Naplómból X

Minden belőle ágazik el. Számomra minden. William Butler Yeatsből.

A század útjai és tévútjai.

Írnek lenni, angolul írni verset. Angolul: a gyarmatosítók nyelvén. Írnek lenni Angliában. Protestánsnak lenni a katolikus Írországban. Kitörni ebből, kitörni, amerre csak lehet. „A kelta homály”, az ír mondavilág felé. A londoni bohémek, a pubok költői közé. A misztikus tapasztalatba, a „pszichikai kutatásba”, titkos tanok, okkult mozgalmak, páholyok, testvéri szövetségek, mágikus szertartások, erős koncentrációval, jelekkel kicsikart látomások közegébe. A megvalósított jelképiségbe. A lírába! A politikába. A folyvást vérbe fúló írországi tüntetésekbe, összeesküvésekbe, felkelésekbe. A keservesen vállalt, az utólagosan mitizált, 1916-os húsvéti felkelésbe, amely tizenhat ember kivégzésével végződik. Kitörni, kitörni egy trauma felé: ezek tizenhatan mindig ott lesznek az út végén, és a kivégzőik nyelvén kell írni! Verset. Tanulmányt. Naplót!

Tanulmánynak álcázott naplót.

„Egyetlen nép sem gyűlölködik úgy, ahogy mi gyűlölködünk, mibennünk mindig ott él a múlt, vannak pillanatok, mikor a gyűlölet megmérgezi az életemet, s elpuhultsággal vádolom magam, mert nem adok neki adekvát kifejezést. Nem elegendő gyűlölködő szavakat adni valami kóbor parasztköltő szájába! S akkor rádöbbenek, hogy bár tudomásom szerint egyenes ágon én kötöttem először angollal házasságot, családomban minden név angol, és lelkemet Shakespeare-nek, Spensernek, Blake-nek s talán William Morrisnak köszönhetem, és az angol nyelvnek, amelyen gondolkodom, beszélek és írok, és minden, amit szