ember. Ki vagy, és mit keresel errefelé, ahol a madár sem ját?
ADÓSZEDŐ
Adószedő vagyok, a császár szolgája.
DON CRISTOBAL
A császárt szolgálni derék mesterség, de csakis akkor, ha igaz szívvel teszed. Mondd meg hát nekem: mindig csak a törvényes adót szeded be?
DON QUIJOTE
Hé, Cristobal, hátranézz!
ADÓSZEDŐ
Haha, jópofa vagy te! Mit képzelsz, akkor miből gazdagodnék meg?
DON QUIJOTE
Vigyázz, Cristobal!
DON CRISTOBAL
Hah, sötét lelkű gonosz! Azonnal add elő a kincset, amit összeharácsoltál, hogy mind egy fillérig visszaadjam a szegényeknek!
Az adószedő és szolgája rávetik magukat Don Cristobalra, ugyanakkor hősünk is csépelni kezdi őket, a színpad összetörik.
BÁBJÁTÉKOS
Mit tettél, uram, mit tettél!
FELESÉG
Jaj, istenem, mi lesz velünk! Oda a színpad, oda a bábok!
DON QUIJOTE
Bocsássatok meg, derék emberek! Nem akartalak én bántani benneteket, de mikor láttam, mily szörnyű veszély fenyegeti a nemes Don Cristobalt, kit úgy megszerettem, mint a testvéremet, nem tudtam türtőztetni magamat, hogy a segítségére ne siessek.
BÁBJÁTÉKOS
Ej, uram, de hiszen Don Cristobal maga is legyőzte volna a gonosz adószedőt!
DON QUIJOTE
Hogyan tegyem most jóvá, amit ellenetek vétettem?
BÁBJÁTÉKOS
Szörnyű a kár, amit nekünk okoztál, mégis meg kell mondanom: ennél nagyobb elismeréssel nem is adózhattál volna szerény művészetünknek. Hiszen íme, a bizonyosság, hogy játékunkkal fölkorbácsoltuk egy lélek nemes indulatait.
FELESÉG
Ez bizony igaz, és köszönjük is neked nagyon. Csakhogy az is igaz, hogy a mi életünknek már vége. Jaj, uram, soha többé nem mutathatjuk be a művészetünket!
DON QUIJOTE
Eredj, Sancho, kutasd át az iszákokat, de még a zsebeidet is! Mindenünk, amink csak van, ezeket a derék embereket illeti.
SANCHO PANZA
Ejnye, uram, magad is jól tudod, hogy egy huncut petákunk sincsen.
DON QUIJOTE
Mit tegyek, én szerencsétlen? Dicső fegyvereimtől meg nem válhatok.
SANCHO PANZA
Engem ne nézz!
DON QUIJOTE
Hah, Sancho, a szamár!
SANCHO PANZA
Azt már nem!
DON QUIJOTE
Hogyhogy nem? Nem láttad, mily szörnyű kárt okoztunk ezeknek az embereknek?
SANCHO PANZA
Nem én törtem össze a holmijukat, hanem te. Add oda te Rosinantét!
DON QUIJOTE
Elment az eszed? Láttál már lovagot paripa nélkül?
SANCHO PANZA
És fegyverhordozót talán láttál?
DON QUIJOTE
Sancho, édes barátom, megértem én, hogy fáj a szíved nemes paripádért. De lásd be, nem tehetünk mást. Mi, akik az igazságot védelmezzük, nem követhetünk el magunk is igazságtalanságot. Ugye elismered, hogy ez semmiképp nem lenne méltó hozzánk?
SANCHO PANZA
Bizony ez így van.
DON QUIJOTE
Ez már beszéd, Sancho: méltó vagy, hogy a fegyverhordozóm légy! S különösen örvendek, hogy újra bebizonyosodott: az okos szóra minden jóérzésű ember hallgat. Itt van, jóemberek, vegyétek csekély fájdalomdíjul ezt a nemes állatot.
SANCHO PANZA
Ne, még ne! Csak elbúcsúzom tőle.
BÁBJÁTÉKOS
Köszönjük, nagyuram, hálásan köszönjük.
A Bábjátékosok el.
DON QUIJOTE
Ne búslakodj, Sancho, az égre kérlek, mivel ezzel nekem is fájdalmat okozol. Nagy a bánatod, tudom, de vigasztaljon, hogy milyen jót tettünk ezekkel a derék emberekkel.
SANCHO PANZA
Velük jót, uram, de velem nagyon rosszat, és bizony hadd mondjam meg, nem helyes, hogy a magam bánata árán kell másnak örömöt szerezni.
DON QUIJOTE
Tévedsz, Sancho, tévedsz: ha jó ügyért hozol áldozatot, az nem okozhat neked fájdalmat.
SANCHO PANZA
Igen ám, uram, csakhogy ez a csacsi nekem nemcsak a hátasom volt, hanem egyetlen társam a sok megpróbáltatásban.
SANCHO PANZA
Te, uram, a gazdám vagy, de a csacsinak én voltam a gazdája, és az nagyon más.
DON QUIJOTE
Csak azt ne hidd, hogy önzésből kértelek erre az áldozatra. Szívesen odaadtam volna én Rosinantét, de hát a lovag nem lovag ló nélkül. És ha nem lennék lovag, neked se szerezhetnék új paripát! De nem ám szamárra gondolok, hanem délceg hátaslóra, amilyen méltó az Oroszlánlovag fegyverhordozójához, s az olyan derék emberhez, mint te vagy.
SANCHO PANZA
Köszönöm a dicséretet, gazdám; amikor az embernek fáj a szíve, a jó szó különösen jólesik.
DON QUIJOTE
Nem is fukarkodom én a dicsérettel, mikor megérdemled. De bizony korholni is foglak, ha erre adsz okot, mivel az igazságosság ezt megköveteli.
LANTOS
Most pedig térjünk vissza egy kis időre Manchába, mert ott valami készül.
Bejön a Húg, a Pap, a Csendőr.
PAP
Tehát megértetted, barátom?
PAP
Persze előfordulhat a harc hevében, hogy sebet ejtesz rajta, de arra vigyázz, hogy keze-lába ne törjön.
HÚG
És legfőképp magadra vigyázz. Nem ér annyit az a kelekótya, hogy neked bármi bajod essék.
CSENDŐR
Engem aztán ne félts: ebben a páncélban karcolás sem érhet.
HÚG
Nem kellene mégis inkább a pandúrokért küldeni? Vigyék a bolondokházába, hisz odavaló!
CSENDŐR
Én akkor már inkább a börtönt javasolnám.
PAP
Ejnye, gyermekeim, akár börtön, akár bolondokháza, az mindenképp botrány. Márpedig az embernek nincs fontosabb kincse, mint a jó híre; ezt minden körülmények között meg kell őrizni.
HÚG
És ha nem tartja meg a szavát?
PAP
Akkor hát az igazságos isten vezéreljen, fiam. Mi majd buzgón könyörgünk hozzá, hogy szerencsével végezd a feladatod, s mihamarább visszatérj hozzánk.
A Húg, a Pap, a Csendőr el.
LANTOS
Ugye, nem tudjátok még, mit tervelnek ezek a gonoszok? Sajnos mindjárt megtudjátok. Előbb azonban hősünk leghíresebb kalandja következik, melyet bizonyára ismertek már, legalábbis hallomásból. Sokféleképp magyarázták ezt a kalandot – mi most bemutatjuk nektek a való igazságot.
SANCHO PANZA
Nem akarlak noszogatni, uram, de mit gondolsz, sok idő telik még el, amíg sikerül megszerezni azt a nemes paripát, amit említettél?
DON QUIJOTE
Mért kérdezed?
SANCHO PANZA
Nagyon egyszerű okból. Lovagolni ugyanis jobb, mint gyalogolni. Vagyis kényelmesebb, ha más hord a hátán, mint ha a magam lábán kell járnom.
DON QUIJOTE
Látszólag igaz, amit mondasz, de megint a régi hibádba esel, hogy az igazságnak csak lényegtelen vonásait ismered fel. Ugyanis lehetséges olyan eset – mégpedig nem is ritkán! –, amikor jobb a magunk lábán járni, mint vitetni magunkat.
SANCHO PANZA
Nem akarok vitába szállni veled az igazság ügyében, egyszerűen azt akartam mondani, hogy kutyamód elfáradtam.
DON QUIJOTE
Ha így fogalmazol, az egészen más, s szívből meg is értelek. Én csak arra akartalak figyelmeztetni, hogy ne vonj le hamis általánosításokat a magad helyzetéből. És mindez természetesen nem ment fel engem a kötelezettség alól, hogy megszerezzem neked az ígért paripát, akár az életem kockáztatásával is.
SANCHO PANZA
Gyalogolni valóban rossz, édes uram. Mégis arra kérlek, az életedet azért ne kockáztasd.
DON QUIJOTE
Csend, Sancho: ígéretet tettem neked, s tudod jól, hogy az adott szó számomra szent.
Megjelenik a Malom; mindaz a rossz, amivel hősünk a világban találkozott: a Gazdag gazda, a Kalmár, a Húg, a Pap, a Csendőr, a Vőlegény, a Nászurak és a többiek.
DON QUIJOTE
Hah, Sancho, mit látnak szemeim ott a messzi távolban?
SANCHO PANZA
Valami hatalmas építmény az, uram.
DON QUIJOTE
Építmény nem lehet, hiszen mozog. Avagy káprázik a szemem?
SANCHO PANZA
Nem, uram, valóban mozog.
DON QUIJOTE
Tudom már, Sancho! Nyilvánvalóan az óriások birodalmába érkeztünk, s akit látunk, nem más, mint maga az óriáskirály. Itt hát az alkalom, hogy beváltsam az ígéretemet. Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy az óriások nemcsak rettenetesen gonoszak, de mérhetetlenül gazdagok is.
SANCHO PANZA
Jaj, uram, mit kezdjek én egy óriás lóval? Hiszen létra kell, hogy felkapaszkodjam rá. Aztán meg, hiszen tudod, szamárhoz vagyok szokva, és így ilyen táltos ló levet, még kezem-lábam töröm!
DON QUIJOTE
Aminthogy mindenre, erre is van megoldás. Ha legyőzöm az óriáskirályt, nem a ménesét követelem majd jogos zsákmányként, hanem egy zsák aranyat, amiből olyan lovat vásárolunk, amilyet akarunk.
SANCHO PANZA
Így már jó lesz, uram.
DON QUIJOTE
El ne felejtsd, Sancho, az óriáskirályhoz semmiképp ne közelíts, akármi történik is.
SANCHO PANZA
Ettől ne tarts, uram. És ha megtámadod a beste óriást, hangos kiáltásokkal biztatlak majd, ahogy tanítottál.
DON QUIJOTE
Védd magad, hatalmas óriás, ha kedves az életed!
Don Quijote ráront a Malomra, a Malom leüti.
SANCHO PANZA
Jaj, gazdám, épségben vagy?
DON QUIJOTE
Te vagy a hibás, Sancho! Ha bátor szóval biztatsz, mint ígérted, több erőm lett volna küzdeni.
SANCHO PANZA
De hisz én kiáltottam.
DON QUIJOTE
Nem kiáltottál, hanem jajgattál, és ezzel csak az óriást segítetted.
SANCHO PANZA
Most már mindegy, uram: az a fő, hogy nem törted össze a csontjaidat.
DON QUIJOTE
Egyáltalán nem mindegy. Először is: fáj minden tagom. Másodszor meg: nagyon rosszul esik, hogy a harcban alulmaradtam.
SANCHO PANZA
Hej, uram, nekem több okom lenne a panaszra, hiszen most már nem lesz lovam, és látod, mégsem panaszkodom.
DON QUIJOTE
Kishitű vagy, barátom, ami igen nagy hibád. És különösen az fáj, hogy nem hiszel bennem, amire pedig semmiképp nem szolgáltam rá. Épp ezért induljunk azonnal, hogy mielőbb bizonyságot tehessek: amit én mondok, az nem az elme játszi szüleménye, nem is fondorlatos hazugság, hanem maga a való igazság.
SANCHO PANZA
Én igazán mindent elhiszek neked, édes gazdám, csak egyre kérlek, óriásokkal többé harcba ne bocsátkozz.
DON QUIJOTE
Ilyen ígéretet én nem tehetek, és nem is teszek. Ez az óriás ugyan legyőzött, de egyáltalán nem biztos, hogy a következőt nem én győzöm le. Odanézz! Ismét egy óriás! Szakasztott mása az előbbinek.
SANCHO PANZA
Fussunk, gazdám, az istenért!
DON QUIJOTE
Hogy mondhatsz ilyet, barátom! A harc elől én meg nem futhatok.
SANCHO PANZA
Tégy, amit akarsz, uram! De tudd meg, nem szép, hogy az én szavamra sose hallgatsz. Talán annyira ostoba vagyok, hogy rám sose kell figyelni? Akkor minek tartasz magad mellett?
DON QUIJOTE
Nem, barátom, te becsületes vagy és igaz lelkű, csak az élet nagy összefüggéseihez nem elég éles a szemed. Gondold meg, Sancho: ha hősi harcban győzedelmeskedem, akkor itt, ezen a tájon megvalósíthatjuk a szabadság és igazságosság birodalmát. Ha pedig elbukom a dicső küzdelemben, jó példám buzdít majd minden igaz embert, hogy a rossz ellen harcolni soha meg nem szűnő kötelesség. Biztatni pedig el ne felejts!
SANCHO PANZA
Rajta, nemes lovag, velünk az igazság!
DON QUIJOTE
Nem titkolom, rettentő óriás, hogy a testvéred az imént szörnyű harcban legyőzött. De épp ezért felszólítalak: add meg magad kényre-kedvre, avagy küzdj meg velem életre-halálra.
Don Quijote ráront a Malomra; a Malom ismét leüti.
SANCHO PANZA
Megmondtam, ugye, megmondtam! Jaj, szegény gazdám, hol fáj?
SANCHO PANZA
Könnyít a kínodon, ha veled jajgatok?
DON QUIJOTE
Inkább helyettem tedd, mert lovagnak jajgatni illemtelen.
DON QUIJOTE
Köszönöm, barátom, mintha már nem is fájna annyira.
SANCHO PANZA
De hisz most biztattalak, uram!
DON QUIJOTE
Úgy látszik, nem elég lelkesen.
SANCHO PANZA
Az a fontos, hogy életben vagy. Amíg te élsz, nincs veszve semmi.
DON QUIJOTE
A jó szó gyógyír sebeimre, barátom. Ezt olyan szépen mondtad, hogy máris úgy érzem, erőm visszatér. Azért hát kérlek, segíts föltápászkodnom.
SANCHO PANZA
Máris, uram, azonnal. Jobb is, ha minél hamarabb elhagyjuk ezt a tájat: igazán elegem van ezekből a fertelmes óriásokból.
DON QUIJOTE
Hadd mondjam meg neked; az óriások ereje bizony iszonyatos.
SANCHO PANZA
Nagyon kérlek, most már igazán ígérd meg, hogy a jövőben óvatosabb leszel.
DON QUIJOTE
Sajnálom, Sancho, hogy ezt a kérésedet nem teljesíthetem. Óvatos én sohasem leszek, mert aki az óvatosságot mindenek fölé helyezi, sosem indul harcba nemes célokért. – Lehetetlen! Oda nézz, Sancho! Ismét egy óriás!
SANCHO PANZA
Gazdám, édes gazdám, az isten áldjon meg, sohasem hallgattál rám, legalább most az egyszer tedd meg, amit kérek! Nem kell nekem ló, inkább életem végéig gyalog járok, ha kell, még téged is a hátamra veszlek, csak ilyen esztelen harcba ne bocsátkozz.
DON QUIJOTE
Megértem az aggodalmadat, sőt azt sem tagadom, hogy oka is van. Mégsem tehetek mást, mint hogy ismét harcba szálljak. Nem a lovadért, Sancho, és ezért ne is neheztelj; talán ez volt a baj eddig is, hogy helytelen célért indultam küzdelembe. Most már magad is láthatod, elvarázsolt földre érkeztünk, ahol csak úgy hemzsegnek a gonosz óriások. Te csak az óriásokat látod, Sancho, de én hallom azoknak a jajgatását, akiket ezek a gonoszok kiszipolyoznak, sárba taposnak. Ezzel a jajgatással a fülemben én élni nem tudok, mert jobban fáj a lelkemnek, mint a sebek a testemnek. Ezért hát ne tartóztass, nemcsak mert úgyis hiába teszed, hanem mert helytelen dologgal próbálkoznál.
SANCHO PANZA
Hisz jártányi erőd sincs!
DON QUIJOTE
Igaz, a mozgás nehezemre esik, de ez nem ok, hogy ne teljesítsem a kötelességem. Isten veled, barátom, ha baj érne, ne felejtsd el tudatni Dulcineámmal, hogy igaz lovagként estem el, hősi viadalban!
SANCHO PANZA
De hisz ez a harc reménytelen!
DON QUIJOTE
A harc sosem reménytelen, Sancho. – Tudd meg, gaz óriás: a gonoszság és az igazság együtt nem létezhet. Éppen ezért vagy neked kell pusztulnod, vagy nekem.
Don Quijote nekimegy a Malomnak; a Malom ismét leüti. Aztán a Malom eltűnik.
SANCHO PANZA
Jaj, istenem, könyörülj! Nincs már nekem gazdám, nincs már oltalmazóm! Él! Mozog! Jövök, édes gazdám, jövök! – De hisz ez egy malom! Édes gazdám: ez egy malom!
DON QUIJOTE
Ne tévesszen meg az óriások csalárdsága, Sancho: malomnak álcázzák magukat, hogy félrevezessék az embereket.
DON QUIJOTE
Nagyon. Hiába, Sancho, embernek nem adatik meg, hogy óriásokon győzedelmeskedjék.
SANCHO PANZA
Dehogynem, drága gazdám! Ha erőre kapsz, legyőzöl te minden óriást. Különben is: az erősebbtől vereséget szenvedni nem szégyen, csak megtámadni ostobaság.
DON QUIJOTE
Mondatod második fele igen helytelen, hiszen megvívni csak az erősebbel szabad, a gyengébbel soha. De abban, hogy az erősebb ellentől vereséget szenvedni nem szégyen, nagyon is igazad van.
SANCHO PANZA
Ne beszélj most, uram. Feküdj és pihenj.
Bejön a Csendőr talpig vasban.
CSENDŐR
A nevem Don Miguel de la Serra, s a fekete lovagnak neveznek. Magam választotta szent kötelességem a gyengék és a szegények oltalmazása, az árvák és öregek istápolása, az igazságtalanságok megtorlása. És te ki vagy, daliás levente?
DON QUIJOTE
Don Quijote vagyok Manchából, akit valamikor Búsképű lovagnak neveztek, de ma már hősi tetteim nyomán Oroszlánlovag a nevem.
CSENDŐR
Szívem örvend, hogy méltó társra találtam. Annál is inkább, mert így alkalmam lesz fogadalmamat beváltani.
DON QUIJOTE
Bízhatsz bennem, lovag, mindenben a segítségedre leszek.
CSENDŐR
Köszönöm a készségedet, dicső Oroszlánlovag. Halld hát fogadalmamat: amikor útnak indultam, szent esküvést tettem, hogy az első magamhoz hasonló lovaggal összemérem a fegyvereimet. Ha én győzök, ellenfelem lovagi kötelessége, hogy fegyvertelen zarándokként fölkeressem szívem választottját a távoli Afrikában, és térden állva jelentse ki, hogy a fekete lovag útnak indult, hogy megküzdjön az igazságért. Ha viszont én maradok alul, magától értetődően én zarándokolok el legyőzőm szíve hölgyéhez.
SANCHO PANZA
Az istenért, uram, eszedbe ne jusson megvívni vele!
DON QUIJOTE
Ne félj Sancho, nem is teszem. Dicső barátom, engedd meg, hogy meggyőzzelek: fogadalmad helytelen. Mi, kóbor lovagok nem azért járjuk a világot, hogy egymással viaskodjunk, hanem hogy az elnyomottakat védelmezzük minden bántalom ellen. Épp ezért egy gonosz óriással vagy bősz haramiával küzdj meg, ne egy hozzád hasonló igazságkereső lovaggal.
CSENDŐR
Szóval inadba szállt a bátorságod? Hát jó, nem kényszeríthetlek, de tudd meg amerre csak járok, mindenfelé hírül viszem, hogy nincs gyávább pondró ama Don Quijoténél, aki Oroszlánlovagnak merészeli nevezni magát.
DON QUIJOTE
Lovag létedre ilyet nem tehetsz! Hiszen megmagyaráztam, hogy az elveim tartanak vissza a viadaltól, nem a bátorság hiánya.
CSENDŐR
Magyarázkodni mindenki tud, te nyavalyás. Nekem hiába magyarázkodsz: a neved mától kezdve Nyúllovag!
DON QUIJOTE
Lovagi becsületemre: ezt a gyalázkodást nem tűrhetem!
SANCHO PANZA
Jaj, ne, uram! Hiszen mozogni sem tudsz.
DON QUIJOTE
Egy okkal több, hogy nyugodt lelkiismerettel szálljak harcba, mert nem gyengébb ellenféllel küzdök meg, hanem erősebbel.
SANCHO PANZA
Legalább benned legyen könyörület, dicső vitéz! Szegény uram szörnyű harcok után van, a kezét sem bírja mozdítani.
CSENDŐR
Kuss! Tehát elfogadod a feltételeket?
DON QUIJOTE
A feltételeket nem én szabtam, mint ahogy a harcot sem én akartam. De ha a becsületemet támadod, rám kényszeríted a viadalt! Rajta, lovag, támadj!
A Csendőr leüti hősünket.
SANCHO PANZA
Jaj, istenem, megölte, megölte!
CSENDŐR
Nem takarodsz! Semmi baja a nyavalyásnak, csak kényeskedik. Beismered, hogy legyőztelek?
DON QUIJOTE
Győztél, vitéz!
CSENDŐR
Akkor máris indulhatsz a távoli Afrikába. Hogy pedig meg ne szeghesd fogadalmad, fegyvereidet meg a lovadat jogos zsákmányként magammal viszem.
SANCHO PANZA
Jaj, uram, legalább a lovat ne! Látod, milyen törődött gazdám: gyalogszerrel hogyan jutunk el olyan messzire?
CSENDŐR
Kuss! Ide a lovat. A fegyvert.
A Csendőr el.
DON QUIJOTE
Ne sírj, fiam. Az élet nehéz és keserves. De azért ne sírj.
SANCHO PANZA
Jaj, édes jó uram, azt se tudom, mit sirassak: téged, a jó Rosinantét, gyönyörű fegyvereidet vagy a szürke csacsimat. Avagy a jövőnket, édes gazdám, hiszen miféle sors vár ránk fillér nélkül, fegyver nélkül, paripa nélkül?
DON QUIJOTE
Bizony, Sancho, minek tagadjam: lehúz már engem a föld, s feküdni lenne jó. Hanem, barátom, megfogadtam, hogy útra kelek, tehát mégiscsak fel kell állnom.
SANCHO PANZA
De minek, uram? Amíg volt remény, hogy valamely dicsőséges harc után megkapjuk megérdemelt jutalmunkat, én igazán szótlanul tűrtem minden verést, vereséget. Csakhogy most már minden reménytelen, édes gazdám.
DON QUIJOTE
A kötelesség, fiam, előbbre való, mint a remény.
SANCHO PANZA
Drága uram, nem lenne jobb, ha hazatérnénk?
DON QUIJOTE
Nem, Sancho, te is tudod, hogy nem térhetünk haza. Ugye tudod?
LANTOS
És ezzel, nagyérdemű közönség, elérkeztünk a nemes Don Quijote életének utolsó stációjához. Előadásunknak lesz még egy jelenete, de az már hősünk halála után játszódik. Ez itt négy ficsúr. A nevük nem fontos.
Bejön négy ficsúr; unottan nézik hősünket.
SANCHO PANZA
Ez az én gazdám, a szegények oltalmazója, az igazság bajnoka, Don Quijote, a nemes lovag!
MÁSODIK FICSÚR
Szegények?
A ficsúrok megvonják a vállukat, és kimennek.
DON QUIJOTE
Elvégeztetett.
SANCHO PANZA
Ne keseregj, uram: meglásd rendbe jön minden. Ha kell, a hátamon viszlek a távoli Afrikába, és mire hazatérünk, mindenki tudja majd, hogy nincs még olyan derék vitéz, mint a nemes Don Quijote. Nem, uram, nem volt igazam: nem igaz, hogy minden reménytelen. Amíg te élsz, édes gazdám, semmi sem reménytelen.
DON QUIJOTE
Csak azt sajnálom, hogy neked ilyen keserves életed volt mellettem.
SANCHO PANZA
Ilyet ne mondj, uram! Nekem gyönyörűséges életem volt. Te dicső és nemes lovag vagy, és én boldog vagyok, hogy szolgálhattalak.
DON QUIJOTE
Hűséges voltál és derék, Sancho, de hiába: most már sosem kaphatod meg hűséged jutalmát.
SANCHO PANZA
Az volt a legszebb jutalmam, hogy veled lehettem. Mert te vagy Spanyolhon ékessége, te vagy az igazság legdicsőbb bajnoka. Nekem nagyon jó volt veled, édes gazdám, mert nagyon szeretlek.
DON QUIJOTE
Elég, Sancho, pihenni szeretnék!
SANCHO PANZA
Most már pihenj, uram.
DULCINEA
Isten veled, szerelmem.
Megismétlődik a játék eleje: Don Quijotét koporsóba teszik, Sancho Panza melléje térdel, a Pap megáldja a halottat, a Húg a Csendőr vállára borul, a Gyásznép halotti énekeket énekel. A Gyásznép kimegy, Don Quijote fölül a koporsóban.
DON QUIJOTE
Induljunk, Sancho?
SANCHO PANZA
Rajta, induljunk, édes gazdám.
A Lantos az indulót dúdolja.
LANTOS
Mélyen tisztelt, nagyérdemű közönség: a játéknak vége!
Szókratész védőbeszéde
SZÓKRATÉSZ
Hogyan hatott rátok, athéni férfiak, vádlóim beszéde, nem tudom; én bizony kis híján belefeledkeztem, olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit sem mondtak. Sok hazugságuk közül leginkább egyet csodáltam: azt, hogy rászedlek benneteket, minthogy félelmetes szónok vagyok. Nem szégyellték, hogy nyomban rájuk cáfolok, mivel egyáltalán nem mutatkozom félelmetes szónoknak. Hacsak nem azt nevezik ők félelmetes szónoknak, aki igazat mond. Mert ha igen, akkor elismerem: szónok vagyok, bár nem olyan, amilyenek ők. De éppen ezért kérve kérlek benneteket, ha azt halljátok, hogy ugyanolyan szavakkal védekezem, ahogy a piacon vagy a pénzváltók asztalánál szoktam beszélni, ahol sokatok hallgatott már engem, ne csodálkozzatok, és ne is zajongjatok. Mert én most állok először törvényszék előtt, most, több mint hetvenesztendős koromban, és szörnyen idegen számomra az itt szokásos beszédmód. Ha történetesen idegen volnék, megengednétek, hogy azon a nyelven szóljak, amelyen nevelkedtem. Én tehát azzal a jogos – legalábbis nekem jogosnak tűnő – kéréssel fordulok hozzátok: adjatok engedélyt, hogy itt, a törvényszék előtt is úgy beszéljek, ahogy egész életemben beszéltem. Ti pedig ne vizsgáljatok mást, csak azt, vajon igazat mondok-e vagy sem: a bírónak ugyanis ez az erénye, ahogy a
szónoké az igazmondás.
Kezdjük tehát a legelején: mi is a vád, amelyből ellenem a rágalom keletkezett, és amelyben bízva Melétosz megírta ellenem vádiratát. A rágalom ilyenformán hangzik: „Vétkezik Szókratész, és áthágja a törvényt, mert földöntúli titkokat és égi jelenségeket kutat, a rossz ügyet jónak tünteti föl, és másokat is erre tanít.” Így szól a vád, de ebből, athéni férfiak, semmi sem igaz. Mint ahogy az sem igaz, amit némelyek terjesztenek, hogy emberek nevelésére vállalkozom, és ezzel pénzt keresek. Ámbár én szépnek tartom, ha valaki ért az emberek neveléséhez, s magam is dicsekedném és büszkélkedném vele, ha értenék ehhez; csakhogy nem értek hozzá, athéni férfiak.
Joggal kérdezheti valaki közületek: „De hát, Szókratész, hogyan keletkeztek rólad e rágalmak? Hiszen ha semmi egyebet nem míveltél, mint mások, ha nem cselekedtél mást, mint a többiek, bizonyára nem támadt volna ilyen híred.” Bizony, igaza volna annak, aki ezt kérdezné, és meg is kísérelek rá felelni. Én ugyanis, athéni férfiak, nem más miatt, hanem bizonyos bölcsesség miatt keveredtem gyanúba. Mégpedig miféle bölcsesség miatt? Bizonyára valamilyen emberi bölcsesség miatt, mert valóban úgy lehet, hogy ebben a tekintetben bölcs vagyok. Az emberi bölcsességnél magasabb bölcsességhez viszont nem értek, és aki azt állítja, hogy értek, az hazudik, és azért mondja, hogy megrágalmazzon.
Most pedig, férfiak, kérlek, ne zajongjatok, ha valami nagyot találnék mondani. Mert nem én mondottam, amit most hallani fogtok, hanem olyasvalaki, aki elég hitelt érdemel előttetek. Bölcsességemre vonatkozóan ugyanis a delphoi isten szavára hivatkozom. Mert amikor Khairephón, akit mindnyájan ismertek, elment Delphoiba, jóslatot kérni – de, amint kértelek, ne zajongjatok, férfiak –, azt kérdezte, van-e ember, aki nálam bölcsebb. Püthia pedig azt válaszolta, hogy Szókratésznél senki sem bölcsebb. Erről Khairephón itt jelenlévő testvére tanúskodik, mert ő maga már halott.
Figyeljetek mármost, miért mondom el mindezt: mert föl akarlak világosítani benneteket, honnan eredt ellenem a rágalom. Mikor ugyanis én ezt meghallottam, a következőképpen elmélkedtem: Mit is mond az isten, vajon mire céloz? Mert annyi bizonyos: én magam egyáltalán nem tudok róla, hogy akár csak valamennyire is bölcs volnék. Mit akarhat hát Püthia azzal mondani, hogy nálamnál senki sem bölcsebb? Hazudni csak nem hazudik, hiszen az istenek törvénye neki azt nem engedi.
Hosszú ideig bizonytalanságban voltam, míg végre nagy nehezen a következő utat találtam, hogy szava jelentését kikutassam. Elmentem azon emberek egyikéhez, akik bölcs hírében állanak, hogy vele cáfoljam meg a kinyilatkoztatást, és általa bizonyítsam be Püthiának: „Íme, ez az ember bölcsebb nálam, te pedig azt mondtad, én vagyok a legbölcsebb.” Alaposan megvizsgáltam ezt az embert – a nevét nem szükséges említenem, elég az, athéni férfiak, hogy államférfiú volt –, sokáig társalogtam vele, és úgy láttam, hogy ezt az embert ugyan bölcsnek hiszi sok más ember, leginkább pedig ő maga, valójában azonban nem az. Azután megkíséreltem neki is bebizonyítani, hogy bár bölcsnek véli magát, mégsem az. Így aztán ellenségemmé vált ő is, és még sokan mások, a barátai. Ezek után számot vetettem magammal, és megállapítottam, hogy ennél az embernél én bizony bölcsebb vagyok. Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, viszont én nem is vélem azt, hogy tudok, mint ahogy nem is tudok. Úgy látszik hát, hogy azzal a kicsinységgel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom. Azután egy másikat kerestem föl, aki amannál is bölcsebb ember hírében állt, de nála is ugyanazt
tapasztaltam. És így azután az is, meg sok más ember is ellenségemmé vált. Ezután mármost sorban fölkerestem a többieket, érezve, félve, bánva, hogy ellenségeket szerzek – és mégis elkerülhetetlennek éreztem, hogy ne az isten szavát becsüljem a legtöbbre: a jóslat jelentésének vizsgálása érdekében el kellett mennem mindenkihez, akiről úgy hírlett, hogy valamely tudás birtokában van. Az államférfiak után tehát a költőket kerestem föl, hogy bebizonyosodjék, mennyivel tudatlanabb vagyok náluk. Elővettem költeményeiket, és hogy tanuljak belőlük, apróra kikérdeztem őket, hogyan értik, amit mondanak.
Szégyellem megmondani nektek, férfiak, az igazat, de mégis ki kell mondanom: úgyszólván mindenki, aki jelen volt, okosabban beszélt e művekről, mint a művek létrehozói. Egyszóval megtudtam a költőkről is, hogy nem bölcsességüknek köszönhetik, amit költenek, hanem valamiféle természeti adottságnak, bizonyos ihletettségnek, mint a jövendőmondók és jósok. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a költők, éppen költészetük miatt, azt képzelik, más dolgokban is ők a legbölcsebbek, amelyekben pedig nem azok. Eltávoztam hát tőlük is, és úgy éreztem: őket is éppen abban múlom felül, amiben az államférfiakat.
Végül is a kézműveseket kerestem föl. Magamról ugyanis tudtam, hogy úgyszólván semmit sem tudok, róluk pedig azt gondoltam, hogy sok szép dologhoz értenek. Ebben azután nem is csalódtam, mert sok mindenhez értettek, amihez én nem, és ennyiben bölcsebbek is voltak nálam. Csakhogy, athéni férfiak, a jó kézmíveseknek is ugyanaz a hibájuk, ami a költőknek: mindegyik, aki a maga mesterségét jól végezte, azt képzelte, hogy minden más dologban is ő a legbölcsebb. Így aztán Püthia nevében megkérdeztem magamtól, vajon olyan maradjak-e, amilyen vagyok: ember, aki tudja, hogy nem tud semmit, vagy legyek olyan, mint a többiek, akik bölcsnek képzelik magukat, noha nem azok. És azt feleltem magamnak és Püthiának, hogy jobb nekem, ha olyan maradok, amilyen vagyok. E vizsgálódások következtében sok gyűlölség keletkezett ellenem, amiből sok rágalom is származott, de ezért neveztek el „bölcsnek” is. Mert akik jelen voltak e beszélgetéseken, mindannyiszor azt hitték, hogy én magam bölcs vagyok mindabban, amit másoknál cáfoltam. Pedig, férfiak, valójában egyedül isten a bölcs, és Püthia nem Szókratészről szólott, hanem csak fölhasználta a nevemet, példának állítva engem, mintha azt mondaná: „Az közületek a legbölcsebb, emberek, aki, miként Szókratész, fölismerte, hogy bölcsesség tekintetében valójában semmit sem
ér.” Ezért keresem meg most is mindazt, akit akár a városbéliek, akár az idegenek közül bölcsnek gondolok; és ha úgy látom, hogy mégsem az, az isten oldalára állok, és kimutatom, hogy valójában nem is bölcs. És emiatt nem jut időm sem a város ügyeivel, sem a magam ügyeivel törődnöm, hanem ezerszeres szegénységben élek, mivel egyedül az istent szolgálom. Íme, az igazság, férfiak, kimondtam előttetek, anélkül hogy bármit is eltitkoltam volna. Pedig majdnem bizonyos vagyok, hogy épp ezzel haragítalak benneteket magamra. Ez viszont megint csak annak bizonyítéka, hogy igazat mondok, hogy valóban ez az ellenem szóló rágalom alapja, és hogy ezek az okai.
A rágalmakkal szemben, melyeket városszerte régóta terjesztenek rólam, legyen elég előttetek ennyi védelem. Ezek után Melétosszal szemben kísérlem meg a védekezést, a derék és államát szerető Melétosszal, mint ő magát nevezi. „Vétkezik Szókratész – mondja Melétosz vádirata –, mert megrontja az ifjúságot, és nem azokban az istenekben hisz, akikben a város, hanem más, új istenek létezésében.” Ez hát a vád; vizsgáljuk meg minden pontját. A vádirat azt állítja, azzal vétkezem, hogy megrontom az ifjúságot. Én pedig, athéni férfiak, azt mondom: Melétosz vétkezik, minthogy tréfát űz komoly dolgokból, és főbenjáró bűnnel vádolva törvényszék elé idéz embereket, buzgalmat és aggodalmat színlelve olyan dolgokban, amelyekre idáig soha semmi gondot nem fordított. Hogy ez így van, megkísérlem nektek is bebizonyítani. Most tehát lépj ide, Melétosz, és felelj: fontosnak tartod, hogy az ifjak minél derekabbak legyenek?
MELÉTOSZ
Fontosnak tartom.
SZÓKRATÉSZ
Akkor mondd meg az athéni polgároknak, ki teszi derekabbá az ifjakat. Nyilvánvaló, hogy tudod, hiszen törődöl ezzel. A megrontójukat már meg is találtad: engem, amint mondod; be is vádoltál érte. De most jelöld meg azt, aki derekabbá teszi őket, és jelentsd Athén polgárainak, kicsoda az.
SZÓKRATÉSZ
Látod, Melétosz, hallgatsz, és egyetlen szót sem tudsz szólni. Nem elég bizonyíték ez azon állításomra, hogy soha nem törődtél ezzel? De hát mondd meg már, te derék ember, ki teszi derekabbá az ifjakat?
SZÓKRATÉSZ
Csakhogy én nem ezt kérdem, te legderekabb, hanem hogy kicsoda, melyik ember?
MELÉTOSZ
Ezek a bírák, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ
Hogy érted ezt, Melétosz? Ezek a bírák tudják az ifjakat nevelni és derekabbá tenni?
SZÓKRATÉSZ
Mindannyian, avagy némelyikük igen, némelyikük pedig nem?
SZÓKRATÉSZ
Derék beszéd! Ilyen nagy bőségében vagyunk hát az ifjúság jótevőinek. De folytasd: ezek az emberek, a hallgatóság is derekabbá teszi őket?
SZÓKRATÉSZ
Úgy látszik tehát, minden athéni polgár derekabbá és jobbá teszi az ifjakat, kivéve engem: egyedül én vagyok a megrontójuk. Ezt állítod, Melétosz?
SZÓKRATÉSZ
Akkor felelj most kérlek erre: úgy gondolod, a lovakkal is így van? Minden ember jobbá teszi a lovakat, és csak egy rontja el? Vagy pedig éppen az ellenkezője igaz: csak nagyon kevesen képesek derekabbá tenni a lovakat; akik értenek hozzá: a lovászok. A többiek pedig, ha foglalkoznak velük és használják őket, elrontják. Nem így van, Melétosz, a lovakkal is, és minden más élőlénnyel is? De bizony így van, akár tagadod, akár nem. Mert hiszen nagy-nagy szerencséjük volna az ifjaknak, ha csak egy ember rontaná őket, és a többi mind javítaná. Most már, Melétosz, eléggé bebizonyítottad, hogy sohasem gondolkoztál az ifjúságról, sohasem törődtél azzal, amiért engem törvényszék elé állítasz. De mondd meg még azt is, vajon derék vagy rossz emberek között jobb-e élnünk? Felelj hát, te derék ember; nem kérdezek nehezet. Nem tesznek-e a gonoszak a környezetükkel mindig valami rosszat, a jók pedig valami jót?
SZÓKRATÉSZ
És van-e, aki inkább óhajtja, hogy a vele élők ártsanak neki, mint hogy használjanak? Felelj, Melétosz! Hiszen a törvény is azt parancsolja, hogy felelj. Van-e, aki jobb szereti, ha ártanak neki?
MELÉTOSZ
Nincs ilyen ember.
SZÓKRATÉSZ
Akkor mondd meg azt is, miért idéztél engem ide; azért, mert szándékosan, vagy azért, mert akaratlanul rontom és teszem gonosszá az ifjúságot?
MELÉTOSZ
Azért, mert szándékosan teszed.
SZÓKRATÉSZ
Hogyan, Melétosz, annyival bölcsebb volnál te, ily fiatal létedre, nálam, az öregnél, hogy te fölismered: a rosszak mindig rosszat mívelnek a hozzájuk közel állókhoz, a jók meg jót – én pedig annyira tudatlan vagyok, hogy azt sem értem meg: ha a velem együtt élők közül valakit gonosszá teszek, annak a veszélynek teszem ki magam, hogy az ő részéről ártalom ér majd – és ilyen nagy bajt szándékosan okozok magamnak? Ezt nem hiszem el neked, és azt hiszem, más sem akad, aki elhiggye. Hanem vagy nem rontom meg az ifjakat, vagy ha megrontom, akaratlanul teszem, és így te mindkét esetben hazudsz. Ha pedig akaratlanul rontom meg őket, az ilyen akaratlanul elkövetett vétségért a törvény szerint nem ide kell idézni a vétkest, hanem felvilágosítani és jobb útra téríteni. De te óvakodtál attól, hogy engem fölvilágosíts, az eszedbe sem jutott, hanem ide idézel, ahová a törvény szerint a büntetésre, nem pedig a tanításra szorulókat kell idézni. Mindazonáltal mondd meg nekünk, te derék ember: mivel rontom meg szerinted az ifjakat? A vádirat szerint azt tanítom, hogy ne higgyenek az istenekben, akikben a város hisz, hanem más, új istenek működésében. Azt mondod, hogy ilyen tanítással rontom meg őket?
MELÉTOSZ
Igen, azt mondom.
SZÓKRATÉSZ
Akkor magyarázd ezt meg jobban nekem és ezeknek a férfiaknak. Mert én sehogy sem tudom megérteni, mit állítasz: azt tanítom-e, hogy bizonyos istenekben hinni kell, és így magam is hiszek az istenekben, és nem vagyok teljességgel istentagadó, és az a vétkem, hogy nem azokban az istenekben hiszek, akikben a város – ezzel vádolsz? Vagy azt állítod, hogy egyáltalán nem hiszek az istenekben, és másokat is erre tanítok?
MELÉTOSZ
Azt állítom, hogy egyáltalán nem hiszel az istenekben.
SZÓKRATÉSZ
Különös ember vagy, Melétosz: ugyan miért állítod ezt? Hát sem a napot, sem a holdat nem tartom istennek, mint a többi ember?
MELÉTOSZ
Nem bizony, bírák! Hiszen a napot kőnek mondja, a holdat meg földnek.
SZÓKRATÉSZ
Ejnye, te derék ember, hiszen te Anaxagorászt vádolod, nem engem! Annyira lenézed a bírákat, annyira tudatlannak tartod őket, hogy azt hiszed, nem tudják: amit te nekem tulajdonítasz, azt nem az athéni Szókratész, hanem a klazomensi Anaxagorász vallja. Bizony, athéni férfiak, most már egészen nyilvánvaló, hogy Melétosz ezekkel a dolgokkal sohasem törődött. Inkább azt hiszem, csupán kísérletet tesz: „Vajon rájön-e ez a bölcs Szókratész, hogy csak tréfálok, vagy becsaphatom őt is, meg a többieket is?” Hisz a vádirat önmagának mond ellent, mert mintha csak ezt mondaná: „Vétkezik Szókratész, mert nem hisz istenekben, hanem istenekben hisz.” Ezt pedig csak olyan ember mondhatja, aki játszik a szavakkal.
Felelj tehát nekünk, Melétosz: van-e ember, aki az emberi dolgok létezésében hisz, az emberek létezésében azonban nem? Van-e, aki a lovak létezésében nem hisz, de a lóversenyekében igen; vagy aki a fuvolásokéban nem, de a fuvolaszóéban igen? No, rajta, felelj.
MELÉTOSZ
Nincs ilyen ember.
SZÓKRATÉSZ
Szerencse, hogy nagy nehezen válaszoltál, ahogy a törvény parancsolja. És ez elég is nekem. Mert, Melétosz, nem lehet másképp. Te azt a vádiratot vagy azért nyújtottad be, hogy bennünket próbára tégy, vagy pedig mert nem tudtad, milyen valóságos vétkekkel vádolj engem. De hogy elhitesd bárkivel is, akinek csak egy csöpp kis esze van, hogy valaki, aki hisz az isteni dolgokban, nem hisz sem daimonokban, sem istenekben, sem héroszokban – az teljesen lehetetlen.
Menj hát a helyedre, derék Melétosz; nekem nincs több kérdésem hozzád.
Annak bizonyítására tehát, athéni férfiak, hogy Melétosz vádirata értelmében nem vagyok vétkes, azt hiszem, ennyi is elég. De mondottam már nektek: ha valami elveszejt engem, nem Melétosz vádja lesz az, hanem az emberek rágalmai és irigysége. Mert ez már sok más derék embert elveszejtett, és gondolom, fog is még elveszejteni; attól ugyan nem félek, hogy énvelem szakad meg a sor. De valaki talán azt mondhatná: „Nem szégyelled magad, Szókratész, hogy olyasmivel foglalkozol, ami a halált hozhatja neked?” Amire én azt felelem igaz szóval: „Nem jól beszélsz, ember, ha azt hiszed, hogy a férfinak, akiben csak egy kis érték van, az életben maradás vagy meghalás eshetőségeit kell mérlegelnie; nem, barátom, az igaz embernek csupán azt kell vizsgálnia, hogy igazságos vagy igazságtalan, derék vagy rossz emberhez illő dolgot cselekszik-e. Hiszen a te szavad szerint silány volna Thétisz fia is, aki annyira semmibe vette a veszélyt a gyalázathoz képest, hogy mikor istennő-anyja így szólott hozzá: «Gyermekem, ha barátod, Patroklosz haláláért bosszút állsz, és megölöd Hektort, magadnak is meg kell halnod, mert nyomban Hektor után készen vár rád is a végzet» – ő így felelt: «Ám haljak meg azonnal, ha megbüntettem a bűnöst, semhogy itt vesztegeljek nevetség tárgyaként, mint terhe a földnek.«”
Mert az igazság így hangzik, athéni férfiak: ahová valaki egyszer odaállt, ott kell maradnia, és nem szabad a halállal vagy bármi mással jobban törődnie, mint a gyalázattal.
Én pedig, aki a csatákban, Potidaiánál, Amphipolisznál és Délionnál helytállottam, és szembeszálltam a halállal, nagy szörnyűséget követnék el, férfiak, ha arról a helyről, melyet felfogásom és meggyőződésem szerint az isten jelölt ki nekem, hogy magamat és másokat vizsgálva éljek, megfutamodnék, mert félek a haláltól. Az igazság szerint ekkor idézhetnétek törvény elé, hogy nem hiszek az istenek létezésében, minthogy nem engedelmeskedem az isteni szónak, hanem félek a haláltól, és bölcsnek tartom magam, pedig nem vagyok az. Mert ha valaki fél a haláltól, férfiak, az bölcs nem lehet, mert azt hiszi, hogy tudja, amit nem tud. Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, nem a legnagyobb jótétemény-e az ember számára – és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj. Hogyne volna ez tudatlanság, méghozzá a legszégyenletesebb: azt hinni, hogy tudjuk, amit nem tudunk? Én, férfiak, ez ügyben is bizonyára abban különbözöm a legtöbb embertől – és ha valamiben, hát ebben merném magamat másnál bölcsebbnek mondani –, hogy mivel nem tudok eleget a túlvilágról, nem is képzelem, hogy tudok.
És ha ti így szólnátok hozzám: „Szókratész, most az egyszer még nem hallgatunk vádlóidra, hanem elbocsájtunk, de csak azzal a feltétellel, hogy soha többé nem foglalkozol az emberek vizsgálásával, soha többé nem bölcselkedel, ha pedig ezen mégis rajtakapunk, meghalsz” – ha tehát ezzel a feltétellel mentenétek föl, én azt felelném: szeretlek is, kedvellek is benneteket, athéni férfiak, engedelmeskedni azonban inkább az istennek engedelmeskedem, mint nektek, és amíg csak lélegzem és képes vagyok rá, nem hagyom abba a bölcselkedést, sem azt, hogy intsem és felvilágosítsam, akivel csak találkozom közületek, a szokott módon ekképp szólva hozzá: „Ejnye, te derék ember: athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb és legkiválóbb város polgára; nem szégyelled hát, hogy mindig csak a vagyonod gyarapítására van gondod, meg hírnevedre, dicsőségedre, de az igazságról, és arról, hogy magadat a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol, nem is gondolkozol?” Ha pedig valamelyikőtök ellentmond nekem, és azt állítja, hogy ő igenis törődik ezzel, kikérdezem, megvizsgálom, megcáfolom, és ha úgy látom, nincs birtokában az erénynek, de állítja, hogy igen, akkor össze is szidom, hogy a legtöbbet érő dolgokat becsüli a legkevesebbre, a silányabbakat pedig többre. Ezt meg fogom tenni
ifjúval és öreggel, akivel csak találkozom, idegennel is, városbelivel is. Mert tudjátok meg, athéni férfiak, hogy az isten parancsolja ezt nekem, és meggyőződésem, hogy nincs számotokra nagyobb jótétemény, mint ez az én istennek tett szolgálatom. Mert nem másban fáradozom én, minthogy a város ifjait és öregeit meggyőzzem: ne törődjenek buzgóbban testükkel és vagyonukkal, mint lelkükkel, mert nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből származik minden jó az ember számára, a magánéletben is, a közéletben is. Ha ezzel a beszéddel megrontom az ifjúságot, akkor valóban azt teszem. De hadd ismételjem, férfiak: akár elbocsáttok, akár nem, én semmiképpen nem fogok másképp cselekedni, még akkor sem, ha hússzor is meg kell halnom.
Ne zajongjatok, férfiak, hanem kérlek, hallgassatok türelemmel; hiszen úgy gondolom, még hasznotokra is válik, ha meghallgattok. Mert tudjátok meg: ha engem, aki olyan vagyok, milyennek mondom magam, kivégeztettek, nem annyira nekem árttok ezzel, mint magatoknak, mert nekem ugyan nem árthat Melétosz, hiszen nem isteni jog szerint való, hogy a silányabb árthasson a derekabbnak. Bizonyára megölethet vagy száműzhet vagy megfoszthat polgári jogaimtól; ezeket ő is, meg más is nyilván nagy bajnak tartja, én azonban nem. Én sokkal nagyobb bajnak tartom azt cselekedni, amit ő tesz, amikor megkísérel igazságtalanul megöletni egy embert. Én tehát, athéni férfiak, nem magamat védelmezem, hanem benneteket: ne vétkezzetek az isten ajándéka ellen azzal, hogy engem elítéltek. Mert ha engem kivégeztettek, nem egykönnyen találtok még egy embert, akit úgy küldött városotokra az isten, mint valamely nagy, nemes paripára, mely éppen nagysága miatt lomha, és rászorul arra, hogy egy bögöly felébressze. Úgy vélem, az isten engem ilyesvalaminek rendelt a város számára, hogy mindig a nyakatokon üljek, benneteket ébresztgetni, korholni és buzdítani soha meg ne szűnjek. Más ilyen ember nem egykönnyen kerül majd számotokra, férfiak; ezért, ha rám hallgattok, meg fogtok kímélni. Persze lehet, hogy mint a felriasztott szundikálók, haragotokban felém csaptok, és meg is öltök, de akkor azután az egész hátralevő életet alva
tölthetitek, hacsak az isten nem gondoskodik rólatok, és nem küld hozzátok másvalakit helyettem.
Hogy pedig engem valóban az isten adott a városnak, az a következőkből derül ki: nem vall emberi észjárásra, hogy a magam dolgaival egyáltalán nem törődöm, és immár annyi év óta elhanyagolom házi ügyeimet, a ti dolgaitokban viszont mindig tevékenykedtem, és egyenként fölkeresve benneteket, mint apátok vagy bátyátok szakadatlan arra buzdítalak, hogy az erénnyel törődjetek. És ha ebből hasznot húztam volna, úgy csak lenne magyarázata a dolognak. Most azonban magatok is láthatjátok, hogy vádlóim, akik egyébként oly szégyentelenül vádolgatnak, ekkora arcátlanságra mégsem vetemedtek, nem állították, tanút sem léptettek föl rá, hogy én valaha valakitől is fizetséget kértem vagy követeltem volna. Én pedig úgy gondolom, eléggé hiteles tanúval bizonyítom, hogy igaz, amit mondok: a szegénységemmel.
És tudjátok meg, férfiak, ha még nem lennétek bizonyosak benne: én soha senkivel szemben nem tágítottam az igazság oldaláról, még azokkal szemben sem, akiket rágalmazóim tanítványaimnak mondanak. Mert tanítója soha senkinek sem voltam; de ha valaki meg akarta hallgatni, mit beszélek és hogyan végzem hivatásomat, akár fiatal volt, akár öreg, ezt senkitől meg nem tagadtam. És nem úgy van, hogy csak akkor beszélek, ha pénzt kapok érte, ha pedig nem, akkor nem; szegénynek-gazdagnak egyaránt kész vagyok felelni, ha kérdezni akar; annak is, aki válaszolgatva kívánja meghallgatni, amit mondok. Hogy ezek közül aztán valaki derék emberré válik vagy sem, azért én, igazság szerint, a felelősséget nem vállalhatom, hisz soha senkinek tanítást nem ígértem, és nem is tanítottam.
Nem titkolok előttetek semmit sem, férfiak: vannak barátaim, akik a szökést ajánlották nekem, ahelyett hogy bíráim elé álljak. Én viszont azt mondtam nekik, mi lesz, ha a szökésre készülvén, elém állnak a város törvényei, és megkérdezik: „Mondd meg nekünk, Szókratész, mit forgatsz a fejedben?” Akkor mit válaszoljak a törvényeknek? Talán azt, hogy a város igazságtalanságot követ el velem, s helytelen ítéletet készül hozni? Csakhogy a törvények erre azt mondják: „Nem abban egyeztünk-e meg, mi, a törvények, és te, Szókratész, hogy elfogadod a város ítéletét, bármi legyen is az?” És erre nem tudok mást felelni, csak azt, hogy így igaz. „Vizsgáld meg hát, Szókratész folytatnák a törvények –, vajon igazunk van-e, amikor azt mondjuk, hogy azzal, amit megkísérelsz, igazságtalanságot szándékozol ellenünk elkövetni? Mert miután világra hoztunk, fölneveltünk, tanítottunk, és részt juttattunk neked és minden polgártársadnak a város javaiból, azt is meghirdettük, hogy minden athéni polgárnak, ha nem tetszenek neki a város szokásai, és mi, a törvények, joga van magával vinni a vagyonát, és eltávoznia, ahová akar, és közülünk, törvények közül, egyetlenegy sem állja útját. Aki azonban közületek itt marad, látva, hogy
miképp hozzuk az ítéleteket és hogyan kormányozzuk a várost, arról elmondhatjuk, életével egyezett bele, hogy mindent megtesz, bármit parancsolunk; és ha mégsem engedelmeskedik nekünk, vét az igazság ellen, mert megtagadja az engedelmességet, noha mi vagyunk a szülei, mi vagyunk a fölnevelői, és jóllehet önként beleegyezett, hogy engedelmeskedik nekünk, sem nem engedelmeskedik, sem meg nem győz bennünket cselekedeteink helytelenségéről. Holott mi rábíztuk a választást: vagy engedelmeskedjék, vagy győzzön meg bennünket a maga igazáról.
Te viszont sem a magad becsületével, sem velünk nem törődöl, hanem megkísérelsz elpusztítani bennünket: meg akarsz szökni, szerződésünk ellenére, holott megfogadtad, hogy létedet hozzánk igazítod. Felelj hát először is erre: igazat szólunk-e, amikor azt állítjuk, hogy nemcsak szóval, hanem tettel is beleegyeztél, hogy mint a város polgára engedelmeskedsz nekünk?”
És mi mást felelhetnék én erre, athéni polgárok, mint azt, hogy beleegyeztem?
„Akkor tehát – folytatnák a törvények – valóban megszeged a velünk kötött egyezséget, pedig nem kényszerűségből vetetted alá magad nekünk, és nem is azért, mert becsaptak, vagy mert túlságosan rövid idő alatt kellett határoznod, hiszen hetven éved volt, hogy eltávozzál innen, ha nem tetszünk neked. De te sem Lakedaimónt nem választottad, sem Krétát, melyekről pedig gyakorta mondogattad, hogy jók a törvényeik, sem más görög vagy barbár várost, hanem kevesebbszer távoztál ebből a városból, mint a sánták, a vakok vagy egyéb nyomorékok. Ennyire tetszett neked ez a város, és tetszettünk mi is, a törvények – hiszen kinek tetszenék egy város, ha nem tetszenek a törvényei? És most mégis megszeged az egyezségünket? Bizony, nem szeged meg, Szókratész, ha ránk hallgatsz, s nem akarsz nevetségessé lenni azáltal, hogy elhagyod a várost. Mert vizsgáld csak meg, mi jót teszel magaddal és a hozzád tartozókkal, ha megszeged egyezségünket és vétesz ellenünk. Hisz csaknem bizonyos, hogy a hozzád tartozóknak ebben az esetben maguknak is menekülniük kell, és így elvesztik hazájukat és vagyonukat; téged pedig, bármely szomszédos városba mész, ahol törvények uralkodnak, úgy fogadnak majd, akik szívükön viselik városuk sorsát, mint államuk ellenségét, hiszen te is ellensége vagy a
törvényeknek. Cselekedeteddel vádlóid tekintélyét is megszilárdítod, mert aki megrontója a törvényeknek, arról nagyon is elhihető, hogy megrontója a fiatal és tapasztalatlan embereknek. Vagy talán messze elkerülöd majd azokat a városokat, ahol törvények uralkodnak? De ha ezt teszed, mi értelme lesz az életednek?
Vagy mégis fölkeresed a város polgárait, hogy szóba elegyedj velük – ugyan mit mondasz majd nekik, Szókratész? Talán azt, amit itt, közöttünk, szakadatlanul hangoztattál, hogy az ember legnagyobb kincse az erény és az igazságosság, valamint a törvényesség és a törvények? Mit gondolsz, Szókratész, lesz még hitele a szavadnak Vagy eltávozol erről a vidékről, és Tesszáliába költözöl; ott aztán igazán nagy a zűrzavar, és meglehet, hogy élvezettel hallgatják majd, ha elmondod, milyen nevetséges módon szöktél meg városodból, álöltözetben, állatbőrbe bújva. De hogy öregember létedre, akinek az életéből a természet rendje szerint amúgy is kevés van már hátra, olyan mohósággal ragaszkodsz az élethez, hogy ezért a legszentebb törvényeket megszeged – mit gondolsz, Szókratész, erről nem beszél majd senki? Lehet, hogy nem, ha senkit sem bántasz; de ha csak egyetlen embert megsértesz, lesz mit hallgatnod, mégpedig aligha kedvedre való beszédet. Mindenki előtt megalázkodva, rabszolgamódon fogsz hát élni, ez lesz a sorsod, mert másmilyen sorsod nem lehet. Mi lesz így Szókratészből, mi lesz az igazságosságból és a többi erényből, amelyeknek létét szakadatlanul hirdeted? Vagy talán gyermekeidnek akarod szentelni az életedet, hogy őket fölneveld és tanítsad? De hogyan,
Szókratész? Tesszáliába viszed, ott neveled és tanítod őket, megfosztva gyermekeket hazájuktól? Még erre is képes lennél? Vagy itthon hagyod őket, hogy városunkban nevelkedjenek? De mért gondolod, hogy derekabb emberek lesznek, ha te életben maradsz, hiszen soha többé nem találkozhatnak veled? Vagy mért gondolod, hogy ha Tesszáliába költözöl, barátaid majd gondoskodnak róluk, ha pedig a túlvilág lesz új hazád, akkor nem gondoskodnak? Bizony, Szókratész, ha csak valamit is érnek a barátaid, hinnünk kell, hogy gondoskodnak gyermekeidről, akármi lesz is a te sorsod. Tehát hallgass ránk, nevelőidre, a törvényekre, és sem a gyermekeidet, sem az életedet, sem semmi mást ne becsülj többre az igazságnál. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha megteszed, amire készülsz, sem a te életed, sem a tiéid élete nem lesz jobb, sem itt a földön, sem a túlvilágon. Mert meglehet, hogy ugyan igazságtalanul kényszerülsz majd távozni Hadész birodalmába, de nem mi, törvények leszünk ennek okozói, hanem az emberek, akik a törvényeket végrehajtják. Rá ne vegyenek hát barátaid, hogy az igazságtalanságért igazságtalansággal, a gonoszságért gonoszsággal fizess, és az egyezséget, amelyet velünk önként kötöttél, megszegd. Hanem te csak azt tegyed, Szókratész, amit mi mondunk, különben azoknak ártasz, akik ezt legkevésbé érdemlik meg: önmagadnak, barátaidnak, hazádnak, és
nekünk, a törvényeknek.” Ily módon szólnának hozzám a törvények, polgárok, és a szavuk oly erős, hogy másra hallgatni sem nem tudok, sem akarni nem akarok.
De legyen már elég, férfiak. Talán akad köztetek, aki most bosszankodik, mert visszaemlékezik önmagára, mikor ennél sokkal jelentéktelenebb pörben könnyek között könyörgött és esdekelt a bíráknak, és hogy mennél inkább szánakozzanak rajta, elhozta elétek gyermekeit és sok más rokonát és barátját – én pedig ezt nem teszem, noha veszedelem fenyeget, méghozzá, amint látom, a legnagyobb veszedelem. Könnyen lehet, hogy akad majd, aki emiatt sértve érzi magát önérzetében, és ezért neheztelve, haragjától befolyásolva adja majd le szavazatát. Ha tehát valamelyikőtök így érez – bár én nem tartom ezt méltányosnak –, de ha mégis így lenne, úgy hiszem, illendő, ha szólok hozzá: „Nekem, kiváló férfiú, szintén vannak rokonaim is, fiaim is, mégpedig három: egy már ifjú, kettő még gyermek. Mindazonáltal egyiküket sem hoztam el ide, hogy ezzel hozzátok felmentő szavazatért esdekeljek.” Miért nem teszek semmi ilyesmit? Mert nem igazságos, hogy a bírákhoz könyörögjünk és ők a könyörgőket mentsék fel. Ellenkezőleg, a bírákat föl kell világosítani és meg kell győzni. Mert nem azért bíró a bíró, hogy az igazságot kegyelemből osztogassa, hanem azért, hogy az igazság szerint ítéljen. Hiszen meg is esküdött,
hogy nem annak kedvez, aki megtetszik neki, hanem a törvények szerint ítélkezik. Sem nekünk nem szabad tehát benneteket esküszegésre szoktatnunk, sem nektek hozzászoknotok, mert így mindnyájan vétkeznénk.
Ne késztessetek hát arra, athéni férfiak, hogy olyasmit cselekedjem, amit sem szépnek, sem igazságosnak, sem istenesnek nem tartotok – különösen akkor nem, mikor éppen istentelenséggel vádolnak. Mert ha esdeklésemmel eskütök megszegésére kényszerítenélek benneteket, akkor valóban arra tanítanálak, hogy ne higgyetek az istenetekben, és éppen védekezésemmel vádolnám magam igazán. De én hiszek az istenekben, férfiak, méghozzá úgy, mint egyik vádlóm sem – és most rátok és az istenekre bízom, hogy úgy ítéljetek fölöttem, ahogy számomra is a legjobbnak ígérkezik, és számotokra is.
HANG
Feleljetek hát, bírák: vétkes-e az athéni Szókratész, vagy nem vétkes?
HANG
Szóljon a vádló: milyen büntetést indítványoz a vétkesnek?
SZÓKRATÉSZ
Nem haragszom azért, athéni férfiak, hogy engem vétkesnek nyilvánítottatok, és erre sok okom van. Nem is ért váratlanul, sőt inkább csodálkozom a szavazatok számán, mert nem hittem volna, hogy ilyen kevésen múlik a felmentésem.
Vádlóm tehát halálbüntetést indítványoz számomra. És én? Én ugyan miféle ellenindítványt tegyek, férfiak? Az igazság azt parancsolja, hogy csak azt kérjem magam számára, amit megérdemlek. Mit is hát? Milyen büntetést vagy bírságot érdemlek meg, amiért egész életemben soha nem henyéltem, ügyet sem vetettem arra, amivel a legtöbb ember törődik: a vagyonszerzésre, a gazdálkodásra, a hadvezéri állásokra, népgyűlési szereplésre és más hivatalokra? – hanem mindenkit egyenként felkeresve, a legnagyobb jótéteményben részesítettelek benneteket (legalábbis én így hiszem), mert megkíséreltem mindegyikteket meggyőzni: előbb azzal törődjék, hogyan lehet a legderekabb és a legokosabb, és csak azután a többi dolgával. Mit érdemlek tehát, amiért ilyen vagyok? Mindenesetre valami jót, athéni férfiak, ha valóban érdemem szerint kell javaslatot tennem; mégpedig olyasféle jót, ami megillet engem. Mi illet hát meg egy olyan férfiút, aki szegénységben kénytelen élni, hogy benneteket buzdíthasson? Az ilyen ember, athéni férfiak, leginkább arra érdemes, hogy a város vendége legyen haláláig. Őt még sokkal inkább megilleti ez a megtiszteltetés, mint azt, aki Olümpiában a fogatversenyen győzelmet arat, mert az a boldogságnak csak látszatát adja nektek, én pedig
valóban boldoggá teszlek benneteket; ezután meg ő nem szorul rá az eltartásra, de én rászorulok. Ha tehát érdemem szerint tehetem meg indítványomat, akkor azt kérem magam számára, hogy holtomig a város vendége legyek.
Talán úgy vélitek, hogy most is ugyanolyan elbizakodottan beszélek, mint az előbb, amikor megtagadtam, hogy esedezzem és szánalmat keltsek bennetek. Pedig nem az elbizakodottság beszél belőlem, athéniak, hanem az igazság. Mert meggyőződésem, hogy szántszándékkal senkinek sem vétettem, bár benneteket erről meg nem győztelek, mert csak nagyon rövid ideig beszélhettünk egymással, és ilyen rövid idő alatt nem könnyű oly nagy rágalmakat kiirtani belőletek. De mivel meggyőződésem, hogy senkinek sem vétettem, nem vétkezhetem magam ellen sem, és nem mondhatom, hogy büntetést érdemlek. Hiszen mitől való féltemben tenném ezt? Talán hogy ne szenvedjem el azt a büntetést, amit Melétosz indítványoz számomra, és amiről sem azt nem tudom, hogy jó, sem azt, hogy rossz? Ehelyett válasszak olyasmit, amiről tudom, hogy rossz, és arra ítéljem magam? Talán börtönre? De hát mi értelme lenne az életemnek a börtönben? Vagy pénzbírságra és bebörtönzésre, amíg a bírságot ki nem fizetem? Ez számomra ugyanaz, mert hiszen nincs vagyonom, amiből kifizethetném. Vagy számkivetést indítványozzak? Hiszen ezt talán ti is helybenhagynátok. De ugyancsak ragaszkodnom kellene az élethez, ha olyan esztelen volnék, hogy ne tudnám: ti, noha polgártársaim vagytok, nem voltatok képesek elviselni engem és szavaimat, hanem olyan terhessé és
gyűlöletessé váltam számotokra, hogy íme, szabadulni akartok tőlem – mások majd szívesebben elviselik? Szó sincs róla, férfiak.
De különben is: milyen lenne az életem, ha vénkoromra elhagynám hazámat, és egyik városból a másikba vándorolva, mindegyikből kiűzetve élnék. Jól tudom ugyanis, hogy bárhová érkezem, az ifjak mindenütt hallgatnák szavaimat, csakúgy, mint idehaza. És ha elűzöm őket magamtól, akkor ők űznek ki engem, rábeszélve erre az öregebbeket; ha pedig nem űzöm el őket, akkor apjuk és rokonaik teszik ezt velem, éppen őmiattuk. De talán azt mondhatná valaki: „Hát csendben és nyugton maradva nem lehet élned, Szókratész, ha tőlünk távozol?” Ez az, amiről a legeslegnehezebb meggyőznöm némelyteket. Mert ha azt mondom, hogy ez annyi, mint nem engedelmeskedni az istennek, és hogy ezért lehetetlen nyugton maradnom – ezt nem hiszitek el nekem És ha azt mondom, hogy az ember számára épp ez a legfőbb jó, hogy naponta az erényről és más olyan dolgokról beszélgethet, amilyenekről engem hallottatok társalogni, amikor magamat és másokat vizsgáltam, és hogy a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet – ha ezt mondom, még úgy sem hiszitek el nekem. Pedig hát, férfiak, mindaz igaz, amit mondtam, csakhogy erről benneteket meggyőzni nem könnyű feladat. Végezetül pedig azért nem kérhetek magamra ítéletet, mert nem is szoktam hozzá, hogy magamat valami rosszra érdemesnek tartsam. Ha volna vagyonom,
pénzbüntetést javallanék, akkorát, amekkorát ki tudnék fizetni: hiszen ebből semmi károm nem lenne. De tudjátok, hogy nincs miből fizetnem, hacsak nem akartok annyira ítélni, amennyit ki is tudnék fizetni. Talán tudnék fizetni egyetlen ezüst minát: ekkora összeget indítványozok tehát, ha meg kell hogy büntessetek.
HANG
Feleljetek, bírák: milyen büntetés illeti a törvény előtt vétkes Szókratészt?
MÁSODIK BÍRÓ
Egy mina pénzbüntetés.
SZÓKRATÉSZ
Mindössze igen rövid idő miatt keveredtek rossz hírbe, athéni férfiak, és vonjátok magatokra annak a vádját, aki szidalmazni akarja a várost, hogy megöltétek Szókratészt, a bölcset; mert ha nem is vagyok bölcs, annak neveznek majd engem, akik benneteket szidalmazni kívánnak. Ha csak rövid ideig vártatok volna, önmagától is bekövetkezik, amire ítéltetek: hiszen látjátok koromat, hogy milyen közel vagyok már a halálhoz. Nem mindannyiotoknak mondom ezt, csak azoknak, akik a halálomra szavaztak. És ugyancsak nekik mondom még a következőt is: valószínűleg azt hiszitek, férfiak, azért vesztem el, mert híjával voltam a bizonyító érveknek, amelyekkel meggyőzhettelek volna benneteket. Csakhogy ez egyáltalán nem igaz. Elvesztem, mert híjával voltam, nem a bizonyító érveknek, hanem a vakmerőségnek és az arcátlanságnak, mert nem voltam arra hajlandó, amit oly szívesen hallgattatok volna: hogy sírok, jajveszékelek, és mindenféle mást teszek és mondok, ami méltatlan lett volna hozzám, de amit másoktól megszoktatok. De miként az előbb sem tartottam megengedhetőnek, hogy a veszély miatt szabad emberhez méltatlant cselekedjem, most sem bánom, hogy így védekeztem, hanem sokkal szívesebben választom az ilyen védekezés után a halált, mint az olyan után az életben maradást. Mert sem a törvény előtt, sem háborúban, sem nekem, sem senki másnak nem
szabad csak azon mesterkednie, hogy a halált, bármi módon is, de elkerülje. Hiszen nem nehéz megmenekülni a haláltól, férfiak; sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől, mert ez a halálnál sokkalta fürgébb. Így engem, aki lassú járású vagyok, és öreg, a lassabban futó ellenség ér utol, védőimet pedig, akik fiatalok és fürgék, a gyorsabban futó: a gonoszság. Ők is, én is elítélve távozunk innen; engem ti ítéltetek halálra, bírák – őket az igazság marasztalja el. Mindennek bizonyára így kellett történnie, és hiszem, hogy így van helyesen.
Most pedig a jövőt szeretném megjósolni nektek, akik elítéltetek; hiszen ott állok már, ahol az emberek leginkább szoktak jósolgatni: a halál pitvarában. És én azt mondom nektek, férfiak, akik megöltök engem, hogy halálom után elér benneteket a megtorlás, amely sokkal súlyosabb lesz számotokra, mint nekem a halálbüntetés. Azért tettétek ezt velem, mert azt hittétek, megszabadultok attól, hogy életetekről számot kelljen adnotok. Én viszont állítom: épp az ellenkezője történik majd veletek. Még többen lesznek ezentúl, akik számadásra vonnak benneteket; ezeket eddig én tartóztattam, ezért nem vettétek észre őket. És ők annyival terhesebbek lesznek, és annyival több bosszúságot okoznak majd nektek, amennyivel fiatalabbak nálam. Mert nem jól gondolkodtok, ha azt hiszitek, hogy ha egyeseket megöltök, azzal bárkit is meggátoltok abban, hogy felelősségre vonjon benneteket helytelen életetekért. Így nem szabadulhattok attól, ami nektek terhes; egyedül úgy szabadulhattok a felelősségre vonástól, ha nem másokkal alkalmaztok erőszakot, hanem magatokat készítitek fel, hogy a legderekabbak legyetek. Tőletek, akik a halálomra szavaztok, ezzel a jóslattal el is válok.
A fölmentésemre szavazókkal azonban szíves-örömest elbeszélgetnék, amíg a tisztségviselőknek egyéb dolguk van, és amíg nem indulok oda, ahol majd meg kell halnom. Maradjatok hát addig még velem, férfiak. Nektek, barátaim, föl szeretném tárni, mi a jelentősége annak, ami most velem történt. Velem ugyanis, bírák – mert azt hiszem, benneteket joggal nevezlek bíráknak –, valami csodálatos történt. Tudnotok kell, hogy bennem már gyermekkorom óta újra meg újra megszólal egy isteni hang; és ahányszor megszólal, mindig lebeszél arról, amit helytelenül tenni szándékozom, rábeszélni pedig soha nem beszél rá semmire. Most pedig olyasmi történt velem, amiről azt gondolhatná valaki, hogy a legnagyobb baj, és annak is szokás tartani. Velem pedig sem kora reggel, mikor hazulról eltávoztam, sem itt a törvényszék előtt, sem beszéd közben, sohasem szállt szembe az isten jeladása. Máskor bizony nemegyszer a szó közepén állított meg, figyelmeztetvén, hogy rosszat cselekszem; most azonban, az egész tárgyalás alatt, sem tetteimben, sem szavaimban nem ellenkezett velem. Ugyan mi lehet ennek az oka? Megmondom nektek, férfiak: az, hogy ami most velem történt, alighanem valami jó dolog, és eszerint nem lehet igazuk, akik úgy vélik, hogy a halál a legfőbb rossz. Nagy bizonyságom van erre: lehetetlen, hogy a szokott jel ne szegült volna ellenem, ha nem lett volna jó, amit tenni készültem.
Így hát nektek is, bírák, jó reménységgel kell lennetek a halált illetőleg, és nem szabad elfelejtenetek az igazságot, hogy a jó emberrel nem történhetik rossz, sem életében, sem halálában. Az én ügyem sem magától vett ilyen fordulatot, hanem bizonyos, hogy jobb már nekem így: holtnak lennem, és szabadnak a bajoktól. Ezért is nem tartott vissza a jel, és ezért is nem haragszom vádlóimra, és azokra, akik elítéltek. Ámbár ők nem ebben a hitben vádoltak meg és ítéltek el, hanem mert azt hitték, hogy ártanak ezzel nekem, és ezért megérdemlik a korholást. Most már csak egyetlen kérésem van hozzájuk; ha majd a fiaim felserdülnek, őrajtuk álljatok bosszút, athéni férfiak, szakasztott úgy bántsátok őket, ahogyan én bántottalak benneteket, ha látjátok, hogy a pénzzel vagy bármi mással jobban törődnek, mint az erénnyel, vagy azt hiszik, érnek valamit, pedig semmit sem érnek; korholjátok akkor őket, úgy, mint én benneteket, hogy nem azzal törődnek, amivel kell, és hogy úgy vélik, érnek valamit, pedig semmirekellőek. Ha ezt teszitek, igazságosak lesztek velem is, meg a fiaimmal is. De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.
Xantippe
HANG
Szókratész bölcs volt, az emberiség tanítója. Ellenségei a halálba küldték. Xantippéról, a feleségéről, annyit tudunk, hogy rossz természetű, házsártos asszony volt, aki megkeserítette a bölcs életét.
KRITÓN
Hírt hoztam, Xantippe.
KRITÓN
Ne jajgass. Az ember azért él, hogy meghaljon. Szókratész célba ért.
KRITÓN
Nem a halottak siratnivalók, hanem az élők. De Szókratész szépen élt.
KRITÓN
Szépen halt meg. Ez a legtöbb, amit a haláltól várhatunk.
XANTIPPE
Mit érdekel, hogy halt meg. Én mért nem lehettem ott? Mért nem akarta, hogy vele legyek?
KRITÓN
Békén akart meghalni. Hogy ne zavarja a jajgatás.
XANTIPPE
De mért zavarta az én jajgatásom? Mért nem burkolódzott bele, hogy magával vigye a túlvilágra?
KRITÓN
Szókratész tudta, hogy élni az emberekkel kell, de meghalni egyedül. Arcára húzta a takarót, hogy bennünket se lásson, és mi se lássuk, amikor találkozik az ismeretlennel.
XANTIPPE
Ha láthattam volna az arcát. A szemét, amikor elhomályosul. Legalább a kezét foghattam volna.
KRITÓN
Neki volt szüksége kíméletre, nem neked.
XANTIPPE
Kinek nehezebb: aki elmegy a túlvilágra, vagy akinek élnie kell továbbra is? Az élet nehezebb, vagy a semmi?
KRITÓN
Mit segített volna, ha látod?
XANTIPPE
Ha megfogja a kezem. Ha rám néz. Ha elbúcsúzik tőlem. Nem ott, előttetek. A túlvilág szélén, amikor már csak ő van, meg én. Hogy mert kirekeszteni a halálából is?
KRITÓN
Már megitta a mérget, s még mindig tanított bennünket.
XANTIPPE
Amíg élt, jöttek az asszonyok, és irigyeltek: jó neked, a te férjed Szókratész, a bölcs. És jöttek az ifjak, és tiszteltek, mert férjem a bölcs Szókratész.
KRITÓN
Boldoggá tette az embereket.
XANTIPPE
Kit tett boldoggá?
KRITÓN
Az emberiséget. Amit tanultunk, tőle tanultuk. Ha ismerjük a világot, neki köszönhetjük.
XANTIPPE
Reggel fölébredtem: egyedül. Délben ebédeztem: egyedül. Eljött az este: egyedül. És még a halálában se lehettem vele.
KRITÓN
A bölcs a világé, nem a tiéd.
XANTIPPE
Szókratész az enyém volt. Az én uram.
KRITÓN
Úgy sírtunk, mintha apánkat vesztettük volna el. Több volt ő nekünk, mint az apánk: tanítónk, mesterünk.
XANTIPPE
Majd találtok magatoknak más mestert. Aztán ti lesztek a mesterek, és akkor találtok magatoknak tanítványokat. De nekem nincs többé Szókratészem.
KRITÓN
Az emlékeid megmaradnak.
XANTIPPE
Az emlékeim? Miféle emlékeim? A vetett ágy, amibe nem feküdt bele? Az étel, amit nem evett meg? Az ölelés nélkül maradt testem?
KRITÓN
Akkor mért siratod?
XANTIPPE
Mit tudsz te az emlékeimről? Ismerted te Szókratészt?
KRITÓN
Mesterem volt. Nekünk adta a gondolatait.
XANTIPPE
Ismerted te Szókratészt, aki kiült velem a dombra, a város szélén, amikor gyöngyházszínű az alkony?
KRITÓN
Az alkonyt szerette legjobban. Azt mondta, a fény elvakítja a gondolatokat, a sötétség elrejti. Az alkony a gondolkodók órája.
XANTIPPE
Azt mondta: a fény elriasztja a szerelmet, a sötétség elrejti. Alkonyatkor vett az ölébe, amikor nem volt már árnya a bokroknak, a napfény nem világította meg a testünket úgy, és a sötétség nem takarta el.
KRITÓN
Szerencsés vagy, hogy vele éltél.
XANTIPPE
Hajnalban, mikor felébredtem, ott ült a küszöbön, és gondolkodott. Én csak néztem, és feküdtem a meleg ágyban. Ő néha rám mosolygott. Érted? Gondolkodott, és néha rám mosolygott.
KRITÓN
Szerencsés vagy, hogy vele éltél.
XANTIPPE
Én vagyok a föld legszerencsétlenebbje, mert Szókratésszal éltem. A lelketlen Szókratésszal.
KRITÓN
Többet tudott a lélekről, mint mi valamennyien.
XANTIPPE
Ismerted te Szókratészt? Szókratészt, aki napokig nem jött haza? Aki csak a homlokom fölé hajolt, hogy megérintse a szájával? Akit ha szidtam, akkor is csak hallgatott?
KRITÓN
Mért bántottad annyit?
XANTIPPE
Elégettem a kedves könyveit. Pöröltem vele, amikor aludni akart. Ha gondolkozni kívánt, szerelemért nyaggattam. Ha az ölemet kérte, megtagadtam. Ha le akart ülni, elvettem alóla a széket. Ha éhes volt, kiöntöttem az ételt a fazékból.
KRITÓN
Sosem panaszkodott rád.
XANTIPPE
Mert nem érdekelte! Érted? Vert volna el, hogy legalább a kék foltokat érezzem a testemen. Hurcolt volna végig hajamnál fogva a házon, hogy a fejbőrömön érezzem a keze nyomát.
KRITÓN
Azért nem tette, mert szeretett.
XANTIPPE
Azért nem tette, mert nem szeretett.
KRITÓN
Azt tanította: a szeretet kímélet. Mi mást tehetünk az emberekért, mint hogy megkíméljük őket indulatainktól?
XANTIPPE
Szítottál már tüzet, amit hiába fújtál, hiába tápláltál szalmával és forgáccsal, nem akart föllobbanni?
KRITÓN
Ha van parázs, a szalma lángra lobban.
XANTIPPE
De ha nincs? Ha csak hamu van? Már kiszakad a tüdőd, de nincs más, csak szürke hamu. Hiába keresel egyetlen, csak egyetlen piros szikrát. Csak fújod, és szürke lesz a szalma, a gally, csupa szürke hamu lesz az arcod is.
KRITÓN
Szókratész halott, Xantippe.
XANTIPPE
A teste alá máglyát raknak. Olajat öntenek a csóvákra, hogy lángra kapjon a fa. Aztán elég a máglya, elhamvad a parázs, kihunynak a szikrák, és nem marad más, csak a szürke hamu.
KRITÓN
Nincs örök tűz, csak a gondolat. Azt nem pusztítja el sem a méreg, sem a máglya. Abból sosem lesz hamu, Xantippe.
XANTIPPE
Ha úgy érezte, boldogtalan, az ölembe hajtotta a fejét. És ha boldog volt, akkor is. Nem kellett, hogy beszéljen, fejéből az ölembe szállt a boldogtalanság: megszabadítottam tőle. A boldogság is belém szállt, hogy visszaadjam neki, megkétszerezve.
KRITÓN
Mi csak kaptunk tőle. Mit is adhattunk volna neki? Ki adhatott volna valamit Szókratésznak?
XANTIPPE
Hol voltatok ti még, amikor elmondta nekem, hogy megváltja a világot? Hogy a gondolatai megjavítják az embereket, és nem lesz többé rossz a földön, csak boldogság meg öröm?
KRITÓN
Ha kimégy a piacra, az ő gondolatait hallod. Ha találkozol egy jó emberrel, általa lett jóvá. Ha bölcs szavakat hallasz, tőle tanulták.
XANTIPPE
Elvettétek tőlem. Magatokhoz csalogattátok, hogy a tiétek legyen. Elhitettétek vele, hogy a világ több, mint én.
KRITÓN
A gondolat a világé.
XANTIPPE
Engem előbb ismert, mint a világot. Én voltam neki a világ. Nem volt szüksége a világra, csak rám.
KRITÓN
A világnak volt szüksége rá.
XANTIPPE
Még a halálát is elvettétek tőlem. Nem nekem halt meg, hanem a világnak: hadd lássa a világ, hogy hal meg Szókratész!
KRITÓN
Senki sem látta. Arcára húzta a takarót. Amikor a szolga kitakarta, már nem nézett ránk a szeme.
XANTIPPE
Ha hív, megyek vele. Ünneplő ruhába öltözöm, megkenem a testem, virágot tűzök a hajamba, úgy megyek vele.
KRITÓN
Az utolsó óráit is megkeserítetted. Ostoba vénembernek nevezted, aki azzal játszadozik, hogy az életét adja a világért.
XANTIPPE
Az is volt. Ostoba vénember. Pojáca. Azt képzelte, mindenki őt figyeli: a nagy, a bölcs Szókratészt! Odaadta a világnak az életét, és odaadta a halálát is. Pedig kit érdekel Szókratész? Megállt az élet, amikor meghalt Szókratész? A piacon elnémultak az emberek, a kereskedők összecsomagolták portékájukat, a szántóvetők eltörték az eke szarvát?
KRITÓN
Az élet nem állt meg. És mégis megállt. Te ezt nem érted.
XANTIPPE
Nem értem. De azt mondd meg, melyikőtök kísérte el Szókratészt?
KRITÓN
Nem hívott senkit. Nem is engedte volna, hogy kövessük.
XANTIPPE
Ennyire futja a hűségetekből? Ha nem engedi, hagyjátok, hogy egyedül menjen? Egyedül botorkáljon öreg lábával a hosszú úton? És ha megszomjazik, ki ad neki inni? Ki támogatja, ha már nem bírják az inai? Ki adja neki iránytűnek a szeretetét, hogy el ne tévedjen a sötétben?
KRITÓN
Ahol ő jár, nincs szükség se italra, se szeretetre.
XANTIPPE
Sose volt szüksége szeretetre. Mert ő sem szeretett soha senkit. Szíve sem volt, csak nagy koponyája, tele bölcs gondolattal.
KRITÓN
A föld nem hordott még hátán olyan bölcset, mint Szókratész.
XANTIPPE
És ez a nagy bölcs annyit sem tudott, hogy egy morzsányi szeretet többet ér minden igazságnál? Hogy egyetlen ember, aki az övé, több, mint az egész világ?
KRITÓN
Te mért nem követted?
XANTIPPE
Benneteket nem hívott, de várta, hogy kövessétek. Hogy legyen, aki elszórakoztatja a hosszú úton, azzal, hogy meghallgatja. Hisz csak az érdekelte, hogy meghallgassák, és csodálják a bölcsességét.
KRITÓN
Keveset beszélt. Inkább kérdezett. Azt akarta, mi beszéljünk.
XANTIPPE
Ennyire ostoba vagy? Azt sem tudod, hogy ti csak a szája voltatok? Hogy bármit mondtatok, azt ő mondta? Hogy ha hallgatott, akkor általatok beszélt?
KRITÓN
Mért nem mentél vele?
XANTIPPE
Ha hív, kibontom a hajam, ünnepi saruba bújok. Én megéreztem volna, még ha meg sem szólal. Nem úgy, mint ti, akik oda se figyeltetek rá.
KRITÓN
Azt mondta, legyek önmagam, akkor követem őt.
XANTIPPE
Ültetek a lábánál, és hallgattátok, de sosem értettétek. Elvette tőlem magát, hogy a világé legyen, de Szókratészt csak én értettem.
KRITÓN
Mozsarat kongattál, amikor töprengett. Ráförmedtél, meszelje ki a házat, amikor az igazságot kereste.
XANTIPPE
Soha nem rólam gondolkodott. És ha beszélt, nem nekem beszélt. Olyan mindegy volt neki, kinek beszél.
KRITÓN
De te nem hagytad beszélni. Ráuszítottad a gyerekeket, cibálják a haját, kérjenek tőle pénzt. Amikor aludt, fűvel csiklandoztad.
XANTIPPE
Ha engem akart volna tanítani, odaülök a lábához, és sosem mozdulok el többé. Mért nem engem akart tanítani?
KRITÓN
Talán mert ostoba vagy.
XANTIPPE
Lehet. Ostoba, mint a termőföld. Mint az anyák, akik gyereket szülnek. Mint minden asszony, aki férfit fogad az ölébe. De ha én ostoba vagyok, a világ is az.
KRITÓN
A világ ostoba, Xantippe. Szókratész ezt tanította. És ezért tanította a világot.
XANTIPPE
És ti okosak lettetek a tanításától? Most már ti is tudjátok, hogy a világ ostoba, és Xantippe is ostoba. Csak ti vagytok bölcsek, a bölcs Szókratész bölcs tanítványai!
KRITÓN
A világ ostoba, és az ember azért él, hogy okosabbá tegye. Ezért kell a világért élni, nem egy emberért.
XANTIPPE
De Szókratész az enyém volt.
KRITÓN
Mindnyájunké volt.
XANTIPPE
Az én ölembe hajtotta a fejét.
KRITÓN
Azt mondtad, sose szeretett senkit.
XANTIPPE
Fürjecskének hívott. Én meg énekeltem neki. Azt mondta, akkor tud a legjobban gondolkozni, ha hallja a hangom.
KRITÓN
Örülj az emlékeidnek.
XANTIPPE
Mindent elfelejtett. Szókratész, a bölcs, mindent elfelejtett. Az alkonyokat és a hajnalokat, a nevemet és a mosolyomat, a testemet, a számat, a hajamat. Egy folt maradt az agyában: ennyi voltam neki.
KRITÓN
Menj utána, Xantippe. Menj, és mesélj neki az emlékeidről.
XANTIPPE
Nem érem utol már soha. Elszökött előlem. A halál nem vehette volna el, ha az enyém. Akkor megmaradna nekem.
KRITÓN
Szókratész halott, Xantippe.
XANTIPPE
Legalább amikor behunyta a szemét, akkor fogta volna meg a kezem. Ha csak rám néz, mielőtt üveges lett a szeme. Ha csak a nevem mondja. Ha meglátom az arcán az emlékeinket.
KRITÓN
Mindig szeretted? Amikor ütötted a seprűnyéllel, amikor ráuszítottad a kutyát, amikor ölébe öntötted a forró levest? Mindig szeretted?
XANTIPPE
Átkozott legyen.
Ne találjon lelket a túlvilágon, aki meghallgatja.
Tépjék ki a nyelvét, hogy senkit se taníthasson.
Ítéljék némaságra, és senki se tudja, hogy bölcs.
Bolyongjon boldogtalanabbul, mint a többi árny, aki sosem volt bölcs.
KRITÓN
Hagyd nyugodni a halottat.
XANTIPPE
Hallod, Szókratész?
Xantippe vagyok, a feleséged.
Xantippe, aki megkeserítette az életedet, és most megkeseríti a halálodat is.
Járni akarj, és ne legyen lábad.
Kívánjon az ínyed ízeket, de ne kapj, csak forró vizet.
Zsibongjon a véred, de ne legyen mivel érezned a gyönyört.
Lantot akarj hallani, de csak baglyok huhogjanak a füledbe.
Akard látni a szép csípőjű asszonyokat, az alkonyatot és a tengert, de sose láss mást, csak éjszakát.
Dideregj a szélben, és még a bőrödet is nyúzzák le.
Hajszálaid helyén hüllők nőjenek, és másszanak végig az arcodon.
Hallod, Szókratész?
Hallod?
Szeress valakit, és az ne szeressen.
KRITÓN
Akkor mért jajgatsz?
KRITÓN
Mért jajgatsz, Xantippe?
Aranyborjú
Televíziójáték Ilf–Petrov regénye nyomán
Egy város, amely nem Tahiti
Poros kisváros, poros házak, poros főutca. A főutca névtáblája: Hazánk Felszabadulása Sugárút. Bender lassan ballag az utcán, nézelődik. A Népbolt kirakata előtt megáll, sokáig nézi a poros árut. A kirakatban kevés az áru, de annál több a reklámszöveg, amit ugyancsak belepett a por. Ilyenek: „Tél van: mosakodjon szappannal”; „Dohányosoknak: gyufát”; „Ne felejtsen el sót venni. A só minden dolgozó háztartásában nélkülözhetetlen”; „A megye vándorzászlajával háromszorosan kitüntetett Népbolt”; „Minőségi szocializmus: minőségi italok”; „Heti slágereink: zsír, liszt, cukor”; „Az alkohol népellenség: igyon teát. Csak nálunk kapható.” Bender elgondolkozva megcsóválja a fejét.
BENDER
Nem. Ez nem Tahiti. Továbbmegy. Megáll egy újságosbódé előtt. Kérek egy Ludast.
BENDER
Akkor egy Nők Lapját.
ÚJSÁGÁRUS
Minek magának Nők Lapja? A Nők Lapját a nők olvassák, tetszik érteni?
BENDER
Értem. Tehát elfogyott.
Az újságárus bólint.
ÚJSÁGÁRUS
Méhészeti Közlöny, Irodalomtudományi Közlemények, Filológiai Értesítő, Ebtenyésztők Hetilapja. De abból csak a múlt havi.
BENDER
Akkor adjon egy megyei Népújságot.
Az újságárus hatalmas, poros csomagból leemeli a legfelső újságot. Bender a zsebében kotorászik, kivesz egy forintot s odaadja. Az újságárus szó nélkül elteszi. Bender vár egy kicsit; az újságárus fapofával elnéz mellette.
BENDER
Forintot adtam, ha nem tetszett volna észrevenni.
Az újságárus szó nélkül visszaad egy húszfillérest. Amikor Bender elmegy, kiköp utána.
ÚJSÁGÁRUS
Az ilyen smucig fráterek miatt nincs értelme az életnek.
Bender menet közben az újságot lapozgatja. Egyszerre megáll, elolvas valamit, töpreng, majd zsebre dugja az újságot. Az egyik ház előtt ütött-kopott gépkocsi, Noé idejéből, maszek rendszámmal. Bender megáll, gondolkodik, majd odalép a gépkocsihoz. A volánnál Királyfi ül; a semmibe mered.
Királyfi rá se hederít.
BENDER
Azt méltóztattam mondani: jó napot.
Királyfi néma, mint a csuka. Bender nézi egy darabig, majd maga elé mondja.
BENDER
Alighanem a relativitáselmélet érdekes megnyilvánulása. Mivelhogy reggel van, dél vagy este, az sokban azon múlik, ki mikor bújik ki az ágyból. Királyfinak. Jó estét kívánok.
Királyfi változatlanul a semmit nézi. Bender ismét maga elé mondja.
BENDER
Elméletem szemmel láthatóan téves, akárcsak annyi más elmélet a világon. Ismét Királyfinak, emelt hangon. Nagyothall, uram?
Királyfi mozdulatlan. Bender ismét magának mondja.
BENDER
Újabb tévedés. Úgy látszik, ma nem vagyok formában. Királyfinak. Amennyiben elmebeli állapotával van némi probléma, akkor semmi vész: attól még nyugodtan vezethet gépkocsit. De ha netán teljesen süket, ajánlom, változtasson foglalkozást. Amennyire ugyanis bűnüldöző szerveink éberségét ismerem, néhány év alatt bizonyára rájönnek erre, és akkor ugrik a jogosítványa.
KIRÁLYFI
Rá se néz Benderre, úgy mondja. Menjen a fenébe.
BENDER
Megcsóválja a fejét. Maga elé mondja. A modor, a jó modor: ez hiányzik ebből az országból. Vállat von, továbbmegy. Most már biztos, hogy ez nem Tahiti. Kár. Nagyon kár. Kis térre ér: szemközt a Tanácsháza. Bender meggyorsítja a lépteit, aktatáskáját, amit eddig hanyagul a kezében tartott, a hóna alá csapja.
Kalácska elvtárs unokaöccse
Bender belép a Tanácsháza kapuján, rá se hederít a portásra.
PORTÁS
Hová, kérem? Ma nincs fogadónap!
BENDER
Vissza se fordul, úgy szól hátra. Hivatalos ügy. Felmegy a lépcsőn, egy pillanatra körülnéz, majd habozás nélkül balra fordul. Az egyik ajtón tábla: A Végrehajtó Bizottság Elnöke. Bender kopogás nélkül benyit a szobába. A titkárnő tízóraizik. Amikor Bender belép, hirtelen aktákat borít a tízóraijára.
BENDER
Rá se néz, megy a párnázott ajtó felé. Visszaszól. Magánügy. Kopogás nélkül benyit az ajtón. A tanácselnök az asztalra borulva szunyókál: riadtan egyenesedik fel a zajra. Bender egyenest odalép hozzá, megragadja a kezét, keményen megrázza. Jó napot, elnök elvtárs. Igazán örülök.
ELNÖK
Még nem egészen tért magához. Hebeg. Jó reggelt… Vagyis jó napot…
BENDER
Maga elé mondja. A relativitáselmélet.
ELNÖK
Mit tetszik mondani?
BENDER
Semmi, semmi. Megbocsátható. Otthagyja az elnököt, elterpeszkedik egy fotelben, cigarettát vesz ki az asztalon levő dobozbál, rágyújt. Az elnök közben kissé összeszedi magát.
ELNÖK
Megbocsát… Kihez van szerencsém?
BENDER
A megrökönyödés szobrává változik. Ejnye, elnök elvtárs. Nem ismer meg?
ELNÖK
Hát… Hogy őszinte legyek…
BENDER
Legyen csak őszinte. Bátran, nyíltan, egyenesen. Egymás között vagyunk: elvtárs az elvtárssal.
BENDER
No, ugye. Április negyedike. Mond ez önnek valamit?
ELNÖK
Kihúzza magát. Természetesen.
BENDER
A fénykép az újságokban.
BENDER
Fölpattan, odasiet az elnökhöz, elkapja a kezét, de most már nem ereszti el. Bender. Bender Oszkár.
ELNÖK
Pintér. Pintér István.
BENDER
Ugye, hogy emlékszik már?
ELNÖK
Igen… Természetesen… Azt hiszem…
BENDER
Kalácska elvtárs unokaöccse vagyok: Bender Oszkár.
A tanácselnök magatartása azonnal megváltozik.
ELNÖK
Kalácska elvtárs… unokaöcs?
Bender bólint.
ELNÖK
De parancsoljon helyet foglalni nálunk!
Alátolja Bendernek a fotelt. Bender kényelmesen elterpeszkedik.
Konyakot, cseresznyét, kisüstit? Borunk is van, saját termés, igazán ajánlhatom.
BENDER
Köszönöm, semmit. Nem fogyasztok alkoholt. Illetve: csak magánéletben. Hivatalos úton soha. Ellenkezik az elveimmel.
ELNÖK
Természetesen. Magam is így vagyok vele.
BENDER
Örülök. Mert őszintén meg kell mondanom: sok baj van még az országban. Sok baj, sok hiba, sok nehézség, bármilyen nagyok is az elért eredményeink. Ezzel, remélem, egyetért?
ELNÖK
Hogyne. Feltétlenül.
BENDER
Örülök. Különben, kérek egy pohár szódavizet.
ELNÖK
Egy pohár szódát. Igenis. Kisiet a szobából.
BENDER
Végigmustrálja a meglehetősen kopott berendezést. Megcsóválja a fejét. Nem, ez nem Tahiti.
ELNÖK
Visszajön, de az ajtóban megáll. Bender elvtárs… Ne haragudjék… Szódánk nincs. Hiába, az ellátás nehézségei… Ugye, megérti?
BENDER
Természetesen. Nálam jobban senki sem ismeri a nehézségeket. Akkor legyen szíves egy pohár vizet. Mert a víz, elnök elvtárs, az víz.
ELNÖK
Igenis. A víz az víz. Kiszól a titkárnőnek. Irénke, egy pohár sima vizet Bender elvtársnak. És nekem is. Bejön a szobába, de állva marad.
BENDER
Tessék, elnök elvtárs, foglaljon helyet. Helyezze magát kényelembe. Egymás között vagyunk.
ELNÖK
Nagyon köszönöm. Leül, de csak a szék szélére. Ha szabad kérdeznem: Kalácska elvtárs? Hogy szolgál az egészsége?
BENDER
Hiszen tudja. Az ő pozíciójában. Csak a munka: mindig csak a munka, a munka, a munka. Én is alig látom, legfeljebb négyszer-ötször hetente, esténként, a lakásán, ha valami különösen fontos dolgot akar megbeszélni. Mert hát ugye, kivel beszélje meg, ha nem velem?
ELNÖK
Magától értetődik. Ugye, nem haragszik: nem akarom magamat Kalácska elvtárshoz hasonlítani, ez természetesen szóba sem jöhet, de bizony az én életem is ilyen: csak a munka, a munka hajnaltól vakulásig.
BENDER
Nehéz élet, de felemelő. És ezt vállalnunk kell, elnök elvtárs. Mindannyiunknak, akik felelős poszton állunk. Töretlen hittel és lelkesedéssel, mindig csak a nép javát szem előtt tartva, ahogy Kalácska elvtárs szokta mondani.
A titkárnő tálcán behoz két pohár vizet.
BENDER
Köszönöm, elvtársnő.
A titkárnő meghajol, és kimegy.
ELNÖK
Ha jól értettem: hivatalos minőségben érkezett mihozzánk.
BENDER
Hivatalos minőségben, természetesen. De nem önökhöz, elnök elvtárs. Ezúttal nem önökhöz.
ELNÖK
Láthatóan megkönnyebbül. Őszintén sajnálom.
Igazán reméltem, hogy tanácsaival, éleslátásával, tapasztalataival…
BENDER
Legközelebb. Majd legközelebb. Annyi város van ebben az országban, annyi falu, hiszen tudja. Egyszerre én sem lehetek mindenütt.
ELNÖK
Nyilvánvaló, Bender elvtárs. De akkor is meg kell mondanom: őszintén sajnálom.
BENDER
És mindenütt annyi a nehézség, a tennivaló. Hiába, elnök elvtárs – átmeneti korban élünk. Előttünk a fényes jövő, mögöttünk a sötét múlt, és mi, hogy úgy mondjam, a múlt és a jövő mezsgyéjén állunk. Ebből bizony számtalan nehézség támad; kiküszöbölhetetlen, objektív nehézségek. Küzdenünk kell ellenük, rendületlenül, töretlen optimizmussal, a jövőbe vetett hittel. És aztán vannak bajok, hibák, nehézségek, melyeknek nem kellene lenniük, mivel csak a véletlen szülöttei. Mint például az én esetemben. Mert képzelje, mi történt velem? Tulajdonképpen szóra sem érdemes, de ha érdekli, okulásként szívesen elmondom.
ELNÖK
Már hogyne érdekelne.
BENDER
Hívat a miniszter elvtárs, itt ez az ügy, Bender elvtárs, induljon, intézze el. Tudom, hogy rengeteg a dolga, de hiába, ez egy bonyolult ügy, ezt nem bízhatom másra. Hát mit felelhet ilyenkor az ember, elnök elvtárs?
BENDER
Pontosan. A kötelesség mindenekelőtt. Hívom a kocsit a garázsból – javítják a differenciálját. Hiába, mindenütt csak nehézségek. Taxi, haza, néhány ruhadarab, fogkefe, miegymás, be a bőröndbe mindent, kezembe az aktatáskát, taxi, rohanok a pályaudvarra, épp hogy elérem a vonatot, a vonat máris indul, mintha csak rám várt volna, nyúlok a zsebembe, rá akarok gyújtani, erős dohányos vagyok, elnök elvtárs, ez az egyetlen szenvedélyem, nem jó szenvedély, belátom, nem hasznos, de aki annyit dolgozik, mint mi, ezt szokta mondani Kalácska elvtárs, aki annyit dolgozik, az legalább egyetlen szenvedélyt megengedhet magának, hiszen a nép szolgálata nem aszkétákat követel, nem szerzeteseket, ezt már rég túlhaladtuk, szokta mondani Kalácska elvtárs. Szóval, nyúlok a zsebembe – nincs a cigarettám. A nagy sietségben otthon felejtettem. Hiába, első a kötelesség. Semmi baj, mondom, megyek az étkezőkocsiba, majd veszek ott. Végigjárom a vonatot – nincs étkezőkocsi. Ezen a vonaton, elnök elvtárs, nincs étkezőkocsi! Nem is tudom, mért tűrik ezt!
BENDER
Igaza van. Nem ön a felelős. Vannak még nehézségek. Semmiség: amint hazaérek, csak egy telefon, és elintézem. Különben sem olyan fából faragtak bennünket, hogy az első kudarc a kedvünket szegje. Nincs étkezőkocsi, de a nehézségek arra vannak, hogy leküzdjük őket. Ha nincs étkezőkocsi, majd veszek cigarettát a büféstől. Végigjárom a vonatot – nincs büfé. Egy ilyen vonaton nincs büfé! Felelősségre vonom a kalauzt, bocsánatot kér, többször is, de azt mondja, ő nem tehet róla. És ennek az embernek igaza volt, elnök elvtárs. Nagy tanulság: mindig be kell látnunk, ha az embereknek igazuk van. Valóban nem ő tehet róla, és sosem szabad olyan embert felelősségre vonnunk, aki nem felelős a hibákért. Egyébként semmiség: amint hazaérek, elintézem az illetékesekkel. Lesz egy kis fejmosás, minek tagadjam, lesz bizony, de le fogjuk küzdeni a nehézségeket. Ebben egyetértünk, ugye?
ELNÖK
A legnagyobb mértékben. Én is mindig azt mondom…
BENDER
Nagyon igaza van. Más ember talán elkeseredik az én helyemben, de én azt mondtam magamnak: semmi baj, a legközelebbi állomáson leszállok, és veszek a trafikban cigarettát. Így érkeztem ide.
BENDER
Helyes. Egyszóval leszálltam a vonatról, keresem a trafikot, a trafik zárva. Most nem akarom felvetni a felelősség kérdését, ez majd az illetékesekre tartozik. Gondoltam, bemegyek a büfébe, ott veszek cigarettát. A büfé túlzsúfolt, elnök elvtárs, ennek utána kell járni. Nem is szólva az alapvető egészségügyi követelményekről. De ez most nem lényeges, csak ennek is utána kell járni. Egyszóval vagy húsz ember állt sorba a pénztárnál. Odamehettem volna soron kívül, ez csak természetes, de ilyet én nem teszek, ez csak természetes. Protekció, kiváltságok, előjogok – ezek nálam szóba se jöhetnek. Aki vezető, az csak a vezetés terheit viselheti – az előnyeit soha. Ebben, remélem, egyetértünk, elnök elvtárs?
BENDER
Egyszóval nyugodtan várok a soromra, mint egy egyszerű állampolgár, a többi egyszerű állampolgár között, amikor valami gyanús zajt hallok. Nem törődve a cigarettával, rohanok a peronra: késő. A vonat elment. A poggyászommal, a kabátommal, a kabátomban a tárcámmal, a tárcámban minden pénzemmel. Azaz egy tízes maradt nálam, amiből cigarettát akartam venni. Hát ez a helyzet.
ELNÖK
Értem, kérem. Azonnal telefonálok a pályaudvarra, értesítsék a következő állomást, hogy a kalauz vegye magához Bender elvtárs poggyászát.
BENDER
Ejnye, elnök elvtárs, minek néz maga engem? Már utasítottam az állomásfőnököt. Ő természetesen azonnal felajánlotta, hogy kölcsönad, hiszen mégsem mehetek tovább pénz nélkül, de én természetesen visszautasítottam. Nem, mondtam az állomásfőnök elvtársnak, nem sérthetem meg a tanácselnök elvtársat, hogy ilyen kellemetlen helyzetben nem hozzá fordulok. Elvégre mégiscsak ő a város első embere, és ha utólag tudja meg, hogy itt jártam, joggal érezheti mellőzöttnek magát. Márpedig az emberek önérzetét megbántani súlyos hiba; az embereket meg kell becsülni, elnök elvtárs! Ezzel, remélem, egyetért?
BENDER
Egyébként is semmiség az egész: egy ötös, hogy mégse legyek fillér nélkül.
ELNÖK
Előrántja a pénztárcáját. Hova gondol, Bender elvtárs! Csak nem képzeli, hogy ilyen csekély összeggel…
BENDER
Köszönöm, elnök elvtárs. De ötszáz épp elég lesz.
ELNÖK
Keze megáll a pénztárcában. Ötszáz?
BENDER
Egy fillérrel sem kell több. Koraifjúságomtól kezdve megtanultam: a pénz érték, amit meg kell becsülni. Nem arra való, hogy szórja az ember. Természetesen ezt az ötszázat sem fogom elkölteni, hiszen minek nekem ennyi Pemeteházáig. De hát az én pozíciómban nem engedheti meg magának az ember, hogy a biztonság okáért ne legyen nála némi tartalék. Hiszen akármi történhet, és akkor… ez csak természetes, nemde?
ELNÖK
Hogyne… Természetes… Csakhogy…
BENDER
Mondom, elnök elvtárs, hogy az ötszáz elég lesz.
ELNÖK
Csakhogy… nagyon sajnálom…, de nincs nálam több, csak egy százas. Vagyis csak nyolcvan…
BENDER
Tökéletesen megértem! Az asszony, a család, a gyerekek. Nekem is ez az alapelvem: első a család! A becsületes ember elsején az egész fizetését leteszi az asztalra, és csak annyit tart magánál, amennyi cigarettára, kávéra kell. Na meg, hiszen egymás közt vagyunk, elnök elvtárs: olykor-olykor azért egy kisfröccsre is marad. De semmi baj: a nehézségek arra valók, hogy leküzdjük őket. Felveszi az ötszázat a pénztárból személyi elszámolásra, és én táviratilag megküldöm.
BENDER
Tudom, elnök elvtárs. De gondolom, önnek nem kell magyaráznom: a törvénynek nem a betűje a fontos, hanem a szelleme. Nem mondom, vannak helyek az országban, sajnos nem is kis számban, ahol még kísért a bürokrácia átkos szelleme, az aktatologatás, a lélektelen papírmunka. Na de önöknél, elnök elvtárs!?
ELNÖK
Dehogyis, Bender elvtárs! Máris intézkedem, azonnal, csak egy perc. Kinyitja az ajtót, s kiszól a titkárnőnek. Irénke, adjon ötszáz forintot elszámolásra.
BENDER
Öröm, elnök elvtárs. Őszinte öröm látni, hány káderünk van, aki alkalmas az önálló munkára, aki nem csupán fentről várja az utasításokat, hanem a saját területén felméri a teendőket, gondolkodik, dönt és cselekszik. Egymás közt vagyunk – nyugodtan elmondhatom, hogy a legfelsőbb fórumokon is vita volt, vajon vállalhatjuk-e azt a súlyos felelősséget, hogy a döntéseket a helyi vezetőkre bízzuk. Vállaltuk, elnök elvtárs: és íme, ismét igazunk volt.
A titkárnő behozza a pénzt és a nyugtát. Az elnök aláírja a nyugtát, Bender elteszi a pénzt. A titkárnő kimegy.
BENDER
Most, hogy egymás közt maradtunk, meg kell mondanom: illetékes helyen természetesen jelenteni fogom tapasztalataimat. Ez kötelességem. Azt hiszem, Kalácska elvtársnak is beszámolok majd…
Az ajtó felpattan, Barangó lép be, nagyon határozottan. Egy pillanatra látni mögötte a titkárnő tiltakozó arcát.
Kalácska elvtárs második unokaöccse
BARANGÓ
Melyikük a tanácselnök?
BARANGÓ
Megragadja az elnök kezét, megrázza, s nem engedi el. Jó napot, elnök elvtárs. Barangó Béla.
BARANGÓ
Kalácska elvtárs unokaöccse vagyok.
Hosszú, hosszú csend.
ELNÖK
De hiszen… az az elvtárs is Kalácska elvtárs unokaöccse.
BENDER
Felpattan a székről, kitépi Barangót az elnök kezéből, s hevesen megöleli. Béla öcsém! Hát meg sem ismered a te Oszkár bátyádat?! Barangó fülébe sziszegi. Barom.
BARANGÓ
Édes Oszkár bátyám! Hát hogyne ismernélek meg!
BENDER
Az elnök felé fordul, de nem engedi el Barangót. Tizenhat év, elnök elvtárs! Tizenhat év! Jobbról-balról megcsókolja Barangót, s közben a fülébe sziszegi. Ökör. Az elnöknek. Párizs, London, New York, Amszterdam…
BENDER
Igen, Rotterdam is. Hej, elnök elvtárs, tizenhat év nagy idő. Különösen távol a szülőhazától, a messzi idegenben.
ELNÖK
Barangó elvtárs külföldön élt?
BENDER
Mi az hogy élt? Most is ott él. Éppen csak hazaruccant egy kicsit. Ugye, Béla öcsém, épp csak hazaruccantál egy kicsit?
BARANGÓ
Egy kicsit, Oszkár bátyám. Egy egész kicsit.
BENDER
Egymás közt vagyunk, elnök elvtárs, nyíltan megmondhatom: Béla öcsém diplomáciai szolgálatot teljesít. Azt hiszem, megérti, hogy ennél többet nem mondhatok.
ELNÖK
Fiatalon kerülhetett a diplomáciába, ha már tizenhat éve…
BENDER
Fiatalon. Nagyon fiatalon. Ez nálunk családi vonás, elnök elvtárs. Hogy úgy mondjam, ez családunk jelmondata: kora ifjúságodtól szolgáld a dolgozó népet. És ehhez tartjuk magunkat, az egész család, Béla öcsém ugyanis Kalácska elvtárs húgának a fia. Én Kalácska elvtárs nővérének a gyermeke vagyok.
ELNÖK
De foglaljanak helyet, elvtársak.
BENDER
Nem, nem, köszönjük. Igazán ideje, hogy szedelődzködjünk. Béla öcsém bizonyára csak átutazóban van itt.
BARANGÓ
Ahogy mondod, Oszkár bátyám, csak átutazóban.
BENDER
Egy kicsit körülnézni a rég nem látott hazában. Beszívni a hazai föld illatát, erőt meríteni újabb nagyszerű eredményeinkből…
BARANGÓ
Ez a legfontosabb: erőt meríteni…
BENDER
A fülébe sziszegi. Kuss. Az elnöknek. Bizonyára csak egy pillanatra kukkantott be az elnök elvtárshoz. Épp csak tiszteletét tenni, ha már errefelé jár. Ugye, Béla öcsém?
BARANGÓ
Igen, csak egy pillanatra.
BENDER
Akkor menjünk is, kedves öcsém, ne zavarjuk az elnök elvtársat munkájában. Hiszen bármilyen távol élsz tőlünk, azt tudnod kell, hogy a mi életünk idehaza semmit sem változott. Aki szívén viseli a nép ügyét, az egyetlen parancsolatot ismer: dolgozni, látástól vakulásig.
BARANGÓ
Hajaj, bátyám, azt hiszed, mi nem így élünk abban a távoli idegenben?
BENDER
Helyes, öcsém. Nagyon helyes. Egymás közt vagyunk, nyíltan megmondhatom: mi, itthoniak, ezt várjuk tőletek. De most már valóban menjünk, hiszen bizonyára szét akarsz nézni egy kicsit a városban.
BARANGÓ
Szét. Bizony, szét.
ELNÖK
Adok egy elvtársat, aki körülvezeti az elvtársakat minálunk. Ajánlhatom megtekintésre az új iskolát, az új silózót…
BENDER
Nem… Nem, köszönjük. Tizenhat év, elnök elvtárs, ugye, megérti? Annyi mindenről kell ilyenkor szót váltani. Meg aztán, mi ezt így szeretjük: neki az ismeretlennek, habozás nélkül, egyenesen, ahogy Kalácska elvtárs szokta mondani. Hát minden jót, elnök elvtárs. Ahogy mondani szokás: bort, búzát, békességet.
BARANGÓ
Erőt, egészséget, elnök elvtárs.
ELNÖK
Viszontlátásra, elvtársak. Nagyon örültem. Kezet ráznak.
Az elnök kikíséri őket az ajtóig, ott újra kezet ráznak.
ELNÖK
Ha nem felejti el: tiszteletteljes üdvözletem Kalácska elvtársnak.
BENDER
Semmiképp sem felejtem el. Legyen nyugodt, elnök elvtárs, semmiképp sem felejtem el.
TITKÁRNŐ
Feláll, amikor kimennek. Viszontlátásra.
BENDER
Viszontlátásra, elvtársnő.
Bender és Barangó némán végigsietnek a folyosón, olykor hátrapillantanak, nem követik-e őket. Szótlanul eldübörögnek a szunyókáló portás előtt, egyre szaporázzák a lépteiket, egyszerre fordulnak be az első keresztutcába, továbbsietnek.
Amikor kellő távolságba értek a Tanácsházától, Bender hirtelen megáll.
BENDER
Vadbarom.
Barangó bűnbánóan lehajtja a fejét.
Elment az esze? Vagy már ilyen hülyének született? Hogy nyithat be az elnökhöz, amikor vannak nála?
BENDER
Micsoda? Maga gondolkodik is? Ki maga? Gondolkodó? Szokratész, Platón avagy egyenest Marx Károly?
BARANGÓ
Talán nem kellett volna…
BENDER
Talán? Ha nekem ilyen ostoba gyerekem lenne, az utcára sem engedném ki. Magának tanúra van szüksége a piszkos kis szélhámosságaihoz?
BENDER
Maga ne lásson be semmit. Maga hallgasson. Ez az egyetlen megoldás, ha életben akar maradni.
BENDER
Különben agyonütöm. Egyébként, ha nem tudja megállni, menjen a patikába, vegyen ragtapaszt, és ragassza be a száját. Hányszor ült eddig?
BENDER
Meglátszik. És mindig ilyen piti ügyekért, mi?
Barangó szomorúan bólint.
BENDER
Nem volt magának édesanyja, aki megtanítsa, hogy lopni, csalni és hazudni bűn? Vagy volt, de maga olyan tökkelütött, hogy képtelen bármit is megtanulni?
BENDER
Semmi de hát. A bibliát se olvasta, maga gondolkodó? Legalább a tízparancsolatot? A büntető törvénykönyvről nem is beszélve. Vagy olvasni se tud?
BARANGÓ
Hirtelen a távolba mered. Odanézzen!
BARANGÓ
Látja azt a szürke ruhás embert?
BENDER
Látom. Na és? Kicsoda az illető? Talán az Egyesült Államok elnöke?
BARANGÓ
Nem éppen. Hanem Parádi, Kalácska elvtárs unokaöccse.
BENDER
Hoppá! Még egy unokaöcs? Ez kezd érdekes lenni.
Parádi továbbhalad a Tanácsháza felé. Bender egy pillanatig gondolkodik, majd int Barangónak.
BENDER
Gyerünk. Lopva elindulnak Parádi után. Kalácska elvtársnak három unokaöccse van: egy okos, egy szerencsés és egy hülye. Figyelmeztetni kellene ezt a szerencsétlen hülyét.
BARANGÓ
Kalácska elvtársnak tizenhárom unokaöccse van. Figyelmeztetni meg nem kell, mert megérdemli a sorsát. Megsértette az egyezményt.
BENDER
Mit fecseg összevissza?
BARANGÓ
Majd elmagyarázom. Nézze, bemegy!
Parádi habozás nélkül belép a Tanácsháza kapuján. A szundikáló portás fölkapja a fejét.
PORTÁS
Hová, kérem? Ma nincs fogadónap!
PARÁDI
Vissza se fordul, úgy szól hátra. Hivatalos ügy.
Felmegy a lépcsőn, egy pillanatra körülnéz, majd habozás nélkül balra fordul. Kopogás nélkül benyit a titkárnő szobájába. A titkárnő eszik; amikor Parádi belép, hirtelen aktákat borít a vajas kenyerére.
PARÁDI
Rá se néz, megy a párnázott ajtó felé, úgy szól vissza. Magánügy. Kopogás nélkül benyit; az ajtó becsukódik mögötte.
A titkárnő megvonja a vállát, s újra előveszi a vajas kenyerét. Az elnöki szobából irtózatos ordítás hallatszik.
Bender és Barangó egy fa mögött lapulnak, onnan lesik a Tanácsházát.
BENDER
Vegyük le a kalapunkat. Várjuk födetlen fővel a holttestet.
A Tanácsháza kapuja kicsapódik. Négy ember hozza Parádit.
BENDER
Az elhunyt földi maradványait hozzátartozói és barátai mély részvéte mellett vitték végső nyugvóhelyére.
A négy ember lóbálni kezdi Parádit, aki megadóan tűri a sorsát.
BENDER
Rövid gyászszertartás után…
A tanácsi alkalmazottak nagy lendülettel kirepítik a térre Parádit, aki elterül, mint a béka.
BENDER
… a holttestet átadják az anyaföldnek.
Parádi mozdulatlanul fekszik.
BENDER
Most aztán nyomás! Minél gyorsabban és minél távolabbra.
Arany borjú a „Szirti Sas”-ban
Hőseinket a város szélén látjuk viszont. Egy házon cégtábla: „Szirti Sas Szövetkezeti Kisvendéglő”.
Belépnek a vendéglőbe. Egyetlen vendég sincs, csak a pincér alszik a sarokban. Hőseink letelepszenek egy asztalhoz; a pincér zavartalanul horkol.
BENDER
A világ tele van megoldásra váró problémákkal. Maga most mit cselekedne, Barangó?
BARANGÓ
Menjünk oda, és keltsük fel.
BENDER
Igen. Csakhogy akkor megharagszik; és minden valószínűség szerint beleköp a levesünkbe.
BARANGÓ
Akkor ne menjünk oda.
BENDER
Igen. Csakhogy akkor alighanem itt ülhetünk estig.
BARANGÓ
Akkor nem tudom, mit csináljunk.
BENDER
Gondoltam. Na várjon.
Hatalmasat csap az asztalra: a pincér a zajtól felriad. Körülnéz, pislog, megdörgöli a szemét, majd nyugodtan elővesz egy cigarettát, kényelmesen rágyújt, s csak aztán megy oda hőseink asztalához. Némán megáll.
BENDER
Étlapot kérek. És addig is két korsó sört.
BENDER
Érdekes. Vajon miért?
PINCÉR
Az étlapírónak fáj a keze.
BENDER
Szomorú. Akkor legyen szíves sorolja föl az önöknél kapható étkeket.
BENDER
Értem. És szabad megkérdeznem, miért?
PINCÉR
Mert a konyhát tatarozzák.
BENDER
Most megint gondolkodhatom, melyik kellemetlenebb: a kézfájás vagy a tatarozás. Akkor legalább a sört hozza, de ha lehet, gyorsan.
BENDER
Az ország helyzete egyre aggasztóbb. És miért nincs, ha szabad ezt is megkérdeznem?
PINCÉR
Mert a csapos másfél évet kapott.
BENDER
Ezek szerint bor sincs?
BENDER
Szilvapálinka, konyak, Hubertus, Mecseki, ánizslikőr?
BENDER
Málnaszörp, jaffa, meggylé, hüsi, szódavíz?
BENDER
Nyilvánvaló: az ország a tönk szélére jutott.
PINCÉR
Tudok hozni borjúmájat, natúr vagy resztelve, bécsi szeletet, flekkent, pörköltet…
PINCÉR
Párizsi szeletet rizzsel, vesevelővel, gulyást, rántott pontyot…
BARANGÓ
De hisz azt mondta, hogy a konyhát tatarozzák!
PINCÉR
A konyhát tatarozzák. De a nagynéném itt lakik a szomszédban, és a konyhája, nyugodtan állíthatom: elsőrangú!
BENDER
Akkor hozzon két bécsi szeletet.
PINCÉR
Cékla, káposztasaláta, csemegeuborka, zeller?
BENDER
Cékla, ha nem okoz nehézséget.
PINCÉR
Csapolt vagy üveges sör? Kinizsi, Pilseni, Radeberger, Müncheni?
BENDER
Csapolt. Kinizsi. Korsó.
A pincér kimegy. Bender sokáig néz utána.
BENDER
Mégsem vagyunk elveszett nemzet. Vannak lehetőségeink. Igenis vannak. De most már bökje ki, miféle szerződésről karattyolt az előbb.
BARANGÓ
Amíg ön meg nem jelent a színen, tizenhárman voltunk Kalácska elvtárs unokaöccsei. Ami, érthetően, sok bonyodalmat okozott. Hisz hogy néz az ki, ha kedden is megjelenik egy Kalácska unokaöcs, meg pénteken is? Szakadatlan veszélyben éltünk, míg csak rá nem szántam magam, hogy megszervezzem a családot.
BENDER
Szép kis család lehet, ahol maga a családfő.
BARANGÓ
Alapszabályokat dolgoztam ki, ügyrendet, működési tervezetet. És ami a legfontosabb: tizenhárom részre osztottuk az országot. Demokratikusan, a legnagyobb körültekintéssel, sorsolás alapján. Aztán szerződést kötöttünk, hogy mindenki betartja az alapszabályokat, és senki nem lépi át a saját körzete határát. Hát ezt az egyezményt sértette meg Parádi. Az eredményt látta.
A pincér megjelenik: hatalmas tálcát hoz, abrosszal lefödve. Leemeli az abroszt, alatta az étel és ital. Hőseink nekilátnak.
BENDER
Egyébként, csak úgy mellékesen: Parádi vesztét nem az okozta, hogy megsértette az egyezményt.
BENDER
Az, hogy maguk hülyék. Egytől egyig, alapszabályostul, körzetestül. Mondja, Barangó: szabad ilyen pimf ügyekbe keveredni?
BARANGÓ
Maga is Kalácska elvtárs unokaöccse volt.
BENDER
Átmenetileg. Egyetlen alkalommal. Pillanatnyi pénzszűke miatt. Ezt lehet. Ezt szabad. De tartósan? Mindennap a bőrüket kockáztatva?
BARANGÓ
Valamiből csak élni kell.
BENDER
Ez kétségtelen. Csak az a kérdés: miből. Magának például mennyi pénzre lenne szüksége?
BENDER
Jellemző. És az eredmény: három priusz.
BARANGÓ
Mért, maga talán még nem ült?
BENDER
Nem. És nem is fogok. Mert nekem az Aranyborjú kell. Vagyis tízmillió. Méghozzá egy összegben.
BARANGÓ
De azért talán részletekben is elfogadná?
BENDER
Részletekben is elfogadnám. De nekem egy összegben kell.
BARANGÓ
Ne mondja. És mire, ha szabad kérdeznem?
BENDER
Nem szabad, de most az egyszer válaszolok. Azért kell tízmillió, és azért egy összegben, mert el akarok jutni Tahitiba.
BARANGÓ
Mért pont Tahitiba? Rokonai élnek ott?
BENDER
Nincsenek rokonaim Tahitiban. Egyáltalán sehol sincsenek rokonaim. De tudja maga, milyen az élet Tahitiban? A nap mindig süt, a virágok sosem hervadnak el, a lányok csak virágfüzért meg hulahopp-karikát viselnek, a férfiak fehér nadrágban járnak, az emberek reggeltől estig csak énekelnek, esznek-isznak, táncolnak, szeretkeznek. Részletezzem még, mért akarok épp Tahitiba menni?
BARANGÓ
Ne részletezze. Megértettem.
BENDER
Nem ért maga semmit, Barangó! Tudja: köztem és az államhatalom között súlyos elvi nézeteltérések vannak. Az államhatalom, úgy hírlik, szocializmust akar építeni. Én pedig ezt nem akarom. Sem a szocializmust, mert az nem érdekel, sem az építést, mert az fárasztó. Ezt, gondolom, maga is tapasztalta.
Barangó szomorúan bólogat.
BENDER
No, látja. Most már remélem megérti, miért kell nekem tízmillió.
BARANGÓ
Megértem. De honnan veszi?
BENDER
Az első embertől, akinek van tízmilliója.
BENDER
Magának elment az esze. Bár lehet, hogy sose volt. Jegyezze meg: Bender Oszkár még sohasem ölt, rabolt vagy lopott. És nem is fog soha. Ne ijedjen meg, nincsenek angyalszárnyaim, de a büntető törvénykönyvet tisztelem, amit magának is szíves figyelmébe ajánlok.
BARANGÓ
Szép. De akkor hogy szerzi meg a milliókat?
BENDER
Ugyan, Barangó, ne legyen gyerek. Egyrészt az mindig a helytől, az időtől és a körülményektől függ, másrészt eszem ágában sincs a maga orrára kötni. Mindenesetre megnyugtathatom: mintegy háromszáz módozatát ismerem, hogyan lehet valakit viszonylag tisztességes úton megszabadítani a millióitól. Viszonylag tisztességes úton: ezt jól jegyezze meg, mert a bankrablás például nem tartozik ezek közé. Tudom, akadnak meggondolatlan emberek, akik védtelen állami intézmények erőszakos kifosztásával akarnak némi pénzösszeghez jutni – én azonban nem tartozom a törvények eme megsértői közé.
BENDER
Jól mondja: valóban kényes vagyok. És nehogy azt higgye, hogy lelkiismereti okokból. Szó sincs róla: egyszerűen a célszerűség miatt. Mivel nem a Markóba akarok kerülni, hanem Tahitibe.
BARANGÓ
Ami nem lesz könnyű.
BENDER
Valóban nem. De nem azért, mert nem tudom a módját, hogyan szabadítsak meg egy milliomost a millióitól. Nem, nem azért. Hanem mert jelen pillanatban nem ismerek egyetlen milliomost sem. Pedig vannak, biztos, hogy vannak. Minden országban, ahol működik a bankjegynyomda, vannak bankjegygyűjtők. Csak az a kérdés, hol találok egy ilyen szenvedélyes gyűjtőt.
BENDER
Okos fiú maga, Barangó. Csakhogy nálunk a milliomosok sajnos illegalitásban élnek. Vannak, tudom, hogy vannak – de hát egyik sem írhatja ki a kapujára: itt lakik X. Y. milliomos. Ezért nehéz nálunk az élet, Barangó. Mennyivel más a helyzet a művelt Nyugaton, ahol még híven őrzik az ősi hagyományokat. Ott egy milliomosnak nem kell takargatnia a millióit; ellenkezőleg, büszkén hirdeti, hogy ő milliomos. Csak a telefonkönyvet kell felütni, abban is tucatjával akadnak milliomosok. Az ember egyszerűen elmegy a megadott címre, az ajtóban egyenruhás inas fogadja, bevezet a milliomos dolgozószobájába, nyájas üdvözlések, fonó kézszorítások, néhány megfelelő mondat, és máris a zsebemben a pénz. És mindez, jól jegyezze meg magának, békésen, udvariasan. Semmi álarc, semmi falbontás, semmi gumikesztyű. Isten őrizzen, hogy az ember a csillárba lőjön! „Hahó, Sir, ez meg ez, és így meg úgy. All right, Sir. Köszönöm. Good bye, Sir.” És ezzel kész. Ez kultúra, ez élet. De nálunk? Az egész államgépezet, a rendőrségtől az adóhivatalig, alig képes rá, hogy ötévenként egyszer felplankoljon egy milliomost. Hát élet ez, Barangó, mondja meg őszintén?
BARANGÓ
Ha jól értettem, azt mondja: ha ismerne egy embert, akinek van tízmilliója, meg is tudná szerezni tőle?
BENDER
Most az egyszer jól értette. Úgy látszik, mégiscsak fejlődőképes szellemileg. Ezért még azt is közlöm: az illető egyén önként adná át a pénzt, egy kék szegélyű kistányéron.
BARANGÓ
Önként? Egy kék szegélyű kistányéron?
BENDER
Erre mérget vehet.
BARANGÓ
Hát akkor… Én ismerek egy ilyen embert.
BENDER
Maga, Barangó? Ne etessen, már ebédeltem.
BARANGÓ
Pedig én tudok egy emberről, akinek van tízmilliója.
BENDER
És hol lakik az illető? Kiskunlacházán? Mert ott azt is milliomosnak tartják, akinek rongyos tízezre van a takarékban.
BARANGÓ
Nem viccelek. Prókai mesélte a börtönben…
Barangó gyanakodva körülnéz, nem hallgatja-e ki valaki, majd Benderhez hajol, s fél percig sugdos a fülébe. Bender arca egyre ragyogóbb: a végén elégedetten dörzsöli meg a kezét.
BENDER
Ez hihetőnek látszik. És azt állítja, senki sem tud a pasasról?
BARANGÓ
Senki, csak Prókai meg én. De Prókainak még hátravan három éve. Később ő is rájött, hogy nem kellett volna megosztania velem a titkát. Látta volna, hogy zokogott, amikor szabadultam!
BENDER
Megint téved, Barangó. Prókai nem azért zokogott, mert magának fecsegett. Prókai azért zokogott, mert megérezte, hogy maga mindezt elmeséli nekem. Vannak ilyen sejtelmes előérzetek. Így érezhette meg szegény Prókai is, hogy mire kiszabadul, legfeljebb azzal a hülye közmondással vigasztalhatja magát, hogy a szegénység nem szégyen. Kihúzza magát. Most pedig nézzen rám, Barangó. Vannak ősz hajszálaim?
BENDER
Majd lesznek. Kemény harcok előtt állunk. Még maga is beleőszül, Barangó! És most dologra. Csapatok, előre! Az osztagoknak a legrövidebb idő alatt el kell érniük Pemeteháza városát. Öltözet: őrfelszerelés! Kürtös, az indulójelet! Az akciót én vezénylem!
Hőseink ismét az utcán. Befordulnak egy sarkon, s megpillantják Királyfi tragacsát, mely a járda mellett parkol. Bender megtorpan, gondolkodik.
BENDER
Kétségtelenül ugyanaz. Ebből a batárból legfeljebb kettő van egész Kelet-Európában. Határozott léptekkel odamegy a kocsihoz, s behajol a nyitott ablakon. Megvenném.
KIRÁLYFI
Aki változatlanul a semmibe mered, döbbenten néz rá. Tessék?
BENDER
Mondom: megvenném. A kollégámmal varrodát nyitunk. Gondolom, ez a masina pontosan jó lesz varrógépnek.
KIRÁLYFI
Maga a megtestesült felháborodás. De uram: ez egy valódi Daimler-Benz!
BENDER
Nem tesz semmit: nagyobb sorscsapásokat is kibírt már ez a szerencsétlen ország. Fuvar? Egy jó kis fuvar? Nem a szomszéd sarokig. Messzebbre.
KIRÁLYFI
Bizalmatlanul pillant rá. Ivászat lesz? Parázna cselekedetek az avarban? Meztelen tánc holdfénynél?
BENDER
Pillanat. Kihúzza a fejét a kocsiból, s Barangóhoz fordul. Megfontolandó. Komolyan mérlegelendő, vajon rábízzuk-e az életünket egy dühöngő őrültre. Bár lehet, hogy csak csendes bolond, de akkor is meggondolandó. Maga mit tenne?
BENDER
Gondoltam. Röpke másfél óra elegendő volt, hogy tökéletesen kiismerjem a gondolatvilágát. Ami nemcsak rám vet jó fényt, hanem magára is rosszat. Na mindegy: ilyen az élet.
Kinyitja a kocsi ajtaját, s beül Királyfi mellé. Barangó a hátsó ülésre telepszik.
Ivászat nem lesz. Az avarban folytatott parázna cselekedeteknek elvi ellensége vagyok. A holdfényt nem szeretem, a táncot utálom, a meztelenséget háborús bűntettnek tartom. Flepnije van?
KIRÁLYFI
Előveszi a levéltárcáját. A forgalmi engedély. A jogosítvány. A szabadulólevelem.
BENDER
Mutassa csak. Elveszi a szabadulólevelet. Jászzombori Büntetés-végrehajtási Intézet. Rendben. Attól tartottam, hogy a Lipótmezőről szabadult.
KIRÁLYFI
De kérem! Megmagyarázom…
BENDER
Majd útközben, ha nagyon muszáj. Most induljon. Kevés az időnk.
KIRÁLYFI
Igenis. Kiszáll a kocsiból, kurblival beindítja a motort, az autó hörögve elindul. Irány?
KIRÁLYFI
Nem lesz elég a benzinem.
KIRÁLYFI
Talán negyven kilométerre.
BENDER
Akkor elég lesz. Mert pontosan huszonkilenc kilométerre több hordó repülőbenzin vár ránk, valamint egy fogadó bizottság, mely tisztelettel felkér majd bennünket, hogy töltsük tele a tartályunkat.
BARANGÓ
Ezt honnan veszi?
BENDER
Minden szélhámost, aki nem olvas újságot, megfosztanék a szakszervezeti könyvétől. Kiveszi a zsebéből az újságot, s rámutat egy cikkre. Itt van. „Szerdán ritka látványosságban lesz része megyénk lakosainak. A baden–münchauseni Mixi-Cola Konszern propaganda-autóversenyt rendez Budapest és Pemeteháza között. Karancsfalván fogadó bizottság várja a beérkező versenyzőket, akik onnan folytatják útjukat a megyeszékhelyre. Előzetes jelentések szerint a versenyen részt vesz két Rolls-Royce, három Mercedes sportkocsi, egy Cadillac, két Chevrolet-Super-Caravan és négy Trabant gyártmányú gépkocsi.” Most már érti?
BENDER
Gondoltam. Mivel a versenyzők csak tíz órakor indultak Budapestről, tetemes előnyünk van. Mennyi ennek a varrógépnek a maximális sebessége?
BENDER
Akkor nem nevezném be a monte-carlói versenyre. De Karancsfalván azért mi leszünk az elsők. Egyébként mit mondott, hogy hívják ezt a gőzgépet?
BENDER
Helytelen. Szabad kérdeznem a becses nevét?
KIRÁLYFI
Királyfi vagyok. Királyfi Dezső.
BENDER
Tehát, Királyfi szaktárs: a gépjárművet meg kell keresztelni, akár egy csatahajót. Mert jegyezze meg: csatába indulunk. Ez a maga batárja különösen gyorsaságával és vonalainak nemes szépségével tűnik ki. Ezért indítványozom, nevezzük el Antilopnak. Ellenszavazat? Nincs. Akkor kapcsoljon nagyobb sebességre, ha lehet.
BENDER
Mit tegyünk, a sorscsapásokat megadóan kell viselnünk. Mondja, honnan a fenéből szerezte ezt a szörnyeteget?
KIRÁLYFI
A Megyei Közlekedési Múzeumból.
BARANGÓ
És hány évet kapott érte?
KIRÁLYFI
De kérem! Hosszú évek során összekuporgatott garasaimból vásároltam. Mert én, kérem, a motor szerelmese vagyok. Tizennégy éve van bent az igénylésem egy Trabantra, de még nem kaptam meg, azért vettem meg ezt a Daimler-Benzt…
KIRÁLYFI
Igen, kérem, ezt az Antilopot, amikor a Megyei Közlekedési Múzeumot átszervezték Vadászati Múzeummá.
BENDER
Jelentékeny esemény lehetett a megye életében. Szabad megkérdeznem, mért történt ez az átszervezés?
KIRÁLYFI
Mert a Közlekedési Múzeum igazgatóját kinevezték az Adóhivatal vezetőjévé, és a múzeum új igazgatója a Városi Kórház bérelszámolási csoportvezetője lett.
BENDER
Valóban egyszerű. Mégis megkérném, írja körül kissé pontosabban a szóban forgó esetet.
KIRÁLYFI
Az új igazgató, kérem, szenvedélyes vadász, viszont semmi érzéke a technika iránt. Ezért az illetékesekhez intézett beadványában bebizonyította, hogy a megyének semmi szüksége Közlekedési Múzeumra, viszont létszükséglete, hogy Vadászati Múzeuma legyen.
BENDER
Annyi errefelé a vad?
KIRÁLYFI
Nem, kérem, a megyében egyáltalán nincs vad. De épp ezért létszükséglet, hogy a vadászatot megszerettessék a megye dolgozóival. Így jutottam én a Daimler-Benzhez…
KIRÁLYFI
Igen, kérem, az Antilophoz. Az igazgató kiárusította a Közlekedési Múzeumot, és a befolyt összegből vásárolt nyolc szarvasagancsot, egy kitömött elefántot, két vaddisznófejet, egy vízilóbárt és a himalájai vadkecskét, ami ott legel a múzeum udvarán. Egyébként az elefánt különösen figyelemre méltó példány.
BARANGÓ
Csak azt nem értem, mért maga került ezért börtönbe?
KIRÁLYFI
Nem ezért, kérem: én a sors áldozata vagyok.
BARANGÓ
Mindnyájan azok vagyunk.
KIRÁLYFI
Másfél évig dolgoztam, amíg a Daimler-Benzt… az Antilopot üzemképes állapotba helyeztem. Akkor egy este odajött hozzám a Népbolt vezetője, és megkérdezte, elvinném-e őket a Kiserdőbe. Vele volt a vezetőhelyettes, a raktáros és a pénztáros – utóbbi kettő nőnemű személy –, valamint egy demizson pálinka. Elvittem őket, mivelhogy súlyos adósságba vertem magam a Daimler… az Antilop megvásárlása és üzembe helyezése érdekében, és jól jött egy kis mellékes. Nem akarom részletezni, kérem, de volt ott avar, holdfény meg minden egyéb. Másnap este is elvittem őket, meg harmadnap este is. A negyedik napon engem vitt el a rendőrség, mivel a Népboltban leltároztak, és a raktárban mindössze egy pár gumicsizma volt, az is mind a kettő ballábas. Tegnap szabadultam.
BENDER
Látja, Barangó, mire vezet a bűnös élet: a lopás, az avar meg a holdfény.
BARANGÓ
Hirtelen megragadja Bender vállát. Odanézzen!
Az egyik udvarból Parádi rohan ki, hóna alatt egy libával. Szorosan a nyomában tucatnyi ember liheg, kezükben karó, vasvilla.
BENDER
Ez a libalopás második stádiuma. A harmadik stádium a tettes elfogatása után következik. Különös ismertetőjele egy hatalmas verés.
BARANGÓ
Tulajdonképpen nem tehet róla – a libalopás a szenvedélye.
BENDER
Akárcsak Királyfi úrnak a gépkocsi. És mi az eredménye mindkét szenvedélynek? Ugyanaz.
Királyfi vadul tülköl, az üldözők utat engednek a kocsinak. Parádi hátrapillant, és meglátja Barangót a kocsiban.
BARANGÓ
Majd az Isten, te szerződésszegő!
Az Antilop utoléri Parádit: Parádi minden erejét megfeszítve igyekszik lépést tartani velük. A liba riadtan gágog a hóna alatt.
PARÁDI
Vegyetek fel! Jó ember vagyok.
BENDER
Hirtelen kihajol az ablakon. Dobja el a libát! Rászól Királyfira. Lassítson!
Parádi eldobja a libát, Barangó kinyitja az ajtót, s berántja a lihegő Parádit. Parádi hörögve bezuhan a kocsiba.
BENDER
Teljes gázt! Hátrafordul Parádihoz. Jegyezze meg: ha még egyszer vétkezni mer, kitekerem a nyakát.
A liba visszatotyog a ház felé: az üldözők elmaradnak.
BENDER
Ezek szerint együtt a legénység. A budapest–pemeteházi propaganda-autóversenyt ezennel megnyitom. A gépkocsi parancsnoka: Bender Oszkár. A pilóta: Királyfi Dezső. A fedélzeti szerelő: Barangó Béla. Másodszerelő: Parádi Ádám. Irány: a cél!
Az Antilop utasaival lassan eltűnik.
Az Antilop folytatja útját
Az Antilop pöfögve, bukdácsolva halad a rossz makadámúton.
BENDER
Uraim: elvem a tiszta munka és a tiszta fogalmazás. Épp ezért tisztázzuk a helyzetet, célunkat és feladatainkat. A helyzet, első pont: átmenetileg a budapest–pemeteházi propaganda-autóverseny résztvevői vagyunk, melyet a baden–münchauseni Mixi-Cola cég rendez. Előnyünk a többi versenyzővel szemben, számításaim szerint, minimálisan másfél óra. Második pont: kádervélemény a legénység tagjairól. Királyfi Dezső pilóta: közszemérmet sértő cselekedetekhez, valamint az állami tulajdonból törvénytelen eszközökkel magántulajdonba átkerült pénzösszegek elköltéséhez nyújtott segítségben találtatott bűnösnek. Ok: önveszélyes ostobaság. Elfogadja a jellemzést?
KIRÁLYFI
Igenis. Kérem enyhítő körülményként betudni, hogy a gépkocsi szerelmese vagyok.
BENDER
Megszavaztatik. Barangó Béla fedélzeti szerelő: azon ostoba mesével, hogy Kalácska elvtárs unokaöccse, pénzt akart kicsalni a nagykondorosi tanácselnöktől.
BENDER
Csönd! A káderjellemzésben részesülő nem kapott szót. Tettének indítéka: vészes fantáziaszegénység, a megszokott pitiáner eszközökhöz való görcsös ragaszkodás. Büntetett előéletű, három priusz. Elfogadja?
BENDER
Muszáj. Parádi Ádám másodszerelő: előélete és a Kalácska rokonsághoz való tartozása megegyezik a fedélzeti szerelőével. Súlyosbító körülmény: a libalopás szenvedélye.
PARÁDI
Maga rosszindulatú, részrehajló és…
Királyfi belép a fékbe, a kocsiban ülők előrezuhannak, kivéve Bendert, aki megkapaszkodott.
BENDER
Fedélzeti szerelő: nyissa ki az ajtót.
Barangó készségesen kinyitja a kocsi ajtaját.
BENDER
A másodszerelőt a versenyben való részvételből ezennel kizárom. Felszólítom, azonnal hagyja el a járművet.
BENDER
Barangó: teljesítse a kötelességét!
Barangó megragadja Parádit, és kilöki a kocsiból.
PARÁDI
Ne tegyék ezt velem! Nekem gyerekkoromban vakbélgyulladásom volt.
BENDER
Nem érv. Különben is alapelvem, hogy a lázadást csírájában kell elfojtani. Menjen csak szépen vissza a faluba, ahol a liba gazdái bizonyára kevésbé részrehajlók lesznek magával szemben.
PARÁDI
Bocsánatot kérek; nem tehetek róla, ideges természetű vagyok.
BENDER
Az idegesség hazánkban népbetegség, de a maga számára semmiképp sem mentő körülmény. Térdre!
Parádi készségesen térdre borul.
BENDER
Ez az egyetlen megfelelő testhelyzet mindenféle lázadó számára. Tulajdonképpen javasolnom kellene az országgyűlésnek, hogy iktassa törvénybe. Most pedig mondja utánam: mélységesen megbántam, hogy a parancsnokkal ellenkezni mertem, és ünnepélyesen fogadom, hogy ez soha többé nem fordul elő.
PARÁDI
Mélységesen megbántam, hogy a parancsnokkal ellenkezni mertem, és ünnepélyesen fogadom, hogy ez soha többé nem fordul elő.
BENDER
Napiparancs: Parádi Ádámot feltételesen visszafogadom a legénység tagjai közé, de lefokozom mindenes cseléddé. Felállhat.
Parádi feltápászkodik, és visszaül a kocsiba.
Királyfi kiszáll, bekurblizza az Antilopot.
BENDER
A legénységről szóló kádervélemény összegzése: valamennyien bűnös és helytelen életet folytattak, aminek a mai naptól véget kell vetni. Elfogadják?
A legénység három tagja egyszerre mondja.
BENDER
A parancsnok jellemzése: makulátlan előéletű, világos fejű, vezetésre alkalmas személy. Beosztottjaitól feltétlen engedelmességet követel. Véleményt nem kérek. Pilóta, helyzetjelentést!
KIRÁLYFI
Még tíz kilométer.
BENDER
Rendben. Folytatom. Ugyan nem tartozom beszámolási kötelezettséggel a beosztottaimnak, de pedagógiai célzatból válaszolok az engem ért ostoba vádakra. Való igaz, hogy jómagam is Kalácska elvtárs unokaöccseként tarháltam le a tanácselnököt, de van egy döntő különbség: az, hogy nekem sikerült, maguknak meg nem.
Hatalmas Chevrolet áll az út szélén; a motorháza nyitva. Két férfi áll a kocsi mellett, s kétségbeesetten integet, amikor megpillantják az Antilopot.
Dobostorta kandírozott cukormázzal
BENDER
Álljon meg. Kiszáll a kocsiból. Az egyik férfi odalép hozzá.
FODOR
Lenni magyar amerikás, Stephen Fodor. Apja, anyja menni Államok, rég mint régen. Autó amerikai romlott itt.
Királyfi kipattan a kocsiból.
FODOR
Lenni Mister Smith, konszern szálloda főtanácsadó ennivaló. Lenni én neki tolmácsnok, titkárnok, sofőrnök.
Smith odalép, kezet fog Benderrel.
BENDER
Örvendek. Bender Oszkár.
FODOR
Lenni Magyarhon, megtanulni magyar étel főzés.
BENDER
Természetesen; a magyar konyha páratlan.
FODOR
Menni vendéglő, séf mondja, menni központ, kérni engedély. Központ mondja, menni tröszt, kérni engedély. Tröszt mondja, menni miniszter, kérni engedély. Minisztérium ennivaló mondja, írni kérvény, indigó, öt darab, válaszolmány hónap kettő. Nagybácsi nekem mondja, menni puszta, van nép, gatya, főz sok étel magyar, recept megvenni.
BENDER
Közlöm önnel, uram, hogy útjukat fölösleges folytatniuk. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: a Hortobágy szállodavállalat élelmezésügyi főtanácsadója vagyok. Ez itt a konyhavezetőnk, az pedig a főszakácsunk.
Parádi és Barangó, akik közben ugyancsak kiszálltak a kocsiból, meghajolnak.
BENDER
Szerencséjükre különleges engedélyem van a miniszter úrtól, hogy a magyar konyha bármely specialitásának receptjét állami áron közölhessem a hazánkban tartózkodó külföldiekkel. Idegenbe szakadt hazánkfiai tíz százalék engedményt kapnak.
FODOR
Van szerencse, hozta isten nekünk! Odafordul Smithhez, s valamit hadar neki angolul.
SMITH
Elégedetten elmosolyodik. Oké!
BENDER
Milyen receptekre van szükségük?
FODOR
Menni iroda maga, adni írás én?
BENDER
Felesleges. Királyfi úr! Sikerül?
BENDER
Amíg a gépkocsivezetőm végez, el is intézhetjük. Sorolja kérem.
FODOR
Noteszt vesz elő, fellapozza. Tarhonyás pásztor.
BENDER
A társaihoz fordul; suttogva mondja. Melyikük tud írni?
BENDER
Akkor írja maga. Noteszt vesz elő és, átadja Barangónak. Írja: pásztortarhonya magyarosan.
BARANGÓ
Az istenért, én még sohasem voltam konyhában! A börtönben is csak krumplit pucoltam.
BENDER
Hülye. Liszt, só, zsír, és a többi, mindegy. Írja már.
FODOR
Mit mondani úr szakács?
BENDER
Túlóradíjat követel. Nálunk, Magyarországon, a szakszervezetek minden percnyi túlmunkáért külön díjazást írnak elő.
FODOR
Szólni, és mister Smith…
BENDER
Felesleges. Már közöltem a kolléga úrral, hogy a szakszervezeti előírások szerint járó különdíjazást a személyes különalapomból fizetem.
BENDER
Semmi kérem. Felhatalmazásom van rá a miniszter úrtól. Barangónak. Kész?
BARANGÓ
Nagyot sóhajt. Kész. De…
BENDER
Kuss. Fodornak. A következő?
FODOR
Gulyás birka csipetke.
BENDER
Írja: birkagulyás csipetkével. Fodornak. Először jár szép hazánkban?
FODOR
Van első. Lenni ország gyönyörű. Lenni én boldog, szülőhaza mamám, papám.
BENDER
Nagyon örvendek. Biztosíthatom: kormányunk minden lehetőt megtesz, hogy a hazánkban tartózkodó külföldiek a lehető legjobb élményekkel távozzanak tőlünk. Az egész magyar nemzet saját érdekeit is háttérbe szorítja, csakhogy szeretett vendégeinknek minél kellemesebb itt tartózkodást biztosítson.
Fodor hadarva fordít. Smith elégedetten bólogat.
BENDER
Köszönöm. A következő, mister Fodor?
FODOR
Pörköltös nokedli sertés.
BENDER
Sertéspörkölt galuskával.
FODOR
Apa, anya puszi küldeni sok rokon. Rokon sok adni enni nagyon sok. Adni reggeliző, adni tízóraizó, adni ebédlő, adni uzsonnázó, adni vacsoráló. Ember amerikai fáj has ennyi enni.
BENDER
Felhívom szíves figyelmét gyógyszeriparunk rendkívüli fejlettségére, ami egyenes összefüggésben van táplálkozásunk mennyiségével. Talán arra is felhívnám becses figyelmét, hogy a ruházati cikkek viszonylagos drágasága is ezzel van összefüggésben; a magyar lakosság testi terjedelme miatt a ruhákhoz lényegesen több anyag szükséges, mint a nyugati országokban.
Fodor hadarva fordít, Smith bólogat.
FODOR
Dob torta kandírozva cukor.
Barangó kétségbeesetten ereszti le a blokkját.
BENDER
Ráförmed. Írja kérem: dobostorta kandírozott cukormázzal, Gerbeaud módra.
Királyfi kiemelkedik a motorházból, s beül a kormányhoz. Valamennyien odamennek, kivéve a lesújtottan jegyző Barangót. Királyfi begyújtja a motort.
BENDER
Uraim: parancsoljanak.
SMITH
Hadarva mond valamit Fodornak.
FODOR
Mister Smith mond, tudni nem, hála hogyan meg.
BENDER
Sehogy, kérem. A magyar nemzet mindig híres volt lovagiasságáról. Alkotmányunk első bekezdése így hangzik: Minden magyar állampolgár szent kötelessége, hogy segítséget nyújtson a bajba jutott embertársainak, fajra, nemre és vallásra való tekintet nélkül. Aki ezt csak elmulasztja, azt kizárják a Hazafias Népfrontból.
Fodor tolmácsol; Smith hálásan megrázza Bender kezét.
SMITH
Thank you, mister Bender.
BENDER
Nincs mit. Kiveszi Barangó kezéből a noteszt, kitépi belőle a lapokat, s átnyújtja Fodornak.
FODOR
Köszön nagyon. Tartozni mennyi?
BENDER
Egy pillanat. Állami díjszabás. Kiveszi a zsebnaptárát, fellapozza, s Parádi kezébe nyomja. Bele-belepislant a naptárba, jegyzetel a blokkjába, közben valami érthetetlen szöveget mormol. Végül lendületes mozdulattal aláhúzza az összeget. A teljes ár, állami díjszabásaink szerint, le mínusz tíz százalék: kétezer-hatszáznegyvennégy forint tizenhat fillér.
FODOR
Kissé elhűl. Muszáj lenni sok ennyi?
BENDER
Állami díjszabás. A tételek, melyeket ön kért, valamennyien osztályon felüli, speciális receptek. Ha mondjuk a hortobágyi húsos palacsinta, a babgulyás vagy a vesevelő fokhagymával elkészítésére lett volna igénye, azt olcsóbban számíthattam volna meg.
FODOR
Van lenni Államok is: van specialitás, van ár. Kiveszi a tárcáját, s leszámolja az összeget. Sokáig keresgél a pénztárcában. Fillér hat nincs.
BENDER
Hiánycikk. Nem számít. Fedezem a reprezentációs alapomból.
FODOR
Köszön szépen nagyon.
A két társaság meleg kézszorításokkal elbúcsúzik egymástól. A két kocsi ellenkező irányban elindul.
BENDER
Remélem, ez a gyakorlati példa fényes bizonyítékul szolgál a legénység minden tagjának, hogy először is: tökfejek, másodszor: nem kell letérni a törvényesség útjáról ahhoz, hogy munka nélkül is lehessen pénzt szerezni.
PARÁDI
Hát, ha ez törvényes…
BENDER
Bizony, tyúkeszű libatolvaj barátom: ezen cselekedetünket aligha hányhatják szemünkre a bűnüldöző szervek. Egyszerűen azért, mert nincs bizonyítékuk. Márpedig sohasem a cselekedet a döntő, hanem az, hogy van-e bizonyíték. De folytatni kívánom eme szerencsés véletlen által megszakított elemzésemet. A helyzetet tisztáztuk. A cél: az Aranyborjú megszerzése. Ezen kellemes élőlény a mi esetünkben egy olyan urat jelent, akinek tízmillió forintocska lapul a briftasnijában. Ezt az összeget természetesen a törvényes keretek szigorú tiszteletben tartásával kívánom megszerezni. Közölhetem önökkel, tisztelt versenyzőtársak, hogy a szóban forgó illető önként, saját meggyőződéséből nyújtja majd át nekem a millióit, mégpedig egy kék szegélyű kistányéron.
KIRÁLYFI
Mért éppen kék szegélyű kistányéron?
BENDER
Csak. Ehhez maga nem ért. A cél tisztázása után térjünk át a feladatokra. Ezeket minden esetben napi parancsban közlöm a legénység tagjaival. Először: irány az első festéküzlet. Másodszor: a propaganda-autóverseny megnyerése. Harmadszor: eljutni az Aranyborjú jászolához. Egyelőre ennyi.
PARÁDI
Mi a fenének nekünk festék?
BENDER
Hogy befessük a maga pofáját; akkor legalább nem látszik, hogy mennyire hülye. Egyébként: a parancsokat minden esetben kérdezősködés nélkül végrehajtani! Megértették? Teljes gázt! Az akciót én vezénylem.
Minden okos ember tudja: Mixi-Cola a lét titka
Kisváros. Dekorációk a házakon, a kirakatokban, a főutca fölé kifeszített transzparenseken: „A Mixi-Cola – élet, erő, egészség”; „Kisdedek, felnőttek, aggastyánok, csak a Mixi-Colát igyátok”; „Az alkohol nem old meg semmit: a Mixi-Cola mindent megold”; „Reggel: Mixi-Colát; délben: Mixi-Colát; este: Mixi-Colát”, „Rosszkedvű? Gondjai vannak? Elhagyta a házastársa? Igyon Mixi-Colát”; „Világ népei, egyesüljetek: fogyasszatok Mixi-Colát!”; „Tejet? Nem. Whiskyt? Nem. Bambit? Nem. Hanem mit? Nem kérdés: Mixi-Colát!”; „Minden okos ember tudja, Mixi-Cola a lét titka!”; „Alaszkától Kamcsatkáig, Kecskeméttől Nevadáig, Egy a jelszó, Egy a nóta, Mixi-Cola, Mixi-Cola!” A főutcán hangosbeszélő-kocsi jár föl-alá. A kocsiban: Benedek, a magyarországi Mixi-Cola cégkirendeltség propagandistája, Ferdinánd, a Városi Tanács népművelési előadója, valamint egy kikiáltó. Felváltva beszélnek bele a hangosbeszélőbe.
BENEDEK
Karancsfalva tisztelt lakossága! Engem ért a megtiszteltetés, hogy a világhírű baden–münchauseni Mixi-Cola Konszern nevében üdvözöljem önöket.
KIKIÁLTÓ
A Mixi-Cola: élet, erő, egészség!
BENEDEK
Örömmel jelenthetem, hogy a budapest–pemeteházi Mixi-Cola propaganda-autóverseny résztvevői az önök városában tartják első pihenőjüket.
KIKIÁLTÓ
Kisdedek, felnőttek, aggastyánok: csak a Mixi-Colát igyátok!
BENEDEK
A versenyzőket a főtéren ünnepélyesen fogadjuk, s az első gépkocsit jelentős jutalomban részesítjük. Mindenki készüljön föl a páratlan eseményre: a versenyzők egy óra múlva várhatók.
KIKIÁLTÓ
Minden okos ember tudja, Mixi-Cola a lét titka!
BENEDEK
Figyelem, figyelem! Az ünnepségen részt vevők között harminchárom láda Mixi-Colát sorsolunk ki!
FERDINÁND
Kedves elvtársak, elvtársnők és elvtársgyerekek!
KIKIÁLTÓ
Világ népei, egyesüljetek: fogyasszatok Mixi-Colát!
FERDINÁND
A Városi Tanács népművelési csoportja nevében szeretettel üdvözlöm városunk minden elvtársát ezen a nagy napon, mely jelentős előrehaladás lesz a kulturális forradalom mikéntjében.
KIKIÁLTÓ
Osztályharc helyett Mixi-Colát!
FERDINÁND
Ráförmed. Mondtam, hogy ezt hagyja el!
KIKIÁLTÓ
Bocsánat. Elfelejtettem. A hangosbeszélőbe. Helyesbítek: osztályharchoz Mixi-Colát!
FERDINÁND
Az ünnepélyes fogadtatáson kultúrrendezvényre kerül sor, melyen részt vesznek: az általános iskola Kodály-kórusa, a Diabetikus Készítmények Vállalatának „Cigányprímás” népi tánccsoportja, valamint a Vörös Hajnal Termelőszövetkezet szocialista brigádjának szavalói.
KIKIÁLTÓ
Minden művelt ember tudja, Mixi-Cola a lét titka!
FERDINÁND
Az ünnepi beszédet Ferdinánd Elemér, a Városi Tanács népművelési csoportjának főelőadója tartja.
Motorkerékpáros érkezik: lefékez a hangosbeszélő-kocsi mellett. A motorkerékpár hűtőjén, valamint a bukósisakon Mixi-Cola felirat.
MOTORKERÉKPÁROS
Az első kocsi elérte a város határát.
FERDINÁND
Ez valami tévedés.
MOTORKERÉKPÁROS
Nem lehet tévedés. Rajta vannak a feliratok.
BENEDEK
Te jó Isten! Mi lesz az ünnepséggel?!
FERDINÁND
Nyugalom. Ebben a városban rend van és fegyelem. A kultúrcsoportokat három órával az ünnepség kezdete előtt kirendeltem a főtérre.
A hangosbeszélő-kocsi elporzik. A hangosbeszélőből Benedek hangja hallatszik.
BENEDEK
Figyelem! Figyelem! A Mixi-Cola Konszern újabb ajándéka Karancsfalva lakóinak: az ünnepség azonnal kezdődik!
KIKIÁLTÓ
A Mixi-Cola: élet, erő, egészség!
A hangosbeszélő-kocsi eltűnik. Feltűnik az Antilop, két oldalán hatalmas feliratokkal: „A Mixi-Cola győz!”; „A Mixi-Cola utolérhetetlen!” Az Antilop begördül a kidekorált főtérre. A tribünön a mikrofon előtt Ferdinánd és Benedek, mögöttük félkaréjban az énekkar. Amikor az Antilop lestoppol a tribün előtt, Ferdinánd jelt ad, a karnagy beint, a gyerekek egy Kodály-dalt kezdenek énekelni, nagyon szépen. A kikiáltó a hangosbeszélő-kocsiból újra meg újra közbeordít egy-egy Mixi-Cola slogant, ami túlharsogja az éneket. Benderék kikászálódnak a kocsiból. Az ének utolsó taktusait megint túlharsogja egy slogan. Amikor csend lesz, Ferdinánd vaskos papírcsomót vesz elő a zsebéből, s belefog az ünnepi beszédbe.
FERDINÁND
Tisztelt versenyzők, tisztelt ünneplő közönség, tisztelt elvtársak!
KIKIÁLTÓ
A Mixi-Cola: élet, erő, egészség!
FERDINÁND
Ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor azért gyűltünk össze…
BENDER
Felsiet a tribünre, kiveszi a kéziratot Ferdinánd kezéből, zsebre dugja, majd hosszan, melegen megrázza a megdöbbent Ferdinánd kezét. Köszönöm. Örvendek. Őszintén köszönöm.
BENDER
Odalép Benedekhez, az ő kezét is megrázza. Köszönöm. Őszintén örvendek. A mikrofonhoz lép. Azt hiszem, elég, ha annyit mondok: a Mixi-Cola győz!
Az összegyűltek tapsolnak, Bender meghajol, majd Ferdinándhoz fordul.
FERDINÁND
De kérem! Az ünnepi beszéd, a kultúrrendezvény…
BENDER
Első a munka, csak aztán az ünneplés és a kultúra. Benedeknek. Mutassa meg, kérem, a gépkocsivezetőmnek, hol tankolhat.
BENEDEK
Igenis, kérem. De ha meg tetszik engedni, milyen gyártmányú kocsit jelenthetek be győztesnek?
BENDER
Ez egy szuper-ultra-luxus automatikus Antilop. Egyedi példány, nullszéria. Az intéző bizottság felkérésére az utolsó pillanatban neveztünk be a versenybe.
BENEDEK
A mikrofonba. Kedves közönségünk: a baden–münchauseni Mixi-Cola Konszern budapest–pemeteházai propaganda-autóversenyének karancsfalvai részgyőztese egy szuper-ultra-luxus, egyedi, nullszéria Antilop gépkocsi.
Taps.
KIKIÁLTÓ
Kisdedek, felnőttek, aggastyánok: csak a Mixi-Colát igyátok!
BENDER
A benzint kérem. Nem vesztegethetjük a drága időt.
FERDINÁND
De arról volt szó…
BENDER
A program megváltozott. Tankolni és indulni: ez a központ rendelkezése.
BENEDEK
A tartályok ott állnak a fák alatt.
BENDER
Királyfi, tankoljon!
Az Antilop odapöfög a tartályokhoz.
BENDER
Szuperszonikus motor. Most van kipróbálás alatt.
BENDER
Megrovó pillantást vet rá, majd odahajol hozzá, és suttogva mondja. Tulajdonképpen még titok, de önöknek, azt hiszem, elárulhatom: eredeti magyar konstrukció. Robbanást fog okozni a világpiacon. De ez maradjon közöttünk. Az eredményt láthatják: leköröztük az egész mezőnyt.
MOTORKERÉKPÁROS
Berobog a térre. Leállítja a motort, s felmegy az emelvényre. Közeledik a következő versenyző.
BENDER
Hát akkor a viszontlátásra, minden jót kívánok…
BENEDEK
De a díj! Az ajándékok!
BENDER
Rakják fel. De gyorsan. Királyfi, indulás!
Az Antilop odapöfög az emelvény elé. Benedek átnyújt egy hatalmas serleget, Bender a hóna alá csapja, és indul. Rakodómunkások Mixi-Colás ládákat kezdenek berakni az Antilopba.
BENDER
Elég! A túlsúlyt nem vállalhatjuk. Viszontlátásra! Halkan ráförmed Királyfira. Induljon már, maga barom!
Az Antilop kigördül a térről. A hangosbeszélőből a kikiáltó éneke hallatszik: „Alaszkától Kamcsatkáig, Kecskeméttől Nevadáig, Egy a jelszó, Egy a nóta: Mixi-Cola, MixiCola!” Az Antilop eltűnik; a főutcán feltűnik egy Mercedes sportkocsi. Az Antilopot legközelebb a városon kívül látjuk. Az út egy erdőn át vezet. Az első dűlőútnál Bender ráförmed Királyfira.
Az Antilop befordul a dűlőútra, de elakad. A város felől szirénázás hallatszik.
BENDER
Be a fák közé! Nyomás!
Az Antilop legénysége kiugrál a kocsiból, s betolja az Antilopot a fák közé.
BENDER
Napiparancs: dekkolni!
A legénység hasra veti magát. A főúton szirénázó rendőrkocsi zúg el, mögötte a verseny valódi résztvevői. Bender feláll, s leporolja a ruháját.
BENDER
Na. Így kell ezt csinálni.
BENDER
Hogyhogy mi lesz, maga tökfej? Pemeteházára két út vezet: a tizennyolcas számú főútvonal és ez a dűlőút. Mivel ők az előbbit választották, mi az utóbbin fogunk haladni. Napiparancs: indulás!
Hőseink kitolják az Antilopot az útra, s nagy keservesen elindulnak.
BENDER
Most megint egy kis mázolómunka következik.
PARÁDI
Nekem szívizomgyulladásom van.
BENDER
Kuss! Mit képzel, így fogunk besétálni Pemeteházára? Körülbelül az első rendőrig jutnánk el.
BENDER
No látja, maga filozófus.
Az úttól százlépésnyire föltűnik egy tanya. Körülötte, ameddig a szem ellát, kihalt a pusztaság.
Őfelsége parancsőrtisztje
Királyfi lefékez.
BENDER
Barangó, maga velem jön. Magának legalább egy jó tulajdonsága van: ritkán nyitja ki a száját. Igaz, hogy akkor mindig ostobaságokat mond. Királyfi és Parádi biztosítják a vezérgépet. A motort járatni – parancsszóra azonnal indulni. Végrehajtani!
Bender és Barangó odamennek a házhoz. Egy lélek sincs. Bender megpróbál benézni az ablakon, de az be van függönyözve. Lenyomja a kilincset – zárva. Öklével megdöngeti az ajtót. A tábornok hangja hallatszik a házból.
BENDER
Szíveskedjék megtekinteni.
Az ajtó kinyílik, megjelenik a tábornok. Ősz hajú aggastyán, Ferenc József-szakállal, egyenes testtartással, ősrégi egyenruhában, melyről hiányzik a rangjelzés.
BENDER
Sokáig nézi az öregurat, aztán bólint. Egyetértek.
TÁBORNOK
Hiába. Számtalanszor kijelentettem, írásba is adtam: nem vállalom a reaktivizálást.
TÁBORNOK
Megsemmisítő pillantást vet rá. Engem köt az esküm apostoli királyunkhoz. Nem vállaltam a szolgálatot Horthy Miklós alatt, nem vállaltam Szálasi Ferenc alatt, nem vállaltam Rákosi Mátyás alatt. És nem vállalom most sem, még ha egy hadsereget kínálnak is.
BENDER
Akkor nem kínálunk.
TÁBORNOK
Helyes. Mit óhajtanak az urak? Ha le akarnak tartóztatni, közlöm, hogy csak az erőszaknak engedek, s a törvényes rend visszaállása után felelniük kell tetteikért. Ha kivégeznek, önökre, mint bűnsegédi bűnrészesekre öttől tizenöt évig terjedő fegyház vár.
BENDER
Bocsánat, kegyelmes uram, hol beszélgethetnénk négyszemközt?
TÁBORNOK
Fürkészve méregeti Bendert. Milyen ügyben?
BENDER
Azt majd magunk között.
TÁBORNOK
Fáradjon be a lakosztályomba.
BENDER
Hátrafordul Barangóhoz. Maga itt marad, és őrködik. A legkisebb gyanús jelre riadóztat bennünket és a kocsit biztosító bajtársakat. Megértette?
TÁBORNOK
Utat enged Bendernek, de hirtelen megint elébe áll. Ön párttag?
TÁBORNOK
Nem horthysta, nem nyilaskeresztes, nem kisgazda, nem szociáldemokrata, nem kommunista?
Bender és a tábornok belép az egyetlen szobába. Alig néhány bútordarab, de azok értékesek. A falakon az ősök festményei, néhány fénykép a tábornokról díszegyenruhában, Ferenc József, Károly király és Habsburg Ottó képe. A szobában alig lehet mozdulni, mert mindenütt birkák hevernek.
TÁBORNOK
Tessék, foglaljon helyet.
BENDER
Kihúzza magát, vigyázzba áll. Kegyelmes uram, őrgróf Bender Oszkár, őfelsége különleges kiküldetésben levő parancsőrtisztje, tisztelettel jelentkezem.
A tábornok is vigyázzba áll.
BENDER
Őfelsége személyes üzenetét hozom kegyelmes uramnak.
TÁBORNOK
Köszönöm. Pihenj. Foglaljon helyet.
Leülnek.
TÁBORNOK
Ezek szerint őfelsége megkapta a jelentéseimet?
BENDER
Valamennyit. Pontosan tájékozva van az ön példamutató magatartásáról. Azt is elmondhatom, hogy az ön jelentései sokban hozzájárultak, hogy őfelsége rövidesen elfoglalhatja a helyét Magyarország királyi trónusán.
TÁBORNOK
Ezek szerint a Monarchia államai közül csak Magyarországon áll vissza a királyság? Mert akkor nem vállalom.
BENDER
Azt hiszem, kegyelmes uram, megérti, hogy a jelen helyzetben nem tájékoztathatom részletesen a küszöbönálló fejleményekről. Önre őfelsége kizárólag a magyarországi hadműveletek irányítását bízza.
TÁBORNOK
Milyen minőségben?
Bender felpattan, és vigyázzba vágja magát. A tábornok is.
BENDER
Kegyelmes uram: őfelsége, az apostoli király, a mai napon kinevezi önt magyarországi seregei főhadvezérének.
TÁBORNOK
Köszönöm. Vállalom. Pihenj.
Leülnek.
BENDER
A részletekről majd a későbbiek során kap tájékoztatást. Egyelőre csak nagy vonalakban vázolom az akció tervét: délről a szövetséges hindusztáni csapatok támadnak, északról a zuávok és a berber hadtestek, nyugatról a himalájai önkéntesek. Őfelsége az adott pillanatban léggömbön érkezik.
TÁBORNOK
Helyesebbnek tartanám, ha a zuávok észak-északnyugat felől támadnának.
BENDER
Jelenteni fogom őfelségének. A támadással egy időben Magyarországon népfelkelés tör ki, s ön átveszi a magyar haderő főparancsnokságát.
TÁBORNOK
Ehhez kétezer kerékpárra van szükségem. A kerékpár pótolhatatlan harci eszköz a korszerű hadviselésben, és értesüléseim szerint a magyar alakulatok kerékpár-ellátottsága hiányos.
BENDER
Jelenteni fogom őfelségének.
TÁBORNOK
Kérem jelenteni ő császári és királyi felségének: a talaj tökéletesen elő van készítve. A katonaság csak a parancsomra vár. A hazánkban állomásozó tadzsik, üzbég és litván csapatok az első jelre leteszik az esküt őfelségére. A kommunisták, akik számításaim szerint százhuszonnégyen vannak, nem fognak ellenállást tanúsítani.
BENDER
Köszönöm. Mindezt jelentem őfelségének. Hadd közöljem még: az ön egészsége mindennél fontosabb az eszme, a haza, őfelsége és a magyar nép számára. Ezért őfelsége kétládányi életelixírt küldött önnek. Kinyitja az ajtót, s kiszól Barangónak. Hozzák be a ládákat. De gyorsan!
TÁBORNOK
Kérem, tolmácsolja legőszintébb hálámat őfelségének.
BENDER
Természetesen. Önt pedig arra kérem, engedélyezze, hogy járművünket elhelyezzük a fészerében, amíg biztonsági okokból átfestjük.
TÁBORNOK
Az engedélyt megadom.
BENDER
Egyben kérem, szíveskedjék az átfestéshez szükséges festéket a legközelebbi lakott helyen beszerezni. Érthető okokból mi nem óhajtunk a környéken mutatkozni.
TÁBORNOK
Ezt a kérését sajnos nem teljesíthetem. Elvi okokból nem vásárolok olyan üzletekben, ahol a személyzet nem esküdött fel őfelségére. Ilyen üzlet pedig nincs a környéken.
BENDER
Egy pillanatra kiesik a szerepéből. Akkor hogy a fenébe él?
TÁBORNOK
Amikor még megvolt rá a lehetőségem, megbízható személyekkel vásároltattam. Amióta nincs meg, önellátásra rendezkedtem be.
BENDER
Őfelsége személyes parancsára hivatkozva kérnem kell, hogy az ügy érdekében ebben az esetben függessze fel az elveit, és vállalja ezt az áldozatot.
TÁBORNOK
Őfelsége parancsának természetesen engedelmeskedem. Mennyi festék kell?
BENDER
Harminc kiló. Világoskék zománc.
TÁBORNOK
Indulok. De kérem, hogy a megfelelő időben írásban kaphassam meg ezt a parancsot.
BENDER
Természetesen. Jelenteni fogom őfelségének.
A tábornok és Bender kimennek a házból. A tábornok a fészerből kerékpárt tol ki, ráül, és elkarikázik.
Az Aranyborjú nyomában I.
Hőseinket Pemeteházán látjuk viszont. Az Antilop csillog-villog, oldaláról eltűntek a feliratok, a rendszámtábláját is kicserélték. A gépkocsi lassan halad a város központja felé.
PARÁDI
Ha ez nem volt hülye, akkor én vagyok az.
BENDER
Csak abban téved, hogy az egyik feltételezés nem zárja ki a másikat. Attól, hogy az a vén kecske hülye, még maga is az.
PARÁDI
Mondja, mért piszkál engem állandóan?
BENDER
Nem tapasztalta még, hogy magát valaki mindig piszkálja?
PARÁDI
De igen. Épp azért esik rosszul.
BENDER
Itt a dolog nyitja. Maga, kedves barátom, ugyanis arra született, hogy piszkálják. Én tehát ebben az esetben csak a sorsot személyesítem meg.
PARÁDI
Csakhogy én nem tűröm…
BENDER
Hoppá! Újabb lázadás? Rászól Királyfira. Álljon csak meg egy kicsit!
Az Antilop megáll.
BENDER
Nagyon helyes, ha még most, mielőtt megkezdjük az akciót, tisztázzuk, kinek mik a jogai és kötelességei. Szóval mit nem tűr maga, kedves barátom?
BENDER
Csend! Engedje beszélni a vádlottat.
PARÁDI
Az nem jó, kérem, ha engem állandóan bántanak.
BENDER
Akkor minek jött a világra? Vagy ha már a világra jött, mért éppen Parádinak született?
PARÁDI
Én nem tehetek róla.
BENDER
Arról nem. De ha már Parádinak született, tűrje a sorsát, megértette? És adjon hálát az istennek, hogy a sorsa összehozta velem. Mert ha még nem eszmélt volna rá: ez az egyetlen lehetősége, hogy ne Parádiként kelljen meghalnia.
PARÁDI
Ezzel mit akar mondani?
BENDER
Parádiként meghalni annyit jelent, mint nagyon szegényen elsenyvedni. Vagy egy börtönben, vagy egy nyomortanyán. Ez a sorsa minden kisstílű, pitiáner szélhámosnak. Hacsak én meg nem könyörülök rajta.
BENDER
Még ki. Tulajdonképpen talán helyesebb lenne így cselekedni. De az elesett embertársaim iránt érzett szánalom ebben a pillanatban erősebb bennem a józan mérlegelésnél. Épp ezért, még egyszer, utoljára, megbocsájtok. Letérdelnie most nem kell – feltűnést keltene. Elég, ha megcsókolja a kezem. Odanyújtja a kezét; Parádi alázatosan megcsókolja. Rendben. Ezzel az ügy lezártnak tekintetik. Indulás!
Az Antilop megindul.
BENDER
Akkor térjünk a tárgyra. Az Aranyborjút Kovács Jánosnak hívják. Legalábbis ez áll a személyazonosságijában. Mert hogy hívjanak Magyarországon egy milliomost, ha nem Kovács Jánosnak? Lakcíme: Első István király útja 40, Lakinger lakás. Napiparancs: becserkészni az áldozat búvóhelyét!
Az Antilop eltűnik. Akkor tűnik föl újra, amikor megáll a megadott ház előtt. A ház földszintes, ütött-kopott.
BENDER
Barangó, maga velem jön.
PARÁDI
Mért ő, mért nem én?
BENDER
Csak. Nem kérdezősködünk, hanem végrehajtjuk a parancsokat.
Bemennek a házba. Az első ajtón névtábla: Lakinger Manó. Bender csönget: a csengő nem szól. Bender dörömböl. Az ajtó kinyílik, egy picike öregember bukkan fel.
BENDER
Kovács urat keressük. Kovács Jánost.
LAKINGER
Jöjjenek csak, jöjjenek. Megmutatom a szobáját.
LAKINGER
Nem, nincs, hogy lenne. De csak jöjjenek, megmutatom a szobáját.
Az öregember végigvezeti őket a koszos előszobán, konyhán, ahol halomban áll a mosatlan edény, s büszkén kinyit egy ajtót. Az ajtó mögött parányi cselédszoba.
LAKINGER
Ez volt Kovács úr szobája.
LAKINGER
Kovács úr elköltözött. Látják, kérem, ezekben a nehéz időkben itt maradtam szobaúr nélkül.
BENDER
Hová költözött Kovács úr?
LAKINGER
Azt nem tudom. Én megértem, hogy abból a kis fizetéséből nem telt neki erre az albérletre, de hát kérhetek a mai körülmények között kevesebbet ezért a szobáért, mint négyszáz forintot?
LAKINGER
Ugye, nem? Az urak nem vennék ki a szobát? Beállíthatok még egy fekhelyet, ha szükséges.
BENDER
Nem, köszönjük. Négyen vagyunk.
LAKINGER
A másik két úr talán elalhatna a konyhában. Olcsón megszámítom az egészet.
BENDER
Köszönjük, csak átutazóban vagyunk. Akkor majd megkeressük Kovács urat a munkahelyén. Hol is dolgozik?
LAKINGER
Az adóhivatalban. Tetszik tudni, én megértem, hogy az olyan kispénzű embernek, mint Kovács úr, a négyszáz forint is sok, de…
BENDER
Igen, mi is megértjük. Hát, a viszontlátásra, Lakinger úr.
Benderék visszamennek az Antilophoz. Útközben Bender megcsóválja a fejét, s maga elé mormolja.
Itt valami nem stimmel.
Beülnek a kocsiba. Bender Barangóhoz fordul.
Kovács János, Pemeteháza, Első István király útja 40, Lakinger lakás? Biztos ez?
BARANGÓ
Igenis. Biztos. Kívülről megtanultam: Kovács János, Pemeteháza. Első István király útja 40, Lakinger lakás.
BENDER
Mindnyájunk nevében remélem, hogy egyes agysejtjei nem mondták még fel a szolgálatot. Hát, majd meglátjuk. Napiparancs: irány az adóhivatal.
Az Aranyborjú nyomában II.
Hőseinket a Tanácsházán látjuk viszont. Bender, nyomában társaival, odalép a portáshoz.
BENDER
Jó napot kívánok. Kovács Jánost keressük az adóhivatalból.
BENDER
Mondom: Kovács Jánost az adóhivatalból.
PORTÁS
Először is: melyik adóhivatalból? Másodszor: melyik Kovács Jánost?
BENDER
Hát hány adóhivatal van?
PORTÁS
Három. Megyei Adóhivatal, Járási Adóhivatal, Városi Adóhivatal. Mindegyiknél dolgozik egy Kovács János. A városinál kettő is.
BENDER
Mi azt a Kovács Jánost keressük, aki azelőtt az Első István király útja 40-ben lakott, Lakingeréknél.
PORTÁS
Azt én nem tudom, kérem. Tessék érdeklődni.
BENDER
Nagyot sóhajt. Jó. Majd érdeklődünk. Itt van mind a három adóhivatal?
PORTÁS
Nem. Csak a megyei. De annak is van egy részlege a Petneházy utcában, a másik részlege meg a Kossuth Lajos utcában. A járási a Széchenyi téren, a városi a Virág utcában, a Vörös Hadsereg úton és a Kolumbusz téren.
BENDER
És hol vannak azok a Kovács Jánosok?
PORTÁS
Azt én nem tudom. Tessék érdeklődni.
BENDER
Még nagyobbat sóhajt. Jó. Majd érdeklődünk.
Elindul társaival a folyosón. Az egyik ajtón tábla: „Megyei Adóhivatal első részleg”. Alatta névtáblák: „Tóth Gedeon”, „Vincze Imréné”, „Palásti Károly”, „Kovács János”.
BENDER
Napiparancs. Első teendő: szemrevételezéssel felderíteni, melyik az a Kovács János. Felelős: a parancsnok. Második teendő: megtudni, lakott-e ez a Kovács János az Első István király útja 40-ben. Felelős: Királyfi.
KIRÁLYFI
Én csak a motorokhoz értek.
BENDER
Nem baj. Majd megtanulja ezt is. A feladat: odamegy a kiszemelt Kovács Jánoshoz, és azt mondja neki: „Lakinger úr kéri, látogassa meg valamelyik nap.” Ha a válasz „Miféle Lakinger?”, akkor azt mondja: „Bocsánat, tévedtem.” Ha viszont a kiszemelt Kovács lakott Lakingernél, akkor ő a mi emberünk. Megértette?
Belépnek a szobába. Rengeteg ügyfél, korláttal elválasztva az íróasztaloktól. Bender hosszan szemrevételezi a hivatalnokokat.
BENDER
Az első íróasztalnál: valahogy túl kövér ahhoz, hogy ő legyen a mi emberünk. A második: tétovának látszik, alighanem ez sem az. A harmadik… Talán a harmadik. Bár… Tudja a fene. Menjen oda a harmadikhoz.
KIRÁLYFI
Álljak be a sorba?
BENDER
Akinek agyérelmeszesedése van, attól megvonják a jogosítványát. Tülekedjen csak előre, és mondja szakadatlanul: „Bocsánat, Kovács úr hívatott.”
Királyfi nekiveselkedik, nagy nehezen áttöri magát a zúgolódó tömegen. Odahajol a hivatalnokhoz, nem hallani, mit mond. A hivatalnok fel se néz, golyóstollával a másik hivatalnok felé bök.
BENDER
Tehát mégis a kövér. Igaz is: miért ne lehetne egy milliomos kövér. Bár…
Királyfi áttülekszik az egyre hevesebben morgó ügyfeleken az első íróasztalhoz. Mond valamit a kövérnek, aki felnéz és rábámul.
BENDER
Egy null a Kovács-csapat javára. Irány a Virág utca.
Hőseink egy másik hivatal folyosóján bukkannak fel. Tábla: „Városi Adóhivatal első részleg.” Névtáblák: „Posta Lajosné”, „Gedeon Sári”, „Kelemen Irén.
BENDER
Női szakasz. Kettő null. Irány a Kolumbusz tér.
Hőseink kilépnek egy hivatal ajtaján. Meglehetősen csapzottak már.
BENDER
Hat null a Kovácsok javára. A futballpályán ez már reménytelen helyzet. Csakhogy az élet nem futballmeccs. Ugyanis most döntő fordulat következik: a kék mezes Bender-csapat lehengerli a sárga lábszárvédős Kovácsokat.
Ismét egy ajtó. Tábla: „Járási Adóhivatal.” Névtáblák: „Balfa Imre”, „Bán Mária”, „Kovács János”, „Kárai Pál”.
BENDER
Hát itt a mi madárkánk. Királyfi, most legyen méltó a nevéhez. És csak óvatosan, nem kell mindjárt négyes sebességre kapcsolni.
Ugyanolyan tömeg, ugyanolyan korlát, ugyanolyan íróasztalok.
BENDER
Végigméri a hivatalnokokat. Két kövér, egy sovány. Vajon ki tudná megmondani, mért van annyi kövér hivatalnok? Elvont, filozófiai kérdés; nem a mi feladatunk megválaszolni. Próbálja meg a középső kövérrel.
Királyfi átfúrja magát a tömegen. Mond valamit a Kővérnek, az tollával a cingár, könyökvédős, jellegtelen emberkére mutat, aki meggörnyedve ír valamit egy hatalmas könyvbe.
BENDER
Hajaj. Ezt nem szeretem.
BENDER
Csend. Majd elmagyarázom.
Királyfi átcsörtet a várakozókon. Mond valamit a könyökvédősnek, aki felnéz, válaszol.
BENDER
Tehát ő az. Elég baj. Indulás.
Be se várva Királyfit, kimennek a folyosóra.
BENDER
Ide figyeljen, maga tökfej, akinek mindent meg kell magyarázni: ez az ember, ha valóban ő a milliomos, lángész. Az álcázás zsenije. Elköltözik abból a koszos lyukból, mondván, hogy nem tud havi négyszázat fizetni. Valamennyi adóhivatalnok közül a legjellegtelenebb. Nem vitás, hogy zseni. Csak az a pechje, hogy egy nálánál is jelentékenyebb zsenivel hozta össze a sors: énvelem. Ha viszont mindez nem stimmel, és ez a pasas mégsem milliomos, akkor magát elevenen megnyúzom, Barangó.
Közben Királyfi is csatlakozik hozzájuk.
BENDER
Ne fecsegjen fölöslegesen; ezt én is tudom. Mit mondott?
KIRÁLYFI
Hogy esze ágában sincs meglátogatni Lakingert, aki egy piszkos uzsorás, és teljesen tönkretette őt anyagilag.
BENDER
Beleillik a képbe. Napiparancs: a csapat átalakul felderítő osztaggá. Barangó: felderítő rajvezető, Parádi: segédfelderítő. Királyfi: gépesített felderítő. A parancsnok én vagyok. Napiparancs kettő: a rajvezető és a segédfelderítő az ellenség nyomába szegődik, s felkutatja búvóhelyét. De óvatosan, a rejtőzés minden szabályát betartva. Az ellenségnek egyelőre tudnia sem szabad, hogy követik. A parancsnok és a gépesített felderítő közben szállást szerez. Találkozás: este húsz óra nulla-nulla perckor a Magyar Arany szálloda fedezékké kiépített szobájában.
Az adóhivatal kapuja. Barangó és Parádi egy hirdetőoszlop mögött lapul. Barangó az órájára néz.
A kapun sietve kilép a két kövér hivatalnok.
BARANGÓ
Mért, maga nem sietne, ha adóhivatalnok lenne?
PARÁDI
Én nem lennék adóhivatalnok.
A kapun kilép a tisztviselőnő, és sietve távozik.
BARANGÓ
Megesküdtem volna, hogy ez marad utoljára.
PARÁDI
Ne mondja! Talán maga is olyan okos, mint a parancsnok, aki mindig mindenkinél mindent jobban tud?
BARANGÓ
Fogja be a száját, Parádi, különben kénytelen leszek jelentést tenni.
PARÁDI
Szóval árulkodik is?
BARANGÓ
Mit szól hozzá: árulkodom is.
A kapuban megjelenik Kovács. Lassan, kényelmesen elindul az utcán.
PARÁDI
Ennek aztán nem sürgős.
BARANGÓ
Csend. Indulás. Óvatosan.
Kovács lassan sétál az utcán. Meg-megáll, megnéz egy kirakatot, egy hirdetést. Nagyon gondterheltnek látszik. Barangó és Parádi követik. Kovács többször megnézi az óráját. Megáll egy virágüzlet előtt, sokáig nézi a kirakatot, nagyot sóhajt, és bemegy.
ELÁRUSÍTÓNŐ
Mivel szolgálhatok? Szegfű, orgona, azálea? A rózsák jégen vannak.
KOVÁCS
Talán ibolya? Egy kis csokor ibolya.
ELÁRUSÍTÓNŐ
Ibolya sincs.
KOVÁCS
És a szegfű mennyibe kerül?
ELÁRUSÍTÓNŐ
Nyolc forint szálja. A zöldet külön számítjuk.
KOVÁCS
Köszönöm szépen. Az nekem nagyon drága. Kimegy a boltból; lassan baktat tovább. Egy presszó előtt megáll, megnézi az óráját, aztán bemegy.
A cégtáblán: Orchidea eszpresszó. Barangó és Parádi utána. Kovács asztala mögött foglalnak helyet.
KOVÁCS
Málnaszörpöt kérek.
PARÁDI
Odasúgja Barangónak. Mennyit adott a főnök?
PARÁDI
Smucig fráter. Két konyak azért kitelik belőle. Megeszem a kalapom, ha ez nem negyedosztályú hely.
BARANGÓ
Szolgálatban a szeszes ital fogyasztása tilos.
PARÁDI
Magának tényleg agyára ment az a hülye főnöke.
BARANGÓ
Mondtam már, hogy kuss. A kiszolgálónőnek. Két kávét kérünk.
Húsz év körüli csinos lány jön be, farmerben. Egyenest Kovácshoz megy, aki felpattan.
KOVÁCS
Csókolom a kezét, Margitka.
MARGIT
Csao, Jani. Jobb helyet nem talált?
KOVÁCS
Jó hely ez, Margitka. Csendes, egyszerű.
MARGIT
Ejnye, Jani! Hát éppen ezért nem jó.
KOVÁCS
Mit parancsol, Margitka? Málnaszörpöt? Vagy talán kávét?
MARGIT
Egy tonicot és bele egy fél gint.
KOVÁCS
Arca maga a kétségbeesés. Margitka, kérem. Hiszen tudja…
MARGIT
Hagyja, Jani, ezt a szöveget már kívülről tudom. Ne tojjon be: én fizetem.
MARGIT
Na, bökje már ki, mért hívott?
KOVÁCS
Margitka, kérem… Mióta elköltöztem maguktól… én… sehogy sem találom a helyem.
MARGIT
Akkor mért költözött el?
MARGIT
Persze, tudom. Az anyagi helyzete…
KOVÁCS
Az anyagi helyzetem valóban nem rózsás. De nem is kilátástalan. Tulajdonképpen azért kértem, hogy találkozzunk, mert magával akarom először közölni a nagy hírt: elsejétől felemelik a fizetésemet.
MARGIT
Ne mondja. Mennyivel? Egy százassal?
KOVÁCS
Nem, annyival azért nem. De ötven forinttal. Elsejétől ezerötszázötven forintot kapok.
MARGIT
Tudja, mennyi az én fizetésem?
KOVÁCS
Tudom. Pontosan tudom. Ezerkilencszáz plusz prémium. Éppen ezért gondoltam… Elakad.
KOVÁCS
Hogy a kettő együtt háromezer-négyszázötven plusz prémium.
MARGIT
Fölnevet. Maga hülye, Jani!
KOVÁCS
Ne mondja ezt, Margitka. Tudom, hogy nem vagyok Adonisz, az anyagi helyzetem nem valami rózsás, de a szívem tiszta, és hűséges vagyok, mindhalálig.
MARGIT
Ezt akarta közölni?
MARGIT
Akkor itt egy húszas, Jani, fizesse ki a cechemet. Nekem sietnem kell, vár a Karcsi.
KOVÁCS
Szeme fölvillan. Csak vigyázzon azzal a Karcsival!
MARGIT
Ne mondja. Ugyan miért?
KOVÁCS
Visszazökken az alázatosságba. Semmi, Margitka. Igazán. Csak a szívem…
MARGIT
Nem baj, Jani. Elmúlik. Na, csao!
A kép Margitkával együtt elúszik. Szállodai szoba. Az egész különítmény együtt.
BENDER
Tehát Akácos u. 6. Nyomortanya?
BENDER
A kép teljes. Nagyon veszedelmes ellenséggel állunk szemben: ez az ember mindenre képes, csak hogy megvédje a millióit.
PARÁDI
Nem értem, mért kell ennyit gatyázni. Ismerjük a manuszt, tudjuk, hol lakik, egyszerű az egész.
BENDER
Talán velünk is ismertetné egyszerű elképzelését?
PARÁDI
Kiraboljuk, és kész.
BENDER
Látszik, segédfelderítő, hogy a libalopás területén szerezte gyér élettapasztalatait. Mit képzel maga: a tízmillió is olyan, mint egy háziállat, hogy otthon tartják, az ólban?
PARÁDI
Hát hol tartja? Talán a bankban?
BENDER
Hogy hol, azt még nem tudom, de majd megtudom. De, mint már említettem, harcostársak: ez az ember lángész. Ami már abban is megnyilvánul, hogy összeszedte azt a tízmilliót.
BARANGÓ
Szeretném tudni, hogyan.
BENDER
Én egyelőre azt szeretném, ha már bizonyosak lennénk, hogy valóban van tízmilliója. Merthogy még ez sem tisztázott. És ha véletlenül mégsincs, akkor, ugyebár, említettem, hogy mi lesz a maga sorsa. Egyébként nyugodtak lehetnek, meg fogom tudni azt is, hogy jutott ehhez a kis összeghez. De most nem ez a legfontosabb.
BENDER
Azt szeretem magában, Barangó, hogy ilyen érdeklődő természetű. Mint már többször mondottam: ez a fickó zseni. Az egyetlen helyes taktika tehát a pszichológiai hadviselés. Először a lelkét kell elkínozni, az önbizalmát megtörni, a lélekjelenlétét sárba taposni. Majd ha már nem tud aludni, ha rémeket lát, ha álmában szellemek riogatják, ha minden pénzét idegcsillapítókra költi – akkor kezdünk csak akcióba.
Tizennyolc megkopasztott karácsonyfa
Kovács hivatala. Ugyanolyan tömeg, mint az előbb; Kovács ugyanúgy körmöl. Postás lép be az ajtón, kezében távirat.
KOVÁCS
Tessék parancsolni.
A postás átfurakszik a tömegen, s átadja a táviratot Kovácsnak. Kovács kibontja; döbbenten olvassa a szöveget: „Grófnő eltorzult arccal szaladt a tóhoz.” Kovács nem akar hinni a szemének, újra elolvassa. A szomszédos asztalnál dolgozó hivatalnok átszól Kovácsnak.
HIVATALNOK
Csak nem valami rossz hír?
KOVÁCS
Á, semmi különös. Zsebre vágja a táviratot, s ismét körmölni kezd.
A kép elúszik.
Ismét Kovács irodája. Másnap. Hajszálpontosan ugyanaz a jelenet ismétlődik meg, csak a postás más.
A távirat szövege ezúttal: „Narancsokat kérjük hordóban szállítani stop Kossuth Lajos.”
HIVATALNOK
Mi van, Kovács úr, már megint valami rossz hír?
KOVÁCS
Dehogy, semmi különös.
A kép elúszik.
Kovács jön lefelé a hivatal lépcsőjén. Barangó, boynak öltözve, eléje áll.
BARANGÓ
Levél. Itt tessék aláírni.
Könyvet tol Kovács elé, aki aláírja. A levelet zsebre vágja. Kimegy a kapun, befordul az első mellékutcába, gondosan körülnéz, nem látja-e valaki, felbontja a levelet. A papíron újságból kivágott betűkből összeállított szöveg: „Tizennyolc megkopasztott karácsonyfa üveggyöngyökkel. Sürgős.” Kovács riadtan néz körül, gyorsan zsebre vágja a levelet, és sietve eltűnik.
Este. Kovács albérleti szobája. Nyomorúságos lyuk: vaságy, szék, asztal és két hatalmas súlyzó. Kovács alszik. Az ajtón kopogtatnak. Kovács fölpattan.
NŐI HANG
Kovács úr! Távirat.
KOVÁCS
Igen. Pillanat. Földig érő hálóingben bújik ki az ágyból, félretolja a reteszt, az ajtót csak egy résnyire nyitja ki.
Egy női kéz beadja a táviratot, Kovács rátolja a reteszt az ajtóra. Sokáig habozik, aztán kibontja a táviratot. A szöveg: „Két mázsa selyemzsinór jércepörkölttel stop választ stop Petőfi Sándor.” Kovács arcára kiül a rémület.
Reggel. Kovács kilép a kapun. Parádi, boynak öltözve, elébe áll.
PARÁDI
Kovács János, Pitypang utca 6. földszint 1.?
PARÁDI
Egy csomagot ad át. Itt szíveskedjék aláírni.
KOVÁCS
Aláírja, beteszi a csomagot kopott aktatáskájába, és el akar sietni, de Parádi nem mozdul előle.
KOVÁCS
Semmi. Elsiet. Egy kapualjba húzódva kibontja a csomagot: közben szakadatlanul riadtan tekinget körül, nem figyeli-e valaki. A csomagban könyv: Rockefeller: „Hogyan lettem multimilliomos…” Az első oldalon ajánlás, kézírással: „Kovács János milliomostársamnak, megkülönböztetett tisztelettel – Rockefeller.” Kovács arca maga a megtestesült rémület.
Kovács irodája. Ugyanaz a jelenet, mint az előbb.
A távirat szövege: „Tízmillió csók átvehető átadható stop az akciót én vezénylem.”.
HIVATALNOK
Ejnye, Kovács úr, tényleg nincs semmi baj?
KOVÁCS
Nem, semmi. Családi ügy.
Este. Kovács szobája. Kovács a széken ül, és maga elé mered. Kopogás. Kovács összerezdül; nem mozdul.
NŐI HANG
Kovács úr! Csomagja érkezett.
Kovács mint az alvajáró az ajtóhoz megy. Amikor félrehúzza a reteszt, Királyfi benyomja az ajtót, s belép. Boyruhában van.
Kovács aláírja, s szinte kituszkolja Királyfit. A csomagot leteszi az ágyra, sokáig dermedten nézi, aztán erőt vesz magán, s kibontja. Könyv: Bócza Gedeon: „Szélhámosok, sikkasztók, tolvajok. Az elmúlt évszázadok híres bűnügyei”. Az ajánlás: „Kovács Jánosnak, a felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokért, hálával és irigységgel – a szerző.” Kovács arca hamuszürke lesz.
Benderék szállodai szobája. A négyesfogat együtt.
BENDER
A népi demokrácia a proletariátus és a dolgozó parasztság összefogására épül. Következésképpen elengedhetetlenül szükséges a paraszti életmód tanulmányozása. A legfőbb tanulság: a talajt előbb megdolgozzák, csak aztán vetik el a magot. A megművelés megtörtént. Semmi kétség, hogy védencünket immár lidérces álmok gyötrik, s ha verítékben fürödve fölriad, riadtan nyöszörgi: „Ó, mamám, ó, mamám!” A következő napirendi pont tehát a magvetés. Az eredmény: az áldozat zokogva odabotorkál a pohárszékhez, kivesz belőle egy kék szegélyű kistányért…
PARÁDI
Nincs is pohárszéke.
BENDER
Magának meg nincs esze. És főként nincs érzéke a szimbólumokhoz. Felderítő osztag, vigyázz!
Barangóék felpattannak.
BENDER
A felderítő osztag, feladatát teljesítve, ezennel feloszlik, és átalakul akciócsoporttá. Az akciót én vezénylem. Napiparancs: kiforgatni Kovács polgártárs valamennyi zsebét, és minden ott található tárgyat átadni az akciócsoport vezetőjének. Javaslat a végrehajtásra?
BARANGÓ
Felnyújtja az ujját.
BARANGÓ
Az áldozat hazafelé tart a sötét utcán. Én megközelítem balról, Parádi jobbról. Én meglököm, mire az áldozat megtorpan, és azt mondja: „Huligán!” Parádi azt mondja: „Sértegeti a barátomat?” Az áldozat azt mondja: „Disznóság!” Parádi meglöki jobbról. Az áldozat segítségért akar kiáltani. Én: jobbegyenes, Parádi: balhorog. Az áldozat elterül, kizsebeljük, és kész.
BENDER
A javaslatot elvetem. Fizikai erőszak alkalmazása csak a legvégső esetben engedélyezhető. Újabb javaslatot kérek.
PARÁDI
Felnyújtja az ujját.
PARÁDI
Fehér bot, fekete szemüveg.
BARANGÓ
Ez meg miféle hülyeség?
PARÁDI
Maga csak fogja be a száját! Nem mindenki született olyan piti szélhámosnak, mint maga. Ha tudni akarja, nekem tisztességes szakmám volt, rendes albérleti szobám, dívánnyal, falvédővel és vitrinnel!
BENDER
Szóval maga vak volt, mint a halhatatlan Homérosz.
PARÁDI
Azt a kartársat nem ismertem. De nekem nevem volt a szakmában! Káderezzen le, ha akar. Minden hozzáértő tudja, hogy ki volt a vak Parádi. Az volt a munka! Csak kimentem a Körútra, és mindig akadt valaki, aki átvezette a szegény vakot a túlsó oldalra. Az eredmény: hol egy zsebóra, hol egy pénztárca, hol egy briftasni.
BARANGÓ
Ha olyan jól ment a bolt, mért tért át a libalopásra?
PARÁDI
Mert Magyarország felszabadult, kérem. Abban a régi jó háborús világban volt egy tisztességes rendőr a Józsefvárosban, Horváth 23. Mihály. Az havi százért vigyázott rám, nehogy a szegény vakot bántalmazzák. De aztán jött a felszabadulás, a Horváthból zenekritikus lett, én meg másfél évet kaptam. És odalett az albérlet, a vitrin meg minden.
BENDER
Hiába, az élet nem mákos tészta, mondta a bölcs Seneca, mielőtt a fürdőkádban felvágta az ereit. Más javaslat nincs? Királyfira néz.
KIRÁLYFI
Két álarcos megragadja, belöki a várakozó gépkocsiba, kloroformos gézt borítanak az arcára, a kocsi száz kilométeres sebességgel kilő, a rendőrautók hiába üldözik…
BENDER
Közbevág. Ezt olvasta, vagy a tévében látta?
KIRÁLYFI
A tévében láttam.
BENDER
Akkor ne nézzen tévét. Vagy ha néz, legalább ne mesélje el. Marad a fehér bot, az legalább reális. Munkára, Parádi!
Utca; nagy forgalom. Parádi fekete szemüveggel, fehér bottal tapogatódzik a járdán. Benderék a kocsiból figyelik. Kovács kilép a hivatal kapuján. Parádi egyenesen feléje tart, botjával megütögeti a lábát.
PARÁDI
Bocsánat, lenne szíves átvezetni a túloldalra.
KOVÁCS
Tessék jönni. Megfogja Parádi karját, de Parádi elhúzza a kezét.
PARÁDI
Inkább én, ha nem tetszik haragudni.
PARÁDI
Belekapaszkodik Kovácsba, s elindulnak az úttesten.
BARANGÓ
Nem is csinálja rosszul.
A kanyarból hirtelen autóbusz tűnik fel, s az utolsó pillanatban fékez le Parádiék mellett. Parádi nagyot ordít, félreugrik, s magával rántja Kovácsot is a járdára.
PARÁDI
Marha! Nem lát meg egy autóbuszt!?
KOVÁCS
Rábámul. De hiszen… maga nem is vak!
KOVÁCS
A belső zsebéhez kap, és felordít. Tolvaj!
Pillanatok alatt számtalan ember fogja körül őket: Parádi és Kovács eltűnnek a tömegben.
HANGOK A TÖMEGBŐL
Láttam, hogy megverte!
Elájult! Biztos állapotos.
Csirkefogó huligán!
Ilyenek a mai fiatalok!
Kit ütöttek el?
Nekem ne magyarázzon, én láttam, hogy kést rántott!
Biztos a javítóból szökött meg!
Ismerem szegényt, két kisgyereke van.
BENDER
Nagyot sóhajt a kocsiban. Látja, Barangó: így jár az, aki nem gyakorolja a szakmáját. Kiszáll a kocsiból, „önkéntes rendőr” karszalagot húz fel, odamegy a csődülethez, keresztülfurakodik a tömegen.
Helyet, elvtársak! Helyet! Odaért Parádihoz; Kovácsnak már hűlt helye. Ez az?
HANGOK A TÖMEGBŐL
Saját szememmel láttam!
Itt ütötte le, az orrom előtt.
Le kell csukni az ilyen huligánt, aki nőkkel pimaszkodik!
Jellemző, hogy ilyenkor nincs rendőr a környéken.
BENDER
Jegyzetfüzetet vesz elő. Kérem a tanúkat, mondják be a nevüket és lakhelyüket.
A tömeg egyszerre elnémul.
BENDER
Aki látta az esetet, annak kérem a személyazonosságiját.
Az emberek sürgősen elsomfordálnak; egy pillanat alatt kiürül a környék. Bender karon ragadja Parádit.
BENDER
Jöjjön, maga tökkelütött!
A kocsi odahajt melléjük, beszállnak, Királyfi rákapcsol.
BENDER
Vén hülye maga, nem Homérosz!
PARÁDI
Fáradt vagyok, öreg vagyok, nem való nekem már az ilyesmi.
BENDER
A tárca persze nincs meg?
PARÁDI
Már benne volt a kezem a zsebében, amikor jött az a nyomorult busz. Én igazán nem tehetek róla, hogy az a hülye nem vesz észre egy autóbuszt.
BARANGÓ
Magának bezzeg észre kellett vennie.
PARÁDI
Az én életem is van olyan drága, mint a magáé.
BENDER
Csend! Úgy látszik, nincs más hátra, mint igénybe venni Barangó kartárs erőszakos eszközeit.
BARANGÓ
Ugye, megmondtam?
BENDER
Én meg megmondtam, hogy fogja be a száját. A fecsegés zavar a koncentrálásban. Nem szívesen határozok így; az erőszak ellenkezik az elveimmel. Csakis a maga tehetségtelensége kényszerít erre, Parádi. Mert ilyen tehetségtelen vakot még sose láttam.
PARÁDI
Hiába, kijöttem a gyakorlatból. És sérvem is van.
BENDER
Most már ne mentegetőzzék, azzal semmire sem megyünk. Rajta, Barangó, induljanak.
Közelharc a Pitypang utcában
Este. Barangó és Parádi a fal mellé húzódva leselkednek abban az utcában, ahol Kovács lakik.
PARÁDI
Biztos, hogy nincs otthon?
BARANGÓ
Mondom, hogy biztos. Megkérdeztem a háziasszonyát.
PARÁDI
Én éhes vagyok. És fázom. Menjünk haza.
BARANGÓ
Azt hiszi, én nem vagyok éhes? Mit képzel, mit szól a főnök, ha üres kézzel megyünk haza?
PARÁDI
De be van tojva. Egyszerűen…
BARANGÓ
Pszt! Valaki jön…
Kovács befordul a sarkon.
BARANGÓ
Ő az. Rajta, Parádi.
Barangó kilöki az öreget a ház árnyékából az utcára. Parádi bátortalanul odamegy Kovácshoz.
PARÁDI
Szabad lesz egy kis tüzet?
PARÁDI
Hát akkor… Meg tudná mondani, hány óra van?
KOVÁCS
Végigméri Parádit, majd egy hatalmas pofont ad neki.
PARÁDI
Jaj! Mért üt maga engem?
KOVÁCS
Majd megmutatom én neked, hány óra van!
Újabb pofont ad Parádinak, aki elterül. Barangó hátulról ráveti magát Kovácsra, de Kovács maga alá gyűri. Parádi négykézláb odacsúszik a verekedőkhöz, s benyúl Kovács zsebébe. Kovács elengedi Barangót, és visszafordul. Barangó és Parádi felpattannak, és elrohannak.
Bender Oszkár, a nagy kombinátor
Szállodai szoba. Bender és Királyfi sakkoznak. Az ajtó kicsapódik, lihegve berohan Parádi és Barangó. Egy borítékot fognak mind a ketten; egyikük sem hajlandó elengedni.
PARÁDI
Az én érdemem! Csakis nekem köszönhetik!
BARANGÓ
Ha én közbe nem lépek…
PARÁDI
Ha én nem nyúlok a kellő pillanatban a zsebébe…
BARANGÓ
Ha tőlem nem kapja azt a balegyenest…
PARÁDI
Én húztam be neki egy jobbegyenest…
BARANGÓ
Ne röhögtessen. Maga akkora két pofont kapott…
PARÁDI
Kaptam. Igenis kaptam. De éppen ezért…
BARANGÓ
Ha én le nem fogom…
PARÁDI
Ha én bele nem rúgok…
BARANGÓ, PARÁDI
Százezer!
BENDER
Füttyent. Az szép. Százezer forint Kovács János segédkönyvelő kartárs zsebében! Pontosan százezer?
BARANGÓ, PARÁDI
Pontosan.
BENDER
Megszámolták, mi? Lehetőleg a nyílt utcán?
BARANGÓ
Nem. Egy kapualjban.
BENDER
Enyhítő körülmény. De talán már el is osztották?
Megpróbálják kitépni a borítékot egymás kezéből, de egyik se enged.
BENDER
A legjobb megoldás, ha kettétépik. Aztán majd bemennek a bankba, és kérnek helyette másikat. És azt is megmagyarázzák, hogy szakadt el ez a százezer. És azt is, hogy hol szerezték, ugye?
Barangó és Parádi megszégyenülten abbahagyják a huzakodást.
BENDER
Ide tegyék, az asztalra. És most mondják el, hogyan akarták elosztani. Mert ha nem tévedek, ebben is elvi nézeteltérések vannak kettőjük között.
BARANGÓ
Igazságosan kell elosztani. Jog szerint és méltányosan. Egyforma részt kap mindenki, vagyis fejenként huszonötezret.
PARÁDI
Magának elment az esze! Miféle hülyeség ez az egyenlősdi? A főnök kap negyvenezret, mert ő a főnök. Én kapok negyvenezret, mert én szereztem meg a pénzt. És maga is kap húszezret, mert segédkezett az akcióban.
PARÁDI
Mért adjunk Királyfinak? Ő nem csinált semmit.
PARÁDI
Különben sem ismerek semmiféle Királyfit!
BENDER
No, akkor én fogok osztozni. Zsebre vágja a pénzt.
Ebből az összegből nem kap egy fityinget sem Barangó, sem Parádi, sem Királyfi. Még én sem. Hogy tetszik az osztozkodásnak ez a módja?
BARANGÓ
Ne tréfáljon, főnök. Annak rendje és módja szerint kell osztozkodni.
BENDER
Sehogy se kell osztozkodni. Ez a pénz Kovács János segédkönyvelő kartársé, és én az egészet visszaadom neki.
BENDER
Hajlandó vagyok ezt a mondatot ezúttal úgy értelmezni, hogy túlzott felindultságában azt akarta kérdezni: „Nagyon kérem, kedves főnök, magyarázza meg elhatározásának indítékait.” Én erre a kérdésre hajlandó vagyok válaszolni. Először is azért, mert mint már többször említettem, tiszteletben tartom a büntető törvénykönyvet. A pénz megszerzésére háromszáz fajta tisztességes módszert ismerek, és a rablás nincs ezek között. Nem vagyok útonálló – én ideológiai síkon küzdök a bankjegyekért. Másodszor pedig azért, mert százezer forinttal nem tudok mit kezdeni.
BENDER
Csakhogy magát nem kérdezte senki, Parádi.
BARANGÓ
De ha vissza akarja neki adni, akkor mire volt jó ez az egész?
PARÁDI
Két akkora pofont kaptam…
BENDER
És megérdemelne egy harmadikat is, Barangó barátjával együtt, mert annyi sütnivalójuk sincs, mint egy újszülöttnek. Hát nem értik, hogy az akció felderítés volt? És a felderítés sikerült: kiderült, hogy Kovács János segédkönyvelő százezer forintot hord a zsebében. Ezek szerint nemcsak Barangó értesülései helytállóak, hogy létezik egy multimilliomos Kovács János, hanem az is bizonyossá vált, hogy a keresett Kovács János megegyezik az általunk szemrevételezett személlyel.
PARÁDI
Adja vissza a pénzemet!
BENDER
Eszem ágában sincs. És maga még nagyon hálás lesz nekem ezért. Én ugyanis visszaadom a pénzt Kovács úrnak, ő pedig a saját sírját ássa meg azzal, hogy visszaveszi. Ez lesz a végzete: a pénzsóvárság fogja tönkretenni. Mert ezután nem marad más választása, mint hogy azon a bizonyos kék szegélyű kistányéron nyújtja át nekem – nem, nem a százezret, a tízmilliót!
PARÁDI
Adja vissza a pénzemet! Koldusszegény vagyok. Öreg vagyok. A lányok nem szeretnek.
BENDER
Adjon fel apróhirdetést „Szorongat a magány” jeligére.
PARÁDI
Igenis. Engem nem szeret senki.
BENDER
Miért is szeressék magát? A lányok nem olyan embereket szeretnek, mint maga, Parádi. Fiatal fiúkat szeretnek, hosszú lábú fiatal fiúkat, vagy nagyon gazdag öregembereket.
PARÁDI
Éppen azért adja vissza a pénzemet!
BENDER
Minek, Parádi? Maga úgyis meghal nemsokára. És senki sem írja majd magáról az újságban: „Ismét elment egy ember, aki az életét adta a hivatásáért!” És sírdogáló gyerekek sem jajgatnak majd, amikor lebocsátják a gödörbe a koporsót: „Jaj, papa, mért hagytál itt bennünket!”
PARÁDI
Ne beszéljen így! Ne merjen kicsúfolni egy öregembert! Különben is túlélem mindannyiukat. Majd meglátják! Maga még nem ismeri az igazi Parádit. Adja vissza a pénzemet!
BENDER
Utoljára kérdezem: hajlandó engedelmeskedni, vagy nem?
PARÁDI
Engedelmeskedem. Ha muszáj, engedelmeskedem.
Kora reggel. Bender bekopog Kovács ajtaján. Az ajtó mögül Kovács hangja: „Tessék.” Bender benyit a szobába. Kovács trikóban a súlyzókat emelgeti. Bender hosszan, fürkészve vizsgálja áldozatát. Kovács arca kifejezéstelen.
KOVÁCS
Meg se rezdül a szeme. Parancsoljon.
BENDER
Leül a székre, hosszan nézi Kovácsot, de Kovács arcáról változatlanul nem lehet semmit se leolvasni. Jó hírt akarok közölni önnel.
BENDER
Lassan a zsebébe nyúl, kiveszi a borítékot. Pontosan százezer. Megvan az egész.
BENDER
Legyen szíves, állítson ki nyugtát a pénz átvételéről.
KOVÁCS
Nem értem, kérem. Miféle százezer? És miféle nyugtát állítsak ki?
BENDER
Hogyhogy miféle százezer? Önt tegnap este kirabolták, nem?
KOVÁCS
Engem nem rabolt ki senki.
BENDER
Hogyhogy nem? Este húsz óra negyvenhat perckor két egyén megtámadta önt a Pitypang utca 32. számú ház előtt, s elraboltak öntől százezer forintot. Az illetők horogra kerültek, és mindent bevallottak. Itt a pénz, tessék átvenni.
KOVÁCS
Tévedés, kérem. Tegnap este valóban belém kötött két fickó, de megkapták tőlem a magukét. Szóra sem érdemes az egész.
BENDER
Megérti, hogy vesztett, de még egyszer próbálkozik. Önt tehát nem rabolták ki?
KOVÁCS
Engem senki sem rabolt ki.
BENDER
Tehát nem vettek el öntől százezer forintot?
KOVÁCS
Természetes, hogy nem vettek el. Honnan is lenne nekem százezer forintom?
BENDER
Most már elkönyveli a vereségét. Igaz is. Honnan lenne egy kisembernek ennyi pénze. Önnél tehát minden rendben van?
BENDER
A gyomra is rendben van?
KOVÁCS
A legtökéletesebb rendben. Én, kérem, nagyon egészséges vagyok.
BENDER
Az idegrendszere is?
BENDER
Nem gyötrik lidérces álmok?
KOVÁCS
Soha, kérem. Kiválóan alszom.
KOVÁCS
Elmosolyodik. Üdvözlöm a főkapitány elvtársat. Ha találkozik vele.
BENDER
Át fogom adni. Amint találkozom vele. Bár lehet, hogy ön előbb látja majd, mint én.
BENDER
Majd meglátjuk. Viszontlátásra.
KOVÁCS
Minden jót kívánok.
BENDER
Kinyitja az ajtót, de még visszaszól. Volna egy javaslatom.
BENDER
Ne igyon görögdinnyére vizet. Megárthat a gyomrának.
Kis utca Pemeteházán. Egy üzlethelyiségen cégtábla: „Szaru és Pata Hivatal Pemeteházi Kirendeltsége”. Az üzlethelyiségben egyetlen íróasztal, rajta ócska írógép, néhány szék. Barangó, Parádi és Királyfi kártyáznak. A helyiségből egy ajtó nyílik, rajta tábla: „Kirendeltségvezető”.
PARÁDI
Piros negyven-száz ulti.
PARÁDI
Maga mért kontrázik mindig?
BARANGÓ
Semmi köze hozzá. Vagy van piros negyven-száz ultija, és akkor megnyeri, vagy nincs, és akkor én nyerem meg.
PARÁDI
Így nem lehet játszani, ha mindig kontrázik.
BENDER
Kilép a kirendeltségvezetői ajtón. Ha szabad érdeklődnöm: meddig tart a munkaidő?
BARANGÓ
Reggel nyolctól délután négyig.
BENDER
És hányszor mondtam már, hogy munkaidőben ne kártyázzanak?
Néma csend a válasz.
BENDER
Utoljára figyelmeztetem magukat a hivatali szabályzat betartására. A következő alkalommal kénytelen leszek megbírságolni, aki vét a hivatali fegyelem ellen.
PARÁDI
Lenne képe még abból a nyomorult kis fizetésemből is lefogni?
BENDER
No, nézd csak! Mennyi a fizetése, Parádi kartárs, ha szabad kérdeznem?
PARÁDI
Ezerötszáz forint.
BENDER
És mi a beosztása?
PARÁDI
Hivatalsegéd vagyok.
BENDER
Akkor csak tessék, Parádi kartárs. Keressen magának egy másik hivatalsegédi állást, ennél jobb fizetéssel. Vagy forduljon a szakszervezethez, ha panasza van.
PARÁDI
A szakszervezethez nem fordulhatok.
PARÁDI
Mert nem vagyunk szakszervezeti tagok.
BENDER
Ez bizony súlyos hiba, azonnal kiküszöbölendő. Ezennel megalakítom a kirendeltség szakszervezeti alapsejtjét. Bizalminak javaslom Királyfi kartársat, a kirendeltség gépkocsivezetőjét. Ellenjavaslat van?
KIRÁLYFI
Felemeli a kezét.
KIRÁLYFI
Nem lehetek bizalmi. Három évre eltiltottak a közügyekben való részvételtől.
BENDER
Az ilyen formaságoktól a jelen helyzetben eltekintünk. Kérem, vegye fel a kapcsolatot a városi szakszervezeti szervekkel, hozza el a szükséges űrlapokat, nyomtatványokat, blankettákat, tagsági bélyegeket…
PARÁDI
Tagdíjat nem fizetek.
BENDER
De fizet, Parádi kolléga, hogyne fizetne.
PARÁDI
Ebből a kis fizetésből nem lehet tagdíjat fizetni.
BENDER
Már hogyne lehetne. Tudja, hogy százezer szervezett dolgozó van az országban, aki ugyanilyen kis fizetésből fizet tagdíjat? És senki sem siránkozik, mint maga.
PARÁDI
Nevezzen ki előadónak, mint Barangót, akkor majd fizetek.
BENDER
Nem nevezhetem ki. Egyrészt, mert mint a mellékelt ábra mutatja, Barangó kartársnak elég ideje van, hogy ellássa a pataügyi előadói tisztet, másrészt, mert látott már maga hivatalt hivatalsegéd nélkül?
Bejön a postás.
POSTÁS
Jó napot kívánok. A posta.
BENDER
Tessék átadni az előadó kartársnak.
BARANGÓ
Átveszi a leveleket.
POSTÁS
Egy ajánlott is van. Itt tessék aláírni.
BARANGÓ
Kibontja és átfutja a leveleket. Három meghívó, különböző értekezletekre. Két statisztikai kimutatás, négy beszámoló jelentés.
BENDER
Nem is rossz, ahhoz képest, hogy egy hete alakultunk. Az űrlapokat töltse ki pontosan, részletesen, öt példányban.
BARANGÓ
Felmutat egy levelet. Ezt a jelentést két példányban kérik.
BENDER
Akkor írja két példányban.
BARANGÓ
És arra mit válaszoljak, hogy hány százalékkal tervezzük túlteljesíteni ez évi tervünket?
BENDER
Azt, hogy 104 százalékkal.
PARÁDI
Mért éppen száznéggyel?
BENDER
Mert ilyen időket élünk. Semmi melldöngetés, semmi hajrámunka: csak szépen, óvatosan, fokról fokra. Ezért pontosan 104 százalék.
Bejön egy paraszt, a hátán zsákkal. A zsákot leteszi a földre.
PARASZT
Jó napot kívánok. Hol veszik át a szarvakat?
BENDER
Kérem, előadó kartárs, adja meg a szükséges felvilágosításokat.
BARANGÓ
Szarvakat nem veszünk át. Mi csak az adminisztrációval foglalkozunk.
PARASZT
Értem, kérem. De hol veszik át a szarvakat?
BARANGÓ
Egyelőre sehol. Hagyja meg a címét, majd értesítjük.
PARASZT
Inkább benézek egy hét múlva.
PARASZT
Jó napot kívánok.
BENDER
Így nem lehet dolgozni, ha az embert folyton zavarják. Bizalmi kartárs, írja ki az ajtóra, hogy szakszervezeti ülés.
Királyfi megír egy cédulát, kiakasztja az ajtóra, s bezárja az ajtót.
BENDER
Jó lenne, ha végre megértenék: a Kovács-ügy nem olyan egyszerű, mint gondoltuk. Egy ember, aki szemrebbenés nélkül visszautasít százezer forintot – az már valaki! A végeredmény nem kétséges: kék szegélyű kistányéron fogja átnyújtani nekem a millióit – de hogy a nyomozás mennyi időt fog felemészteni, azt csak az Isten tudja. És mivel Isten nincs, tehát senki sem tudja. Lehet, hogy egy hónapot, de az is lehet, hogy egy évet.
PARÁDI
És addig itt fogunk rohadni, ebben a koszos irodában?
BENDER
Ahogy mondja. Mivel hosszú és alapos munkára kell felkészülnünk, el kell vegyülnünk a dolgozók szorgos tömegébe. Ha a művelt Nyugaton élnénk, ott persze más lenne a helyzet. Ott, ha valaki nem akar dolgozni, egyszerűen azt írja a bejelentőlapjára: magánzó. Nálunk ezt nem lehet. A szocializmusban, ha valaki nem akar dolgozni, állást kell vállalnia. Ezért hoztam létre a Szaru és Pata Hivatalt.
BARANGÓ
A végén ettől a nyavalyás hivataltól semmi időnk nem marad a magunk bulijára.
BENDER
A veszély valóságos: csak magamnak négy ülésen és két értekezleten kell részt vennem ezen a héten. De ha nem megy másként, legfeljebb túlórázunk.
KIRÁLYFI
Túlórázni csak a szakszervezet hozzájárulásával lehet.
BENDER
Azért kellett megalakítani a szakszervezetet. Legalább lesz, aki hozzájáruljon.
PARÁDI
És mennyi a túlóradíj?
BENDER
Mit képzel, lopom én a pénzt? Tudja maga, mibe kerül egy ilyen hivatal? Bérleti díj, nyomtatványok, űrlapok, postaköltség, telefon, fizetések, kiszállási díjak, irodaszer – soroljam még? És az alaptőkének ki kell tartania, amíg ez a dosszié megtelik. A hóna alatt szorongatott dossziéra mutat. Mert ez a dosszié, igen tisztelt kartársak, a kék szegélyű kistányér előfeltétele. Ebbe kerül minden adat, amit Kovács úr előéletéről kinyomozok. És ha a dosszié megtelik, Kovács úr csak egyet tehet…
BARANGÓ
Kék szegélyű kistányéron átnyújtja a millióit.
BENDER
Látom, maga fejlődőképes. Ha így folytatja, még főelőadó is lehet.
Az ajtón kopognak.
BENDER
Fene ezt a nagy forgalmat. Ne nyissa ki, Parádi.
Az ajtón dörömbölnek.
BENDER
A végén még betöri, és fizethetem az üvegezést. Nyissa ki mégis.
Az ajtó kinyílik: egy aggastyán lép be.
BENDER
Nem látja, hogy szakszervezeti taggyűlés van?
BENDER
Akkor miért zavarja a mozgalmi munkát?
FUNK
Mert én kilencvenéves vagyok.
FUNK
Látja ezt a nadrágot? Ez az ünneplő nadrágom. Azelőtt csak vasárnap vettem fel, de most már mindennap ezt viselem.
FUNK
Térjünk a tárgyra. Önnek hivatala van.
FUNK
Akkor szüksége van felelős vezetőre.
BENDER
Nincs szükségem. Én vagyok a vezető.
Az öreg éktelen dühbe gurul.
FUNK
Maga saját személyében akar ülni? Ezt mindjárt megmondhatta volna! Minek bolondít órák hosszat egy tisztes öregembert!
BENDER
Nyugodjék meg, kérem.
FUNK
Én kilencvenéves vagyok! Ültem I. Ferenc József ő császári és királyi felsége alatt, ültem IV. Károly apostoli király alatt, ültem vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága alatt, ültem Tildy Zoltán köztársasági elnök úr őexcellenciája alatt, ültem Rákosi Mátyás elvtárs őkegyelmessége alatt, és ültem Kádár János első titkár elvtárs alatt.
BENDER
Értem. Ön tehát ülnök.
FUNK
Nem, kérem. Én elnök vagyok. Nevem Funk Ferdinánd, és kilencvenéves vagyok. Egész életemben mások helyett ültem. Ez a hivatásom, mások helyett szenvedni.
BENDER
Tehát mások sikkasztottak, maga pedig ült helyettük?
FUNK
Úgy van. Én vagyok az ülő-elnök. Ahol én vagyok a felelős vezető, ott nyugodtan lehet lopni, csalni, sikkasztani, mert én leülöm. Szabott árak, teljes garancia.
BENDER
Egy pillanat. Ismer ön egy Kovács János nevezetű egyént?
FUNK
Nem ismerek. Engem soha nem avattak bele semmibe. Én kilencvenéves vagyok, és nekem csak az a dolgom, hogy üljek.
BENDER
Egy pillanat. Kinyitja a dossziét, és lapozgat benne. Volt önnek dolga a Herkules Be- és Kiszerelő Vállalattal?
FUNK
De még mennyire. Abban az ügyben már kétszer ültem.
BENDER
És mégsem ismer egy Kovács János nevezetű személyt?
FUNK
Mondtam már, hogy én kilencvenéves vagyok, és engem nem avattak be semmibe. Amikor a Herkules létrehozta a Vörös Cédrus Gyufakiszerelő Mellékági Üzemet, engem kértek fel elnöknek. A mérleghiány hárommillió volt, nyolc hónapot kaptam érte, az ellenőrzés elmulasztása miatt. A Bíborszínű Felszabadulás Kisipari Szövetkezetben – mert az is a Herkules leányvállalata volt – négy és fél millióért egy év két hónapot kaptam.
BENDER
És sohasem volt kapcsolata Kovács Jánossal?
FUNK
Soha. Engem Berlaky Brunó igazgatóhelyettes fizetett, szabott áron, nagyon rendesen. Karácsonykor és születésnapomra csomagot is küldött a börtönbe.
BENDER
Rendes ember. De ki volt az igazi főnök?
FUNK
Azt én nem tudom, engem soha nem avattak be semmibe. Csak azt közölték, mennyi az előrelátható büntetés, aminek alapján kikalkuláltam a fizetséget. Maguknál mennyi várható?
BENDER
Nem tudom. Lehet, hogy semmi.
BENDER
Mért? Annyira szeret ülni?
FUNK
Nem szeretek, de ez a foglalkozásom. Hány ember végez olyan munkát, amit nem szeret, és mégis csinálja, mert valamiből csak meg kell élni. Mért, maga szeret hivatalvezető lenni?
BENDER
Nem szeretek, de muszáj.
BENDER
Igaza van. Kalkuláljon két évet.
FUNK
Ha két év, akkor havi négyezer.
BENDER
Az sok. Számítson inkább hat hónapot.
FUNK
Ha hat hónaptól két évig terjedhet a büntetés, az a bizonytalan kilátások kategóriájába tartozik. Az havi háromezer.
BENDER
Rendben van. Adja be a kérvényét a pataügyi előadónak, három példányban, részletes önéletrajzot és két fényképet mellékelve.
A Herkules Be- és Kiszerelő Vállalat
Hőseink az Antilopban haladnak céljuk felé.
BARANGÓ
És mit csinálunk ott?
BENDER
A magyar nyelv igen gazdag; válogathatunk a kifejezések között. Szemlélődünk, szemrevételezünk, fürkészünk, szaglászunk, nézelődünk, felderítjük a terepet, előtanulmányokat végzünk, kémlelünk, szimatolunk, hirtelenjében ezek jutnak az eszembe.
BARANGÓ
Nem értem, főnök. Bennünket az a Kovács érdekel. Mért nem őt figyeljük?
BENDER
Hogy nem érti, azt nem csodálom, tekintettel elmebeli képességeire. Mire megyünk azzal, ha Kovács urat figyeljük? Nem sokra. Nekem bizonyítékokra van szükségem. Cáfolhatatlan bizonyítékokra, hogy megteljen a dosszié. Egyébként előfordulhat még, hogy Kovács urat is megfigyeljük.
Az Antilop megáll egy hipermodern épület előtt. Az épületen tábla: Herkules Be- és Kiszerelő Vállalat.
BENDER
Szép. Ahhoz képest, amit erről a tiszteletre méltó vállalatról tudok, igazán nagyon szép. Hiába, ez az állami szektor előnye. Látják, nekünk, maszekoknak, csak egy üzlethelyiségre futja. Úgy látszik, mégiscsak van valami ebben a szocializmusban.
Kiszállnak a kocsiból, s elindulnak a bejárat felé.
BENDER
Első számú utasítás: fogják be a szájukat. Második számú utasítás: úgy viselkedni, mint akiknek valami dolguk van.
BENDER
Akármiféle. Az mindegy. Azon törjék ők a fejüket.
Az előcsarnok impozáns. Pálmák, hatalmas fotelek, dohányzóasztalok, tükrök, Bender füttyent.
BENDER
Nem mondom! Ezek a belcsínre is adnak. Na, gyerünk, kartársak. Kezdetét veszi a nyomozás, szaglászás, felderítés és a többi.
Találomra kiválaszt egy ajtót, kopog, benyitnak. Az íróasztal mögött egy férfi fekszik elnyúlva a karosszékben; szivarozik és a plafont nézi.
BENDER
Jó napot kívánok. A bérelszámolást keressük.
A férfi nem válaszol.
BENDER
Elnézést a zavarásért. A bérelszámolást keressük.
A férfi nem válaszol. Bender Barangóhoz fordul.
BENDER
Nyilvánvalóan süket. Lehet, hogy ez egy jótékonysági intézmény, amely csökkent képességűeket foglalkoztat.
BENDER
Akkor mért nem méltóztatik válaszolni?
FÉRFI
Mert nem az én feladatom felvilágosításokat adni. Én koncentrálok.
BENDER
Az bizonyára nagyon fontos munkakör. De nem tudja véletlenül, merre van a bérelszámolás?
FÉRFI
De tudom. De jól néznénk ki, ha mindenki azzal foglalkozna, ami nem az ő feladata. Ez ellentmond a szolgálati rendnek, tehát fegyelmi vétség, és csökkenti a termelékenységet. Viszontlátásra.
Benderék kimennek.
BENDER
Kezdetnek nem rossz. No, gyerünk az emeletre.
Felmennek az emeletre, s ismét találomra benyitnak egy szobába. Az íróasztal szépen meg van terítve, egy kistányéron paprika, paradicsom, egy másikon parizer és vaj. Egy nő vajas kenyeret ken az asztalnál ülő férfinak, aki eszik.
BENDER
Jó napot kívánok. A bérelszámolást keressük.
FÉRFI
Nem látják, hogy tízóraizom?
BENDER
Látom, kérem. De csak azt szeretném tudni, merre van a bérelszámolás.
FÉRFI
A rendszeres táplálkozás a jó munka alapja. Ha nem étkezünk rendesen, az ideges tüneteket okoz, ami hátráltatja a termelést. Klárika, kérem, felteheti a feketét. Viszontlátásra.
Benderék kimennek.
BENDER
Folytatásnak sem rossz. Jöhet a következő emelet.
Felmennek a második emeletre. A szoba, ahová benyitnak, valóságos terem. Két íróasztal áll benne, mindegyik előtt hosszú sor. A sorban állás igen családias; többen nyugodtan olvasnak és keresztrejtvényt fejtenek, két férfi zsebsakkal sakkozik, mások kártyáznak. Benderék beállnak az első sor végére. Bender megszólítja az előttük levő férfit, aki a földön ülve újságot olvas.
BENDER
Elnézést, mire várnak itt?
FÉRFI
Hogyhogy mire? Aláírásra.
BENDER
Csak úgy, aláírásra?
FÉRFI
Természetesen. Minden kedden van fogadónap. Előbb sorba állunk itt jobboldalt a kiutalással, Benedek kartárs átveszi és iktatja, aztán a következő kedden visszajövünk, addigra Benedek kartárs aláírja. Az azután levő kedden sorba állunk baloldalt, Böröczky kartárs átveszi a kiutalást és iktatja, majd az azután következő kedden ismét eljövünk, addigra Böröczky kartárs is aláírta, és kész.
BENDER
Értem. Tehát akkor kapják meg a kiutalást.
FÉRFI
Nem. A kiutalás már megvan, mielőtt idejövünk. Itt csak iktatni kell és aláíratni, mert anélkül nem érvényes.
BENDER
És szabad kérdeznem, mit utalnak itt ki?
BENDER
Értem. De ha nem haragszik: nem lenne egyszerűbb boltban venni a köménymagot?
FÉRFI
A köménymagot természetesen boltban vesszük. A kiutalásra azért van szükség, hogy el tudjunk számolni. Ugyanis a 138. 569/1949. számú rendelet 2. alpontjának c) bekezdése szerint a III. kategóriába tartozó vállalatok köménymagot csak kiutalás alapján számolhatnak el. És különben is: ha mindent úgy intéznének, ahogy a legegyszerűbb, akkor országos méretekben jelentősen csökkenteni kellene az adminisztrációt, ami súlyos munkanélküliséget okozna, s ez nemcsak a népgazdaság egyensúlyát veszélyeztetné, hanem ellentétben áll a szocializmus alapelveivel is.
BENDER
Ez csak természetes.
A férfi visszabújik az újságjába: Benderék kimennek.
BENDER
Tudják, mélyen tisztelt barátaim, ha az ember lemerül az élet sűrűjébe, kénytelen egyet-mást korrigálni az elveiből. Én a maguk helyében például sürgősen átképezném magam valamilyen tisztességes foglalkozásra. Ebben a szocializmusban végül is egész jól meg lehet élni, anélkül hogy az ember a kisujját is megmozdítaná.
PARÁDI
Akkor maga miért nem képezi át magát?
BENDER
Be kell vallanom: álmatlan éjszakákon olykor engem is megkísért ez a gondolat. Felvirágoztatánk a mi kis hivatalunkat, csendben, békésen, feltűnés nélkül, később vásárolnánk egy kis házat, kertet; maga, Parádi, a virágokat öntözné, Barangó az utakat gereblyézné, én rózsákat metszenék, Királyfi az Antilopot bütykölné… Hajaj, az embernek vannak ilyen vágyai!
PARÁDI
Rajta, tessék, csinálja. Én már úgyis öreg vagyok.
BENDER
Nem lehet, Parádi, sajnos nem lehet. Fejletlen még ez a szocializmus; öreg hiba, hogy sok mindent átörökölt attól az átkos kapitalizmustól. Például azt is, hogy kevés munkával csak keveset lehet keresni. Márpedig nekem sok pénz kell. Nem is sok: nagyon sok. Rengeteg. Egy vagyon. Az Aranyborjú. Ezért hát kénytelen vagyok kívül maradni a szocialista társadalmon, és dolgozni, mint egy ló.
Közben egy szoba elé értek, az ajtón tábla: Szakszervezeti Bizottság.
KIRÁLYFI
Ide is menjünk be. Elvégre én is szakszervezeti bizalmi vagyok.
BENDER
Menjen csak, Királyfi, menjen. Mindig híve voltam az egyéni kezdeményezésnek.
KIRÁLYFI
Benyit, majd egy hatalmasat ordít, kiugrik a szobából, és keresztet vet. Jézusmáriaszentjózsef! Mindenható Isten, könyörülj rajtam.
BENDER
Mi van, Királyfi, kitört magán a vallási téboly?
KIRÁLYFI
Ott bent… Te úristen… Ezek gyilkosok!
BENDER
Micsoda? Benyit a szobába.
A többiek leskelődnek. A redőny le van eresztve: a szobában félhomály. A szoba közepén egy hatalmas koporsó áll.
Odalép a koporsóhoz. Az egyik oldalán felirat: „Itt nyugszik a bürokrácia.” Átmegy a koporsó másik oldalára. Ott is felirat: „Éljen május 1.” Bender kiszól a folyosóra.
BENDER
Jöjjenek be. Nyugodtan.
PARÁDI
Szép kis vicc, mondhatom. Én már öreg vagyok az ilyen viccekhez. Különben is elegem van az egészből. Adja ki a részemet, főnök – én kiszállok a buliból.
BENDER
Kilép a folyosóra. Nem fogná be azt a fogatlan száját?
PARÁDI
Én gyepet szeretnék locsolni! Meleg tűzhelyre vágyom.
BENDER
Majd meglesz az is, ne féljen. Csak kitartás, Parádi – mindennek eljön a maga ideje. A gyepnek is, a rózsának is, a gereblyézésnek is. Egyelőre azonban hátravan még a munka dandárja.
A Bender-különítmény belép az „Igazgató” feliratú ajtón. A hatalmas, fényűző titkársági szobából két párnázott ajtó nyílik: előttük trónol a titkárnő. A sarokban ülőgarnitúra; az egyik fotelben férfi ül, mellette hatalmas csomag.
BENDER
Jó napot kívánok. Az igazgató elvtársat keressük.
TITKÁRNŐ
Az igazgató elvtárs kiküldetésen van.
BENDER
Akkor a helyettesét.
TITKÁRNŐ
Berlaky elvtárs tárgyal.
TITKÁRNŐ
Ne tessék várni, mert bizonytalan, mikor lesz vége az értekezletnek.
BENDER
Ó, mi roppant türelmesek vagyunk. Ugye, Barangó?
BARANGÓ
Roppant türelmesek.
BENDER
Csak nyugalom, kedves. Fő a nyugalom.
Ügyet se vetve a titkárnőre, letelepszenek a fotelekbe.
BENDER
Az idegenhez fordul. Az úr is Berlaky elvtársra vár?
SMUDERSON
Én van nem úr, én van elvtárs Grönlandról. Enyém név Ralf Olaf Smuderson elvtárs.
BENDER
Örvendek. Bender Oszkár vagyok. Mit keres a mi szép hazánkban?
SMUDERSON
Én nem keres, én jött építeni szocializmus.
BENDER
Figyelemre méltó. És mért pont Magyarországot választotta erre a nemes célra?
SMUDERSON
Én szület Grönland, jár iskola Grönland, olvas Károly Marx, Frigyes Engels, Lenin Vlagyimir, lesz szocialista meggyőződés. Jön egyszer ember Magyarország, ostoba ember, megszökik szocializmus tőkésbe. Ő mond, Magyarország szép, szocializmus rossz. Én mond, tudat elmaradni léttől, tanít Károly Marx. Ő mond, fütyül Károly Marx, akar élni jól. Én mond, mars haza Magyarország, mert csak szocializmus élni jól. Ő mond, én mars Magyarország, ha kelleni nekem szocializmus. Én mond, neki van igaz. Fizetni neki sok dollár, engem ő tanítani magyar.
BARANGÓ
Nálunk forintért is tanulhatna.
SMUDERSON
Én odahagy szülőhaza, Grönland, jön haza szocializmus, Magyarország, kér menedékes jog, akar építeni szocializmus. Én beszél norvég, svéd, angol, német, lapp, francia, orosz, bulgár, üzbég, magyar nyelv, egyetem végez geológiai, biológiai, meteorológia, kémia, fizika, botanika. Hivatal mond, nagyon jó, jön én dolgozni Herkules. Én boldog, kap írni való asztal, nagyon szép, írni papa-mama Grönland, övék fiuk épít szocializmus. Én kérni munka írni való asztalra, mondani igazgató lenni kiküldetés. Én vár egy hétet, két hétet, igazgató lenni mindig kiküldetéses. Én keres igazgatónak helyettes, de az lenni mindig értekezés. Én mond titkárosnő, hoz hálni való zsák Grönland, itten aludni, addig el nem menni, jön igazgató vagy igazgatónak helyettes, ad nekem építés szocializmus.
BENDER
Figyelemre méltó kitartás. És az étkezést hogy oldja meg?
SMUDERSON
Én hoz főző spiritusz Grönland, konzerv sok, főz vacsorázó, ebédlő, itt asztal.
BENDER
Mit szól ehhez, Parádi?
PARÁDI
Engem hagyjon ki ebből a buliból. Én már öreg vagyok, hogy hálózsákban aludjak.
BENDER
Mért? Jó puha a szőnyeg. És nekem tetszik ez az ötlet. Tulajdonképpen felülmúlhatatlan. Nomád élet egy perzsaszőnyegen. Sátrat nem verünk, Smuderson elvtárs?
SMUDERSON
Sátor enyém hagyni Grönland, papa-mamának.
BENDER
Nem veszi rossz néven, ha mi is betársulunk ebbe a kedélyes táborozásba? Esetleg tüzet is gyújthatnánk a sarokban.
SMUDERSON
Maguk szintén vár építés szocializmus?
Berlaky szobája. Berlaky magába roskadva ül az íróasztal mögött. A titkárnő a kezét tördeli.
BERLAKY
Már nyolc óra! És nekem hétre színházjegyem volt a Lili bárónőre. Most mit csinálnak?
TITKÁRNŐ
Az az őrült grönlandi spirituszfőzőt is hozott magával. Sóletkonzervet melegítenek a dohányzóasztalon.
BERLAKY
A grönlandi nem érdekel, az ártalmatlan bolond. De a másik négy… Azt mondták, ellenőrök?
BERLAKY
Ez a leggyanúsabb. Hogy még csak nem is mondják. Az istenért, Sárika, mit csináljak?
TITKÁRNŐ
Nem tudom, Berlaky kartárs. Tanácstalan vagyok.
BERLAKY
Talán ha kötélen leereszkednék az ablakon… Az ablakhoz megy, lenéz, visszaborzad. Nem, ez lehetetlen.
TITKÁRNŐ
Nincs is kötelünk.
BERLAKY
Hála istennek. Hányszor elhatároztam már, hogy építtetek egy hátsó kijáratot! Mit gondol, nem lehetne áttörni a falat?
TITKÁRNŐ
Azt hiszem, most már késő.
BERLAKY
Akkor nem marad más hátra…
Egymásra néznek, és szomorúan bólintanak.
Hívja a mentőket. De kintről, hogy ők is hallják. Addig én felkészülök.
TITKÁRNŐ
Sok szerencsét, Berlaky kartárs.
BERLAKY
Köszönöm, Sárika. Köszönöm.
A titkárnő kimegy, kulcsra zárja maga mögött Berlaky ajtaját. Smuderson és a Bender-különítmény nyugodtan falatoznak a sarokban. A titkárnő tárcsáz.
TITKÁRNŐ
Halló, mentők? Itt a Herkules Be- és Kiszerelő Vállalat titkársága. Kérem, jöjjenek azonnal, Berlaky igazgatóhelyettes elvtárs nagyon rossz állapotban van… Igen, kérem, nagyon rossz állapotban. Azt mondja, ő az indiai alkirály… Igen, nem először… Nem, kérem, nem tör össze semmit. De azért rázártam az ajtót. Siessenek, kérem. Leteszi a kagylót, s diadalmasan Benderékre néz. Most már igazán kár várniuk. Berlaky elvtárs rosszul lett.
BENDER
Nyilván a sok ülésezéstől.
TITKÁRNŐ
Lehet, kérem. Elő szokott fordulni nála. Idegkimerültség.
BENDER
Sajnálatos fordulat. De most már igazán nem hagyhatjuk magára magácskát egy dühöngő őrülttel.
SMUDERSON
Mi lenni, kérem?
BENDER
Berlaky kolléga abban a sajnálatos kényszerképzetben szenved, hogy ő az indiai alkirály.
SMUDERSON
Nem érteni, kérem.
BENDER
Én sem értem, csak sejtem.
Az ajtón egy orvos és két markos ápoló törtet be.
ORVOS
Hol az illető személy?
TITKÁRNŐ
Ott bent, a szobában. Kérem, bánjanak vele kíméletesen. Az ő társadalmi helyzetében…
Az orvos és társai benyomulnak Berlaky szobájába, majd kisvártatva ismét megjelennek. A két ápoló a könyökénél fogva támogatja Berlakyt. Berlaky ingujjban van; a fejére egy üveg tintát öntött.
BERLAKY
Én vagyok az indiai alkirály! Hol vannak hű maharadzsáim, hű janicsárjaim, hű elefántjaim?
BENDER
Kimérten feláll, megigazítja a nyakkendőjét, s elállja a mentők útját. Ezennel tiltakozást jelentek be ez ellen a példátlan címbitorlás ellen. Kérem, vegyék jegyzőkönyvbe. Ez az úr közönséges szélhámos: az indiai alkirály én vagyok!
Döbbent csend, Berlaky nyöszörögni kezd.
BERLAKY
Hol vannak hű elefántjaim, hű maharadzsáim?
ORVOS
Szemével int az egyik ápolónak, aki odasompolyog Bender mögé. Természetesen. Önök mindketten indiai alkirályok. Az anyakirálynő épp azért kéreti önöket, hogy választani tudjon kettőjük közül.
BENDER
Szó sem lehet választásról! Az indiai alkirály én vagyok.
ORVOS
Jobb, ha ennek eldöntését az anyakirálynőre bízzuk. Remélem, őfelsége határozatának aláveti magát.
BENDER
Őfelsége természetesen úgyis tudni fogja, hogy az indiai alkirály én vagyok, ez pedig egy nyomorult trónbitorló!
BERLAKY
Hol vannak puszipajtásaim, hű elefántjaim?
ORVOS
Akkor mehetünk, uraim. Rápillant a többiekre, akiknek a kezében megállt a kanál. Remélem, önök között nincs még egy alkirály?
SMUDERSON
Én lő enyém nyíl király trónja, ahogy költő énekli. Én lenni elvtárs Grönland, kér menedékes jog, építkezni szocializmus.
ORVOS
Elfehéredik, s odasúgja az ápolónak. Ne kérjünk erősítést?
ÁPOLÓ
Hagyja csak, doktor úr. Ez is jámbornak látszik.
ORVOS
Természetesen. Kérem, szíveskedjék velünk jönni a Szocializmust Építő Hivatalba, ahol lebélyegzik az ön menedékjogát.
SMUDERSON
Én nem menni hivatal, nekem van hivatalos asztal, csak nincs munka, biológia, geodézia, fizika, kémia, meteorológia, mindegy, építkezni szocializmus.
ORVOS
Akkor talán elkísérjük illetékes pártszervhez, ahol a szocializmust építő grönlandi, izlandi és újfundlandi elvtársakkal foglalkoznak.
SMUDERSON
Helyes nagyon. Én lenni elvtárs marxista, menni szerv párt, építkezni szocializmus gyorsan gyorsan.
A két alkirály, Smuderson és az ápolók elvonulnak.
A Bering-szoros és a kutyaember
Bendert, Berlakyt és Smudersont egy kórterembe vezetik. A kórteremben három ápolt fekszik. Amikor az újonnan jöttek belépnek, az egyik ápolt leugrik az ágyról, és harsányan ugatni kezd. Berlaky rémülten felordít, és nagyot ugrik.
BERLAKY
Hol vagytok, hű maharadzsáim? Védelmezzetek meg!
ÁPOLÓ
Nyugalom, kérem. Hektor nem bánt. Hektor jó kis kutyuli. Tetszik tudni, hogy van az: amelyik kutya ugat, az nem harap. Megveregeti az ápolt fejét, aki elégedetten vakkant. Menj vissza szépen a vackodra, Hektor, és légy jó kis kutya.
Az ápolt engedelmesen visszaugrik az ágyba, de ekkor felpattan a másik ápolt.
HERTELENDI
Csonka-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország!
ÁPOLÓ
Csak nyugalom, Hertelendi úr. Mindennek eljön az ideje.
HERTELENDI
Kommunistabérencek! Piszkos hazaárulók! Eladtátok magatokat a guruló rubelért! Adjátok vissza a gyáraimat!
ÁPOLÓ
Legyen nyugodt, Hertelendi úr, vissza fogja kapni. Csak türelem, türelem. És most aludni szépen.
Hertelendi visszaül, az ápoló kimegy. A harmadik ápolt, aki nyugodtan ült az ágyán, szomorúan megszólal.
BENDER
Természetesen. Én pedig az indiai alkirály.
TANÁR
Nekem dührohamaim vannak.
BERLAKY
Nekem elefántjaim.
TANÁR
Eltüntették a Bering-szorost, és senki sem törődik vele.
TANÁR
Nem szomorú, hanem őrjítő. Ebbe bele kell őrülni!
TANÁR
Képzeljék csak el: kihívom felelni Sumeket a III. C-ből, és azt kérdezem tőle: Mi választja el Szibériát Alaszkától? Semmi, feleli Sumek. Menj a helyedre, mondom, egyes. Kihívom Némedit: mi választja el Szibériát Alaszkától? Semmi, feleli Németh, ő is megkapta az egyest. Kihívom Naga Lajost, az osztályelsőt, ő azt mondja: tanár úr, Szibériát Alaszkától nem választja el semmi, tessék megnézni a térképet. Nézem az atlaszt, és a hajam szála is égnek mered: Szibéria és Alaszka összeér! Tetszik érteni? A Bering-szorost elsikkasztották!
BENDER
Én sajnos csak a déli földgolyót ismerem, merthogy én az indiai alkirály vagyok. Sikkasztással meg a kollégám foglalkozik, aki egyszerűen szélhámos, mert azt állítja, ő az alkirály.
BERLAKY
Hol vannak hű janicsárjaim, hogy megvédelmezzenek?
TANÁR
Én, kérem, elmentem a Kartográfiai Intézetbe, a minisztériumba, a szakszervezetbe, a Nőtanácshoz, a Hazafias Népfrontba, a Honvédelmi Szövetségbe, a Magyar–Szovjet Baráti Társaságba, és mindenütt azt mondták, nagyon sajnálatos, hogy lemaradt a Bering-szoros, de ezen nem lehet segíteni, mert új térképet nyomtatni nagyon költséges, és szűk a nyomdai keresztmetszet. Tetszik ezt érteni? Nemzedékek nőnek fel, akik nem tudják, hogy Szibériát Alaszkától a Bering-szoros választja el! Én, kérem, a KISZ panaszirodáján dührohamot kaptam, és az asztalt vertem, hogy ez disznóság, mi lesz a szocializmusból, ha az emberek még azt sem tudják, mi fán terem a Bering-szoros.
SMUDERSON
Elvtárs, van igazság! Szocializmusban kell tudni minden ember az igazság.
TANÁR
Ugye?! Követelem, nyomjanak új térképet, amelyiken rajta van a Bering-szoros!
SMUDERSON
Én csatlakoz követelés!
A tanár és Smuderson fel-alá masíroznak a kórteremben és üvöltenek.
TANÁR
Vissza a Bering-szorost a térképekre!
SMUDERSON
Éljen Károly Marx!
TANÁR
Vissza a Bering-szorost! Vissza az igazságot!
SMUDERSON
Vesszenek a kizsákmányolások!
Az ordítozásra orvos és ápolók rohannak be. Az ápolók lefogják a tanárt és Smudersont, az orvos injekciót ad nekik. A tanár álmosan nyöszörgi.
TANÁR
Vissza a Bering-szorost a térképekre…
SMUDERSON
Éljen a marxizmus-szocializmus…
ORVOS
Most már csend legyen, kérem. Aludjanak.
Az ápolók kimennek; alszik az egész kórterem. Bender horkol. A kutya-ember óvatosan fölül az ágyban, s odasziszeg Hertelendinek. Hertelendi fölül.
POGÁNY
Jól nézünk ki. Milyen szépen megvoltunk eddig. És most egyszerre három őrültet hoznak a nyakunkra.
HERTELENDI
Én különösen ezektől az alkirályoktól félek. A végén még megharapnak.
Berlaky óvatosan kidugja a fejét a takaró alól. Pogány rémülten nézi, aztán egyszerre összecsapja a kezét.
POGÁNY
Mondja, maga nem a Berlaky bácsi fia?
BERLAKY
Dehogynem. Rájön, hogy kiesett a szerepéből; ijedten helyesbít. Én az indiai alkirály vagyok. Hol vannak hűséges elefántjaim?
POGÁNY
Ugyan, ne játssza meg magát. Én az öreg Pasch fia vagyok, a Gyarmat utcából.
BERLAKY
Maga a Pasch Frédi?
POGÁNY
Az vagyok. Csak most Pogánynak hívnak. Amikor kitelepítették a svábokat, magyarosítottam. Na, jöjjön ide.
BERLAKY
Letelepszik Pogány ágyára.
POGÁNY
Maga nem bolond. Akkor mért játszik alkirályosdit?
BERLAKY
Maga se bolond. Akkor mért ugat?
POGÁNY
Mert nyolcvanhatezer forint adót sóztak rám. Most dekkolok. Élethűen csinálom, mi?
BERLAKY
Állatian féltem, hogy megharap.
POGÁNY
Mániákus depressziós pszichózissal súlyosbított szkizofrénia, elhomályosult lelkiállapottal. Tudja, mibe került ez nekem? Ki kellett jegyzetelnem Krapkovics Autisztikus gondolkodás című művét, a Psychopathologische Hefte nyolc évfolyamát, Freud összes műveit, Bazárdy Neuropathológiai kórtanát, az összes Jungot, Friedlander The Psychologie and the Psychoanalysis című művének három kötetét. Maga mit olvasott?
POGÁNY
Pancser. Le fog bukni. Hallja, Hertelendi: ez se olvasott semmit, akárcsak maga.
BERLAKY
Akkor Hertelendi úr is le fog bukni.
HERTELENDI
Én nem fogok lebukni, mert én nem szimulálok.
BERLAKY
Akkor miért van itt?
HERTELENDI
Nekem elvették a gyáraimat. Én gyűlölöm a kommunistákat. Én utálom az oroszokat. Én nem tudom befogni a számat. Engem lecsuktak 48-ban, lecsuktak 50-ben, lecsuktak 54-ben, lecsuktak 56-ban, lecsuktak 59-ben. Akkor rájöttem, hogy az egyetlen hely, ahol nyíltan és leplezetlenül kimondhatom a véleményemet: a bolondokháza. Majd bolond leszek én mindig sitten ülni, mikor itt sokkal jobb az ellátás, és azt mondhatom, amit akarok. Maga szerint hol van még egy hely Magyarországon, ahol az ember bántatlanul ordíthatja, hogy le a kommunizmussal?
POGÁNY
És maga? Maga mért került ide?
BERLAKY
Fejével a horkoló Bender felé int. Azt hittem erről a pasasról, hogy ellenőr. És… ugye, érti?
BERLAKY
Pedig csak egy szegény bolond. Azt képzeli magáról, ő az indiai alkirály.
BENDER
Elégedetten vigyorog; természetesen ébren van.
Balaton-part; előkelő strand. A Bender-különítmény tagjai egy napernyő alatt ülnek. Bender hatalmas látcsővel pásztázza a vizet.
Bender átnyújtja neki a látcsövet, és mutatja az irányt. A látcsőben felbukkan Berlaky feje.
BENDER
Bizony, Berlaky. Miután kigyógyult az alkirályságból, ide vonult, hogy kipihenje az idegosztály fáradalmait.
PARÁDI
És az a grönlandi?
BENDER
Azt a zárt osztályra vitték.
BARANGÓ
Tehát ezért kellett nekünk a Balatonra jönnünk.
BENDER
A logikája egyre kristálytisztább. Minden okom megvan, hogy ki merjem jelenteni: az Aranyborjú-ügyben a döntő láncszem Berlaky szaktárs. Átadja a látcsövet és az irattáskát Barangónak. El ne mozduljanak innen, amíg vissza nem jövök.
Bender bemegy a vízbe. Egyre közeledik a békésen lubickoló Berlakyhoz. Barangó a szeméhez emeli a látcsövet: ami ezután történik, ezen keresztül látjuk. Bender lebukik a víz alá, s közvetlenül Berlaky orra előtt bukkan fel. Berlaky felordít rémületében, amikor megpillantja alkirálytársát. Menekülni próbál a part felé, de Bender újra meg újra visszakergeti a mély vízbe. Hogy mit beszélnek, nem hallani, csak Bender nyugodt, s Berlaky hápogó arcát látni.
PARÁDI
Adja már ide. Én is látni akarom.
PARÁDI
Nekem is van jogom látni!
BARANGÓ
Leereszti a távcsövet. Magának semmihez sincs joga. De hogy lássa, kivel van dolga – itt van.
A látcsövön az előbbi vízipárbaj látszik, de Berlaky menekülési kísérletei egyre lankadtabbak, s az arca maga a kétségbeesés.
BARANGÓ
Na és? Nem a maga baja. Adja vissza.
Parádi visszaadja a látcsövet, de most nem azon keresztül látjuk Benderéket, hanem életnagyságban.
BENDER
Na, jól van. Kint a parton majd szépen leírjuk mindezt, és maga aláírja.
BERLAKY
Mindent aláírok, csak eresszen.
BENDER
Egy pillanat. Még egy utolsó kérdés.
BERLAKY
Eresszen, az istenért, megfulladok.
BENDER
Hívja a hűséges elefántjait, azok majd segítenek. Tehát az utolsó kérdés: hogy tudták ezt a töméntelen disznóságot elleplezni az igazgató előtt?
BERLAKY
Nem bírom tovább! Görcsöt kapott a lábam.
BENDER
Feküdjön szépen a hátára, és csak a kezét mozgassa. Úgy. Szóval hogyhogy nincs igazgató?
BENDER
Füttyent. És ez senkinek sem tűnt fel?
BERLAKY
Senkinek. Amíg itthon volt, addig se csinált semmit.
BENDER
Nem éppen egyedi eset… Hát akkor irány a part, alkirály úr.
Bender a napernyő alatt ül és ír. Berlaky félájultan hever a homokban, és fújtat, mint egy víziló.
BENDER
Mielőtt folytatnánk, nem árt, ha jól az eszébe vési: ha erről csak egyetlen szót szól bárkinek, bárkinek, érti, különösen egy bizonyos személynek, akit most nem akarok megnevezni – akkor a legnagyobb sajnálatomra kénytelen leszek tudatni ezeket az adatokat egy bizonyos szervvel, melynek a tagjai vagy egyenruhát viselnek, vagy nem. S hogy ön, alkirály uram, milyen ruhát fog hordani jó néhány évig, azt nyilván nem kell ecsetelnem. Ha viszont szépen befogja a száját, akkor megússza ezzel a kis vallatással, mivelhogy nekem is ez az érdekem. Remélem, megértett.
BENDER
Akkor folytassuk. Tehát a Hajrá S. C.?
Berlaky bólint. Bender ír.
BENDER
Széplaky Nándor festőművész, Badacsony, Felső dűlő 76…
Berlaky bólint, Bender ír.
BENDER
A Nehézkohászati Vállalat, a Kék Duna Halászati Szövetkezet, a Temetkezési Ügynökség négyes számú részlege, a Harangöntő Kisipari Szövetkezet…
Berlaky bólint, Bender ír.
BENDER
Zoltán Dénes, Budapest, második kerület, Harangvirág utca 118; Konkoly Elemér, Szeged, Fogaskerék tér 6; Karába Mihály, Pécs, Művezető út 94…
A kép elúszik.
Lehetőleg kétlábas, középpályás
Az Antilop megáll egy sportpálya kapuja előtt. A kapun felirat: Hajrá Sportklub. Bender bemegy a kapun, de a portás megállítja.
PORTÁS
Nem lehet bemenni. Edzés van.
BENDER
Fölényesen ránéz. A Mester merre van?
PORTÁS
Az más, kérem. Arra parancsoljon.
A pályán labdarúgók edzenek; kölykök, ifik, felnőttek egyaránt, különböző csoportokban. Kapura rúgás, fejelés, gimnasztika, futás, passzolás. A pálya szélén melegítős férfi vezényszavakat ordít egy hangtölcsérbe a különböző csoportoknak. Bender habozás nélkül odamegy hozzá.
BENDER
Jó napot. Kovács küldött.
A MESTER
A hangtölcsérbe ordít. Magasabbra a lábat! Bendernek. Várjon. Ordít. Simon, ne lazsálj! Bendernek. Áru?
A MESTER
Ordít. Ez neked lövés, Kókai? Piripócson ezt körömpassznak nevezik! Bendernek. Vétel?
A MESTER
Ordít. Te nem futsz, Marton, te mászol, mint egy lúdtalpas csiga! Bendernek. Várjon. Ordít. Zombori! Még egy ilyen lövés, és a kölyökcsapatba se veszlek be! Bendernek. Várjon. Ordít. Somfai, te fejelsz vagy a napot bámulod? Bendernek. Várjon. Ordít. Mélyebbre hajolni, az édesanyátokat! Egy és kettő, három, négy. Nagyot fúj. Odafordul Benderhez. NB II-es középpályás, lehetőleg kétlábas, bányaváros, kétszoba-hall, összkomfort, főelőadó, havi háromezerkettő, kocsi részletre, mérkőzés egy ezres, edzés négyszáz, jobb, ha nős, huszonöt éven aluli.
A MESTER
Ordít. Szarka II., te hat méterről se találnád el a Bazilikát! Bendernek. Mennyi?
BENDER
Hatvanezer. Plusz évi nyolc vagon szén.
A MESTER
Sok. Ordít. Tehenésznek menj, Gerelyes, édes fiam, ne jobbszélsőnek! Bendernek. Negyvenezer plusz évi tíz vagon. Ordít. Fekvőtámasz, kettő, három, felpattanni, kettő, három! Bendernek. Na?
BENDER
Meg kell beszélni.
A MESTER
Ordít. Ne ballal, te marha! Bendernek. NB I-es középcsatár, közép-együttes, cakompakk havi tizenötezer, színes televízió, víkendház Almádiban, Fiat Sport Coupé. De józan életű legyen!
A MESTER
Ordít. Dőlj bele a lövésnél, Kelemen!
BENDER
Százhúszezer, a feleségének lángossütő Almádiban.
A MESTER
Lángossütő nincs. Zöldséges stand a Fény utcai piacon.
Egy melegítős ifi tálcával a kezében odajön a Mesterhez.
IFI
Mester, a Benedek III. még egy whiskyt kér.
A MESTER
Ordít. Rüszttel, Kozák, ne csőrrel! Az ifinek. Vidd csak. Ha nem jön edzésre, fél litert iszik. Ordít. Ne piszmogj a kapu előtt! Bendernek. Vétel?
BENDER
Tizennyolc éves balszélső, falusi csapat, harmadosztály, havi ötezer, lakás összkomfort, gólpénz.
A MESTER
Ordít. A labdát rúgd, te állat, ne a földet! Bendernek. Meglátjuk. Más?
A MESTER
Félbeszakítja. Nem kell. Túltermelés. Ordít. Térdhajlítás, kettő, három, hátrahajolsz, kettő, három. Bendernek. A kunágotaiak két muraközit ajánlanak a félegyháziaknak, ha kettő nullra kikapnak. Teljes szerszám, tartalékszekér, gumikerekek.
A MESTER
Ordít. Ügy lökd el, hogy a bíró ne lássa! Bendernek. A Férfiruhagyár harminckét télikabátot kínál a BTE-nek, fazon választás szerint, prémgallér lehetséges. Az eredmény nyolc-hét legyen.
A MESTER
Ordít. Még gyorsabban, kettő, három, és gyorsabban, kettő, három…
A kép elúszik.
Tájkép kastéllyal, hattyúval
Badacsonyi kert; villa, szőlő, virágágyások, körkilátás. A kertben húsz festőállvány, mindegyiken ugyanaz a kép: kastély, előtte tó, a tavon hattyú úszik. Hét képről még hiányzik a hattyú; a festő ezen dolgozik. Bender bejön a kapun, megáll a festő mögött, nézi, ahogy dolgozik. A festő egy idő múlva hátraszól Bendernek.
BENDER
Nem vagyok műértő, de nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem: fenséges.
FESTŐ
Köszönöm. Magam is úgy gondolom, hogy ez a legsikerültebb alkotásom. Mert természetesen nem ez az egyetlen témám. Van havas táj, kunyhóval; naplemente, kápolnával; cigánylány félakt; őzikék alkonyatban; viharzó Balaton, vitorlással. Mindjárt kihozom a katalógust; elsőrendű színes reprodukciók.
BENDER
Nagyon köszönöm. Mennyi az ára?
FESTŐ
Ezekből sajnos már nem adhatok; délután le kell szállítanom az egész sorozatot az Állami Vállalatnak. De ha esetleg estére visszafáradna, addigra lesz újabb.
BENDER
Mennyit adnak egy sorozatért?
FESTŐ
Bagót, uram. Én mondom önnek: bagót! Épp hogy megélek belőle.
FESTŐ
A laikusok el sem tudják képzelni, mennyi egy festő rezsije. Tudja például, hogy felment a vászon ára? A keretező, aki a vakrámákat csinálja – mit mondjak: egyszerűen rabló! Az ecsetek: tudja, hogy kopnak az ecsetek? És a festék. Mert mégiscsak a festék a döntő. És ez import, uram, az utolsó tubusig; magyar festékkel én nem dolgozom! Kékben a hollandok vezetnek, zöldben és sárgában a dánok, barnában a svájciak, feketében a spanyolok. De a piros, uram; pirosat csak Nyugat-Németországból szabad hozatni! Fogadja el egy szakértő tanácsát: amelyik festő nem nyugatnémet pirossal fest, az kontár, nem művész!
BENDER
Bizonyára. De szíveskedne talán közölni az árat…
FESTŐ
Egyéni megrendelésnél természetesen egyedi darabok készülnek. Ezen, kérem, látja, egy hattyú van. Egyéni megrendelő két hattyút kap. A havas tájképen a kunyhó kéménye füstöl. A cigánylányakt a legprecízebben kidolgozva: mintha színes fénykép volna. De lehetnek egyéni kívánságok is. Volt például, aki fekete hattyút kért. És megkapta, uram!
BENDER
Az árat, ha volna szíves…
FESTŐ
Nyíltan kimondom, kérem: ez rablás! Mondhatnám azt is: kizsákmányolás. Ezer forint egy ilyen képért! És tudja, mit vág zsebre az állam? De nem ám forintban, nem bizony, hanem kemény valutában! Mert minden egyes kép, ami az én kezem alól kikerül, egyenest Nyugatra megy. Én, kérem, bejártam Európát, és Stockholmtól Athénig minden jelentős városban ott láttam a képeimet. Ne kérdezze, uram, hány márkába, hány dollárba, hány fontba, hány lírába, hány frankba kerül egy eredeti Széplaky-kép. Ne kérdezze, mert nyomban megüt a guta. Szocializmus ez, kérem, hogy nekem így kell tengődnöm, az állam meg egy vagyont keres rajtam?!
A kép elúszik.
BENDER
Belép a helyi postahivatalba. Legyen szíves Budapest 119–119-et expressz-dringend-sürgős-azonnalra.
POSTÁS
Igenis, kérem. Tárcsáz, meghívja a számot, mely fél perc múlva jelentkezik. Itt van Budapest. Szíveskedjék befáradni a fülkébe.
BENDER
A fülkében felveszi a kagylót. Jó napot kívánok, itt Kerekes őrnagy a megyei kapitányságról. Legyen szíves megmondani, vásárolnak-e önök Széplaky Nándor festőművésztől?
Kis szünet.
HANG
Nem szerepel a nyilvántartásban.
BENDER
És van önöknek egy Kovács János nevű ügynökük?
Kis szünet.
HANG
Nem szerepel a nyilvántartásban.
Lázadás a Bender-fregatton
A Szaru és Pata Hivatal irodája. Az iroda „megkomolyodott”, mióta utoljára láttuk. A polcokon vaskos iratgyűjtők, az íróasztalon lyukasztógép, kapcsológép, még a székeken is iratcsomók. Barangó elmélyülten körmöl, Parádi egy számozógéppel űrlapokat sorszámoz. Funk egy széken ül, és malmozik az ujjaival. Parádi egyszerre lecsapja a számozógépet.
PARÁDI
Ezt én nem bírom tovább!
BARANGÓ
Hátradől a széken, és nagyot fúj. Mit nem bír, ha szabad kérdeznem?
PARÁDI
Maga is úgy beszél már, mint Bender. Torkig vagyok ezzel a Benderrel!
BARANGÓ
Nana! Jó lesz, ha vigyáz a szájára.
PARÁDI
Vegye tudomásul, hogy Parádi nem fogja be a száját. Elegem van ebből az egészből. Mi vagyok én, irodakukac, hogy egész nap sorszámozzak, kézbesítsek, a postára rohangásszak?! És ennek a nyomorult Funknak is letörne a keze, ha egy szalmaszálat keresztbe rakna.
FUNK
Én kilencvenéves vagyok. És nem azért fizetnek, hogy dolgozzam, hanem hogy üljek.
BARANGÓ
Maga csak ne ugráljon. Végtére is mindent Bendernek köszönhet. Ha ő nem könyörül meg magán, amikor a libával a hóna alatt menekült… Most pedig állása van, rendes fizetést kap, tagja a társadalomnak…
PARÁDI
Én nem akarok a társadalom tagja lenni! Ennyi munkával akár tisztességes ember is lehetnék. És mi az, hogy rendes fizetés? Az a vacak havi ezeröt, azt nevezi maga rendesnek?
BARANGÓ
Ahhoz képest, hogy én mint pataügyi előadó, kétezret kapok, maga bőven túl van fizetve.
PARÁDI
Nem én vagyok túlfizetve, hanem maga is csak bagót kap. Ellentétben Benderrel. Tudja maga, mennyi Bender fizetése?
PARÁDI
Én sem. De el tudom képzelni. És hogy mi pénzt költünk el erre az állítólagos nyomozásra, azt maga még elképzelni se tudja.
BARANGÓ
Maga se, mert a pénztárkönyvet Bender elzárja.
PARÁDI
Jó, én se, de az nem változtat a lényegen, hogy amíg mi éhbérért gürcölünk, ő két marékkal szórja a pénzt.
BARANGÓ
Maga a főnök vagy ő?
PARÁDI
Fütyülök rá, ki a főnök! Tíz napja már a színét se láttuk. „Kiküldetésben” van! Természetesen szolgálati gépkocsin, napidíjjal, költségtérítéssel. Bezzeg én nem mehetek kiszállásra. Szabadságot se kapok. Munkaruhát se. Még szabadnapom sincs.
BARANGÓ
Mért, nekem talán van?
PARÁDI
Hát nem érti, hogy erről van szó? Amíg ő éli a világát, mi belegebedünk a melóba. Mert hogy a látszatot fenn kell tartani! Az irodának működnie kell!
BARANGÓ
Szó, ami szó, nekem is a könyökömön jön ki ez a skriblerkedés. Egész életemben nem írtam annyit, mint amióta pataügyi előadó vagyok. Egy író meggazdagodna, ha ennyit írna.
PARÁDI
Nézze, Barangó, én kimondom nyíltan: Bender átver bennünket. Pedig ki hozta az ötletet?
PARÁDI
És ki szerezte a százezret?
PARÁDI
Látja? És még azt se tudjuk, mennyi maradt belőle. Hol az a pénztárkönyv?
BARANGÓ
A főnök íróasztalában.
BARANGÓ
Nem lehet. Be van zárva.
PARÁDI
Ejnye, Barangó. Mi a maga szakmája?
BARANGÓ
Lehajtja a fejét, majd kivesz a zsebéből egy hatalmas kulcscsomót. Elindul Bender szobája felé. Mondja, tata, nem fog maga köpni?
FUNK
Én egész életemben hallgattam. Nekem az a hivatásom, hogy üljek és hallgassak.
BARANGÓ
Bemegy a szobába, majd kisvártatva visszajön a pénztárkönyvvel. Parádi izgatottan ki akarja venni a kezéből, de Barangó nem adja. Majd én. Elvégre én vagyok a pataügyi előadó.
Összedugják a fejüket a pénztárkönyv fölött.
BARANGÓ
Betét 1972. május 6-án: 100 000 forint. Kiadások: irodaberendezés 6 784 forint, bérleti díj 800, munkabér 10 200, irodaszerek, nyomtatványok 1 214 forint 70 fillér, postaköltség 416 forint 40 fillér.
PARÁDI
Látja, mibe kerül ez a nyomorult iroda? És mire jó ez az egész? Hogy megőrizzük a törvényesség látszatát, mondja Bender. Hát én fütyülök a törvényességre! Főleg, ha ennyi pénzbe kerül.
BARANGÓ
Reprezentáció, zárójel konyak, kávé, aprósütemények 316 forint, üzemanyagköltség 648 forint, virág az ápolónőnek 40 forint, orvos 400 forint, kórházi személyzet 200 forint.
PARÁDI
Bezzeg én még egy szakszervezeti beutalót sem kaptam. Gyerünk, Barangó, ne gatyázzon, a végösszeget mondja.
BARANGÓ
Lapoz, majd elfehéredik.
BARANGÓ
Egyenleg 1972. július 4-én: 364 forint 80 fillér.
Döbbent csend.
FUNK
A régi jó békeidőben ezt krachnak nevezték. Ma úgy mondják: csőd.
PARÁDI
Maga csak fogja be a száját. Maga nem csinált semmit, csak ült és malmozott. De nekem a keserves munkával megkeresett vagyonkám úszott el. Itt maradtam, öregkoromra, egyetlen fillér nélkül.
BARANGÓ
Valamit tennünk kellene.
PARÁDI
Tudja, mit mondok én magának: ez a Bender a legjobb esetben is egy pancser kezdő. Össze-vissza szaladgál, fürkész, nyomoz, de voltaképp fogalma sincs, hogy kell az ilyen dolgot lebonyolítani. Ideje, hogy végre két olyan tapasztalt szakember vegye a kezébe az ügyet, mint mi. Hisz maga se tegnap kezdte a mesterségét, ugye?
PARÁDI
Nézze, Barangó, volt köztünk olykor nézeteltérés – de vessünk fátylat a múltra. Én olyan leszek magához, mint apa a fiához: elárulom, hol az a tízmillió.
BARANGÓ
Atyaisten, maga tudja?
PARÁDI
Mondtam, hogy nem ismerik maguk még az igazi Parádit! Ha az egyszer munkába kezd… Emlékszik, Barangó, mit találtunk Kovács szobájában, amikor átkutattuk?
BARANGÓ
Semmit. Egy asztalt, egy széket meg egy ágyat.
PARÁDI
Maga épp olyan buta, mint a főnöke. Csak a jóságomnak köszönheti, hogy beveszem a buliba. Mert a súlyzók, azok nem tűntek fel egyiküknek sem.
BARANGÓ
Mi a fenét akar azzal a két vacak vassal?
PARÁDI
Itt a dolgok nyitja! Ugyanis a súlyzók nem vasból vannak, hanem aranyból!
Barangónak leesik az álla.
PARÁDI
Minden zugot átkutattunk, éjjel-nappal a nyomában jártunk: a tízmillió sehol. Az egyetlen megoldás: a súlyzók. Micsoda fej ez a Kovács! Aranyból öntött magának súlyzókat, befestette feketére, és azt hiszi, senki sem jön rá. Csak éppen Parádit hagyta ki a számításból!
BARANGÓ
Van benne valami.
PARÁDI
De még mennyire, hogy van: mégpedig arany! Magának, mint édes fiamnak, elárulhatom. Nem mondom, ha nem lennék öreg, beteg ember, és a súlyzók nem lennének olyan nehezek, nem árulnám el. De így, mint édes fiamat, beveszem társnak az üzletbe. Mert én nem Bender vagyok; én becsületes ember vagyok.
BARANGÓ
Ilyen öreg, és ennyi esze van! Valóban, Parádi, Bender egy piti kezdő hozzánk képest. Mennyit adunk neki? Tíz százalékot?
PARÁDI
Az osztozásról ráérünk beszélni. Most nyomás a súlyzókért.
BARANGÓ
De hátha Kovács otthon van? Nagyon nagy pofont tud adni.
PARÁDI
Nincs otthon, mert ötig tart a munkaideje. Tapasztalta egyszer is, hogy negyed hat előtt elhagyta a munkahelyét? Esküszöm, ha nem tudnám, hogy milliomos, kiváló dolgozó is lehetne.
Külváros; az Antilop bukdácsol a rossz úton.
BENDER
Megkopogtatja Királyfi vállát. Itt álljon meg. És várjon türelmesen.
Bender kiszáll a kocsiból, s bemegy egy kis utcába. A túlsó oldalon ütött-kopott gyárkapu: „Nehézkohászati Vállalat.” A csukott kapun nagy tábla: „A vállalat tatarozás miatt zárva. Az üzem területére belépni tilos és életveszélyes!” Bender túlmegy a kapun, egy alkalmas helyen felkapaszkodik a téglafalra, átveti rajta magát, s beugrik a gyárudvarra. A gyár kihalt; mindenfelé rozsdás gépek, alkatrészek, korhadó ládák, szemét. Az udvaron belül még egy téglafal: ez vadonatúj. Bender odahúz egy ládát s rááll: így belát a belső udvarra. A belső udvaron gyönyörű üvegházak, mintaszerűen gondozott parcellák, rengeteg virág. Emberek dolgoznak serényen: kapálnak, permeteznek, öntöznek. Bender elégedetten bólint, lelép a ládáról, s odamegy a kapu melletti portásfülkéhez. A fülkében öregasszony kötöget. Amikor Bender belép, majd szörnyethal a rémülettől.
PORTÁS
Jézusom, segíts – maga hogy kerül ide?
BENDER
Csak nyugalom. Idegességre semmi ok, mivel tudok mindent.
PORTÁS
Atyaisten, Szűzmária! A rendőrségtől tetszik lenni?
BENDER
Mondtam, hogy nyugalom, néném. És nem a rendőrségtől vagyok. De azért tudok mindent.
PORTÁS
Tudtam, hogy ez lesz a vége. Mintha megéreztem volna. Mondtam is mindig az igazgató elvtársnak…
BENDER
Na, mit mondott az igazgató elvtársnak?
PORTÁS
Hogy ez lesz a vége.
BENDER
És mi történt? Magának lett igaza.
PORTÁS
Bár ne lett volna. Most mindenkit le tetszik tartóztatni?
BENDER
Azt hiszem, nem tartóztatok le senkit.
PORTÁS
Értem már nem kár, tessék elhinni; gondoltam is rá, hogy kötögetni biztos engednek a börtönben is. Ugye, szabad a börtönben is kötögetni?
BENDER
Ha megengedik, biztos szabad.
PORTÁS
Ha kötögethetek, én igazán nem bánom olyan nagyon. Csak az igazgató elvtársért kár, meg a főmérnök elvtársért, meg ezért a sok, fiatal, derék emberért…
BENDER
Hiszen dolgoznak rendesen. Tudom; láttam.
PORTÁS
De mennyit dolgoznak! És hogy szeretik, amit csinálnak! Az igazgató elvtárs, ha jön a fagy, még éjszaka se restell bejönni, hogy megnézze, jók-e a takarások.
BENDER
Ha ilyen rendes emberek, akkor csak nem lehet bajuk.
PORTÁS
Ugye? Mondtam én mindig az igazgató elvtársnak: abból csak nem lehet baj, ha az emberek becsülettel dolgoznak. De hiába, ő meg mindig azt mondja: jaj, Vilma néni, nagyon vigyázzon ám a kapuban, mert ha emberfia beteszi ide a lábát, akkor minékünk végünk.
BENDER
Így mondta, hogy akkor minékünk végünk?
PORTÁS
Bizony így. Pedig ha tetszene tudni, milyen rendes ember az igazgató elvtárs, meg a főmérnök elvtárs, meg a többiek is mind, az olvasztárok, a martinászok. És dolgoznak, de hogyan ám! Paradicsomnak még híre sincs, amikor mi már teherautószám visszük a piacra. A spárga, kérem, amit itt termesztünk, az utolsó szálig külországba megy. A rózsáinkkal meg díjat is nyerhetnénk bármelyik kiállításon, így mondja a főmérnök elvtárs. Csakhogy nekünk nem szabad rózsákat kiállítani, merthogy mi nehézipari üzem vagyunk.
PORTÁS
Bizony szomorú. És milyen szomorú szegény főkönyvelő elvtárs, aki kitenyésztett egy olyan csodarózsát, aminek száljáért harminc forintot adnak. Ha látná, hogy az milyen gyönyörű! És hogy vigyáznak azokban az üvegházakban, ahol a Kohó-rózsát tenyésztik. Mert ez a neve, kérem: Kohó-rózsa, csak nem tudja senki, merthogy nekünk nem szabad rózsát tenyésztenünk, tehát nevet se adhatunk neki.
BENDER
Akkor mért nem kohászkodnak? Mert azt szabad, ugye?
PORTÁS
Azt szabad. Csak nem érdemes. Tetszik tudni, mikor hoztak ide utoljára gépet? Még az apám idejében, 1913-ban. És tetszik tudni, mennyi volt a bérem, amíg itt vasat öntöttek? Nyolcszáz forint. Most meg ezerhárom plusz prémium. Mióta kertészkedünk, egy jó kohász nálunk négyezret is megkeres. Ha primőrökkel dolgozik, négy és felet, úgy bizony!
PORTÁS
Bizony szép. Mondom is mindig az igazgató elvtársnak: soha életünkben nem volt ilyen jó dolgunk, de nem ám! Az nem létezik, hogy innen valaki máshová kívánkozzék. Azelőtt meg? Ha valaki egy hónapig nem vette ki a munkakönyvét, már tapsikoltunk. Mondom is mindig az igazgató elvtársnak: meg tetszik látni, egyszer majd nagyon megdicsérnek még ezért bennünket.
PORTÁS
Na, ha én elmondom az igazgató elvtársnak…
BENDER
Közbevág. Tudja mit? Inkább ne mondja el.
PORTÁS
Mért ne mondjam? Hadd legyen egy kis öröme. Igazán megérdemli.
BENDER
Mert ha elmondja, hogy valaki itt járt, akkor talán mégiscsak baj lesz a dologból.
PORTÁS
Tudtam én. Mindig tudtam. Mondtam is mindig: hiába a jó munka, hiába a szép kis pénzecske, egyszer csak baj lesz a dologból.
BENDER
De ha nem mondja el senkinek, biztos, hogy nem lesz baj.
PORTÁS
Hála a magasságos, irgalmas Szűzmáriának. Éreztem én mindig, hogy ebből azért mégse lehet semmi baj…
A kép elúszik.
Bender becsönget egy ajtón. Az ajtó kinyílik; fekete ruhás, fehér bóbitás szobalány áll az ajtóban, úgy, hogy Bender ne tudjon belépni.
SZOBALÁNY
Kit tetszik keresni?
SZOBALÁNY
Sajnos nincs itthon.
BENDER
Kovács úr küldött.
SZOBALÁNY
Akkor szíveskedjék befáradni a fogadószobába.
Bevezeti Bendert.
Hipermodern berendezés: süppedő szőnyegek, hatalmas fotelek, kerámiák, rejtett világítás.
SZOBALÁNY
Szíveskedjék egy kicsit várni.
Kimegy.
Bender a berendezést mustrálja. Kisvártatva megjelenik Karácsony; a ruhája ugyanolyan kifogástalan, mint a berendezés.
KARÁCSONY
Nagyon örvendek. Kezdőről van szó vagy haladóról?
KARÁCSONY
Kiváló. Életkora?
KARÁCSONY
Kitűnő. Foglalkozása?
KARÁCSONY
Váltott műszak?
KARÁCSONY
Elsőrendű. Vékony, teltkarcsú, molett?
KARÁCSONY
Csodálatos. Fekete, szőke, barna?
KARÁCSONY
Elragadó. Ha van egy kis ideje, fáradjon át a szomszéd szobába. Épp óra van.
Átmennek a másik szobába; a berendezés ugyanolyan kifogástalan. A fotelekben három nő ül; pontosan illenek a berendezéshez. Az egyik vékony és határozott – Zsófi. A másik teltkarcsú és álmatag – Zsuzsa. A harmadik molett és vidám – Panni.
KARÁCSONY
Akkor folytassuk, kérem. Miről volt szó az elmúlt órán?
PANNI
A különböző nemzetekről.
KARÁCSONY
Helyes. Az alapszabály? Zsófi!
KARÁCSONY
Helyes. És miért?
KARÁCSONY
Nem pontos a válasz. Néhány hazánkfia már felveheti a versenyt a külföldi páciensekkel. Tehát miért, Zsuzsi?
ZSUZSI
Mert veszedelmesek.
KARÁCSONY
Úgy van. És miért veszedelmesek?
Kis csend, majd Zsófi jelentkezik.
ZSÓFI
Előfordulhat, hogy nem elégszenek meg egy randevúval, és ebből komplikációk támadhatnak, úgymint: féltékenység, bosszú s a többi.
KARÁCSONY
Kiváló. Akkor kérem a nemzetek rangsorolását. Panni!
PANNI
Nyugatnémet, olasz, angol, amerikai, francia, svéd, svájci, osztrák.
KARÁCSONY
Ki tud helyesbíteni?
ZSUZSI
A franciák előbb következnek, mint az amerikaiak.
KARÁCSONY
Helyes. És miért?
ZSUZSI
Mert az amerikaiak smucigabbak.
KARÁCSONY
Kiváló. Még egy hiba van a rangsorolásban. Zsófi!
ZSÓFI
Előbb az osztrákok, aztán a svédek. A svédek azt képzelik, hogy ingyen is lehet.
KARÁCSONY
Elsőrendű. Akkor még néhány szót a fizetés módjáról. Alapszabály? Zsuzsi!
KARÁCSONY
Helyes. És miért?
ZSUZSI
Megvonja a vállát.
PANNI
Mert az hamis lehet.
KARÁCSONY
Úgy van. És a másik alapszabály?
ZSÓFI
Valutát soha. A valutázáson le lehet bukni.
KARÁCSONY
Kiváló. Akkor rátérhetünk a mai óra tárgyára. Téma: az ismerkedés módozatai. Legjobb, ha gyakorlatban csináljuk. Tehát egy szálloda halljában vagyunk; a páciens ez az úr itt. Állampolgársága: angol. Kérem, Zsófi, szíveskedjék bejönni a hallba.
ZSÓFI
Feláll, az ajtóhoz megy, visszajön, s leül a Bender melletti asztalkához.
KARÁCSONY
Egy pillanat. Szembe üljön a pácienssel, Zsófikám. Hogyha felnéz, a tekintetük találkozzék.
ZSÓFI
Átül a szemben levő székre. Felvesz egy képeslapot, lapozgatja, majd a képeslap mögül Benderre sandít.
KARÁCSONY
Nem jó, Zsófikám. A maga egyénisége határozott. Maga nem játssza meg a kis szendét, aki alig mer rápillantani a páciensre. Maga nyugodtan, egyenesen a szemébe néz.
ZSÓFI
Leteszi a képeslapot; kihívóan Bender szemébe néz.
KARÁCSONY
Kiváló! Csak ne felejtse el: a páciens angol. Mi következik ebből?
ZSÓFI
Nem pattan fel az első szemezésre, mint az olaszok.
KARÁCSONY
Helyes. Köszönöm, egyelőre elég. A következő stádium majd később következik. Zsuzsika, most magán a sor. A páciens ezúttal svéd.
ZSUZSI
Is az ajtóhoz megy, majd visszajön, és leül Benderrel szemben.
KARÁCSONY
Egy pillanat. Két hiba, Zsuzsa. Ne ilyen magabiztosan jöjjön be, hanem lassan, ringatódzva, a semmibe nézve. És ne szembe üljön a pácienssel, hanem félprofilból.
ZSUZSI
Zsófinak azt mondta, szembe üljön.
KARÁCSONY
Természetesen: mert Zsófi egyéniségéből ez következik. Ne felejtsék el, kérem: alapszabály, hogy mindig a saját egyéniségüknek megfelelően viselkedjenek. Maga, Zsuzsikám, csak oldalról vet egy sejtelmes pillantást a páciensre. Kérem még egyszer.
ZSUZSI
Ismét nekiindul; a csípőjét ringatva, lassan jön be. Leül a székre, a táskájából cigarettát, öngyújtót vesz elő. Mielőtt rágyújtana, forró pillantást vet Benderre.
KARÁCSONY
Elsőrendű. Magukkal öröm dolgozni, lányok. Panni következik. A páciens osztrák.
PANNI
Szinte berobban a „hallba”. Szembeül Benderrel, kipakolja az egész táskáját, szemmel láthatólag keres valamit, nem találja, közben többször rámosolyog Benderre. Végül kiürül az egész táska; Panni grimaszt vág, elneveti magát, majd átszól Bendernek.
PANNI
Ne haragudjék, nincs véletlenül egy tolla?
KARÁCSONY
Hibátlan. És ezzel el is érkeztünk az ismerkedés második fázisához.
A kép elúszik.
Parádi és Barangó belép Kovács lakásába. A háziasszony főz.
BARANGÓ
Jó napot kívánunk. Kovács úr küldött a súlyzókért.
PARÁDI
Centírozni visszük őket.
HÁZIASSZONY
Mit csinálni?
PARÁDI
Centírozni. Tetszik tudni, az úgy van, hogy a súlyzókat időnként centírozni kell, hogy súlyozni lehessen velük.
BARANGÓ
Blokkot és bélyegzőt vesz elő a zsebéből. Miközben ír, maga elé mondja. Elismervény kettő, azaz kettő darab súlyzóról, melyet a mai napon centírozásra átvettünk. Átadja az elismervényt a háziasszonynak, aki Kovács ajtajára mutat.
HÁZIASSZONY
Tessék, ott vannak.
Parádiék bemennek Kovács szobájába. Barangó felsegíti Parádi vállára az egyik súlyzót, aztán felveszi a másikat.
BARANGÓ
Tessék megmondani Kovács úrnak, hogy holnapra visszahozzuk. Viszontlátásra.
HÁZIASSZONY
Viszontlátásra.
Parádiék elindulnak a súlyzókkal.
PARÁDI
Érzi ezt a súlyt, Barangó? Aranyfogakat fogok csináltatni. És megházasodom. Bizony isten, megházasodom.
BARANGÓ
Egyelőre cipeljen, ne házasodjon.
Parádi be akar fordulni a sarkon, de terhének súlya továbblendíti. Barangó megragadja a gallérjánál, és a helyes irányba tereli.
PARÁDI
Becsületemre, megházasodom, Barangó!
BARANGÓ
Én nem. És ne dumáljon, mert kifogy a szusza.
PARÁDI
Nekem? Egy vőlegénynek? Megbotlik egy kőben, és csaknem hasraesik.
BARANGÓ
Az utolsó pillanatban kapja el. Mondtam, hogy fogja be azt a fogatlan száját.
PARÁDI
Már liheg. Aranyfogaim lesznek!
BARANGÓ
Amíg a felesége ki nem veri.
PARÁDI
Egyre nehezebben cipeli a terhét. Álljunk meg. Pihenjünk.
PARÁDI
Zihálva vonszolja magát. Én leteszem. Nem bírom tovább.
BARANGÓ
Ha leteszi, soha többé nem bírja felvenni. Gyerünk, Parádi, már nem vagyunk messze.
PARÁDI
Lába most már rogyadozik. Én egy beteg, öregember vagyok, akit senki sem szeret. Feleségem sincs. Könyörüljön rajtam. Megint megbotlik, s most már elesik. A súlyzó hatalmasat csattan a kövezeten.
BARANGÓ
Megáll. Gyerünk, öreg, keljen fel.
PARÁDI
Nem kelek fel. Öregkoromra jogom van a pihenésre. Én szakszervezeti tag vagyok.
BARANGÓ
Gyerünk, öreg, az istenit, mindenki minket bámul.
PARÁDI
Én bevettem magát az üzletbe – maga vigye a súlyzókat. Így igazságos.
BARANGÓ
Nem tehet mást, felveszi a másik súlyzót is.
PARÁDI
Azonnal feltápászkodik. Gyerünk, Barangó, már nincs sok hátra.
BARANGÓ
Roskadozik a két súlyzó terhe alatt.
PARÁDI
Aranyfogakat csináltatok. És megnősülök, bizony isten!
BARANGÓ
Az a szerencséje, hogy még nincsenek aranyfogai, különben kiverném.
PARÁDI
Ne beszéljen, mert elfogy a szuflája.
Nagy nehezen elvergődnek a Szaru és Patáig. Funk a székben ül, malmozik az ujjával. Barangó ledobja a súlyzókat, és maga is leroskad a földre. Fújtat, és a verítéket törli a homlokáról.
PARÁDI
Gyerünk, Barangó, ne lazsáljon. Hozza a fűrészt.
BARANGÓ
Hozza maga. Nem elég, hogy én cipeltem, még én is fűrészeljek?
PARÁDI
Nekem epekövem van. És különben is: kié volt az ötlet, a magáé vagy az enyém?
PARÁDI
Akkor lásson neki, és ne nyafogjon. Így van ez mindenütt a világon: az egyik embernek esze van, a másiknak muszklija.
BARANGÓ
Nyögve feltápászkodik, vasfűrészt vesz elő a szekrényből, s nekilát a munkának.
PARÁDI
Álljon meg, maga szerencsétlen! Mit csinál?
BARANGÓ
Hogyhogy mit csinálok? Fűrészelek.
PARÁDI
Terítsen alá papirost. Ennek minden grammja aranyat ér.
Barangó aktákat terít le a földre, s rágörgeti a súlyzókat. Ekkor két fiatalember lép be az ajtón.
ELSŐ FIÚ
Szolgája. Hol a főnök?
ELSŐ FIÚ
Bennünket a megyétől küldtek nyári gyakorlatra.
MÁSODIK FIÚ
A Szaruipari Technikum hallgatói vagyunk.
ELSŐ FIÚ
Mindenekelőtt tisztázni szeretnénk néhány dolgot. Egy: mennyi a fizetés. Kettő: van-e a munkásszálláson uszoda és beatzenekar. Három: lehet-e az üzemi konyhán á la carte étkezni. Négy: van-e a városban nagycirkusz, sztriptízbár, varieté és Disc-jockey Club.
MÁSODIK FIÚ
Akárhová mégsem szerződhetünk.
BARANGÓ
Fizetés nincs, varieté nincs, munkásszállás nincs, sztriptíz nincs, üzemi konyha nincs. Alászolgája.
ELSŐ FIÚ
Nana, papa, ne olyan hevesen. Mondtam, hogy bennünket a megye küldött. Mikor jön meg a főnök?
MÁSODIK FIÚ
Akkor majd visszajövünk holnap. Ajánlanám, hogy gondoskodjanak uszodáról és sztriptízről, különben egy istennek se maradunk.
ELSŐ FIÚ
És mindenekelőtt adjanak egy százast előlegbe, mert irtó flammósak vagyunk.
BARANGÓ
Kényszeredetten kivesz egy kis vasládát az íróasztalából, kitölt egy utalványt. Itt írja alá.
Az első fiú aláírja. A második a súlyzót nézi.
MÁSODIK FIÚ
Ez szaruból van?
MÁSODIK FIÚ
Érdekes. Olyan, mintha vasból lenne.
PARÁDI
Olyan. De nem vasból van.
A fiúk elmennek.
PARÁDI
Ezekben a mai fiatalokban nincs egy szemernyi tisztességérzet. Nézzen rám, Barangó: elmúltam hatvanéves, és még soha nem voltam sem sztriptízben, sem uszodában.
BARANGÓ
Majd most mehet. Letérdel, és újra kezdi a fűrészelést.
PARÁDI
Nem megyek. Én megnősülök, és tisztességes házaséletet fogok élni.
Az irodában, késő este. Funk a széken ül, és malmozik az ujjaival. Parádi és Barangó verejtékben fürödve, zihálva ülnek a földön, Előttük a két súlyzó, darabokra trancsírozva. Bender belép, mögötte Királyfi. Parádiék nem veszik észre őket, mert háttal ülnek nekik. Bender felvonja a szemöldökét, és nem mozdul.
BARANGÓ
Szétverem a pofáját, maga vén hülye!
PARÁDI
Barangó, esedezem, én öreg ember vagyok, ne adjuk még fel a reményt.
BARANGÓ
Ebben a rohadt súlyzóban annyi arany van, amennyi ész a maga tökkelütött koponyájában.
PARÁDI
Sose lesznek már aranyfogaim.
PARÁDI
Várjon! A nyele. A nyelét még nem próbáltuk.
BARANGÓ
Hár csak próbálja meg maga. Nekem elegem van a fűrészelésből. Mi vagyok én, lakatos?
PARÁDI
Igenis, megpróbálom. Egy Parádi nem adja fel a harcot. Én meg akarok házasodni! Én boldog családi életet akarok élni!
Nyögve feltápászkodik, felveszi a fűrészt, de mielőtt nekikezdene, Bender megszólal.
BENDER
Megpróbálhatja. Csak semmi értelme.
Parádi és Barangó rémülten merednek Benderre. Bender láthatólag ragyogó kedvben van. Odafordul Királyfihoz.
BENDER
Rosszabbak, mint a gyerekek. Csak egyetlen percre hagyjam magukra őket, máris valami galibát csinálnak.
BARANGÓ
Ez a vén trotli az oka, főnök! Lyukat dumált a hasamba, hogy a súlyzók aranyból vannak.
PARÁDI
Maga csak hallgasson! Maga hozta ide a súlyzókat. Funk is látta, hogy maga hozta.
BARANGÓ
Most már agyonütöm. Megragadja a gallérjánál fogva a visító Parádit.
BENDER
Én nem bánom. Csak vigye be az irodámba, mert nem szeretem látni a tettlegességet.
PARÁDI
Ne engedje! Könyörüljön rajtam! Szegény, beteg öregember vagyok! Senki sem szeret engem!
Barangó maga után vonszolja a kapálódzó Parádit, de az belekapaszkodik az ajtófélfába.
PARÁDI
Esedezem! Soha többé nem leszek rossz! Mindent megígérek! Vérszegény vagyok!
BENDER
Eressze el, Barangó.
BARANGÓ
Kelletlenül elengedi a kapálódzó Parádit.
BENDER
Nem mintha nem érdemelne huszonötöt a fenekére, de ma kegyes hangulatban vagyok. Kulcscsomót vesz ki a zsebéből, s odadobja Barangónak. Hozza ide a reprezentációs konyakot.
BARANGÓ
Lehajtja a fejét, és nem mozdul.
BENDER
Tehát megitták. Szerencse, hogy én ezt is előre tudtam. Hátranyújtja a kezét: Királyfi kivesz a zsebéből egy üveget, és átadja neki. A poharakat remélem nem adták el?
PARÁDI
Mit képzel, főnök? Nem vagyunk mi tolvajok.
Sietve iszkol a poharakért.
BENDER
Tölt, az odatotyogó Funknak is. Most pedig, uraim, ürítsük poharainkat azon ünnepélyes pillanat alkalmából, hogy a Kovács-ügy aktái lezárattak. Proszit! Felhörpinti a poharát.
Parádi és Barangó sóbálvánnyá merednek, még inni is elfelejtenek.
BENDER
Rajta, ne féljenek, jól hallották: a Kovács-ügy aktái lezárattak.
Parádiék mohón felhörpintik italukat.
BENDER
Ami hátravan, az már csak semmiség: feltenni az i-re a pontot, vagyis átvenni a tízmilliót, melyet a bizonyítékok súlya alatt összeroppant delikvens önként nyújt át egy kék szegélyű kistányéron. Újra teletölti a poharakat. Most pedig igyanak Bender Oszkár, a nagy kombinátor egészségére.
A poharak összecsendülnek; Bender kényelmesen elterpeszkedik egy széken.
BENDER
Azt hiszik, nem tudtam, hogy hülyének néznek? Jellemük és múltjuk ismeretében ez könnyen kikövetkeztethető volt. Mert hogy dolgoztak eddig önök, tisztelt polgártársak? Belenyúltak a pasas zsebébe – és ezzel kész. Így lehet tíz forintot szerezni, száz forintot szerezni, szerencsés esetben ezret is. De tízmilliót?! Nem, barátaim, ahhoz más módszerek kellenek. Ahhoz szorgos, aprólékos nyomozómunka kell, és bizonyítékok, bizonyítékok, bizonyítékok. Előveszi aktatáskájából a Kovács-dossziét. Jöjjenek ide. Mi áll itt? A nyomozás megkezdve 1972. április 14-én. Ezután következik 213 oldal, csupa bizonyíték, hibátlan, cáfolhatatlan bizonyíték. És mi áll itt, ezen a lapon? Egyetlen mondat: a nyomozás befejeződött 1972. július 29-én. Becsukja a dossziét, és beteszi az aktatáskájába. És ebben a dossziéban, tisztelt embertársaim, nemcsak bizonyítékok vannak, hanem egy kék szegélyű kistányér is, rajta tízmillió forinttal, amit Kovács úr személyesen fog átnyújtani nekem. És Tahiti is itt van ebben a dossziéban, az isteni Tahiti, az álmok országa, zöld pálmafák, kék tenger, aranyló napfény, vakító fogú lányok, jégbe hűtött pezsgő – ez mind, mind itt van ebben a dossziéban!
Áhítatos csend követi Bender szónoklatát, majd Barangó halkan megszólal.
BARANGÓ
Bocsásson meg, főnök.
PARÁDI
Bocsásson meg a szegény, beteg öregembernek is.
BENDER
Tulajdonképpen szomorú vagyok, barátaim. Nagyon szomorú. Hol van egy ember, aki méltányolni tudná ezt a titáni munkát, ezt a heroikus teljesítményt, ezt a csodálatos agyvelőt? Maga, Barangó, rendes fickó, de tökfilkó. Parádi, magának annyi esze van, mint egy serdülésben visszamaradt csirkének. Királyfi, maga szobrot állhatna a hűségből és az együgyűségből egyaránt. De hol van egy anya, aki fátyolos szemmel azt mondaná: büszke vagyok rád, fiam! Hol van egy szerető hitves, aki az ölébe vonná a fejem, s úgy rebegné: most már pihend ki magad, kedves… Hol van egy hozzám hasonló nagy koponya, aki férfiasan megszorítaná a kezem: zseni vagy, Bender! Bizony, sorstársaim, ilyen mostoha az élet: az emberiség legdicsőbb tettei úgy születnek, hogy még egy jó szó sem jár értük.
Bender és Kovács egymással szemben ülnek Kovács szobájában. Bender kényelmesen hintázik a széken, Kovács mereven ül az ágyon.
BENDER
Maga, kedves Kovács kartárs, nem a majomtól származik, mint az összes többi ember. Maga a természet csodája, mert maga az öszvértől származik. Ilyen csökönyös emberi lénnyel még sohasem találkoztam.
BENDER
Nagyon kérem, ne sértegessen. Apai ágról kun, anyai ágról besenyő vér folyik az ereimben. Márpedig a besenyő–kunokról közismert, hogy nem ismernek könyörületet sem asszonnyal, sem gyermekkel, még kevésbé illegális milliomosokkal szemben.
KOVÁCS
Utoljára szólítom fel, hogy távozzék. Hajnal van, és reggel munkába kell mennem.
BENDER
Persze, persze, el is felejtettem. Maga nem késhet el egy percet se, mert esetleg elbocsájtják, és akkor nem lesz miből élnie.
KOVÁCS
Hagyjon békén. És menjen a fenébe.
BENDER
Még ez egyszer elnézem, hogy sértő kifejezéseket használ velem szemben. De figyelmeztetni szeretném, hogy ez a túlzott takarékosság a vesztét okozhatja. Nem mondom, a maga számára nem veszélytelen hozzányúlni a millióihoz. De a túlzott önmegtartóztatás is veszélyes. Gondolt már arra, mi lesz akkor, ha egyszer majd hozzányúl a milliócskáihoz? Egy ismerősöm, Szemberdi Sebestyén úszómester, soha életében nem ivott egyetlen korty alkoholt sem. Egy kortyot sem, érti? És mi történt vele? Egyszer mégis megivott egy vizespohár konyakot, belevetette magát a vízbe, és megfulladt.
KOVÁCS
Az ördög vigye el magát, mit akar tőlem?
BENDER
Ugyanazt, amit gyermekkori barátom, Vlamkár Herbert akart Sós Izabellától, aki egyébként ugyancsak gyermekkori barátom volt. Szeretetet. Semmi mást, csak szeretetet. Azt akarom, Kovács barátom, hogy szívből szeressen, és szeretete jeléül egy kék szegélyű kistányéron átnyújtson nekem tízmillió forintot.
BENDER
Lám, lám, már megint megfeledkezik arról, hogy besenyő–kun vér csörgedezik az ereimben.
KOVÁCS
Már ezerszer megmondtam, nincsenek millióim, és soha nem is voltak.
BENDER
Akkor, sajnos, más eszközökhöz kell folyamodnom. Mert immáron kénytelen vagyok belátni, hogy hiába kérem azt, amit Vlamkár Herbert barátom Sós Izabellától megkapott. Maga nem szeret engem. Rendben van. Nem fogok sóhajtozni, ne féljen, nem húzatom többé este a nótáját az ablaka alatt, mert tudom már, úgyse les ki a függöny mögül. Elnémulnak a hegedűk, a brácsák, a mély hangú bőgők. A szerenádnak vége. Ezentúl úgy tárgyalunk egymással, mint jogi személy a jogi személlyel. Kiveszi a mappát az aktatáskájából. Mielőtt nekikezdenénk az érdemi tárgyalásoknak, állapodjunk meg néhány feltételben. Először is: nem ugrik a torkomnak, mert arra kényes vagyok. Másodszor: nem próbál szökni, mert az felesleges kísérlet lenne. Harmadszor: nem vesz be ciánkálit, mert az árt az egészségnek. Megegyeztünk?
KOVÁCS
Mutassa! A mappáért nyúl, de Bender szelíden eltolja a kezét.
BENDER
Csak türelem. Előbb ismertetem a feltételeket. Ez a mappa Kovács János segédkönyvelő második életének története. Az elsőt, ami reggel nyolctól délután ötig zajlik, mindenki ismeri. De a másodikat csupán két ember: a velem szemben ülő Kovács János, valamint jómagam, aki ezt a mappát a kezemben tartom. A mappa értéke tízmillió forint, de csakis a fent nevezett jogi személyek részére, mivel csak számukra jelent anyagi értéket. Ide a pénzt, és azonnal megkapja a mappát.
BENDER
Jelentős balszerencse. Ebben az esetben a mappát ugyanis egy olyan szerv kapja meg, amely nem húzhat anyagi hasznot a benne levő bizonyítékokból. Bennünket kettőnket viszont szörnyű sorscsapás ér: én elesem tízmilliótól, maga pedig, ha nagyon jó ügyvédje van, tíz évet kap. Nem szívesen folyamodom ehhez a megoldáshoz, mivelhogy ebben az esetben meg kell elégednem azzal a felemelő tudattal, hogy megszabadítottam az emberiséget egy kártékony élősditől, de ha kényszerít, nem marad más választásom. Esendő vagyok én is, mint a többi ember: a kényszernek nem tudok ellenállni.
KOVÁCS
Nem értem, mit akar tőlem. Pusztán a kíváncsiság visz rá, hogy megnézzem azt a mappát.
BENDER
Engem is pusztán a kíváncsiság vitt rá, hogy összegyűjtsem az alább ismertetendő adatokat. Kihúzza magát; ünnepélyesen. Tisztelt Népbíróság! A vádirat első négy oldala a vádlott gyermekkorával foglalkozik, hatéves koráig bezárólag. Ezen adatok ismertetését mellőzöm, mert a vádlott ekkor még nem élt bűnös életet, ami egyébként ragyogó bizonyítéka annak, hogy senki sem születik gazembernek. A következő tizennégy oldal a vádlott ifjúkorának története, tizenhét éves koráig. Ez alatt elkövetett vétségei – úgymint: a szülői pénztárca gyakori kifosztása, az iskola biológiai szertárából a kitömött állatok és egy teljes emberi csontváz törvénytelen eltulajdonítása, a közutakon sétát tevő pedigrés ebek befogása és a tulajdonosok megzsarolása és a többi és a többi – legfeljebb lélektani szempontból érdekesek a tisztelt Népbíróság számára. A vádlott élettörténetéből ezt követően hiányzik négy esztendő, amit a vádlott országhatárainkon kívül töltött el, s mely adatoknak szabályos útlevél hiányában nem tudtam utánanézni. Van ugyan egy szóbeli vallomás, mely szerint a vádlott nem üres zsebbel, hanem a
Mátyás-templom tornyáról leszerelt aranyozott kereszttel hagyta el szülőhazáját, de ezt magam sem tekintem bizonyítottnak. Ami pedig a tiltott határátlépést illeti, az amnesztia alá esik, amivel a vádlott élt is, amikor elkövette azt a könnyelműséget, hogy hazajött Magyarországra. Mély lélegzetet vesz. A védő kartárs nyilvánvalóan arra hivatkozik majd, hogy a vádlott a kapitalizmus mocsarában fertőződött meg, és kéri majd ezen enyhítő körülmény figyelembevételét. Én viszont kérem a tisztelt Népbíróságot, tekintse súlyosbító körülménynek a vádlott önveszélyes hülyeségét, melynek folytán ezt a könnyelmű cselekedetet elkövette.
KOVÁCS
Maga a hülye! Tudja, mit kellett kint melóznom?
BENDER
A hülyeség és a vétkes könnyelműség, kedves barátom, abban nyilvánult meg, hogy mielőtt hazatért, és elkezdte törvényellenes üzelmeit, nem győződött meg, él-e Magyarországon egy Bender Oszkár nevezetű egyén. Mert ha erről meggyőződött volna, akkor vagy nem tér haza, vagy neki se kezd a tevékenységének. De folytatom. Tisztelt Népbíróság! A vádlott, mint minden milliomos, kicsiben kezdte: idomított farkaskutyák eladásával foglalkozott. Az idomítás abból állt, hogy az ebek azonnal visszaszöktek hozzá. Szavahihető tanúvallomások alapján volt olyan eb, amely huszonhétszer cserélt gazdát.
BENDER
A bizonyítékok megtalálhatók a vádirat tizennyolcadiktól negyvenkilencedik lapján. Tisztelt Népbíróság! A vádlott ekkor alighanem ráeszmélt, hogy a szocialista társadalmi rendben a magántulajdon szentségének megsértése igen nagy kockázattal és igen kevés haszonnal jár. Ezért áttért a köztulajdon megkárosításának lényegesen kevésbé kockázatos és sokkal nagyobb haszonnal járó területére. Tevékenységének első állomása Kiskunládfalva volt, ahol az Állami Gazdaságban dolgozó tettestársainak segítségével lépéseket tett a strucctenyésztés Magyarországon való meghonosítására, amire 7 millió forint hitelt, majd a kísérletek folytatására 2 millió forint póthitelt kaptak. Az egyetlen életben maradt strucc ma is látható a hortobágyi rezervátumban. A gazdaság vezetőit, hogy kárpótolják őket a kudarcot vallott kísérletért, kormánykitüntetésben és magas pénzjutalomban részesítették.
KOVÁCS
Meg is érdemelték. Kiváló szakemberek voltak.
BENDER
A vádirat kilencvennegyediktől százhuszonharmadik oldala foglalkozik a vádlott dorozsmapusztai tevékenységével, ahol a vádlott a helybéli Aranykalászos Rónaság Termelőszövetkezetben működő bűntársai részvételével melléküzemágat létesített lökhajtásos repülőgépmotorok gyártására. Az Aranykalászos Rónaság Termelőszövetkezet vezetőit a Megyei Bíróság nyolc hónaptól három évig terjedő börtönbüntetésre ítélte.
Kovács ráveti magát Benderre, és ki akarja tépni kezéből a mappát, de Bender visszalöki az ágyra.
BENDER
Viselkedjen nyugodtan, kérem. Így nem lehet dolgozni. Tisztelt Népbíróság! Megtört a jég. A vádlott cselekedete arra vall, hogy összeomlott a bizonyítékok súlya alatt. Megkérdezem Kovács János vádlottat, óhajt-e töredelmes beismerő vallomást tenni?
BENDER
Mivel ezt a jelenlegi körülmények között nem tekintem becsületsértésnek, a párbajtól eltekintek. Nos, kedves barátom, óhajtja, hogy részletesen ismertessem a Hajdú-Bürgözdi Általános Takarékszövetkezet tevékenységét? Avagy a Magyarországi Cédrusnemesítő Vállalat pályafutását? Esetleg a Könnyű- és Nehézbúvárok Érdekvédelmi Szövetsége megalakulásának körülményeit? Óhajtja Széplaky Nándorral, a Hajrá S. C.-vel, a Nehézkohászati Vállalattal, Karácsony Frigyessel való kapcsolatainak ismertetését? Óhajt rövidebb vagy hosszabb beszámolót a Herkules Be- és Kiszerelő Vállalat működéséről? Óhajtja a szembesítést Berlaky Brunó igazgatóhelyettes elvtárssal?
KOVÁCS
Magába roskadva ül; a fejét rázza.
BENDER
Helyes. Ezt vártam magától. Csak felesleges időpocsékolás lenne. Akkor lesz szíves ideadni a pénzt?
KOVÁCS
Milyen jogon akarja maga az én pénzemet? Elvégre én dolgoztam meg érte.
BENDER
Én viszont megszenvedtem érte. Ugyanis a nyomozás során tapasztaltak alapján elvesztettem az emberiségbe vetett hitemet. És ez, kedves barátom, alig pótolható. A tízmillió nem is kell nekem másra, mint hogy feledni tudjam szörnyű élményeimet.
KOVÁCS
Tízmillió! Az borzasztó sok pénz.
BENDER
Gondolom, körülbelül negyedórát kell várakoznia, amíg ideér egy kék-fehér színű gépkocsi, s az abból kiszálló uraknak is az lesz a véleményük, hogy ez borzasztó sok pénz. Egyébként hol tartja a pénzét? Nem hiszem, hogy a takarékban.
KOVÁCS
Gyerünk. Majd meglátja.
BENDER
Messze van? Felajánlhatom az autómat.
KOVÁCS
Nincs messze. Egyébként sem engedhetem meg magamnak, hogy autón járjak.
Bender és Kovács kilépnek a kapun. Bender belekarol Kovácsba.
BENDER
Csak a barátság kedvéért.
BENDER
Maga tulajdonképpen karakán legény. De így a helyes. A pénztől könnyedén, jajgatás nélkül kell megválni. Elvégre a pénz nem minden.
Kovács bólogat, de mintha valamire fülelne. Ebben a pillanatban elbődül egy légvédelmi sziréna. Fehér köpenyes, gázálarcos emberek bukkannak föl, a sarkon szirénázva befordul egy mentőautó.
BENDER
Megtorpan. Ez meg mi a fene?
Kovács, ha akarna se tudna felelni, mert eltűnt. A gázálarcosok körülveszik Bendert, a mentőautóból hordággyal rohannak feléje.
BENDER
Mi az istent csinálnak?
Két ápoló rádobja a kiabálva tiltakozó Bendert a hordágyra, és leszíjazza. Az orvos egy műszert vesz elő.
ORVOS
Egy egész hetvenhat század. Nem valószínű, hogy életben marad. De azért vigyék.
BENDER
Azonnal eresszenek el!
ORVOS
Maradjon nyugodtan. Maga atomfertőzést kapott.
Bendernek eláll a lélegzete. A hordágyat belökik a mentőautóba, a kocsi indul.
ORVOS
Harmadfokú sugárfertőzést. Az állapota életveszélyes.
BENDER
Azonnal eresszen el! Nekem dolgom van.
ORVOS
Legyen öntudatos, elvtárs. Olvashatta az újságban, hogy reggel hattól hétig próba-atomriadót tartanak Pemeteházán. Maga kilépett az utcára, méghozzá fehér lepedő nélkül, tehát harmadfokú sugárfertőzött, és kész.
BENDER
Feladja a küzdelmet. Még a szemét is lehunyja. Isten veled Tahiti, pálmafák, tenger, hulahopp karikák…
A mentőautó fékez. A hordágyat beviszik egy Segélyhely feliratú pincébe, ahol néhány fehérköpenyes tartózkodik.
ORVOS
Fehér lepedő nélkül ment az utcára. Harmadfokú sugárfertőzés, egy egész hetvenhat század. Szinte reménytelen. Fél órán belül kihullik a haja, aztán lehámlik a bőre, és kész. Addig is tegyék sínbe a bal karját, mert valószínűleg az is eltörött.
A fehérköpenyesek sínbe rakják Bender karját, aki apatikusan tűri. Kintről fülsiketítő danolás hallatszik. Az ajtón három hordágyat hoznak be; Barangó, Parádi és Királyfi üvöltik, hogy „Akácos út, ha végigmegyek rajta én…”
ORVOS II
Negyedfokú sugárfertőzés. Védőöltözet nélkül ültek a járda szélén. Kettő egész nulla hat század. Beszállítás közben meghaltak.
A hordágyakat leteszik Bender mellé. A fehérköpenyesek kimennek. Bender felül.
A mákvirágoknak torkán akad a dal.
BENDER
Maguk mit kerestek hajnalban az utcán?
Néma csönd a válasz.
BENDER
Még maga is, Királyfi…
KIRÁLYFI
Kocsi nélkül voltam…
BENDER
Tehát előre ittak a medve bőrére. Csakhogy a medve kirepült, barátaim!
BARANGÓ
Mit beszél, főnök?
BENDER
Bizony, ez a medve még repülni is tud.
Barangó felnyög; Parádi maga elé mormogja, hogy „Akácos út, ha végigmegyek rajta én…”.
BENDER
Kioldozza a társait. Bizony, barátaim, Bender Oszkár, a nagy kombinátor is elkövethet tévedéseket.
Mindenesetre életem legnagyobb tévedése volt, hogy tegnap nem olvastam újságot.
BARANGÓ
Ez azt jelenti, hogy megszökött?
BENDER
De meg ám. Mert ő olvasott újságot, a csirkefogó. És addig húzta az időt, amíg épp beleestünk a próbariadóba.
PARÁDI
Én istenem, mi lesz velem öregkoromra?!
BENDER
Valami majd csak lesz. Most az a fontos, hogy ebben a nehéz pillanatban se veszítsük el az önbizalmunkat. A helyzet nem reménytelen. Képzeljék el, ha Kínában lennénk. Ott nyolcszázmillió ember él; Magyarországon csak tízmillió. Mi ebből a tanulság? Hogy nyolcvanszorta könnyebb helyzetben vagyunk, mint hasonló sorsú kínai embertársaink. A föld csak nem nyeli el; előbb-utóbb fel kell bukkannia valahol. Tehát csak azt kell kivárnunk, amíg felbukkan. Ehhez pedig nem kell más, mint türelem, idő és pénz. Türelmünk van, időnk van, pénzünk… Mennyi maradt a kézikasszában, Barangó?
Ismét hallgatás a válasz.
BENDER
Értem. Akkor most rakják ki ide a hordágyra a pénzüket.
A különítmény tagjai kiforgatják a zsebeiket.
BENDER
A belső zsebét is legyen szíves, Parádi.
Parádi morogva kivesz a belső zsebéből is egy tízest. Bender megszámolja a pénzt.
BENDER
Háromszázhatvannégy forint hetven fillér és két telefonérme. Ezzel aligha böjtölhetjük ki, amíg Kovács úr felbukkan. Töprengve fel-alá jár a pincében, majd egyszerre megtorpan. Királyfi! Van magánál autótérkép?
KIRÁLYFI
Kivesz egy térképet a zsebéből.
BENDER
Nézze meg, melyik a legközelebbi kisváros.
KIRÁLYFI
A térképet böngészi. Topolya.
BENDER
Hány kilométerre van innen?
KIRÁLYFI
Pillanat, kiszámítom. 7 meg 8, az 16, meg 14, az negyven, meg 9, az negyvenkilenc, meg 16, az… az…
BENDER
Az 54. Kiváló. Tökéletes. Tehát Topolya.
Világbajnoki párosverseny Topolyán
Szoba a Topolyai Művelődési Házban. A szobában mintegy negyvenen szoronganak. Az elnöki asztalnál öten ülnek, köztük Bender, Barangó, Parádi.
IGAZGATÓ
Kedves Barátaim! A Topolyai Művelődési Ház nevében megnyitom a Sakkbarátok Körének rendkívüli közgyűlését. Engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem sorainkban Póker Zsolt nemzetközi nagymestert, aki azért érkezett városunkba konzultánsaival, hogy szimultán mérkőzést játsszon városunk sakkszerető polgáraival.
Taps.
IGAZGATÓ
Ezzel át is adom a szót Póker Zsolt nemzetközi nagymesternek.
BENDER
Feláll; viharos taps. Köszönöm, magam és konzultánsaim nevében a forró üdvözlést, s mivel a fekete-fehér kockák, nem pedig a szavak embere vagyok, rögtön a lényegre térek. Tisztelt sakkozótársaim! Ez a nap nagy nap lesz Topolya város történelmében. Ugyanis, most már bevallhatom, nemcsak azért jöttem Topolyára, hogy összemérjem önökkel az erőmet. Ennél sokkal jelentősebb ügyben jöttem, amihez azonban előbb fel kell derítenem néhány körülményt. Kérem tehát önöket, őszintén válaszoljanak a kérdéseimre, mert a válaszaiktól függ egész Topolya jövendő sorsa.
Izgatott sugdolódzás a teremben.
BENDER
Az első kérdésem: szeretik-e Topolyán a sakkot?
TAGOK
Kórusban felelnek. Szeretik!
BENDER
Köszönöm, rendben. A második kérdés: csendes város Topolya?
BENDER
Köszönöm, rendben. A harmadik kérdés: van Topolyán televízióadó?
BENDER
Köszönöm, rendben. A negyedik kérdés: Magyarországon van Topolya?
BENDER
Köszönöm, a kérdéseket ezzel be is fejeztem. Akkor tehát a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Nemzetközi Sakkszövetség nevében kihirdetem: a legközelebbi világbajnoki párosmérkőzést Topolyán fogják megrendezni!
A tagoknak tátva marad a szájuk, majd fergeteges tapsvihar tör ki.
BENDER
Köszönöm, köszönöm, csak semmi ünneplést. Ezek után azt is elmondhatom, hogy Bobby Fischer barátom a következő feltételekhez kötötte a világbajnoki párosversenyen való részvételét; 1. A verseny Magyarországon legyen; 2. egy csendes, békés kisvárosban; 3. ahol szeretik a sakkot; 4. ahol nincs televízióadó. Topolya mind a négy feltételnek megfelel. Apropó: van itt repülőtér?
BENDER
Nem baj. Majd építtetünk. Barangónak. Jegyezze kérem a tennivalókat.
BENDER
A szállodai szobák száma?
IGAZGATÓ
Szállodánk nincs. De talán magánházaknál…
BENDER
Akkor szükség lesz hat toronyszállóra és tizennégy motelre. Vasúti összeköttetés Budapesttel?
IGAZGATÓ
Sajnos, kétszer kell átszállni.
BENDER
Tehát budapest–topolyai közvetlen vasútvonal építése… Autópálya?
BENDER
Szóra sem érdemes. Írja: négysávos autópálya Topolya és Bécs között. Az üzlethálózatról, vendéglátóipari egységekről, éjszakai szórakozóhelyekről és a többi nem beszélek, mert az természetes.
IGAZGATÓ
De honnan lesz ennyi pénz?
BENDER
Honnan? Hogy kérdezhet ilyet, kérem? Mennyi a sakk-körük évi költségvetése?
IGAZGATÓ
Százhuszonhat forint.
BENDER
Na látja. És mit gondol, mennyi az Amerikai Sakkszövetségé? Tízmillió háromszázhatvanötezer kétszáztizenhét dollár. Az Egyesült Királyságé mintegy négymillió, Ausztráliáé kétmillió, a Német Szövetségi Köztársaságé hárommillió. Természetesen dollárba átszámítva.
Ünnepélyes csend üli meg a termet.
BENDER
És ez még nem minden. Ki hallott azelőtt Reykjavíkról? Senki. És most, hogy ott rendezték a világbajnoki párosmérkőzést? Közölhetem Önökkel, hogy Reykjavík jelenleg virágzó világváros, fejlett könnyű- és nehéziparral, évente egymilliós idegenforgalommal. Egy másik példa: ugyan mi lett a müncheni olimpiai létesítményekből? Lakóház. Köztudott, hogy Budapesten jelenleg is súlyos gond a lakásprobléma. Topolyán viszont ezrével fognak megüresedni a lakások a sakkvilágbajnoki döntő után. Az ország elitje átköltözik Topolyára. Lehet, hogy a kormány is, az országgyűlés, a Hazafias Népfront Elnöksége. Topolya nevét Új-Budapestre változtatják, Budapestét pedig Ó-Topolyára.
Tomboló tapsvihar.
BENDER
A szervezéssel, mint mondottam, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Nemzetközi Sakkszövetség engem bízott meg. Önöknek semmi más feladatuk nincs, mint magukra vállalni a kezdeményezést.
BENDER
Akkor adjanak fel egy táviratot a kormánynak, az országgyűlésnek, a Nemzetközi Sakkszövetség Kanadában ülésező elnökségének, egyet-egyet a Szovjetunió, Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország, Tűzföld és Brazília Sakkszövetségének. Ennyi elég is lesz. Különben ezzel sem kell fáradniuk, majd én elintézem. A távirati költségekre, gondolom, tízezer forint elég lesz.
BENDER
Azt hiszem, leghelyesebb, ha a jelenlevők önkéntes felajánlást tesznek. Minden felajánló oklevelet kap, és a Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli tagja lesz. Itt vannak az ívek, nevet, születési évet, lakóhelyet szíveskedjenek kitölteni. A pénz átvételéről természetesen nyugtát adunk.
A rejtélyes motorkerékpár-gyár
Barangó körmöl, Bender idegesen fel-alá sétál az irodában. Funk a széken ül, és malmozik az ujjaival.
BENDER
Mennyi az egyenleg?
BARANGÓ
Egy pillanat… Hatvannégy forint negyven fillér.
BENDER
Érti ezt maga, Barangó? Mindent megtettem: a fizetéseket a felére szállítottam le, az adminisztrációt racionalizáltam, a reprezentációs alapot eltöröltem – mégis két hét alatt elvitt tíz darab ezrest az a nyomorult hivatal.
BARANGÓ
A bérleti díj, a nyomtatványok, az irodaszer, a postaköltség, a két gyakornok kiküldetési díja…
BENDER
Tudom, tudom. Ez a vén szamár is hol marad az újságokkal? Tudok én mindent, Barangó, csak azt nem tudom, hogy ha ilyen ménkű sokba kerül egy hivatal fenntartása, miért van mégis annyi hivatal ebben az országban?
BARANGÓ
Talán azért, mert sehol sem a főnök fizeti a költségeket.
BENDER
Ezúttal alighanem a dolgok lényegére tapintott.
PARÁDI
Lélekszakadva rohan be az irodába, hóna alatt egy nagy csomó újsággal. A rendőrség… Jönnek… Meneküljünk!
BENDER
Villámgyorsan felmarkolja az asztalról a bélyegzőt és a kézikasszát. Futás! Gyerünk, Funk.
FUNK
Én nem mehetek. Nekem teljesítenem kell a kötelességemet.
Benderék nem is figyelnek rá, beugranak az Antilopba.
BENDER
Ráförmed a szunyókáló Királyfira. Indíts!
Az Antilop pöfögve elindul.
PARÁDI
Az a két nyavalyás gyakornok… És két nyomozó van velük…
BENDER
Honnan tudja, hogy nyomozók?
PARÁDI
Én ne tudnám? Az öreg Parádi? A szagukról megismerem őket!
A Bender-különítmény kellő távolságból lesi a történteket. A két gyakornok hadonászva magyaráz; két férfi jön velük. Bemennek a Szaru és Pata Hivatalba, s kisvártatva ismét felbukkannak; a két férfi a könyökénél fogva vezeti a totyogó Funkot.
BENDER
Hát igen. A Szaru és Pata Hivatalnak befellegzett. Nyugodjék békében. Polgártársak: egy percnyi gyászszünet. – Na, induljon, Királyfi.
BENDER
Mindegy. Ki a városból. Adja ide az újságokat, Parádi. Belemélyed az újságokba.
PARÁDI
Ezek a taknyosok! Nincs bennük semmi tekintélytisztelet. Hát mondja meg, Barangó, mert volna maga ifjúkorában ilyesmit csinálni?
BENDER
Egyszerre nagyot ordít. Itt van! Megvan! Megtaláltam!
BENDER
Itt van. Ez a cikk. Hallgassák: „Motorkerékpár-gyár a tanyán” – ez a címe. Olvasom: „A szocializmus előrehaladásának újabb szép bizonyítékával találkoztunk Kócsagpusztán, ahol a helybeli Szép Az Élet Termelőszövetkezetben az egykori zsellérek unokái 750 köbcentiméteres motorkerékpárok sorozatgyártását kezdték meg. Tudósítóink jelentése szerint a tanyasi motorkerékpárok iránt máris nagy az érdeklődés nemcsak a belföldi piacon, hanem több szocialista és tőkés országban is.”
PARÁDI
Na és? Most akar motorkerékpárt venni?
BENDER
Magának annyi esze van, Parádi, mint egy húsvéti báránynak. Motorkerékpár-gyár Kócsagpusztán – kinek a módszere ez? Na, kié?
A különítmény tagjai rámerednek.
BARANGÓ
Csak nem gondolja…?
BENDER
De bizony, gondolom. Méghozzá nagyon is gondolom…
Az Antilop legközelebb egy domb tetején fékez. Alattuk a völgyben parányi település.
KIRÁLYFI
Az ott Kócsagpuszta.
BENDER
Ideális terep egy katlancsatára. Az ellenség körül van zárva, semerre sem menekülhet, kénytelen megadni magát. Kiosztom a feladatokat. Én megkeresem a tsz-elnököt. Barangó, Parádi, maguk végigjárnak minden házat, és érdeklődnek Kovács felől. A személyleírását tudják. Királyfi, maga itt marad, és ha egy futó embert lát, gondolkodás nélkül nyakon csípi. Indulás.
BENDER
Benyit a tsz-irodába. Egy íróasztal mögött fiatal lány ül. Csókolom a kiskezét. Az elnök kartárs?
LÁNY
Az elnök elvtárs nincs, a helyettese nincs, annak a helyettese sincs, és annak a helyettese sincs. Maga honnan jött?
LÁNY
A pártközpontból? A parlamentből? A minisztertanácstól?
BENDER
Én kérem a sajtótól jöttem.
LÁNY
Akkor két perce van.
LÁNY
Hogy eltűnjön innen. Különben az elnök elvtárs utasítása alapján két kocsis fogja eltávolítani. És ha látott már életében eleven kocsist, akkor lehet fogalma arról, hogy ez hogy történik.
BENDER
Nem értem, kérem. Én a legnagyobb jóindulattal…
LÁNY
Az a tökfej kollégája is a legnagyobb jóindulattal hozta a nyakunkra a vizsgáló bizottságokat.
LÁNY
Mióta az az agyalágyult cikk megjelent, itt vannak már a megyétől, a minisztériumból, az OTP-től, a Termelőszövetkezeti Tanácstól, és mind azt akarják tudni, miért gyárt egy tsz motorkerékpárokat. Nyolcan vizsgálják a könyvelést, tizenketten leltározzák a magtárakat, hárman a bérszámfejtést ellenőrzik, hatan az állatállományt számlálják.
BENDER
Ha megenged egy kérdést: valóban, mért gyárt egy tsz motorkerékpárokat?
LÁNY
Az a maga hülye kollégája, az gyárt. Mi kerékpárküllőket készítünk egy üres fészerben. Az egész évi bevétel hatvanezer forint. Na, hívjam a kocsisokat?
A Bender-különítmény szomorú vége
Hőseink az Antilopban. Az út háromfelé ágazik. Az Antilop köhögve megáll.
BENDER
Fogas kérdés, amit sokkal jobban meg kell fontolni, mint gondolnák. Vajon melyik út vezet – no, nem az Aranyborjú felé, mert ezt a nemes jószágot egyelőre aligha találjuk meg –, de melyik úton hever legalább egy kis pénzmag. Maga, Királyfi, bizonyára az aszfaltutat választaná, imádott Antilopja szempontjából. Csakhogy maga becsületes ember, s mint ilyen, nem ismeri az életet. Az aszfaltutak városokba vezetnek, tömeges emberi lakóhelyekre, melyeket megfertőzött a civilizáció, s ahol nyüzsögnek a rendőrök és hasonló kártevők. Nem, az aszfaltút nem nekünk való.
PARÁDI
Induljunk már, főnök. Éhes vagyok.
BENDER
Pontosan erről van szó. Éhesek vagyunk, és nincs egy huncut garasunk se. Maga, Parádi, bizonyára a makadámutat választaná, hogy gyorsabban érjünk emberlakta helyre. Csakhogy maga szamár, és a szamarak rossz tanácsadók.
PARÁDI
Enni akarok. Libát akarok enni.
BENDER
A makadámutak nagyközségekbe vezetnek, ahol ravaszok és gyanakvóak az emberek, mert immáron nemcsak újságot olvasnak, hanem televíziót is néznek, ami végképp megfertőzi őket. Márpedig a jelen helyzetünkben nem szívesen bocsátkoznék alkuba ravasz emberekkel. Barangónak van igaza, aki szerint mindegy, hogy merre megyünk, vagyis rám hagyja a döntést. A mi utunk, polgártársak, a dűlőút. Mert a dűlőutak elhagyott falucskákba, magányos tanyákra vezetnek, ahol az emberek ősi egyszerűségben élnek, ahol szűz lelküket még nem fertőzte meg a gyanakvás és a rosszindulat ördöge. Márpedig számunkra most ez a megfelelő vadászterület. Indítson, Királyfi; irány a dűlőút.
Az Antilop köhögve elindul, hatalmasakat döccen a dűlőúton.
PARÁDI
Tudja, főnök, mennyire tisztelem magát, de maga nem tudja, mi a jó! Azt se tudja, mi az a liba. Egy libuska! Egy isteni, zsíros madár! A szárnyacskája! A nyakincája! A combfikája! Tudja, Bender, hogy fogom én a libát?
Az Antilop akkorát huppan, hogy beverik a fejüket a tetőbe.
BENDER
Tudom. Már volt szerencsénk látni libafogó képességeit.
PARÁDI
Az balfogás volt. Mindenkivel előfordul. Még az űrhajózásban is vannak tévedések.
BENDER
Csak az nem olyan veszélyes, mint a libalopás.
PARÁDI
Bender! Képzelje el. Ott sétál az úton. A libácska. A libuci. Sétafikál az aranyos, én meg olyan képet vágok, mintha semmi közöm nem lenne az egészhez. A libuci közeledik. Kinyújtja a nyakát, és rám sziszeg. Ilyen madár a liba: azt hiszi, ő mindenkire rásziszeghet.
Megint hatalmas zökkenő; az Antilop utasai egymásra esnek.
KIRÁLYFI
Elnézést. Lassabban már nem tudok menni.
BENDER
Minden rendben, Királyfi. Csak nyugodtan, óvatosan.
PARÁDI
Jön és sziszeg. Képzelje el, Bender! De én se vagyok sehonnai bitang ember. Nem. Más az én helyemben kereket oldana, és ezt tudja a libuci is. Én azonban nem mozdulok. Odaér hozzám, kinyújtja azt a drága nyakincáját, és meg akar csípni. Ilyen állat a liba. És ekkor már én vagyok erkölcsi fölényben. Ő a támadó, én csak az életemet védem. Jogos önvédelemből megragadom…
Parádi nem tudja befejezni a mondatot, mert az Antilop a levegőbe ugrik, visszazuhan, és irtózatos reccsenéssel kettétörik. A Bender-különítmény szanaszét hever. Bender hasán a benzintank fekszik. Barangó az árokban pihen, az üléssel együtt. Parádi két kerék között fekszik. Királyfi elnyúlt, mint a béka, de görcsösen szorongatja a kormánykereket. Néma csend, csak Parádi nyög. Királyfi tápászkodik fel elsőnek, odalép az Antilop roncsaihoz, s hatalmas könnycseppek gördülnek le az arcán. A Bender-különítmény többi tagja is feltápászkodik, s oda gyűlnek Királyfi köré.
BENDER
Vegyen erőt a bánatán, Királyfi. Legyen férfi.
KIRÁLYFI
Hangtalanul sír.
BENDER
Ilyen sanyarú a sors: a mórnak olyankor is mennie kell, amikor még nem tette meg a kötelességét.
KIRÁLYFI
Egész Európában nem volt még egy ilyen kocsi. Talán még Ázsiában sem.
BENDER
Nyugodtan mondhatja: az egész földkerekségen. Mi több: egész bolygórendszerünkön.
KIRÁLYFI
Maga nem tudja, Bender: ez nem kocsi volt, hanem maga a csoda. Kezes, mint a bárány, erős, mint a bika, gyors, mint a…
BENDER
Ne is folytassa, mert az egész állatkert sorra kerül.
KIRÁLYFI
Az egész szívem benne volt. Az egész lelkem.
BENDER
Pótolhatatlan veszteség, belátom. De jöjjön, barátom; búcsúzzunk el a megboldogulttól, és induljunk.
KIRÁLYFI
Nem, főnök. Én nem megyek.
BENDER
Megértem a fájdalmát és méltányolom is. De mit akar itt csinálni?
KIRÁLYFI
Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem hagyom itt az Antilopot.
BENDER
Térjen észhez, Királyfi. El nem temetheti, magával nem viheti…
KIRÁLYFI
Hiába, főnök, akkor is maradok. Ha elmegyek, megszakad a szívem. Letelepszik az Antilop mellé.
BENDER
Akkor nincs más hátra, mint hogy érzékeny búcsút vegyünk egymástól. Isten vele, Királyfi. Megveregeti Királyfi vállát, majd megveregeti az Antilop roncsait is. Isten veled, Antilop, hűséges csatahajó.
A Bender-különítmény elindul a poros úton; Királyfi mozdulatlanul mered az Antilop roncsaira.
Parányi falu. Benderék a falu szélén megálltak.
BENDER
Itt várjanak meg. Bemegyek a tanácsházára, és mindjárt jövök.
Bender eltűnik; Parádi és Barangó letelepszenek az árokpartra.
PARÁDI
Szokott maga álmodozni?
PARÁDI
Meg is látszik magán, hogy nem volt gyerekszobája.
BARANGÓ
Mért, magának talán volt?
PARÁDI
Igenis volt. Maga nem tudja, milyen családból származom én. Apai nagyapám kasszafúró volt, de milyen! A szakmában úgy hívták, hogy az aranykezű Parádi. Édesanyám édesapja sajnos már negyvenéves korában nyugdíjba vonult; húsz évet kapott bankjegyhamisításért. Az édesapám…
BARANGÓ
És maga erről szokott álmodozni?
PARÁDI
Igenis erről. Mert, ha tudni akarja, én soha életemben nem ejtettem foltot őseim becsületén.
BARANGÓ
Tudja mit? Ne folytassa. Unom a meséit.
PARÁDI
Ezek nem mesék, hanem maga az igazság.
BARANGÓ
Akkor az igazságot unom.
PARÁDI
Azért nem fogja semmire sem vinni. Faragatlan fráter. Alászolgája.
BARANGÓ
Hát csak menjen, ha nincs jobb dolga, mint ebben a hőségben éhgyomorral sétálni.
Parádi elmegy; Barangó hanyatt fekszik a füvön. Falusi csönd: pacsirta, kutyaugatás, tehénbőgés. Bender kisvártatva megjelenik.
BENDER
Minden rendben. Este hétkor a Bender-haknibrigád műsort ad a kultúrteremben. Én bűvészmutatványokat mutatok be, maga énekel, Parádi szaval.
BARANGÓ
De én nem tudok énekelni.
BENDER
Mindenki tud énekelni. És kaptunk ötven forint előleget.
BARANGÓ
Tulajdonképpen megpróbálhatom. Megköszörüli a torkát és rákezd, hogy „Akácos út, ha végigmegyek rajta én …”.
BENDER
Gyakorolni még ráér. Most ebédeljünk. Hol az a vén rosszcsont?
BARANGÓ
Megsértődött, és elment sétálni.
BARANGÓ
Én csak azt mondtam…
Nem tudja befejezni, mert Parádi kétségbeesett jajgatása hallatszik. Azonnal feltűnik Parádi, hóna alatt egy libával, nyomában egy csapat asszonnyal, akik husánggal, karóval verik a libatolvajt. Parádi jajgat és rohan, de nem tud szabadulni az üldözőitől. Amikor egy ütés a fejét találja, eldobja a libát, s eltűnik egy kukoricásban.
BENDER
Ugye, mondtam, hogy ne sértegesse? Most aztán lőttek a hakniműsornak. Azt hiszem, jobb, ha szedjük a lábunkat, mielőtt még az előleget is visszakérik.
Benderék is eltűnnek a kukoricásban. Amikor kibukkannak, Bender a fejét csóválja.
BENDER
Ezt elnyelte a föld.
BARANGÓ
Ha üldözik, úgy fut, mint egy sprinter.
Ekkor veszik észre, hogy az árokból kikandikál Parádi két ormótlan cipője.
BENDER
Messzire nem tellett az erejéből.
Amikor odaérnek az öreghez, döbbenten látják, hogy Parádi halott. Bender leveszi a kalapját.
BENDER
Szívszélhűdés. Ezt orvosi segédlet nélkül is meg lehet állapítani.
BARANGÓ
És én megsértettem az előbb.
BENDER
Ilyen az élet, Barangó; az ember sértegeti a felebarátait – és aztán egyszer csak rá kell döbbennie, hogy akit megsértett, attól soha többé nem kérhet bocsánatot.
BARANGÓ
Volt, hogy meg is vertem.
BENDER
Bizony volt. Meg is érdemelte, szegény öreg. De: halottakról jót vagy semmit. Ezért nincs más hátra, mint hogy elmondjam a gyászbeszédet megboldogult barátunk ravatalánál. Odalép Parádi fejéhez, és kihúzza magát. Mélyen tisztelt gyászoló gyülekezet. A bánattól megtört szívvel állunk itt feledhetetlen barátunk, Parádi Ádám koporsója mellett. Ki volt a mi szeretett, nagyrabecsült barátunk, Parádi Ádám? Nagy ember volt, a haladás zászlóvivője, aki híven korunk legforradalmibb eszméjéhez, nemcsak hogy nem tisztelte a magántulajdont, de egész életében annak megsemmisítésére törekedett. Mint minden zsenit, aki évszázadokkal előzi meg korát, őt sem méltányolták kortársai. Ez a tragikus ellentmondás lett a veszte. Teste most már elnyugodott, de szelleme világítani fog az elkövetkezendő évezredekben. Ámen.
Felteszi a kalapját. Most már csak ketten maradtunk. Na, gyerünk, Barangó.
BARANGÓ
Én nem megyek, főnök.
BENDER
Bólint. Gondoltam. Az ilyen tragikus esetek megtörik az emberek önbizalmát. Újból Kalácska elvtárs unokaöccse lesz?
BARANGÓ
Nem. Valahogy elveszítettem a hitemet. Visszamegyek zsebtolvajnak. Elvégre mégiscsak az a szakmám.
BENDER
Ahogy gondolja. Kiveszi a pénztárcáját. Itt van huszonöt forint. Ne mondja, hogy rossz főnöke voltam.
BARANGÓ
Maga mindig jó volt hozzám. Viszontlátásra, főnök.
BENDER
Isten vele, Barangó.
Kezet ráznak; az egyik elindul jobbra, a másik balra. Bender magányosan baktat az úton. Egy teherautó tűnik fel, s lefékez Bender mellett.
SOFŐR
Üljön fel. Elviszem.
BENDER
Beül a sofőr mellé.
SOFŐR
Lefékez. Itt a vár.
BENDER
A zsebébe nyúl, és kivesz egy tízest. Köszönöm a fuvart.
SOFŐR
Nincs mit. A pénzt meg tegye el. Stoppostól nem fogadok el. Kabala.
BENDER
Hát akkor viszlát.
Bender elindul a várromhoz vezető úton. Az úton egy lompos kutya fut lefelé, Bender előtt leül a földre, s hevesen csóválni kezdi a farkát.
BENDER
Szervusz, kutya. Mi a neved?
A kutya vakkant.
BENDER
Értem. A neved tehát Baltazár. Megveregeti a kutya fejét. Jelenleg semmivel sem tudlak megkínálni, de ha megelégszel pusztán a barátságommal, meghívlak, kísérj el magányos sétámon.
A kutya élénken csóválja a farkát, és követi Bendert.
Gondoltam, hogy elfogadod az ajánlatomat. Egy jó szó, egy őszinte emberi érzelem sokszor többet éri mint a legszebb ajándék. Ahogy elnézlek, Baltazár, te magányos vagy. Mit tagadjam, én is. Így hát a kellő időben találtunk a kellő társra.
A kutya vakkant.
Joggal kérdezheted, Baltazár, mit keres Bender Oszkár, a nagy kombinátor, a palánki várban. És én felelek is neked: tulajdonképpen semmit. Egyszerűen így hozta a sors. Pillanatnyilag ugyanis történetesen egészen mindegy, hol tartózkodom, mivel az egyetlen helyre, ahová szívesen mennék, a tündéri szépségű Tahitiba, bizonyos körülmények miatt, melyeket felesleges lenne neked részleteznem, éppen nem mehetek. Akkor hát miért ne nézzem meg a palánki várat?
Elérnek a várhoz. A vár inkább kőhalmaz, mint várrom. A kapu mellett ütött-kopott tábla, a felirat csak itt-ott olvasható.
A Palánki várat......, építtette......., Pál gróf............ király uralkodása alatt. A tatárdúlás után...... A várat.................., király újjáépíttette, de.......... a törökök többször elfoglalták............... A Dózsa féle............ felperzselték. A vár udvarán látható vesztőhely...... A börtönkamrában......... A Rákóczi féle szabadságharcban előbb a kurucok, majd a labancok....... Brandenburgi Lipót hadai az egész környéket....... A vár utolsó gazdája............. A Palánki várat............ felrobbantották és felégették.
A MŰEMLÉK MEGTEKINTÉSE DÍJTALAN
BENDER
Ha az ember meggondolja, mi mindent élt át ez az ország, még elemibb erővel tör fel belőle a vágy, hogy sürgősen áthelyezze székhelyét a békés Tahitibe. Bender, nyomában a kutyával, felkapaszkodik az egykori bástya romjaira. A bástyáról messze ellátni a távolba. Íme, barátom, Baltazár, itt terül el a lábainknál egész Magyarország. És mit látsz, ha szabad kérdeznem? Búzatáblákat, kukoricatáblákat, kis falvakat, amott egy tehéncsordát, és fenn az égen, ha nem csalódom, egy pacsirtát. A búzát el kell vetni, és le kell aratni, a teheneket meg kell fejni, a házakat ki kell meszelni, az embereknek ebédet kell főzni, a konyhát ki kell takarítani, a kukoricát le kell törni. Folytassam, Baltazár? Amerre a szem ellát, itt mindenkinek dolgoznia kell. Ne légy romantikus, barátom: még a pacsirtának is, hogy megszerezze a betevő falatját. Mondd meg nekem, Baltazár, nyíltan, egyenesen, mint férfi a férfinak: lehet itt élni? Érdemes?
Az úton két autóbusz áll meg. Az utasok kiszállnak, s elindulnak a vár felé. Bender egy darabig nézi őket, majd hirtelen a homlokára üt.
BENDER
Hoppá! Sietve mászik le a bástyáról, a zsebéből jegytömböt vesz elő, s már menet közben bélyegezni kezdi. Amikor leér a kapuhoz, letépi a falról a táblát, és elhajítja. Odaáll a kapuba; a kutya melléje ül. Úgy látszik, nem csalódtam: te szerencsekutya vagy.
A csoport elér a várhoz. Élükön IBUSZ-jelvényes idegenvezető.
BENDER
Jó napot kívánok. Hányan tetszenek lenni?
IDEGENVEZETŐ
Ötvennyolcan.
BENDER
Az száztizenhat forint. Egyéni látogatóknak három, csoportoknak kettő. Idegenvezetőknek természetesen ingyen.
IDEGENVEZETŐ
Amikor utoljára voltam itt, még ingyenes volt a belépés.
BENDER
Ja, kérem: volt! Mint ahogy egyszer ez is vár volt. Az összeget egyébként a műemlék karbantartására fordítjuk.
IDEGENVEZETŐ
Elvtársak! Mindenki készítsen elő két forintot.
IDEGENVEZETŐ
A keresztúri TSZ jutalom-országjárása a szövetkezet kiváló dolgozóinak.
A látogatók sorban vonulnak el Bender előtt, aki jegyet ad nekik. Már alig vannak néhányan hátra, amikor Bender megdermed: az utolsó sorban Kovács. Kovács is észreveszi Bendert; az első reflexe a menekülés, de aztán ráeszmél, hogy reménytelen. Lassan lépeget Bender felé, mint akit akasztani visznek. A csoport eltűnik a várban; csak Bender marad ott, Kovács meg a kutya.
BENDER
Szeretném figyelmeztetni: ha még egyszer megpróbálkozik a múltkori trükkel, a birtokomban levő dossziét a legnagyobb sajnálatomra kénytelen leszek átadni azon szerveknek, melyekről jó múltkorában váltottunk már szót.
KOVÁCS
Némán lehajtja a fejét.
Két hónap telt el. Bender egy budapesti eszpresszó teraszán ül. Az öltözéke kifogástalan, de nem feltűnő. Kortyint az italából, s nézi az utcán nyüzsgő embereket. Hirtelen megáll kezében a pohár; kimeredt szemmel néz egy tovatűnő alak után. Pénzt dob az asztalra, s kisiet az utcára. Keresztülfúrja magát a tömegen, míg utoléri az ismerős úriembert. A vállára teszi a kezét, s megszólítja.
BENDER
Egy pillanatra, uram.
BARANGÓ
Nagyot ugrik ijedtében, amikor megérzi vállán a kezet. Megfordul, s leesik az álla. Főnök!
BENDER
Mi a véleménye: megünnepeljük a nem várt találkozást egy pohárka itallal?
BARANGÓ
Még mindig nem tért magához a meglepetéstől. Főnök! Én azt se tudtam, él-e még?
BENDER
Miért ne élnék? Meggyőződésem szerint aggastyánkoromban fogok jobblétre szenderülni, mégpedig végelgyengülésben. De nem hallottam a válaszát az előbbi ajánlatra.
BARANGÓ
Menjünk. Természetesen.
Bemennek egy presszóba, s behúzódnak egy csöndes sarokba.
BENDER
Két száraz Martinit, jéggel.
PINCÉR
Igenis. Két száraz Martini, jéggel.
BENDER
Hátradől a székén, s mosolyogva mustrálja egykori társát. Maga sápadtabb lett, amióta nem találkoztunk. És mintha fáradtnak látszana. Nem jól megy a sora?
BARANGÓ
Mit mondjak, főnök. Hisz ismeri a szakmát: nem leányálom. És főként nem életbiztosítás.
BENDER
Hja, Barangó, aki a biztonságot mindennél többre becsüli, az menjen el bérelszámolónak.
BARANGÓ
Bizony isten, néha gondolok is rá. Tudja, nem is volt olyan rossz a Szaru és Patánál. Semmi felelősség, semmi kockázat, az ember csak ül az íróasztalnál, és körmöli, amit a főnök diktál…
BENDER
Vigyázzon, Barangó. A múlt szépít, mondta egy régi bölcs.
BARANGÓ
De magának, főnök, látom, beütött egy üzlet.
BENDER
Beütött. Egy üzletecske. Mit gondol, milyen üzletecske?
BARANGÓ
Döbbenten néz Benderre. Csak nem akarja azt mondani…
BENDER
De bizony azt akarom mondani. Az Aranyborjú. Kovács úr farkcsóválva hozta elém, egy kékszegélyű kistányéron, s még a kezem is megcsókolta, hogy hajlandó vagyok elfogadni.
A pincér hozza az italokat.
BENDER
Hát akkor: egészségére, Barangó.
BARANGÓ
Még nem tud szólni; némán koccint, és felhajtja az italát.
BENDER
Ez nem féldeci, barátom. Ezt szopogatni kell, nem felhörpinteni.
BARANGÓ
Maga tényleg megtalálta…?
BENDER
A kishitűség okozta a vesztét, Barangó. És a bizalomhiány. Súlyos hibák: jellemgyengeségre vallanak. Beismeri már, hogy tévedett?
BENDER
Akkor vessünk keresztet az ügyre. Felejtsük el, mintha meg sem történt volna. És mondja meg őszintén, mennyi pénz van most a zsebében?
BENDER
Emlékszik az első találkozásunkra? Akkor megkérdeztem, mennyi pénz kellene magának, hogy boldog legyen. Mit felelt maga akkor?
BARANGÓ
Már nem emlékszem.
BENDER
De én igen. Azt, hogy ötvenezer. Benyúl a belső zsebébe, s kivesz egy vaskos tárcát. Ezt tüntesse el, de nagyon gyorsan és feltűnés nélkül. Nem kell, hogy megszámolja: százezer van benne. Nyugtát nem kérek.
BARANGÓ
Egy szempillantás alatt eltünteti a tárcát. Főnök! Én azt hiszem, maga az Isten.
BENDER
Nem, az Isten nem én vagyok. És örüljön neki, hogy nem én vagyok, mert az Úristen állítólag igazságos, s az igazság szerint maga egy büdös vasat se érdemelne.
BARANGÓ
Főnök, ez tényleg százezer?
BENDER
Már megint bizalmatlan, Barangó? Egyébként megszámolhatja, ha akarja, de csak miután örökre elbúcsúztunk egymástól.
BENDER
Mért, mit gondolt? Hogy itt maradok, és szórom a pénzt, mint egy milliomos? Maga bizonyára ezt tenné. Szeretném óva inteni az ilyen könnyelmű cselekedettől, mert nagyon gyorsan a Mackóban találja magát. Vagy dugdossam a bankócskáimat, mint Kovács úr, és nyomorogjak egy albérletben? Nem, Barangó; az én helyem ott van, ahol a pénzt nemcsak meg lehet szerezni, hanem el is lehet költeni.
BENDER
Mit képzel, hol vagyunk? A Vadnyugaton? Ki disszidál ma már Magyarországról? Tejfelesszájú suhancok, akik kettőig sem tudnak számolni. Minden épeszű ember elmegy az IBUSZ-hoz, kitölt egy blankettát, mellékel két fényképet – és a postás hat hét múlva ajánlott levélben kézbesíti számára az útlevelet. Ezt ni, látja. Barangó orra alá dugja az útlevelét.
BARANGÓ
Nekem még sosem volt útlevelem.
BENDER
Nem is hiszem, hogy lesz.
BARANGÓ
És a guba, főnök?
BENDER
Ejnye, Barangó, sosem olvasott még detektívregényt? Nem hallott még dupla fenekű táskákról? Abszolút biztos, mivel szorgos vámtisztviselőink csak a hazaigyekvők csomagjait vizsgálják. Egyébként igazuk is van: mit lehet innen kicsempészni? Szalámit, májkonzervet, barackpálinkát? Nevetséges. Arra persze nem készíthetik fel őket a továbbképző tanfolyamokon, hogy egyszer Bender Oszkárral is találkozhatnak.
BARANGÓ
Maga nagy ember, főnök.
BENDER
Most már közelebb jár az igazsághoz. Bár Parádi, szegény, ezt is kétségbe vonta.
BARANGÓ
Szegény öreg; ha ezt megérhette volna.
BENDER
De nem érte meg. Hiába: ilyen az élet. Én a maga helyében állítanék neki egy sírkövet. Rá is vésettethet valamit. Mondjuk: „Itt nyugszik Parádi Ádám, aki egész életében aranyfogakról álmodott.” Apropó: Királyfiról nem tud?
BARANGÓ
Dehogynem. Minden héten ír. Sofőr a tehertaxinál. És bütyköli az Antilopot. Azt állítja, két év múlva olyan lesz, mint régen.
BENDER
Boldog ember. Tulajdonképpen küldhetnék magával neki is egy kis pénzcsomagot, de felesleges ilyen kísértéseknek kitenni a gyarló embereket. Ha odaadja, azért szakad meg a szíve, ha meg nem, a lelkiismeret-furdalás gyötri majd. Igazam van?
BENDER
Különben is: egy boldog ember életét nem szabad váratlan eseményekkel megzavarni, mert még boldogtalan lesz. Maga, Barangó, nem boldog. Magán talán segít ez a tárca. Bár, hogy őszinte legyek, nem nagyon hiszem.
BARANGÓ
Majd meglátja, hogy mennyire segít!
BENDER
Nem, azt én már nem fogom meglátni. Mert itt az idő, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Ilyenkor illik a búcsúzkodónak valami nagy és szép bölcsességet mondani, amit itthon maradt szerettei egy életre a szívükbe zárnak. Én is mondok egyet magának, Barangó: tisztelje a törvényeket. Isten vele.
Bender pénzt tesz az asztalra, s kimennek a presszóból. Bender jobbra fordul, Barangó balra. Barangó hátrales a válla fölött, eltűnt-e már Bender, majd beoson egy kapualjba. Remegő kézzel előveszi a tárcát, s számolni kezdi a pénzt. Annyira elmerül, hogy észre sem veszi, amikor egy férfi melléje lép.
NYOMOZÓ
Jó napot, Barangó.
Barangó felnéz, s ijedten elejti a tárcát. A nyomozó felveszi.
NYOMOZÓ
Köszöntem magának, nem hallotta?
BARANGÓ
Jó napot, felügyelő úr.
NYOMOZÓ
Belenéz a tárcába, és füttyent.
BARANGÓ
Én mindent megmagyarázok! Ez becsületes úton jutott hozzám, bizony isten. Úgy kaptam egy úrtól.
NYOMOZÓ
Természetesen. Úgy kapta egy úrtól. Na, jöjjön szépen, majd a kapitányságon megbeszéljük.
A vonat az osztrák határállomáson áll. Bender egyedül ül a fülkében; hanyatt dőlve cigarettázik az ülésen. Belép az osztrák határőr és vámőr.
HATÁRŐR
Guten Tag, Österreichische Grenzpolizei. Ihren Pass, bitte.
Bender hanyagul átnyújtja az útlevelét, a határőr lebélyegzi.
VÁMŐR
Haben Sie etwas zu verzollen? Báráck? Cigarett?
HATÁRŐR
Visszaadja az útlevelet. Angenehme Reise. Auf Wiedersehen.
BENDER
Minden jót, uraim.
Alighogy a tisztviselők kiléptek a fülkéből, bejön egy úr, kezében ugyanolyan bőrönddel, mint a Benderé. A Bender melletti helyre mutat.
ÚR
Guten Tag. Ist dieser Platz frei?
Az úr leül, újságot vesz ki a zsebéből, és beletemetkezik. Fél percet sem olvas, amikor egyszer csak lecsapja az újságját.
ÚR
Ach, ich bin verrückt! Verzeihen sie!
Lekapja a csomagtartóból Bender bőröndjét, és eltűnik. Bender utánanéz, és rosszallólag csóválja meg a fejét.
BENDER
A kapkodás, ez az örökös kapkodás…
A vonat elindul. Bender az ablakon át nézi a tájat.
BENDER
Az ember nem is hinné: egészen olyan, mint Magyarország. Parasztok, tehenek, házak, kukoricások… Kéjesen nyújtózik. De messze, a távolban, ott kéklik már Tahiti szigete. A tenger lágyan mossa a homokot, valahol gitárt pengetnek, mézédes dal hallatszik a távolból, a whiskyspohárban megcsörren a jég, a lányok derékig meztelenek, és lesik a kívánságaidat, este feljön a hold, a tenger ezüstösen csillog, virágillat árasztja el a szigetet, madarak énekelnek, dobok szólnak, suhogva pörögnek a hulahoppkarikák…
A vonat kirobog a képből.
A bűnös
Kávéház. Az Első férfi és a Második férfi biliárdoznak. A bűnös közvetlenül mellettük ül.
MÁSODIK FÉRFI
Baltával bizony. Egyetlen csapással széthasították a koponyáját.
ELSŐ FÉRFI
És a tettes? Elfogták?
MÁSODIK FÉRFI
Letartóztattak két mázolósegédet, akik ott dolgoztak a házban. De én azt mondom: az egyik zálogtulajdonos a gyilkos.
ELSŐ FÉRFI
Ezt meg miből gondolod?
MÁSODIK FÉRFI
És még azt is mondom: ügyetlen kezdő a tettes, akit csak a véletlen menthet ki a bajból. Mire képes a véletlen! Gondold csak meg, hogy hajtotta végre a tettét: összeszed mindenféle limlomot, teletömködi a zsebét, a szekrényben turkál a rongyok között – a felső komódfiókban meg egy skatulyában tízezret találtak készpénzben, azonkívül még aranyat… Nem értett a rabláshoz, csak ölni tudott, semmi mást.
ELSŐ FÉRFI
Fura vénasszony volt, annyi szent… Százakat is kifizetett egyszerre, de a legolcsóbb holmit se vetette meg.
MÁSODIK FÉRFI
Isten nyugosztalja, ronda féreg volt. Negyedannyit se adott a zálogtárgyakra, amennyit értek, a kamat meg öt, sőt hét százalék havonta! És csak egy napot késsél, fuccs a zálogodnak.
ELSŐ FÉRFI
Igaz, hogy a húgát ütötte-verte?
MÁSODIK FÉRFI
De mennyire igaz! Pedig az dolgozott rá éjjel-nappal. Mondok én neked valamit: ha én öltem volna meg a vénasszonyt és én raboltam volna ki, biztosítalak, nem éreznék lelkiismeret-furdalást! Jól figyelj, felteszek egy komoly kérdést. Itt van egyfelől ez a hitvány, ostoba, gonosz és nyavalyás vénasszony, senkinek semmi haszna belőle, sőt, mindenkinek csak árt, maga se tudja, minek él, holnap vagy holnapután úgyis elpatkol. Másfelől ott a sok fiatal erő, ami elkallódik támogatás híján. Sok száz, sok ezer jó ügy, hasznos kezdeményezés, ami megvalósulhatna az öregasszony pénzén. Száz meg száz embert boldoggá tehetnénk, tucatnyi családot megmenthetnénk a nyomortól, a zülléstől. Igen, mindez lehetséges lenne az öregasszony pénzén. Mi hát a teendő? Egyszerű: öld meg a vénasszonyt, vedd el a pénzét, hogy aztán az emberiség javát, a közérdeket szolgáld vele! Mit gondolsz, ezer jótett nem egyenlít ki egyetlen bűnt? Egy életért ezer élet, amit megmentettél a mocsoktól, a pusztulástól. Egy meghal, hogy százan élhessenek helyette. Igazán egyszerű matematika! Mit számít akkor egy ilyen buta, komisz vénasszony élete? Annyit ér, mint egy tetűé, egy svábbogáré, sőt még annyit se, mert ez a vénasszony sokkal kártékonyabb volt, sokkal gonoszabb. Egyszer dühében megharapta a húga ujját
úgy, hogy kis híján le kellett vágni!
ELSŐ FÉRFI
Nem érdemelte meg, hogy éljen, igaz. De hát csak úgy egyszerűen agyonütni, az mégse igazság.
MÁSODIK FÉRFI
Igazság? Ki mondja meg nekünk, mi az igazság? Jól néznénk ki, ha elfogadnánk apáink minden igazságát! Kötelesség, lelkiismeret – egyre csak ezt halljuk. Jó, semmi kifogásom a kötelesség, a lelkiismeret ellen, az igazság ellen sem, hidd el – csak az a kérdés, hogy értelmezzük ezeket a fogalmakat.
ELSŐ FÉRFI
Csak beszélsz, szónokolsz, de azt mondd meg: te megölted volna azt a vénasszonyt?
MÁSODIK FÉRFI
De hiszen nem erről van szó!
ELSŐ FÉRFI
Dehogynem! Felelj csak szépen: igen, vagy nem?
MÁSODIK FÉRFI
Hogy én megöltem volna? Dehogyis! De nem énrólam van szó, csak az igazságot akartam…
ELSŐ FÉRFI
Márpedig ha te nem szántad volna rá magad, akkor nem is igazság, amit mondasz.
MÁSODIK FÉRFI
Miért ne lenne az? Hiszen más dolog az igazság, és megint más, hogy végre tudom-e hajtani…
A barát belép a kávéházba, odamegy A bűnöshöz, ráteszi vállára a kezét. A bűnös rémülten fordul vissza.
A BARÁT
Itt ül és teázik! Akkor hál’ istennek valóban semmi bajod. Bizony isten féltettelek. Két napig nem eszel, nem iszol, meg se moccansz, csak bámulod a mennyezetet! És a lázad. Tudod te, milyen lázas voltál?
A BŰNÖS
Mondtam már, hogy semmi bajom.
A BARÁT
Semmi bajod? A rendőrségen meg se szó, se beszéd, elájultál!
A BŰNÖS
Nem kell ebből olyan nagy ügyet keríteni. Az idegeim vacakolnak – és kész.
A BARÁT
Nem is csoda. Így élni, ahogy te. Egy ilyen tehetséges ember, és így élni!
A BŰNÖS
És ha tehetséges vagyok? Mire megyek vele?
A BARÁT
Ez a baj, barátom! Ha így élsz, bizony semmire sem mégy a tehetségeddel.
A BŰNÖS
Hogyan éljek? Tudod, hogy semmi pénzem.
A BARÁT
Hát aztán? Kinek van?
A BARÁT
Ha csak a gazembereknek van pénzük, akkor neked minek kell?
A BŰNÖS
De ha nincs pénzem, akkor megsüthetem azt a híres tehetségemet!
A BARÁT
Dolgozz, akkor lesz pénzed.
A BARÁT
Attól még adhatnál leckéket, mint azelőtt.
A BŰNÖS
Így? Ebben a ruhában? A lakásba se engednek be, nehogy összekoszoljam! Különben is – köpök rá. Mihez kezdjek azzal a néhány garassal, amit a leckékért fizetnek?
A BARÁT
Legalább volna mit enned. Így meg hálni jár beléd a lélek.
A BŰNÖS
Nem kell! Arra, hogy rendesen éljek, úgyse elég. Akkor meg nem kell. Minek? Hogy néha megtömjem a gyomrom? Akkor inkább fekszem és gondolkodom. Gondolkodom, érted?
A BŰNÖS
És aztán? Kinek mi köze hozzá? Úgy élek, ahogy akarok. És ha végképp nem lehet tisztességesen élni, akkor legalább úgy döglök meg, ahogy akarok.
A BARÁT
Jó, jó, igazad van, a leckeadás fabatkát sem ér. Hanem figyelj ide: van egy ismerősöm egy kiadónál, ő biztos tudna valami munkát szerezni. Talán valami fordítást.
A BŰNÖS
Hagyd, nem kell a fordítás. Hanem – ismered te azt a vizsgálóbírót?
A BARÁT
Miféle vizsgálóbírót?
A BŰNÖS
Akiről tegnap beszéltetek. Hogy ő vezeti a nyomozást abban az ügyben.
A BARÁT
Hogy ismerem-e! Hisz szegről-végről rokonom. Mért kérdezed?
A BŰNÖS
Azt mondtátok, kihallgatja a zálogtulajdonosokat. És hát, tudod, nekem is vannak ott zálogtárgyaim. Csak apróságok, de mégis. Nem sokat ér az egész, de nekem kedves, mivel emlék. Hogy csináljam, mit tanácsolsz?
A BARÁT
Hát te is ismerted azt a vénasszonyt?
A BŰNÖS
Mondom, hogy nekem is vannak nála zálogtárgyaim! A múlt héten vittem oda.
A BARÁT
Olyan furcsa volt: beidéznek a rendőrségre valami csip-csup ügyben, ott meghallod, hogy agyonütötték a vénasszonyt – és puff, elájulsz. De ha ismerted, akkor minden világos!
A BŰNÖS
Nem erről van szó. De nem szeretném, ha elvesznének. Kivált az órát sajnálnám. Az egyetlen, ami apánktól ránk maradt. Anyám bele is betegszik, ha megtudja, hogy elveszett. Szóval, adj tanácsot, mit tegyek? Tudom, hogy a rendőrségen kellene bejelentenem, de nem helyesebb, ha egyenesen a vizsgálóbíróhoz megyek? Mit gondolsz? Így talán egyszerűbben elintézhetem.
A BARÁT
Ne is mondd tovább! Gyerünk azonnal: itt lakik a szomszédban. Jobb az ilyenen minél hamarább túlesni.
A BŰNÖS
Kérlek, mehetünk.
A BARÁT
És hogy örül majd, hogy megismerhet. Tyű, hogy örül majd! Sokat meséltem ám rólad, nem is egyszer. Például tegnap is.
A BŰNÖS
Azt hiszed, otthon találjuk?
A BARÁT
Otthon, otthon. Meglátod, micsoda remek fickó. És jófejű, sőt nagyon is az, csak megvan a maga észjárása. Érti a dolgát, érti, határozottan. És nagyon várja már, hogy téged megismerjen!
A BŰNÖS
Engem? Aztán miért?
A BARÁT
Már régebben is említettelek neki. És tegnap este ő is ott volt nálam; mondtam, milyen beteg vagy, de tudott is róla, hogy a rendőrségen elájultál. No és amikor megtudta tőlem, hogy jogásznak készültél, és nem végezhetted el az egyetemet, azt mondta: „nagy kár”…
A vizsgálóbíró lakása.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jelentse be a rendőrségen, hogy értesült a történtekről – vagyis a gyilkosságról –, kéri tehát, hogy közöljék az ügyben eljáró vizsgálóbíróval: ezek meg ezek a zálogtárgyak az ön tulajdonát képezik, és azokat ön ki akarja váltani.
A BŰNÖS
Sajnos én ez idő szerint igen gyengén állok pénz dolgában, úgyhogy még ezt a kis összeget se tudnám előteremteni. Csak azt szeretném leszögezni, hogy az értéktárgyak az enyémek, és mihelyt módomban lesz…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez tökéletesen mindegy, uram. Különben, ha úgy tetszik, írhat közvetlenül nekem is, ugyanilyen értelemben, vagyis: erről meg erről – tehát a gyilkosságról – értesülvén, kijelentem, hogy ezek meg ezek az értéktárgyak az enyémek, kérem tehát…
A BŰNÖS
Lehet egyszerű levélpapíron?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Lehet. Lehet.
A BŰNÖS
Bocsásson meg, hogy ilyen csekélységgel zavarom, hisz alig ér valamit az a két zálogtárgy, de nekem nagyon becsesek, mert emléktárgyak, kedves hozzátartozóimra emlékeztetnek. És bevallom, nagyon megijedtem, amikor meghallottam…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Legyen nyugodt, uram. Egyébként a zálogtárgyai semmiképp sem vesztek volna el. Már vártam, hogy felkeres.
A BARÁT
Vártad? Hát te tudtad, hogy neki is volt záloga a vénasszonynál?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Az ön zálogtárgyait, a gyűrűt meg az órát, ott találták nála, vagyis a meggyilkoltnál, mind a kettőt ugyanabba a papírba csavarva, és a papirosra ceruzával pontosan rá volt írva az ön neve, a címe és a dátum, amikor a tárgyakat átadta.
A BŰNÖS
És ön ezt megjegyezte? Csak azért mondom, mert hiszen bizonyára igen sok zálogtulajdonos van, annyi nevet bajos észben tartani, ön meg, látom, emlékszik mindegyikre…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
No nem, nem éppen mindegyikre. De a zálogtulajdonosokat mind ismerjük már. Ön az egyetlen, aki még nem jelentkezett.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igen, tudom. Hallottam. És azt is hallottam, hogy valami miatt az idegállapota se jó. Most is elég sápadt, úgy látom.
A BŰNÖS
Nem vagyok sápadt! És az idegeimnek semmi baja.
A BARÁT
Még hogy semmi bajod! A vizsgálóbírónak. Hisz neked is meséltem tegnap este, milyen kutyául van.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ne is emlegesd a tegnapi estét. Még ma is kótyagos a fejem.
A BARÁT
A bűnösnek. Képzeld csak, miről vitáztunk: hogy van-e bűn meg bűnös?
A BŰNÖS
Minek erről vitázni? Ez egyszerűen társadalmi kérdés.
A BARÁT
Te is ezt mondod?
A BŰNÖS
Ez az egyetlen logikus magyarázat.
A BARÁT
Ó, a ti logikátok! Hát hogy lehet puszta logikával megérteni az emberi természetet? A logika, barátom, egyetlen lehetőséggel számol, holott ezer van!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Égszakadás, földindulás! Most legalább el tudja képzelni, mi volt ott tegnap este. Egy szobában hat ilyen torok, ráadásul szesszel jól meglocsolva. Nem, barátom, nincs igazad. A társadalomnak igenis szerepe van a bűnben, ezt én tudom a legjobban.
A BARÁT
Csakhogy ha minden felelősséget a társadalomra hárítasz, akkor tulajdonképpen nincsenek is bűnösök. Ehhez meg mit szólsz?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez, barátom – filozófia.
A BARÁT
Az hát. De ha nincsenek bűnösök, akkor te hogy lehetsz vizsgálóbíró?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mondtam, hogy ez: filozófia. A jog, az egészen más.
A BARÁT
Ebben meg én nem hiszek. Mert vagy a társadalom felelős mindenért, és akkor nincsenek bűnösök, és senkit sem lehet megbüntetni – vagy nemcsak a társadalom felelős, és akkor igenis van bűn és jogos ítélkezés. De tovább megyek. Ha egyedül a társadalom felelős a bűnért, akkor annak a vénasszonynak a haláláért te is felelős vagy, meg én is, meg ő is.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ki tudja? De ne kezdjük megint a tegnapit; úgyse jutunk zöldágra. Hanem hogy ezekről a kérdésekről beszélünk: bűn, társadalom, gyilkosság – eszembe jutott egy cikke, A bűnről, ez a címe, ha jól emlékszem. Két hónapja olvastam a Szemlében.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogyan? Nem is tud róla, hogy megjelent?
A BŰNÖS
Csakugyan írtam egy cikket fél évvel ezelőtt, amikor otthagytam az egyetemet, be is küldtem a Szemlének, de aztán sose jártam utána.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Látja, milyen ember ön! Úgy begubódzik, hogy még saját ügyeivel se törődik.
A BARÁT
Ez igen, barátom! És még nekem se szóltál róla. Még ma elmegyek a könyvtárba, és kikérem azt a folyóiratot!
A BŰNÖS
De hogy tudta meg, hogy én írtam? Hiszen csak betűvel szignáltam. Vagy odaírták a nevem?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem, nem írták oda. De a szerkesztő jó ismerősöm. És a cikk nagyon érdekelt. Igazán nagyon.
A BŰNÖS
Emlékszem, a bűnös lelkiállapotát vizsgáltam a bűn elkövetésének ideje alatt.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Úgy van. Ön azt állítja, hogy a bűn végrehajtása mindig kóros lelkiállapotban történik. Eredeti felfogás. Bár, ugye, mi az, hogy kóros? De engem voltaképp nem ez érdekelt, nem a bűnözők lelkiállapota, hanem a cikk második része, az a gondolat, melyet a vége felé pedzeget, amikor arra céloz, emlékezzék csak vissza, hogy vannak emberek, akiknek lehet, illetőleg nemcsak lehet, hanem joguk van bármilyen bűnt elkövetni, mert rájuk nem vonatkoznak a törvények.
A BARÁT
Micsoda? Mit beszélsz? Hogy az embernek joga van a bűnre? Remélem, nem azért, mert a társadalom megfertőzte?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem, nem egészen. Arról van szó, hogy barátod a cikkében kétfelé osztja az embereket: közönségesekre és nem közönségesekre. A közönséges ember legyen engedelmes, szófogadó, neki nincs joga megszegni a törvényt, mert ő, ugye, közönséges ember. A nem közönségesnek viszont joga van minden bűnt elkövetni, minden törvényt megszegni, éppen mert nem közönséges ember. Ezt írta, igaz? Vagy tévedek?
A BŰNÖS
Nem egészen, bár elismerem, hogy majdnem híven tolmácsolta a gondolataimat. Mégis van egy kis különbség. Elismerem, kissé önkényes, hogy az embereket közönségesekre és nem közönségesekre osztom, de hisz nem a meghatározás a fontos. Csak a fő gondolatban hiszek, vagyis abban, hogy az emberek a természet valamilyen törvénye szerint általában két fajtára oszlanak, mindegy, hogyan nevezzük ezeket. Az egyik, a közönségesek vagy az alsóbbrendűek fajtája, ha így jobban tetszik, úgyszólván nyersanyag, csak arra való, hogy szaporodjék, és magához hasonlókat hozzon létre. A másik fajta, a nem közönségeseké vagy felsőbbrendűeké, akiknek adottságuk, tehetségük van arra, hogy valami újat alkossanak, teremtsenek. Az első fajta konzervatív; rendszeretők, engedelmesek és szívesen fogadnak szót. Szerintem szót is kell fogadniuk, mert ez a rendeltetésük, az engedelmesség tehát az ő számukra nem megalázó. A másik fajta viszont áthágja a törvényt és rombol, vagy legalábbis hajlamos erre, ki-ki tehetsége szerint. Törvényszegésük természetesen a körülményektől függően igen sokféle. Van, aki csak a családjával, a barátaival szemben érzi jogosultnak, hogy más legyen, mint a közönséges emberek. De van nagyobb tehetségű is, aki mindent felrúg. Ez aztán térdig gázol a vérben – és
jól teszi, mert nem tehet mást: ha az eszméjét meg akarja valósítani, nem figyelhet arra, hány hulla marad mögötte.
A BARÁT
Azt hiszem, te megháborodtál.
A BŰNÖS
Dehogyis! Csak ki merem mondani az igazságot, ami előtt ti behunyjátok a szemeteket. Mert az igazság az: ha Kepler vagy Newton felfedezését, a körülmények különleges alakulása folytán, másképp nem ismerhette volna meg a világ, mint egy vagy tíz vagy száz vagy nem tudom, hány ember feláldozása árán, akkor Newtonnak igenis joga – sőt kötelessége, érted: kötelessége! – lett volna eltávolítania ezt a tíz vagy száz embert, hogy felfedezése az emberiség közkincse lehessen. Csakis ilyen értelemben beszélek a cikkemben „a bűn jogáról” – mert ez természetesen nem jelenti azt, hogy Newtonnak vagy bárki nem közönséges embernek joga van leütni, akit akar, aki éppen szembejön vele. De a célja érdekében – mégpedig lelkiismeret-furdalás nélkül! – igenis joga van átlépni minden akadályon, ha az eszméjét (az egész emberiség számára üdvös eszméjét) másképp nem tudja megvalósítani.
A BARÁT
Mit mondasz? Hogy lelkiismeret-furdalás nélkül?
A BŰNÖS
Bizony ám! Hiszen ha lelkiismeret-furdalása lenne, az azt jelentené, hogy bűnt követett el, noha csak megfelelt a küldetésének. Azt hiszed, mindazok, akiket a történelem az emberiség nagy jótevőiként tart számon, végrehajtották volna a feladatukat, ha szakadatlanul lelkiismeret-furdalás gyötri őket? Nem, barátom, a Caesarok, a Napóleonok nem riadtak vissza a vérontástól, ha csakis így, vér – mégpedig ártatlanul kiontott vér – árán tudtak célt érni. Mert azt, ugye, te se tagadod, hogy az emberiség nagy előrevivői nagyrészt félelmetes vérontók is voltak? És egytől egyig törvényszegők, ami nem is lehetett másként, mert új törvényeket hoztak, s így megsemmisítették a régieket. Márpedig ami Napóleonra érvényes, az érvényes minden nem közönséges emberre. A cikkemben éppen arra az eredményre jutok, hogy mindenki, aki a rendes kerékvágásból csak egy kicsit kimozdul, tehát minden olyan ember, aki valami újat akar, természete szerint szükségképpen törvényszegő. Szükségképpen, hiszen másként nem tudna kimozdulni a régi kerékvágásból, abban megmaradni pedig nem képes, sőt nem is szabad neki, különben nem teljesíti a hivatását.
A BARÁT
Meggondoltad te, mit beszélsz? Hiszen azt mondod, hogy vannak emberek – és épp a legkiválóbbak –, akik csak akkor tudnak megfelelni a rendeltetésüknek, ha ölnek, rabolnak, gyújtogatnak!
A BŰNÖS
Nem, barátom, én nem mondom, hogy ezt kell tenniök. Én csak azt mondom, hogy minderre joguk van. Persze nem hivatalos joguk, hiszen a világ jóformán sosem ismeri el ezt a jogukat, lefejezi és felakasztja őket, igen helyesen, mert a közönséges emberek így töltik be a maguk konzervatív hivatását. Így kerek a világ, barátom: az első fajta tartja fenn és sokasítja az emberiséget – a második mozgatja és viszi a cél felé. És ez az igazi egyenlőség, mert mindkettőre egyaránt szükség van, mivel egyik sem lehet meg a másik nélkül.
A BARÁT
Ezt nevezed te egyenlőségnek? Hiszen egy ilyen világban a közönséges embereket meg kellene bélyegezni, mint a birkát, nehogy összetévesszék őket a felsőbbrendű fajtával!
A BŰNÖS
Mért éppen a közönségeseket, mikor amúgy is ők a nagy többség?
A BARÁT
Mert a nem közönségeseknek – szerinted – joguk van áthágni a törvényt. A többire kell hát vigyázni, nehogy tévedés történjék, és – ments isten! – egy közönséges ember felsőbbrendűnek képzelje magát, ő is „átlépjen” az akadályokon…
A BŰNÖS
Szükségtelen, két okból is. Először, mert a közönséges embert úgyis felismered arról, hogy engedelmességre született, tehát nem hágja át a törvényt. Másodszor, mert ha mégis megtenné – amire bizonyára van példa, nem is egy –, mivel közönséges ember, úgyis lelkiismeret-furdalást érez majd, vagyis magától bevallja, hogy bűnt követett el.
A BARÁT
Te meg mért hallgatsz? Mért nem segítesz megértetni vele, hogy mindez nemcsak ostobaság, hanem embertelen is?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mert a te barátod elmélete – hiszen ezért figyeltem fel a cikkére is – igazán érdekes. Rendkívül érdekes!
A BARÁT
Érdekes? Ez neked érdekes?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nagyon is.
A BARÁT
Nektek a bűn – érdekes? Az igazság – érdekes? Ó, ti, jogászok, a ti szépen megfogalmazott elméleteitekkel! Csak azt ne higgyétek, hogy a szép fogalmazás egyenlő az igazsággal, de nem ám!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bocsássa meg az akadékoskodásomat. Engedjen meg egyetlen, igazán csak egyetlen kérdést. Mondjuk, hogy valaki, egy férfi, egy ifjú, a fejébe veszi, hogy ő Caesar vagy Napóleon, illetőleg, hogy az lesz belőle. Akkor hát gyerünk, lépjünk át az akadályokon?
A BŰNÖS
Igen, ilyen esetek szükségképpen lesznek. Kivált a fiatalság sajátja, hogy magában lássa a jövő Napóleonját. De meg kell mondanom, uram, hogy ez is természetes: mikor képzelje valaki magát Napóleonnak, ha nem húszéves korában?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Elmés, igazán elmés. No de a kérdésre, az én kis kérdésemre nem méltóztatott még felelni: mi lesz, ha egy ilyen ifjú ember „átlépi az akadályokat”? És mondjuk, öl és rabol?
A BŰNÖS
Lesz, ami lesz. Nyugtalanságra, uram, semmi ok, a társadalom jól körülbástyázta magát: van akasztófa, rendőrség, börtön, vizsgálóbíró, kényszermunka – nem kell nyugtalankodni. Rajta, fogják meg a tettest!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
És ha megfogjuk?
A BŰNÖS
Akkor úgy kell neki!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Milyen jól mondja: akkor úgy kell neki! No de a lelkiismerete?
A BŰNÖS
Ahhoz kinek mi köze?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Igaz, senkinek. Csak érdeklődöm, hogy minél jobban megértsem az ön elméletét.
A BŰNÖS
Akinek van lelkiismerete, szenvedjen, ha elismeri, hogy vétett. Ez még ráadás az akasztófára.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
És az igazi kiválasztottak, akiknek joguk van ölni? Nekik még szenvedniük sem kell a kiontott vér miatt?
A BŰNÖS
Mondottam, uram: akinek lelkiismeret-furdalása van, az nem tartozik a kiválasztottak közé. Akinek viszont a természet jogot adott, hogy másként cselekedjék, mint a többiek, azt önök vagy fel tudják akasztani, vagy sem, de szenvedni nem fog a tettéért – egyszerűen azért, mert nem követett el bűnt.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Bocsásson meg, uram, ha összeszid, ha megharagszik, mégse állhatom meg. Még egy kérdésecske, jelentéktelen kis ötlet – sokat zaklatom, magam is tudom – csupáncsak azért, hogy el ne felejtsem…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nos, uram, hogy is fejezzem ki magam a legegyszerűbben. Játékos ötlet, amolyan pszichologizálás. Amikor ön a cikket írta, ugyebár, hehe, szinte lehetetlen, hogy önmagát is oda ne számította volna – legalább egy icipicikét – a „nem közönségesekhez”. Ugye, hogy így van?
A BŰNÖS
Könnyen meglehet.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Viszont ha így van, akkor ön is rá tudná szánni magát – mondjuk, súlyos csapások hatása alatt, szorult helyzetben, vagy az emberiség javának előmozdítása érdekében –, hogy átlépjen bizonyos akadályokon, például öljön, raboljon?
A BŰNÖS
Ha megtenném, bizonyára nem közölném önnel.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jó, jó, persze, hiszen csak azért kérdem, hogy jobban megértsem a cikkét, kizárólag elméleti szempontból…
A BŰNÖS
Engedje megjegyeznem, hogy nem tartom magam sem Caesarnak, sem Napóleonnak. Így hát nem adhatok önnek kielégítő felvilágosítást, mit tennék az ő helyükben.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ugyan, kérem, ki nem tartja magát ma nálunk Napóleonnak? Különösen az ifjúság berkeiben, amint oly találóan méltóztatott megjegyezni.
A bűnös nem szól, veszi a sapkáját, és menni készül.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Máris itthagy? Igazán örülök, hogy megismerhettem. Ami pedig a kérését illeti, csöppet se aggódjék, írja meg úgy, ahogyan mondtam. Vagy nem, még jobb lesz, ha bejön hozzám a napokban. Akár már holnap, mondjuk, tizenegykor. Talán mondhat is nekünk egyet-mást az esetről. Hiszen ön egyike azoknak, akik utoljára jártak nála.
A BŰNÖS
Tehát hivatalosan ki akar hallgatni, annak rendje-módja szerint?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ugyan már, ugyan már! Arra egyelőre semmi szükség. Igazán félreértett. De látja, én egyetlen lehetőséget sem mulaszthatok el. Az összes zálogtulajdonosokkal beszéltem már, jegyzőkönyvet is vettem fel a vallomásukról. Ideje, hogy ön is, mint a legutolsó… Igaz is! De jó, hogy eszembe jut, majdnem elfelejtettem! Amikor ön, uram, felment az öregasszonyhoz, amikor elvitte neki a zálogtárgyakat, engedje meg, nyolc óra tájban volt, igaz?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nos, amikor ön nyolc órakor felment a lépcsőn, nem látta véletlenül, hogy az első emeleti lakás ajtaja nyitva van, és – emlékezzék csak vissza – nem látott ott két mázolót? Vagy akár csak egyet is közülük? Ott dolgoztak a lakásban, nem vette észre őket? Roppant fontos volna ez az ő szempontjukból.
A BŰNÖS
Mázolókat? Nem, nem láttam. Nem láttam az első emeleten nyitott lakást, vagyis hogy nem vettem észre. Ellenben a harmadikon, ott, emlékszem, valaki hurcolkodott. Igen, erre tisztán emlékszem. Lefelé cipeltek egy díványt, engem meg odanyomtak a falhoz. De mázolók? Nem, arra nem emlékszem, hogy mázolókat láttam volna, és nyitott ajtó se volt, azt hiszem, nem, nem volt.
A BARÁT
De hát mit akarsz, nem értem. Hiszen a mázolók a gyilkosság napján dolgoztak abban a lakásban, ő meg előtte való nap járt az öregasszonynál.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ejnye! Hát nem összezavartam! Ördög vigye, még megbolondít ez az ügy. Látja, annyira fontos volna megtudnunk, hogy látta-e valaki őket nyolc órakor. Most hirtelenében azt hittem, hogy ön megmondhatná. Bocsásson meg, belezavarodtam.
A BŰNÖS
Jobban meg kell az ilyet gondolni.
Utca.
A BARÁT
Nem hiszem. Nem hihetem!
A BŰNÖS
Hát ne hidd. Te, szokásodhoz híven, semmit sem vettél észre, mert te mindig csak a jót látod az emberekben. De én minden szót lemértem.
A BARÁT
Mert gyanakvó vagy, azért. Különben – nem mondom, a hangja nekem is feltűnt. De hogy lehet ez? Hogy lehet?
A BŰNÖS
Jó helyre vittél, mondhatom.
A BARÁT
Nem! Mégse lehet! Nem igaz! Ha csakugyan mérlegelné ezt a képtelenséget, hát mindenáron titkolná, takargatná a kártyáit, hogy aztán egyszerre lecsaphasson rád. De így pimaszkodás is, ügyetlenség is.
A BŰNÖS
Igen, ha bizonyítéka volna, tények vagy csak félig-meddig elfogadható oka a gyanúra, akkor nem fedné fel a kártyáit, hogy annál biztosabban nyerjen. De semmi bizonyítéka, semmi a világon, minden csak délibáb, minden a levegőben lóg. És így a szemtelenségével akar megfogni. De az is lehet, hogy mérges, amiért nincs bizonyítéka, és mérgében nem tud ügyelni a nyelvére. Vagy valami szándéka van vele. Eszes embernek látszik. Talán rám akart ijeszteni. Az ijesztgetés, ez az ő módszerük, barátom!
A BARÁT
Megértelek. De még mennyire megértelek! Hát szabad ezt? Csak azért, mert valaki szegény diák, kikezdte a nyomorúság meg a lelki nyavalya, gyanakvó és érzékeny, sokra tartja magát, hat hónapig az odújában kuksolt, egy lelket se látott, hozzá még lázas is, beidézik a rendőrségre, ott áll a rendőrtisztecskék előtt, kénytelen eltűrni a gorombaságaikat, hogy felhánytorgatják a tartozását, harmincfokos a hőség, áporodott a levegő, körülötte az a sok ember – és akkor egyszerre meghallja, hogy meggyilkoltak valakit, akinél nemrég járt! Hát csoda, hogy elájul? És erre alapítanak mindent! Meg erre a híres elméletedre, hogy az ördög vigye el azt is. Igazán nem csodálom, hogy bánt. De én a helyedben a szemükbe röhögnék, vagy ami még jobb: szembe köpném őket. Úgy bizony, köpj a szemükbe, barátom, és fel a fejjel!
A BŰNÖS
Köpjek a szemükbe! Te könnyen beszélsz. De holnap újra faggatnak, és holnapután újra. Minden az övék; nemcsak a pénz, az élet, a nők, de a börtön is, a rendőrség is. Csodálod, hogy hat hónapig ki se bújtam az odúmból? Hát mit kezdjek egy ilyen világban? Mire kellek én, és egyáltalán kell-e nekem ez a világ?
A BARÁT
Jól van, na. Az ördög vigye el. Én magam megyek el őkegyelméhez, előveszem és megszorongatom, amúgy atyafiságból, addig szorítom, amíg fel nem fed előttem mindent, de mindent!
A BŰNÖS
Azt ugyan szorongathatod. Nem láttad, milyen ravasz? És ő van fölül. Bizony, ez a lényeg: ő van fölül. Annyit gyötörhet, amennyit akar. Én meg nem tehetek semmit.
A BARÁT
Nono. Ez azért nem egészen így van.
Megérkeznek A bűnös házához.
A BARÁT
Várj. Felmegyek hozzád.
A BŰNÖS
Nem, ne gyere. Egyedül akarok maradni.
A BARÁT
Nem lenne mégis jobb…
A BŰNÖS
Mondom, hogy egyedül akarok maradni. Hallani sem akarok többé erről a históriáról!
A BARÁT
Hát jó. Te tudod. Isten veled.
A lány szobája. A bűnös belép.
A BŰNÖS
Váratlanul jöttem, ugye?
A LÁNY
Igen. Nem is tudom…
A BŰNÖS
Utoljára találkozunk. Lehet, hogy nem látom többet.
A LÁNY
Talán elutazik? Akkor hát nem lesz ott holnap a temetésen?
A BŰNÖS
Nem tudom. Holnap már minden… De nem ez a fontos: mondani akarok valamit, azért jöttem. Miért áll? Üljön le. Milyen soványka! Ni, a keze egészen átlátszó. Az ujjai. Akár egy halotté.
A LÁNY
Ilyen voltam mindig.
A BŰNÖS
Mikor még otthon lakott, akkor is?
A BŰNÖS
No persze. Természetesen. A sánta szabótól bérli ezt a szobát?
A BŰNÖS
Ott, az ajtón túl ők laknak?
A LÁNY
Igen. Éppen olyan szoba, mint ez.
A BŰNÖS
És mind abban az egyben laknak?
A LÁNY
Abban az egyben, igen.
A BŰNÖS
A maga helyében félnék itt éjszaka.
A LÁNY
Ó, nagyon kedves, szíves emberek. És a bútor is meg minden, minden az övék. És nagyon jók, a gyerekek sokszor bejönnek hozzám.
A LÁNY
Igen. Az ember dadog, meg sánta is. A felesége is. Vagy nem, az nem dadog, csak nem ejti tisztán a szót. Jó lélek, igazán nagyon jó. Az ura is. Hét gyerek… Csak a legidősebb dadog, a többi meg beteges, de nem dadog. Kitől hallott róluk?
A BŰNÖS
Az édesapjától. Magáról is elmondott mindent. Mindent, érti? Mindent. Azt is, hogy akkor, tudja, a mostohája azt mondta magának: „Mit őrzöd annyira? De nagy kincs!” És maga elment kilenc órakor, és csak éjfélkor jött vissza, kezében pénzzel. És sírtak, a mostohája is, a testvérei is. Akkor már két napja nem ettek. És az édesapja meg ott feküdt részegen.
A LÁNY
Láttam ma. Tisztán láttam.
A LÁNY
Apámat. Mentem az utcán, itt a ház előtt, a sarkon, tíz óra tájt, egyszer csak látom, ő megy előttem. Igen, szakasztott az apám volt. Mintha élne. Fel is akartam szaladni a mostohámhoz.
A BŰNÖS
Most persze a maga gondja az egész család, ugye? A mostohaanyja is, a testvérei is. Eddig is így volt, tudom, a megboldogult magától kért pálinkára is… No de most? Most mi lesz?
A BŰNÖS
A mostohájának rossz a tüdeje. Beteg. Nemsokára meghal.
A BŰNÖS
Talán jobb is neki, hogy meghal.
A LÁNY
Nem jobb, nem jobb!
A BŰNÖS
Hát így élni, az jó?
A LÁNY
Nem szabad, hogy meghaljon.
A BŰNÖS
Nem szabad, nem szabad! De meghal. És a gyerekek? Hol lesznek akkor? Itt? Magánál?
A LÁNY
Nem. Azt nem lehet. Jaj, nem tudom.
A BŰNÖS
És ha maga megbetegszik, kórházba kerül, akkor mi lesz? No, mi?
A LÁNY
Jaj, mit beszél! Az már igazán lehetetlen!
A BŰNÖS
Hogyhogy lehetetlen? Talán biztosítva van ellene? Mi lesz akkor, mondja meg? A mostohája állhat ki az utcára, családostul. Köhög majd, és alamizsnát kér, a gyerekek meg sírnak. Aztán egyszer összeesik ott az utcán, beviszik a kórházba, meghal, a gyerekek meg…
A BŰNÖS
No, és félretenni valamit a szűkösebb napokra? Azt nem lehet?
A BŰNÖS
Persze. De próbálta már?
A BŰNÖS
És nem sikerült. Hát hiszen érthető. Minek is kérdezem. Nem mindennap keres, ugye?
A BŰNÖS
És másképp nem lehet pénzt szerezni? Másképp nem?
A BŰNÖS
Úgy, mint a többi ember, tisztességesen.
A BŰNÖS
Azt az öregasszonyt, tudja, hiszen hallotta, a pénzéért ütötték agyon. Így is lehet pénzt szerezni.
A LÁNY
Hogy mondhat ilyet?
A BŰNÖS
Ocsmány féreg volt. Pióca. És rövidesen úgyis meghalt volna. A pénzéből meg felnevelhetné a gyerekeket. Tisztességesen. A mostohája kórházba mehetne, hogy meggyógyuljon.
A LÁNY
Úristen, hogy mondhat ilyet!
A BŰNÖS
A húga az utcára kerül. Akárcsak maga.
A LÁNY
Nem, azt nem lehet!
A bűnös leborul A lány előtt, és megcsókolja a lábát.
A LÁNY
Mit csinál? Hogy tehet ilyet? Hiszen én tisztességtelen vagyok. És bűnös.
A BŰNÖS
Nem előtted borultam le, hanem az ember töméntelen szenvedése előtt. Merthogy bűnös vagy, az igaz. Kivált azért, mert hasztalanul áldozod föl magad. Ez a legnagyobb bűnöd, igen. Hát nem förtelmes, hogy mocsokban élsz, mikor annyira gyűlölöd a mocskot, és magad is tudod, hogy senkinek sem használsz ezzel, senkit semmitől meg nem mentesz? Azt mondd meg végre, hogy fér össze benned ennyi bűn ennyi tisztasággal! Akkor már jobb, ezerszer jobb és okosabb vízbe ugrani, és befejezni egy csapásra.
A BŰNÖS
Volt egy álmom. Tegnap, mikor még lázas voltam. Valami szörnyű, sosem látott ragály fertőzte meg az egész világot. Elpusztult mindenki, kivéve néhány kiválasztottat. Valamiféle mikroszkopikus lények fészkelődtek be az emberek testébe. De ezek szellemek voltak, eszük és akaratuk volt. Akinek a testébe behatoltak, tüstént olyan lett, mint az ördögtől megszállott, őrjöngeni kezdett. De ember még soha olyan okosnak nem hitte magát, soha olyan rendíthetetlenül nem bízott a maga igazában, mint ezek a fertőzöttek. Egész községek, egész városok, népek fertőződtek meg és estek őrületbe. Mindenki izgalomban élt, egyik sem értette a másikat, és mind hitte, egyedül ő hordozza magában az igazságot, és gyötrődve nézte a többit. Nem tudták, kit ítéljenek el, és hogyan ítélkezzenek felette. Képtelenek voltak megegyezni, mit tekintsenek jónak, mit rossznak. Nem tudják, kit hibáztassanak, és kinek adjanak igazat. Egymást öldösték dühükben, minden ok nélkül. Egész hadseregek rontottak egymásra, de a seregek már menetelés közben felbomlottak, a harcosok egymásnak estek, ütötték, vágták, harapták, felfalták egymást. A városokban naphosszat fújták a riadót: mindenkinek mennie kellett, de hogy ki hívja és miért, azt senki se tudta, és mindenki reszketett. Volt, ahol csoportokba verődtek az emberek,
megállapodtak valamiben, esküvel fogadták, hogy összetartanak – de már abban a pillanatban valami egészen másba kezdtek, mint amit terveztek, egyik vádolta a másikat, összeverekedtek, kaszabolták egymást. Tüzek támadtak, éhínség tört ki. Pusztult, veszett minden és mindenki. És a vész egyre nőtt, terjedt tovább, tovább. Az egész világon mindössze néhányan menekülhettek meg, a tiszták, a választottak, a bűntelenek. De ezeket meg senki sem látta, szavukat nem hallotta senki.
A LÁNY
Miért mondja ezt nekem?
A BŰNÖS
Eljöttem hozzád. Menjünk együtt. Átkozottak vagyunk mind a ketten, menjünk együtt!
A BŰNÖS
Hát tudom én? Csak azt tudom, hogy egy az utunk, ezt bizonyosan tudom. Szükségem van rád, ezért jöttem hozzád.
A BŰNÖS
Később majd megérted. Talán már holnap. Hát nem ugyanazt tetted te is? Te is áthágtad, át merted hágni… Magadra emeltél kezet, életet oltottál ki, a magad életét, hát nem mindegy az? Élhettél volna szépen, nyugodtan, így meg hol végzed majd? És nem is bírod ezt sokáig; megháborodol majd, mint én. Máris félig őrült vagy, tudod-e?
A LÁNY
De miért? Miért mondja ezt?
A BŰNÖS
Hogy miért? Mivel így nem maradhat: azért! Gondolkodj végre; nem elég siránkozni, mint egy gyerek. Mi lesz, ha csakugyan kórházba visznek, mi? Az a féltüdejű asszony nem sokáig húzza, és mi lesz akkor a gyerekekkel? A húgod talán elkerülheti a sorsát? Nem láttál még gyereket az utcasarkon, akit koldulni küldött az anyja? Ott a gyerek nem marad gyerek. A hétéves már tolvaj és romlott. Pedig, ugye, azt mondják, szeressük és becsüljük a gyerekeket, mert ők az eljövendő emberiség. Így bizony: ők meg mi, mi vagyunk az eljövendő emberiség!
A LÁNY
De mit tegyünk! Mit tegyünk?
A BŰNÖS
Szétzúzzuk, amit szét kell zúzni! Mindent. Ha kell, az egész világot. Mindenkit, aki ide juttatott bennünket. Akik bűnösök, de nem vállalják a bűnt, hanem az igazságról prédikálnak nekünk. Mi vállaljuk a bűnt. És vállaljuk érte a szenvedést. Mi az? Nem érted? Majd megérted. Mindenki bűnös. Vállalni kell a bűnt, hogy végre igazság legyen. Majd megérted. Vésd jól az eszedbe, amit mondtam! Ezt adom neked útravalóul.
A vizsgálóbíró dolgozószobája.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ó, kedves uram, hát felkeresett bennünket? Üljön le, parancsoljon, üljön le. Vagy nem szereti, ha kedves uramnak szólítják? Ne tekintse bizalmaskodásnak, nagyon kérem. Ide parancsoljon, talán erre a székre.
A BŰNÖS
Elhoztam ezt az írást. Az óráról. Tessék. Jó lesz így, vagy másképp fogalmazzam?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Írás? Igen, igen. Jó, hogyne, így, ahogy van. Emiatt ne legyen gondja.
A BŰNÖS
Tegnap azt mondta, ha jól emlékszem, hogy ki akar kérdezni. Szabályszerűen. Hogy mit tudok az öregasszonyról, akit megöltek.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jó, jó, kedves uram, emiatt ne legyen gondja. És nem is sürgős. Egyáltalán nem sürgős. De foglaljon már helyet, nagyon kérem. Ráérünk, igazán ráérünk. Dohányzik? Vagy inkább a magáét szívja? Parancsoljon. Magam, sajnos, szenvedélyes dohányos vagyok. Sajnos, mondom, kedves uram, hiszen olyan szenvedély ez, aminek a kára sok, az öröme meg csaknem semmi. Bár lehet, hogy minden szenvedély ilyen. Vagy nem? Mi a véleménye?
A BŰNÖS
Mondja, bíró úr, ugye, van egy jogászi fogás, amit minden vizsgálóbírónak ajánlanak: hogy távol eső, apró dolgokon kezdje, vagy komolyabb, de oda nem tartozó dolgokon, és ezzel felbátorítsa a gyanúsítottat, jobban mondva elterelje a figyelmét, elaltassa az éberségét, és azután hirtelen lecsapjon rá, egyenesen főbe sújtsa a legveszedelmesebb, a végzetes kérdéssel. Ugye, van ilyen fogás, igaz?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ejnye, ejnye! Hát azt hiszi, hogy ezzel a kis eszmefuttatással, ezzel a néhány mondattal a szenvedélyről önt akartam, hogy is mondta: „elaltatni?”
A BŰNÖS
Bíró úr, tegnap azt a kívánságát közölte velem, hogy jöjjek ide, valamiféle kihallgatásra. Eljöttem hát, mert önnek joga van ezt követelnie tőlem, és ha meg akar tudni valamit, kérdezzen, ha meg nem, engedje, hogy távozzam. Nem érek rá, sietek. Unom ezt a históriát, uram, tudja meg, már régen unom! Részben ettől betegedtem meg. Egyszóval, lesz szíves vagy kihallgatni, vagy elbocsátani, mégpedig rögtön. És ha kihallgat, csak a törvényes forma szerint, uram, mert arra meg nekem van jogom! Másként nem vagyok hajlandó.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Uramisten! De hát mit akar? Miről hallgassam ki? Nyugodjék meg, kérem. Szó sincs arról, hogy nekem mihez van jogom, és önnek mihez van joga. Nem, dehogyis. Apróság, kérem, apróság az egész. Meg nem is sürgős. Ellenkezőleg: igazán örülök, hogy szerencséltetett bennünket. Vendégemnek tekintem. És ha az az átkozott nevetés, ha jól gondolom, az sértette az önérzetét – kérem, nagyon kérem, bocsássa meg, kedves uram. Ideges ember vagyok, van rá eset, komolyan mondom, hogy csak úgy rázkódom a nevetéstől, jó félóra hosszat. Hiába, könnyen nevetek, és amilyen testalkatom van, még gutaütéstől is tarthatok. No de üljön már le, igazán, különben azt hiszem, még mindig neheztel. És hadd mondjak valamit, kedves barátom. Ön nem tapasztalta még, hogy ha nálunk két értelmes ember összekerül, akik még nemigen ismerik, de azért sokra tartják egymást, mint teszem azt, mi ketten, hát akárhányszor félóra hosszat nem találnak beszédtémát? Miért van ez, mondja? Talán nincs közös érdeklődési körünk? Dehogynem. Hát akkor? Ilyen nehezen nyílik meg a lelkünk? Vagy ilyen erős a fal közöttünk? Igazán nem tudom. Ön mit gondol? De tiszta szívből. No, tegye már le azt a sapkát a kezéből, rossz ránézni, hiszen úgy ül itt, mintha máris menni készülne. Kávéval nem
kínálom, ez nem arra való hely, ugyebár, de néhány percet miért ne tölthessünk egy barátunkkal, csak úgy, a magunk örömére. Ne vegye rossz néven, hogy így futkosok – ne haragudjék, most már nagyon félek, hogy meg találom haragítani –, de szükségem van egy kis testmozgásra. Egész nap ül az ember, és örül, ha pár percig járkálhat. Ilyen a mi munkánk, kérem. Kihallgatások, formaságok. Mivel éppen a kihallgatást méltóztatott említeni az imént. Hát valóban úgy van, látja, a kihallgató maga akárhányszor jobban összezavarodik, mint az, akit kihallgat. Nagyon találóan és elmésen mondta ezt az előbb…
A BŰNÖS
Semmi ilyet nem mondtam.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem? Igazán nem? Jaj, bocsásson meg. De tulajdonképpen mindegy. Valósággal belebolondulok ebbe a munkába, kérem! Egy és ugyanaz, újra meg újra, mint a dobpergés. Ezt önök, fiatalemberek, szabad emberek, nem tudják. Nem bizony. No és amit a jogászi műfogásainkról mondott, az is nagyon helyes megjegyzés, tökéletesen egyetértünk. Igaza van: melyik gyanúsított ne tudná, még a legegyügyűbb paraszt is, hogy oda nem tartozó kérdésekkel igyekeznek elaltatni az éberséget, mint olyan találóan méltóztatott mondani, hogy aztán lesújtsanak a balta fokával, egyenest a feje búbjára, hehehe. Igen, egyenest a feje búbjára. Igazán sikerült hasonlat, azt hiszem. Hja, igaz! Egyik szó szüli a másikat. A szabályszerű formát említette az előbb, igaz? A mi kis kihallgatásunkkal kapcsolatban, emlékszik? De minek az, kérem? Miért kéne szabályszerűen? Ez akárhányszor fabatkát sem ér. Egy kis baráti beszélgetéssel olykor sokkal többre megyünk. No meg az a szabályszerű forma úgysem szalad el, megnyugtathatom. És mi is az a szabályszerűség, kérdem tisztelettel? A nyomozót nem szabad, hogy lépten-nyomon akadályozza a formaság. Hiszen a mi mesterségünk, hogy úgy mondjam, művészet a maga nemében, vagy ilyesvalami. Tökéletesen igaza van, kedves uram. Nagyon igaza van, hogy olyan elmésen kigúnyolja a mi jogászi formaságainkat. Ezek a remekül
kiagyalt lélektani fogások roppant nevetségesek – legalábbis némelyik. És nem is érünk sokat velük, kivált, ha túlságosan törődünk a szabályszerűséggel. Önök, fiatalok, önök tudják ezt a legjobban. Mert önök, ha szabad így kifejeznem magam, önök fütyülnek a szabályokra, ugye? Ön például jogásznak készül?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
No, akkor tessék: itt ez a kis példa, talán még hasznát veszi a jövőben. Vagyis, nehogy azt higgye, dehogy merném én oktatni, hiszen micsoda tanulmányt írt máris a bűnözésről! Meg aztán, tudom én, a fiatalság nem szereti, ha oktatják. Nem bizony, nem is tűri. Szóval, csak megemlítek egy példát szemléltetésül. Tehát: bűnösnek tartok valakit, ezt vagy azt, de mit gondol, zaklatni fogom idő előtt? Mért tenném, kérem, még ha van is bizonyítékom ellene? Illetve: az egyik olyan ember, hogy kötelességem azonnal letartóztatni, de a másik nem az a fajta, igen, kérem, ez így van. Akkor meg mért ne sétálhatna még egy darabig a városban? Nem, úgy látom, nem egészen érti. Hadd fejtsem ki világosabban: ha a kelleténél hamarább hűvösre teszem, azzal, hogy úgy mondjam, erkölcsi támaszt adok neki. Nevet? Ne nevessen, kérem, higgyen egy sokat tapasztalt embernek: bizonyos embereknek erkölcsi fölényt ad, ha a törvény lecsap rájuk. Természetesen csak bizonyos embereknek. Mert az emberek sokfélék, uram. „No jó, de ha bizonyíték van!” – méltóztatik ellene vetni. Hát igen, tegyük fel, hogy van bizonyítékom. Csakhogy, kedves uram, a legtöbb bizonyíték nem egyértelmű. Én meg vizsgálóbíró vagyok, és gyarló ember; megvallom, szeretném, ha vizsgálati felterjesztésem világos lenne, mint a matematika. Olyan
bizonyítékot szeretnék, ami az egyszeregyhez hasonló: egyszerű és megcáfolhatatlan! Márpedig ha az illetőt túl korán lecsukatom, hiába tudom, hogy ő a bűnös, elesem a lehetőségtől, hogy egészen leleplezzem. Mert ez nagyon fontos, uram: a lelkiismeretes bírónak ez a legfontosabb: a teljes igazság. De ha letartóztatom, ezzel úgyszólván meghatározott helyzetet teremtek a számára, mégpedig nem is akármilyet: tudomásul veszi, hogy fogoly, és eszerint viselkedik. Mi több: most már joga van szembehelyezkednie a törvénnyel, hiszen ugyebár a törvény emelt rá kezet. Ért engem, ugye? És egyetért? Ha viszont, teszem azt, békén hagyom az illetőt, ha egyáltalán nem zaklatom, nem tartóztatom le, de ő tudja, legalábbis sejti, hogy átlátok rajta, hogy minden titkát ismerem, éjjel-nappal figyelem, örökösen rajta van a szemem, és ezzel állandóan szorongásban, rettegésben tartom – istenemre, előbb-utóbb elveszti a fejét! Akkor ő maga jön hozzám, sőt, talán olyasmit is csinál, ami már nagyon hasonlít az egyszeregyhez, vagyis majdnem matematika. No és az idegek, uram, az idegek! Azokról se feledkezzünk meg. Az a beteg, rossz, felborzolt idegzet. Vagy úgy is nevezhetjük: a lelkiismeret. Egyszerű ez, kérem: ha letartóztatom, megszűnik a lelkiismeret-furdalása, meg ám, uram, mert attól kezdve minden bűnös védekezik. De ha nem, akkor ugyebár, akár akarja, akár nem, egyre jobban gyötri az a fránya lelkiismeret.
Hát bánom én, hogy szabadon sétál a városban a lelkiismeretével? Dehogy bánom: hadd sétáljon még egy darabig, csak tessék! Annál rosszabb lesz a lelkiismerete, úgy bizony. És épp ezért kerül a hálómba, ezért nem szökik meg előlem. Nem azért nem szökik meg, mert nincs hová: a lelkiismerete miatt nem szökik meg, uram! Természeti törvény folytán nem szökhet meg előlem, még ha volna is hová! Mert ennek az embernek nem lesz édes a szabadság; hiába akarná, nem tudja élvezni. Nem ám, mert bűnt követett el, uram! És minél többet töpreng, annál jobban belebonyolódik, magamagát bonyolítja a hálóba, halálra vergődik, úgy bizony! Hiába, látom, nem hisz nekem. Még mindig azt gondolja, hogy csak mókázom. Vagy nem hisz a lelkiismeret-furdalásban? Nem, tudom, barátom, ön az emberi észt mindennél többre becsüli. Az éles elme valóban pompás dolog, a természet ékessége, életünk öröme! És micsoda bűvészmutatványokra képes néha! Hogy is tudna holmi szegény kis vizsgálóbíró keresztüllátni ezeken a mutatványokon. Csakhogy a természet kisegíti a szegény vizsgálóbírót, ki ám, itt a bökkenő! Erre nem gondol az éles észért rajongó fiatalság, amely „áthág az akadályokon”, ahogy tegnap igen elmésen és ügyesen méltóztatott kifejezni. Tegyük fel, hogy
valamelyikőjük valamely általa elképzelt nemes cél érdekében bűnt követ el, mégpedig főbenjárót. Szabad elhatározásból – mondjam így: meggyőződésből – teszi, tehát elszánt arra is, hogy nem vallja be a bűnt még önmagának sem. Remekül hazudik, a lehető legfurfangosabban. Már-már diadalmaskodik is, élvezhetné éles elméje nehezen szerzett gyümölcsét, de akkor – puff!, ájultan esik össze, éppen a legrosszabb helyen! Lehet betegség is persze, rettenetes, micsoda fojtó levegő van némely helyiségben, de mégis, mégis gyanús a dolog! Pompás volt a terve, pompásan hazudott is – de nem számolt valamivel, amit nevezhetünk emberi természetnek is, lelkiismeretnek is. És ez előfordulhat a legravaszabbul tervező, legélesebb eszű fiatalemberrel is! De ejnye, barátom, hogy elsápadt. Fülledt itt a levegő? Nyissak ablakot?
A BŰNÖS
Ó, ne fáradjon, kérem. Ne fárassza magát miattam. Bíró úr, most már tisztán látom, hogy ön határozottan engem gyanúsít az öregasszony meggyilkolásával. Én viszont kijelentem, hogy megelégeltem ezt, már régen megelégeltem. Ha azt hiszi, hogy a törvény nevében joga van eljárni ellenem, tessék, tartóztasson le, de hogy a szemembe röhögjenek és gyötörjenek, azt nem tűröm. Nem tűröm! Megértette? Nem tűröm!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Csendesebben, uram! Még meghallják, és bejönnek. És akkor mit mondunk nekik? Gondolja meg.
A BŰNÖS
Tudni akarom, véglegesen felment-e minden gyanú alól vagy sem? Ezt mondja meg, mondja meg világosan, határozottan, éspedig minél hamarább. Most mindjárt!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
No nézd csak. Kiadták a parancsot. Megkaptam az utasítást! És mért akarja tudni, ha szabad kérdeznem? Mért akar olyan sokat tudni, mikor még egyáltalán nem is zaklatták? Úgy tesz, mint a gyerek: ide a tüzet, add a kezembe! Mért olyan türelmetlen? Mi kergeti?
A BŰNÖS
Még egyszer mondom, nem tűröm tovább ezt a…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit, kérem? A bizonytalanságot?
A BŰNÖS
Ne ingereljen! Nem akarom! Megmondtam, hogy nem akarom, hallja? Nem tűröm és nem bírom tovább!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Csendesebben, no, csendesebben! Komolyan figyelmeztetem, vigyázzon magára. Nem tréfálok, uram.
Kívülről zaj hallatszik, az ajtó kinyílik.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mi az? Nem megmondtam…
A mázoló nyomul be a szobába, mögötte Az őr.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mars ki! Még nincs itt az ideje! Mért hoztátok ide hamarább?
A MÁZOLÓ
Én vagyok a bűnös! Én tettem! Gyilkos vagyok!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit mondasz?
A MÁZOLÓ
Én öltem meg az öregasszonyt. Baltával. Elborult az agyam.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mit beszélsz?
A MÁZOLÓ
Én öltem meg. Igazán.
MÁZOLÓ
Egymagam, igen, a társam ártatlan, semmi része benne.
A vizsgálóbíró hirtelen A bűnöshöz fordul.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez így nem lesz jó. Szíveskedjék távozni. Ez önt már nem érdekli. Legyen szíves, édes uram…
A BŰNÖS
Erre nem számított, igaz?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
No de ön se, barátom!
A lány szobája.
A BŰNÖS
Emlékszik, mit kérdeztem tegnap? Ha megmenthetné a mostoháját és a gyerekeket, ha ez lenne az egyetlen mód… Megölné azt az öregasszonyt, ha ezzel megmenthetné őket?
A LÁNY
Mért gyötör már megint?
A BŰNÖS
Feleljen! Nos, döntene? Ki maradjon életben: az ártatlanok vagy a bűnös vénasszony?
A LÁNY
Mért kérdez olyat, amit nem lehet kérdezni? Mire jók az ilyen hiábavaló kérdések?
A BŰNÖS
Csakhogy az élet ilyen kérdéseket tesz fel! Akár hiábavalók, akár nem. És nekünk felelnünk kell.
A LÁNY
Hogy dönthetném én el, ki éljen és kinek kell meghalnia?
A BŰNÖS
És ha magának kell eldöntenie? Mert ha nem dönt, akkor azok pusztulnak el, akiknek élniük kellene: az ártatlanok.
A LÁNY
Mondja meg inkább egyenesen, mit akar tőlem? Vagy megint csak azért jött, hogy gyötörjön?
A BŰNÖS
Igazad van. Igen, ha meggondolom… Ostobaság. Mért is jöttem hozzád? Igen, miért? Hát azért jöttem, hogy megmondjam neked, ki ölte meg azt az öregasszonyt.
A LÁNY
De hát maga hogy tudhatja?
A BŰNÖS
Nem, nem fogták el.
A LÁNY
Akkor hogy tudhatja?
A BŰNÖS
Nyilván jó barátságban vagyok vele. Azért tudom. Nem találod ki? Nézz csak meg jól! Kitaláltad?
A LÁNY
Úristen! Hogy tehette ezt magával?
A BŰNÖS
Eszeden vagy? Most ölelsz?
A LÁNY
Ó, hiszen akkor nincs nálad boldogtalanabb!
A BŰNÖS
Hát nem hagysz el?
A LÁNY
Nem, nem hagylak el soha! Veled megyek mindenüvé. Ó, uramisten! Ó, én boldogtalan! Miért nem ismertelek már előbb? Miért nem előbb jöttél hozzám?
A BŰNÖS
De most eljöttem.
A LÁNY
Most igen. De mit tehetünk már? Együtt leszünk, együtt. Veled megyek. A börtönbe is veled megyek.
A BŰNÖS
Talán még nem is akarok börtönbe menni.
A LÁNY
De hát egy ilyen ember hogy szánhatta rá magát? Hogy lehet az?
A BŰNÖS
Hogyan? Hát rabolni akartam.
A LÁNY
Éhes voltál! És, és hogy anyádon segíts, azért! Ugye, azért?
A BŰNÖS
Nem. Olyan nagyon éhes azért nem voltam. És anyámon segíteni akartam, igaz, de ez sem egészen így van.
A BŰNÖS
Figyelj csak, mondok valamit: ha azért öltem volna, mert éhes voltam, akkor most boldog volnék, hidd el nekem! És mit érsz vele, mondd, mit érsz, ha elismerem, hogy rosszul tettem? Mind csak azt akarjátok: azért törjek meg, hogy ti diadalmaskodhassatok! De mit érsz ezzel az ostoba diadallal, azt mondd meg! Jaj, hát miért jöttem hozzád?
A BŰNÖS
Azért hívtalak tegnap, hogy gyere velem, mert senkim sincs kívüled.
A BŰNÖS
Hát tudom én? Hová hívhattalak volna? Talán a halálba.
A LÁNY
Nem, azt nem teheti!
A BŰNÖS
Látod, csak most, ebben a pillanatban értettem meg magam is, miért hívtalak. Tegnap még nem tudtam. Csak azért hívtalak, csak azért az egyért jöttem hozzád, hogy ne hagyj el. Miért ölelsz, mondd? Mert nem bírtam egyedül, és megosztottam a terhemet? Rád raktam a felét; kínlódj te is! Hogy szerethetsz egy ilyen hitvány embert?
A LÁNY
Te talán nem kínlódsz?
A BŰNÖS
Én gonosz szívű vagyok, tudd meg, és ez sok mindent megmagyaráz. Azért is jöttem hozzád, mert gonosz vagyok. Van, aki nem tette volna; van, biztos van, aki olyan erős. De én gyáva vagyok és aljas! Igen, aljas. No, mindegy. Nagyon másfélék vagyunk mi ketten. Miért is jöttem hozzád! Soha meg nem bocsátom magamnak.
A LÁNY
Nem, nem! Jól tette, hogy eljött. Jobb, hogy tudom, sokkal, sokkal jobb!
A BŰNÖS
Mindegy. Ez most mind mellékes. Öltem. Tudod már, érted? Látod: Napóleon akartam lenni, azért öltem. Nos, érted már?
A LÁNY
Nem. De azért csak beszélj, beszélj, megértem én, magamban majd megértek mindent!
A BŰNÖS
Ez a dolog magja: egyszer feltettem magamban a kérdést, hogy ha Napóleon, mondjuk, az én helyemben volna, a mi helyünkben, érted, amikor nincs forradalom, hanem béke, amikor nem lehetünk máról holnapra tábornokok, nem vezényelhetünk seregeket, nos, ha Napóleon az én helyemben volna, és ugyanúgy nem tudná mivel kezdeni a pályáját, mint én, rászánná-e magát, hogy leüssön egy ilyen nyomorult öregasszonyt, és elvegye a pénzét? A pénzét, érted, ami a pályájához szükséges! Vajon rászánná-e magát, ha nincs más út előtte, vagy visszariadna, mert ez nem valami nagy feladat, nem méltó egy nagy emberhez, és mert – bűn? Szóval, hidd el, sokáig, rettentő sokáig rágódtam ezen, és rettentően szégyelltem magam, amikor végre rájöttem, egészen váratlanul, hogy Napóleon nemcsak nem riadna vissza ettől, nem, még csak eszébe sem jutna, hogy bármitől, bármilyen bűntől vissza kellene, vissza szabadna riadnia. Nem, Napóleon éppen azért Napóleon, mert soha semmitől nem riadt vissza, mert mindenen keresztülgázolt, ami útjába állt. Igen. Így aztán én is véget vetettem a töprengésnek, és lesújtottam a baltával, követtem a nagy ember példáját. Szóról szóra így történt. Nevetséges, ugye? És az a legnevetségesebb, hogy valóban így volt.
A LÁNY
Inkább magyarázza el egyenesen. Példák nélkül.
A BŰNÖS
Napóleon meg a többi, igen, ostobaság. Csak fecsegek. De nézd csak: te is tudod, hogy anyámnak egy garasa sincs, a húgom ide-oda hányódik. Én voltam a reménységük. Beiratkoztam az egyetemre, reméltem, ha nem győzöm pénzzel, és elhúzódik a tanulás, hat-nyolc év múlva mégis megkapom a diplomát, és csak lesz állásom. Igen, de addigra anyámat elsorvasztja a gond meg a bánat, és én nem tudok könnyíteni rajta, nem, még nehezítem is a sorsát, mert rám is költenie kell. A húgom pedig, nos, a húgom még rosszabb sorsra juthat. Mert látod, te is hova jutottál? De meg mi öröm van abban, hogy az ember egész életében csak elmegy minden mellett, semmiből nem veheti ki a részét? Húszéves korában azért nem élhet, hogy majd akkor élhessen, ha harminc lesz; és ha harminc lesz, azért nem élhet, hogy akkor élhessen, ha hatvan lesz. Az anyámmal nem törődhetek, a húgommal nem törődhetek, és miért? Azért, hogy majd ha eltemettem őket, más jöjjön a helyükbe, asszony, gyerek, és azokat is egyetlen garas, betévő falat nélkül hagyjam itt egykor, mint titeket az édesapád. Körülöttem meg élnek emberek, élnek, érted, ahogy én sose fogok, ahogy nekem sose szabad, pedig nem jobbak nálam, nem, tudom, hogy rosszabbak, tudom, hogy bűnösebbek. Hát én elhatároztam, hogy megszerzem az öregasszony pénzét, nem gyötröm tovább anyámat,
biztosítom magamnak, hogy tanulhassak, hogy elindulhassak neki az életnek, hogy lehessen belőlem valaki. Lásd, erről van szó. Így történt.
A LÁNY
Nem, nem így. Így nem. Hát lehet az, hogy valaki… Nem! Az nem lehet! Nem lehet!
A BŰNÖS
No ugye, te is látod, hogy nem lehet. Pedig őszintén beszéltem, igazat mondtam.
A LÁNY
Micsoda igazság! Uramisten!
A BŰNÖS
Hiszen egy férget öltem meg, egy haszontalan, undok, kártékony férget!
A LÁNY
Mit mond? Az ember: féreg?
A BŰNÖS
Jó, jó, én is tudom, hogy nem az. Hát igen, hogy az öregasszonyt megöltem: rosszul tettem. Eh, hagyjuk ezt! Különben, most is hazudtam. Neked is hazudok. Már régen. Ez mind nem igaz, jól mondod, egészen más ok volt, egészen más. Inkább abból indulj ki, hogy önző vagyok és hiú, gyűlölködő, irigy, aljas és bosszúvágyó, no meg talán elmebajra is hajlamos. Abbahagytam az egyetemet ugye, mert nem volt pénzem. Pedig, látod, talán el tudtam volna tartani magam. Anyám küldött annyit, hogy tandíjra, könyvekre fussa, meg néha ruhára, a kenyérrevalót pedig megkereshettem volna bizonyosan. Leckeóra mindig akadt; a barátom is mindig talál munkát! De én megdühödtem, és nem akartam így élni. Igen, ez az, megdühödtem! Az egész világra, mindenkire. Hogy így kell tengenem, épp fiatalságomban. Mások meg, a nálam hitványabbak… Igen, megdühödtem, és mint a pók, behúzódtam a zugomba. Ó, hogy gyűlöltem azt az odút! De kimozdulni mégse akartam, csak azért se tettem egy lépést sem. Napszámra nem mozdultam ki, és dolgozni se akartam, meg enni se. Este nincs mivel világítsak, sötétben fekszem, tanulnom kellett volna, de a könyveimet eladogattam. Jobban esett heverni és gondolkodni. Örökösen csak gondolkodni. És akkor gyökeret vert bennem a rögeszme, hogy… Nem, nem így volt! Megint nem jól mondom. De látod, mindig azt kérdeztem magamtól akkor: mért vagyok
ilyen ostoba? Ha egyszer tudom, hogy a többi ember ostoba, mert hiszen ezt bizonyosan tudom, mért nem tudok én okosabb lenni náluk? Mert rájöttem, hogy aki okosabb és elszántabb, az uralkodik rajtuk. Igen, főképp aki elszántabb. Mert aki mindent mer, annak van igaza. Aki mindent fel mer rúgni, minden törvényt, minden szabályt, az a törvényhozójuk. Így van ez öröktől fogva: aki a legtöbbet mer, annak az igaza a legerősebb. És arra is ráeszméltem, hogy a hatalom csak annak a kezébe kerülhet, aki meg meri szerezni bármi áron. Csak ez a fontos, csak ez az egy a fontos: merni kell! És akkor támadt bennem a gondolat – egyszerre világos lett előttem, mint a nap, hogy fütyülni kell erre a sok ostobaságra, erre a sok képtelenségre fütyülni, mindenre, az egész világra, pokolra küldeni az egészet úgy, ahogy van! És akkor, akkor elhatároztam: én meg merem tenni! És öltem. Öltem, igen, de csak merni akartam, azért tettem. De untam, ó, de untam az örökös fecsegést jogról, törvényről, igazságról, életről. El kellett határoznom, hogy véget vetek ennek, és nem fecsegek tovább. Azt hiszed, hogy nem tudtam magam is, hogy ha már kérdem, sőt újra meg újra kérdem, jogom van-e ehhez – hát nyilván nincs jogom! Vagy például, ha egyáltalán felvetem a kérdést, féreg-e az ember – hát nekem nyilván nem féreg, csak annak, akinek eszébe se jut fontolgatni, aki megy előre, egyenest, meggondolás nélkül. És ha
már annyi ideig rágódom, rászánná-e magát Napóleon vagy sem – hát akkor bizonyos, hogy én nem vagyok Napóleon. Véget akartam vetni ennek, véget vetni a bizonytalanságnak, a fecsegésnek, a töprengésnek. Cselekedni akartam, érted, ölni, okoskodás nélkül, csakis magam miatt! Nem azért öltem, mert éhes voltam, vagy hogy az anyámon segítsek – micsoda badarság! Nem is azért, hogy ha megszerzem a hatalom eszközeit, az emberiség jótevője legyek. Maszlag! Egyszerűen csak öltem, pusztán magamért, és hogy jót teszek ezzel valakinek, abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. És nem a pénz volt a fontos, ne hidd, a pénzhez hozzá se nyúltam azóta se. Most már tudom, nem az volt a fontos. Más volt, ami hajtott: azt kellett megtudnom, mégpedig sürgősen, hogy féreg vagyok-e én is, mint a többi ember? Át merem-e hágni a törvényt, meg merem-e szerezni a hatalmat? Semmit érő, remegő teremtmény vagyok-e, vagy jogom van…
A LÁNY
Ölni? Hogy joga van ölni?!
A BŰNÖS
Ne szakíts félbe! Csak azt akarom megértetni veled, hogy karmai közé kaparintott az ördög, de csak azért, hogy tudtomra adja: én is ugyanolyan féreg vagyok, mint a többi. Igen, csak azért! És most eljöttem hozzád. Örülj a kedves vendégednek! Hát eljöttem volna, ha nem vagyok féreg? Még azt is megmondom neked: amikor odamentem az öregasszonyhoz, csak ki akartam próbálni magamat. Legalább ezt is tudod.
A BŰNÖS
Öltem, igen. De hogyan? Hát így kell ölni? Hát így megy ölni valaki, ahogy én? Majd egyszer elmesélem neked, hogy mentem oda. És azt hiszed, az öregasszonyt öltem meg? Nem! Magamat öltem meg, nem az anyókát! Magamat ütöttem agyon egyetlen csapással, úgy, hogy sose támadok fel többet!
A LÁNY
Micsoda szenvedés.
A BŰNÖS
Szenvedés. No és? Hát mit csináljak?
A LÁNY
Hogy mit csinálj? Menj, most mindjárt, ebben a percben, menj ki az emberek közé, csókold meg a földet, amit beszennyeztél, aztán hajtsd meg magad az egész világ előtt, és mondd fennhangon, mindenkinek: „Öltem!” Menj, és valld be, amit tettél. Valld be magadnak és mindenkinek. Akkor, akkor talán helyrehozhatod.
A BŰNÖS
Feljelentsem magam? Azt akarod?
A LÁNY
Vállalnod kell, amit tettél. Ha magadért, igen, ha magadért öltél, magadért kell vállalnod a szenvedést. Ezt kell tenned: akkor megválthatod magadat.
A BŰNÖS
Nem, azokhoz én nem megyek.
A LÁNY
De hogy akarsz élni? Milyen élet lesz az! Hát lehet így? Mi lesz veled?!
A BŰNÖS
Ne légy gyerek! Mit vethetnek a szememre? Mért adjam magam a kezükre? És mit mondjak nekik? Ez csak agyrém. Hogy ítélhetnének felettem ők, akik milliószámra pusztítják el az embereket, és még dicsekszenek is ezzel! Ostobák és gazok, igen – hogy ítélhetnének ők felettem? Nem, én hozzájuk nem megyek. És mit is mondanék nekik? Hogy öltem, de a pénzt nem mertem magamhoz venni? Hisz akkor kiröhögnek, és azt mondják: bolond vagy, mért nem vetted el? Igen, azt mondanák, hogy gyáva vagyok és bolond! Egy árva szót sem értenének az egészből. De nem is méltók rá, hogy megértsék! Mért bíznám magam az ő ítéletükre? Mondd meg, mért menjek hozzájuk? Nem, nem megyek!
A LÁNY
Csak kínlódol, kínlódol…
A BŰNÖS
És talán jogtalanul is vádolom magam. Talán mégis ember vagyok, és nem féreg, csak elhamarkodva ítéltem. Még harcolhatok velük!
A LÁNY
Ilyen kínt hordozzon valaki! Ilyen kínt egy életen, egy hosszú életen át!
A BŰNÖS
Majd megszokom. De ide hallgass! Eleget sopánkodtunk, térjünk a dologra. Azért jöttem, hogy megmondjam neked: engem keresni fognak, letartóztatnak.
A BŰNÖS
Mért jajgatsz? Hiszen azt akarod, hogy börtönbe menjek, és most rémüldözöl? Érts meg: nekik nem adom meg magam. Ővelük nem harcolok. Nem csinálhatnak velem semmit. Nincs komoly bizonyítékuk. Minden bizonyítékuk bizonytalan, a vádjaikat a javamra magyarázhatom, érted? És a javamra is fogom magyarázni, ezt már kitanultam! De lecsuknak, annyi bizonyos. Könnyen megeshet, hogy még ma. Nem baj, egy darabig fogva tartanak, aztán ki kell eresszenek, mert nincs egyetlen kézzelfogható bizonyítékuk sem, és nem is lesz, szavamra! Azért meg, ami a kezükben van, senkit sem lehet elítélni, érted?
A bűnös szobája. A vizsgálóbíró a szobában van, amikor A bűnös belép.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Váratlan vendég, ugye? Erre jártam, no, gondoltam, visszaadom a látogatást. Hiszen így illik, nem? Feljövök: az ajtó tárva-nyitva. Nem szokta bezárni az ajtaját?
A BŰNÖS
Nincs mit rejtegetnem.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nincs, persze hogy nincs. Természetesen. Nos, én meg azért jöttem, hogy kimagyarázkodjam. Magyarázattal tartozom, úgy érzem, ez kötelességem. Furcsa jelenet volt közöttünk a múltkor. Érzem, hogy az ön szemében bűnös vagyok. Hisz úgy váltunk el, emlékezzék csak vissza, hogy táncolt minden idegszála, és a térde remegett. No meg, mi tagadás, az én idegeim is táncoltak, és az én térdem is remegett. Nem, nem így kell nekünk egymással beszélnünk.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Arra a meggyőződésre jutottam, hogy helyesebb, ha most már egészen nyíltan beszélünk egymással. Ön roppant ingerlékeny ember, ilyen a természete, túlságosan is ingerlékeny, kérem, de mindamellett kiváló jellembeli és szívbéli tulajdonságai vannak, amelyeket részben sikerült kiismernem, legalábbis ezzel hízelegek magamnak. Én kezdettől fogva a jellemére építek, elsősorban a jellemére. Mindig nagyon bíztam önben.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy mit akarok? Hiszen azért jöttem, hogy megmagyarázzam, szent kötelességemnek érzem ezt, hogy úgy mondjam. Meg akarom magyarázni ezt az egész históriát elejétől a végéig, ezt az én – mondhatnám – eltévelyedésemet. Mert nagyon megkínoztam önt, tudom. De nem vagyok én szörnyeteg, nem, egyáltalán nem. Én is tudom, milyen nehéz terhet cipel egy ilyen nehéz sorsú, de büszke, nagyra törő és türelmetlen, igen, főleg türelmetlen fiatalember. Higgye el, önt a legnemesebb emberek egyikének hiszem, sőt, a nagylelkűség csíráit sejtem önben, bár nem értek egyet minden nézetével, nem, ezt kötelességemnek tartom előre kijelenteni, egyenesen és egészen őszintén: megtéveszteni többé a világért sem akarom. Az igazság az, hogy mihelyt megismertem, vonzódtam önhöz. Talán kinevet, hogy ilyeneket mondok? Ehhez joga van, kérem. Annál is inkább, mert tudom, igen, jól tudom, hogy ön engem az első pillanattól nem szível, ami érthető is, hiszen mi szeretnivaló van bennem, akár mint emberben, akár, hogy is fogalmazzam, a hivatásomban. De gondoljon, amit akar, én a magam részéről most már mindent el fogok követni, hogy az eddigi rossz véleményére rácáfoljak, és bebizonyítsam, nekem is van szívem és lelkiismeretem. Őszintén beszélek, elhiheti. Azt hiszem, nem kell sorra elmondanom, hogyan és mivel kezdődött a dolog. Ez
fölösleges, ugye? De megvallom – mert ha már vallomás, legyen teljes –, én voltam az első, aki felfigyeltem önre. A zálogtárgyak az öregasszonynál, az ájulás a rendőrségen meg ehhez hasonlók, ez semmi, kérem. Ilyen semmiség százával akad a mi területünkön. Hanem a tanulmánya, uram, hiszen tudja, alaposan megvitattuk. Akkor talán gúnyolódtam, de csak azért, hogy még többet áruljon el a nézeteiről. Mert mi mindent mondott nekem önről ez a tanulmány! Hogy merész, türelmetlen, gőgös, komoly, zárkózott ember; igen, mindez benne van az írásában. Azt is tudom, hogy álmatlan éjszakákon, félig önkívületben, lüktető, felhevült szívvel, visszafojtott rajongással írta meg a cikkét. Veszedelmes ám a fiatalságnak ez a visszafojtott, büszke rajongása! Akkor talán gúnyolódtam, de most, megvallom, borzasztón szeretem ezt az első, fiatalos, heves próbálkozást. Esztelen és fantasztikus, de csak úgy villog benne az őszinteség, a megvásárolhatatlan ifjúi büszkeség, a kétségbeesés bátorsága. Igen, elsősorban az őszinteség, ami nekünk, idősebbeknek, hogy úgy mondjam, nem éppen az erősségünk. De hát az őszinteség, kedves uram, igen veszélyes, bizonyos szempontból igen veszélyes. Amikor először olvastam, félreértettem. Igen, félreértettem, mert azt gondoltam: ez az ember nem áll meg itt! Ez csak afféle
megsejtés volt, esendő emberi sejtés, de elvégre a vizsgálóbíró is gyarló ember, hiú arra, hogy megérzi az igazat. Persze, mondhatja ön joggal, bebizonyítottam ezzel valamit? Éppenséggel semmit. És azt is kérdezhetné, való-e, hogy vizsgálóbíró létemre ennyire egy megsejtés rabja legyek? Különösen, amikor itt van ez a mázoló, ő a kezemben van, tények szólnak ellene, tények, akárhogy forgassuk a dolgot. Hát való az, hogy a tényeknek, azoknak a bizonyos tényeknek egy szemernyit se higgyek? Mondja meg őszintén, való ez?
A BŰNÖS
Én is hallottam, amikor beismerte a tettét.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
És ön el is hiszi azt a vallomást? Jaj, tisztelt uram, nem szabad ám minden vallomást elhinni! Bonyolult az emberi lélek, ennél sokkal bonyolultabb. Ez a szerencsétlen mázoló – megmondjam, mit tartok róla? Valamiért szenvedni akar, erről van szó. Hogy miért, nem tudom. Még nem tudom. Ne csodálkozzék, kérem; igenis vannak emberek, akik vállalni akarják a szenvedést. Az életükért vagy a világért, mit tudom én. És ez a bűntett – meg egy ilyen ember, mint a mi mázolónk! Nem, uram, hát nem érzi, hogy e mögött más lappang? A mi korunk van e mögött, a mi furcsa korunk, amikor a gyilkosságok is elméletből születnek. Úgy bizony, elméletből. Mert miféle gyilkos ez, kérdem én: öl, de a pénzt elvenni nem tudja. Nem, uram, ez nem a mázoló, dehogyis a mázoló!
A BŰNÖS
Hát akkor ki a gyilkos?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ki a gyilkos? Ön, uram, ön a gyilkos. Látom, megint nem hitt nekem, azért csodálkozik annyira. Pedig megmondtam: azzal a szándékkal jöttem, hogy most már mindent kimondjak, és nyíltan beszéljünk.
A BŰNÖS
Nem én öltem meg.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
De igen, ön, csakis ön, senki más.
A BŰNÖS
Megint a régi nóta! Ugyanazok a fogások. Hogy nem unja még?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ugyan már. Mit érnék most azokkal a híres fogásokkal? Még ha tanúim volnának. De hiszen négyszemközt beszélünk! Ön is láthatja, nem azért jöttem, hogy hajszoljam, elfogjam, mint a nyulat. Bevallja vagy sem, az ebben a percben tökéletesen mindegy nekem. Az én meggyőződésem az ön vallomása nélkül is szilárd.
A BŰNÖS
Ha így van, minek jött ide? Megint csak azt kérdezem, amit a múltkor: ha bűnösnek tart, mért nem csukat le?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez már értelmes kérdés. Szabatosan válaszolok. Először is: ha csak úgy egyszerűen lecsukatom, az nekem nem hasznos.
A BŰNÖS
Mi az, hogy nem hasznos? Ha meggyőződése, hogy bűnös vagyok, kötelessége…
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ugyan, mit érek én a meggyőződésemmel! Egyelőre mindez csak az én elképzelésem. Hát nem bevallottam már, hogy ez az én „sejtésem” még nem bizonyíték? És bár le fogom csukatni, sőt épp azért jöttem, hogy ezt személyesen bejelentsem – ami elég szokatlan, ugye? –, azt is nyíltan megmondom – és ez megint elég szokatlan! –, hogy az ön letartóztatása nekem nem hasznos. De nemcsak azért jöttem, hogy ezt elmondjam. Van valami, ami ennél is fontosabb. Hogy úgy mondjam, csak ez a fontos, hiszen különben nem én jöttem volna, hanem a rendőrök.
A BŰNÖS
Kíváncsian hallgatom.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Higgyen nekem, kérem, tiszta szívemből mondtam, hogy én önt nagyra becsülöm. Nevetséges, ugye, hogy egy vizsgálóbíró mond ilyesmit egy… egy embernek, aki ölt? És mégis, látja, ha hiszi, ha nem, őszinte vonzalmat érzek ön iránt. Az ember iránt, uram, nem a gyilkos iránt: ezt hadd mondjam a szemébe. Ön egy elv alapján gyilkolt, és ezt az elvet nekem üldöznöm kell hivatalomnál fogva is, lelkiismeretem alapján is. Csakhogy ön nem azonos ezzel az elvvel, ezt tudom, ugyanolyan bizonyosan, mint hogy ön ölte meg az öregasszonyt. És ezért van jogom tisztelni önben a jó tulajdonságait, még akkor is, ha tettéért törvény elé állítom.
A BŰNÖS
Igazán kedves. Tehát még köszönjem is meg, hogy a nyakamba akasztja a kötelet?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Gúnyolódjék csak, ehhez joga van, és meg is értem, igazán megértem. Csakhogy épp azért jöttem, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Nyílt és őszinte javaslatot teszek: jelentkezzék vallomástételre! Ez önnek is sokkal hasznosabb lesz, és nem tagadom, nekem is.
A BŰNÖS
Hogy önnek az lesz, az nyilvánvaló. De feltéve, hogy bűnös vagyok – amit egyáltalán nem ismerek el: erre szeretném nyomatékosan figyelmeztetni! –, nekem ugyan mi hasznom van abból, ha vallomástételre jelentkezem?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy mi haszna van belőle, azt kérdezi? Hát nem tudja, milyen büntetésmérséklés jár a vallomástételért? Hiszen az ügynek milyen szakaszában jelentkezik? Erre gondoljon! Akkor, amikor egy másik ember már vállalta a bűncselekményt, és ezzel mindent összekavart. És megesküszöm önnek, mindent úgy rendezek el, hogy a jelentkezése váratlan legyen. Elfelejtem a „sejtésemet”, elejtem az összes gyanúokot, úgyhogy a bűntett valamiféle elmezavar következményének tűnik majd, mint ahogy voltaképp az is. Bizony az, ne szégyellje ezt bevallani magának.
A BŰNÖS
Nem kell. Nem éri meg. Nem érdekel a mérséklésük.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Lám, lám, ettől féltem. Éppen ettől féltem: amilyen büszke ember, elutasítja az engedményünket. Pedig ne vesse meg az életet, ezt nem szabad, sok van még ön előtt. Már hogyne kellene önnek az engedmény!
A BŰNÖS
Mi az a sok, ami még előttem van?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Az élet, uram! Nem próféta ön, mit tudhatja, mi következik. Nem örökre szól az a lánc.
A BŰNÖS
No és mérséklés is lesz, ugye?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Mitől fél? Talán a megszégyenüléstől? Mert hogy fél, azt megértem, de mégis azt mondom: önnek nem volna szabad félnie, szégyellnie a vallomástételt.
A BŰNÖS
Ugyan, fütyülök rá!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ez az! Fütyül rá! De hát igazán olyan sokat élt már? Igazán oly sok mindent megértett, hogy joga van fütyülni rá? Tudja, mit mondok én önnek? De csak magunk közt, természetesen, hiszen ilyet nem szabadna kimondanom. Még jó, hogy azt a vénasszonyt ölte meg! Hiszen ha más elméletet eszel ki, százszor szörnyűbb tettet is elkövethetett volna. De ha meg tudta tenni, amit tett, legyen most is bátor, így kívánja az igazság. Tudom, most nem hisz nekem. Most nem érdekli az élet, fütyül rá, hallani se akar róla. De mindez elmúlik, higgyen nekem, kérem, könyörgök önnek: higgye el, ráébred még az élet örömére!
A BŰNÖS
De hát kicsoda ön? Próféta vagy vizsgálóbíró? És melyik szerepéből prédikálja nekem a bölcs igéit?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Hogy ki vagyok? Egy ember, aki megtette már az útja egy részét, és tanult egyet-mást útközben. Tudom, ezzel az őszinteséggel rossz prókátora vagyok a magam ügyének, hiszen ön gyűlöli, ha okítják. Tudom és megértem, hisz van-e ostobább annál, mint azt prédikálni, amit nekünk is prédikáltak annak idején: majd ha többet tapasztaltál, te is megérted! De mit tegyek? Nem mondhatok mást, mint amit hiszek, semmiképp sem, még akkor sem, ha tudom, hogy önt ezzel elriasztom. Ezért újra csak megismétlem: ne nyilatkozzék olyan fölényesen az életről, mintha mindent tudna róla! Ne tegye ezt, mert…
A BŰNÖS
Mikor szándékozik letartóztatni?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Egy vagy két napot még adhatok. Addig még sétálhat, gondolkodhat.
A BŰNÖS
No és ha megszököm?
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Nem szökik meg, dehogyis szökik meg. Hiszen ön már nem hisz az elméletében. Akkor meg miért szökne meg?
A BŰNÖS
Nagyon biztos a dolgában.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Ha nem lennék biztos, már ne haragudjék, nem jöttem volna el. Hiszen nekem is van kötelességem, igen, kérem: kötelességem, és azt sem szeghetem meg. Aminthogy abban is bizonyos vagyok, hogy ha lakat alá teszem, nem múlik el egy hónap, mondjuk kettő, talán három, és önként jön majd hozzám vallomást tenni. Szilárd meggyőződésem, hogy vállalni akarja majd a szenvedést. Nekem most nem hiszi el persze, de eljut majd ide, ismerem én önt, higgye el, nagyon jól ismerem. Mert nagy dolog a szenvedés, igazán nagy dolog. Ne arra gondoljon most, hogy egy pocakos vizsgálóbíró áll ön előtt, azért tudom én, amit tudok, ne nevessen ki érte: talán mégsem olyan bolond az a mázoló, hogy szenvedni akar. De nem ám, uram, mert lehet, hogy egyedül a szenvedés által tudjuk megszerezni a nyugalmunkat. És az olyan ember, mint ön, hogyan élhetne nyugalom nélkül?
A bűnös feláll, és fogja a sapkáját.
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Sétál egyet? Szép este van. Csak zivatar ne legyen. Bár talán nem is ártana, ha kicsit lehűlne a levegő.
A BŰNÖS
Eszébe ne jusson azt hinni, hogy bármit is beismertem. Ön különös ember, kétségtelenül érdekes is, és én csupa kíváncsiságból végighallgattam, de nem ismertem be semmit. Ezt ne felejtse el!
A VIZSGÁLÓBÍRÓ
Jó, jó, nem felejtem el; ne féljen, úgy lesz, ahogy kívánja. Csak ön ne felejtse el, hogy már nem nagyon sokáig sétálhat. És volna még egy apró kérésem, minden eshetőségre. Talán kellemetlen kérés, nem mondom, de fontos: abban az esetben, ha, nem hiszem ugyan, hogy ez bekövetkezhet, egyáltalán nem tételezem fel önről, de hogy minden lehetőséget számba vegyünk, szóval ha mégis kedve támadna a következő negyven-egynéhány órán belül másképp vetni véget a dolognak, és valami számomra hihetetlen módon kezet emelni magára – képtelen feltevés, természetesen, kérem, bocsássa is meg –, de ha mégis, akkor hagyjon hátra egy rövid, de velős kis feljegyzést, két sort mindössze, két sor elég. Mert az embernek, ugye, vannak sejtései, rokonszenvet is érezhet, tesz is egyet-mást ennek érdekében, de az igazság az más, kérem, az igazságnak ki kell derülnie, fehéren-feketén. Hát ne felejtse: két sor is elég…
A lány szobája.
A BŰNÖS
Olyan szürke volt. Néztem, hogy folyik, viszi az ágakat. Milyen egyszerű lenne. Vinne engem is. Végre nyugalom. Végre béke. Csak előre kellene hajolni, még előbbre, még előbbre… De nem! Még élek! Nem igaz, hogy az életem megszűnt azzal a vénasszonnyal. Jöjjön el neki a mennyek országa, de… Elég volt, anyó, ideje, hogy nyugodni térj! Hagyj nekem békét! Elég volt. Itt most már az értelem és a világosság országa fényesedik. Az akarat és az erő országa. Most majd elválik. Majd meglátjuk, ki marad felül!
A LÁNY
És a bűnét hogy akarja jóvátenni?
A BŰNÖS
Bűn? Micsoda bűn? Mert megöltem egy ocsmány, kártékony férget, egy vén uzsorást, aki mindenkinek csak ártott, akinek a megöléséért negyven bűnt meg kellene bocsátani, mert csak a szegények vérét szívta – hát ezért lennék én bűnös? Mit kell nekem jóvátennem? Mind azt ordítják nekem: bűn! bűn! bűn! De hát vért ontanak és ontottak, mióta a világ világ, ömlött a vér mindig, mint a zuhatag, és a vérontókat később az emberiség jótevőinek nevezték! Nem értitek? Én is jót akartam az embereknek, száz jót, ezer jót tehettem volna e helyett az ostobaság helyett, sőt nem is volt ostobaság, csak ügyetlenség, hiszen az elgondolás egyáltalán nem volt olyan ostoba, mint amilyennek most látszik, a kudarc után. Ezzel az ostobasággal csak a függetlenségemet akartam biztosítani, megszerezni a szükséges eszközöket az élethez, és az eredmény mindent igazolt volna. Bizony ám, ha nem vallok kudarcot, nem bűnösnek neveznétek ti sem, hanem hősnek, jótevőnek!
A LÁNY
Jaj, nem, nem így van! Hogy mondhat ilyet? Egy ártatlan embert megölni, hogy magának jobb legyen, vagy akármiért. Hogyan mondhat olyat, hogy hős is lehetne?
A BŰNÖS
Jó, a mód nem volt a leghelyesebb, azt elismerem. De nem fér a fejembe, mért tiszteletre méltóbb bombákkal, katonákkal pusztítani az embereket? Az erkölcsi aggály csak az erőtlenség jele. Hiszen az az én bűnöm, hogy már az első lépés után összecsuklottam, semmi más. Jaj, soha ilyen tisztán nem láttam, miért bűn, amit tettem!
A BARÁT
Egy ismerősöm a minap – az hírlik róla, haladó elme –, nos, ő mondta nekem a minap: tudja, barátom, eddig arra tanítottak bennünket, hogy „szeresd felebarátodat”, és azt hitték, akkor rendben lesz a világ. Pedig mit eredményezett ez valójában? Hogy kettéhasítottam a köntösömet, és megosztottam a felebarátommal, s így aztán mindketten félmeztelenek maradtunk. Mint a közmondás tartja: „Aki két nyulat hajt, egyet sem fog.” Bizony, ma már a tudomány is azt hirdeti: szeresd mindenekelőtt önmagadat, mivel az embernek semmi sem fontosabb, mint a saját érdeke. És nemcsak az embernek, a világnak is. Hiszen minél több az elégedett ember, aki meg tudja szerezni magának, ami kell, annál szilárdabb a társadalom, annál több erő szabadul föl a közügyekre. Egyszóval: ha kizárólag és csupán magamnak szerzek, azzal szerzem a legtöbbet mindenki számára – ez ma már tudományos faktum. Ehhez mit szólsz, barátom?
A BŰNÖS
Tudnom kellett volna: ez az egyetlen bűnöm. Hogy mertem én, aki ismerem magam, hogy mertem én baltát fogni, bevérezni a kezem! Tudnom kellett volna előre. Hiszen tudtam is. Csak reménykedtem. Hogy talán Napóleonnak is lehettek kételyei. De nem, azok az emberek nem ilyen fából voltak faragva. Az igazi uralkodó, akinek mindent szabad, gondolkodás nélkül áldoz fel akár százezer embert is. Igen, annak aztán mindent szabad. A vénasszony ostobaság! A vénasszony hiba volt, de ez nem lényeges. Tennem kellett valamit, hogy minél hamarabb áthágjam a törvényt. Mert nem embert, egy elvet akartam megölni! És mi lett belőle? A vénasszonyt megöltem, de a törvényt nem tudtam megölni magamban. Igen, csak ölni tudtam, semmi mást. Ne prédikálj nekem a közjóról, te tökfilkó! Én is csak egyszer élek, nem tudom kivárni a „közboldogulást”! Én is élni akarok, igazán élni, vagy inkább ne is létezzem. Egyszerűen nem volt kedvem nézni az anyám nélkülözését és várni a „közboldogulást”. Hogy képzelitek ti ezt, mi? Megyek, lerakok egy téglát a „közboldoguláshoz”, és máris békesség költözik a szívembe! Mi több: máris megtettem a kötelességem a világgal szemben. Haha! És az én boldogulásommal ki törődik? A világ, mi? Vagy az emberek? Az ilyen derék vizsgálóbíró, az igen, az segít, hogy megismerjem a
„közboldogulást”!
A BARÁT
Elmegyek, barátom. Majd észhez térsz, és akkor gondolkozol. És azt is megérted, hogy nem az eszközeid voltak a legrosszabbak, hanem az eszme, amit kergetsz. Nem az a te legnagyobb bűnöd, hogy megölted az öregasszonyt, hanem amiért megölted. Az elméleted hibás, barátom, és akkor értesz majd meg mindent, ha ezt megérted.
A BŰNÖS
Mért volna az én elméletem nagyobb ostobaság, mint más gondolatok és elméletek, amelyek csak úgy hemzsegnek, tülekszenek, mióta világ a világ? Miért, mondd meg? Csak józanul, a hétköznapi befolyásoktól mentesen kell szemlélni a világot, és kitűnik, hogy az én elméletem nem is olyan furcsa. Mért olyan képtelenség, amit tettem? Azért, mert gonosztett? De ki határozza meg, mi a gonosztett? Az ilyenek, mint ez a te rokonod, a kis pocakjával, akinek soha nem kell azon törnie a fejét, mit eszik holnap, és miből vesz ruhát. Úgy ám, barátom! Az én lelkiismeretem nyugodt: nem vagyok bűnös. De bűncselekmény történt, az kétségtelen, vétettem a törvény ellen, hát jó, üssék le a fejem a törvény betűjéért, és kész. De akkor töröljék a történelemkönyvekből az emberiség minden jótevőjét, akik mind megszegték és megsemmisítették a törvényt, bizony, mert azokat is ki kellett volna végezni a törvény betűje szerint, mindjárt az első lépésüknél. Mert mi a különbség közöttük és közöttem? Hogy ők felkerültek, tehát igazuk volt, én pedig alulmaradtam, tehát nem is volt jogom azt cselekedni, amit tettem.
A BARÁT
De mért maradtál alul? Nem azért, mert ostobább vagy, nem, nem azért. Te kiváló ember vagy, és mégis alulmaradtál. Hát miért maradtál alul?
A BŰNÖS
Mondd meg, te mindent tudó! Rajta, oktass ki te is, hadd világosodjék meg végre az igazság.
A BARÁT
Nem, te okosabb vagy nálam, sokkal okosabb és tehetségesebb. Én meg nem is vagyok mindent tudó. Csak néha gondolkozom a világon. De minek is magyarázkodom. Ha igaz lenne, amit az ismerősöm mondott, az az állítólagos szabadgondolkodó, ha igaz lenne, hogy „szeresd mindenekelőtt önmagadat”, hogy azzal szerzel a legtöbbet mindenki számára, ha kizárólag és csupán magadnak szerzel – bizony akkor nem maradtál volna alul. Nem tudom én, mit szándékoztál azzal a pénzzel kezdeni, de bizonyos, úgy bizony, egészen bizonyos, sok jót tehettél volna, ha a magad tehetségére fordítod. De nem tudod, látod, itt a bökkenő, hogy nem tudod. Mert te is érzed, és nem is tudom, mért nem mered bevallani magadnak, hogy nemcsak hibás, amit tettél, de igaztalan is. És nemcsak a tetted igaztalan, a gondolat is, amiért tetted. Látod, barátom, és ne szidj, hogy okítalak, látod, az eszméd se véd meg attól, hogy alulmaradj, pedig az igaz eszme, te is tudod, megvéd az elbukástól. Az igaz eszme jegyében meghalhatsz, bizony, de el nem bukhatsz. Te pedig, te pedig elbuktál.
A BŰNÖS
Azt mondod, elbuktam?
A BARÁT
Én csak beszélek, látod, pedig te mindent jobban tudsz nálam. Csak valahogy nem mered kimondani. A baltát felemelni talán könnyű, rettenetes ilyet mondani, de mégis könnyű, ha van miért. És te azt hitted, van miért, és azért gondoltad, hogy neked többet szabad, mint másnak. Pedig te is tudod, most már tudod, csak még nem mered bevallani, hogy így nem lehet. Így nem szolgálhatod se a magad, se a mások javát, így nem, hiába mondod, hogy hitvány volt az a vénasszony, hiába, látod, megbénít, amit tettél, és nem a vér, nem az. Az bénít meg, hogy tévedtél, mert nem igaz, nem, nem igaz, hogy a kiválasztottaknak mindent szabad. Nem azért nagy a te bűnöd, amiért mondod, hogy kiválasztottnak tudtad magad, pedig nem vagy az, hanem mert azt hitted: a kiválasztottak bármit tehetnek. Értsd meg, valld be magadnak, vagy nem is, hiszen te is tudod, kell hogy tudjad; aki az embert nem becsüli semmire, magamagát is megalázza és tönkreteszi.
A BŰNÖS
És te, te nem szólsz semmit?
A LÁNY
Micsoda életet élek én, hogy mások felett ítélhessek?
A BŰNÖS
Meglesz, amit akartok, ne féljetek! Meglesz. Elegem van…
A LÁNY
Nem! Ne így. Így olyan, mintha a folyónak menne, olyan értelmetlen.
A BŰNÖS
Ezek a bárgyú, vadállati pofák majd körém csődülnek, rám meresztik a szemüket, ostoba kérdéseket tesznek fel, egyetlen szavamat sem értik – és még értelme is legyen?
A LÁNY
Igen! Igen. Ha te tudod, hogy mit akarsz, akkor igen.
A BŰNÖS
De minek ez az oktalan megpróbáltatás? Mire jó, szeretném tudni. Vagy a húszévi kényszermunka után, ha már egészen megtörtem, akkor jobban tudom majd, hogy mit akarok?
A LÁNY
Jaj, az nem lehet! Te nem törhetsz meg, ugye nem?
A BŰNÖS
Kíváncsi vagyok, megszelídül-e annyira a lelkem a következő tíz-húsz évben, hogy térden csússzam előttük, és minden második szavammal zsiványnak nevezzem magam? Mert ez kell nekik, csak ez. Nehogy azt hidd, hogy az igazság. Csak az, hogy aki különbözik tőlük, térden állva zsiványnak nevezze magát!
A LÁNY
Azt nem szabad! Nem, te nem vagy zsivány. Én tudom. Te, te azok közül való vagy, akik ha megtalálják a hitüket, mindent kiállnak, minden rosszat, minden szenvedést, mindent, mindent! Neked meg kell találnod a hitet, amiért élhetsz, amiért élned kell, és akkor lesz életed, igen. Igen, biztos, hogy lesz.
A BŰNÖS
És mi kell ehhez, mondd? Mondd meg, mi kell?
A LÁNY
Nem tudom. Csak annyi, azt hiszem, csak annyi, hogy tudd, mi a jó és mi a rossz. Mi a rossz meg a jó. Akkor van értelme.
A BŰNÖS
Csak ennyi? És akkor van értelme?
A LÁNY
Van! Tudom. Bizonyosan tudom. Egészen bizonyosan tudom.
Fejezetek Leninről
In memoriam Jelizaveta Drabkina:
elvtársnak elvtárs, eszménynek eszmény, embernek ember, asszonynak gyönyörű, a meggyőződésében tántoríthatatlan, a szenvedéstől megváltoztathatatlan, a haláltól legyőzhetetlen.
In memoriam Jelizaveta Drabkina:
tanítóm és társam a tegnapban, a mában, a holnapban, tanítónk és társunk a történelemben.
Nagy a kérésem hozzátok: ne hagyjátok, hogy az Iljics halála miatt érzett fájdalmatok személyének külsődleges tiszteletében nyilvánuljon meg. Ne állítsatok neki emlékművet, ne nevezzetek el róla palotákat, ne rendezzetek nagyszabású ünnepségeket emléke tiszteletére. Mindennek ő életében oly kis jelentőséget tulajdonított; annyira terhes volt számára mindez. Gondoljatok arra, milyen szegény országunk, s mennyi még a tennivaló. Ha tisztelni akarjátok Vlagyimir Iljics nevét, építsetek bölcsődéket, óvodákat, lakóházakat, iskolákat, könyvtárakat, gyógyszertárakat, kórházakat, gyermekotthonokat. És mindenekelőtt életetekkel kövessétek Iljics elveit.
Nagyezsda Krupszkaja
KRUPSZKAJA
Abban az időben azoknak, akik előzetes letartóztatásban voltak, annyi könyvet lehetett bevinni, amennyit csak akart az ember. A könyveket elég felületesen vizsgálták át, és így természetesen nem vették észre a betűk közepébe rótt apró pontokat vagy az alig észlelhető elszíneződést, amit a könyv lapjain a tejjel való írás okozott. Vlagyimir Iljics, hogy rajta ne kapják a titkosíráson, kenyérbélből kis „tintatartókat” gyúrt, ezeket megtöltötte tejjel, s amikor megzördült a kémlelőablak retesze, gyorsan bekapta. „Ma tizenhat tintatartót ettem meg” – jegyezte meg tréfásan egyik levelében.
LENIN
1896. január 12. Kedves Nővérkém! Tegnap élelmiszert kaptam tőled, és éppen előtte másvalaki is hozott mindenféle ennivalót, ilyenformán hát komoly készletek gyűltek össze nálam: például nyugodtan nyithatnék teaüzletet, de azt gondolom, nem engedélyeznék, mert az itteni kantinnal való konkurenciában kétségtelenül enyém lenne a győzelem. Utóirat: Ha netalán még egyszer meglátogatsz itt – kérlek, hozzál egy fém irónt, kicserélhető grafittal. A közönséges faceruzák használata itt kényelmetlen: kések tartása tilos. A fegyőrt kell megkérni, hogy a ceruzát kihegyezze, az pedig nem túlságosan szívesen és nem minden huzavona nélkül hajtja végre az ilyen megbízásokat.
KRUPSZKAJA
Bármilyen önuralma volt is Vlagyimir Iljicsnek, bármennyire beleilleszkedett a börtönélet kereteibe, őt is nyilvánvalóan kínozta a rabság fojtogató levegője, és elfogta a szabadság utáni vágy. Egyik levelében a következő tervet írta meg. Amikor sétára vitték őket, a folyosó egyik ablakából egy szempillantásra láttak egy darabkát a Spalernaja utca járdájából. Nos, Vlagyimir Iljics azt gondolta ki, hogy Apollinarija Alekszandrovna Jakubova és én meghatározott időpontban álljunk oda erre a járdadarabkára, hogy láthasson minket. Apollinarija valamilyen okból nem tudott velem tartani, de én egy ideig nap nap után elmentem, és sokáig álldogáltam a megjelölt helyen.
LENIN
Ob, vasúti állomás, 1897. március 2. Még egyszer írok neked, drága anyuskám, útközben. Még további két napig tart az út. Most lovas szánon átkeltem az Obon, és már megvettem a vasúti jegyeket Krasznojarszkig. Elég jól utaztunk – de a meleg (jobban mondva nagyon meleg) ruházatot csak azért tudtam nélkülözni, mert az út rövid ideig – még egy óráig sem – tartott. Ha szánon kell utaznom tartózkodási helyemig, akkor természetesen irhabundát, halinacsizmát, sőt talán sapkát is be kell szereznem. A nyugat-szibériai útvonalon, amelyen most végigmentem, meglepően egyhangú a táj: kopár és kietlen sztyeppe. Se települések, se városok, csak nagy ritkán egy-egy falu, néha erdő, és különben csak sztyeppe. Később, azt mondják, a tajga következik, aztán Acsinszkától kezdve hegyek. Kemény a hideg, több mint húsz fok, de hasonlíthatatlanul könnyebben elviselhető, mint Oroszországban. A szibériaiak azt állítják, hogy ez a levegő „lágyságának” köszönhető.
LENIN
Április 17. Tegnap három levelet kaptam tőletek, drága anyuskám. Ma részletesebben tájékozódtam azokról a falvakról, amelyeket számunkra kijelöltek. Én Susenszkoje faluba kerülök. Ez egy nagy falu járási székhellyel, a Jenyiszej jobb partján terül el.
LENIN
Május 18. Susenszkoje – vagy Su-su-su, így neveztem tréfásan végleges nyugvóhelyemet – egész rendes falu. Igaz, meglehetősen kopár helyen fekszik, de nem messze tőle az erdő. A Jenyiszejhez nem vezet út, de a Sus folyó közvetlenül a falu mellett folyik, ezenkívül nem messze van a Jenyiszejnek egy meglehetősen nagy mellékfolyója, és ott lehet majd fürödni. A látóhatáron emelkednek a szajáni hegyek vagy nyúlványaik; némelyik hegy egészen fehér, és aligha olvad el rajta valaha is a hó. Tehát festői szépségek is akadnak, és nemhiába írtam még Krasznojarszkban verset: „Susában a Szaján lábánál…”, de az első verssornál több, sajnos nem tellett tőlem! Az időjárás rendkívül változékony. Tegnap például vadászni mentem; reggel pompás idő volt, egészen meleg, nyári nap. Este hirtelen csúnya, fagyos szél kerekedett, s ráadásul az eső is megeredt. Nyakig lucskosan érkeztünk haza, s ha nem lett volna prémruhánk, megfagytunk volna az úton. Az itteniek azt mondják, hogy Szibériában az ilyen esetek nyáron sem mennek ritkaságszámba, és ők még nyáron is prémruhát visznek magukkal, ha valahová utaznak.
LENIN
Július 19. Azt kéred, húgocskám, írjam le a Su-su-su falut… Nagy falu, néhány, eléggé piszkos utcája van – minden olyan, amilyen efféle helyen lenni szokott. A sztyeppén terül el – kert és általában növényzet nincs. A falut trágya övezi; azt itt nem hordják ki a földekre, hanem pontosan a falu határában ledobják, ezért ha valaki kimegy a faluból, majdnem mindig át kell mennie bizonyos mennyiségű trágyán. Közvetlenül a falu mellett folyik a Sus folyócska, amely egészen sekély. A másik oldalon van a „liget”, ahogy ünnepélyesen nevezik a parasztok – a valóságban egy nagyon silány, erősen megkopasztott erdőcske, még igazi árnyék sincs benne. A hegyek – ezekről a hegyekről nagyon pontatlanul nyilatkoztam, mert innen 50 versztnyire vannak, és így csak nézni lehet őket, pontosan ugyanúgy, ahogy Genfből látni a Mont Blanc-t. Ezért arra a kérdésedre, hogy „milyen hegyeket másztam meg”, csak azt válaszolhatom: az úgynevezett „ligetben” levő nyomorúságos homokbuckákat; homok itt általában bőven van.
LENIN
Augusztus 17. Magamról tulajdonképpen nincs mit írnom. A leveleim azért is rövidek, mert az élet túlságosan egyhangú; a külső körülményeket mind leírtam már; ami pedig a belsőket illeti, egyik nap csak abban különbözik a másiktól, hogy ma az egyik könyvet olvassa az ember, holnap a másikat; ma jobbra sétál ki a faluból, holnap balra; ma az egyik munkáját írja, holnap a másikat.
LENIN
1898. január 24. Nagyezsda Konsztantyinovnát azzal biztatják, hogy az Ufa kormányzóságban eltöltendő három évét kétévi susai száműzetésre változtatják, én hát várom őt. Sőt lakást is készítek neki elő – házigazdáimnál a szomszéd szobát. Ha nyáron még több vendég jön, akkor igénybe vehetjük az egész házat (a háziak az udvarba költöznek egy régi házikóba) – és ez sokkal kényelmesebb lenne, mint itt saját háztartást berendezni. Csak azt nem tudom, hogy Nagyezsda Konsztantyinovna ügye tavaszig elintéződik-e: azt mondják, hogy februárban, de hiszen sok mindent mondanak.
KRUPSZKAJA
Alkonyodott, mikor anyámmal megérkeztünk Susenszkojéba. Vlagyimir Iljics épp vadászni volt. Leraktuk a csomagjainkat, és bevezettek minket egy parasztházba. Szibériában a parasztok házai nagyon tiszták, a padlót házilag szőtt futószőnyegek borítják, a falakat hófehérre mázolják és fenyővel díszítik. Vlagyimir Iljics szobája kicsi volt, de szintén tiszta. Végre Vlagyimir Iljics hazatért a vadászatról. Csodálkozott, hogy világosság van a szobájában. A házigazda azt mondta neki, hogy Oszkar Alekszandrovics jött el ittasan, és szanaszéjjel dobálta minden könyvét. Iljics egy-két ugrással a tornácon termett; itt találkoztunk össze, abban a pillanatban léptem ki a házból.
LENIN
1898. május 10. Végre a vendégek is megérkeztek hozzám, drága anyuskám. Május hetedikén este érkeztek, nekem meg éppen ezen a napon jutott eszembe, hogy vadászni megyek; így hát nem találtak otthon. Úgy látom, Nagyezsda Konsztantyinovna nincs jó színben – itt jobban kell majd törődnie az egészségével. Rólam Jelizaveta Vasziljeva azt mondta: „Ej, de meghízott!” – mint látod, olyan vélemény, hogy jobb nem is kell. Nagyezsda Konsztantyinovna ideutazását tragikomikus feltételhez kötötték: ha nem megy férjhez azonnal, akkor vissza Ufába! És minthogy én a legkevésbé sem vagyok hajlandó ezt megengedni, máris megkezdjük a „lótás-futást”, hogy böjt előtt összeházasodhassunk: talán mégiscsak remélhető, hogy a szigorú felettes hatóság ezt a házasságkötést eléggé „azonnalinak” fogja minősíteni?!
KRUPSZKAJA
1898. május 10. Kedves Marija Alekszandrovna! Végre megérkeztünk Susenszkojéba, és beváltom az ígéretemet – megírom, milyen színben van a fia. Szerintem remekül összeszedte magát. Egy itt lakó lengyel nő azt mondja: Uljanov úr mindig jókedvű. – Szörnyen lelkesedik a vadászatért, itt általában mindenki szenvedélyes vadász, és így feltehető, hogy hamarosan az én érdeklődésem középpontjába is mindenféle kacsák, vadkacsák és hasonló vadállatok kerülnek.
KRUPSZKAJA
Június 14. Kedves Marija Alekszandrovna! Vologya itt ül, és elmélyedten beszélget a molnárral, én pedig leültem, hogy írjak Magának egy kicsit. Nem tudom, mivel kezdjem, egyik nap olyan, mint a másik, események nincsenek. Úgy rémlik, mintha egy örökkévalóság óta élnénk Susában. Esténként mindennap sétálunk, anyám messzire nem megy, mi azonban néha távolabbra is elmegyünk. Itt a levegő este egyáltalán nem párás, és a séta nagyon jólesik. Igaz, sok a szúnyog, de mi hálókat varrtunk magunknak. Vadászat helyett Vologya megpróbált áttérni a halászatra, egyszer egy éjszakára a Jenyiszejen túlra ment menyhalat fogni, de a legutóbbi kirándulása után, amikor egyetlen halacskát sem sikerült fognia, valahogy nem esik szó többé a menyhalakról.
KRUPSZKAJA
Augusztus 16. Az utóbbi napokban megindult az „idegen törzsbeliek”, vagyis a másutt letelepített száműzöttek inváziója, ami békés életünkben egész felfordulást okozott. Különösen fárasztottak minket a „gazdasági” beszélgetések lovakról, tehenekről, sertésekről. Itt mindenki lelkesen gazdálkodik, még mi is akartunk szerezni egy fél lovat, de a mi fél lovunkról kiderült, hogy egy agyonhajszolt gebe, amely három versztet másfél óra alatt tesz meg. Kénytelenek voltunk hát a lovat visszaadni, s gazdasági vállalkozásunk kudarcba fulladt. Ellenben buzgón gyűjtünk gombát. Vologya először kijelentette, hogy gombát szedni nem tud és nem szeret, most pedig alig lehet kivonszolni az erdőből, valóságos „gombaláz” fogta el. Jövőre veteményeskertet akarunk ültetni. Vologya már elszerződött a veteményes ágyak kapálására. Ez testgyakorlás lesz neki. Egyelőre buzgón vadászik. Fajdkakasokat lő, mi pedig esszük és dicsérjük.
KRUPSZKAJA
Szeptember 11. Ilyen ostobaságokról írok, de nem történik semmi. Az események egyhangúsága mellett az ember valahogy teljesen elveszti az időérzékét. Egyszer Vologyával odáig süllyedtünk, hogy sokáig nem tudtunk visszaemlékezni, vajon V. V. tegnapelőtt volt-e nálunk, vagy tíz nappal azelőtt. Egész csomó dolgot kellett átgondolni, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Csak nagy nehezen sikerült.
LENIN
November 11. Megkaptuk a leveledet, húgocskám, és nagyon örültünk neki. Nyomban elővettük a térképet, és kezdtük nézegetni, hol az ördögben is van az a Brüsszel. Megállapítottuk, és gondolkodni kezdtünk: egy macskaugrás Londontól is, Párizstól is, Németországtól is, tehát úgyszólván Európa kellős közepén… Bizony, irigyellek. Száműzetésem első időszakában még csak látni sem akartam Európai-Oroszország és Európa térképét, gyakran olyan keserűség fogott el, amikor kiterítettem, és nézegetni kezdtem rajta a különböző fekete pontokat. Most azonban nem így van, már beletörődtem, és nyugodtan nézegetem a térképet; gyakran arról is elábrándozunk, hogy a „pontocskák” közül melyikbe szeretnék eljutni majd. A száműzetés első felében, úgy látszik, többet néztem hátra, most meg – előre nézek.
KRUPSZKAJA
November 22. Most Vologya már határozottan és véglegesen nekilátott a könyvének; szörnyen fukarkodik az idővel. Kéri, hogy reggelenként 8-kor, sőt fél 8-kor keltsem fel, persze az én keltésem többnyire eredménytelen, dörmög, dörmög, a fejére húzza a takarót, és újra elalszik. A könyvön kívül másik foglalkozása – a korcsolyázás. Vologya kitűnően korcsolyázik, sőt kezét szürke zakójába dugja, mint a vérbeli sportemberek. Én egyáltalán nem tudok korcsolyázni; számomra egy karosszéket állítottak fel, és a körül próbáltam csúszkálni. Anyám elégedetlen Vologyával: nemrég Vologya a fajdkakast a legkomolyabban libának hitte, s evés közben dicsérte: jó a liba, nem zsíros. Aztán van még egy szórakozásunk. Karácsonyra a városba készülünk, Vologya erre az időre sakkot készít, és élethalálharcot akar vívni Lepesinszkijjel. A sakkfigurákat Vologya fakéregből faragja, többnyire esténként, amikor már végleg „kiírta magát”. Néha tanácsot kér tőlem: milyen fejet faragjon a királynak vagy milyen legyen a királynő dereka. A sakkjátékhoz édeskeveset értek, a lovat összetévesztem az elefánttal, de bátran adok tanácsot, és a Vologya keze alól kikerülő figurák csodálatosak.
KRUPSZKAJA
Tolsztoj írta valahol, hogy az utas az út első felében rendszerint arra gondol, amit maga mögött hagyott, a másik felében pedig arra, mi vár rá. Így van ez a száműzetésben is. Az első időben inkább a múlt tanulságait összegeztük. A száműzetés második felében már főleg arra gondoltunk, mit hoz számunkra a jövő. Iljics mind többet gondolkodott azon, mit kell tenni, hogy a pártot kivezessük nehéz helyzetéből. Alig aludt, borzasztóan lefogyott. Álmatlan éjjeleken minden részletében átgondolta tervét, megvitatta Krizsanovszkijjal, velem, írt róla Martovnak, s így, levelezés útján megbeszélte vele a külföldre utazást.
KRUPSZKAJA
1900. január 19. Kedves Marija Alekszandrovna! Végre tisztázódott a kérdés: mehetünk Oroszországba, a száműzetés idejét nem szándékoznak meghosszabbítani. Most másról nem is beszélünk, csak az utazásról. Tekintettel a hidegre, csukott szánt akartunk rendelni, de a városban nem lehet szerezni. Meleg holmink sok van, csak nem fagyunk meg, aztán az idő enyhül, úgy látszik: Oszkár tegnap egy felhőcskét látott, ma reggel pedig csak 28 fokot mértünk. Az a legnagyobb baj, hogy anyám folytonosan meghűl, most újra köhög. Én Vologyával a legnagyobb fagyban is mindennap kijárok, és hozzászoktunk a levegőhöz, de hogy anyám hogyan teszi meg az utat, azt nem tudom. Hát, a viszontlátásra. Sokszor csókolom. Manyácskát és Anyutát is csókolom, sajnálom, hogy nem juthatok el Moszkvába. Anyám üdvözletét küldi. Nágya.
NARRÁTOR
1917. november 27-én a Népbiztosok Tanácsának megkeresésére megérkezett a német kormány válasza, hogy hajlandó a béketárgyalásokra. December 15-én Szovjetköztársaság és a központi hatalmak négy hétre fegyverszünetet kötöttek. December 22-én Breszt-Litovszkban megkezdődtek a béketárgyalások. A németek azt követelték, hogy a szovjetek mondjanak le a központi hatalmak hadserege által elfoglalt területekről: Lengyelországról, Litvániáról, a Baltikum déli részéről. A szovjet küldöttség nem írta alá a békeszerződést; a párt Központi Bizottsága ismételten a tárgyalások elhúzása mellett döntött. Február 17-én a németek bejelentették, hogy a fegyverszünetet befejezettnek tekintik, és támadást indítottak.
NARRÁTOR
Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottságának 1918. február 17-i, esti ülésének szavazása.
NARRÁTOR
Ki szavaz arra, hogy a béke aláírása céljából haladéktalanul új tárgyalásokat javasoljunk Németországnak?
Buharin: ellene.
Lomov: ellene.
Trockij: ellene.
Urickij: ellene.
Joffe: ellene.
Kresztyinszkij: ellene.
Lenin: mellette.
Sztálin: mellette.
Szverdlov: mellette.
Szokolnyikov: mellette.
Szmilga: mellette.
NARRÁTOR
Ellene hatan, mellette öten.
NARRÁTOR
Ki szavaz a forradalmi háborúra?
NARRÁTOR
Mellette – senki.
NARRÁTOR
Ki szavaz arra, hogy teljes ellenállást tanúsítsunk, ha Németország támadást indít?
Buharin: mellette.
Lomov: mellette.
Trockij: mellette.
Urickij: mellette.
Joffe: mellette.
Kresztyinszkij: mellette.
Lenin: mellette.
Sztálin: mellette.
Szverdlov: mellette.
Szokolnyikov: ellene.
Szmilga: mellette.
NARRÁTOR
Mellette tízen, ellene egy.
NARRÁTOR
Ki szavaz arra, hogy várjunk a béketárgyalások felújításával mindaddig, amíg kellőképp felmérhető lesz a német támadás, és ki nem derül, hogy milyen hatást gyakorol ez a munkásmozgalomra?
Buharin: mellette.
Lomov: mellette.
Trockij: mellette.
Urickij: mellette.
Joffe: mellette.
Kresztyinszkij: mellette.
Sztálin: ellene.
Lenin: ellene.
Szverdlov: ellene.
Szokolnyikov: ellene.
Szmilga: ellene.
NARRÁTOR
Mellette hatan, ellene öten.
NARRÁTOR
Elvileg megengedhető-e az imperialista Németországgal való béke aláírása az ismert feltételek mellet?
NARRÁTOR
Mindenki arra szavaz, hogy megengedhető.
NARRÁTOR
Mit válaszoljunk a főparancsnokságnak? Ki szavaz arra, hogy ellenállást kell tanúsítani, s visszavonulásunk esetében meg kell semmisíteni minden ingóságot és hadianyagot, amely Németország számára hasznos?
Buharin: tartózkodik.
Lomov: tartózkodik.
Trockij: mellette.
Urickij: mellette.
Joffe: mellette.
Kresztyinszkij: tartózkodik.
Lenin: tartózkodik.
Sztálin: nem vesz részt a szavazásban.
Szverdlov: tartózkodik.
Szokolnyikov: tartózkodik.
Szmilga: tartózkodik.
NARRÁTOR
Mellette hárman, ellene senki, tartózkodnak nyolcan.
NARRÁTOR
Ha ténnyé válik a német támadás, Németországban és Ausztriában viszont nem következik be a forradalmi fellendülés, megkötjük-e a békét?
Buharin: tartózkodik.
Lomov: tartózkodik.
Trockij: mellette.
Urickij: tartózkodik.
Joffe: tartózkodik.
Kresztyinszkij: tartózkodik.
Lenin: mellette.
Sztálin: mellette.
Szverdlov: mellette.
Szokolnyikov: mellette.
Szmilga: mellette.
NARRÁTOR
Mellette hatan, ellene senki, tartózkodik öt.
NARRÁTOR
A Központi Bizottság február 18-i ülése. Trockij elvtárs újabb híreket közöl: repülőgépek Dvinszk fölött; támadás várható Reval ellen. Négy német hadosztály a nyugati fronton; a németek rádiója szerint meg kell védeni a népeket a Kelet felől jövő ragállyal szemben. Lenin elvtárs javasolja, hogy a vitát a békeajánlatot tartalmazó távirat elküldésére vagy el nem küldésére szűkítsék.
NARRÁTOR
Lenin javaslatát elfogadják. Trockij elvtárs előadja, hogy a béke aláírása most csak zavart visz sorainkba. Meg kell várni, hogy mindez milyen hatást gyakorol a német népre. Németországban örömmel fogadták a háború megszakítását, s nem kizárt annak a lehetősége, hogy a német támadás komoly robbanást okoz Németországban. Be kell várni a hatást, és akkor kell felajánlani a békét, ha a hatás nem következik be.
LENIN ELVTÁRS
Tegnap nagyon jellemző szavazás volt, amikor mindenki elismerte a béke szükségességét, amennyiben Németországban nem kerül sor megmozdulásra, a támadás viszont bekövetkezik. Felmerül a gyanú, nem azért akarnak-e támadni a németek, hogy megdöntsék a szovjet kormányt. Olyan helyzettel állunk szemben, amikor feltétlenül cselekedni kell. Ha most elkezdődött a támadás, és mi ezután fogunk magyarázkodni a tömegeknek, nagyobb zavart keltünk, mint ha azonnal tárgyalásokba bocsátkoznánk a fegyverszünet meghosszabbításáról. Egyetlen órát sem szabad veszíteni.
BUHARIN ELVTÁRS
A túlsó oldalon tisztázatlan a helyzet; nem ismeretes, hogy szövetségre léptek-e az angolokkal vagy sem; a németek részéről fennáll a közönséges zsarolás lehetősége is. Ha kiderül, hogy az imperialisták szövetsége létrejött, és támadnak, akkor mindenki megérti, hogy nekünk nincs más kiutunk. Később kezdhetünk tárgyalásokat, most azonban mindenesetre meg kell szerveznünk a védekezést.
ZINOVJEV ELVTÁRS
Halogatásra nincs idő. A németek maguk sem tudják, mit csináljanak, nem tudják, mit hoz a holnap. Ha most felújítjuk a tárgyalásokat, a berlini munkások nem tehetnek nekünk szemrehányást. Ha a helyzet az imperializmus támadására vonatkozóan már világos volna, mi valamennyien a háború mellett lennénk, most azonban csak a német böllérlegények kezére játszunk. Egyetlen döntés lehetséges – újrakezdeni a tárgyalásokat.
NARRÁTOR
Szavazásra teszik fel: Haladéktalanul javaslatot kell-e tenni a béketárgyalások újrafelvételére?
NARRÁTOR
Ellene heten, mellette négyen.
NARRÁTOR
A Központi Bizottság február 18-i esti ülése.
TROCKIJ ELVTÁRS
előadja, hogy elfoglalták Dvinszket, és a hírek szerint támadják Ukrajnát. Ha az utóbbi tény megerősítést nyer, az arra kényszerít bennünket, hogy megkérdezzük Bécstől és Berlintől, mit követelnek.
URICKIJ ELVTÁRS
úgy véli, hogy cselekedni kell. A Központi Bizottságnak nincs határozata. A legártalmasabb a kivárási politika. Minden körülmények között ma határozatot kell hozni.
SZVERDLOV ELVTÁRS
A kérdést el kell dönteni. Holnap reggelig sem lehet várni. Azonnal kell határoznunk.
LENIN ELVTÁRS
Sem háborúnk, sem békénk nincs, és belesodródunk a forradalmi háborúba. A háború nem tréfadolog. A nép nem érti meg: ha egyszer háború van, nem kellett volna leszerelni. A németek most mindent el fognak venni. A lavírozás olyan zsákutcába juttatott minket, hogy a forradalom csődje elkerülhetetlen, ha továbbra is felemás politikát folytatunk. Aláírhattuk volna a békét, amikor még legkevésbé sem veszélyeztette volna a forradalmat. Most már nincs idő jegyzékváltásra, most késő „tapogatózni”. Papírrongyokat írunk, ők pedig raktárakat, vasúti kocsikat kaparintanak meg, és mi elpusztulunk. Semmink sincs, még robbantani sincs időnk visszavonulás közben. Most az forog kockán, hogy a háborúval játszadozva kiszolgáltatjuk a forradalmat a németeknek.
JOFFE ELVTÁRS
Szerintem csak abban az esetben kellene feltétlenül aláírni a békét, ha csapataink pánikszerűen, az irántunk érzett haragtól eltelve menekülnének, ha a nép békét követelne tőlünk. Erről egyelőre nincs szó, továbbra is a világforradalomra kell törekednünk.
SZTÁLIN ELVTÁRS
Ötperces pergőtűz után egyetlen katonánk sem marad a fronton.
TROCKIJ ELVTÁRS
Javasolja, hogy kérjük meg a pontosan körülírt német követeléseket, azzal, hogy határidőre feltétlenül választ adunk.
BUHARIN ELVTÁRS
Mindazt, ami most történik, mi előre láttuk. Azt mondottuk, hogy az orosz forradalom vagy kiszélesedik, vagy elpusztul az imperializmus nyomása alatt. A németek most nem kereskedelmi szerződéseket akarnak, hanem teljesen nyíltan osztályharcot folytatnak. Itt az események vaslogikája jelentkezik, úgy járnak el, ahogy el kellett járniuk. Lebecsüljük a forradalom társadalmi erőit, ugyanúgy, mint a forradalom előtt. A felkelés idején győztünk, holott nálunk zűrzavar volt, ott pedig szervezettség. Most nincs lehetőség a harc elkerülésére. Az egyesült imperializmus megindul a forradalom ellen. Még ha elfoglalják is Petrográdot, a munkások ellenállnak majd, mint Rigában. A muzsikot is felbőszíthetjük a németek ellen.
LOMOV ELVTÁRS
Le kellett szerelni a paraszthadsereget, holnap viszont már lehetséges, hogy ki kell adni a parancsot, s mindenkit a forradalmi zászlók alá kell szólítani. Mi nemcsak azt mondtuk, hogy várni kell; mi azt mondottuk, hogy várni kell, amíg tisztázódik a német munkásokra gyakorolt hatás. Ezt még nem vártuk meg. Ha most viszont beadjuk a derekunkat, nem kellett volna olyan nagy hűhót csapni. Ha már egyszer elkezdtük ezt a vonalat, végig is kell vinnünk; az, hogy néhány várost elmarnak tőlünk, semmit sem változtat.
ZINOVJEV ELVTÁRS
Visszatekintve az eseményekre, világos, hogy novemberben kellett volna megkötni a békét. Minél több győzelmet értünk el a polgárháborúban, annál világosabbá vált, hogy az egyedül figyelembe veendő katonai erő a német hadsereg. Szerintem a feltétel az volt, hogy ha torkon ragadnak bennünket, akkor aláírjuk a békét. Persze a bécsi és a berlini sztrájkok túlságosan is nagy örömmámorba ringattak bennünket, s elmulasztottuk a kellő pillanatot.
LENIN ELVTÁRS
A paraszt nem akar háborút, és nem fog háborúba menni. A permanens parasztháború – utópia. A forradalmi háborúnak nem szabad frázisnak lennie. Ha nem vagyunk felkészülve, alá kell írni a békét. A paraszt nem megy forradalmi háborúba – és félrelök mindenkit, aki forradalmi háborút hirdet. A forradalom Németországban még nem kezdődött meg, és mi tudjuk, hogy a forradalom nálunk sem egyszerre győzött. Azt javaslom, jelentsük ki, hogy aláírjuk a békét, amelyet tegnap javasoltak nekünk a németek.
NARRÁTOR
Szavazásra teszik fel: azonnal a német kormányhoz forduljunk-e a haladéktalan békekötés ajánlatával?
Buharin: ellene.
Lomov: ellene.
Trockij: mellette.
Urickij: ellene.
Joffe: ellene.
Kresztyinszkij: ellene.
Lenin: mellette.
Sztálin: mellette.
Szverdlov: mellette.
Szokolnyikov: mellette.
Szmilga: mellette.
Zinovjev: mellette.
Sztaszova: tartózkodik.
NARRÁTOR
Mellette heten, ellene öten, tartózkodik egy.
NARRÁTOR
A Központi Bizottság február 22-i ülése.
TROCKIJ ELVTÁRS
előadja, hogy a franciáktól és az angoloktól javaslat érkezett, amelyben felajánlják, hogy támogatást nyújtanak nekünk a németek elleni háborúhoz.
BUHARIN ELVTÁRS
úgy véli, a „szövetségesek” terve az, hogy Oroszországot gyarmattá tegyék. Kijelenti, hogy semmiféle imperialista támogatást nem szabad felhasználni.
TROCKIJ ELVTÁRS
Az állam rákényszerül arra, amit a párt nem tenne meg. Az imperialisták természetesen ki akarják használni ezt, s ha mi gyengék leszünk, meg is teszik; ha erősek leszünk, nem tűrjük el. Ha forradalmi háborút folytatunk, élnünk kell Franciaország és Anglia támogatásával.
DZERZSINSZKIJ ELVTÁRS
kijelenti, hogy ellenzi ugyan a béke aláírását, viszont a leghatározottabban ellenzi Buharin álláspontját.
SZVERDLOV ELVTÁRS
az elvhűség és a célszerűség szempontjából vizsgálja a kérdést; az első szempontból nincs kifogása az ajánlat elfogadása ellen, de a második szempontból nem célszerű elfogadni az angolok és a franciák támogatását, mivel ők már lejáratták magukat az oroszországi tömegek előtt.
URICKIJ ELVTÁRS
úgy véli, hogy amikor megszereztük a hatalmat, megfeledkeztünk a világforradalomról.
BUBNOV ELVTÁRS
A „szövetségeseknek” egyszerűen az a tervük, hogy érdekeik szolgálatába állítsanak bennünket. Ez olyan helyzetbe rántana bennünket, amelyben az internacionalizmusnak lőttek.
BUHARIN ELVTÁRS
konkrét javaslatot tesz: semmiféle megállapodást nem kötünk a francia, angol és amerikai misszióval fegyvervásárlást, tisztek és mérnökök szolgálatának igénybevételét illetően.
TROCKIJ ELVTÁRS
Mint a hatalmon levő és a Németországgal háborúban álló szocialista proletariátus pártja az állami intézmények útján minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy forradalmi hadseregünket a lehető legjobb módon felfegyverezzük, és minden szükséges eszközzel ellássuk, s ezeket az eszközöket – ahol csak lehetséges, tehát a kapitalista kormányoktól is – beszerezzük. Emellett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt fenntartja teljes külpolitikai függetlenségét, semmiféle politikai kötelezettséget nem vállal a kapitalista kormányokkal szemben, s minden egyes esetben e kormányok ajánlatait a célszerűség szempontjából vizsgálja.
NARRÁTOR
Trockij elvtárs javaslatát hat szavazattal öt ellenében elfogadják.
NARRÁTOR
Lenin levele a Központi Bizottságnak: Kérem, vegyék figyelembe szavazatomat az angol–francia imperializmus rablóitól való burgonya- és fegyverbeszerzés mellett.
NARRÁTOR
Buharin levele a Központi Bizottságnak: Ezennel bejelentem, hogy kilépek a Központi Bizottságból, és lemondok a Pravda szerkesztői tisztségéről.
NARRÁTOR
A központi bizottsági tagok és a népbiztosok egy csoportjának bejelentése a Központi Bizottságnak:
Tisztelt elvtársak! Támadnak a német imperialisták, akik nyíltan meghirdették, hogy céljuk az oroszországi proletárforradalom leverése, s a párt Központi Bizottsága erre azzal válaszolt, hogy beleegyezett a békekötésbe. A beleegyezés az oroszországi proletárdiktatúra erőtlenségét demonstrálja az egész világnak, csapást mér a nemzetközi proletariátus ügyére, különösen súlyos csapást, mert Nyugat-Európában forradalmi válság van, s egyszersmind elzárja a nemzetközi mozgalmaktól az orosz forradalmat. A kispolgári elemek és a kispolgári hangulatok nyomására hozott mindenáron való békekötés eldöntése szükségszerűen maga után vonja, hogy a proletariátus Oroszországban is elveszti vezető szerepét. Az a véleményünk, hogy a hatalom megszerzése után, a burzsoázia utolsó támaszpontjainak szétzúzása után a proletariátus szükségszerű feladata az, hogy nemzetközi méretűvé fejlessze a polgárháborút, s e feladat teljesítésének érdekében nem rettenhet vissza semmiféle veszélytől. E feladat elutasítása a belső bomlás nyomán támadó pusztulásba viszi a proletariátust, s egyértelmű az öngyilkossággal. A jelenlegi időpontban, amikor az imperialista bandák nemcsak újabb területeket rabolnak el, hanem eltiporják a
proletariátust és szervezeteit, a párt kötelessége az, hogy felszólítson a proletárdiktatúra fegyveres védelmére, és hogy megszervezze ezt a védelmet. A párt felelős vezetői jelentéktelen többséggel más döntést fogadtak el, amely szöges ellentétben van a proletariátus érdekeivel, és nem felel meg a párt véleményének. Emiatt alapvető feladatunknak tartjuk, hogy széles körű agitációt fejtsünk ki pártkörökben a pártközpont utóbbi időben folytatott politikája ellen, s hogy pártkongresszust készítsünk elő, ahol a béke kérdését teljes alapossággal kell megtárgyalni.
NARRÁTOR
Aláírás: Lomov, Urickij, Buharin, Bubnov központi bizottsági tagok és hét társuk.
NARRÁTOR
Joffe, Kresztyinszkij és Dzerzsinszkij levele a Központi Bizottságnak:
Jóllehet helytelennek tartjuk a Központi Bizottság többségének az azonnali békeajánlat kérdésében elfogadott döntését, nem csatlakozhatunk a fenti beadványhoz, mivel úgy véljük, hogy a Központi Bizottság többségének politikája ellen a pártkörökben folytatott széles körű agitáció jelenleg szakadáshoz vezethet, amit megengedhetetlennek tartunk.
NARRÁTOR
1918. február 18-án a Népbiztosok Tanácsa kérte a német kormányt, nevezze meg a békefeltételeit. A német válasz csak február 21-én érkezett meg, addig a német csapatok folytatták előrenyomulásukat. Az orosz hadsereg sehol sem tanúsított ellenállást. Az új német békefeltételek szerint Szovjet-Oroszországnak le kellett mondani Lengyelországról, a Baltikumról, Ukrajnáról, Finnországról, a Kaukázuson túli területekről, és le kellett szerelnie egész hadseregét. A feltételek szerint a Szovjetköztársaság elvesztette egész területének 26%-át, vasúthálózatának 26%-át, textiliparának 33%-át, acéliparának 73%-át, szénbányászatának 75%-át. A németek közölték, hogy az ultimátumra 48 órán belül választ kell adni.
NARRÁTOR
A Központi Bizottság február 23-i ülése.
TROCKIJ ELVTÁRS
közli, hogy a 48 órás ultimátum holnap reggel hét órakor jár le.
LENIN ELVTÁRS
azt mondja, hogy a forradalmi frázisok politikájának vége. Ha továbbra is folytatódik ez a politika, ő kilép a kormányból is, a Központi Bizottságból is. A forradalmi háborúhoz hadseregre van szükség, hadsereg pedig nincs. Tehát el kell fogadni a feltételeket.
TROCKIJ ELVTÁRS
Ha egyetértenénk, vállalhatnánk a védekezés megszervezésének feladatát. Még akkor sem lennénk rossz helyzetben, ha fel kellene adnunk Petrográdot és Moszkvát. Az egész világot feszültségben tartanánk. Pártszakadás esetén azonban nem folytathatunk forradalmi háborút. Tökéletes egyetértésre lenne szükség; mivel erről szó sincs, nem vállalom a felelősséget, hogy a háborúra szavazzak.
ZINOVJEV ELVTÁRS
Az utóbbi napok tapasztalataiból nyilvánvaló, hogy lelkesedés sehol, csak általános érvényű kifáradás észlelhető. Korábban kellett volna aláírnunk a békét; mivel ezt elmulasztottuk, most kell aláírnunk.
SZTÁLIN ELVTÁRS
Lehet úgy is, hogy nem írjuk alá, de béketárgyalásokat kell kezdeni. Vagy lélegzetvételhez jutunk, vagy elvész a forradalom.
DZERZSINSZKIJ ELVTÁRS
Lélegzetvételhez nem fogunk jutni, ellenkezőleg, ha aláírjuk, a német imperializmus fog erősödni. Egyetértek azonban Trockijjal, hogy ha a párt elég erős volna, hogy kibírja az összeomlást és Lenin lemondását, akkor lehetne határozatokat hozni, most nem.
LENIN ELVTÁRS
Egyesek szemrehányást tettek nekem az ultimátum miatt. Én a végső esetben adok ultimátumot. Ha központi bizottsági tagjaink nemzetközi polgárháborúról beszélnek, ez gúnyolódás. Polgárháború Oroszországban van, de Németországban nincs. A mi agitációnk változatlan marad. Mi nem szóval agitálunk, hanem a forradalommal. Ez is változatlan marad. Sztálinnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy megtehetjük, hogy nem írjuk alá. Ezeket a feltételeket alá kell írni. Ha önök ezt nem írják alá, három hét múlva a szovjethatalom halálos ítéletét fogják aláírni. Ezek a feltételek nem érintik a szovjethatalmat. Bennem a habozásnak a legcsekélyebb nyoma sincs. Nem azért adok ultimátumot, hogy visszavonjam. Elegem van a forradalmi frázisból. A német forradalom még nem érett meg. Ehhez hónapokra lehet szükség. El kell fogadni a feltételeket.
LOMOV ELVTÁRS
A német csapatok körében feltétlenül bekövetkezik a bomlás. Fölösleges rémüldöznünk, ha Lenin lemondással fenyegetődzik. Vlagyimir Iljics nélkül kell vállalnunk a hatalmat. Ki kell menni a frontra, és meg kell tenni minden lehetségest.
TROCKIJ ELVTÁRS
Az elénk terjesztett feltételek rosszabbak, mint a bresztiek voltak. Mi azért húztuk az időt, mivel feltétlenül tisztáznunk kellett mindenki előtt, miért kötünk békét. Most már senki előtt sem lehet kétséges, hogy a háborúban Németország imperialista törekvéseket képvisel. Az a véleményem, hogy pusztulás fenyeget bennünket, de veszély mindkét úton van, azaz a béke útján és a forradalmi háború útján is. Nem igaz, hogy a helyzetből csak egy kiút létezik. Lenin álláspontjában sok szubjektivizmus van. Nem vagyok meggyőződve, hogy az ő álláspontja a helyes, viszont semmivel sem akarom gátolni a pártegységet, ellenkezőleg, segíteni fogok, amivel csak tudok, de nem viselhetem a személyes felelősséget a külügyekért.
NARRÁTOR
Elfogadjuk-e azonnal a német javaslatokat?
Trockij: tartózkodik.
Lenin: mellette.
Bubnov: ellene.
Kresztyinszkij: tartózkodik.
Dzerzsinszkij: tartózkodik.
Joffe: tartózkodik.
Sztaszova: mellette.
Urickij: ellene.
Zinovjev: mellette.
Szverdlov: mellette.
Buharin: ellene.
Sztálin: mellette.
Lomov: ellene.
Szokolnyikov: mellette.
Szmilga: mellette.
NARRÁTOR
Mellette heten, ellene négyen, tartózkodtak négyen.
NARRÁTOR
Haladéktalanul készüljünk-e fel a forradalmi háborúra?
NARRÁTOR
Mindenki mellette.
NARRÁTOR
Azonnal kérdezzük-e meg Petrográd és Moszkva szovjetválasztóit?
NARRÁTOR
Mellette tizenegyen, tartózkodnak négyen.
NARRÁTOR
A szavazás után Kresztyinszkij elvtárs felolvassa a Joffe, Dzerzsinszkij és általa írt következő tartalmú bejelentést:
Akárcsak február 17-én, most is lehetetlennek tartjuk a Németországgal való béke aláírását. Ha viszont bekövetkezik a Lenin által ultimátumszerűen bejelentett szakítás, s nekünk forradalmi háborút kell viselnünk a német imperializmus, valamint a proletariátus Lenin vezette része ellen, akkor az orosz forradalom számára sokkal veszélyesebb helyzet alakul ki, mint a béke aláírása esetében. Ezért, mivel nem akarjuk, hogy ilyen helyzet kialakítását mozdítsuk elő, amikor a béke aláírása ellen szavazunk, s mivel képtelenek vagyunk a békére szavazni, tartózkodunk a szavazástól.
NARRÁTOR
Ezután Urickij elvtárs felolvassa a következő bejelentést:
Bejelentem a magam, valamint Buharin, Lomov, Bubnov központi bizottsági tagok, Jakovleva központi bizottsági póttag, továbbá az ülésen részt vevő Pjatakov és Szmirnov nevében, hogy mivel nem kívánunk felelősséget vállalni az elfogadott döntésért, amelyet mélységesen hibásnak s az orosz és nemzetközi forradalom szempontjából végzetesnek tartunk, annál is inkább, mert a döntést a Központi Bizottság kisebbsége hozta, hiszen a négy tartózkodó, mint indoklásukból kiderül, a mi álláspontunkat vallja, bejelentjük, hogy lemondunk minden felelős párt- és szovjettisztségünkről.
LOMOV ELVTÁRS
megkérdezi, vajon Vlagyimir Iljics megengedi-e a néma vagy nyílt agitációt a béke aláírása ellen.
LENIN ELVTÁRS
igenlő választ ad. A ratifikálásig tizenkét nap van, ennélfogva van mód a párt véleményének kiderítésére, és ha a párt az aláírás ellen fog szavazni, akkor a ratifikáció nem történik meg.
SZVERDLOV ELVTÁRS
azt javasolja, hogy a központi bizottsági tagok maradjanak benn a Központi Bizottságban a kongresszusig, és pártkörökben folytassák agitációjukat.
URICKIJ ELVTÁRS
Szverdlov elvtárs javaslata csak a teljes agitációs szabadság esetében fogadható el. Lojálisak vagyunk, s nem tartjuk megengedhetőnek az agitálást, ha a Központi Bizottság tagjai maradunk. Ki kell lépnünk, mivel nem lehetünk lojálisak.
SZTÁLIN ELVTÁRS
felteszi a kérdést, hogy a funkciókról való lemondás nem jelenti-e gyakorlatilag a pártból való kilépést?
LENIN ELVTÁRS
rámutat arra, hogy a Központi Bizottságból való kilépés nem jelenti a pártból való kilépést.
SZTÁLIN ELVTÁRS
azt mondja, hogy ő senkit sem vádol, és jogosnak tartja, hogy úgy cselekedjenek, ahogy a legjobbnak tartják. De ha tisztázást, nem pedig szakítást kívánnak, arra kéri őket, bejelentésüket halasszák el a néhány nap múlva összeülő kongresszusig.
URICKIJ ELVTÁRS
Nem lépünk ki a pártból. Ha önök megadják nekünk az agitációs szabadságot és a szovjet Központi Végrehajtó Bizottságban való szavazás jogát – akkor döntésünket elhalasztjuk.
SZVERDLOV ELVTÁRS
rámutat, hogy a szovjetben lehet ellene szavazni vagy tartózkodni.
LENIN ELVTÁRS
javasolja az elvtársaknak, hogy a szavazás alatt hagyják el az ülést, és semmiféle dokumentumot ne írjanak alá, nehogy részt vállaljanak a felelősségből, de dolgozzanak tovább a szovjetben.
NARRÁTOR
Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt VII. rendkívüli kongresszusa 1918. március 8-án 28 szavazattal 9 ellenében a békeszerződés ratifikálása mellett döntött. A Szovjetkongresszus március 15-én 784 szavazattal 261 ellenében, 115 tartózkodás mellett ratifikálta a központi hatalmakkal kötött békeszerződést.
NARRÁTOR
Lenin zárszava az Oroszországi Kommunista Párt X. kongresszusán, 1921. március 9-én:
LENIN
Előadói beszédemben mindent a kronstadti eseményekből adódó tanulságokra vonatkoztattam. Mindent, elejétől végig.
NARRÁTOR
Jelizaveta Drabkina emlékezése:
DRABKINA
Ugyan melyik nappal kellene kezdenem? Kezdjük talán 1921. március 3-mal.
Kenyeret nem osztottak, így hát üres forralt vizet ittunk, és mentünk a szemináriumra, ahol épp a párizsi kommünről hallgattunk előadást. Óra közben kivágódott a terem ajtaja, egyik diáktársunk rontott be, újságot lobogtatva: – Elvtársak! A kormány felhívása! Kronstadtban lázadás tört ki!
A szemináriumnak természetesen vége lett. Kézről kézre járt egy kitépett füzetlap, amelyre fölírták azoknak a nevét, akik önként jelentkeznek a Kronstadt ellen induló csapatba. Engem, mivel lány voltam és tizenkilenc éves, a szanitécekhez osztottak be.
Amikor megkaptuk a parancsot, a sovány szerelékes tarisznyát hátunkra vetve, végiggyalogoltuk a barnás hókásában egész Moszkvát, igyekezettel próbáltunk lépést tartani és egyáltalán úgy viselkedni, mintha nekünk az egész semmiség lenne. Pedig mardosta valami a lelkünket nagyon. Egyszerű lenne, ha azon a helyen, ahova most megyünk, száz vagy ezer vagy akár tízezer Kozlovszkij generális lázadt volna föl. Más volt itt a baj: mi most Kronstadt alá igyekeztünk. Kronstadt ellen, amely a forradalom büszkesége volt. Kronstadt, a forradalom dicsősége. És a zendülésben nemcsak generálisok vettek részt meg cári tisztek, hanem kronstadti matrózok is – matrózok, matrózok, matrózok, tengerek albatroszai…
LENIN
Még nem kaptam meg a legújabb híreket Kronstadtból, de nem kételkedem abban, hogy a felkelést a legközelebbi napokban, sőt talán a legközelebbi órákban leverjük. De alaposan mérlegelnünk kell ennek az eseménynek politikai és gazdasági tanulságait. Oroszország úgy került ki a háborúból, hogy állapota leginkább a félholtra vert ember állapotához hasonlít: hét évig püfölték, s most, adja isten, hogy legalább mankóval tudjon járni! Aki azt hiszi, hogy mankó nélkül kikászálódhatunk belőle, annak fogalma sincs semmiről!
A mi elmaradott országunkban, hétévi háború után a munkások körében, akik hallatlan áldozatokat hoztak, és a paraszttömegek között egyenesen a kimerültség állapota tapasztalható. Ez a kimerültség, ez az állapot a teljes munkaképtelenséggel határos.
Az ország több éven át kizárólag katonai feladatokra fordította minden erejét, minden eszközzel támogatta e feladatok megvalósítását, és nem sajnálta erre a célra fölhasználni utolsó erőforrásait, szűkös készleteit és tartalékait – s csak a polgárháború után láttuk, mekkora a pusztulás és a nyomor, amely arra kárhoztat bennünket, hogy hosszú ideig pusztán sebeink gyógyításával foglalkozzunk.
DRABKINA
Petrográdon már a pályaudvaron fogadta szerelvényünket Mihail Ivanovics Kalinyin meg Lasevics, Petrográd védelmi törzskarának tagja. Az egyik váróteremben tartottunk gyűlést. Itt tudtuk meg az első részleteket arról, mi történt Kronstadtban.
Kalinyin szólt hozzánk először. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült. Ráadásul a szemüvege is törött volt, az egyik üveg helyén kis, szilánkos cserép meredezett, szára kenderfonállal volt megerősítve. Mihail Ivanovics röviden beszélt. A többit Lasevics mondta el.
Kronstadtban az események a Petropavlovszk sorhajón rendezett kétnapos gyűléssel kezdődtek, amely a szovjethatalommal ellenséges határozatot hozott.
Kalinyin erre elhatározta: azonnal Kronstadtba utazik. A gyűlésen ismertette az ország helyzetét, majd azokról az új intézkedésekről szólott, amelyeket a szovjethatalom tervez a közeljövőben. Magyarázta, hogy háborgásokkal meg zavargásokkal csak súlyosbítják a helyzetet. Valaki odakiáltott neki: – Elég már ezekből a dajkamesékből! Éhezőknek nem tömöd be a száját mesékkel! Kenyeret adjál! – Azután Pericsenkó, a gyűlés elnöke, beterjesztette a határozatot: Követeljük a szovjetek újraválasztását titkos szavazással! Követeljük a szólásszabadságot! Követeljük a szabad kereskedelmet! Le a politikai bizottságokkal! Le a kommunista harci osztagokkal!
A határozatot közfelkiáltással fogadták el. Kalinyin még egyszer szót kért, és kijelentette, a kronstadtiak ma temetik dicső múltjukat. – Saját fiaik és leányaik átkozzák majd meg önöket – mondotta. – Megátkozzák azt a percet is, amikor apáik elárulták a munkásosztályt.
LENIN
A kérdés lényege a munkásosztály és a parasztság viszonyában rejlik. Újból, vagy mondhatnám, körültekintőbben és helyesebben kell megvizsgálni, és bizonyos értelemben felül kell vizsgálni ennek a két fő osztálynak a viszonyát, amelyeknek harca vagy megegyezése egész forradalmunk sorsát meghatározza.
Oroszországban az ipari munkások kisebbségben és a kisföldművelők óriási többségben vannak. Az ilyen országban csak két feltétellel lehet a szocialista forradalomnak végleges sikere. Az első feltétel az, hogy egy vagy több fejlett ország szocialista forradalma idejében támogatja. A másik feltétel – a diktatúrát gyakorló vagy az államhatalmat kezében tartó proletariátusnak és a paraszti lakosság többségének a megegyezése. Őszintének kell lennünk. Osztályokat nem lehet félrevezetni. Kertelés nélkül kell felvetnünk: ennek a két osztálynak az érdekei különbözőek, a kisföldműves nem azt akarja, amit a munkás.
Tudjuk, hogy csakis a parasztsággal való megegyezés mentheti meg a szocialista forradalmat Oroszországban, amíg a forradalom más országokban be nem következik. Mondjuk meg kereken, hogy a parasztság elégedetlen a kölcsönös viszonynak azzal a formájával, amely kialakult, hogy nem akarja a viszonynak ezt a formáját, és hogy tovább így nem fog élni. Ez vitathatatlan. Ez az akarata határozottan kifejezésre jutott. Ez a dolgozó lakosság óriási tömegeinek akarata. Ezzel számolnunk kell, és eléggé józan politikusok vagyunk ahhoz, hogy nyíltan kimondjuk: vizsgáljuk hát felül parasztpolitikánkat. Ahogyan eddig volt, azt a helyzetet nem tarthatjuk fenn tovább.
DRABKINA
Március 4-én a Petrográdi Szovjet levéllel fordult „a megtévesztett kronstadtiakhoz”. Másnap már ultimátumot intéztek a lázadó Kronstadthoz: huszonnégy óra áll rendelkezésükre, hogy a fegyvert lerakják, és kiadják a lázadás kezdeményezőit. Egyidejűleg közölték azt is, hogy a már kiadott parancs szerint minden előkészületet megtesznek a lázadás fegyveres szétzúzására. A parancs végrehajtásával Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkijt, a Hetedik Hadsereg parancsnokát bízták meg.
Az ultimátum hatástalan maradt. Utolsó próbaként újabb huszonnégy órára meghosszabbították az ultimátumot.
LENIN
Nem riadunk vissza annak nyílt beismerésétől, hogy igen nehéz feladat hárul ránk, az a feladat, hogy a proletariátus és a túlsúlyban levő parasztság között normális viszonyt hozzunk létre. A normális kapcsolatok olyanok és csakis olyanok, hogy a proletariátus kezében tartja a nagyipart és termékeit, és a parasztságot teljesen kielégíti. Ez és csakis ez fogja megteremteni a normális szocialista társadalom alapját. Mi ezt most nem tudjuk megtenni, annyira meggyötört bennünket a pusztulás, a nélkülözés, a nyomor és a kétségbeesés. Nem fogjuk leplezni, hogy a parasztságnak igen nyomós oka van az elégedetlenségre. Mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy véget vessünk ennek az állapotnak, hogy nagyobb mértékben számoljunk majd a kisföldművelő életfeltételeivel. Nem félünk attól, hogy ez az intézkedés a kommunizmussal szemben ellenséges tendenciákat fog létrehozni, holott kétségtelenül így lesz.
DRABKINA
Tuhacsevszkij tartott eligazítást. Kronstadt – elsőrendű tengeri erőd, amely a tenger felől védi Petrográdot. A Kotlin-szigeten épült kronstadti várhoz tartoznak a főerődítményeken kívül a Finn-öböl hajózható övezeteiben szétszórtan elhelyezkedő kis – néhány esetben mesterséges – szigetek és rajtuk kis betonerődök.
A zendülés kirobbanásakor Kronstadtban több mint száznegyven működő ágyú volt, köztük több mint nyolcvan nehézlöveg. Ezenkívül az erőd falainál horgonyzott a két lázadó hajó: a Petropavlovszk és a Szevasztopol. De volt a várerőd körül még egész sor kisebb hadihajó is. Noha mindegyikük jégbe fagyva állott, erős tüzérségük aktívan vehet részt a harcban.
Számításba kell venni azt is, hogy ezt a gigantikus erődöt mindenfelől teljesen áttekinthető, zárótűz alá fogható, teljesen nyílt jégmező veszi körül. Ezen a jégmezőn kell a mi támadó csapatainknak áthaladniuk jó tíz kilométer hosszan, ahol nincs egyetlen fedezék sem.
Tuhacsevszkij elmondotta, olyan feladattal kell megbirkózniuk, amelyre még nem volt példa a háborúk történelmében: tengeri erődöt kell elfoglalni jégről, gyalogsággal. Nagyon sürget bennünket az idő. Az éjszaka foglyul ejtett kronstadtiaktól megtudtuk: a lázadók vezérei arra számítanak, hogy amíg mi előkészíthetjük a rohamot, felszakad a jég, és nem tudunk támadni.
LENIN
Olyan szorult helyzetben voltunk, hogy nem volt más választásunk. A tönkretett ország nem tehetett egyebet, mint hogy elvette a parasztságtól az élelmiszerfölöslegeket, minden ellenszolgáltatás nélkül is. Erre feltétlenül szükség volt, hogy megmentsük az országot, a hadsereget és a munkás-paraszt hatalmat. Sok mindent hibásan csináltunk, és óriási bűnt követnénk el, ha nem látnók és nem értenénk meg, hogy nem tartottunk mértéket, hogy nem tudtuk, hogyan tartsunk mértéket. Természetesen volt egy kényszerítő körülmény is: eddig olyan ádáz, hallatlanul súlyos háború viszonyai között éltünk, hogy gazdasági téren is csak katonai módszerekkel dolgozhattunk. Most viszont a munkások és a parasztok elnyomorodásának, elszegényedésének, kifáradásának és kimerültségének olyan állapotában vagyunk, hogy időlegesen mindent alá kell rendelni annak a fő elgondolásnak – hogy a terménymennyiséget, ha törik, ha szakad, növelnünk kell.
DRABKINA
A Tizedik Pártkongresszus küldöttei népes, nagy rajként, zajongva meneteltek végig az oranienbaumi utcákon. Gyalog mentek az úttest közepén, párhuzamosan a végtelen sorban ballagó, alacsony parasztszánokkal. Voltak, akik katonaköpenyben jöttek, voltak fekete télikabátosok. Egyeseknek kenyértarisznya húzta a vállát, mások aktatáskát szorongattak a hónuk alatt, de persze nem iratokat hoztak ezekben sem, hanem váltás fehérneműt meg egy-egy pakli mahorkát. A menetelők között ott voltak az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottság tagjai, a kormányzósági pártbizottságok tagjai, a hadosztályok katonai komisszárjai, brigádparancsnokok, hadseregbeli politikai osztályvezetők, lapszerkesztők. Még útközben határozatot fogadtak el, hogy Kronstadt alatt egyszerű harcosként indulnak rohamra.
LENIN
Ha a kommunisták közül bárki is arról álmodozott, hogy három év alatt át lehet alakítani a kisüzemi mezőgazdaság gazdasági alapjait, gazdasági gyökereit, az természetesen fantaszta volt. És mi tagadás, elég szép számban akadtak közöttünk ilyen fantaszták. S ebben nincs is semmi hiba. Hogyan is lehetett volna ilyen országban fantaszták nélkül megkezdeni a szocialista forradalmat? De tudomásul kell venni, hogy a kisföldművelő átalakítása, egész lelki alkatának és szokásainak átformálása olyan feladat, amelynek megoldásához nemzedékek kellenek.
DRABKINA
Éjjel két óra lehetett, amikor csapatunk az öböl jégszegélye mögött elfoglalta a számára kijelölt kiindulási partszakaszt.
Nyugat felől erős szél fújt. Sűrű, tejfehér köd ereszkedett a tájra, s mikor a kronstadtiak fényszórói bele-belevágtak, kékesszürkén gomolygott.
A menetoszlopok előtt a parancsnokság rendelkezésére létrehozott különleges rohamosztagok haladtak. Ezek feladata volt elhárítani az akadályokat a rohamozó hadseregcsoport útjából – a lövedékek vágta lékekre hidakat eszkábálni, eltávolítani a drótakadályokat, megmászni az erőd falait.
Az ágyúk hallgatnak… Indulhatunk.
A köd ugyanolyan sűrű maradt, de valahogy füstszínkékre vált. Feljött a hold.
Az ellenség fényszórói idegesen pásztázzák hol a jeget, hol az égboltot. A menetoszlop azonban monoton, halk csoszogással folytatja az útját az éji ködbe burkolódzott lázadó erőd felé.
A harcosok könnyen mennek, még szerelékes tarisznya sincs rajtuk. Csak a fegyvert viszik, szeletnyi kenyeret és egy doboz húskonzervet.
Elöl csend van…
LENIN
Meg kell értenünk a kisparaszti ösztönösség proletariátus elleni lázadásának azokat a formáit, amelyek megnyilvánultak, és a jelenlegi válság folyamán kiélesedtek. Igyekeznünk kell e tekintetben mindent megtenni, ami módunkban van. Persze tudjuk, hogy a mi helyzetünkben ez igen nehéz. A parasztnak egy kicsit koplalnia kell, hogy a gyárakat és a városokat megmentsük a teljes éhínségtől. Az egész állam szempontjából nézve ez teljesen érthető, de arra nem számíthatunk, hogy a szétszórtan élő, elszegényedett parasztgazda ezt megérti. S tudjuk, hogy kényszer nélkül itt nem boldogulunk – kényszer nélkül, melyre az elszegényedett parasztság igen hevesen reagál. Tehát amíg a parasztságot át nem formáltuk, biztosítani kell számára a gazdálkodás szabadságának lehetőségét. Én ezt a kérdést tartom jelenleg a legfontosabb gazdasági és politikai kérdésnek a szovjethatalom számára.
DRABKINA
Hirtelen éles dörrenés vetette szét a csöndet. Elsőnek élesen csattanó két puskalövés hallatszott. És mintha ez a két puskalövés lett volna az előre megbeszélt jel, valamennyi ütegünk és a jégen előrevontatott ágyúnk s ugyanígy az ellenség minden ütege egyszerre tüzelni kezdett. A pillanat tört részéig a ködből előbukkant Kronstadt, a villódzó torkolattüzek fénykoszorújától övezve.
Legkevesebb dolgot nekünk, szanitéceknek, a nehéztüzérségi lövedékek adtak. A nagy kaliberű „csomagok”, ahogy a jégre csapódtak, felrobbantak, és azonmód óriási jégtömeggel együtt víz alá süllyedtek, magukkal sodorva embert, lovat, szánt, mindent.
Egészen másfélék voltak a repeszgránátok. Fülsiketítő vijjogással repülnek, nem a föld felszínén vagy a jégen robbannak, hanem még a levegőben, és minden irányban rengeteg repeszt fröcskölnek szét. Ahol a repeszgránátok robbannak, a jég csaknem sértetlen marad, viszont körös-körül sebesültek, halottak hevernek.
Minél közelebb jutottunk Kronstadthoz, annál több a jégen a halott és a sebesült. A falaktól vagy kétszáz méternyire a géppuskasorozatokkal lekaszált halottak egyenletes sorokban feküdtek, lépcsőzetesen, szabályos távolságra.
Ezek a kronstadti gépfegyverek már elhallgattak. Csapataink északról betörtek a Petersburgi kapun, s most már utcai harcok dúlnak. A mesterséges füstködbe burkolódzott Petropavlovszk és Szevasztopol folytatta a harcot.
LENIN
Tudjuk, hogy a kapitalista termelés, a világ minden fejlett országának közreműködésével, évtizedeken át épült. Talán bizony gyermekké lettünk, és azt hisszük, hogy a legnagyobb szükség, a legnagyobb nyomor idején olyan országban, ahol a munkások kisebbségben vannak, olyan országban, ahol egy elgyötört, sok sebből vérző proletár élcsapat és zömében paraszt lakosság van, olyan gyorsan befejezhetjük ezt a folyamatot? Még a legfontosabb fundamentumot sem raktuk le. Tudjuk, hogy a fő akadály – a szegénység. Arra van szükség, hogy a helyzet valamicskével könnyebb legyen. Az éhínség után legalább egy-két esztendő pihenésre van szükségünk. Történelmi szempontból ez igen kis idő, a mi viszonyaink között viszont nagy idő.
DRABKINA
A lázadók valamennyi tartalékukat mozgósították, ellentámadásba mentek át, és kissé visszaszorították csapatainkat. A kórház zsúfolva volt sebesültekkel.
A harci zaj hol közeledett, hol távolodott. Egész idő alatt újabb és újabb sebesültek érkeztek. Tőlük tudtuk meg a legfrissebb híreket. Oranienbaumból a jégen vágtázott át segítségünkre egy lovasezred… Megérkezett a petrográdiak munkásosztaga is… Már a Homok utcában zajlik a harc… A mieink elfoglalták a Homok utcát… A mieink kiverték a lázadókat a Gépészeti Iskolából… Már a csatorna mellett dúlnak a harcok…
Hogy tulajdonképpen mi is történt ezekben az órákban, csak reggel tudtuk meg. Az Északi Hadseregcsoport, miközben folytatta az öböl kis szigeterődjének ostromát, északkelet felől betört Kronstadtba, és éjféltájban elfoglalta a várerőd törzskarának épületét is.
A lázadás utolsó támasza a két sorhajó volt, de amint magukra maradtak, már nem sokáig bírták a harcot. Elsőnek a Szevasztopol adta föl a harcot. Hajnali öt órakor a Petropavlovszk is kitűzte a fehér zászlót. Kronstadt elesett.
NARRÁTOR
Az Oroszországi Kommunista Párt X. Kongresszusának határozata:
A hétéves háborúval és pusztulással járó nyomorúság és nélkülözés okozta kimerültség s az Oroszország munkásosztálya által az utolsó negyedfél esztendőben kifejtett szinte emberfeletti erőfeszítés következtében beállott fáradtság most olyan fokra hágott, hogy a szovjethatalom rendkívüli intézkedéseit teszi szükségessé.
Ezért az Oroszországi Kommunista Párt X. Kongresszusa az egész párttól, minden párt- és szovjetszervtől azt követeli, hogy haladéktalanul dolgozzanak ki olyan intézkedéseket, amelyek a munkások és az ínséges parasztok helyzetének javítását és nyomorúságuk mindenképpen való könnyítését célozzák.
NARRÁTOR
Az Össz-szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság Elnökségének a Munkás-Paraszt Hatalom megalakulása negyedik évfordulója alkalmából, fél esztendővel a kronstadti felkelés után hozott határozata:
A kronstadti lázadásban részt vevő s azóta a különböző országokban szétszóródott munkásoknak és parasztoknak, akik álnok hazugságok, a saját tájékozatlanságuk és az öntudat hiánya miatt jutottak el a zendülésig, s akiket most olcsó munkaerőként éppen a burzsoázia zsákmányol ki, amely annak idején szembefordította őket a dolgozó nép hatalmával, teljes amnesztia adatik.
1930. május 25-e. Kedves Alekszej Makszimovics, amikor Ön megérkezett, rettenetesen szerettem volna beszélni Önnel Iljicsről, egyszerűen, asszony módra kisírni magamat a jelenlétében, olyan ember jelenlétében, akivel Iljics többet beszélt önmagáról, mint bárki mással. Nagyon, nagyon melegen üdvözlöm, sok erőt és egészséget kívánok. Nagyezsda Krupszkaja.
GORKIJ
1905-ben találkoztam először Leninnel a párt londoni kongresszusán. Addig nem is olvastam tőle annyit, amennyit kellett volna. De az, amit elolvastam, különösen pedig az őt személyesen ismerő elvtársak lelkes elbeszélései, nagy erővel vonzottak feléje. Amikor megismerkedtünk, keményen kezet szorított velem, éles tekintetével végigtapogatott, és a régi ismerős hangján, tréfálkozva szólalt meg: – Jó, hogy eljött! Hiszen szereti a verekedést! Itt nagy verekedés lesz.
Nem ilyennek képzeltem. Valami, amit vártam, hiányzott belőle. Raccsolt, és csípőjére vagy inkább hóna alá tett kézzel állt. És általában, egészében – valahogy túl egyszerű volt, semmi vezérit nem éreztem benne.
Plehanov, amikor „eléje vezettek”, mellén keresztbe font karral állt, szigorúan, kissé unottan nézett rám, ahogyan a munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványára. Egy elcsépelt frázist mondott: – Tehetségének hódolója vagyok.
Ez viszont, ez a kopaszodó, raccsoló, zömök, kemény ember, egyik kezével szókratészi homlokát dörzsölve, a másikkal az én karomat rángatva, nyomban Az anya című könyvem hibáiról kezdett beszélni. Elmondtam, hogy sietve írtam ezt a könyvet – de még nem volt időm megmagyarázni, hogy miért siettem, amikor Lenin, helyeslően bólintva, maga adta meg a magyarázatot: nagyon jó, hogy siettem, erre a könyvre szükség van. – Nagyon időszerű könyv – ez volt egyetlen, de nekem nagyon értékes bókja.
LENIN
1908. február 15. Kedves Lunacsarszkij elvtárs! Tervét, hogy a Proletarij-nak legyen szépirodalmi rovata, és azt bízzuk Gorkijra, kitűnőnek találom, rendkívül örülök neki. Én is épp erről ábrándoztam. De féltem, szörnyen féltem attól, hogy ezt javasoljam, mert nem ismerem Alekszej Makszimovics munkájának jellegét (és nem ismerem hajlamait). Ha valaki komoly, nagy munkával van elfoglalva, ha ennek a munkának árt az, hogy holmi apróságok, újságírás, publicisztika miatt időnként félbe kell szakítani, akkor ostobaság és bűn volna zavarni, és elvonni a munkájától! Ezt nagyon jól tudom és átérzem. Ön ott a helyszínen jobban látja ezt. Ha úgy gondolja, hogy nem fog ártani Alekszej Makszimovics munkájának a rendszeres pártmunka (márpedig a pártmunka rengeteget nyerne ezzel), igyekezzen nyélbe ütni a dolgot. Szívélyesen üdvözlöm.
LENIN
Krakkó, 1912. október 17. Kedves Alekszej Makszimovics! A napokban a Pravda pétervári szerkesztőségéből levelet kaptam, melyben arra kérnek, írjam meg Önnek, hogy nagyon örülnének, ha Ön állandó munkatársa lenne a lapnak. „Soronként 25 kopejkát akarunk felajánlani Gorkijnak, de félünk, hogy megsértődik” – ezt írják nekem. Biztos vagyok benne, hogy a Pravda aggályai alaptalanok. Vagy közvetlenül a szerkesztőségnek írjon néhány szót, vagy nekem.
LENIN
A Pravda szerkesztőjének. Kérésére írtam Gorkijnak, és ma kaptam tőle választ. Ezt írja: „Küldje el a mellékelt sorokat a Pravdá-nak. Honoráriumról szó sem lehet – ez gyerekség. Fogok írni a lapba, hamarosan küldök kéziratokat. Mostanáig csupán azért nem küldhettem, mert pokolian el vagyok foglalva, napi tizenkét órát dolgozom, beszakad a hátam.” Amint látja, Gorkij nagyon baráti hangon ír. Remélem, Ön ugyanígy fog neki válaszolni, és gondosan ügyel majd arra, hogy pontosan küldjék neki a Pravdá-t.
GORKIJ
Lenin eljött hozzám Londonban a szállodába, hát látom: gondterhelten tapogatja végig az ágyat.
– Mit csinál?
– Nézem, nem nyirkos-e a lepedő.
Nem értettem mindjárt, mért kell neki tudnia, hogy milyenek Londonban a lepedők. Ekkor, észrevéve értetlenségemet, megmagyarázta: – Vigyáznia kell az egészségére.
LENIN
Kedves Alekszej Makszimovics! Szörnyen aggaszt, amit a betegségéről ír. Ön Capri után télen – haza akar utazni Oroszországba???? Rettenetesen félek, hogy megárt az egészségének, és aláássa munkaképességét. Feltétlenül keressen fel egy elsőrangú orvost Svájcban vagy Németországban – szánjon rá vagy két hónapot a komoly gyógykezeltetésre egy jó szanatóriumban. Mert az, hogy elfecséreljen egy olyan közkincset, mint az egészsége, vagyis hogy betegeskedjék és aláássa a munkaképességét – minden szempontból megengedhetetlen.
LENIN
Kedves Alekszej Makszimovics! Mihail megérkezett Capriból; szavaiból látom, hogy Önnek most nagyon nehéz a helyzete. Úgy adódott, hogy Ön a munkásmozgalmat és a szociáldemokráciát egyszerre arról az oldalról látta meg, olyan megnyilvánulásban, olyan formában, amely Oroszország és Nyugat-Európa története során már nemegyszer kergette kétségbe a kishitű értelmiségieket. Meg vagyok győződve, hogy Önnel ez nem történik meg. Művészi tehetségével rengeteget használt az orosz – és nemcsak az orosz – munkásmozgalomnak, és még annyit fog használni, hogy semmiképp sem szabad átadni magát annak a nyomasztó hangulatnak, amelyet a külföldön folyó harc epizódjai idéztek elő. Vannak olyan körülmények, amikor a munkásmozgalom élete elkerülhetetlenül előidézi a klikkek harcát, marakodásait, veszekedéseit és torzsalkodásait – nem mintha a munkásmozgalom alapjában gyenge vagy a szociáldemokrácia alapjában téves volna, hanem azért, mert a munkásosztálynak nagyon is különféle és különböző kaliberű elemekből kell kikovácsolnia a maga pártját.
GORKIJ
Párizs után Capriban találkoztunk. Erről igen furcsa benyomásom maradt: mintha Lenin két ízben, két homlokegyenest különböző hangulatban járt volna Capriban.
Az egyik Lenin, már amikor elébe mentem a kikötőbe, nyomban határozottan kijelentette:
– Tudom, maga, Alekszej Makszimovics, mégiscsak azt reméli, hogy kibékíthet a machistákkal, pedig már megírtam a levelemben, hogy ez lehetetlen! Tehát ne is próbálkozzék.
A lakásomhoz vezető úton és ott is magyarázni próbáltam neki, hogy nincs egészen igaza: nem volt és nincs is szándékomban összeegyeztetni a filozófiai ellentéteket, amelyeket egyébként sem nagyon értek. Ráadásul fiatal korom óta meg vagyok fertőzve azzal, hogy nem hiszek semmiféle filozófiában. A filozófia olyan, mint a nő: lehet nagyon csúnya, sőt torzszülött, de annyira ügyesen és meggyőzően öltözködik, hogy szépnek gondolhatja az ember. Ez megnevettette Lenint.
Vlagyimir Iljicset Capriban még szilárdabbnak, még hajthatatlanabbnak láttam, mint a londoni kongresszuson volt. Ridegen elutasította a filozófiai tárgyú beszélgetéseket. Bogdanov, ez a bámulatosan rokonszenves, szelíd és Leninbe szerelmes, de kissé öntelt ember, igen éles és súlyos szavakat volt kénytelen végighallgatni: – Schopenhauer mondja: „Aki világosan gondolkozik, az világosan fogalmaz”, s én azt hiszem, hogy ő ennél okosabbat sosem mondott. Maga, Bogdanov elvtárs, zavarosan fogalmaz.
De volt Capriban egy másik Lenin is: egy jókedvű ember, aki élénk és fáradhatatlan érdeklődést tanúsít a világon minden iránt, és az emberekhez lenyűgözően szelíd. Egyszer késő este, amikor a többiek sétálni mentek, beszélt nekem és Andrejevának – szomorúan, mélységes sajnálkozással beszélt: – Okos, tehetséges emberek, sokat tettek a pártért, tízszer annyit is tehetnének, és mégsem fognak velünk jönni! Nem jöhetnek. S tucatjával, százával töri meg az ilyen embereket, torzítja el őket ez a bűnös rendszer.
LENIN
1917. március 12. Éppen most olvastam a Neue Zürcher Zeitung-ban a Berlinből küldött alábbi távirati tudósítást: „Svájcból közlik, hogy Makszim Gorkij mind az Ideiglenes Kormánynak, mind a Szovjet Végrehajtó Bizottságának elragadtatott hangú üdvözlő levelet küldött.”
Fájdalmas érzés fogja el az embert, amikor elolvassa ezt a levelet. E sorok írójának a Capri szigetén történt találkozások alkalmat adtak arra, hogy figyelmeztethesse Gorkijt, és szemére vesse politikai hibáit. Gorkij ezeket a szemrehányásokat a maga utánozhatatlan kedves mosolyával és a következő őszinte kijelentéssel hárította el: „Tudom, hogy rossz marxista vagyok. No meg mi, művészek, egy kicsit valamennyien beszámíthatatlan emberek vagyunk.” Ezzel nem könnyű vitába szállni.
Nem kétséges, hogy Gorkij – igen nagy művészi tehetség, aki sokat használt és használ a világ proletármozgalmának. De minek ártja magát Gorkij a politikába?
GORKIJ
Makszim Gorkij cikke a Novaja Zsizny 1917. november 21-i számában:
Vak fanatikusok és lelkiismeretlen kalandorok kezüket-lábukat törve rohannak a „szociális forradalom” felé – de ez az út valójában az anarchia útja, a proletariátus és a forradalom romlása.
Lenint ebben a pillanatban támogatja a munkásság jelentős része, de remélem, hogy a munkásosztály józan esze kinyitja a munkások szemét, és rádöbbennek, mennyire lehetetlen, hogy Lenin betartsa ígéreteit.
A dolgozó népnek fel kell ismernie, hogy Lenin az ő vérével kísérletezik, hogy megpróbálja a proletariátus forradalmi hangulatát a végsőkig fokozni, hogy lássa, mi sül ki ebből. A jelen körülmények között természetesen nem hihet az orosz proletariátus győzelmében, de talán azt reméli, hogy valami csoda megmentheti a proletariátust. A dolgozóknak azonban tudniuk kell, hogy csodák nincsenek. Tudniuk kell, hogy Lenin nem mindenható varázsló, hanem számító csaló, aki a proletariátusnak sem az életével, sem a becsületével nem törődik.
GORKIJ
A bolsevikokkal együtt dolgoztam 1903-tól egészen 17-ig, októberig. Októberben elszakadtam tőlük. Okom volt kételkedni abban, hogy győzni fog a proletariátus. Láttam a káoszt és a vihart, minden összeomlott, minden szétesett, az ördög tudja, mi volt ez, és én is, sok bolsevik barátommal, attól tartottam, hogy ez a vihar elsöpri az egyetlen valóban forradalmi erőt, a proletariátust. Ez élesen szembeállított Vlagyimir Iljiccsel. De amikor a Lenin elleni merénylet után teljesen világos lett, hogy Lenin nemcsak a bolsevikok vezére, nemcsak a proletariátus bizonyos részének a vezére, hanem valóban az egész népé – akkor nem volt bennem többé kétség, hogy igen, győztünk. Ettől a pillanattól kezdve az a véleményem, hogy a forradalom helytelen volt – megváltozott. Ez a tett helyes volt. Vakmerő, esztelen tett volt ez, amelyet csak olyan éleslátó, olyan szilárd és a proletariátus erejét olyan mélyen érző ember vihette véghez, amilyen Vlagyimir Iljics volt. És ezután magától értetődően elmentem hozzá, és azt mondtam neki: – Hát igen, Vlagyimir Iljics, tévedtem. – Ennyi az egész.
LENIN
1919. július 31. Kedves Alekszej Makszimovics! Minél figyelmesebben olvasom a levelét, minél többet gondolkozom következtetéseiről, annál inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy teljesen beteg ez a levél, betegek az ön összes következtetései és az ön összes benyomásai.
Pétervár az utóbbi időben a legbetegebb pontok egyike. Ez érthető is, hiszen Pétervár lakossága szenvedett a legtöbbet, elsősorban a pétervári munkások adták oda erőik színe-javát, a városban súlyos éhínség dúl, háborús veszély fenyeget. Nyilvánvaló, hogy az ön idegei felmondták a szolgálatot. Nem csoda. És mégis makacskodik, amikor azt mondja az ember, hogy el kellene utaznia, mert igazán semmi értelme hagyni, hogy egészen tönkremenjenek az idegei.
Olyan pozíciót választott, ahonnan nem tudja közvetlenül figyelni azt, ami új a munkások és a parasztok, vagyis Oroszország lakossága 9/10 részének életében; ahol kénytelen beérni azzal, hogy csak foszlányait látja az egykori főváros életének, hisz a munkások színe-java a frontra és falura ment, és aránytalanul nagy számban maradtak ott az állástalan és munka nélküli értelmiségiek, akik éppen önt „ostromolják”. Érthető, hogy beteggé tette magát: mint írja, nemcsak nehezére esik, hanem „nagyon utál” élni! Hát persze! Megfosztotta magát attól a lehetőségtől, hogy azt tegye, ami mint művészt kielégíthetné – egy politikus dolgozhat Péterváron, de ön nem politikus. Ma – értelmetlenül betört ablakok, holnap – lövések és jajkiáltások hangja a börtönből, azután a Pétervárott maradt, végtelenül fáradt emberek beszédeinek foszlányai, azután a főváros nélkül maradt fővárosi értelmiség, azután a megbántottak száz meg száz panasza – hogyne jutna hát ilyen körülmények között odáig az ember, hogy nagyon utálja az életet.
Őszintén elmondtam Önnek azokat a gondolatokat, amelyeket levele ébresztett bennem. Nem akarom ráerőszakolni Önre a tanácsaimat, de meg kell mondanom: radikálisan változtasson az életkörülményein, válasszon más környezetet, különben megtörténhet, hogy végleg megundorodik az élettől. Meleg kézszorítással: Lenin.
GORKIJ
Az élet olyan ördögi ügyességgel van berendezve, hogy aki nem tud gyűlölni, az képtelen őszintén szeretni. Már pusztán ez, az embert gyökeresen eltorzító lélekhasadási kényszer, hogy szeretni kizárólag csak gyűlölet által lehet, egymagában pusztulásra ítéli a mi életkörülményeinket. Oroszországban, abban az országban, ahol a „lélekmentés” általános módszere a feltétlen szenvedés, én egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem ismerek, aki annyira mély és annyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, bánata, szenvedése iránt, mint Lenin. Az én szememben Leninnek épp az az érzése jelenti kivételes nagyságát, hogy engesztelhetetlenül, olthatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem a lét kiküszöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavalya, amelyet az emberek kötelesek és képesek eltávolítani magukból.
LENIN
1919. július 5. Kedves Alekszej Makszimovics! Ejnye-ejnye, úgy látszik, mégiscsak megrekedt Péterváron. Nem jó dolog egy helyben maradni. Hajlandó lenne utazni egyet? Megszervezzük.
LENIN
1919. július 8. A Nyizsnyij-Novgorodi Gőzhajózási Társaságnak. Táviratozzanak, hol van a Krasznaja Zvezda, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság hajója. Kérdezzék meg, nem várhatja-e be Kazanyban Gorkij, és adhatnak-e egy fülkét neki. Nagyon kérem.
LENIN
1919. július 9. Kmenyev elvtárs! 12-én vagy 13-án megérkezik Gorkij. Intézkedhetne-e, hogy adjanak neki tűzifát?
LENIN
1919. július 9. Krupszkajának. Kedves Nágyusa! Gorkij holnap érkezik ide, és nagyon szeretném kiráncigálni Pétervárról, ahol rossz idegállapotba került és besavanyodott. Remélem, hogy te és a többi elvtárs szívesen lesztek majd együtt Gorkijjal. Nagyon kedves fickó; egy kicsit szeszélyeskedik, de hiszen ennek nincs jelentősége.
LENIN
1919. július 18. Kedves Alekszej Makszimovics! Jöjjön ide pihenni – én gyakran kimegyek egy-két napra falura, ahol remekül el tudom helyezni Önt akár rövidebb, akár hosszabb időre. Komolyan kérem, jöjjön! Táviratozza meg, mikor; szerzünk Önnek egy külön vasúti fülkét, hogy kényelmesebben utazhasson. Igazán elkelne Önnek egy kis levegőváltozás.
GORKIJ
Lenin túl keveset törődött önmagával ahhoz, hogy magáról beszélt volna másokkal: lelkének titkos viharairól úgy tudott hallgatni, mint senki más. Egyszer azonban Gorkiban, valakinek a gyerekeit cirógatva, így szólt:
– Lám, ezeknek már jobb életük lesz, mint nekünk; abból, amit mi átéltünk, ők sokat nem fognak végigszenvedni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen.
És a távolba nézve, a dombokra, ahol szívósan tapadt meg a falu, elgondolkozva tette hozzá:
– És én mégsem irigylem őket. A mi nemzedékünknek nem sikerült teljesítenie egy lenyűgöző, történelmi jelentőségű feladatot. Életünk kegyetlenségét, amelyre a körülmények kényszerítenek, meg fogják érteni, meg fogják bocsátani. Mindent meg fognak érteni, mindent!
LENIN
1921. július 9. Alekszej Makszimovics! Átküldtem levelét Kamenyevnek. Annyira fáradt vagyok, hogy semmihez sincs erőm. Ön viszont vért köp, és nem utazik!! Igazán mondom, ez lelkiismeretlenség és ésszerűtlen. Európában egy jó szanatóriumban kezelni is fogják, és háromszor annyit fog dolgozni. Bizony-bizony. Nálunk meg sem gyógykezelés, sem munka – csak kapkodás. HIÁBAVALÓ kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék.
GORKIJ
St. Blasien, 1921. december 25. Gyógykezeltetem magam. Naponta két órát fekszem a szabad levegőn, bármilyen időben. Itt a magamfajtát nem kényeztetik: esik az eső – feküdj! Esik a hó – akkor is feküdj! És fekszünk is engedelmesen. Vagyunk itt 263-an, az egyik tüdőbajosabb, mint a másik. Hiába – az élet nagyon becses. A hely szép. Hegyek, erdő, sok a mókus és a rigó meg a különböző kismadár. Jó lenne, ha ideutazna egy hónapra, kipihenni a régi gazdaságpolitika fáradalmait. Tréfálok, tudom, hogy sehová sem utazik.
Jó egészséget, és kímélje magát. Ne felejtse el, hogy az orosz ember a legmeglepőbb tettekre képes – csinál valami disznóságot, aztán maga is elcsodálkozik: hogyan is csöppentem ebbe bele? Minden jót. Alekszej Peskov.
GORKIJ
Gorkij levele Romain Rolland-nak:
Lenin agyát felőrölte a boldogtalan élettel szembeni gyűlölet, a titkos, lelke mélyén rejtőző részvét az emberek iránt. Én tudom, hogy ő az embereket szerette, nem pedig az eszméket, tudja Ön azt, hogyan gyúrta, alakítgatta az eszméket, ha a nép érdeke azt megkövetelte! Én szerettem őt, és – szeretem. Haraggal szerettem. Élesen beszéltem vele, nem kíméltem őt. Vele úgy lehetett beszélni, mint senki mással. Lenin értette, hogy mi van a szavaink mögött, bármit is mondottunk. Én különösen gyengéden és mélyen szerettem őt azért, mert gyűlölte a szenvedést, mert engesztelhetetlenül gyűlölt mindent, ami megnyomorítja az embert. Iljics távozása – Oroszország legnagyobb szerencsétlensége az utolsó száz évben.
GORKIJ
Makszim Gorkij távirata 1924. január 23-án, Marienbadból Moszkvába:
A koszorúmra, amit Lenin koporsójára tesztek, ezt írjátok: „Búcsúzom tőled, barátom!”
| Egy katona, őre a holtnak – azt beszélik |
| Társához így szólt: Hinni sem |
| Akartam. Bementem oda, ahol |
| Teste pihen s fülébe ordítottam: „Iljics, |
| Jönnek a kizsákmányolók!” De meg se moccant. |
| Csak most tudom, hogy igazán halott. |
|
| Ha egy jó ember menni készül, |
| Mondd meg neki, mért van szükség reá. |
| Mi maraszthatta volna Lenint? |
|
| Ha meghallja, hogy jönnek a kizsákmányolók, |
| Betegen is fölkel, bizonyosan. |
| Lehet, hogy mankón biceg majd, |
| Lehet, hogy ölben viteti magát, |
| Hogy megvívjon a kizsákmányolókkal. |
|
| A gyönge nem harcol. Aki erősebb |
| Harcol talán egy óra hosszat. |
| A még erősebb hosszú évekig küzd. |
| De egész életén át küzd a legerősebb, |
| A legerősebb nélkülözhetetlen. |
|
| Ha az elnyomás fokozódik, |
| Sokan elvesztik bátorságukat, |
|
| Szervezi harcát egy garasnyi |
|
| Faggatja a magántulajdont: |
| S faggatja az eszméket is: |
|
| Hol folytonos a hallgatás, |
| S hol elnyomás az úr és Végzetről beszélnek. |
| A gyereket ő nevén nevezi. |
|
| Az elégedetlenség ül az asztalhoz |
| És egyszerre szűk lesz a szoba. |
|
| A Lázadás, s ahonnan őt elűzik, |
| A Nyugtalanság ott marad. |
|
| MINTHA LOMBJÁHOZ SZÓLT VOLNA |
|
|
A döntés
A szereplőket számok jelölik; természetesen lehetnek többen is. A színészek nem egy-egy meghatározott szerepet játszanak, hanem különböző személyek szövegét mondják. A lényeg a játék dokumentumjellege. A prózavers talán a legmegfelelőbb kifejezési forma.
2
felvétetett Petrográdon,
5
a következő szervek képviselői:
2
az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottsága,
4
a párt Petrográdi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága,
1
a Petrográdi Területi Bizottság,
3
a Petrográdi Szovjet Katonai Szervezete,
5
A következő
napirendet javaslom:
Első pont:
Beszámoló
A Központi Bizottság előző üléséről.
Második pont:
A szervezetek képviselőinek
rövid beszámolója.
Harmadik pont:
Az aktuális helyzet.
1
Az ülés résztvevői
a napirendet elfogadják.
2
A napirend első pontja:
4
Beszámoló
az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt
Központi Bizottságának
1917. október 23-án
Petrográdon tartott üléséről.
3
Lenin elvtárs
felolvassa a Központi Bizottság
előző ülésén elfogadott
határozatot.
5
A Központi Bizottság
megállapítja:
4
A szocialista világforradalom
egész Európában érlelődik;
1
a német flottában
lázadás tört ki;
4
a német munkások
éheznek,
a gyárakban
sztrájk sztrájkot
követ;
2
fenyeget a veszély,
hogy az imperialisták
békét kötnek egymással:
így akarják megfojtani
az orosz forradalmat;
3
Kerenszkij és a burzsoázia
a németek kezére
akarja játszani Petrográdot,
hogy megszabaduljanak
a vörös Petrográd
forradalmi
munkásaitól és katonáitól;
2
pártunk,
a proletariátus pártja,
számos szovjetben
megszerezte a többséget,
köztük
a két fővárosban is:
Moszkvában
és Petrográdon;
5
az ellenforradalom
érzi vesztét:
újabb
fegyveres puccsra készül,
hogy megvédje
hatalmát;
1
a parasztok
szerte az országban lázonganak:
földet követelnek;
4
a katonák
szerte az országban lázonganak:
békét követelnek;
3
a munkások
szerte az országban lázonganak:
hatalmat követelnek –
4
NAPIRENDRE TŰZI
A FEGYVERES FELKELÉST.
5
A Központi Bizottság
megállapítja,
hogy a fegyveres felkelés
elkerülhetetlen,
felszólítja a pártszervezeteket,
hogy minden gyakorlati kérdést
ebből a szempontból
tárgyaljanak meg
és döntsenek el.
1
Lenin elvtárs közli,
hogy a határozatot
tíz szavazattal
kettő ellenében
fogadták el.
4
Lenin kijelenti,
ha azok az elvtársak,
akik nem értenek egyet
a határozattal,
ki akarják fejteni nézeteiket,
vitát lehet indítani.
Előbb azonban
megindokolja a határozatot.
2
Minden hatalmat a szovjeteknek:
ez volt a jelszavunk
kezdettől fogva,
mert a hatalom
csak a népé lehet,
és a nép:
a szovjetek.
3
De hasztalan követeltük,
hogy a Szovjet akkori vezetői,
a szociálforradalmárok
és a mensevikek
vegyék át a hatalmat,
azok nevében,
akiké minden hatalom:
a nép nevében.
2
ezek az urak
inkább vállalták a szövetséget
a burzsoáziával,
mint a néppel.
4
És júliusban,
amikor a nép
megelégelte
a huzavonát,
és kivonult Petrográd utcáira,
hatalmat követelve
ezek az urak
fegyvert fogtak a népre,
3
bebörtönözték
pártunk vezetőit,
illegalitásba kényszerítettek
bennünket,
akár a cár.
1
Amikor augusztusban
Kornyilov tábornok
kozák csapatai élén
Petrográd ellen vonult,
hogy megsemmisítse a forradalmat
és megsemmisítse a Szovjetet,
2
mi mégis
kompromisszumot ajánlottunk fel
a szociálforradalmároknak
és a mensevikeknek.
4
Azt mondottuk:
alakítsanak kormányt,
olyan hatalmat,
mely kizárólag a szovjeteknek,
a nép választott szerveinek
tartozik felelősséggel.
2
Azt mondottuk:
ez az egyetlen lehetőség,
hogy a forradalom
békésen haladhasson előre,
hogy a baloldali pártok
a szovjeteken belül
békés formák között
vívhassák meg harcukat.
3
Azt mondottuk:
nekünk nincs mit vesztenünk,
ha valóban
demokrácia van,
mert az élet
bennünket pártol,
és ha valóban
demokrácia van,
ha valóban
a nép dönti el
a forradalom sorsát,
a nép
előbb-utóbb
bennünket fog választani.
5
Azt mondottuk:
csak a forradalom békés fejlődésének
érdekében
– ennek a történelem
igen ritka
és igen értékes
lehetőségének a kedvéért
köthetnek a bolsevikok,
a világforradalom hívei,
a forradalmi módszerek hívei
kompromisszumot
más elvek
és más módszerek
híveivel.
2
Azt mondottuk:
ha csak egy százalék remény van,
hogy biztosíthatjuk
a forradalom békés menetét,
minden áron
meg kell kísérelnünk,
hogy ezt az egyszázaléknyi reményt
valóra váltsuk.
1
Ezt mondottuk,
elvtársak,
de hasztalan:
a szociálforradalmárok
és a mensevikek
az ellenforradalmi lázadás
leverése után is
inkább a burzsoáziával,
mint a bolsevikokkal
szövetkeztek.
4
A helyzet
azóta megváltozott:
a nép a szovjetekben
már nem őket pártolja,
hanem bennünket támogat.
3
A helyzet
azóta megváltozott:
nincs már más út,
mint a fegyveres felkelés útja.
5
Az orosz forradalom
válaszúthoz érkezett:
vagy a tábornokok
és a bankárok
ellenforradalmi diktatúrája
következik,
1
vagy a proletariátus
és a szegényparasztság
forradalmi
diktatúrája.
5
A napirend második pontja:
3
A szervezetek képviselőinek
rövid beszámolója.
2
Szverdlov elvtárs,
a Központi Bizottság titkársága
nevében:
4
Pártunk létszáma
nyolc hónap alatt
meghússzorozódott.
5
áprilisban nyolcvanezer,
2
júliusban kétszáznegyvenezer
bolsevik volt
Oroszországban.
1
Most
négyszázezren
vagyunk.
4
1917. szeptember tizennyolcadikán
a bolsevikok
megszerezték a többséget
a Moszkvai Szovjetben.
2
1917. szeptember huszonkettedikén
a bolsevikok
megszerezték a többséget
a Petrográdi Szovjetben.
3
A Petrográdi Szovjetnek,
Oroszország
legnagyobb
és legerősebb
szervezetének
bolsevik elnöke van:
Trockij elvtárs.
5
Naponta kapjuk a jelentéseket
a kormányzóságoktól:
a bolsevikok
a városi és a falusi
szovjetekben
egymás után
szerzik meg a többséget.
4
Ugyanakkor
jelentéseket kapunk,
hogy az ellenforradalom
több helyen
mozgósítja erőit,
1
elsősorban
a Donyec-vidéken,
5
Jelentéseket kaptunk
arról is,
hogy Kerenszkij,
aki megpróbálja
a forradalmi ezredeket
eltávolítani a fővárosból,
a frontról
kormányhű csapatokat rendelt
Petrográdra.
3
Bokij elvtárs,
a Petrográdi Bizottságtól,
beszámol
a főváros kerületeiről:
1
Első kerület:
a hangulat
nehezen felmérhető.
A Vörös Gárda
megalakult.
4
Második kerület:
a közhangulat
jobb.
5
Moszkvai kerület:
a hangulat közömbös,
a lakosság
a Szovjet utasítására
részt venne
a felkelésben,
de a párt utasítására
nem.
2
Narvai kerület:
nem sürgetik
a felkelést,
de a párt tekintélye
nőtt.
3
Névai kerület:
a hangulat
jelentősen a javunkra változott.
4
Ohta kerület:
a helyzet rossz.
1
Pétervári kerület:
a hangulat várakozó.
3
Vasziljevszkij-sziget:
nincs harci hangulat,
de az előkészületek
folynak.
4
Viborgi negyed:
a felkelés
előkészítése folyik.
5
Prohovszkij kerület:
a közhangulat
javult.
2
Schlüsselburg:
a hangulat
számunkra
kedvező.
1
Kirilenko elvtárs,
a Katonai Irodától:
3
A Katonai Irodán dolgozó
elvtársak véleménye
nem egységes
a közhangulatot illetően.
5
A kerületekben dolgozó elvtársak
és az ezredmegbízottak
közlései eltérőek.
2
Néhány elvtárs
megfigyelése szerint
a petrográdi ezredek
maradéktalanul velünk vannak;
a katonák
nem felejtették el,
hogy az ellenforradalom,
amikor Kornyilov
a főváros ellen vonult,
halállal
fenyegette őket.
3
Sok elvtárs viszont
azt mondja,
a felkelés előfeltétele,
hogy valami
kihozza a sodrukból
a katonákat:
4
például,
ha a petrográdi helyőrség
parancsot kapna,
hogy hagyja el
a fővárost.
1
Ez döntő változást okozna
a közhangulatban,
mert a katonák
nem hajlandók
a frontra menni;
előttük a példa,
hogyan véreztek el
testvéreik
a júniusi offenzíva során,
értelmetlenül
és oktalanul.
2
Egy kérdésben
valamennyi elvtársunk
egyetért:
3
a katonák
megcsömörlöttek
a hároméves vérontástól,
és belefáradtak
a nélkülözésekbe
4
az orosz hadsereg
nem hajlandó többé
harcolni.
5
De kérdéses az is,
vajon a katonák többsége
hajlandó-e harcolni
a mi oldalunkon.
2
A Katonai Iroda többségének
épp ezért
az a véleménye,
hogy jelenleg
ne élezzük ki a helyzetet.
4
A kisebbség viszont
úgy véli,
megérett a helyzet
a felkelésre.
1
Sztyepanov elvtárs,
a párt
területi szervezetétől:
5
Szesztoreckben és Kolpinóban
a munkások fegyverkeznek,
a hangulat lelkes,
az emberek harcra készek,
várják a jelt.
3
Kolpinóban
erősödik
az anarchisták befolyása.
4
Narvában
az elbocsátások miatt
súlyos a helyzet:
az elmúlt hetekben
háromezer embert
tettek ki az utcára.
2
Ami a helyőrségeket illeti:
a katonák hangulata
általában nyomott;
haza szeretnének menni
a családjukhoz.
A bolsevikok befolyása
a helyőrségekben
nagyon erős.
5
Új-Peterhofban
lanyhult a munka,
az ezred
szétzüllik.
4
Lugában
a helyőrség
harmincezer fő;
a szovjet vezetői
szociálforradalmárok,
de a katonák
a bolsevikokat támogatják:
hamarosan
újraválasztják
a szovjeteket.
1
Krasznoje Szelo:
a 176. ezred
maradéktalanul bolsevik,
3
a 172. ezred
csaknem maradéktalanul –
5
csak a lovasságra
nem számíthatunk.
2
Értesüléseim szerint
Krasznoje Szelóban
a hangulat
nem olyan kedvező,
mint Sztyepanov elvtárs
mondta.
1
Kronstadtban
a közhangulat romlott,
a helyőrség
harci szempontból
semmit sem ér,
csak a matrózokra
számíthatunk.
2
Volodarszkij elvtárs,
a Petrográdi Szovjettől:
4
A Petrográdi Szovjetben
általában
az a vélemény,
hogy a főváros népe
nem készül
felkelésre,
de a Szovjet felhívására
mindenki
támogatni fogja
az akciót.
3
Megerősíthetem,
amit Volodarszkij elvtárs
mondott,
4
azzal a kiegészítéssel,
hogy néhány elvtárs szerint
a nép
nemcsak a Szovjet,
3
hanem a párt
felhívására is
aktívan támogatná
a felkelést.
1
Schmidt elvtárs,
a szakszervezetektől:
2
Oroszországban
a szervezett munkások száma
meghaladja
a hatszázezret.
4
Pártunk
a legtöbb szakszervezetben
többségben van;
5
a mensevikek
csak néhány szervezetben
erősebbek,
például a hivatalnokoknál
vagy a nyomdászoknál.
2
A szakszervezeti tagok hangulata
általában olyan,
hogy aktív fellépést
nem lehet várni,
különösen,
mert félnek az elbocsátástól.
Ez a félelem
kétségtelenül
bénító körülmény.
3
A gazdasági helyzetből azonban
mindenki számára
nyilvánvaló,
hogy a legközelebbi jövőben
hatalmas munkanélküliség várható;
1
a hangulat épp ezért
feszült
és várakozó.
4
Mindenki belátja,
hogy nincs más kiút,
mint megvívni a harcot
a hatalomért,
és követelik,
1
hogy Oroszországban
minden hatalom
a szovjeteké
legyen.
5
Kiegészítésül hozzáfűzhetem,
hogy a vasasszakszervezetben
a bolsevikok
vannak túlsúlyban,
de a felkelés
mégsem lenne népszerű:
az erre vonatkozó
híresztelések
pánikot okoztak.
2
A vasasok többsége
támogatja a bolsevikokat,
elfogadja
a bolsevikok határozatait,
de nem hisznek abban,
hogy maguk
szervezhetik meg
a termelést.
1
Szkripnyik elvtárs,
az üzemi bizottságoktól:
4
Mindenütt észlelhető,
hogy a határozatok
már nem elégítik ki az embereket:
2
a nép
tetteket,
gyakorlati eredményeket,
cselekvést
követel.
1
csakúgy,
mint a cár alatt;
4
a csecsemők
éhen pusztulnak,
1
csakúgy,
mint a cár alatt;
3
az urak
bundában járnak,
1
csakúgy,
mint a cár alatt;
2
az élet
a szegényeknek
nyomorúságosabb,
4
Vezetőink
nem ismerik
és nem fejezik ki pontosan
a nép hangulatát;
2
vezetőink
békésebbek
és konzervatívabbak,
mint a nép.
5
Az anarchisták befolyása
azért nő,
3
különösen a narvai
és a moszkvai kerületben,
5
mert ők
cselekvésre
szólítják fel a népet,
nem pedig
határozatokat hoznak.
2
Kiegészítésül közlöm,
hogy Moszkvában
lépéseket tettünk
annak a megállapítására,
vajon lehetséges-e ott
a felkelés.
4
Egy elvtárs
a vasutasoktól:
3
A vasutasok
éheznek,
elszántak,
dühösek,
de a szervezet gyönge,
különösen
a távírászoké.
2
A baloldali mensevikek
befolyása
nagyon erős;
4
a vasutasok
épp ezért
bizonytalanok:
a legtöbben
hajlamosak
a semlegességre.
1
A vasutasok hangulata
szerintem
a javunkra változik:
egyre elégedetlenebbek
a mensevik
bizottságokkal.
2
A moszkvai
és a petrográdi
csomópontok
dolgozói
a bolsevikokkal rokonszenveznek –
4
A postai
és a távirdai alkalmazottak között
nincs külön szervezetünk.
3
A távírókészülékeket
többnyire
jobboldali elemek
kezelik,
akik egy csapásra
megbéníthatják az összeköttetést
Oroszország többi részével.
1
A kézbesítők viszont
kijelentették,
hogy a döntő pillanatban
meg tudják szállni a
a postahivatalokat.
5
A postai alkalmazottak szövetsége
radikálisabb,
mint a vasutasszövetség.
4
Az alacsonyabb rangú
tisztviselők között
sok a bolsevik,
de a magasabb rangúak
általában
jobboldaliak;
3
ameddig
a szövetség
az ő kezükben van,
harcolni kell
ellenük.
4
A napirend
harmadik pontja:
3
Ma
a határozatot
sokkal konkrétabban
kell megfogalmazni,
mint a Központi Bizottság
előző ülésén.
2
Most már
nem agitálni kell,
most már
nem szavakra,
hanem tettekre
van szükség;
4
a felkelés sikerét
nem a közhangulat
dönti el,
hanem
a szervezett erő.
5
vagy mi tesszük meg
az első lépést,
vagy ellenségeink.
1
Nem azt határoztuk,
hogy mi kezdeményezzük
a felkelést;
azt mondottuk,
az összecsapás
az objektív helyzet
következménye lesz.
3
– és ezt támogatják
az itt elhangzott
pesszimista jelentések is –,
2
nem vagyunk eléggé felkészülve,
hogy mi üthessünk először;
4
a kormányt
az elkövetkező napokban
sem megdönteni,
sem letartóztatni
nem tudjuk.
1
Kétségtelen,
hogy a helyzet
érik,
a fegyveres összeütközés
lehetősége
közeledik,
és nekünk
fel kell készülnünk
erre a lehetőségre.
3
Ez azonban
nem azt jelenti,
hogy nekünk kell
kirobbantanunk
a felkelést.
5
Szükségesnek tartom,
hogy a Központi Bizottság
határozatát
ilyen értelemben
egészítsük ki.
2
A Petrográdi Bizottságban,
a Katonai Irodán,
a nemrég megtartott
petrográdi konferencián
a hangulat
pesszimistább volt,
mint ahogy az elvtársak
beszámoltak róla.
3
Az emberek
bíznak a pártban,
de úgy ítélik,
hogy az ellenség
még nagyon erős;
4
a küzdelem
egyenlőtlen lenne
köztünk
és a jól felfegyverzett
Kerenszkij-csapatok
között.
5
Ez a pillanat
még nem alkalmas arra,
hogy mi kezdeményezzük
a harcot,
de fel kell készülnünk
az akcióra.
1
Vitám van
Miljutyinnal is,
Sotmannal is.
2
Mindenki téved,
aki a felkelést
úgy képzeli el,
hogy fegyveres munkásoknak
kell harcolniuk
a felfegyverzett katonaság
ellen.
3
Nem,
a felkelés során
a mi csapataink harcolnak majd
az ellenség csapataival.
4
Azt sem tudom,
mért lennének pesszimisták
az itt elhangzott
jelentések.
5
A pártnak,
hogy dönteni tudjon,
a valóság ismeretére
van szüksége,
nem optimista
fecsegésre.
1
Tévedés
az is,
hogy a burzsoázia erői
jelentékenyek;
a tények
azt bizonyítják,
hogy mi vagyunk túlerőben.
2
Akkor pedig
miért ne kezdenénk mi
az akciót?
4
A stratégák tudják:
a támadás
fél győzelem
5
Ahhoz,
hogy megváltoztassuk
a Központi Bizottság
határozatát,
be kellene bizonyítani,
3
hogy Oroszországban
nincs gazdasági csőd,
4
hogy az ellenforradalom
nem készül támadásra,
2
hogy az európai proletariátus
nem várja az akciónkat.
5
Amikor a szakszervezeti vezetők
minden hatalmat
a szovjeteknek
követelnek,
nagyon jól tudják,
mit akarnak
a munkások.
4
A szovjeteknek
követelik a hatalmat
a parasztok is,
1
és ha a proletariátus
megindul,
a parasztság
követni fogja.
2
Azoknak pedig,
akik attól félnek,
hogy ha meg is szerezzük,
nem tudjuk majd megtartani
a hatalmat,
azt felelhetem:
1
soha nem volt
kedvezőbb helyzet,
hogy a dolgozó nép
nemcsak győzhet,
de meg is szilárdíthatja
hatalmát,
mint épp most,
4
Egyetlen kérdésben
az egész
Katonai Iroda egyetért,
2
mégpedig abban,
hogy a víz
elég forró.
3
Épp ezért
nagy hiba lenne
visszavonni
a Központi Bizottság
határozatát.
1
A mi feladatunk
fegyveres erővel támogatni
a felkelést,
ha valahol
kitör.
2
Abban a kérdésben,
hogy ki kezdje el,
és mikor,
nem értek egyet
Vlagyimir Iljiccsel.
5
Fölösleges,
hogy pontosan megvitassuk
a felkelés
technikai részleteit,
és célszerűtlen,
hogy pontosan kijelöljük
a felkelés
időpontját.
4
Ha Kerenszkij
parancsot ad,
hogy a csapatok
hagyják el Petrográdot:
ez lesz a pillanat,
amikor kirobban
a harc.
3
Megpróbálják majd
bebizonyítani,
hogy a csapatokra
szükség van a fronton,
4
de mi
azt feleljük majd:
1
lehet,
hogy valóban
szükség van rájuk
1
mert a forradalomnak is
szüksége van rájuk.
5
Ha mégis
kiadják a parancsot
4
– márpedig
ki kell adniuk –,
5
az nyílt támadás
lesz ellenünk,
és ezt
ki is fogjuk használni.
2
Az agitációt tehát
nem szabad csökkenteni,
de ne okozzon gondot,
hogy ki kezdje a harcot,
1
mert a harc
már megkezdődött.
2
A nép
tudatosan készül
a felkelésre.
5
Ha a petrográdi
proletariátus
fel lenne
fegyverezve,
nem várna
a Központi Bizottság
határozatára,
hanem megkezdte volna már
a harcot.
2
a tömeg
jelszóra
és fegyverre
vár.
1
Nem kell megvárni
az ellenforradalom
támadását,
hiszen az ellenforradalom
máris támad:
3
támad a munkanélküliséggel,
5
támad a háború borzalmaival.
2
Ha tovább
habozunk,
a nép
elhagy bennünket;
4
máris vannak, akik
kételkednek,
végrehajtjuk-e,
amit hirdetünk:
a proletárforradalmat.
2
A mi feladatunk,
elvtársak,
nem az,
hogy visszavonjuk
a Központi Bizottság
határozatát –
2
hogy egyértelműen kimondjuk,
a felkelés
elkerülhetetlen,
5
A Központi Bizottság határozata
nyilvánvalóan
nem parancs,
különben
nem lehetne
vitatkozni róla.
3
Kétlem,
hogy a felkelés sikere
biztosítva van.
4
Nincs a kezünkben
sem a vasút,
sem a posta,
sem a távíró,
2
és a mensevikek
s a szociálforradalmárok
befolyása
még a munkásokra is
elég jelentős.
1
A felkelésnek
Petrográdon
már az első napon
győznie kell,
különben a nép
demoralizálódik.
3
Finnországból
és Kronstadtból
nem számíthatunk segítségre,
5
a fővárosban pedig
az ellenség katonai ereje
nagyobb
és szervezettebb,
mint a miénk.
1
Azt mondják,
ebből a helyzetből
nincs más kiút,
mint a felkelés.
5
Négy nap múlva
összeül
a Szovjetkongresszus.
4
Ekkor
javasolni kell,
hogy a kongresszus
ne oszoljék föl addig,
amíg össze nem ül
az Alkotmányozó Gyűlés.
3
Addig pedig
annyira megerősödünk,
hogy a baloldali szociálforradalmárokkal
együtt
talán
többségben leszünk.
2
Befolyásunk
az országban is,
a nemzetközi proletariátus
körében is
egyre nő:
5
nincs jogunk
kockáztatni,
2
A Központi Bizottság határozatát
módosítani kell.
3
Nyíltan jelentsük ki,
hogy az elkövetkező napokban,
a Szovjetkongresszus összeüléséig,
nem robbantunk ki
felkelést.
3
Nem igaz,
hogy a Központi Bizottság határozata
csak a felkelés lehetőségéről
beszélt,
5
hiszen követelte,
hogy a szavakról
térjünk át
a tettekre.
4
Egy hét telt el azóta,
és mi
semmit sem tettünk.
1
Ez a döntő bizonyíték,
hogy a felkelésnek
most
semmi alapja;
2
nincsen
sem szervezetünk,
sem katonai,
sem technikai
erőnk.
3
Ellenségeink
erősebbek nálunk,
5
és mindenki,
aki nincs velünk,
velük van,
ellenünk van.
4
Igaz,
hogy társadalmi szempontból
a helyzet
megérett a harcra,
de nincs bebizonyítva,
hogy a harcot
most,
azonnal,
még a Szovjetkongresszus előtt
meg kell kezdenünk.
5
ha várunk,
csak nyerhetünk,
mert az idő
nekünk dolgozik.
1
Nem vagyunk elég erősek,
hogy biztosak lehessünk
a felkelés
győzelmében,
de elég erősek vagyunk,
hogy visszaverjük
az ellenforradalom
esetleges támadását.
2
Két taktika
harcol itt egymással,
elvtársak:
4
az összeesküvés
taktikája,
3
és az a taktika,
mely hiszi,
hogy az orosz forradalom
törvényszerűen
eléri célját.
5
Én
hiszek
az orosz forradalomban.
2
A fegyveres felkelés
nem hetek,
hanem napok
kérdése.
1
Ilyen a politikai helyzet –
5
Csak azzal
nem értek egyet,
hogy azonnal
fegyvert fogjunk.
2
A felkelést nem
készítettük elő;
még a fővárosban
sem lehetünk biztosak
a győzelemben.
3
Vannak helyzetek,
amikor
ilyen körülmények között is
vállalni kell a harcot,
de amíg
nem jön el ez a pillanat,
foglalkozzunk
a gyakorlati teendőkkel:
4
a harc
technikai előkészítésével.
1
Azt mondják,
várni kell,
amíg a kormány támad.
5
De meddig várjunk,
ha a kormány
nem támad?
2
Amit Kamenyev
és Zinovjev
javasol,
lehetőséget ad
az ellenforradalomnak,
hogy felkészüljön
a harcra.
1
Mi pedig
vég nélkül
mindig csak várunk,
2
mindig csak visszavonulunk,
4
és a végén
elveszítjük
a forradalmat.
5
Miért ne biztosítsuk
magunknak az előnyt,
hogy mi válasszuk meg
a felkelés napját
és a feltételeket?
1
az egyik
hisz a forradalom erejében –
2
a másik
megelégszik
az ellenzék szerepével,
4
mert nem hisz
az erőnkben.
4
A határozat
nem azt jelenti,
hogy már holnap
meg kell kezdeni
a felkelést,
5
de figyelmeztet
mindannyiunkat,
hogy most már
határozott cselekvésre
van szükség.
2
Nem szabad félni
az összeesküvéstől;
4
a hatalmat,
ha kell,
összeesküvéssel kell
megszerezni.
5
Az ellenforradalom
harcra készül –
2
Nekünk tehát
ugyancsak
fel kell készülnünk
a harcra.
4
És a harcra készülők
tegyék félre
a kishitűséget
békésebb
időkre.
3
Kamenyev elvtárs
téved:
2
a többség
nincs ellenünk,
csak még nincs velünk;
1
más úton
nem nyerhetjük meg őket,
csak a forradalommal.
5
Petrográd a miénk;
a Vörös Gárda,
a kronstadti matrózok
ellen
a hadapródok
és a kozákok
tehetetlenek,
különösen,
ha mi kezdjük
az akciót.
2
Nem osztom
azt a véleményt sem,
hogy a helyőrségre
nem számíthatunk;
3
a katonák egy része
velünk van,
4
és a többi
sem fog fegyvert
ellenünk.
1
Az erőviszonyok
most
nekünk kedveznek;
5
tovább várni
esztelenség.
2
A határozatot
nem szabad visszavonni;
1
még jobban
szorgalmazni kell
a felkelés
technikai előkészítését.
3
Ha most nincs elég
erőnk,
2
ha most
nem tudjuk megszerezni a hatalmat,
1
később
még kevésbé tudjuk.
5
Azt mondják,
előnyösebb védekezni.
3
De később
már védekezni sem lesz
erőnk.
2
Mért támadtuk
a szociálforradalmárokat
és a mensevikeket?
1
Mert a nép
követelte,
hogy a szovjetek nevében
vegyék át
a hatalmat,
5
de ők
féltek
a hatalomtól.
2
Ki hisz nekünk,
ha ezt tesszük
mi is?
4
A győzelmet
előre
nem lehet
biztosítani:
5
a győzelemért
csak harcolni
lehet.
3
Most,
amikor cselekedni kell,
elvtársak,
túl sokat
beszélünk.
4
A nép
azt mondja,
vétkezünk,
ha semmit nem teszünk –
3
és mi,
a proletariátus pártja,
felelősek vagyunk
a népnek.
5
Most
tettekre van szükség:
2
mozgósítani kell
a tömeget,
1
elő kell készíteni
a felkelést.
5
Ha a felkelést
holnapra
vagy holnaputánra
tervezzük,
jobb,
ha megmondjuk nyíltan:
4
nem készültünk föl
eléggé.
3
Naponta részt veszek
gyűléseken,
2
látom,
hogy a tömeg
nincs még előkészítve
a felkelésre.
1
Ha nem lenne
a Központi Bizottságon belül
egy olyan irányzat,
mely az osztályharcot
parlamenti harccá
akarja csökkenteni,
2
most talán
már fel lennénk készülve
a harcra.
3
De így
csak azt
javasolhatom:
5
készüljünk a felkelésre,
folytassuk
a technikai előkészületeket,
terjesszük a kérdést
a kongresszus elé –
1
de ne higgyük,
hogy a döntő pillanat
már elérkezett.
2
pártunk
nem most tért át
a parlamenti taktikára.
3
Két hónappal ezelőtt,
amikor még bíztunk
az illúzióban,
hogy a forradalom
békésen is
elérheti célját –
4
akkor igazodott
taktikánk
a parlamenti harchoz.
5
Tévedés az is,
hogy a felkelést
technikailag
elő kell készíteni.
1
Ha elérkezik
a döntő pillanat,
3
Ha visszavonjuk
a határozatot,
vissza kell vonnunk,
minden jelszavunkat,
meg kell változtatnunk
egész politikánkat:
2
akkor
mi,
bolsevikok,
nem leszünk többé
bolsevikok.
4
A tömeg
már megértette,
hogy a felkelés
elkerülhetetlen.
3
Lehet,
hogy a nép kezdi majd
a harcot,
de az is lehet,
hogy mi kezdjük,
és nem kétséges,
hogy a nép
akkor
követni fog
bennünket.
5
Csak az biztos,
hogy visszakozni
lehetetlen.
2
Kamenyev elvtárs kifogásai
nem meggyőzőek.
3
Összeesküvésről beszél,
holott mi nyíltan készülünk
a felkelésre.
5
Erőnket
mi sem bizonyítja
jobban,
mint az,
hogy az ellenség
ennek ellenére
nem mer támadni.
4
Természetesen
ha kiderülne,
hogy az események
halasztást engednek nekünk,
élnünk kell
ezzel a lehetőséggel.
2
Ha a kongresszus
átadja a hatalmat
a szovjeteknek,
ismét fel kell tennünk
a kérdést,
1
szükséges-e akkor
az akció
vagy sem.
4
Ha nem szerezzük meg
a hatalmat,
a katonák
ellenünk fordulnak,
mert elegük van
a háborúból.
5
Azt hiszem,
a kongresszus előtt
nem kell kirobbantani
a felkelést,
3
de a kongresszuson
meg kell szerezni
a hatalmat.
5
Az elvtársak,
akik a felkelésről
beszélnek,
primitíven
képzelik el azt:
1
sablonok szerint
nem lehet cselekedni.
2
Hogy júliusban
nem kíséreltük meg
átvenni
a hatalmat,
az csak a mi malmunkra
hajtotta a vizet.
4
És ha most sem
kíséreljük meg,
az sem jelenti
a vereségünket.
5
Javaslom:
tartsuk titokban
a határozatot.
1
A határozat
szakítás
eddigi taktikánkkal,
hogy a fegyveres akcióktól
tartózkodni kell.
3
szükséges
és elkerülhetetlen,
hogy az első
megfelelő pillanatban
megszerezzük
a hatalmat.
4
Épp ezért
a határozatot
üdvözölni kell.
3
A vita
sok mindent tisztázott.
1
A forradalom előkészítése ellen
nem lehet ellenvetés.
2
Azért kértem szót,
hogy helyesbítsem
a közhangulatra vonatkozó
értékelést.
5
Forradalmi helyzetben
a közhangulat egyetlen mércéje
a készség,
hogy a nép
fegyvert fog-e
a forradalom érdekében.
5
Ha minden határozat
így bukna meg,
sose fájna a fejem
a határozatok miatt.
2
Zinovjev elvtárs
azt mondja,
ne vegyük át
a hatalmat,
gyakoroljunk nyomást
a kormányra.
4
Ezt tesszük
április óta
szakadatlanul,
3
és az is volt
a helyes politika.
1
Helyes volt,
mert még nem volt velünk
a munkásosztály többsége;
2
helyes volt,
mert a katonák
és a parasztok
még nem ábrándultak ki
az illúzióból,
hogy a burzsoáziától is megkaphatják
a földet
és a békét.
5
Csakhogy a Kornyilov-lázadás
jó tanító volt;
A Kornyilov-lázadás
sok embernek
kinyitotta a szemét,
2
és most már látják,
nincs más kiút:
1
vagy az ellenforradalom
diktatúrája,
3
vagy a proletariátus
diktatúrája.
4
A történelem
éles fordulatot tett,
és a párt
elmaradt
a történelem
hihetetlenül gyors
üteme mögött.
1
Nem szerencsétlenség,
hogy hibát követtünk el,
amikor nem vettük észre
azonnal
a fordulatot.
5
Az volna a szerencsétlenség,
ha makacsul
kitartanánk
a hibánk mellett,
vagy álszeméremből
vonakodnánk
elismerni
és kijavítani
a hibánkat.
2
Értsük meg végre,
elvtársak,
a történelem
most
olyan kérdést tűzött
napirendre,
melyet nem tanácskozások,
nem kongresszusok
döntenek el,
1
hanem egyes-egyedül
a nép,
a felfegyverzett tömeg
harca.
4
A felkelés halogatása
egyértelmű a halállal;
3
a történelem
sohasem bocsátja meg nekünk,
ha nem vesszük át a hatalmat,
hogy a győztes orosz
proletárforradalmat
a világforradalom
első lépcsőfokává tegyük.
4
Ezt a felkelést,
melyre készülünk,
nem lehet összehasonlítani
a februári forradalommal.
2
Februárban
Oroszországban
senki sem támogatta
a régi rendet,
1
Nekünk viszont
most,
októberben,
az egész burzsoázia ellen
kellene hadat viselnünk,
5
és nemcsak a tábornokok
lesznek ellenünk,
nemcsak a gyárosok,
a bankárok,
a földbirtokosok,
2
hanem a házmesterek is,
a szatócsok is,
az írnokok is.
5
De még ha sikerülne is
megszereznünk a hatalmat,
4
mi a biztosíték,
hogy meg is tudjuk tartani?
2
Ha a hivatalnokok
sztrájkba lépnek,
1
ha a vasutasok,
postások
sztrájkba lépnek,
3
ha megbénul a forgalom,
5
ha a fővárost
elvágják Oroszországtól,
1
ha nem lesz tüzelő
és ennivaló –
5
és mi lesz
Oroszországgal?
4
Ha a felkelésről
mint a jövő perspektívájáról
beszélünk,
3
de ha parancs,
holnapra
vagy holnaputánra,
akkor elutasítom,
mint olyan kalandot,
mely kockára teszi
az egész forradalmat.
1
Nem cselekedhetünk
elhamarkodottan:
2
amíg össze nem gyűltek elvtársaink
a Szovjetkongresszusra,
4
és nem tárgyalunk velük,
1
nem szabad megkezdeni
a felkelést.
3
Beszéltem egyszer
egy emberrel,
aki valaha
forradalmár volt.
4
elismerem,
hogy a szociális forradalom
a huszadik században
elkerülhetetlen.
3
ilyen körülmények között –
2
ez esztelenség
és képtelenség.
1
Ez az ember
bizonyára hajlandó volna
elismerni a forradalmat,
ha a történelem
olyan békésen,
nyugodtan,
simán
és pontosan
érkezne el
a forradalomhoz,
ahogy egy svájci gyorsvonat
fut be az állomásra,
s a pályaudvaron
az udvarias kalauz
kinyitja a kocsiajtókat,
és elkiáltja magát:
„Szocialista forradalom, végállomás!”
3
Marx
a fegyveres felkelés lényegét
Danton szavaival
foglalta össze.
5
És ezek a szavak
így hangzanak:
1
„Merészség,
merészség
és még egyszer
merészség!”
2
A felkelés időpontjának
meghatározása
kalandorság;
3
nem mi szabunk
időpontokat
a történelemnek,
hanem a történelem
szab nekünk.
5
Az összeesküvés
nem Marx útja,
hanem Blanquié,
az anarchizmusé,
4
akik nem a népre,
hanem egy kis,
megszervezett,
felfegyverzett
csoportra építenek:
3
velük akarják
megszerezni
a hatalmat,
5
márpedig
aki a hatalmat megszerzi,
azé marad a hatalom
továbbra is.
2
Kötelesek vagyunk
megmagyarázni a népnek,
hogy véleményünk szerint
a felkelés
előbb-utóbb
elkerülhetetlen.
4
De kötelesek vagyunk
azt is megmondani,
5
hogy a Szovjetkongresszus előtt,
1
nem kezdjük meg
a felkelést.
4
A felkelésnek,
hogy sikere legyen,
nem összeesküvésre,
nem pártra,
hanem az élenjáró osztályra
kell támaszkodnia.
2
A felkelésnek
a nép
forradalmi lendületére
kell támaszkodnia:
3
A felkelésnek
az érlelődő forradalomban beállott
olyan fordulópontra
kell támaszkodnia,
amikor a nép
élenjáró rétegeinek
aktivitása
a legnagyobb,
amikor az ingadozás
az ellenség soraiban
és a forradalom
határozatlan barátainak soraiban
a legnagyobb.
5
Ez a harmadik feltétel.
2
És ez a három feltétel
különbözteti meg
a marxizmust
az anarchizmustól.
1
Mi
nem a párt,
hanem a nép számára,
3
nem a nép akarata ellenére
vagy attól függetlenül
kivánjuk a forradalmat,
4
és nem a szovjetek ellenére,
hanem a szovjetek számára
akarjuk megszerezni
a hatalmat.
5
A népnek
joga és kötelessége,
hogy ezt a kérdést
ne szavazásokkal,
hanem az erő latbavetésével
döntse el,
3
és mérhetetlen volna
a forradalmárok bűne,
ha elszalasztanák
a kedvező alkalmat,
amikor tőlük függ
a forradalom
győzelme
vagy bukása.
2
Van erőnk,
hogy megszerezzük a hatalmat,
4
és lesz erőnk,
hogy meg is tartsuk a hatalmat.
1
Mert az erőnk nem más,
mint hogy
hatalmat adunk a dolgozóknak,
békét a katonáknak,
földet a parasztoknak.
5
Ha ezt
meg tudjuk tenni
2
– márpedig
meg tudjuk tenni –,
5
nincs erő,
mely megdönthetné
a hatalmunkat.
4
És akkor,
elvtársak,
az orosz forradalom fáklyája
lángra gyújthatja
Európát;
5
akkor,
elvtársak,
valóra válhat
a világforradalom.
1
Beterjesztem
határozati javaslatomat:
4
Anélkül
hogy az agitációt
és az akció
előkészítését
abbahagynánk,
4
hogy a Szovjetkongresszus
bolsevik frakciójával való
megbeszélés nélkül
3
bármilyen akció
megengedhetetlen.
5
Szavazás
Zinovjev elvtárs
javaslatáról:
3
Beterjesztem
határozati javaslatomat:
4
A gyűlés
minden tekintetben
helyesli
és teljes egészében
támogatja
a Központi Bizottság
határozatát,
5
s felhívja a szervezeteket,
a munkásokat
és a katonákat
a fegyveres felkelés
sürgős előkészítésére.
4
A gyűlés
a felkelés időpontjának megválasztását
a Központi Bizottságra
és a Petrográdi Szovjetre
bízza.
1
Szavazás
Lenin elvtárs
javaslatáról:
2
Mellette: tizenkilencen.
Emberség
1944 novembere. Börtöncella két priccsel. Az Öreg és Kelemen az egyik priccsen sakkozik a takaróra rajzolt sakktáblán, kenyérbélből készült bábukkal. A Tanár hátratett kézzel fel-alá sétál a cellában. Az Öreg középkorú, de annál idősebbnek látszó, erősen őszülő, csontos munkás. Ruhája kopott, de látszik, hogy a körülményekhez képest igyekszik rendben tartani. Kelemen negyven év körüli, alacsony, cingár férfi. Ruházata elhanyagolt, rongyos. A Tanár szemüveges, őszülő, idősebb úriember. Jól szabott ruhát visel, ami még így, gyűrötten is különbözik a társai öltözetétől.
KELEMEN
Ne mondd! És most azt képzeled, kikészítettél? Mi? Azt képzeled?
AZ ÖREG
Én csak azt mondtam, hogy sakk.
KELEMEN
Ilyen ócska trükkel akarsz átverni? Sakk! Na és ha sakk? Akkor mi van?
AZ ÖREG
Semmi. Csak sakk.
Kívülről lépések hallatszanak.
Az öreg a pokrócot a sakkfigurákra dobja. Felsorakoznak az ajtó előtt. Csikordul a zár, belép Jóska és a Börtönőr. Jóska jól megtermett, erős fiatalember, katonaruhában, a kezében batyu.
KELEMEN
Vigyázz! Főfoglár úr, alázatosan jelentem, létszám három fő.
BÖRTÖNŐR
Pihenj. Hogy ne unatkozzanak, hoztam maguknak egy negyediket.
KELEMEN
De főfoglár úr, kérem, egyikünk már eddig is a földön aludt.
BÖRTÖNŐR
Pofa be. Akkor beszéljen, ha kérdezem, érti?
KELEMEN
Igenis, értettem.
A Börtönőr kimegy.
A TANÁR
Van szerencsém. Doktor Soós Lehel főgimnáziumi tanár.
JÓSKA
Nicsak! Nem is gondoltam, hogy ilyen előkelő társaságba kerülök. Azt hittem, ezt az üdülőt a magunkfajtáknak építették.
A TANÁR
Mit ért azon, kedves barátom, hogy a maguk fajtája?
JÓSKA
A rendes embereket. Nem az urakat.
AZ ÖREG
Kicsit lejjebb veheted a hangod, fiam.
JÓSKA
Ne mondja! A végén még kiderül, hogy magát is azért hozták ide, mert a kabátosokat pártolta.
A TANÁR
Azt hiszi, kérem, a kabát alatt nem a szabadságért dobog a szív?
JÓSKA
De szépen mondja! A suliban is ezt tanította?
A TANÁR
Ezt. Mert ezt kell tanítani, amíg minden ember meg nem tanulja. Hogy az ember csak addig ember, amíg él benne a szabadság vágya.
JÓSKA
Az égvilágon semmi. Olyan ártatlan vagyok, mint a reszegi plébános házvezetőnője. Ide süssön, öregúr, azzal a maga okos fejével! Októberben azt mondta a vén tengerész, hogy slussz a háborúnak. Erre összehív minket a zászlósunk, egy belevaló pesti srác: na, fiúk, menjen mindenki, amerre lát. Én épp délnyugat felé néztem, és mert véletlenül arra volt Soroksár, ahol a mutterkám lakik, elindultam szépen haza. Csakhogy másnap elcsíptek a kakastollasok, azoknak meg hiába magyaráztam, mit mondott a főméltóságú tengerész meg a nagyságos zászlós úr, leverték a vesémet az őrsön. Ide valószínűleg azért hoztak, hogy kipihenjem fáradalmaimat. Maguk mióta rohadnak itt?
A TANÁR
Rosszul teszi, kérem, ha ezt rohadásnak nevezi. Szenvedünk, de van értelme a szenvedésünknek. Az áldozat, amit a hazáért hozunk, nem hiábavaló.
JÓSKA
Szép mese. Egyelőre azt szeretném tudni, hogy mászok ki ebből a slamasztikából. Kikémlel a kukucskálón.
JÓSKA
Tegnap maguk is mákos tésztát kaptak ebédre?
KELEMEN
Mákos tésztát? Hallják, mákos tésztát! Minket akarsz átverni, kisöcsém? Te is ugyanazt a rohadt káposztát zabáltad, mint mi, hogy az a keserves….
AZ ÖREG
Fogd be a szád! Jóskához. Azt. Mákos tésztát, dupla adag mákkal és porcukorral.
JÓSKA
Maga az Öreg, ugye?
JÓSKA
Sejtettem. Dumálhatok?
JÓSKA
Hát ide figyeljen, apám. Kemény azt üzeni a hetesből, hogy holnap reggel.
JÓSKA
Ha elkezdik osztani a kaját, behívják a smasszert a hetesbe, hogy valaki rosszul lett, és kicsinálják. Akkor kezdődik a tánc.
AZ ÖREG
És a többi emelet?
JÓSKA
Mit tudom én. De Kemény azt mondta, hogy minden rendben.
AZ ÖREG
Jó. Ez elég. Halljátok? Holnap reggel.
A TANÁR
Most már értem! Mákos tészta, cukorral…. Ideje már! A múlt héten vitték el Komlóst, tegnapelőtt Juhászt. Mindkettőt a siralomházba… Elpusztítanak bennünket, egyikünket a másik után.
JÓSKA
Kelemennek. Na látja, fater, hogy mégis mákos tészta!
KELEMEN
Engem hagyjatok ki ebből a buliból!
KELEMEN
Ha van füled, hallhattad. Nekem semmi közöm ehhez.
KELEMEN
Mit szólsz hozzá, mondom. Fél évet sóztak rám, a fele már letelt a vizsgálatiban. Csak nem fogom három hónapért kockáztatni a nyakamat?
AZ ÖREG
És a többiek nyaka? Az nem érdekel?
KELEMEN
Nem! Ha annyira tudni akarod, hát nem.
A TANÁR
Ez nagyon helytelen felfogás, Kelemen úr. Közösségben élünk, és a közösség törvényei szerint senki se törődhet csupán önmagával. Minél nagyobb a veszély, annál kevésbé. Ezt meg kell értenie.
KELEMEN
De szépen prédikál! Inkább ment volna püspöknek.
AZ ÖREG
Hagyd ezt most. Inkább gondolkodj.
KELEMEN
Csak azt tudnám, akkor mért buktatok le. Ti főokosok! Fő gondolkodók!
AZ ÖREG
Az apáddal valamikor együtt dolgoztam a Vagongyárban. Te is lehetnél olyan ember, mint ő.
KELEMEN
És kereshetnék annyit, mint ő, mi?
A TANÁR
Magának, ahogy mesélte, nagyon nehéz élete volt, Kelemen úr. És ez nemegyszer letéríti az embereket a helyes útról. De mi épp azért harcolunk, hogy többé senkinek ne legyen ilyen rossz élete. Hogy az emberek szabadok legyenek.
KELEMEN
Tudja, mikor leszek én szabad? Ha letelik a három hónap, és irány az első csehó. Majd akkor!
AZ ÖREG
És meddig leszel szabad? Amíg legközelebb el nem csípnek.
KELEMEN
És aztán? Mi közöd hozzá? De azt vedd tudomásul, ha nem három hónapom lenne hátra, hanem három év, azt is inkább leülném, mint hogy a vágóhídra menjek veletek!
JÓSKA
Ezt meg hogy érti, fater?
AZ ÖREG
Nem kérhetem, hogy segíts, ha nem akarsz. De hallgass, érted?
KELEMEN
Engem nem fogtok bepalizni. Engem nem. A pofámat nem foghatjátok be!
Jóska leüti.
JÓSKA
Kinyírom ezt a dögöt!
A TANÁR
Az emberek védelemre szorulnak, barátom. Maga még nagyon fiatal, hogy megértse ezt. Ez a szerencsétlen, minek is nevezzem, ez a szerencsétlen vagány…
JÓSKA
Ez vagány? Ez a szemét? Akkor én mi vagyok?
A TANÁR
Csak az életét félti szegény nyomorult…
JÓSKA
De okos maga! Mit gondol, én szívesen viszem vásárra a bőröm?
A TANÁR
Minden élőlény félti az életét. Ez a természet bölcs parancsa. De mi tudjuk, ha elpusztulunk, annak van értelme. A történelmet vérrel írják, és az igazságért kiontott vérből új élet születik. De ez a szerencsétlen…
JÓSKA
Abban igaza van a nyomorultnak, hogy maga szépen prédikál. Inkább azt mondaná meg, mi a fenét csináljunk. Ha a smasszer benéz a kukucson, lebuktunk.
Jóska letakarja Kelement a pokróccal.
JÓSKA
Még szuszog a nyomorult. Ha nem tartanak vissza, már a pokolban szívná az ájert.
AZ ÖREG
Talán igazad van.
AZ ÖREG
Ha megnyikkan, végünk. Mindnyájunknak vége.
A TANÁR
Már maga is? Maga is?
A TANÁR
Az előbb még maga is védte.
AZ ÖREG
Védtem. Az ösztön mindig nemet parancsol, ha egy embert meg akarnak ölni. De ha gondolkodni kezdünk…
AZ ÖREG
Nevezheti annak is. De nem az. Önvédelem.
AZ ÖREG
Nem akarom. De kell. Érti? Kell!
A TANÁR
Akkor öljenek meg engem is! Itt vagyok, tessék. Én nem fogok kiabálni. Én nem! Én nem leszek áruló. De a bűntársuk se.
AZ ÖREG
Ugyan, tanár úr, ki akarja magát bántani?
A TANÁR
Öljenek meg! Mert amíg én élek, nem nyúlnak ehhez az emberhez!
AZ ÖREG
Tanár úr, gondolkozzék.
A TANÁR
Nem gondolkozom! Amikor egy ember életéről van szó, nem szabad gondolkozni. Én ötvenhat éves koromban is csak óraadó tanár vagyok, tudja kérem, mit jelent ez? És miért? Mert egész életemben az igazságot szolgáltam. És most, most én tűrjem el, hogy megöljenek egy embert? Én legyek bűntárs a legnagyobb igazságtalanságban, ami csak létezik ezen a földön? Magának magyarázzam, hogy az élet szent és sérthetetlen?
AZ ÖREG
És holnap reggel, ha kitörünk és fegyvert szerzünk? Akkor sem húzza meg a ravaszt?
A TANÁR
Az más. Minket el akarnak pusztítani, és a természet parancsa, hogy védjük az életünket.
AZ ÖREG
Ez az ember talán nem tör az életünkre?
A TANÁR
Ő is ugyanolyan fogoly, mint mi.
JÓSKA
Ugyanolyan? Maga talán hajlandó lenne beköpni a haverjait?
A TANÁR
Soha. De ez a szerencsétlen…
AZ ÖREG
A harcban aki nem barát, ellenség.
Kívülről lépések hallatszanak. Mindhárman ösztönösen a priccs elé állnak.
BÖRTÖNŐR
Na, mi van? Még meddig kukorékolnak?
AZ ÖREG
Épp most készültünk lefeküdni.
BÖRTÖNŐR
És miért nem vezényelnek vigyázzt, ha belépek? Hol a szobagazda?
BÖRTÖNŐR
No látják! És maguk még itt piszmognak.
AZ ÖREG
Azon tanakodtunk, kik feküdjenek a földre.
BÖRTÖNŐR
Az a maguk dolga. Öt perc múlva mindenki alszik. Megértették?
A börtönőr kimegy.
JÓSKA
Most már elég a papolásból, édesapám! Én nem töröm ki a nyakam senki hülyesége miatt. Ha még egy szót szól…
AZ ÖREG
Azt mondtam, csend legyen! Szavakat már hallottunk eleget. Ide figyeljen, tanár úr: ebben a börtönben háromszáz ember várja a hajnalt. Háromszáz ember, akiknek nem szabad elpusztulniuk. Érti?
AZ ÖREG
Van! Van szívem, és ha arra gondolok, hogy meg kell ölni ezt az embert, kiver a veríték. De gondolkodni is tudok, érti, tanár úr?
A TANÁR
Három gyereke van…
AZ ÖREG
Nekem is volt… Nem három, csak egy. Nyolcéves korában kapta meg a tüdőbajt. Negyvenegyben, amikor lebuktam, megígérték, szanatóriumba viszik, ha vallok. Mire kiszabadultam, már nem élt.
JÓSKA
Ehhez mit szól, édesapám? Most is elfacsarodik a szíve?
AZ ÖREG
Szedje össze végre az eszét, tanár úr. Mi a fontosabb: a háromszáz vagy ez az egy?
A TANÁR
De ez az egy is ember.
AZ ÖREG
És a smasszerek is emberek. A nyomozók is, akik összetörték a csontjainkat. A hóhér is, aki a nyakunkra hurkolja a kötelet. Tudja, mi lesz, ha Kelemen kiabálni fog?
A TANÁR
Én vállalom! Én mindent vállalok!
AZ ÖREG
Nem érdekel, hogy maga mit vállal! Az a háromszáz érdekel, akit ma éjjel verni kezdenek, megtizedelnek, bitóra küldenek, ha ebből a zárkából egyetlen hang kihallatszik. Itt vér fog folyni ma éjjel, tanár úr. És innen többé csak a halálraítéltek jutnak ki – a vesztőhelyre. És a hullák. Azoknak a hullái, akiket ma éjjel agyonvernek.
A TANÁR
Hagyja abba! Az istenért, hagyja abba. Ezt nem lehet elviselni.
AZ ÖREG
Nem? Pedig ez lesz az eredménye a maga emberségének, tanár úr. Még mindig nem gondolkodik?
A TANÁR
Én… én gondolkodom. De itt bent valami nem engedi.
AZ ÖREG
Meg kell hoznunk az áldozatot. Talán a legnagyobb áldozatot. Amitől minden idegszálunk borzad. Meg kell tennünk háromszáz társunkért. A szabadságért. Ugye, értjük egymást, tanár úr?
A TANÁR
Értjük… Értem. Hogy a vér olykor a víznél is olcsóbb. De legyenek átkozottak! Hogy én, ezzel a két kezemmel… Ezzel a két tiszta kezemmel…
Kihúzza magát.
A TANÁR
Gyerünk, uraim. Kész vagyok.
Kovács kartárs kiküldetése
Kopogás az ajtón.
KELEMEN
Nagyon jóindulatú, hatvan év körüli, többszörös nagyapa. Ugyanabban a gyárban volt két évtizedig munkás, ahol most igazgató, így valamennyi emberét személyesen ismeri, s egy kicsit mindnyájuknak nagyapja. Tessék.
KOVÁCS
34 éves, kissé pocakosodó, ritkuló hajú, pedánsan öltözködő könyvelő. A kicsiny pocak és a ritkuló haj a hangján is érződik: modora épp olyan megfontolt, mint jelleme. Pontos értékmérője van az emberekről, s mert tudja jól, hogy ő a saját értékrendjének meglehetősen alacsony fokán áll, kissé félszeg. Jó napot, igazgató kartárs.
KELEMEN
Jó napot, Kovács kartárs.
KOVÁCS
Hivatott, igazgató kartárs.
KELEMEN
Igen. Tessék, foglaljon helyet. Dohányzik?
KOVÁCS
Köszönöm szépen, nem szoktam.
KELEMEN
Bizony, magának van igaza, Kovács kartárs. Nekem is mindig mondja a feleségem: szokj le már arról a büdös cigarettáról, Kálmán, attól kapják a tüdőrákot! De mit csináljak, ha már annyira megszoktam?
KOVÁCS
Igen, kérem, az a legrosszabb, ha az ember megszokja.
KELEMEN
De hisz csak az dohányzik, aki megszokta. Egyszóval, azért hivattam, Kovács kartárs…
KOVÁCS
Parancsoljon, igazgató kartárs.
KELEMEN
Egyszóval, azért hivattam… Na, hogy is mondjam… Ugyebár mi már öt éve dolgozunk együtt?
KOVÁCS
Igenis, igazgató kartárs.
KELEMEN
Szólítson a nevemen, Kovács kartárs. Azt jobban megszoktam. Mikor inas voltam, azt kiabálták a segédek: Hé, te, Kelemen! Később meg mindenki Kelemen szakinak szólított. Aztán még később Kelemen bácsinak. Hát nem csoda, hogy megszoktam, ugye?
KOVÁCS
Természetesen, Kelemen kartárs.
KELEMEN
No hát, egyszóval… Én az öt év alatt mindig csak jót hallottam magáról, Kovács kartárs. Igaz, a könyveléshez nem sokat értek, de a csoportvezetője meg a főkönyvelő mindig azt mondták: Kovács kartársra lehet számítani. Kovács kartárs megbízható munkaerő. Ugye, így volt, Kovács kartárs?
KOVÁCS
Hát… azt hiszem, így volt, Kelemen kartárs.
KELEMEN
No lássa! De, hogy is mondjam, egyszóval, az utóbbi időben… Nem mintha komoly panaszok lennének maga ellen, Kovács kartárs, a világért se képzelje, hogy komoly panaszok. Csak tudja, ha valaki öt éven keresztül mindig a legjobbak, a legmegbízhatóbbak közé tartozott, akkor már az apró hibák, a legeslegapróbbak is… Ugye, ért engem, Kovács kartárs?
KOVÁCS
Meg kell vallanom…
KELEMEN
Talán beszélgessünk egy kicsit, Kovács kartárs. Bizonyára gondjai vannak a magánéletében?
KOVÁCS
Hogy őszinte legyek…
KELEMEN
Mondjon csak el mindent, nyugodtan. Talán rosszak a lakásviszonyai?
KOVÁCS
Tizenöt esztendeje ugyanazon szállásadónőnél bérelek szobát, kérem szépen.
KELEMEN
Hisz akkor semmi baj! Biztos megszokták már egymást. Talán családi gondok?
KOVÁCS
Nincs családom, Kelemen kartárs.
KELEMEN
Látja, talán épp ez a baj! Meg kellene nősülnie, Kovács kartárs. Tudja maga, mennyi örömet okoznak a gyerekek, az unokák? Maga se húszéves már.
KELEMEN
Közel járhat a negyvenhez.
KOVÁCS
Harmincnégy múltam ősszel.
KELEMEN
Nocsak, ezt nem is gondoltam volna. Hisz akkor még fiatal ember. Ezt igazán nem gondoltam volna. Akkor biztos a nők. Maguknak, fiataloknak mindig a nőkkel van bajuk.
KELEMEN
Látja, hogy eltaláltam. Egészen belepirult! Nem kell ezt szégyellni, Kovács kartárs, amíg valaki legényember. Mondja csak el bátran!
KELEMEN
Rajta, bátran. Talán nem szereti az a kislány?
KELEMEN
Nekem igazán elmondhatja, Kovács kartárs! Mintha az apjának mondaná.
KOVÁCS
Tudja, Kelemen kartárs… Nem is tudom, hogyan mondjam. Tudja, van egy kislány, Klárinak hívják. Pénztáros a közértben. Ott szoktam vacsorát venni. Mert, tetszik tudni, mindig hideget vacsorázom. Klári már egy éve ott dolgozik. És azóta.
KELEMEN
Nocsak, nocsak! Egy év, az már szép idő. Azalatt megismerhették egymást. Akkor rövidesen esküvő is lesz, nem?
KOVÁCS
Nem is tudom, kérem. Mert valahogy… Tetszik tudni, Kelemen kartárs, nem lenne semmi baj, csakhogy ezek a mai lányok olyan furcsák. Én már többször mondtam Klárikának, hogy esküvő után nem kell dolgoznia, otthon maradhat, vezetheti a háztartást, de mindig azt feleli, hogy – bocsánat a kifejezésért –: fityiszt! Szerintem egy rendes lánynak nem illene azt mondani az udvarlójának, hogy – bocsánat a kifejezésért –: fityiszt!
KELEMEN
Ejnye, Kovács kartárs, hát csak nem ez a baj? Hogy a Klárika azt mondja magának: fityiszt!
KOVÁCS
Nem, kérem, ez még nem minden. Inkább csak azért mondtam el, mert jellemzőnek érzem a mai lányokra. Igen, sajnos jellemzőnek. Tudja, Kelemen kartárs, én nem is értem, pedig csak tíz évvel fiatalabb nálam, azt mondják, ez a legjobb korkülönbség, és mégis! Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem tisztel. Pedig a jó házasság alapja a tisztelet, a kölcsönös tisztelet, ugyebár?
KOVÁCS
Ugye, kérem? És hiába figyelmeztetem, csak nevet rajtam, és azt mondja, hogy…
KOVÁCS
Meg kell mondanom őszintén, Kelemen kartárs, nem jól van ez így. Én igazán elismerem a szocializmus vívmányait, ugye, nem tételezi fel rólam az ellenkezőjét, Kelemen kartárs, de ez nem jól van így!
KOVÁCS
A lányok, Kelemen kartárs, a mai lányok! Igazán tűrhetetlen, hogy vannak manapság lányok, akik még főzni se tudnak rendesen. És olyat egyet se ismerek, aki maga végezné el a nagymosást. Inkább a Patyolatba adják a ruhát, vagy mosógépet vesznek. Pedig a háziasszonyom mindig mondja: Hiába, Kovács úr, a legjobb mégiscsak a teknő. Mert a gép megeszi a ruhát.
KOVÁCS
És képzelje el, Kelemen kartárs, egyedül járnak táncolni. És még az is előfordul, hogy megengedik a fiatalembereknek, hogy gyűrűs eljegyzés előtt – bocsánat a kifejezésért – megcsókolják őket.
KELEMEN
Nézze, Kovács kartárs, változik a világ, ma már másképp élnek az emberek. A lányok is.
KOVÁCS
Ez az, kérem, épp ez a baj! Hogy másképp élnek. Én elismerem a szocializmus vívmányait, senki sem mondhatja, hogy nem ismerem el, hisz nincs nekem semmi bajom, van állásom, lakásom, négy pár cipőm van, bizony, Kelemen kartárs, de ez baj, nagyon nagy baj. Nem jól van ez így, kérem.
KELEMEN
Úgy gondolja, hogy nem jól van?
KOVÁCS
Bizony, kérem. Hiányzik a jó erkölcs, kérem. Az erkölcs, mely ha megdől, Róma elvész s rabigába görnyed – ahogy a költő mondja.
KELEMEN
Várjon csak, Kovács kartárs. Ha jól értem, azokat az apró hibákat és pontatlanságokat, melyeket az utóbbi időben a munkájában észlelünk, az okozza, hogy nincs megelégedve az élettel?
KOVÁCS
Engem ez kihoz a sodromból, kérem. Én nyugalmat és békességet szeretnék, azért is vágyom családi fészekre. De most olykor az is előfordul, hogy nem tudok elaludni, és későn ébredek, pedig én sosem késtem el, még az iskolából sem. És higgye el, Kelemen kartárs, az étel sem ízlik, még az se, amit vasárnap a háziasszonyom főz, múltkor is szilvás gombóc volt ebédre, az a kedvencem, tizenhét gombóc a szokásos adagom, és múlt vasárnap alig tudtam legyűrni, inkább csak azért ettem meg, nehogy megsértsem a háziasszonyomat…
KELEMEN
Egy pillanat! Hagyjuk most a szilvás gombócot, Kovács kartárs. Magának tehát nem tetszik az élet?
KOVÁCS
De Kelemen kartárs! Én ezt nem mondtam. Csak az erkölcsök…
KELEMEN
Jól van, Kovács kartárs, csak az erkölcsök. De ha annyira nem tetszenek magának az erkölcsök, hogy az egész életét felkavarják, akkor mégiscsak kellene tenni valamit, nem gondolja?
KELEMEN
Mondja csak, Kovács kartárs, szokott maga kiküldetésbe menni?
KOVÁCS
Igen, kérem, a telephelyek nyilvántartását ellenőrzöm.
KELEMEN
No, jól van. Hát akkor, kedves Kovács kartárs, elküldjük kiküldetésbe Pengővásárhelyre.
KELEMEN
Pengővásárhelyre.
KOVÁCS
De hisz ott nincs telephelyünk!
KELEMEN
Az nem baj. Várjon, mindjárt megnézem a menetrendet. Holnap reggel hat óra ötvenkor indul a gyors Pengővásárhelyre. Nem fog elaludni?
KOVÁCS
A világért sem, Kelemen kartárs!
KELEMEN
Hát jó utat, sok szerencsét. A kiküldetési rendelvényt majd megkapja a titkárságon. Minden jót, Kovács kartárs, sok szerencsét!
Vonatzakatolás, amely lassan elhal.
KALAUZ
Pengővásárhely, feltételes megálló!
KOVÁCS
Tessék várni, kérem, még le se szálltam!
KALAUZ
Igyekezzünk, igyekezzünk, egyetlen utas miatt nem állhat ennyi ideig a vonat!
KOVÁCS
De tessék várni, még a kisbőröndöm!…
Sípszó, a vonat elindul.
KELLER
Alázatos szolgája, van szerencsém üdvözölni uraságodat Pengővásárhelyen.
KOVÁCS
Jó napot kívánok. Kovács vagyok.
KELLER
Van szerencsém. Keller tanácsjegyző. A polgármester úr szeretettel üdvözli önt városunkban, és kéri, keresse fel hivatalában.
KOVÁCS
Hogyan tetszik mondani?
KELLER
A polgármester úr gépkocsija természetesen a rendelkezésére áll. Erre parancsoljon, kérem, erre. Az a fekete gépkocsi.
KELLER
Igen, kérem, nem nehéz megtalálni, ugyebár, hisz csak egyetlen gépkocsi parkol az állomáson. Egyelőre még kevés az autónk, de a perspektíváink, kérem tisztelettel, a perspektíváink…. Á, csókolom a kis kacsóját, Klárissz kisasszony!
KLÁRISSZ
Jó napot, Keller úr.
KOVÁCS
Ha nem haragszik, kedves Keller úr, ki volt ez a lány?
KELLER
A hölgy? Kende Klárissz. Príma família! Kitűnő család!
KOVÁCS
Tetszik tudni, csak azért kérdeztem, mert ismerek valakit. Egy másik lányt. Őt Klárikának hívják, tetszik tudni. Igazán azt hittem, ő az! Annyira hasonlít hozzá, de annyira…
KELLER
Előfordul, kérem. Valahol azt olvastam, hogy minden emberből két példány van. Az egyik az igazi, a másik nem. Ezért kell annyira vigyázni a házasságnál. Mert ha az ember nem az igazit választja, akkor ugyebár… Szellemes elmélet, nemde?
KOVÁCS
Mindenesetre érdekes.
KELLER
No, tessék parancsolni, itt a kocsi.
Ajtó nyílik, majd csapódik, a gépkocsi motorja hallatszik, majd lassan elhalkul.
KARLÓCZY
Zömök, jó kondícióban lévő úriember. Abban a korban van, amikor a magukra adó férfiak már engedik kicsillanni a festék alól őszülő halántékukat. A hangja is olyan vaskos, mint a nyaka. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Kócsvai Karlóczy Kamilló, Pengővásárhely szabad város polgármestere. Örömmel üdvözlöm önt városunk vezetői és lakosai nevében megérkezése alkalmából. Különben: nyilván én vagyok az idősebb, kedves öcsém. Szólíts csak Kamill bátyádnak. Szervusz.
KOVÁCS
Igenis, kérem. Kovács vagyok, Kovács Károly.
KARLÓCZY
Szép név, jó magyar név, kedves öcsém. Prédikátumod is van?
KOVÁCS
Micsodám, kérem szépen?
KARLÓCZY
Előneved, kedves öcsém.
KOVÁCS
Nincs, kérem tisztelettel. Kovács vagyok. Kovács.
KARLÓCZY
Hát, nem tesz semmit. Sóhajtva. Elmúltak már azok a szép idők, mikor még adhattunk az ilyesmire. Parancsolj, foglalj helyet, kedves öcsém. A berendezésünk még nem a legfényesebb, de a perspektíváink, a perspektíváink…
KOVÁCS
Igen, ezt Keller úr is mondta.
KARLÓCZY
Persze hogy mondta. Tőlem tanulta. Mást se tud mondani, csak amit tőlem tanult. De hát mit várhatunk egy Kellertől… Akkor essünk túl a formaságokon. Szabad érdeklődnöm, mi volt a foglalkozásod odaát?
KOVÁCS
Könyvelő, kérem szépen.
KARLÓCZY
Úgy, könyvelő. No nem baj. Szép szakma, jó szakma. Igaz, kicsit kevés a segély, de abból is meg lehet élni.
KARLÓCZY
Persze, te még nem ismered városunk életét, kedves öcsém. Örömmel közölhetem veled, hogy barátaink és szövetségeseink jóvoltából szabad városunk minden polgára segélyben részesül. Persze csak átmenetileg, amíg rendbe nem jönnek a dolgok, hisz érted, ugye? Mi itt voltaképp a Nyugat előretolt bástyája vagyunk, kedves öcsém. Nehéz sors, kemény sors.
KOVÁCS
És dolgozni, kérem, dolgozni nem lehet?
KARLÓCZY
Ugyan, kedves öcsém. Szabad városunk falai között él – várj csak, megmondom neked pontosan – 98 bankár, 117 gyáros, 59 nagykereskedő, 211 földbirtokos, 44 tábornok – hogy csak a fontosabbakat említsem. Hát hogyan tudnánk ennyi embert megfelelő munkához juttatni?
KOVÁCS
Bizony, ez nehéz lehet, kérem.
KARLÓCZY
Persze vannak, akik mindenre kaphatók. Még dolgozni is hajlandók egy kis pénzért. Tulajdonképpen szerencse, hisz némely munkát mégiscsak el kell végezni; mégse várhatjuk szövetségeseinktől, hogy a csatornát is kitisztítsák helyettünk. De azért elszomorító, ha egy cégvezető utcát söpör, nemde, kedves öcsém?
KARLÓCZY
Akadnak olyanok is, akiknek sikerült egy kis tőkét átmenteniük. De hát ez kevés, nagyon kevés. Apropó, erről jut eszembe, te hoztál magaddal valamit? Aranyat, valutát, ékszert?
KOVÁCS
Sajnos csak ez a két bőröndöm van.
KARLÓCZY
Két bőrönd, nagyszerű! Akkor ruhasegélyt nem kell kiutalnom a részedre, kedves öcsém. Marad tehát a rendes havi ellátmány. Persze magától értetődik, neked nem folyósíthatunk annyit, mint mondjuk egy földbirtokosnak. Ez ugyebár sértené az igazságosság elvét. Remélem, egyetértesz?
KARLÓCZY
Nagyon örülök, hogy egyetértesz. Egyszóval: leteszed a vizsgát, és akkor semmi akadálya, hogy számodra is folyósítsuk a segélyt.
KARLÓCZY
Az úriembervizsgát. Elvégre mindenféle jöttmentnek nem folyósíthatunk támogatást. Ez neked természetesen nem jelent majd problémát, hiszen a könyvelők mégiscsak lateinerek. Éppen csak a formaságok kedvéért, mert a segélyfolyósító bizottság megköveteli.
KOVÁCS
És ez a vizsga, ez hol és hogyan, kérem?
KARLÓCZY
Ó, erre van egy állandó bizottságunk, kedves öcsém. Városunk legtiszteletreméltóbb polgáraiból. Az elnöke Kendéné, Kende Kornélné. Kitűnő úriasszony, a város lelke!
KOVÁCS
Nincs ennek a hölgynek egy Klárissz nevű leánya?
KARLÓCZY
Úgy látom, nagy selyma vagy, öcsém! Alig egy órája érkeztél, és máris… Ó, a kis Klárissz! Kitűnő parti. Nagy segélyt kapnak. De ha már itt tartunk, azt ajánlom, vizitelj le Kendénénél a vizsga előtt. Hiszen érted, ugye?
KARLÓCZY
És még egyszer: fel a fejjel, kedves öcsém! Előtted az élet, a lehetőségeid korlátlanok, és a perspektíváid, a perspektíváid…
Egy falióra ötöt üt.
KENDÉNÉ
Jól termett, délceg, középkorú hölgy, festett, de igen diszkréten eredeti színére festett hajjal. Örülök, hogy ilyen pontos, Kovács úr. A pontosság a fejedelmek erénye, mondja a bölcs. Egyébként is örülünk a látogatásának. Minden új embernek örülünk.
KOVÁCS
Igazán megtisztelő.
KENDÉNÉ
A polgármester úr már értesített, hogy jövő hétre hívjam össze a vizsgabizottságot.
KOVÁCS
Igazán sajnálom, ha alkalmatlanságot okozok.
KENDÉNÉ
Ach, mein Gott, szóra sem érdemes, Kovács úr. A kötelesség mindennél előbbre való. No de hagyjuk a hivatalos ügyeket. Nem tud valami jó pletykát odaátról?
KENDÉNÉ
Mondja, Kovács úr, igaz az, hogy Pesten a lányok még főzni se tudnak?
KOVÁCS
Bizony, kérem, előfordul.
KENDÉNÉ
Ach, mein Gott im Himmel, még elképzelni is szörnyű. Ha ezt a lányom hallaná! Mert nekem már nagy gyermekeim vannak, ugye el se hinné, Kovács úr?
KOVÁCS
A kisasszonyt volt szerencsém látni az állomáson, amikor megérkeztem.
KENDÉNÉ
Wirklich? Ugye, milyen angyali? Különben már itt kellene lenniük. A fiam vitte sétálni a korzóra. Tudja, Kovács úr, nem szívesen engedem Klárisszt egyedül az utcára. A zárdából is csak a kedvesnővérek felügyeletével mehetett sétálni, s úgy megszokta a drágám, hogy talán el is tévedne ebben a forgatagban.
Nyílik az ajtó.
KENDÉNÉ
Ach, meine Kinder! Gyertek csak, hadd mutassam be nektek Kovács urat. Nemrég érkezett városunkba. Klárissz, a leányom, Kurt, a fiam. Ugye, milyen nagy gyerekek?
KLÁRISSZ
Ellentétben a szüleivel, karcsú és sápadt, bár ez a sápadtság inkább a különböző krémek eredménye. Jó napot, Kovács úr.
KURT
Legjellemzőbb vonása hülyegyerek frizurája. Az egész fiatalember olyan, mint a frizurája. Szia, öreg!
KOVÁCS
Kovács vagyok, kérem. Kovács Károly.
KURT
Na és? Hát csaó! Mennem kell átöltözni.
KENDÉNÉ
Már megint elmész, Kurt?
KURT
De mutti, hisz tudod jól, ma van Gyerőffy Zsuzsáék garden partyja.
KENDÉNÉ
Tudom én, hogy a fiatalságnak szórakozni kell. Menj, drágám, mulass jól.
KENDÉNÉ
Ugye, milyen aranyos gyerek, Kovács úr? Wie süss! Olyan fiatalos, még én sem hiszem el, hogy elmúlt huszonhárom éves.
KENDÉNÉ
Képzeld el, Klárissz, Kovács úr azt meséli, Pesten egyetlen lány se tud főzni.
KENDÉNÉ
Látja, Kovács úr, ugye megmondtam, hogy megdöbben majd Klárissz. Meséld el, kislányom, merre jártatok.
KLÁRISSZ
Először végigsétáltunk a korzón, találkoztunk Immaculata nővérrel, Pongrácz Bessyvel és a Zsellyei lányokkal, aztán benéztem egy imára a karmelitákhoz, addig Kurt bement a Texasba, és utána már jöttünk is haza. Igazán nagyon szép délután volt.
KENDÉNÉ
Remélem, te nem mentél be Kurtért a Texasba?
KLÁRISSZ
Mit gondolsz, mutti! Megvártam a templomban, amíg Kurt befütyül értem.
KENDÉNÉ
Ó, ez a gyerek! Mindig ilyen mókás. De jöjjön, kedves Kovács úr, fáradjon át az ebédlőbe, bizonyára jól fog esni egy kis habos kávé…
Átkötő zene.
KOVÁCS
Nagyon szépen köszönöm az uzsonnát.
KENDÉNÉ
Egészségére, Kovács úr. Ízlett a torta?
KOVÁCS
Kitűnő volt, kérem. Igazán kitűnő!
KENDÉNÉ
Akkor elárulhatom: Klárissz sütötte.
KENDÉNÉ
Bizony! Hány tortareceptet tudsz, kislányom?
KLÁRISSZ
Negyvenhetet, mutti. És a múlt héten is tanultam egyet, Lujza nénitől, de azt még nem próbáltam ki.
KENDÉNÉ
Ki kell próbálni. A lányok legfontosabb kötelessége, hogy jól főzzenek. A jó asszony elsősorban a gyomrán keresztül fogja meg az urát. Ó, csak látná az én férjemet, Kovács úr. Rajta igazán meglátszik a felesége főztje.
KOVÁCS
El tudom képzelni, kérem szépen.
KENDÉNÉ
Talán zongoráznál nekünk egy kicsit, Klárissz? Persze csak ha érdekli Kovács urat a zene.
KOVÁCS
Ó, hogyne, természetesen, készséges örömmel.
Klárissz Beethoven Für Eliséjét játssza, pontosan, de nagyon iskolásan.
KENDÉNÉ
Ugye, milyen szépen játszik?
KOVÁCS
Gyönyörűen! Én igazán nem sokat értek a zenéhez, de ez gyönyörű. Igazán mondom, gyönyörű.
KENDÉNÉ
Hiába, Kovács úr, mondhatnak nekem, amit akarnak, egy lánynál a valláserkölcsi nevelés a legfontosabb. Hol tanult volna meg Klárissz zongorázni, ha nem a kedvesnővérekhez jár gimnáziumba? Mondja meg, Kovács úr, hol?
KOVÁCS
Igazán nem tudom, kérem…
A zongora elhallgat, Kovács lelkesen tapsol.
Engedje meg, kisasszony, hogy gratuláljak. Igazán gyönyörű volt.
KLÁRISSZ
Ó, Kovács úr, ne hízelegjen…
KOVÁCS
De igazán, Klárissz kisasszony, tiszta szívemből mondom.
KENDÉNÉ
Talán vezesd ki Kovács urat a teraszra, kislányom. Mutasd meg neki, milyen szép a mi városunk.
KLÁRISSZ
Igenis, mutti. Tessék, Kovács úr, erre. Az a kettős torony a kármeliták temploma. Mellette az emeletes épület a tőzsde. Egyelőre még nem nyitották meg, de már felépült. Attól jobbra van a Kaszinó, de az nem látszik, mert a sztriptízpalota eltakarja.
KOVÁCS
És az a szép árkádos épület?
KLÁRISSZ
Ott jobbra? A Földbirtokosok Klubja.
KOVÁCS
Igazán szép város.
KLÁRISSZ
Örülök, hogy tetszik, Kovács úr.
KOVÁCS
Istenem, megint elmúlt egy nap. Szinte el se hiszem, hogy már harmadik napja vagyok ebben a városban.
KLÁRISSZ
Bizony, hamar eltelik egy nap.
KOVÁCS
Ha szabad megkérdeznem, Klárissz kisasszony, mivel tölti a napjait?
KLÁRISSZ
Ó, Kovács úr, el sem hinné, mennyi munka akad a háztartásban. Délelőtt ügyelni kell a szakácsnéra, délután mindig akad valami kézimunka: hímzés, horgolás. És mindennap egy órát gyakorolok. Immaculata nővér a lelkemre kötötte, hogy a zongorázást semmiképp se hanyagoljam el.
KOVÁCS
Nem is szabad, Klárissz kisasszony.
KLÁRISSZ
Így aztán gyorsan eltelik egy nap. Ugye, milyen érdekes az élet?
KOVÁCS
Valóban, Klárissz kisasszony, nagyon érdekes. Igazán nagyon érdekes.
Halkan megszólal a Für Elise, amely az egész következő jelenetet aláfesti.
KOVÁCS
Milyen szép ez az este, Klárissz kisasszony.
KLÁRISSZ
Valóban, Kovács úr, nagyon szép.
KOVÁCS
Emlékszik, pontosan ma négy hete találkoztunk először. Uzsonna után a Für Elisét játszotta, aztán volt olyan kedves megmutatni a teraszról a város nevezetességeit.
KLÁRISSZ
Ó, Kovács úr, ennyire pontosan emlékszik?
KOVÁCS
Hát lehet erre nem emlékezni? Azt hiszi, valaha is elfeledhetem ezt a napot?
KOVÁCS
Talán túlságosan vakmerő tőlem, hogy erről beszélek, de úgy érzem, nem hallgathatok tovább. Ez a mai este… A holdfény… A hattyúk a tavon…
KLÁRISSZ
Valóban, Kovács úr, városunk nagy gondot fordít a városi tó karbantartására. Még a mostani, átmenetileg nehéz időkben is mindig gondoskodnak a városi hattyúk etetéséről.
KOVÁCS
Bocsásson meg, Klárissz kisasszony, de a hattyúkról mindig maga jut az eszembe. Azok is olyan karcsúk, olyan fehérek, olyan tiszták.
KLÁRISSZ
Jaj, Kovács úr, nem szabad így beszélnie.
KOVÁCS
Esedezve kérem, hallgassa meg egy igaz szív őszinte sóhaját. Tudom, hogy senki és semmi vagyok magához képest, és nem kínálhatok mást, csak a szívemet. De ha ez elég…
KLÁRISSZ
Azt hiszem, Kovács úr, mennünk kell.
KLÁRISSZ
Hiszen alig ismerem magát.
KOVÁCS
Ne mondja ezt, Klárissz kisasszony! Nekem úgy tűnik, mintha már évek óta ismernénk egymást!
KLÁRISSZ
És még a vizsgát se tette le, Kovács úr.
KOVÁCS
Tehát csak a vizsga…
KLÁRISSZ
Vizsgázzék jól, Kovács úr.
KOVÁCS
Ó, Klárissz kisasszony, attól félek, megreped a szívem a boldogságtól! Talán szabadna kérnem, hogy ezentúl Károlynak szólítson…
KLÁRISSZ
Nem, Kovács úr, ez lehetetlen. Talán majd a vizsga után.
A Für Elise elhallgat.
KENDÉNÉ
Amint leányomtól értesültem, kedves Kovács úr, önnek, hogy úgy mondjam, szándékai vannak Klárisszal.
KOVÁCS
Igenis, kérem szépen. A legtisztességesebb szándékaim.
KENDÉNÉ
Nézze, Kovács úr, semmi okom, hogy titkoljam: ön kétségtelenül szimpatikus nekem.
KENDÉNÉ
Kétségtelenül szimpatikus nekem, de ez még nem ok, hogy egy ilyen kérdésben elhamarkodottan nyilatkozzam. Ugye, nem ért félre? A viselkedése kétségtelenül megnyerő, a modora is, és úgy hiszem, az elvei is. Ez különösen megnyugtató, ha figyelembe vesszük a mai fiatalság… hm… hogy úgy mondjam: kissé fesztelen erkölcseit. De mégis kissé korai ez szándék. Hisz még a vizsgát sem tette le, Kovács úr.
KOVÁCS
De, kérem szépen, én igazán szeretnék levizsgázni.
KENDÉNÉ
Tudom, tudom, nem magán múlt, hogy eddig nem került rá sor, hanem az egyik bizottsági tagunk betegségén, de a szabályokat be kell tartani, ugye, ezt ön is megérti?
KOVÁCS
Igen, kérem szépen, hogyne.
KENDÉNÉ
Várjuk meg a vizsgát, jó? Nem akarom felelőtlenül biztatni, de úgy hiszem, önnek nem jelent majd semmi nehézséget a sikeres vizsgázás. Hisz amit ott kérdezünk, azt minden úriember születése óta tudja. És ha levizsgázott…
KENDÉNÉ
Akkor esetleg beszélünk az urammal, Kovács úr…
Átkötő zene.
KENDÉNÉ
Ha az urak is úgy gondolják, megkezdjük a vizsgát. Kedves Kovács úr, a segélyfolyosító bizottság és városunk vezetőségének határozata alapján minden polgárjelöltnek három tárgyból kell vizsgát tennie: valláserkölcsből, illemtanból és általános műveltségből. Talán lesz szíves feltenni a kérdéseit, Korondi kanonok úr.
KORONDI
Hát, kedves Kovács úr, először is legyen szíves, mondja meg nekem, milyen törvény vonatkozik a vasárnapokra?
KORONDI
Igen, a vasárnapokra. Az Úr megszentelt ünnepeire.
KOVÁCS
Vasárnap… Tudom már! Vasárnap nem szabad dolgozni! A Munka Törvénykönyve előírja, hogy minden hat munkanap után fizetett szünnap jár.
KORONDI
Csaknem jól felelt, Kovács úr. Csaknem jól. Isten ünnepét valóban pihenéssel kell megszentelni. De vajon ez a legfontosabb?
KENDÉNÉ
Hová mennek az emberek vasárnap, Kovács úr?
KOVÁCS
Meccsre. Meg moziba. És színházba.
KENDÉNÉ
Persze ez igaz. De hová mennek délelőtt? Hová mennek vasárnap délelőtt a hívek, Kovács úr?
KOVÁCS
Tudom! Délelőtt a hívek templomba mennek.
KORONDI
Igazán kitűnően felelt, Kovács úr. Még csak egyetlenegy, egészen gyakorlati kérdés. Mondja meg, legyen szíves, hová jut a kisdedek lelke, akik a szent keresztség felvétele előtt halnak meg?
KORONDI
Nos, Kovács úr? Hová jut a kisdedek lelke? A mennyországba?
KORONDI
Ez igazán egyszerű kérdés, Kovács úr. Gondolkozzék csak nyugodtan. A legegyszerűbb logika rávezeti a válaszra. Nos, hová jut a kisdedek lelke? A pokolba?
KORONDI
Ha sem a mennyországba, sem a pokolba, Kovács úr, akkor hová?
KORONDI
Úgy bizony. Nagyon helyes. Természetesen a tisztítótűzbe.
KENDÉNÉ
Karácsony úr, ha megkérhetem.
KARÁCSONY
Első kérdésem: Ha belép egy üzletbe, és ott három ismerős hölgy tartózkodik, akik közül az egyik hetvenéves, a másik ötven, de egy tábornok özvegye, jól jegyezze meg, kérem, egy tábornok özvegye, a harmadik pedig harminc, melyiknek köszön először?
KARÁCSONY
Hm. Talán megfigyelte, hogy csak egyetlen hölgynél emeltem ki a társadalmi rangját. Nem véletlenül. Ezzel azt akartam hangsúlyozni, hogy ez a hölgy társadalmilag felette áll a többieknek. Tehát, Kovács úr, melyiknek köszönne először?
KOVÁCS
Én, kérem a legidősebbnek köszönnék.
KENDÉNÉ
Nagyon helyes, Kovács úr, hogy tiszteli a kort. Ez igazán becsülendő. De mégis figyelembe kell venni a társadalmi rangot is, ugye? No, de semmi baj, majdnem jól felelt. Hiszen másodszor valóban a legidősebb hölgyet kellene köszöntenie. Tessék, Karácsony úr, kérdezzen.
KARÁCSONY
Második kérdésem: Ha meghívást kap egy estélyre, és a meghívó tíz órára szól, milyen ruhát ölt?
KOVÁCS
Sajnos, kérem, én csak egy ruhát hoztam magammal.
KENDÉNÉ
Persze, persze, Kovács úr, a mai nehéz helyzetben ezek a szabályok természetesen nem kezelhetőek mereven. Karácsony úr nem is úgy érti, hogy valójában mit venne fel, hanem elméletben, pusztán elméletben. Nos?
KARÁCSONY
Nagyon helyes. De milyen sötét ruhát? Frakkot vagy szmokingot?
KOVÁCS
Nekem sajnos egyik sincs, kérem.
KENDÉNÉ
Természetesen, Kovács úr, ez érthető. Ó, ismerek én földbirtokosokat is, akiknek egyetlen frakkjuk sincs. Hiába, sajnos kicsit kevés a segély, erre nem mindenkinek telik. De a perspektíváink, Kovács úr, a perspektíváink!
KENDÉNÉ
Akkor most én kérdezek öntől, Kovács úr. Megmondaná, melyik a legkedvesebb regénye?
KOVÁCS
Hát… Talán a Háború és béke.
KENDÉNÉ
A Háború és béke? Azt nem ismerem. Ki írta?
KENDÉNÉ
Ach, mein Gott, az valami orosz. Maga ilyen könyveket olvas, Kovács úr?
KARÁCSONY
Bocsásson meg, hogy közbeszólok. Az említett könyvet ugyan én sem olvastam, de úgy tudom, hogy az a Tolsztoj gróf volt.
KENDÉNÉ
Gróf? Az mindjárt más. Akkor talán a következő kérdés: szereti a zenét, Kovács úr?
KOVÁCS
Bizony, meg kell vallanom, a dzsesszt nem nagyon.
KENDÉNÉ
Helyes, nagyon helyes. Mondhatnak, amit akarnak a mai fiatalok, az igazi mégiscsak a komoly zene. Strauss, Lehár, Kálmán Imre…
KARÁCSONY
Szabad legyen tisztelettel megjegyeznem, hogy ezen halhatatlanok mellett azért a szép magyar nóták is…
KENDÉNÉ
No persze, természetesen, a szép magyar nóták is. Talán be is fejezhetjük. Van még kérdésük az uraknak?
KENDÉNÉ
Akkor a bizottság nevében ünnepélyesen kijelenthetem: Kovács Károly úr a mai naptól kezdve úriembernek tekintendő.
Átkötő zene.
KENDE
Zsíros ember; beszéd közben liheg és szuszog a sok hájtól. De kemény is tud lenni. Hű, de meleg van, fiatalember.
KOVÁCS
Igenis, Kende úr, nagyon meleg van.
KENDE
Hajaj, fiatalember, hát még ha maga is 110 kiló lenne. Mit 110? 112 voltam reggel a gőzben. Egy hét alatt megint hetven deka gyarapodás. Bizony, fiatalember, nehéz az élet.
KOVÁCS
Igenis, kérem, bizony nehéz.
KENDE
No, de nem azért hívattam, hogy a testsúlyomról értekezzünk. Amint értesültem, magának az a szándéka, hogy a hátam mögött megszerezze a leányom kezét. Így van?
KOVÁCS
Nem a háta mögött, Kende úr. Én igazán mindig nyílt úton…
KENDE
Maga azt nevezi nyílt útnak, fiatalember, hogy először elcsavarja a lányom fejét, aztán megszédíti a feleségemet, és amikor már a két nőt az ujja köré csavarta, akkor jelentkezik nálam?
KOVÁCS
De Kende úr, csak nem kezdhettem fordítva?
KENDE
Látja, ez igaz. No, fiatalember, térjünk a tárgyra. Abban az esetben, ha esetleg igent mondanék, mit tud nyújtani a lányomnak?
KOVÁCS
Mindenekelőtt szerető, szerelmes szívemet. És dolgos, becsületes kezemet.
KENDE
Stop! A testrészei nem érdekelnek, fiatalember. Azt kérdeztem, mit tud nyújtani a lányomnak. Van valamije? Készpénz, valuta, értékpapírok, részvények?
KENDE
Csak azt ne mondja, hogy a perspektívái kitűnőek. Ezt már ismerjük. Sajnos a perspektívákra az utolsó uzsorás sem ad pénzt. Tehát összegezzük: az égvilágon semmije sincs, és erre akar nősülni. Ami még hagyján. De pont az én lányomat akarja elvenni. Ha ön lenne a helyemben, helyeselné ezt, fiatalember?
KOVÁCS
Én, kérem szépen, úgy gondolom, ha két ember szereti egymást…
KENDE
Maga úgy gondolja. Én nem. Megmondom őszintén, ha a feleségem nem kedvelné annyira, szóba se állnék magával. De hát hiába, a nők… Tehát, fiatalember, nincs szándékában felhagyni az udvarlással?
KOVÁCS
Kende úr, én a szívem legmélyéből szeretem Klárissz kisasszonyt.
KENDE
Mondtam már, hogy semmi közöm a testrészeihez, fiatalember. Nem örülök a tervének. Egyáltalán nem örülök. Az a segélyösszeg, amit maga kap, épp arra elég, hogy éhen ne haljon. Hát mért örüljek? Ezt maga is beláthatja. De mit tegyek a feleségem meg a lányom ellen? Még az ellen sem tudok semmit tenni, hogy hízom.
KOVÁCS
Tehát, ha jól értettem…
KENDE
Nem értett jól. Nem mondtam igent. Várunk még egy kicsit, fiatalember. Nem olyan sürgős a dolog. Hadd ismerkedjünk egy kicsit. Hisz azt sem tudom, kicsoda.
KOVÁCS
Már letettem a vizsgát, kérem…
KENDE
Ugyan hagyja azt az ostobaságot! Nekem nem a vizsga a fontos, fiatalember, hanem az életrevalóság, érti? És abból nem lehet ilyen gyorsan levizsgázni. Tehát várunk még egy kicsit a válasszal, fiatalember. Várunk még egy kicsit…
A Für Elise. Aztán csend.
KLÁRISSZ
Nos, Károly, hogy tetszett?
KOVÁCS
Nagyon szép volt. Igazán nagyon szép.
KLÁRISSZ
Kissé szórakozott ma, Károly.
KOVÁCS
Igen. Én nem is tudom…
KLÁRISSZ
Csak nincsenek gondjai, Károly?
KOVÁCS
Nincsenek. Azaz, talán mégis. Én nem is tudom…
KLÁRISSZ
Szegény Károly. Maguknak, férfiaknak mindig annyi a gondjuk. Akarja, hogy zongorázzak még egy kicsit?
KOVÁCS
Talán inkább beszélgessünk.
KLÁRISSZ
Jó, Károly, beszélgessünk. Úgyis szerettem volna valami fontosat mondani magának.
KLÁRISSZ
Tudja, van nekem egy rózsafüzérem, amit maga a Szentséges Atya áldott meg. Megkérdeztem mater Immaculatát, és ő azt mondta, magának ajándékozhatom, ezzel nem kell megvárnom az esküvőt.
KLÁRISSZ
Azt hittem, jobban örül majd.
KOVÁCS
Én örülök, igazán, csak tudja… Az utóbbi időben olyan sokat töprengek. Hiszen más dolgom sincs. Egész életemben mindig volt dolgom, hát keveset gondolkoztam. Igen, talán kár, hogy eddig keveset gondolkodtam. De most, hogy semmi munkám, most van időm elmélkedni.
KLÁRISSZ
Ó, én is sokat elmélkedem. Van egy könyvem, tizenhetedik születésnapomra kaptam muttitól, az a címe, hogy Elmélkedések fiatal úrilányok számára. Akarja, hogy felolvassak belőle?
KOVÁCS
Most talán nem. Én nem is tudom, mi történt velem. Valahogy nem jól érzem magam az utóbbi időben.
KLÁRISSZ
Jézus Mária, csak nem rontotta el a gyomrát?
KOVÁCS
Nem, kérem, nem a gyomrom. Nem is tudom. Talán a szívem. Megártott, hogy nem dolgozom. Olyan furcsán érzem magam.
KLÁRISSZ
A jóból is megárt a sok, Károly. Mater Immaculata mindig azt mondja, az elmélkedést sem szabad túlzásba vinni. Olykor nem árt valami nemes, szórakoztató könyvet kézbe venni. Én épp most kezdtem olvasni egyet. Olyan szép. Egy szegény asszonyról szól, akinek meghalt a férje, és egyedül maradt két gyermekével. És mindenféle szörnyű kísértésnek van kitéve, de hű marad megboldogult ura emlékéhez. Aztán házvezetőnő lesz egy idősebb úrnál, aki nagyon gazdag, és nagyon, nagyon jó. Úgy szereti a gyermekeket, mintha a sajátjai lennének. Még nem tudom, mi lesz a vége, mert épp ott hagytam abba, amikor az idős gyáros szereti a gyermekeket, de biztosan nagyon szép vége lesz. Akarja, hogy felolvassak belőle?
KLÁRISSZ
Kérem, ha magát semmi sem érdekli, amit én szeretek…
KOVÁCS
Ne haragudjék, Klárissz, én igazán nem tehetek róla. Olyan furcsán érzem magam az utóbbi időben. Gondolkoznom kellene. Talán még többet kellene gondolkodnom.
Dzsessz-zene, amely az egész jelenet alatt szól.
KURT
Na, apa, klassz hely, mi?
KOVÁCS
Hát igen. Ez a csillogás. Ez a sok neon.
KURT
Sok a fény, te vén kujon?
KOVÁCS
Én nem úgy értettem, kérlek…
KURT
Jól van, apa, jól van. Nekem ne játszd a szendét. Na, szia!
Koccintanak.
KURT
Egész jó ez a gin. Bár a múltkor a Vörös Papagájban olyan manhattant ittam… Ízlik?
KOVÁCS
Igen, kérlek, jó. Bár én igazán nem értek hozzá.
KURT
Nem értesz hozzá? No, akkor gyakorolni kell. Csaó!
Koccintanak.
Ez igen, ez való nekem. Dzsessz, gin, csinibabák. Hogy tetszik az a kis szőke ott a sarokban?
KOVÁCS
Csinos, kérlek, igazán csinos.
KURT
Akarod? Megkaphatod. Csak füttyentek neki, és…
KOVÁCS
Jaj, ne, kérlek szépen, az istenért, eszedbe ne jusson!
KURT
Nekem adod a bankot, apa? Nekem? az okos Kurtnak? Csak nem képzeled, hogy engem is átverhetsz, mint a többieket? Gondolod, én is bevettem a kefét, hogy lángol a szíved Klárisszért?
KURT
Ne dadogj, apa! Nincs ebben semmi szégyen. Azt hiszed, én nem így csinálnám a helyedben? Egy kis duma holdfényről, miegymásról – ennyit megér az a havi apanázs! No, csaó!
KURT
Nem hallottad? Csaó!
Koccintanak.
KOVÁCS
Kérlek, én igazán nagyon örülök, hogy szóba hoztad ezt az ügyet. Már két hete szeretnék erről beszélni…
KURT
Minek ez az óhéber duma, apa? Én be tudom fogni a számat. Minden elsején leadsz egy kis összeget az apanázsból, és minden rendben. Oké?
KOVÁCS
Te félreértesz, kérlek. Én igazán azt hittem, hogy szeretem Klárisszt.
KURT
Ugyan, ne röhögtesd ki magad, apa! Tudod, milyen unalmas az én húgom? Mint a szódavíz! Nem is, mert az legalább pezseg. Mint a falmelléki. Jó, mi? Na, szia!
Koccintanak.
KURT
Tudom. Bizony, tudom.
KOVÁCS
Tudod, kérlek, valamikor ismertem egy lányt, Klárikának hívták. Akármit mondtam, ő az ellenkezőjét akarta. És akkor azt hittem, ha egyszer találok valakit, aki sosem ellenkezik velem…
KURT
Ugyan, hol találsz ilyen babát? Ha meg találsz, akkor olyan, mint a húgocskám. Köszönöm szépen.
KOVÁCS
Most meg úgy érzem: amikor Klárika ellenkezett velem, igaza volt. Mert nekem bizony sokszor nem volt igazam.
KURT
No látod! Épp ezért minek annyit gondolkodni? A végén úgysincs igazunk. Inkább igyunk. Csaó!
Koccintanak.
KURT
Akkor kössük meg az üzletet, amíg még fog a fejünk. Szóval adsz tíz százalékot az apanázsból, gilt?
KURT
Mi az, sokallod? Neked meg se kottyan, nekem meg jó lesz zsebpénznek.
KOVÁCS
Kérlek, én azt hiszem… Én azt hiszem, te nem kapsz egy fityinget sem! Egy fityinget sem! Egy fityinget sem. Mert tudod, kérlek, én azt hiszem, apanázs se lesz. Esküvő se lesz. Nem bizony.
KOVÁCS
Milyen szép az élet. Az ember csak töpreng, töpreng, aztán egyszerre rájön, mi a baja. Egyszerre rájön az igazságra. Hogy hol hibázta el.
A dzsessz átvált a Für Elisére.
KOVÁCS
Azt hiszem, kedves Klárissz, helytelen lenne, ha tovább titkolnám…
KLÁRISSZ
Mondja csak, Károly, köztünk nem lehet titok.
KOVÁCS
Épp amiért ilyen bizalommal viseltetik irányomban, becstelenségnek vélem, hogy továbbra is áltassam…
KOVÁCS
Igen. Mert meg kell vallanom, hogy… hogy is fejezzem ki magam… Kedves Klárissz, meg kell mondanom, hogy sajnos nem tarthatok igényt az ön kezére.
KOVÁCS
Kedves Klárissz, be kell vallanom, hogy az érzelem, melyet ön iránt tápláltam, úgy látszik… hogy is mondjam… úgy látszik, nem örök érvényű.
KOVÁCS
Igen, ez a helyes kifejezés. Hogy érthetővé tegyem ezt, nem hallgathatom el, hogy amikor önt először megpillantottam, azért dobbant meg oly hevesen a szívem, mert nagyon hasonlított valakire.
KOVÁCS
Remélem, nem kételkedik őszinteségemben, amikor azt mondom, hogy mikor önt megismertem, azon leány képe már elhalványult szívemben. Illetve, pontosabban, azt hittem, hogy elhalványult. De rá kellett döbbennem, hogy ez nem igaz. Rá kellett döbbennem, hogy a tűz, amelyről azt hittem, kilobbant, csak parázslott, s a parázs most újra lángra kapott.
KOVÁCS
Ezért arra kell kérnem, tekintse kapcsolatunkat megszűntnek. És esedezem, ne haragudjék.
KLÁRISSZ
Ezt meri nekem mondani? Nekem, akinek a gyűrűjét az ujján hordja? A gyűrűt, amit pater Bonifacius húzott felszentelt kezével az ujjunkra? És akkor még valami romlott tűzről mer beszélni, amit egy idegen nőszemély lobbantott lángra a szívében? Tudja, mi maga? Házasságszédelgő! Közönséges kapcabetyár!
Átkötő zene.
KENDÉNÉ
Ezt, kedves Károly, akarom mondani, kedves Kovács úr, nem vártam volna magától. Épp magától, akit befogadtunk családunkba, akinek a házunk az otthona lett. Hát ezt érdemeltük a jóságunkért, Kovács úr?
KOVÁCS
Higgye el, kérem, fáj a szívem, amiért ilyen bonyodalmat okoztam. De azt hiszem, az a helyes, amit tettem, hogy nyíltan és őszintén bevallom az igazságot.
KENDE
Furcsa fogalmai vannak arról, mi a helyes és mi nem, fiatalember! Nem gondolja, hogy az lenne a helyes, ha tartaná magát az adott szavához?
KENDÉNÉ
Nagyon jól mondja, Kornél. Hová züllik a világ, ha már a férfiak sem tartják be az adott szavukat?
KOVÁCS
Elnézést kérek, hogy ellentmondok, de azt hiszem, az igazság fontosabb, mint az adott szó. Ha valaki nem tudja teljes szívvel vállalni a házasság örömeit és terheit…
KENDÉNÉ
Ezt gondolta volna meg előbb! Mielőtt elcsavarta egy ártatlan lány fejét. Unerhört!
KOVÁCS
Kérem, higgye el, nekem is fáj, hogy csalódást kell okoznom önöknek. Mégis úgy érzem, hogy engem és Klárissz kisasszonyt nem egymásnak teremtettek.
KENDÉNÉ
Talán legyen szíves az Úristenre bízni, hogy kit kinek teremtett, jó? És ajánlom, fontolja meg még egyszer az elhatározását. Remélem, tudja, hogy ezután városunk úri házaiban egyetlen ajtó sem tárul ki maga előtt. Egyetlenegy sem. Ich garantiere!
KOVÁCS
Igazán nagyon sajnálom, de nem tehetek mást, mint amit a szívem parancsol.
KENDE
A szívét hagyja ki ebből az ügyből, fiatalember. Arról már eleget hallottunk. Figyelmeztetem: rajtam nem fog röhögni a város, érti? Az én szakmámban ezt nem engedhetem meg magamnak.
KENDE
Még nem fejeztem be. Ha már olyan esztelenek voltunk, hogy magának ígértük Klárissz kezét, és ezt tudattuk a nyilvánossággal, akkor most már el is fogja venni őt, érti? Akár lobog a szíve, akár nem. A boldogság különben sem ezen múlik. És hogy az is meglegyen, arról majd én gondoskodom.
KOVÁCS
Köszönöm szépen, Kende úr, de azt hiszem…
KENDE
Még most sem fejeztem be! Ha elveszi Klárisszt, elintézem, hogy ne azt a szemét kis könyvelői segélyt kapja, hanem nagyobbat. Mondjuk: cégvezetőit.
KENDE
Kevesli? Üsse kő, legyen aligazgatói. Rendben?
KOVÁCS
Sajnos nem fogadhatom el, Kende úr.
KENDE
Nem? Akkor megvonatom öntől a könyvelői segélyt is. Megértette?
KOVÁCS
Akkor majd dolgozni fogok!
KENDE
Dolgozni, fiatalember? Hát hol él maga? Dolgozni? Csak próbálja meg!
Átkötő zene.
KOVÁCS
Bocsánat, ez a munkaközvetítő?
KULKA
Kicsiny ember, olyan kicsi, mint egy egér. Lehet, hogy némelyek inkább patkánynak mondanák, de ez nem lenne egészen igazságos. Ez. Munkát keres?
KULKA
Akkor ne menjen be. Inkább beszélgessünk egy kicsit. Talán tudok magának valamit ajánlani.
KULKA
Fenét! Valami okosabbat.
KOVÁCS
Én azért mégis megpróbálom.
KULKA
Ha nincs jobb dolga. Csak menjen, majd megvárom. Én ráérek.
Ajtónyikorgás.
KÖZVETÍTŐ
Jó napot. Az igazolványát!
KOVÁCS
Tessék parancsolni.
KOVÁCS
Kovács vagyok, kérem. Kovács Károly.
KÖZVETÍTŐ
És milyen munkát akar?
KÖZVETÍTŐ
A Kenedy és Knézits cégnél keresnek pöcegödör-tisztítót. Munkaidő tíz óra, fizetés megállapodás szerint. Megfelel?
KÖZVETÍTŐ
Mi az, hogy nem felel meg? Mit képzel maga? Talán vezérigazgató akar lenni? Na, még egyet mondok: Az Egészség Részvénytársaság keres piócahalászt. Könnyű munka, egész nap lógathatja a lábát a vízbe, és ha ráharap a pióca, leszedi. Fizetés teljesítményben. Ez csak megfelel?
KOVÁCS
Én, kérem, könyvelő vagyok.
KÖZVETÍTŐ
Hallja, ez már mégiscsak sok! Mért lopja az én drága időmet? Akar dolgozni, vagy nem akar?
KOVÁCS
Én szeretnék, kérem, de…
KÖZVETÍTŐ
Mi az, hogy de? Ki hallott már ilyet? Mondtam két jó állást, vagy elfogadja, vagy menjen a fenébe.
KOVÁCS
Ne tessék velem így beszélni, kérem.
KÖZVETÍTŐ
Micsoda? Maga akarja megszabni nekem, hogyan beszéljek? Ezt a pimasz, szemtelen, alávaló, arcátlan…
KOVÁCS
Így nem lehet beszélni egy dolgozóval. Kérem a panaszkönyvet.
KÖZVETÍTŐ
Micsodát? A panaszkönyvet?! Közrendőr, hé, közrendőr, azonnal vigye innen ezt az alakot, mert nem állok jót magamért!
KÖZRENDŐR
Na, gyerünk, öregem!
KÖZRENDŐR
Ahhoz joga van. De most már mars a fenébe, pimasz csirkefogó, mert úgy beléd rúgok, hogy…
Az ajtó becsapódik.
KULKA
Na, látja. Mondtam, hogy kár bemenni. Engedje meg: Kulka vagyok.
KOVÁCS
Kovács. De hallja, kérem, ez mégiscsak sok.
KULKA
Ez sok? Ez disznóság. Nekem mondja, Kulkának? Na, és akkor mi van?
KULKA
Nem bizony. Tökéletesen igaza van. De beszéljünk valami okosabbról. Van pénze?
KULKA
Az se baj. Viszont látom, egész tisztességes az öltönye. Mennyiért adja?
KULKA
Ne legyen már olyan mulya. Az öltönyét.
KULKA
Hát mért ne adná el? Mondtam, hogy valami okosabbról akarok beszélni magával. Kulkával lehet beszélni. Ha van pénze, vehet tőlem bármit, ha nincs, megveszek magától akármit. Tisztességes üzlet.
KULKA
Fogadjon el egy jó tanácsot Kulkától. Ingyen adom. Tanulja meg, hogy az ember csak akkor ér valamit, ha vesz vagy elad. Maga még kezdő, látom az orrán, magának még illúziói vannak. Nekem is voltak. Most már? Mit akar megvenni? A feleségemet? A bal kezemet? A jobbat is megkaphatja, ha megfizeti. Mindent megkaphat, érti? Eladni már nehezebb. Kevés a vevő. Ez a legnagyobb baj, nekem elhiheti. Kevés a vevő, uram, kevés a vevő.
Átkötő zene.
KOVÁCS
Sajnos nem tehetem, kérlek.
KURT
Jó. Akkor utoljára kérdezem: feleségül veszed Klárisszt, vagy sem?
KOVÁCS
Kérlek, én megmondtam, hogy sajnos nem vehetek feleségül egy lányt, akit nem szeretek.
KURT
Jó. Én meg mondom neked, hogy ha nem veszed feleségül, akkor még ma éjszaka kopognak az ajtódon. Ne félj, nagyon jól öltözött úriemberek kopognak majd, akik tudni vélik, hogy bizonyos Kovács Károly felforgató tevékenységet folytat a városunkban.
KURT
Hagyjuk ezt a dumát. Vagy talán engem rakott ki ma délután a rendőr a munkaközvetítőből?
KOVÁCS
Ezt honnan tudod, kérlek?
KURT
Én mindent tudok. Azt is, hogy akit ilyen gyanúval tartóztatnak le, azt nem szokták simogatni. Ha nem tévedek, először pofoznak majd. Csak egy kicsit, hogy mozogjanak a fogaid. Aztán, mikor már nem lesz fogad…
KURT
Szóval, mikor már nem lesz fogad, a vesédet verik majd. Előbb az egyiket…
KOVÁCS
Hagyd abba, nem bírom.
KURT
Hát még a verést mennyire nem bírod majd! És amikor az egyik vesédet leverték…
KOVÁCS
Nagyon szépen kérlek, hagyd abba. Ez mégse lehet igaz. Hiszen jogállamban élünk.
KURT
Na, persze. Talán egyszer majd ki is engednek. Csak éppen addigra nem lesz se fogad, se veséd, se…
KOVÁCS
Nem! Ez nem lehet igaz.
KURT
Azt hiszed, linkelek? Majd mindjárt meghallod. Tárcsáz. Halló, itt Kende Kurt. Kérem Kálmán százados urat.
KOVÁCS
Várj! Kurt! Nem! Inkább elveszem Klárisszt.
KURT
Ja, vagy úgy? Leteszi a hallgatót. Az mindjárt más. Egészen más. És a jutalékom húsz százalék. Ugye nem felejted el?
Külvárosi sramlizene.
KOVÁCS
Azért, mert én Kovács Károly vagyok, hozhat nekem még egy fél deci rumot.
KOCSMÁROS
Igenis, még egy fél deci rumot.
KULKA
Mi a fene, Kovács úr. Itt kell találkoznunk?
KOVÁCS
Itt. Pontosan itt, mit szól hozzá?
KOVÁCS
Azért mondom. Bizony, Kulka úr, itt kell találkoznunk. Mert Kovács Károly már csak ide való. Egy ember, aki elvesztette a becsületét, már csak ide való.
KULKA
Várjon egy kicsit, Kovács úr. Ha fizet egy féldecit, kiöntheti nekem a szívét.
KOVÁCS
Hé, az úrnak is egy féldecit!
KULKA
Becsületes üzlet, nem? Megveszem a bánatát egy féldeciért. Az csak nem sok? Kezdje el, Kovács úr.
KOVÁCS
A szívem. Az én becsületes szívem. Hogy ide jutottam…
KULKA
Miért, Kovács úr, a Makkhetes egész jó hely. Vannak ennél sokkal rosszabb lebujok is.
KOVÁCS
Nekem már mindegy. Az életemnek vége. Oda a becsületem…
KULKA
Gondoltam. Az rossz üzlet. Nem szereti a nőcske?
KULKA
Hát akkor mi a baj?
KOVÁCS
El kell vennem feleségül.
KULKA
Ez az egész? Hát elveszi, és kész.
KOVÁCS
Nem. Nem kész. Mert mást szeretek.
KOVÁCS
Baj. Oda a becsületem.
KULKA
Az nem olyan nagy baj.
KOVÁCS
Én mindig becsületes ember voltam, kérem. Sose késtem el az irodából, záráskor, ha kellett, bent maradtam tízig, sőt, egyszer, amikor két fillérrel nem stimmelt az egyenleg, éjfélig is. Rólam mindenki tudta, hogy becsületes ember vagyok. És most vége.
KOVÁCS
Az ember nem élhet becsület nélkül! Én csak egy könyvelő vagyok, de én is tudom, kérem, hogy becsület nélkül nem lehet élni.
KULKA
Csak nem akar leugrani az emeletről?
KULKA
Az baj. Ha tudná, ajánlhatnék olcsón egy elhanyagolt lépcsőházat.
KOVÁCS
Aki nem azt teszi, amit a szíve parancsol, az becstelen ember. Én szeretek egy lányt, kérem, és egy másikat veszek feleségül. Én becstelen ember vagyok.
KULKA
Nem baj, Kovács úr, akkor se kap kevesebb segélyt.
KOVÁCS
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy minden emberből két példány van. Az egyik az igazi, a másik nem. Hát én eltévesztettem, kérem. Ezért kell bűnhődnöm.
KULKA
Mondja, Kovács úr, fizet még egy féldecit?
KOVÁCS
Mert nincs több pénzem. Kiszámoltam, kérem. Ha részeg vagyok is, azért kiszámoltam, mert én mindig jó könyvelő voltam. A főnökeim is megmondhatják: Kovács kartárs kiváló könyvelő. Oklevelet is kaptam, kérem.
KULKA
Nem baj, Kovács úr, lássa, kivel van dolga. Adok magának egy jó tanácsot, ingyen és bérmentve. Ha ilyen rosszul érzi magát itt, miért nem megy haza?
KOVÁCS
Hogyan mehetnék én haza Budapestre?
KULKA
Hogyan? Kimegy az állomásra, felül a vonatra, és a vonat hazaviszi.
KULKA
De igaz. Elhiheti, ingyen mondtam.
KOVÁCS
Nem akarja elhinni. Ez nem lehet igaz. Hogy én még egyszer… Hogy én felülhetek a vonatra, és még egyszer hazamehetek Budapestre.
KULKA
Ha igyekszik, még eléri az esti személyt.
KOVÁCS
Hiszen akkor nekem nem kell megnősülnöm!
KULKA
Ha ennyire nem akar.
KOVÁCS
Már hogyne akarnék. Csak nem a másikat akarom elvenni. Hanem az igazit. Te jóságos isten! Hisz akkor én elvehetem Klárikát!
KOVÁCS
Hisz akkor én holnap reggel bemehetek a hivatalba. Talán még az Evolut táblámat se adták oda másnak.
KULKA
Jobb lesz, ha igyekszik, mert lekési a vonatot.
KOVÁCS
Te jóságos isten! Kovács Károly könyvelő felül a vonatra, és hazamehet becsületes embernek Budapestre…
Idegenek
Koósék szobája. Este van. Koós és Kálmán újságot olvas, Anna horgol.
KÁLMÁN
Rákosi beszélt a Parlamentben.
KÁLMÁN
Dulles Adenauerrel tárgyalt.
ANNA
Azok is megérik a pénzüket. Csak beszélnek, beszélnek…
Csend.
Más nincs?
KÁLMÁN
Az ötéves terv statisztikája.
ANNA
Csak azt tudnám, mért olvassátok el minden este az újságokat, ha soha semmi sincs bennük?
KOÓS
Tájékozódni kell, drágám.
Anna legyint.
Te ezt nem érted, drágám. Ha odajön hozzám holnap a párttitkár, és megkérdezi: na, Koós elvtárs, mit szól a francia eseményekhez, akkor nem mondhatom, hogy nem olvasok újságot.
ANNA
Lehet, hogy én nem értem. De azt mondd meg, mért nevezed tájékozódásnak, ami senkit sem érdekel?
Julika bejön. Kezében tálca, azon csészék, kávéskanna. Senki se figyel rá. Kitölti a kávét, s odaviszi mindegyikhez. Elveszik a csészét, de fel sem néznek az újságból, illetve a horgolásról. Julika leteszi a tálcát, felegyenesedik, nézi őket. Egyszerre zokogni kezd.
KOÓS
Ezzel meg mi történt?
ANNA
Ha én azt mondom, hogy bolond, akkor bolond. Ilyen már hetek óta. Ha szólok hozzá, rám se néz, csak bólint vagy a fejét rázza. Mint egy királykisasszony, akinek elveszett a koronája.
KOÓS
Nézd meg azért, mi baja.
ANNA
Menj csak. A feleséged.
Kálmán kimegy.
Ebből nekem elegem van. Nem tűröm, hogy így viselkedjenek velem.
KOÓS
Nyugodj meg, drágám.
ANNA
Mért nyugodjak meg? Legalább azt tudnám, mért neki áll feljebb? Ki ő, mi ő? Azt a vacak egyetemet se tudta befejezni. Most, amikor minden bugrisnak utánadobják a diplomát. Erre olyan büszke? Vagy arra, hogy még a gyerekét se tudta megszülni?
KOÓS
Nem tudta kihordani szegény.
ANNA
Ha legalább meghúzná magát. De nem, még ő vág fancsali képet. Amikor először itt járt, azt hittem, háromig se tud számolni.
Kopognak, Julika belép.
Isten hozott, drágám. Mutasd magad. Bizony jó, hogy telefonáltál, meg se ismertelek volna. Mikor is láttalak utoljára? Hat éve? Vagy hét? Negyvenháromban?
JULIKA
Éppen hat éve. Negyvenháromban.
ANNA
A férjemet még nem is ismered. A Bíró Kati kislánya. Látod, drágám, milyen vagyok. Meg is feledkezem róla, hogy szegény édesanyád… Úgy szerettem volna elmenni a temetésére. De ki tud a mai világban utazgatni? De ülj már le, kislányom.
ANNA
Mit csinálsz Pesten?
JULIKA
Beiratkoztam a bölcsészetre. Tetszik tudni, otthon eladtam mindent, a lakást, a bútorokat. A nagybátyám szerzett helyet egy kollégiumban. Így elég lesz a pénz, amíg befejezem az egyetemet.
ANNA
Kollégiumban? Más megoldást nem találtál?
ANNA
Én még a fiamat se engedném ma kollégiumba. Úrilány vagy. Vigyáznod kell a jó híredre.
JULIKA
Azt tetszik gondolni, olyan rossz a kollégiumban?
KOÓS
De, drágám, a mai lányokat másképp nevelik már.
KOÓS
Talán nem árt, ha egy kis önállóságra nevelik őket.
ANNA
Engem úgy neveltek, hogy tizennyolc éves koromban se mehettem sétálni a főnökasszony engedélye nélkül. És mégis elég önálló vagyok, nem? Ez a nagy önállóság csak arra jó, hogy könnyebben elcsavarhassák a lányok fejét.
ANNA
Remélem is. De szegény édesanyád nem örülne, ha tudná, hogy kollégiumban laksz. Mindenféle parasztlányok között. Sok a paraszt, ugye?
JULIKA
Nem tudom. Még csak két napja lakom ott.
ANNA
Hallgass az idősebbre, kislányom. Hagyd ott azt a kollégiumot.
JULIKA
De hát mit csináljak? Az albérletet nem tudom megfizetni.
ANNA
Mért kell neked mindenáron egyetemre járnod?
JULIKA
Szeretek tanulni. És különben is, mit érek az érettségimmel?
ANNA
Látod, drágám. Az érettségi nem ér semmit. De hat elemivel miniszter lehet valaki. Mért nem mész férjhez?
JULIKA
Talán még korai lenne. Különben is, nem udvarol nekem senki.
KOÓS
Nana! Egy ilyen csinos kislánynak.
ANNA
Pedig még hozományod is van.
JULIKA
Mire kifizettem az adósságokat, a temetést, nem sok maradt. Úgy tizenötezer forint.
ANNA
Az is szép pénz a mai világban. Gondolkozz azon, amit mondtam. Hidd el, csak a javadat akarom. Szegény édesanyád a legkedvesebb barátnőm volt a zárdában.
JULIKA
Még a halála előtt is a lelkemre kötötte, ha Pestre jövök, Anna nénit okvetlen látogassam meg.
Kálmán belép.
ANNA
Julika egy kedves, régi barátnőm kislánya. Most iratkozott be az egyetemre. Ő meg a fiam.
JULIKA
Bölcsész vagyok. Magyar–történelem.
KOÓS
Mondja, kedves, mért iratkozott a bölcsészetre? Az ilyen lateiner pályáknak ma nincs jövőjük. A műszakiakat, azokat még megfizetik valahogy.
JULIKA
A bácsinak mi a foglalkozása?
KOÓS
Mérnök vagyok. De nem bácsi.
JULIKA
Ne tessék haragudni.
ANNA
Csak szólítsd nyugodtan bácsinak. Egy ilyen öregember szokja meg.
KÁLMÁN
De miért ment bölcsésznek?
JULIKA
Nem is tudom. A számokkal mindig hadilábon álltam. És a fizikát se szerettem. De tanítani szép lehet. És jobban ráérek háztartást vezetni. Majd ha férjhez megyek.
ANNA
Látod, ez helyes. Ezt nem értik meg manapság. Mert nem minden munka való nőnek. Ha egy lány mindenáron egyetemre akar járni, legyen tanár vagy gyógyszerész. Vagy esetleg orvos. De mérnök? Ez csak olyan mai divat. És jól mondod, az első, hogy jó feleség és anya legyél.
JULIKA
Ne tessék haragudni, sajnos mennem kell. Hétkor szeminárium van.
ANNA
Ez is jellemző. És mondd, fiúk is laknak a kollégiumban?
JULIKA
Csak lányok. Fiúknak be se szabad jönni. Ez a szabály.
ANNA
Szabály. Kérdés, hogy betartják-e. Hát, kislányom, gyere el, amikor csak kedved van. Én mindig itthon vagyok. De ha ilyentájt jössz, jobb szórakoztatód is akad.
Kálmán kinyitja az ajtót Julika előtt. Kimennek.
ANNA
Azt tudom, hogy erre van szemed. De nemcsak csinos, jól nevelt is. Úrilány. Látszik, hogy nem Pesten nőtt fel. Nem festi magát. Szerény. Hallgat az ember szavára. Helyes kislány, valóban…
Kálmán szobája. Julika a heverőn zokog. Kálmán tehetetlenül áll mellette.
KÁLMÁN
Mondd meg legalább, mi bajod?
Julika sír.
Julika!
Julika felül, megtörli a szemét. Kálmán feléje nyúl.
JULIKA
Hagyj. Már nem sírok.
JULIKA
Semmi. Megint sírni kezd, de erőt vesz magán. Elmegyek innen.
JULIKA
Elmegyek. Nem bírom tovább.
JULIKA
Ezt az életet. Az anyádat.
KÁLMÁN
Hogy beszélsz a mamáról?
JULIKA
Az apádat sem. Téged sem. Az egész családot. Maradjatok magatoknak. Én úgysem tartozom hozzátok.
JULIKA
Igen. A feleséged. A tied. A tulajdonod. Mint ez az asztal. Holtomiglan-holtodiglan. De holtomiglan idegen legyek köztetek? Ha vendégek jönnek, azt mondják: menjünk át Kálmán szobájába. És az anyád: tedd rendbe Kálmán szekrényét. És te is: hozd ide a tintát az íróasztalomról. Mi közöm nekem ehhez a lakáshoz? Ezekhez a bútorokhoz? Mi közöm hozzátok?
JULIKA
Amíg azt hittem, te is az enyém vagy, nemcsak én a tiéd, addig mindent elviseltem. De most már tudom, hogy sose szerettél.
KÁLMÁN
Milyen levél? Mért turkálsz a holmijaim között?
JULIKA
És ha turkálnék? A feleséged vagyok; ami a tiéd, az az enyém is, nem? De nem turkáltam. Te mondtad, keressem meg a múlt havi villanyszámlát. És ott, a bal fiókban, az iratok és számlák közt találtam.
KÁLMÁN
Nem is tudtam, hogy megvan.
JULIKA
Mindig azt hittem, hozzám tartozol, csak nem tudod kimutatni az érzelmeidet. Istenem, miért is vak az ember, ha szeret valakit. Néha megsimogattad a fejemet, és ha elmentél itthonról, megcsókoltál. Azt hittem, szeretsz. De nem igaz. Nemcsak így tudsz szeretni. Most már tudom. Ebből a levélből tudom.
KÁLMÁN
Azért akarsz elhagyni, mert valamikor, amikor még nem is ismertelek, szerettem valakit?
JULIKA
Nem azért, mert szeretted. Hanem mert engem sose szerettél. Szeretted?
KÁLMÁN
Szerettem? Olvassa a levelet. 1943. október 18-a. Tegnap múlt egy hete, hogy először találkoztunk…
Park. Éva egy padon ül és olvas. Kálmán, ahogy közeledik feléje, egyre ruganyosabban lépdel. Tíz évet fiatalodik. Elsétál a pad előtt. Lopva Évára sandít. Néhány lépés után visszafordul, s most már egészen lassan megy el a lány előtt. Éva is felpillant a könyvből, utánanéz. Ez többször megismétlődik. A lány meglöki a táskáját; minden kiborul belőle. Kálmán odasiet.
ÉVA
Köszönöm, hagyja csak.
KÁLMÁN
Ha megengedi, segítek.
KÁLMÁN
Nem zavarja, ha leülök?
KÁLMÁN
És ha a magáé lenne? Akkor is megengedné?
KÁLMÁN
Miért? Nem látszom eléggé bizalomgerjesztőnek?
ÉVA
Gondolja, minden bizalomgerjesztő embernek megengedném, hogy mellém üljön?
KÁLMÁN
Remélem, nem. De bocsásson meg, még be se mutatkoztam. Koós Kálmán szigorló mérnök.
KÁLMÁN
Jár nekem valami jutalom? Látja, pedig ezért szeretnék valami jutalmat kérni.
ÉVA
Maga kissé telhetetlen.
KÁLMÁN
Akkor engedje meg, hogy másképp fejezzem ki magam. Nem jutalmat, hanem kegyet kérek, úrnőm.
ÉVA
Ez mindjárt másképp hangzik. Halljam a kívánságát, nemes lovag.
KÁLMÁN
Amikor felszedtem a földről a táskája tartalmát, egy fényképtartó akadt a kezembe. Azt szeretném megnézni, ha megengedi.
ÉVA
Különben is, mit látna benne? Egy csomó ismeretlen embert. Meg engem, több példányban.
ÉVA
Nem vagyok elegendő így, életnagyságban?
ÉVA
Látja, lehetne kissé udvariasabb is, kedves lovag. Különben is helyesebb lenne, ha olyasmiről beszélnénk, amiről két ember szokott, ha először találkoznak.
ÉVA
Ne legyen olyan lusta. Törje egy kicsit a fejét.
KÁLMÁN
Megvan. Szabad megkérdeznem, mit olvas, kisasszony?
ÉVA
Így már helyes. Mutatja a könyvet.
KÁLMÁN
Schopenhauer: Szerelem, élet, halál. Érdekli önt a szerelem?
ÉVA
Érdekel. Az élet is, meg a halál is. De inkább csak úgy elméletben.
ÉVA
Mit tudok én az életről? Olyan keveset éltem. És a halál messze van.
KÁLMÁN
De a szerelem, kisasszony.
ÉVA
A szerelem. Nem tudja, hány óra?
KÁLMÁN
Megengedi, hogy elkísérjem?
KÁLMÁN
Biztosíthatom, hogy ennél jobb dolgom igazán nem lehetne.
Koósék szobája.
KOÓS
Te akartad, hogy elvegye Julikát.
ANNA
Azt hittem, hozzá való lesz. Olyan fiatal volt. És olyan engedelmesnek látszott. Gondoltam, hozzánk idomul. Hálás lesz, hogy otthagyhatja a kollégiumot. Hogy jó családba kerül. Úriemberek közé. Még mindig nem tanultam meg, hogy senkivel se szabad jót tenni. Nem érdemes. És még én beszéltem rá.
Kálmán bejön.
ANNA
Mondd, fiam, mért viselkedsz így az anyáddal?
ANNA
Mért Julikától kell megtudnom, hogy udvarolsz neki?
ANNA
Vagy talán nem mondott igazat?
ANNA
Mért ilyen egykedvűen mondod? Úgy látszik, ebben nem ütöttél az apádra. Adhatna neked néhány leckét a nőkkel való bánásmódból. Na, figyelj ide, fiam. Harmincegy éves vagy. Nem gondolod, hogy ideje lenne abbahagyni a legényéletet?
ANNA
Őszintén szólva szamár vagy. Ilyen alkalom nem lesz még egyszer az életedben. Julika csinos, házias, szófogadó – mit akarsz még?
KÁLMÁN
Igazán jól megvagyunk így hármasban.
ANNA
Azt elhiszem. De arra nem gondolsz, hogy én sem élek örökké? És akkor ki fog gondoskodni rólad?
KÁLMÁN
Mért beszélsz erről, mama?
ANNA
Mert az okos ember nemcsak a holnapra gondol, hanem a holnaputánra is. Az én koromban számolni kell már azzal, hogy egy szép napon magához vesz az Isten. És az sem jutott még eszedbe, hogy öregségemre nekem is szükségem lenne valakire?
KÁLMÁN
Itt vagyunk mi papával.
ANNA
Veletek aztán sokra megyek. Reggel elmentek, és este jöttök haza. Különösen a jóapád. És még azt képzeli, elhiszem, hogy mindig értekezleten meg szemináriumon van.
KÁLMÁN
Pedig annyi értekezlet van mostanában.
ANNA
Csak ne védd! Tudod, mennyit kellett nekem tűrnöm mellette? Még a régi jó világban is, amikor igazán szépen keresett, a pénz mindig elfolyt a kezéből. Másoknak szakácsnőjük, szobalányuk volt, én meg egy nyomorult parasztcseléddel vesződtem. Hogy neki teljék bárra meg nőkre.
ANNA
Hallgass! Te se vagy különb nála. Csak magatokkal törődtök. Most itt volna az alkalom, hogy könnyebben éljek, lenne valaki, aki segítene, te meg húzódozol.
KÁLMÁN
Azt sem tudom, hozzám jönne-e.
ANNA
Nem tudod? Hát nincs szemed? Nem veszed észre, hogy fülig beléd van habarodva?
KÁLMÁN
Annyival fiatalabb nálam.
ANNA
Annál jobb. Az a jó házasság, ahol az egyik fölényben van. Mindegy, hogy az asszony vagy a férfi. Csak legyen, aki kézben tartja a gyeplőt. Különben széthull a család. Két ember közül az egyiknek parancsolnia kell, a másiknak engedelmeskednie. Julika még fiatal, azt faragsz belőle, akit akarsz.
KÁLMÁN
De mit faragjak belőle?
ANNA
Istenem, mintha nem is az én fiam volnál. Hát nincs benned akaraterő? Ne szalaszd el ezt az alkalmat. Higgyél az anyádnak, nagyon megbánnád. És gondolj rám is.
KÁLMÁN
Jó lenne papával is beszélni.
ANNA
Apáddal? Minek? De csak beszélj, ha akarsz. És légy okos, fiam.
Gyárkapu. Kálmán be akar menni, de a portás eléje áll.
PORTÁS
Mit képzel az elvtárs, ide csak be lehet sétálni? Kit keres?
A PORTÁS
Pláne, ha a főmérnök elvtársat keresi. És ha tárgyal? Vagy lent van a műhelyben? Vagy nincs ideje fogadni az elvtársat?
A PORTÁS
A főmérnök úr fia? Ne haragudjék, kérem, csak most ismerem meg. Mi már találkoztunk. Még negyvennégyben. Losonczy vagyok. Főtanácsos a Fővárosnál.
A PORTÁS
Istenem, rég volt. Látja, kérem, ide kerültem. És ezt csak az édesapjának köszönhetem. Mert ezek, kérem, elnéznék, hogy az ember fölforduljon éhen, csak azért, mert az apja nem utcaseprő volt.
A PORTÁS
Ugyan. Ott szemben, az a lapos tetejű épület az iroda. Első emelet hat.
KÁLMÁN
Köszönöm szépen. Viszontlátásra.
A PORTÁS
Ajánlom magamat.
Koós szobája. Kálmán benyit.
KOÓS
Hát te mit keresel itt?
KÁLMÁN
Beszélni szeretnék veled, papa.
KOÓS
Na, gyere, ülj le. Várj, hozok valamit. Konyakot vesz elő. Reprezentációs. Egészségedre.
KOÓS
Így mindjárt jobb. Na, beszélj.
KÁLMÁN
Beszéltem mamával.
Megszólal a telefon.
KOÓS
Pillanat. – Koós főmérnök… Mi van azzal a paddal?… Hogyhogy lerohadt?… Az istenfátokat, nem tudtok vigyázni?… Mért nekem mondod? A diszpécser mire való?… Ti vagytok hülyék, fiacskám, hogy mindennel engem zavartok… Jó, majd lemegyek… Most nem érek rá. Majd egy óra múlva. Szervusz. – Ha valami baj van a műhelyben, mindjárt hozzám rohannak. De ez téged úgysem érdekel, igaz?
KÁLMÁN
Megvonja a vállát.
KOÓS
Szép kis mérnök vagy, mondhatom. Bemész abba az intézetbe, húzol néhány vonalat, kiszámítod a függvényeket, és kész. Na, mindegy. Mit mondott az anyád?
KÁLMÁN
Hogy Julika meg én…
KOÓS
Tudom, nekem is mondta. Ez rendben van, nem?
KÁLMÁN
Miért kell nekem megnősülnöm?
KOÓS
Azt biztosan megmagyarázta az anyád. És igaza is van. Meddig akarsz még téblábolni? Egyszer megöregszünk, és akkor mégiscsak jó, ha van családunk. Szereted azt a lányt?
KÁLMÁN
Tetszik. Kedvelem.
KOÓS
Hát akkor mit akarsz? Minden nő egyforma, ha szétteszi a lábát. Tudom, a házasság azért más. A családi otthonban nemcsak hálószoba van, hanem ebédlő és szalon is. De azt hiszed, van egyáltalán jó házasság? Tudod te, mennyit tűrtem én az anyád mellett? Mert ő az oka mindennek. Mért nem jött velem, ha szórakozni volt kedvem? Hívtam én, de nem jött soha. Hát mentem egyedül. És másokkal. Aztán hallgathattam a prédikációját. De nem panaszkodom. Mi még csak megvagyunk egymással. És ha anyád valamit mond, rendszerint igaza van.
KÁLMÁN
Azt mondod te is, hogy vegyem el Julikát?
KOÓS
Mondja a teve. Csak azt mondom, hogy anyádnak igaza van. Te mit határoztál?
KOÓS
Mi van veled? Nem voltál mindig ilyen. Emlékszel Évára?
KOÓS
Még mindig nem tudtad kiverni a fejedből?
KÁLMÁN
Akkor olyan egyszerű volt minden. Nem kellett töprengeni, hogy mit tegyek. Szerettem.
KOÓS
Nagy szamár vagy, fiam. Velem is előfordult, hogy fájt, ha otthagyott valamelyik bestia. Egy hónapig, két hónapig. De hat év után? Ami nincs, azt kár siratni.
KÁLMÁN
Nem siratom. Csak az más volt.
KOÓS
Más. Fiatalabb voltál. Kölyök. Ennyi az egész. Azért csinos fruska volt.
Bár. Dzsessz. Koós leül az egyik asztalhoz.
PINCÉR
Alázatos szolgája, mérnök úr. Mint rendesen?
Éva és Kálmán betáncolnak. Nem veszik észre Koóst.
PINCÉR
Tessék parancsolni.
PINCÉR
Parancsol egy hölgyet?
KOÓS
Nem, most nem. Hanem nézze azt a fiatalembert, aki ott táncol. A fiam.
PINCÉR
Ilyen csinos fia van a mérnök úrnak? Hasonlít az édesapjához. És a hölgy is bájos.
PINCÉR
Nem szokott ide járni. Úrihölgy, látszik rajta.
A zene elhallgat, Kálmán az asztalukhoz kíséri Évát. Koós odamegy hozzájuk.
KOÓS
Jó estét, fiatalúr. Jól szórakozunk?
KÁLMÁN
Köszönöm, jól. Nem ülsz le?
KOÓS
Talán előbb bemutatnál a hölgynek?
KÁLMÁN
Jaj, bocsánat. Az apám. Gáti Éva.
KOÓS
Tudja, kisasszony, én nem vagyok irigy természetű, és ezt a kölyköt kedvelem is, hiszen a fiam, de most mégis irigylem.
KOÓS
Jaj, fiam, hogy kérdezhetsz ilyet? Kisasszony, az én tapasztalt szemem ma csodát lát.
KÁLMÁN
Hiába, papa, veled nem lehet felvenni a versenyt.
KOÓS
Ja, fiam, a gyakorlat fontos. Nem is zavarlak tovább benneteket. Csak ezt akartam megmondani a hölgynek.
KÁLMÁN
Maradj csak, mi úgyis megyünk. Főúr!
KOÓS
Hagyd csak, majd az enyémmel.
KOÓS
Csend, te taknyos. Legalább ezt az örömet hagyd meg nekem, ha már a hölgyet elviszed. Kisasszony, nagyon örültem, hogy megismertem. Remélem, még találkozunk.
Kálmán szobája.
JULIKA
Ha szeretted, mért nem vetted feleségül?
JULIKA
Kálmán, most az egyszer légy őszinte. Talán az egész életünk másképp alakul, ha őszinte lettél volna.
JULIKA
Itt éltünk egymás mellett két évig, és sohasem beszéltél erről a lányról. Akit szerettél. Hogy lehet így élni?
JULIKA
Ne ülj itt, mint egy szobor… Mi lett azzal a lánnyal?
KÁLMÁN
Meghalt. Megölték.
Kávéház.
KÁLMÁN
Az egyik asztalnál ül. Éva bejön. Már félórája várlak!
ÉVA
Szeretsz te engem, Kálmán?
KÁLMÁN
Tudod, hogy szeretlek.
ÉVA
De ha megtudsz rólam valamit. Amit eddig nem mondtam el. Akkor is szeretni fogsz?
KÁLMÁN
Mondd már, mi történt?
ÉVA
Mindjárt. Olyan nehéz. Vásárolni voltam. És amikor hazaértem, az ajtóm előtt a házparancsnok állt egy idegen férfival.
Éva lakása.
HÁZPARANCSNOK
Jó napot, kisasszony.
HÁZPARANCSNOK
A méltóságos úr meg akarja nézni a lakást.
A FŐTANÁCSOS
Aki azonos a portással. Igen, a maga lakását.
A FŐTANÁCSOS
Az az én dolgom.
HÁZPARANCSNOK
Jobb lenne, ha bemennénk. Mért itt a folyosón tárgyaljunk?
ÉVA
Kinyitja az ajtót. A főtanácsos bemegy a lakásba, a Házparancsnok visszatartja Évát. Én igazán csak a javát akarom, kisasszony.
HÁZPARANCSNOK
Ne ellenkezzék a méltóságos úrral. Nagyon befolyásos ember.
A főtanácsos visszajön hozzájuk.
HÁZPARANCSNOK
Megfelelőnek találja, méltóságos uram?
A FŐTANÁCSOS
Igen. Nagyjából megfelelő. Szükségem van erre a lakásra.
A FŐTANÁCSOS
Költözzön el. Mondtam, hogy szükségem van a lakásra. Kibombáztak.
ÉVA
Hová költözzem? Nincs senkim, aki befogadna.
A FŐTANÁCSOS
Ez a maga dolga. Nekem kell a lakás.
ÉVA
De én mit csináljak? Velem mi lesz?
A FŐTANÁCSOS
Nézze, nem akartam más hangon tárgyalni magával. Emberiességből. De ha erőszakoskodik, másképp is elintézhetjük ezt.
HÁZPARANCSNOK
Ne ellenkezzék, kisasszony.
Kávéház.
KÁLMÁN
Mért tűrted ezt? Mért nem dobtad ki?
KÁLMÁN
Beszélj! Mért tűrted?
ÉVA
A sárga csillag? Apám két nagyezüstöt kapott az első háborúban. Azért nem kell viselnem. De azért zsidó vagyok.
KÁLMÁN
Mért nem mondtad ezt eddig?
ÉVA
Mert szégyelltem. Hogy megbélyegzett vagyok. Talán büszkének kellene lennem. De nem tudok. Csak fáj. Kálmán, segíts.
KÁLMÁN
Mért nem mondtad ezt eddig?
ÉVA
Féltem. Féltem, hogy nem fogsz szeretni.
ÉVA
Az apám meghalt. Az anyám is. Csak te. Nincs senkim.
ÉVA
Minden reggel remegve olvastam az újságokat, az új rendeleteket. Hogy mikor kerül rám a sor. És minden este elbúcsúztam tőled.
ÉVA
Szeretsz? Ezek után is szeretsz?
ÉVA
Ne haragudj. Már nem sírok. Most már minden jól van. Ha szeretsz.
KÁLMÁN
Látod, csacsikám. De most gondolkozzunk. Mit tegyünk?
ÉVA
Nem tudom. A lakásból el kell jönnöm.
KÁLMÁN
Szólok papának. Neki vannak befolyásos barátai.
ÉVA
Nem! Ne tegyél semmit. Félek, érted, félek.
ÉVA
Nem! Ígérd meg, hogy nem teszel semmit.
KÁLMÁN
Akkor hozzánk költözöl.
KÁLMÁN
Beszélek velük. Bele kell egyezniük.
ÉVA
A papád olyan kedves volt.
KÁLMÁN
Beszélek velük. Még ma. Most. Nem kerülhetsz az utcára.
ÉVA
Istenem. Talán mégse olyan rosszak az emberek.
Koósék szobája.
ANNA
Rám igazán nem mondhatja senki, hogy bántottam. De a családot nem hagyom. Amíg én élek, itt nyugalom lesz. Aki megzavarja az életünket, annak nincs helye közöttünk. Még ha a menyem is. Most mért hallgatsz?
ANNA
Ne szólj közbe. Mi lett volna veletek, ha én nem vagyok? Már az ostrom alatt éhen pusztultatok volna. Ki állt sorba kenyérért, amíg ti a pincében lapítottatok? Ki hordta a sarokról a vizet?
KOÓS
Tudod jól, drágám, hogy mi nem mehettünk ki az utcára. A férfiakat mindjárt elkapták.
ANNA
Tudom. Mindent tudok. Azt is, hogy ebben a házban én vagyok az egyetlen férfi.
ANNA
Vagy te annak tartod magad?
ANNA
Persze, a macáiddal cicázni, abban férfi vagy.
KOÓS
Hogy mondhatsz ilyet?
ANNA
Legalább ne add a bankot. Vagy megsértettem a hölgyecskéidet? Miért, az a Jucika, akiért huszonnyolcban itt akartál hagyni minket, talán úriasszony volt?
KOÓS
Egyszer minden ember megtéved.
ANNA
Egyszer. Én megmondtam: kóricálhatsz, ha nem bírsz a véreddel, de akármit csinálsz, innen nem szabadulsz. Én nem válok el. A családot nem hagyom. Így volt?
Koós hallgat.
A végén mindig kiderül, hogy nekem volt igazam. Negyvennégyben is, amikor Kálmán ide akarta hozni azt a zsidó lányt, mit mondtam? Hozza csak ide. Legalább szem előtt vannak. Ügyelhetek rájuk. Különben isten tudja, mire vette volna rá azt a mamlaszt. Így meg minden úgy történt, ahogy én akartam. Igaz vagy nem?
ANNA
És ha most Julika nem fér a bőrébe, ő is megkaphatja a magáét. Nekem ne játssza a sértettet, ha jót akar. Tudom, mi következik ezután. Kálmánt fogja felpiszkálni. Ellenünk. A szülei ellen.
KOÓS
Nem olyan könnyű Kálmánt felpiszkálni.
Kálmán szobája.
KÁLMÁN
A kávéházból mindjárt hazamentem. Csak a mama volt otthon.
Anna bejön.
KÁLMÁN
Én udvarolok egy lánynak.
ANNA
Ezért vagy olyan ideges?
KÁLMÁN
Gyere, ülj le. Szeretnék valamit megbeszélni.
ANNA
Csak nem akarod elvenni feleségül?
KÁLMÁN
Arra kérlek, engedd meg, hogy ide jöjjön lakni.
KÁLMÁN
Kitették a lakásából, és nincs hová mennie. Árva. Nincs senkije.
ANNA
Mi az, hogy kitették a lakásából? Senkit sem lehet kitenni a lakásából.
KÁLMÁN
De igen, mert valakit kibombáztak, és az költözik oda.
ANNA
Beszélj már értelmesen. Hogy költözhet valaki oda, ha az a lány lakik ott? Ilyen nincs.
KÁLMÁN
Én se hittem volna. De mégis így történt.
ANNA
Kálmán, te valamit elhallgatsz az anyád elől. Mért kell annak a lánynak elköltöznie?
ANNA
Micsoda? Te egy zsidó lánynak udvarolsz?
KÁLMÁN
Nem tudtam. Csak most tudtam meg.
ANNA
Tehát eddig az orrodnál fogva vezetett. És még ide akarod hozni.
KÁLMÁN
Nem akart becsapni. Csak félt.
ANNA
Persze hogy félt. Félt, hogy egy rendes fiú szóba sem áll vele, ha megtudja, hogy zsidó. Most mért nem beszélsz? Kifogytál az érveidből?
ANNA
Gyenge magyarázat, mondhatom. Azt hittem, több eszed van.
KÁLMÁN
Tehet ő róla, hogy zsidónak született?
ANNA
Mit érdekel engem, hogy tehet vagy nem tehet. Legyen eszed, fiam. Tönkreteszed az életedet. A pályádat, a karrieredet.
ANNA
Hogy képzeled, idehozni egy sárgacsillagost?
KÁLMÁN
Nem kell csillagot viselnie. Mentesített.
ANNA
Az mindegy. Akkor is zsidó.
ANNA
Ha veled nem lehet okosan beszélni, akkor megmondom kereken: ide nem teszi be a lábát.
KÁLMÁN
Akkor elveszem feleségül.
ANNA
Mit beszélsz? Feleségül venni egy zsidó lányt? Meg vagy őrülve?
KÁLMÁN
Lehet. Talán tényleg meg vagyok őrülve. És még soha senkit nem szerettem így.
ANNA
Nem vagyok kíváncsi az ömlengéseidre. Megmondtam: ide nem teszi be a lábát.
KÁLMÁN
Akkor feleségül veszem.
Farkasszemet néznek, sokáig.
ANNA
Ha ennyire akarod, hozd ide.
ANNA
Jól van, most ne hízelegj. Inkább vésd jól az eszedbe, hogy érted mindent megteszek. De csakis érted.
KÁLMÁN
Tudtam, hogy megengeded. Te olyan jó vagy.
ANNA
Mondtam, hogy ne hízelegj. Beszélj az apáddal. Ne mondja, hogy mindig nélküle döntök.
ANNA
Hol lenne? A kávéházban.
KÁLMÁN
Megyek. És még egyszer köszönöm. Te vagy a világ legjobb mamája.
Kávéház.
A FŐTANÁCSOS
A legfontosabb, hogy helyén legyen az eszünk. Különben nem boldogulunk a mai világban.
A FŐTANÁCSOS
A múlt héten, amikor az a nagy szőnyegbombázás volt a Városmajorban, eltalálták a legénylakásomat. Kellemetlen, mi? A szállodák zsúfolva, lakást lámpással sem lehet találni. A legnagyobb bajban voltam. Akkor eszembe jutott, hogy van nekem egy jó pajtásom, a Kapitány Pista, ismered, az most házparancsnok. El is mentem hozzá, hátha tud valamit. Ő meg azt mondja erre: nézd csak, van itt egy kis zsidó lány, egy csinos garzonban. Hát aztán megdolgoztuk a rüfkét.
Kálmán bejön.
KOÓS
Téged mi szél hozott erre?
KÁLMÁN
Szeretnék veled beszélni, ha van egy kis időd.
KOÓS
Időm, az mindig van. Csak a bolondoknak meg a proliknak nincs. Ja, ti nem ismeritek egymást. A fiam – Losonczy Alfréd.
A FŐTANÁCSOS
Nekem úgyis mennem kell. A kismucusnak még meg se mondtam a jó hírt.
KOÓS
Akkor lesz öröm. Szervusz, Alfréd.
A FŐTANÁCSOS
Szervusztok. A Főtanácsos kimegy.
KÁLMÁN
Most beszéltem mamával. Megengedte, hogy Éva hozzánk költözzön.
KÁLMÁN
Akivel egyszer itt találkoztál. Még tavaly.
KOÓS
Csinos kis nő. És ezt csak úgy megbeszéltétek nélkülem. Jellemző.
KÁLMÁN
Ne haragudj, papa, de sürgős volt.
KOÓS
Ha az anyád beleegyezett, nekem mindegy. De mért költözik hozzánk?
KOÓS
Eddig hol lakott? A Ligetben?
KÁLMÁN
Tudod, papa… Éva zsidó.
KOÓS
Úgy. És az anyád beleegyezett?
KOÓS
Sose hittem volna. De hát ő tudja. És arra nem gondoltatok, hogy ez törvénysértés?
KÁLMÁN
Mért lenne az? Évának nem kell csillagot viselnie. Az apjának két nagyezüstje volt.
KOÓS
Jó, jó. De tudod, hogy van ez manapság. Holnap jön egy rendelet, és akkor fenét sem ér a két nagyezüst. Egyébként én igazán nem irigylem tőled. Kényelmes, ha a nő mindig kéznél van.
KOÓS
Jó, nem akarom megsérteni az érzelmeidet. Ennyi idős koromban még én is hittem a szerelemben.
Koósék szobája.
ANNA
Nem értem, két év alatt hogy változhatott meg ennyire. Azelőtt, ha szóltam neki, már ugrott is. Olyan volt, mint egy kezes bárány. Emlékszel, amikor megjöttek a nászútról, majd a nyakamba borult.
KOÓS
Jól állt neki az a kék ruha.
Kálmán és Julika bejönnek.
KOÓS
Nicsak, az új pár! Hallod-e, Julika, megszépültél. Jót tett neked, hogy… férjhez mentél.
ANNA
Ne ízetlenkedj, Rezső. Gyertek, üljetek le. De te, fiam, le sem sültél. Nem fürödtetek?
KOÓS
Ilyenkor nem a vízbe szoktak bújni.
ANNA
Mondtam már, hogy hallgass. És te hogy érezted magad, Julika?
JULIKA
Olyan szép volt minden. Ugye, Kálmán?
JULIKA
Fehérváron még csöpörgött az eső, de mire elértük a Balatont, kék volt minden, az ég is, a tó is. Az ablakunkból minden este láttuk, ahogy a nap elbújt a Badacsony mögé. Aztán csak a nyárfák susogtak a kertben.
ANNA
Köszönd meg Kálmánnak, hogy elvitt. Nem minden férfi ilyen gavallér. Kálmán szobáját kitakarítottam reggel. A vázába tettem virágot.
JULIKA
Nagyon köszönjük, Annus néni. Olyan jó hozzánk.
ANNA
Kálmán szereti, ha virág van a szobájában. A bútorhuzatokat ki kell mosni, arra már nem volt időm. Különben ti ki is mehettek. Az ilyen asszonyi dolgok benneteket úgysem érdekelnek.
KOÓS
Gyere, fiam. Ne mondják, hogy ki akarjuk lesni a titkaikat.
JULIKA
Megyek mindjárt én is, drágám.
Koós és Kálmán el. Kimennek.
ANNA
Hogy akarod beosztani az idődet?
JULIKA
Ó, az egyetemen rendszerint csak délelőtt van előadás. Délután meg tudok csinálni mindent. Két emberre nincs olyan sok munka.
ANNA
Azt te csak képzeled. Persze otthon, szegény jó anyáddal más volt. De ha férfi van a háznál. És Kálmán nagyon igényes.
JULIKA
Majd igyekszem, Annus néni.
ANNA
Remélem. A ruhájára nagyon kényes. A színes ingeket kétnaponként váltja, a fehéreket naponta. De jobb szereti a fehéret.
JULIKA
Mindennap más inget?
ANNA
Úri házakban így szokás. És nem szereti, ha mosónő mossa a fehérneműjét, mert vagy úgy kikeményítik, hogy dörzsöli a bőrét, vagy egyáltalán nem tesznek keményítőt a vízbe, és akkor hiába vasalod, olyan marad, mint a mosogatórongy.
JULIKA
Úgy gondoltam, a Patyolatba adjuk a szennyest.
ANNA
Hogy széttépjék? Kálmán ezt semmiképp sem engedné meg.
JULIKA
De én már mondtam neki.
ANNA
Légy szíves, bízd rám a háztartás vezetését. Ha harmincöt évig megcsináltam egyedül, ezután se fogok a férfiaktól tanácsot kérni.
JULIKA
Ne tessék haragudni, nem úgy értettem.
Kálmán bejön.
ANNA
Még nem egészen. De ha öt percre sem bírod ki a feleséged nélkül, csak maradj. Én úgyse érek rá diskurálni. Nem tudom, akkor mit vacsoráznátok.
Anna kimegy.
KÁLMÁN
Örülsz, hogy itthon vagyunk?
JULIKA
Gyere, nézzük meg a szobánkat.
Átmennek a másik szobába.
JULIKA
Kicsit furcsa, hogy ez most már az én otthonom is. Neked nem?
KÁLMÁN
Mért lenne furcsa? Tízéves korom óta ebben a szobában lakom.
JULIKA
De hogy ezentúl nem egyedül leszel?
KÁLMÁN
Megvonja a vállát.
JULIKA
Még olyan idegen minden. De az a fontos, hogy velem vagy.
Koósék szobája.
KOÓS
Tényleg megváltozott. Azelőtt kedvesebb volt hozzám.
ANNA
Az apja vére. Az volt ilyen. Mindig csak elégedetlenkedett. Nem is vitte semmire, ott poshadt meg Karcagon. De Julikáról azt hittem, hogy az anyjára üt. Olyan csendes és szerény lesz, mint szegény Kati. Amikor állapotos volt, akkor is csak rám hallgatott.
Kálmán bejön.
ANNA
Jobb is. Majd én. Rám hallgat.
Julika bejön.
JULIKA
Fáj a derekam. Talán a takarítástól. Pedig máskor meg se kottyant.
ANNA
Többet kellene pihenned. Persze délelőtt az egyetem, délután a háztartás, így nagyon nehéz.
ANNA
És mindig nehezebb lesz.
JULIKA
Csak már túl lennék rajta.
ANNA
Nem lenne okosabb, ha abbahagynád az egyetemet?
ANNA
Mért ne lehetne? Arra nem gondolsz, mit szólnak az emberek? Ki hallott már ilyet, állapotosan az egyetemre mászkálni?
JULIKA
Tavaly is született az évfolyamon az egyik lánynak kisbabája.
ANNA
Azok parasztok. De nekem kisül a szemem, hogy a menyem ilyen hassal betolat az egyetemre. Férfiak közé.
JULIKA
Ha kimaradok, elvesztek egy évet. Hogy tudom majd folytatni?
ANNA
És ha nem folytatod? Összedől a világ? Mi fontosabb neked, az egyetem vagy a gyerek?
JULIKA
A gyerek, persze. Istenem, csak már láthatnám. De az egyetem is. Olyan jó tanulni.
ANNA
Majd neveled a gyerekedet.
Julika megtántorodik.
ANNA
Mi lenne? Szédül. Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. De mi lesz, ha egyszer majd az egyetemen leszel rosszul? Vagy az utcán?
KÁLMÁN
Azt hiszem, mamának igaza van.
JULIKA
De úgy szerettem volna tanítani.
ANNA
Hagyjuk az ábrándokat.
KÁLMÁN
És ha megszületik a kicsi, bejárhatsz megint.
ANNA
Ezen ráérünk még gondolkodni.
Julika és Kálmán kimennek.
KOÓS
Aztán nem ment vissza az egyetemre.
ANNA
Mert lusta. Hat hétig csak feküdt a koraszülés után: ahhoz persze volt esze. És azóta is: itt fáj, ott fáj.
KOÓS
Olyan ványadt még most is.
ANNA
Csak sajnáld. Engem persze nem sajnál senki. Nekem mindig talpon kellett maradnom.
Kopognak.
HÁZFELÜGYELŐ
Kezét csókolom, nagyságos asszony.
ANNA
Jó napot, Sefcsik bácsi. A lakbérért?
HÁZFELÜGYELŐ
Igenis, kérem.
ANNA
Várjon egy kicsit. Tessék.
HÁZFELÜGYELŐ
Nagyon szépen köszönöm.
HÁZFELÜGYELŐ
Ne tessék haragudni. Egy ilyen nagy házban annyi a szóbeszéd.
ANNA
Már megint a cselédről pletykálnak?
HÁZFELÜGYELŐ
Nem, dehogy.
HÁZFELÜGYELŐ
Igazán ne tessék haragudni. De már többeknek feltűnt, hogy a kisasszony, aki itt lakik, sose jön ki a lakásból.
HÁZFELÜGYELŐ
Már a házparancsnok is kérdezte, ismerem-e a kisasszonyt.
ANNA
A kisasszony a fiam ismerőse.
HÁZFELÜGYELŐ
Az más. Ha a fiatalúr ismerőse, az más. Mert tetszik tudni, a mai időkben sosem lehet tudni…
ANNA
Várjon csak, házfelügyelő úr. Húsz éve lakunk ebben a házban. Úgy gondoltuk az urammal, ebből az alkalomból, a sok figyelmességért… Pénzt ad a házfelügyelőnek.
HÁZFELÜGYELŐ
Nagyon szépen köszönöm.
ANNA
Azt nem is mondtam, hogy a kisasszony már nem lakik itt. Tegnap elköltözött. Csak még nem jelentettük ki.
HÁZFELÜGYELŐ
Értem én, nagyságos asszony. Csak tessék leküldeni a bejelentőt, majd elintézünk mindent. Csókolom a kezét. Nagyon szépen köszönöm. A nagyságos úrnak is.
A Házfelügyelő kimegy. Koós bejön.
ANNA
Ez a lány nem maradhat itt.
ANNA
Az egész ház róla beszél. Azt mondja Sefcsik, feljelentenek bennünket.
ANNA
Szerencsére a feleséged nemcsak sopánkodni tud. Sefcsiknek betömtem a száját pénzzel. De az egész házét mégsem tömhetem be.
Kálmán bejön.
ANNA
Jó, hogy jössz. Baj van.
ANNA
Évát feljelentették.
ANNA
Valaki a házból. Most volt itt Sefcsik.
KOÓS
És minket is feljelentettek, hogy zsidót rejtegetünk.
KÁLMÁN
De hisz ez nem igaz! Nincs olyan rendelet, hogy Évának csillagos házban kell laknia.
KOÓS
Mit számítanak most a rendeletek? Ha valaki egy kicsit rosszindulatú, végünk.
ANNA
Évának el kell mennie. Azonnal.
ANNA
Majd csak befogadják valahol. Mindenütt vannak jó emberek.
KÁLMÁN
Akkor én is vele megyek.
ANNA
Meg vagy őrülve? Mit szólnának a házban, ha te is eltűnnél?
KOÓS
Azonnal elvinnének minket.
KÁLMÁN
Nem hagyom magára.
ANNA
Ki mondta, hogy hagyd magára? De azért nem kell fejjel rohanni a falnak.
ANNA
Majd én. Ne félj, az anyád mindent elintéz. Rezső, küldd be a lányt! Te pedig menj a szobádba. Na, menj, menj, legalább megnyugszol. Mi, asszonyok, négyszemközt jobban megértjük egymást.
Koós és Kálmán kimegy. Éva bejön.
ANNA
Üljön le, kedvesem. Sajnos rossz hírt kell közölnöm. Kálmánt feljelentették.
ANNA
Feljelentették, hogy zsidót rejteget. Ne haragudjék, hogy így nevén nevezem a gyereket, de most nem érünk rá udvariaskodni.
ANNA
Sajnos el kell költöznie tőlünk.
ANNA
Csak van valakije, aki átmenetileg befogadja.
ANNA
Akkor is el kell mennie.
ANNA
Most ne sírjon, azzal nem segítünk semmit. Szereti a fiamat?
ANNA
Képzelje el, milyen bajba sodorhatja. Kidobják az egyetemről, becsukják, elhurcolják – az isten tudja, mi történhet vele. Ezt akarja?
ANNA
A szerelem mindig áldozatot követel. Az igazi szerelem.
ANNA
Tudja. És ő nem tétovázik. S feláldozná magát.
ANNA
Csak magán múlik. Ha megmagyarázza neki, hogy legyen okos, akkor semmi baja sem lesz.
Kálmán bejön.
ÉVA
A néni elmondott mindent. Köszönöm, hogy olyan jó voltál hozzám.
KÁLMÁN
Nincs hova menned.
ÉVA
De. Eszembe jutott egy barátnőm. Ő majd befogad.
ÉVA
Majd telefonálok. És mindennap találkozunk. Mindennap. Amikor csak akarsz. Egyszer vége lesz a háborúnak. Senkinek sem kell csillagot viselnie. És senkit sem tesznek ki a lakásából.
ÉVA
Akkor majd nem kell vidámnak tettetnem magam, ha veled vagyok, hisz mindig vidám leszek. És sose kell elválnunk. Mindig együtt leszünk, reggeltől estig.
ÉVA
Ne gyere ki velem. A kistáskám be van csomagolva. Csak a hálóingem teszem be, meg a fogkefém. Köszönöm szépen a kedvességüket. A bácsinak is. Olyan jó volt itt, hogy már azt hittem…
Éva kimegy. Koósék szobája.
KOÓS
Nem lenne jobb, ha holnap beszélnél vele? Késő van már.
ANNA
Nem. Elég volt. Julika!
Julika bejön.
Talán megkérdeznéd, mit akarok.
Julika hallgat.
Csak azt tudnám, hol tanultad ezt a modort? Nálunk biztosan nem. És szegény anyádtól sem.
JULIKA
Anyuska azt mondta mindig: az a fontos, hogy boldog légy, Julika.
ANNA
Talán itt nem vagy boldog? Más megcsókolná a kezünket, ha ilyen dolga volna.
JULIKA
Amikor idejöttem, boldog voltam. Amikor mentem az egyetemre, mindennap kiszámoltam a Múzeumkert rácsán, hogy szeret-e Kálmán. És mindennap az jött ki, hogy szeret. De most már?
ANNA
A végén kiderül, hogy mi tettük tönkre az életedet.
JULIKA
Két évig hallgattam, mert nem tudtam, mi bajom. De nem tudják, hogy maguk se boldogok? Azt is csak hazudják, hogy szeretik egymást.
ANNA
Mit gondolsz, ki vagy te itt? Cseléd! Még annak is rossz.
JULIKA
Igaz. Cseléd voltam. De jó is, hogy az voltam. Hogy idegen voltam. Én nem akarok magukhoz hasonlítani.
ANNA
Rezső, te tűröd ezt?
JULIKA
Te még nem vagy olyan, mint ők. Gyere velem, Kálmán.
JULIKA
Szeretlek. Még most is szeretlek.
ANNA
Dobd ki. Mondd meg neki, hogy takarodjék.
ANNA
Nesze! Most megkaptad. Ő hozzánk tartozik, de te nem, érted?
JULIKA
Értem. Két évig itt kellett élnem, mert nem értettem. Most már mehetek. Isten veled, Kálmán.
Csapda
PÉTER
Ott álltam az ablaknál, és vártam. Már szürkült, az utcán kigyulladtak a lámpák. A villamosokat figyeltem, ahogy egyik a másik után robogott el a ház előtt.
Álltam és vártam. Nem mozdultam el az ablaktól, pedig tudtam, hogy hiába várok. Hiába számlálom a villamosokat és lesem a megállót, Judit nem száll le egyik kocsiról sem.
Mégis vártam. Mit is tehet ilyenkor az ember, mint hogy reménykedik. Céltalanul és reménytelenül, de mégis vár. Mert a szerelmes még reménytelenül is reménykedik.
Aztán egyszerre nem tudtam uralkodni magamon, nem tudtam tovább elviselni a reménytelenséget.
Tárcsáz.
JUDIT
Kértelek, hogy ne hívj fel. És ha már megjött volna?
PÉTER
Ne haragudj. Nem bírtam már.
JUDIT
Légy jó kisfiú, Péterke! Le kell tennem a kagylót, az anyósom bármelyik pillanatban bejöhet. Holnap várj, ahogy megbeszéltük.
Péter leteszi a hallgatót.
PÉTER
Aztán megint vártam. Most már nem rá, csak arra, hogy múljék az idő. Hogy holnap legyen.
Zongoraszó.
JUDIT
Jó napot, Józsi bácsi.
PINCÉR
Egy duplát, mint rendesen?
JUDIT
Nem, egy kis konyakot kérek. Szervusz, Péterke!
PÉTER
Szervusz, Kisbogár. Mi újság?
JUDIT
Semmi. Péterke, ne kérdezz semmit! Nem mondtam meg neki.
JUDIT
Nem lehetett. Olyan összetört volt, olyan fáradt, nem fogadhattam első este mindjárt ezzel…
A zongoraszó felerősödik, majd elúszik.
KÁROLY
Milyen szép a lakás. Azt a porcelán kiskutyát még nem is láttam.
JUDIT
Sári nénitől kaptam a születésnapomra.
KÁROLY
A születésnapod. Nem is láthattalak akkor. Pedig tavasszal a legrosszabb. Nyáron jó hűvös a cella, télen még a sétáról is siettünk fel a fűtőtestek mellé. De tavasszal csak ül az ember, és nézi a rácsos ablakot és az ablak mögött az eget. Olykor egy-egy felhőt terel oda a szél, aztán az is elúszik. Börtönbe kell kerülni, hogy az ember megtanulja: a tavaszi levegő olyan, mint a szabadság.
JUDIT
Ne gondolj most erre.
KÁROLY
Nem tudok másra gondolni. Az udvaron, séta közben mindennap azt lestük, nő-e már a fű. És a cellában óránként más ült arra a helyre, ahová odasütött a nap.
KÁROLY
Igazad van. Hagyjuk. Elmúlt. Csak nehéz elfelejteni. Fáradt vagyok. Olyan fáradt, mintha bányában dolgoztattak volna. Pedig voltaképp nem csináltam semmit.
KÁROLY
Erről álmodtam bent, ki tudja, mióta. A vetett ágyról, fehér párnáról, pehelypaplanról. És minél közelebb jött a szabadulás, annál nehezebben aludtam el. A végén már úgy számoltam a napokat, mint a gyerek karácsony előtt.
KÁROLY
Lefekszem. Olyan jó, hogy itt vagy mellettem.
Zongoraszó.
JUDIT
Beszélek vele. Hidd el, hogy beszélek. De értsd meg, nem lehet azonnal. Olyan elesett most, olyan szánalomra méltó.
PÉTER
Tegnapelőtt még nem így beszéltél róla.
JUDIT
Péterke, ne bánts! Azt hittem, már semmi közöm hozzá. Két év nagy idő. De amikor belépett az ajtón, sápadtan, soványan, gyűrött ruhában, akkor úgy megsajnáltam. Egész este fel sem kelt a karosszékből, alig evett valamit, csak ült, magába roskadva. Nem tehettem meg vele. Meg tudsz érteni?
JUDIT
Ugye tudod, hogy szeretlek? Csak téged szeretlek. Egy kicsit várj. Hogy érezzem: nem olyan gyenge már.
A zongora elhallgat.
PÉTER
Meg kellett értenem. Valamikor szerette ezt az embert. És hiába múlt el a szerelem, hiába döbbent rá, hogy nem egymáshoz valók – az évek nem tűnnek el nyomtalanul.
Vártam. Pedig nagyon nehéz volt. Szerettem Juditot. És nemcsak magam miatt kínlódtam, érte is szenvedtem, mert tudtam, hogy küszködik, vívódik, és nem segíthettem neki. Ez volt a legborzalmasabb: a tehetetlenség. Ebbe a küzdelembe nem avatkozhattam bele; várnom kellett tétlenül, és látnom, hogy emészti magát. Amióta szerettük egymást, minden gondunk közös volt, minden nehézséggel együtt küszködtünk. És most nem segíthettem mással, minthogy vártam.
Ismét a zongora.
JUDIT
Hidd el, hogy akartam! Akartam szólni. Elhatároztam, amint belépek a szobába, ezzel kezdem. De amikor bedugtam a kulcsot a zárba, remegett a kezem. És ahogy végigmentem az előszobán, mintha elhagyott volna minden erőm.
PÉTER
Nyugodj meg, Kisbogár.
JUDIT
Nem tudok megnyugodni, Péterke, hogy lehet ez? Én akarok szólni, és mégsem tudok. Csak nézem, ahogy tesz-vesz a lakásban, újra ismerkedik a bútorokkal, a képekkel, a könyvekkel, szemmel kísérem a mozdulatait, és újra meg újra elhatározom: most, ha feláll, akkor szólok. Aztán feláll, és én azt mondom magamban: ha újra leül, majd akkor kezdem. De leül, és én megint nem tudok megszólalni. Hogy lehet ez?
PÉTER
Mondd, Kisbogár, igazán el akarsz válni tőle?
JUDIT
Péterke, higgyél nekem, szeretlek.
JUDIT
Elég. Mert őt nem szeretem. Összetartoztunk, mint két szék, amit egy szobába állítottak. Mit tudtam én tizennyolc éves koromban, kihez megyek férjhez. Tizenöt évvel idősebb nálam. Mindent másképp látott. Mintha más világban éltünk volna.
PÉTER
Ne menj vissza hozzá, Kisbogár. Ne kínozd magad. Maradj velem. Akkor már nem lehet semmi baj, mert együtt leszünk.
JUDIT
Ne kérd ezt. Nem tehetem. Várj még egy kicsit. Majd ha újra érzem, milyen ember. Most olyan furcsa.
A zongora elhallgat.
PÉTER
Vártam. Múltak a napok, és én vártam. És közben riadtan figyeltem Juditot. Azelőtt olyan biztos és határozott volt, s most nem tudta elszánni magát. A homlokán mélyültek a ráncok, a keze remegett, ahogy egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Szegény kis bogaram. És hát mit tehettem érte? Várni kellett. Várni.
Óraketyegés, majd csend.
KÁROLY
Minden úgy történt, ahogy elképzeltem. A mama persze bőgött, Judit meg… Hát igen, nem ugrott a nyakamba. De erre nem is számítottam. Igazán nem várhattam, hogy üdvrivalgással fogad. Azért kedves volt. Igaz, hogy én is. Ott bent sokat gondolkodtam. Volt rá időm, két év alatt. Ma már tudom, hogy Judit nemigen lehetett boldog velem.
Ő sosem panaszkodott. De hát inkább lenyelné a nyelvét, mint hogy szóljon, ha baja van.
Aztán jött ez az átkozott két év. Mit tudok én arról, hogyan élt, mire gondolt, mit érzett? Mit tudok én Juditról?
Kis szünet, majd edénycsörömpölés.
KÁROLY
Mit vacakol azzal az edénnyel, mama?
MÁNYOKYNÉ
Valakinek csak el kell mosogatni. Judit mikor jön meg?
KÁROLY
Mindjárt itt lesz.
MÁNYOKYNÉ
Hol van ilyen sokáig?
KÁROLY
Azt mondta, ma túlóráznak.
MÁNYOKYNÉ
Érdekes. Azelőtt sose túlórázott. Csak mióta téged elvittek…
KÁROLY
Mit akar ezzel mondani?
MÁNYOKYNÉ
Ne hidd, hogy pletykálni akarok. De néha igazán furcsán viselkedett. Én úgy éltem, amíg te nem voltál itthon, mint egy apáca: nem mentem moziba, nem ültem be egy cukrászdába, mindig csak azon rágódtam, mért sújtott minket így az isten. Ő meg? Sírni is csak egyszer láttam, aznap este, amikor elvittek…
KÁROLY
Hagyjuk ezt, mama. Ami elmúlt, elmúlt.
MÁNYOKYNÉ
Hisz én sem azért mondom. Csak fájt, hogy amíg te szenvedsz, ő éli a világát. Még meg is hízott! Ez fájt. Nagyon fájt.
Átkötő zene.
KÁROLY
A mama is sejtett valamit. Talán nem is sejtett, csak engem nem akart keseríteni. De jobb is így. Nem érdekel, mit csinált Judit az elmúlt két év alatt.
Csak az a fontos, hogy mellettem maradjon. Szükségem van rá, most először érzem, hogy szükségem van rá. Amikor elvettem – istenem, belebolondultam egy kicsit. De bent a börtönben vágyódtam utána. És most is. Nagyon hiányozna. Nem tudnék lábra állni nélküle. Így is nehéz lesz.
Rádiózene.
KÁROLY
Nem zavar, hogy rádiózom?
KÁROLY
Ez most a legfőbb szórakozásom. Zenét keresek mindig.
JUDIT
Azelőtt csak a sporthíreket hallgattad meg.
KÁROLY
Azelőtt. Igen. Azelőtt sok minden másképp volt. Elzárja a rádiót. Ne hozzak be neked egy almát? Keveset eszel. És sápadt is vagy. Nem dolgozol te túl sokat?
KÁROLY
Amikor elvettelek, azt terveztem, ha egy kicsit egyenesbe kerülünk, otthon maradsz majd, nem kell dolgoznod.
KÁROLY
Gondoltam, miért beszéljek erről addig, amíg nem lehet megvalósítani. Mintha éreztem volna… Nézd, Judit, ki tudja, mikor kerülök én újra egyenesbe. Nem is tudom, vissza tudok-e valaha is zökkenni az életbe. Néha úgy érzem, minden út bezárult előttem.
JUDIT
Ne gyötörd magad. Tudod, hogy én szívesen dolgozom.
KÁROLY
Esténként, amikor eloltották a zárkában a villanyt, én még sokáig nem tudtam elaludni. A reflektor felvilágított az udvarról, és a mennyezetre vetítette a rács árnyékát. Ilyenkor mindig rád gondoltam. És arra, hogy egyszer újrakezdjük az életet. Együtt. Tudtam, hogy megvársz. Tudtam, mert ismerlek.
Óraketyegés.
JUDIT
Egy hete már, hogy Károly megjött. És azóta mintha meg lenne babonázva az idő: egyre lassabban múlik. Félek hazamenni. Nem Károlytól félek, hanem magamtól. Attól, hogy amikor meglátom, megint elhagy az erőm, megsajnálom, és nem tudok szólni. Sosem hittem, hogy a szánalom ilyen hatalom.
Már Péterrel is félek találkozni. Gyötröm, kínozom, pedig nem akarom, nem tehetek róla. Tudom, hogy mindig arra gondol: miért nem szóltam még Károlynak? Ha nem mondja, akkor is tudom.
Zongoraszó.
PINCÉR
Parancsol, asszonyom?
SEBŐKNÉ
Egy duplát kérek. Habbal. Hívtál, kislányom.
SEBŐKNÉ
Nézd, Judit, ennek semmi értelme. Én sohase szóltam bele az életedbe. De most te hívtál. Beszéljünk őszintén. Azt hiszed, nem tudom rég, hogy neked udvarol valaki? Így van?
JUDIT
Nem. Ha őszintén beszélünk, nekem nem udvarol senki. Nekem szeretőm van.
SEBŐKNÉ
Végül is te vagy a bátrabb. Így jó ez, kislányom. És most mi lesz?
SEBŐKNÉ
Ha már őszinték vagyunk: azt hiszed, én mindig hű voltam az apádhoz?
JUDIT
Mért mondod ezt most nekem?
SEBŐKNÉ
Mert én is szerettem másokat. De az apádat mégsem hagytam el.
JUDIT
Hogy tudtál így élni?
JUDIT
Én erre képtelen vagyok.
SEBŐKNÉ
Miért? Nagyobbat vétesz, ha megcsalod, mintha otthagyod? Különösen most, amikor ilyen bajban van?
SEBŐKNÉ
Tudod jól, hogy nem vett részt a sikkasztásban. Csak az ellenőrzést mulasztotta el. Másokat különb dolgokért sem csuknak le.
JUDIT
Lehet. De nem erről van szó. Nem szeretem Károlyt. Nem tudok vele élni.
JUDIT
Péterrel? Vele igen.
SEBŐKNÉ
Azt hiszed, ilyen egyszerű az élet: szeretem – nem szeretem? És ha holnap már ezt a Pétert sem szereted?
SEBŐKNÉ
Nem? Pedig a szerelem elmúlik.
JUDIT
Lehet. De Pétert én akkor is szeretni fogom.
SEBŐKNÉ
Ha a szerelem elmúlik, kislányom, akkor minden férfi egyforma.
Zongoraszó.
JUDIT
Ez lenne az igazság? Csaljam meg a férjemet, de ne hagyjam el? A szerelem elmúlik, és aztán már minden mindegy? Akkor minden férfi egyforma? Nem igaz. Józsi bácsi, kérek egy telefonérmét.
PINCÉR
Tessék parancsolni.
JUDIT
Köszönöm. Tárcsázás. Én vagyok, Péterke… Nem, nincs semmi baj. Elmegyek hozzád. Várj, megyek.
Átkötő zene.
JUDIT
Sokáig feküdtünk egymás mellett, mozdulatlanul. Olyan jó volt így feküdni és hallgatni. Ha kinyújtom a kezem, megfoghattam volna az övét. De erre sem volt szükség: lehunyt szemmel, mozdulatlanul is éreztem, hogy mellettem van. És szólni sem kellett, tudtam, hogy rám gondol, ahogy én is rá gondolok.
Sosem éreztem ennyire, hogy hozzá tartozom. Hozzá, senki máshoz. Most nem féltem; úgy éreztem, erős vagyok. Aki boldog, az semmitől sem fél.
Zene.
JUDIT
Ne nyisd ki a szemed, jó? Én is becsukom, hogy ne lássak semmit, és azt képzelem, nem itt vagyok, hanem otthon, és…
JUDIT
Hadd folytassam. Otthon vagyok, és elmondom neked, mit mondok majd Károlynak.
PÉTER
Ez nem játék, Kisbogár.
JUDIT
Én nem játszom, Péterke. Talán könnyebb lesz, ha egyszer elmondom neked. Mondjam?
JUDIT
Mindjárt azzal kezdem, hogy elválok tőle. Döbbent lesz az arca. Aztán megkérdezi, hogy miért. Én azt mondom: mert nem szeretlek. Talán dühös lesz, talán szomorú. Amióta hazajött, úgy érzem, mindig szomorú. És megmondom neki azt is, hogy sosem voltam boldog vele. Talán csak az első hónapokban. Nem mintha akkor jobb lettél volna hozzám. És nem is azért, mert akkor még nem ismertem a hibáidat. Lehet, hogy nincs is olyan sok hibád. De akkor azt hittem, szerelmes vagyok beléd. Életemben először szerelmes. És nem vettem észre, hogy semmi sem köt össze minket. Ne mondd, hogy ezentúl jobb leszel. Nem ezen múlik. Te idegen vagy nekem. De nem ez az oka. Nem csak ez. Én valamikor szerettem az életet. Melletted elfelejtettem szeretni. Meg akarok tanulni újra. Igen, újra megtanultam szeretni. Ezért kell elválnunk.
Ezt mondom majd neki. Ő meg csak ül magába roskadva. És könyörög. Hogy ne hagyjam el. Hogy olyan egyedül lesz nélkülem. És én megsajnálom, legszívesebben sírnék, de erős leszek, még arra sem gondolok, hogy öregszik már, hanem ezt mondom: akkor én most elmegyek.
Zongoraszó.
PÉTER
Ez így nem mehet tovább. Értsd meg, Judit.
PÉTER
Nem tudom nézni, hogy szenvedsz. Hagyjuk abba, Kisbogár.
PÉTER
Nincs már értelme. Mindketten csak kínlódunk.
JUDIT
Azt akarod, hogy ne találkozzunk többé?
PÉTER
Azt is elrontjuk, ami szép volt. Holnap talán már veszekszünk, és holnaputánra meggyűlöljük egymást.
JUDIT
Nem. Ezt nem teheted velem. Ha ezt akarod, akkor már nem szeretsz.
PÉTER
Kisbogár, ne mondd ezt. Szeretlek, tudod, hogy szeretlek.
JUDIT
Péterke, ne hagyj el! Ne engedj.
PÉTER
De mi lesz így velünk?
JUDIT
Csak egy napot várj még. Csak holnapig. Ma este megmondom… És holnap ötre eljövök hozzád. Csak addig várj.
JUDIT
Jaj, de késő van. Taxival kell mennem. Gyere, kísérj ki.
A zongora elhallgat.
TAXISOFŐR
Tessék parancsolni.
A kocsiajtó becsapódik.
JUDIT
Bajza utca 77. És siessen, legyen szíves.
TAXISOFŐR
Bajza 77. Sietek.
A gépkocsi motorjának hangja hallatszik az egész jelenet alatt.
PÉTER HANGJA
Mi lesz velünk, Kisbogár?
KÁROLY HANGJA
Olyan jó, hogy itt vagy velem.
JUDIT HANGJA
Péterke, higgy nekem. Szeretlek.
PÉTER HANGJA
Ne menj vissza hozzá, Kisbogár.
SEBŐKNÉ HANGJA
Nagyobbat vétesz, ha megcsalod, mint ha otthagyod? Különösen most, amikor ilyen bajban van?
KÁROLY HANGJA
Úgy érzem, minden út bezárult előttem.
JUDIT HANGJA
Sosem voltam boldog veled.
SEBŐKNÉ HANGJA
És vele tudsz majd élni?
JUDIT HANGJA
Péterrel? Vele igen.
JUDIT HANGJA
Mert őt szeretem.
KÁROLY HANGJA
Újrakezdjük az életet. Együtt.
JUDIT HANGJA
Hogy lehet ez? Én szólni akarok, és mégse tudok.
PÉTER HANGJA
Nem tudom elviselni, hogy kínlódsz!
SEBŐKNÉ HANGJA
Ne kínozd magad. Úgyis hiába.
PÉTER HANGJA
Még azt is elrontjuk, ami szép volt.
JUDIT HANGJA
Péterke, ne hagyj el.
SEBŐKNÉ HANGJA
A szerelem elmúlik.
JUDIT HANGJA
Péterke, higgy nekem! Szeretlek.
A motor zaja elhal. Hosszú csengetés. Az ajtó kinyílik.
BOY
Boyszolgálat. Sürgős levél.
Becsukja az ajtót, feltépi a borítékot. Olvas.
PÉTER
Péterke! Magam helyett ezt a levelet küldöm…
Péter helyett Judit hangja folytatja a levelet.
JUDIT
Ebből tudhatod már, mit döntöttem. Milyen ostoba ez a szó, hisz bár tudtam volna dönteni. De én csak belenyugodtam a sorsomba. Egész éjjel sírtam, a fejem a párnába fúrva, hangtalanul. Téged sirattalak, Péterke, és magamat. Az életünket. Olyan szép lehetett volna. Már nem lesz az.
Tudom, csak veled lehettem volna boldog. És még nincs erőm otthagyni őt. Nem tudok szabadulni ebből a csapdából.
Péterke, talán utoljára mondom neked: nagyon szeretlek. Annyira, hogy ha akarod, ha neked így jobb, a szeretőd maradok. Öt órakor kézbesítik a levelet. Öt óra tíz perckor felhívlak.
Ha akarod, vedd fel a kagylót. Ha nem, akkor ez a mi utolsó beszélgetésünk. Még annyi mindent kellene elmondanom neked, de befejezem. Meg kell tanulnom, hogy te nem vagy nekem, és ez így lesz már az egész életben. Ez a legnagyobb büntetés a gyengeségemért. Isten veled.
Hosszabb szünet, majd a telefon csörög hosszan, sokszor egymás után. Péter nem veszi fel a kagylót.
Az igazak
HANG
Bemutatjuk a szereplőket.
Ágoston Péter. 1924-ben született, jogi egyetemre járt, tanulmányait nem fejezte be. 1945 után az ifjúsági szervezet központjában dolgozott, majd az Útépítő Vállalat vezetője lett. 1947-ben megnősült. Az Útépítési Tröszt vezérigazgatója.
Anna, a felesége. 1926-ban született Kispesten. Szövőnő volt, majd a Tudományegyetemen magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1948-ban fia született; a gyerek tízéves korában baleset áldozata lett. A Balassi Bálint Gimnázium tanára és párttitkára.
Déri Ferenc. 1924-ben, Kispesten született. Nyomdász volt, 1943-ban államellenes tevékenységért tizennyolc hónapi fegyházra ítélték. A felszabadulás után a szakszervezetben dolgozott, majd az Attila Nyomda vállalatvezetője lett. 1949-ben letartóztatták, és tízévi börtönre ítélték. 1954-ben szabadult. Főosztályvezető a minisztériumban.
Zsuzsa, Déri felesége. 1928-ban született Kunmadarason. A felszabadulás után gépírónő volt a nyomdászszakszervezetben, majd Ágoston titkárnője az Útépítő Vállalatnál. Tizennyolc éves korában ment férjhez, egy év múlva ikrei születtek. 1949-ben elvált a férjétől, 1954-ben ismét házasságot kötöttek.
Fehér Imre. Egy alföldi tanyán született 1923-ban. Napszámos és kubikos volt, majd a megyei pártbizottság, 1948-tól a Pártközpont munkatársa. 1949-től járási párttitkár, 1954-től csapos egy budapesti vendéglőben.
Az előzmények.
Anna és Déri gyerekkori barátok; a két házaspár kapcsolatának az ő barátságuk az alapja. Ágoston, Déri és Fehér 1947-ben együtt volt pártiskolán. Ágoston és Zsuzsa 1948-ban szerelmesek lettek egymásba. El akartak válni, de Dérit letartóztatták.
Anna megakadályozta a válást.
Zsuzsa és Ágoston 1964-ben ismét találkoztak.
ANNA
Harmincnyolc éves vagyok. Egyetlen férfi volt az életemben. Több nem is lesz. Volt egy gyerekem, de gyerekem se lesz már.
Az emberek semmitől sem félnek úgy, mint a magánytól. A rosszat elviselik, a megaláztatást is, csak ne maradjanak egyedül.
Mért vagyok én más? Mért nem tűröm el, amit minden asszony eltűr, mért nem érem be annyival, amennyit kapok?
Akkor élhetnék nyugodtan.
Ha nem látom meg őket, élünk tovább, ahogy eddig éltünk, ügyelve, hogy ne kavarjuk föl az életünket. Nem is kellett nagyon ügyelni; tizenhét év alatt pontosan megtanultuk a játékszabályokat. Annyi éve hallgatunk, nehogy a sebek fölszakadjanak, hogy azt sem tudjuk, miről hallgatunk. Ha nem látom meg őket, hallgatnánk továbbra is. Élnénk nyugodtan, és továbbra is azt hazudnánk, hogy jól élünk.
ÁGOSTON
Egy hete találkoztunk az utcán. Véletlenül. Megittunk egy kávét. És tegnap megint találkoztunk.
ÁGOSTON
Nem mondtam. Nem akarok mentegetőzni.
ANNA
A véletlenre ne hivatkozz. Ha akarsz, kitérhettél volna előle.
Ágoston hallgat.
Tehát nem akartál. Jó. És most mit akarsz tenni?
ANNA
Becsapsz, megcsalsz, és még meg is alázol.
ÁGOSTON
Nem csaltalak meg.
ANNA
Nem érdekel, mi történt. Olyan mindegy. Mi vagyok én, a rabszolgád? Várjam türelmesen, amíg kegyeskedsz dönteni a sorsomról?
ÁGOSTON
Még a magamét sem tudom eldönteni.
ANNA
Amit teszel, az én sorsomat is eldönti. Tudod jól, egyszer már megtetted. De most nem te fogsz dönteni.
ÁGOSTON
Mért nem tudsz várni?
ANNA
Mire? Tizenöt éve kínzol. Ha ezt akartad, hát elérted: vége van.
ANNA
Tehát én vagyok a hibás? Én csaltalak meg, én hagytalak el, én könyörögtem magam vissza hozzád, és most megint én csallak meg, ugye?
ÁGOSTON
Visszakönyörögtem magam? Megmondtam, hogy vége: Zsuzsa visszamegy Ferihez. És te azt mondtad: ha akarsz, gyere vissza.
ANNA
Olyan voltál, mint az alvajáró.
ÁGOSTON
Szóval csak ezért?
ANNA
Nemcsak ezért. Volt egy gyerekünk. És szerettelek. Igen, szerettelek. Mit tudtam én, hogy rólad minden lepereg, és élsz tovább, mintha mi sem történt volna. Még én féltettelek!
ÁGOSTON
Nekem könnyű volt. Csak neked volt nehéz.
ANNA
Azt hittem, tanultál egy életre. Akkor még hittem neked. Egyszer mindenki tévedhet.
ÁGOSTON
Te szabod meg, hányszor tévedhetek?
ANNA
Megfogadtam, hogy elfelejtem. De hogy ilyen ocsmányul becsapj. Hogy megint hazudj.
ÁGOSTON
Te bezzeg ártatlan vagy, jó és önfeláldozó. Elfelejtetted? Sosem felejtetted el. Nem is akartad.
ÁGOSTON
Te emlékeztettél újra meg újra, hogy nem lehet felejteni.
ANNA
Szóltam egy szót? A szemedre vetettem valaha is?
ÁGOSTON
Bár szóltál volna. Te csak hallgattál, és engem sem engedtél megszólalni. Ha csak egyszer mondod, hogy beszéljünk. De te úgy akartad folytatni, mintha mi sem történt volna.
ANNA
Miről beszéltünk volna? Hogy mit sugdostál a fülébe? Hallgattam volna a sirámaidat, hogy otthagyott?
ÁGOSTON
Meg se magyarázhattam. Én voltam a bűnös, te a bíró, tárgyalás nélkül. Neked való szerep.
ANNA
Te mindent meg tudsz magyarázni. És ha megmagyarázod, megkönnyebbülsz. Ez kellett volna.
ÁGOSTON
És ha ez? Hogy úgy vállalj, amilyen vagyok. A hibáimmal, a tévedéseimmel.
ANNA
Nem akarom megérteni a hibáidat.
FEHÉR
Mért mondod ezt, Annuska? Hisz akkor nem is szereted.
ANNA
Azért akarom, hogy szabaduljon meg a hibáitól, mert szeretem.
FEHÉR
Nekem mindegy, vannak-e hibáid.
FEHÉR
Jó. Úgyis hagyjuk már tizenöt éve.
ANNA
Elegem van abból, hogy mindenki mindent megmagyaráz. Már a gyilkosok is meg tudják magyarázni, miért öltek.
FEHÉR
Ne légy ilyen szigorú. Könnyebb lenne az életed.
ANNA
Nem akarok könnyen élni.
FEHÉR
Értem. Ezt is értem.
ANNA
Te is megértesz mindent. Azért jutottál ide.
FEHÉR
Ha valaki nem elég szigorú, akkor elzüllik, mint én. Így van?
ANNA
Tudod, mi a véleményem.
FEHÉR
De nem biztos, hogy így van. Én magamhoz szigorú vagyok. Elhiszed? Csak másoknak nézem el a hibáit.
ANNA
Nem ítélhetsz más mértékkel a többiekről, mint magadról.
FEHÉR
Isten tudja. Valamikor túl sokat foglalkoztam a mások hibáival, és túl keveset a magaméival. Fordítva talán igazságosabb.
ÁGOSTON
Hagyd már abba! Az igazság minden? Hajszolod, mint egy rögeszmét, és közben mit bánod, hogy tönkrement az életünk.
ÁGOSTON
Talán azért fogadtál vissza, hogy állandóan emlékeztess arra, amit tettem. Azt akartad, hogy összetörjek. Akkor megbékéltél volna. Hát elérted; nem bírom tovább.
ANNA
Egyszer eltűrtem, hogy megalázz. Elég volt.
ÁGOSTON
Ha térdre borulok, akkor megbocsátasz. Arra nem gondoltál, hogy ha nem vagy ilyen kegyetlen, talán meg is alázkodom?
ANNA
Csak felejteni akartam. Tudod, hány éjszaka van három évben? Hány reggel és hány délután, amikor egyedül voltam? Mind el kellett felejteni. Nem én tehetek róla, hogy nem sikerült.
ANNA
Segítettél? Hogy felejthettem volna, amikor te sem felejtetted el. Láttam. Mondd, hogy nem így volt!
Ágoston hallgat.
Mindig vártam, hogy odajössz, és azt mondod: bocsáss meg. Nem az kellett, hogy megalázkodj, hanem hogy belásd, mit tettél.
ÁGOSTON
Mit tettem? Beleszerettem, vele akartam élni. Inkább hazudtam volna egy egész életen át?
ANNA
Nem volt jogod beleszeretni.
ÁGOSTON
Ez nem jog kérdése.
ANNA
Ha már nem törődtél velem és a gyerekkel – elvenni, amikor Feri börtönben volt? Ezt nevezed becsületnek? Azt ütni, aki nem tud védekezni?
ÁGOSTON
Zsuzsa ittmaradt a két gyerekkel, a beteg anyósával. Meg kellett élniük.
ÁGOSTON
Mert kényszerítettem, hogy hazudjon. Hogy tagadja meg Ferit, váljon el tőle. Én kényszerítettem.
ANNA
Talán tisztességesebb volt, mint te.
ÁGOSTON
Azzal segített volna Ferin, ha elküldik malterkeverőnek?
ANNA
Azt is vállalnia kellett volna.
ÁGOSTON
Mi értelme lett volna, hogy ők is szenvedjenek?
ANNA
És ha téged visznek el, és amikor hazajössz, a barátodat találod az ágyamban? Az is becsületes lett volna?
ÁGOSTON
Mit szólsz hozzá: igen.
ANNA
Könnyen beszélsz. Tudod jól, hogy én sosem csaltalak volna meg.
ÁGOSTON
Talán jobb lett volna, ha megpróbálod. Akkor nem lennél ilyen magabiztos.
ANNA
Most már nem lesz alkalom, hogy megszerezzem neked ezt az örömet.
ÁGOSTON
Ez az önfeláldozás? Akkor mi az, amit Zsuzsa tett: tudta, hogy boldogtalan lesz, mégis visszament Ferihez. Ő akarta. Nem én.
ANNA
És rájött, hogy tévedett. Most megint te kellesz neki.
DÉRI
Ne bántsd. Akármi történt, kitartott mellettem.
ANNA
Nem bírom tovább, Feri. Menjenek, éljenek együtt.
ANNA
Én is szerettem Pétert. Most már mindegy. Menjenek, menjenek.
DÉRI
Fáradt vagyok, Annus. Nem tudom még egyszer kezdeni az életemet.
ANNA
Hagyd elmenni. Nem lehet hazugságra építeni az életet.
DÉRI
Te is visszafogadtad Pétert.
ANNA
De nem éltem többé vele. Fél évvel azután, hogy elvittek, mindent elmondott. Hogy el akar válni, és elveszi Zsuzsát. Ivott előtte, pedig sose szokott. Azért ivott, mert félt. Nem tőlem, tőled. Megmondtam neki, tehet, amit akar, de nem válok el, nem engedem, hogy elvegye. Aztán ő élt az egyik szobában, én a gyerekkel a másikban.
ANNA
Én sem tudtam, miért vittek el. Csak azt, hogy nem vagy bűnös. Semmit sem tehettem érted, egy falat szalonnát, egy tiszta inget nem küldhettem, mint negyvenháromban. Hát legalább ezt.
DÉRI
Bent mindennel leszámoltam. Mindenkiről el tudtam képzelni, hogy megtagad.
DÉRI
Zsuzsáról igen. Csak akkor kezdtem félni, amikor megtudtam, hogy kiszabadulok, hogy talán tényleg elhagyott. Az első levélben, amit négy év után írhattam, azt üzentem: mindegy, hogy mi történt, csak várj rám.
DÉRI
A többi nem számít. Pedig nemcsak Péter volt az életében. Utána mások is. Mindegy. Ha neki több szabadság kell, mért gátoljam?
ANNA
Mások ágyában henteregni, az a szabadság? Mi történt veled, Feri?
ANNA
Hogy élhetsz valakivel, aki nemcsak a tiéd?
DÉRI
Ha velem van, csak az enyém.
ANNA
Szabadulj meg tőle. Nem a magad életét éled.
ANNA
Addig se szerettem, amíg nem volt rá okom. Aztán igazam lett.
DÉRI
Nem tudom. Talán attól, hogy egyedül marad.
ANNA
Én is szeretem Pétert. Gyűlölöm és megvetem, és nem akarom szeretni és mégis szeretem. De nem akarok vele élni.
DÉRI
Elképzelted már, hogy élsz majd nélküle?
ANNA
Tizenöt évig éltünk együtt; hogy tudnám elképzelni?
DÉRI
Ne változtass az életeden! Nincs értelme.
ANNA
Nem tudom elfelejteni, mennyi hazugság van mögöttünk. És talán nem is olyan rossz egyedül lenni.
DÉRI
Nyolc hónapig voltam magánzárkában. Csak a négy fal: öt lépés az ajtótól az ablakig. Se egy ember, se egy könyv. Csak rágtam magam reggeltől estig. Én már nem akarok magammal foglalkozni.
ANNA
Tudod te, hogy kölyökkoromban a feleséged akartam lenni? Csak hogy mindig veled lehessek. Amikor elvittek, csapatot akartam szervezni a srácokból, hogy kiszabadítsunk. Hogy te legyél a vezér.
DÉRI
Valamikor én is akartam lenni valaki. Isten tudja, micsoda. Hát az lettem, aki vagyok.
ANNA
Mindig bíztam benned.
ÁGOSTON
Neked mindig Feri volt a példakép, az eszmény, a tökéletesség. Mért nem hozzá mentél feleségül?
ANNA
Sose gondoltam, hogy féltékeny vagy.
ÁGOSTON
Féltékeny az isten! Csak furcsa, hogy állítólag engem szerettél, de ő volt az igazi.
ANNA
Neked a mamád az ágyadba vitte a kakaót, amikor Feri már börtönben volt.
ÁGOSTON
Erről is én tehetek?
ANNA
Te soha semmiről sem tehetsz.
ÁGOSTON
Mindig így bántál velem.
ANNA
Te meg, mint egy ostoba libával. Az igazgató elvtárs, a vezérigazgató elvtárs, aki megmagyarázza a szegény prolinak az igazságot.
ÁGOSTON
Mért bánsz így velem?
ANNA
Élj azzal, aki másképp bánik. Aki csodál, mint az istent.
ÁGOSTON
Tíz éve nem láttalak. Mintha az egész város összeesküdött volna, az utcák, a presszók, a villamosok, hogy elrejtsenek előlem. Nem kerestelek. Megígértem.
Megöltelek, hogy élhessek. Eltemettelek, hogy ne várjalak többé.
Aztán beléd ütköztem az utcán. Semmit sem változtál. Szervusz, mondtad. Iszol egy kávét, kérdeztem, és nem engedtem el a kezed. Hogy mikor fogtam meg, arra nem emlékszem. Jó, mondtad, igyunk.
ZSUZSA
Semmit sem változtam?
ZSUZSA
Ezt mondjátok mind. Pedig már öregszem.
ÁGOSTON
Lehet, hogy nem tíz év múlt el, csak tíz nap?
ZSUZSA
Te nem változtál. Gondoltam, hogy gyorsan felejtesz.
ZSUZSA
Tudtam, hogy átvészeled. Látod, én sem pusztultam bele.
ÁGOSTON
Te akartál visszamenni Ferihez.
ZSUZSA
Nem tudtam, hogy ilyen lesz.
ZSUZSA
Mit mondtál? Hogy rossz lesz. Azt tudtam. De honnan tudhattam volna, hogy így kiürül minden? Legalább fájt volna úgy, mint eleinte. De aztán már nem is fájt. Nem maradt semmi.
ÁGOSTON
Miért mentél vissza hozzá?
ZSUZSA
Tudtam, hogy gyáva vagyok. Mért engedtél?
ÁGOSTON
Könyörögtem, rimánkodtam, fenyegettelek: hiába. Erősebb voltál nálam.
ZSUZSA
Akkor is gyönge voltam. Ferinek tönkretették az életét: hogy lett volna erőm elhagyni? Azzal fenyegettél, hogy fájni fog. Hát fájjon. Megérdemlem. Mért nem azt mondtad, hogy semmi értelme?
ZSUZSA
Mindent megtettem volna érte. De csak azt tehettem, hogy hazudtam.
ÁGOSTON
Feküdtem Anna mellett, és csak rád tudtam gondolni. Hogy te most Ferivel fekszel.
ZSUZSA
És később nemcsak vele.
ÁGOSTON
Mindegy. Ne kínozd magad.
ZSUZSA
Te voltál az első szeretőm. De téged szerettelek. Felejtsem el, hogy amikor a második levetkőztetett, nem is szégyelltem magam? Hogy a harmadikat már én kerestem? Mért tetted ezt velem? Mindenki azt mondta, kötelességem visszamenni Ferihez. Te is tudtad, hogy csak Péterrel élhetek. Hogy mertél visszaküldeni?
FEHÉR
Vissza kellett menned.
ZSUZSA
Szeretted Annát. Nem gondoltad, ha én visszamegyek Ferihez, Péter is visszamegy Annához?
FEHÉR
Gondoltam. Mégis vissza kellett menned.
ZSUZSA
Te is elvesztetted Annát.
ZSUZSA
Ki tudja? A magány furcsa tanácsokat ad.
FEHÉR
Mindegy. Vissza kellett menned. Ha akkor nem vagy vele, nem tud talpra állni.
ZSUZSA
Mit csinált volna? A Dunának megy? Fölköti magát?
FEHÉR
Nem biztos, hogy a halál a legrosszabb. El tudtad viselni, hogy tönkreteszed?
ZSUZSA
Azt hogy tudtátok elviselni, hogy én tönkrementem?
FEHÉR
Neki csak te maradtál.
FEHÉR
Rám is ezt mondtad valamikor.
ZSUZSA
Te választottad a sorsodat.
ZSUZSA
Nekem nem volt más választásom. Belevertétek a fejembe, hogy ez a kötelességem.
FEHÉR
Elfelejtetted már? Amikor kiszabadult, csak ült a sarokban, nem akart látni senkit, nem akart beszélni senkivel. Csak te kellettél neki.
ZSUZSA
Ki tette tönkre az életét? Én? Ti akartátok megváltani a világot. És amikor ez lett belőle, nekem kellett fizetnem helyettetek.
FEHÉR
Rossz helyen kopogtatsz.
ZSUZSA
Te talán nem tehetsz róla?
FEHÉR
Csak én megfizetek érte.
ZSUZSA
Mert elmentél csaposnak, és nem maradtál méltóságos úr? Hogy ha este leiszod magad, azt képzelhesd, hogy tisztességes vagy.
FEHÉR
Én nem azért iszom, Zsu, hogy tisztességesnek érezzem magam. Hanem hogy elfelejtsem, milyen ocsmány vagyok.
ZSUZSA
És ha most elválok Feritől?
FEHÉR
Most már megteheted.
ZSUZSA
Elegem van ebből az életből. Tudod, hány szeretőm volt?
FEHÉR
Valamivel feledtetni kell, hogy az életünk nem sikerült.
ZSUZSA
Én csak egy kis nyugalmat akartam.
FEHÉR
Azt hiszem, Zsu, olyankor születtünk, amikor mindent megkaphatunk, csak a nyugalmat nem.
ZSUZSA
Mindegyikőtöknek van valami menedéke. De mit kezdjek én a világgal? Én nem tudok az emberiség nevében gondolkodni.
FEHÉR
Csalás volt ez is. A magunk életét nem tudtuk eligazítani, hát megpróbáltuk az emberiségét.
ZSUZSA
Ha a hazugságommal rendbe hozhattam volna az életünket, legalább lett volna értelme.
FEHÉR
Azt hiszed, így nem volt? A kötelességet akkor is teljesíteni kell, ha semmi értelme. Az az értelme, hogy teljesíted.
ZSUZSA
Ha úgy szeretlek, ahogy a mesében van, nem tudtalak volna elhagyni. Lehet, hogy mégsem szerettelek eléggé?
ÁGOSTON
Tíz év után egymásba botlunk az utcán, leülünk egy presszó sarkában, de már azt sem tudjuk, hol vagyunk, már el is felejtettük, hogy közben elmúlt tíz év. És azt mondod, nem szerettél eléggé?
ZSUZSA
Hagytál volna békén. Nekem nem kellett a szerelem, féltem tőle.
ÁGOSTON
Hónapokig csak a tarkódat néztem, amikor diktáltam. Abból tudtam, hogy te is szeretsz, hogy te sem néztél rám soha. Mert te is tudtad, hogy szeretlek.
ZSUZSA
Akkor még lett volna erőm.
ÁGOSTON
Én fogtam meg először a vállad. Nem bírtam tovább.
ZSUZSA
Akkor mért engedtél el? Mért nem vertél meg, mért nem zártál be, amikor el akartam menni?
ÁGOSTON
Nem engedlek el többé. Most már semmi sem érdekel. És te szabad vagy.
ÁGOSTON
Nem késő, hogy újrakezdjük.
ZSUZSA
Azt hiszed? Hogy ez a tíz év valóban csak tíz nap volt?
ÁGOSTON
Megtanultam, hogy nem szabad élni. Te is megtanultad.
ZSUZSA
És ha veled se lesz jó? Ha nekem már senkivel sem jó?
ÁGOSTON
Velem boldog voltál.
ZSUZSA
És ha melletted is megkívánok másokat?
ÁGOSTON
Mit kerestél a férfiakban? Ami hiányzott: a boldogságot.
ZSUZSA
Nemcsak azt. Tudnom kell, hogy még szép vagyok.
ÁGOSTON
Majd én mondom neked. Reggel, amikor felkelünk, és este, amikor lefekszünk. És napközben is. És ha nem leszek veled, akkor telefonon mondom majd.
ZSUZSA
Nem elég. Nem hiszem el. A testemmel kell, hogy érezzem. Tőled tanultam a szerelmet. Úgy megtanultam, hogy már mindenkivel jó.
ÁGOSTON
Nekem nem. Se Annával, se mással.
ZSUZSA
Engem is elhagysz majd, mint őt.
ÁGOSTON
Tizenöt éve szeretlek.
ZSUZSA
Vele meg együtt éltél tizenöt évig. Mégis el akarod hagyni. Félek megöregedni. Mind elhagytok majd. Olyan egyedül leszek.
ÁGOSTON
Én nem hagylak el.
ZSUZSA
Annyi mindent kellene elfelejteni. A bombázást, anyuskát, az éjszakát, amikor Ferit elvitték, a kínlódást veled és a kínlódást nélküled, a szeretőimet, az ürességet, a ráncaimat. Most már késő.
ÁGOSTON
Bízzál bennem. Ha egyedül nem tudsz felejteni, majd együtt elfelejtünk mindent.
ZSUZSA
A legjobb lenne meghalni. Akkor nem kellene félni semmitől. De én a haláltól is félek. Apu is félt. Ötven kiló volt. Azt mondták a kórházban, imádkozzam, hogy gyorsan végezzen vele a rák. De hogy tudtam volna imádkozni azért, hogy meghaljon? Mindenkit megölt a bomba, anyut, Robikát, nagymamit. Apu azt mondta, engem szeret a legjobban. A végén mégis úgy nézett rám, mintha haragudna. De mért haragudott? Kávét vittem neki, már nem itta meg, egyszerre szürke lett a szeme, pedig barna szeme volt, az ápolónő mindenkit kiküldött, mert épp látogatási idő volt. Aztán kivették alóla a lepedőt, a matracot, a sodronyon feküdt, szólni akartam, hogy olyan kemény a sodrony, alig van hús a testén. Aztán engem is elküldtek, egész nap nem ettem, sírni se tudtam. És nem tudtam, mért haragudott apu. Két nap múlva jutott az eszembe, hogy a fogsorát nem tettem be a szájába szegénynek. Hiú volt, nem akarta, hogy fogsor nélkül lássák. Adtam pénzt az ápolónak, fölfeszítette a száját, mert háromnapos volt apu, a felső fogsora kiállt. De mért haragudott? Vagy mindenki haragszik az élőkre, akinek meg kell halnia?
DÉRI
Ne félj. Én megvédelek.
DÉRI
Mindent megtettem érted.
ZSUZSA
És mindent elvettél tőlem.
DÉRI
Mit kezdenél nélkülem, Zsuzska? Nem tudsz egyedül élni.
ZSUZSA
Mért vagyok én gyönge, mért vagyok ostoba, mért vagyok tehetetlen? Mondd meg!
DÉRI
Gyerek vagy, Zsuzska. Kedves, felelőtlen gyerek. Az is maradsz. Mért lázadozol ellene?
ZSUZSA
Ha szeretek, én vagyok a legokosabb, a legerősebb. Te nem engedted, hogy azzal éljek, akit szeretek.
DÉRI
Mért maradtál velem?
ZSUZSA
Sajnáltalak. Azt hittem, kötelességem feláldozni magam érted.
ZSUZSA
Szebb lenne, ha azt mondanám, hogy rájöttem, mégis téged szeretlek. De mért hazudjak?
DÉRI
Nem azért, mert féltél?
ZSUZSA
Mitől féltem volna? A boldogságtól?
DÉRI
Attól is. Azt el lehet veszíteni. És tudtad, hogy mellettem úgy élsz, ahogy akarsz.
ZSUZSA
Nem tudtam. Azelőtt nem ilyen voltál.
DÉRI
Azt hiszed, nekem könnyű volt? Velem éltél, de nem voltál az enyém. Tudtam, hogy nem engem ölelsz. Így is hálás vagyok azért, amit adtál.
ZSUZSA
Mért nem szereztél vissza? Mért hagytad, hogy így éljek?
DÉRI
Mindent elismerek. Gyenge vagyok. Fáradt vagyok. De szeretlek.
DÉRI
Nem tudom nélküle elképzelni az életemet.
ANNA
Imre mondta ezt egyszer nekem. Nagyon rég. És látod: megél nélkülem.
DÉRI
De hogyan? Az eszét is elissza.
DÉRI
Ha nincs olyan egyedül, talán nem ez a sorsa.
ANNA
Ne csapd be magad! Te erős voltál.
DÉRI
Akkor könnyű volt: ha nem csinálom, lesült volna a pofámról a bőr. Most kinek van joga felelősségre vonni, hogy gyenge vagyok?
DÉRI
Gondold meg, Zsuzska. Talán most jobb lenne neked. De meddig?
ZSUZSA
Ez az utolsó lehetőségem.
ZSUZSA
Nem mindegy? De nem vagyok.
DÉRI
Legyél a szeretője. Próbáld meg!
DÉRI
Szeretlek. Röpködj, játsszál! Csak gyere vissza.
ZSUZSA
Kitéped a szárnyam, és azt mondod: röpüljek.
ZSUZSA
Az egész életem hazugság volt. Minden. Hozzád menekültem, amikor apu meghalt. Te jó voltál, és én nem tudok egyedül élni. De sosem voltam szerelmes beléd. Csak Pétert szerettem. És mégis veled maradtam, és mások ágyába feküdtem. Elég volt.
DÉRI
Barátok voltunk. Tudom, hogy ez nem számít. De te tudtad, mit jelent nekem Zsuzsa.
ÁGOSTON
Mit jelentett? Eljátszottál vele, mint egy cicával.
DÉRI
Sose gyanakodtam rátok.
ÁGOSTON
Ha csak egy kicsit figyelsz Zsuzsára, észre kellett volna venned. Azt hiszed, tudtunk hazudni?
DÉRI
Azóta megtanultatok.
ÁGOSTON
Meg. Ezt is meg kellett tanulni.
DÉRI
Mért nem mondtátok meg? Ha elválunk, talán rég elfelejtettem volna.
ÁGOSTON
Veled nem lehet boldog.
DÉRI
De csak velem tud élni.
A boldogság az erőseknek való. Akik el tudják viselni a boldogtalanságot is.
ÁGOSTON
Tizenöt éve ezt sulykolod belé.
DÉRI
Te azt akarod elhitetni vele, hogy élhetne másképp is. Pedig akkor rontaná el az életét.
ÁGOSTON
Nem vagyok csodatevő. De szeretem.
DÉRI
Ő a szerelemben is a csodát keresi.
ÁGOSTON
Hátha megtalálja nálam.
DÉRI
Tőled hazudni tanult meg.
ÁGOSTON
Igen. Hazudni én tanítottam. Nem akart elválni tőled. Kötelességből. Én kényszerítettem. Szóról szóra bemagoltattam vele a leckét: elválok Déri Ferenctől, aki a nép ellensége. Ott álltam mellette, amíg elmondta. Tessék, vállalom. De a gyerekeid nem koplaltak. És az anyád sem.
ANNA
Én voltam Déri nénivel, amikor meghalt. Sose bocsátotta meg Zsuzsának, hogy elvált.
FEHÉR
Én is azt mondtam, váljon el.
DÉRI
Sosem haragudtam rá ezért. Pedig bent azt hittem, azért vált el, mert elhitte, hogy bűnös vagyok.
ANNA
Senki sem hitte el, aki ismert.
ANNA
Te vak voltál mindig.
FEHÉR
Igaz. De azért nem biztos, hogy mindig igazad van.
DÉRI
Én is elhittem másokról. Még a börtönben is.
ANNA
Az anyádnak volt igaza, Feri. Koplalni jobb, mint hazudni.
ZSUZSA
Mind elhittétek. Mind. Anyuskának leszakította a fejét a bomba. Nem volt feje. Láttam. Robikát sosem találtuk meg. Akkor is az igazságért háborúztak. Az igazságért haltak meg, ugye? És ti is csak az igazságért harcoltok, ugye? Nem a saját hatalmatokért.
ÁGOSTON
És ki fizeti meg, amit adtunk érte?
ZSUZSA
Még fizetséget is vártok?
ÁGOSTON
Ki csinálta volna helyettünk?
FEHÉR
Mert ti pótolhatatlanok vagytok.
ÁGOSTON
Megfutni könnyebb.
FEHÉR
Magammal kell elszámolnom, mit vállalok. Te el szoktál számolni magaddal?
DÉRI
Nekem több jogom lett volna félrehúzódni és nyalogatni a sebeimet.
FEHÉR
Neked volt a legnagyobb szerencséd. Kivel kellett neked szembenézned? Az őrökkel meg a vallatókkal. Ha hazudtál, ki tudta rajtuk kívül? Ha gazember lettél, ki vonhat felelősségre? Én a testvéreimnek hazudtam. Nekik bizonygattam, hogy a fehér fekete.
DÉRI
Rajtuk segítesz, ha megtagadod őket?
FEHÉR
Ők tagadtak meg engem. Volt rá okuk.
ÁGOSTON
És most jobb nekik?
FEHÉR
Legalább én nem hazudok nekik.
DÉRI
Most már csak magadnak hazudsz. Hogyha félreállsz, nem felelsz semmiért.
FEHÉR
Még sosem gondoltál arra, hogy te is félreállj? Hogy legyen helyük, akik még nem hazudtak?
ÁGOSTON
Ezt épp Ferinek mondod?
FEHÉR
Te hallgattál, amikor elvitték. Én is hallgattam. Ő is hallgatott volna, ha téged vagy engem visznek el.
ÁGOSTON
Hallgattunk. Igaz. Hazudtunk is. De nincs más, mint megpróbálni jóvátenni.
FEHÉR
Menj el kapálni, akkor majd elhiszem.
DÉRI
Te sem kapálsz. Bort mérni mégiscsak könnyebb.
FEHÉR
Lehet. De félreálltam.
ÁGOSTON
Amikor Ferit elvitték, eldöntöttem, hogy a helyemen maradok. Ha csalni kell, csalok. Ha hazudni, hazudok. De csinálom a dolgomat.
DÉRI
Állítsuk meg az életet, amíg nem tisztáztuk, mit tettünk?
FEHÉR
Én már tisztáztam, hogy nincs jogom se leszámolni, se leszámoltatni. Se cselekedni, se cselekvést követelni.
ÁGOSTON
Majd ha jönnek nálunk becsületesebbek, akkor félreállok. De előbb azért megkérdezem tőlük, hogyan maradtak tiszták?
FEHÉR
Sose állsz te félre. A te kezedben van a mérleg. Te állapítod meg, ki mennyit ér.
FEHÉR
Én csapos vagyok. Csak az a kötelességem, hogy ne vizezzem a bort, és ne hamisítsam meg a mércét. Én már csak ezért felelek.
DÉRI
Találkoztam emberekkel, akiknek se foguk nem volt, se körmük. Mégis újrakezdték.
ZSUZSA
Hagyd, Imre. Nem értenek.
FEHÉR
Ugyanolyan voltam, mint ők. Egy fészekalja. Most már egymás szavát sem értjük.
ZSUZSA
Játsszanak, ha akarnak. De bennünket hagyjanak békén.
FEHÉR
Nem játék ez. Vagy ha az, nagyon keserves. Rámegy az életük.
ZSUZSA
És mit érnek vele?
FEHÉR
Hagyd ott őket, Zsu. Mind a kettőt.
FEHÉR
Nem olyan rossz egyedül. Senki sem követel tőled semmit, nem tartozol felelősséggel senkinek. És nem is vársz már senkitől semmit.
ZSUZSA
Ha leiszod magad, elégedett vagy.
FEHÉR
Iszom, mert gyönge vagyok. De anélkül is lehetne.
ZSUZSA
Akkor én mi vagyok?
FEHÉR
Isten tudja, ki az erős és ki a gyönge. Magamról valamikor azt hittem, erős vagyok. Talán te is csak hiszed, hogy gyönge vagy.
ZSUZSA
Nem ezért élsz így, mert szereted Annát?
FEHÉR
Szeretem. És tudom, hogy ő nem szeret. Legalább nem érhet csalódás.
ZSUZSA
De én azt akarom, hogy Péter szeressen. Különben mi értelme?
FEHÉR
Semmi. Mint az életnek.
ÁGOSTON
Nem igaz. A te életednek van értelme.
ZSUZSA
Annyiféle értelme lehet az életnek. De nekem csak te vagy.
ZSUZSA
Te csak nyerhetsz. Anélkül hogy bármit föláldoznál.
ÁGOSTON
Tizenöt évig éltem Annával. A gyerek is meghalt. Azt hiszed, olyan könnyű?
ZSUZSA
Hogy vállalod a felelősséget? Annáért. Feriért. Értem.
ÁGOSTON
És ha nem vállalom?
DÉRI
Ne áltasd magad, Zsuzska. Szeretsz álmodozni, tudom. De nem lehet.
ZSUZSA
Nem akarok hozzád öregedni.
DÉRI
Ne védekezz magad ellen.
ZSUZSA
Te tanítottál, hogy fogadjam el a gyengeségemet. Tápláltad a gyávaságomat. Mert tudtad, akkor veled maradok.
DÉRI
Ocsmány vagyok, tudom. Megalázkodom és könyörgök. Annyi önbecsülésem sincs, hogy engedjelek elmenni. De még sosem jutott eszedbe, hogy nemcsak magamért könyörgök? Jobban ismerlek mindenkinél. Tíz évvel ezelőtt talán sikerült volna. Akkor kellett volna azt mondanom: próbáld meg. És ha nem sikerül, gyere vissza. Én várlak. Most már késő. Ha elmennél, nem lenne erőd visszajönni. Akkor sem, ha megbántad.
ZSUZSA
Így kell elromlani mindennek?
DÉRI
Az álmainkat tájoltuk rosszul. Többre becsültük magunkat, mint amennyire képesek voltunk. Azért csalódtunk, mert túl sokat akartunk. Amióta ezt tudom, már nem lázadok.
DÉRI
Szerettél. Boldog voltál. Szültél két gyereket. Szenvedtél. Féltél. Boldogtalan voltál. Segítettél. Nem vagy rosszabb senkinél.
ZSUZSA
Igen. Szerettem. Szültem két gyereket. Boldogtalan voltam. Ennyi az egész?
ÁGOSTON
Tönkreteszed. Azt a kis erejét is elveszed, ami van.
DÉRI
Ne akard, hogy olyan legyen, mint te.
ÁGOSTON
Veled talán jobb?
DÉRI
Inkább neki való. Mellettem a gyengeségnek is van helye. Te könyörtelen vagy.
ÁGOSTON
Mert nem vagyok hajlandó meghátrálni?
DÉRI
Anna olyan lett, mint te. Azért boldogtalan.
ÁGOSTON
Ennek is én vagyok az oka?
DÉRI
Makacs volt mindig. Önfejű. De csak akkor vadult meg, ha parancsolni akartak neki.
ÁGOSTON
Éltél volna te valakivel, akinek csak az a fontos, hogy mindig neki legyen igaza.
DÉRI
Szeretted egyáltalán?
ÁGOSTON
Szerettem. De nem tud megbocsátani.
DÉRI
Tíz évet kínlódtunk. Nemcsak én. Érdemes volt?
ÁGOSTON
Te nem kellesz Zsuzsának. Én sem kellek Annának.
ANNA
Ez volt a legelviselhetetlenebb. Együtt élni veled, és tudni, hogy semmit sem érzel, csak sajnálatot.
ÁGOSTON
Te fagyasztottál meg.
ANNA
Évekig éltem veled egy lakásban. Szerettelek, és nem volt hozzám semmi közöd.
ANNA
Még mondani is kellett volna? Nem elég, hogy megcsaltál, még szóljak is, hogy kicsit tapintatosabban csináld, mert én még mindig szeretlek?
ÁGOSTON
Nem tudtam, Anna.
ANNA
Ennyit törődtél velem. Még csak észre sem vetted.
ÁGOSTON
Mért nem engedted, hogy feleségül vegyem Zsuzsát?
ANNA
Feriért, a gyerekért. Érted. Még Zsuzsáért is. Igen, még érte is.
ÁGOSTON
Valamikor én is hittem a szavakban. Becsület, hűség, tisztesség, igazság. Egyszerű, ugye?
ANNA
És felrúgni mindent legalább olyan egyszerű.
ÁGOSTON
És ha a hazugságról kiderül, hogy igazság, és az igazságról, hogy csak látszat? Megpróbáltam. Nem akartam szeretni Zsuzsát. Mindent megtettem. Kiben van a hiba?
ANNA
Mindig a könnyebb utat választod.
ÁGOSTON
Sose fogod megérteni. Nem rajtam múlt, hogy szeretem-e Zsuzsát; nem tudtam nem szeretni.
ANNA
Sose fogom megérteni. Nem is akarom.
ÁGOSTON
A kővel könnyebb szót érteni, mint veled.
ANNA
A kővel talán el tudod hitetni, hogy igazad van. Velem nem.
DÉRI
Mért törődtél velem? Törődtél volna csak magaddal.
ANNA
Lehet. De magyarázd meg a madárnak, hogy nem szabad repülnie.
DÉRI
Feláldoztad magad. És rajtam se segítettél.
ANNA
Nemcsak érted tettem. Nem tudtam elhinni, hogy vége. Mindig reméltem, hogy visszajön. Hányszor álmodtam, hogy reggel van, felébredek, és ott fekszik mellettem.
DÉRI
Sokat szenvedtél, Annus.
FEHÉR
Nagyon magas a mércéd, Annuska. És aki ennek nem felel meg, annak tönkreteszed az életét. A magadét is.
FEHÉR
És ha azt mondom: igen?
ANNA
Csak mondd. Mindenkiről kiderül, hogy én tettem tönkre az életét. Eggyel több vagy kevesebb, mit számít?
FEHÉR
Csak mondod, de nem hiszed. Még mindig azt hiszed, neked van igazad?
ANNA
Mit akarsz tőlem, Imre?
FEHÉR
Még mindig szeretlek.
ANNA
Nem csak magadat csapod be?
FEHÉR
Te nem embernek születtél. Kőtáblának. Mégis szeretlek.
ANNA
Soha senki nem szeretett igazán. Csak a gyerek. Csak neki tudtam elhinni.
FEHÉR
Egy jó szavad nem volt hozzám soha, egy kedves mozdulatod. Mégis szeretlek.
ANNA
Tudtad, hogy ebből semmi sem lehet.
FEHÉR
Ti még mind akartok valamit az életetekkel. Azért igazoljátok, amit csináltatok. Nekem már mindegy.
ANNA
Nem vagy te ilyen cinikus, Imre.
FEHÉR
Nem. Csak másképp élek, mint ti. És ezt nem tudod megérteni. Ahelyett, hogy elgondolkoznál: hátha nekem van igazam.
ANNA
Miben? Hogy mindent megtagadtál? Hogy elmentél csaposnak, te, akitől többet vártak, mint bármelyikünktől?
Amikor megismertelek, a homlokoddal akartad felöklelni a világot. Emlékszel? Te, Imre, abból az emberből semmi se maradt?
FEHÉR
Az írmagja sem. Meghalt. Mindenki elfelejtette. De ostobák vagytok. Ne igyál, Imre. Miért iszol, Imre? Felejteni akarsz? Magadat is elfelejteni? Mindent elfelejteni?
Előbb csak elmélázom. Ahhoz elég két féldeci. Olyankor tudom a legszebb elméleteket kiagyalni. Mindnek egy a lényege: nem kell sietni, nem mulasztunk el semmit. Ha nem sikerül ma, majd holnapután. Nem sürgős, ráérünk megváltani a világot.
Nem szabadna többet innom.
De mindig többet iszom. Én azért iszom, hogy emlékezzek. És már csak részegen emlékszem arra, hogy valami jót is tettem. Négy féldeci után általában eszembe jut, hogy az emberek valamikor hallgattak rám. És én tudtam nekik mit mondani.
Néha el is mesélem. Ha van részeg a kocsmában. A józanok nem hallgatnak meg. Mert csupa szépet mesélek. És azt mind mi csináltuk. Te meg én. Meg a többiek. Olyan szép világot építettünk, amilyen csak a mesében van. Te se tudod, milyen szépet.
Csak az a baj, hogy hamar kijózanodom. Akkor mindig irigyellek benneteket. Jó nektek, Annuska: ti józanon is tudtok hazudni.
ZSUZSA
Neked sem sikerült, Imre. Mi nem vagyunk elég erősek.
ANNA
Ne hasonlítsd magad hozzá. Ő valamikor ember volt.
ANNA
Az ember azért ember, mert fölépít magában egy világot, amiben hisz. És azért él. Te miben hittél?
ZSUZSA
Sose tudtad megbocsátani, hogy Feri engem vett feleségül.
ANNA
Én nem akartam Feri felesége lenni.
ZSUZSA
Lehet. De mást sem tűrtél meg mellette. Ha a Szűz Mária jön le az égből, ő se lett volna jó Ferihez.
ZSUZSA
Mért utálsz így, Anna?
ANNA
Amikor Feri kiszabadult, mégis otthagytad Pétert. Miért?
ZSUZSA
Soha nem voltam szerelmes Feribe. Soha nem éreztem, hogy rajta kívül nem kell senki.
ANNA
Én mindig egyedül voltam.
ZSUZSA
Azt hiszed, meg tudtak szabadítani a félelemtől?
ANNA
Amíg a gyerek élt, nem voltam egyedül.
ZSUZSA
Hazugság az is, Anna. A gyerek se akar mást, mint a férfi, mind kapni akarnak.
ANNA
Mindnyájunknak volt egy színes léggömbje. Amikor elpukkadt, azt hittük, vége a világnak. Mert olyan szép volt. És most azt mondjuk, hazugság.
Most már tudom, hogy nincsenek csodák. Mit csináljak? Igyak? Keressek szeretőt? Tegyek úgy, mintha még hinnék a csodákban? Mondjam, hogy az egész életem hazugság?
Ez volt a legnehezebb: megérteni, hogy nincsenek csodák. Nincs olyan házasság, amilyenről én álmodtam. Nincs olyan ember, aki soha nem követ el hibát. Nincs olyan élet, amelyikhez ne tapadna hazugság. Ez az igazság. Más igazságot nem tudok. Válj el, Zsuzska. Menj feleségül Péterhez.
ANNA
Próbáljátok meg. Még nem késő.
ZSUZSA
Mit csinálna Feri nélkülem?
ANNA
Ne áldozd fel magad! Most én mondom. Még érte se.
ZSUZSA
Én is megöregedtem, Annus. Hiába tagadom. Nincs már erőm.
ANNA
El tudod képzelni vele az életedet?
ZSUZSA
Te tudnál élni Ferivel?
ZSUZSA
Gyereked is lehetne.
Kőmíves Kelemenné balladája
Az író megjegyzése
A kötet összeállítása során előkerült néhány, az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején írt kéziratom. Ezek soha nem jelentek meg, őszintén szólva magam is megfeledkeztem róluk. Két évtized távlatából elolvasva az írásokat, némelyiket felszínesnek véltem, némelyiket unalmasnak, s még folytathatnám. Végül is meghajoltam kiadóm érve előtt, hogy az ítélkezés nem az író, hanem az olvasó feladata. A szövegeken nemigen változtattam.
|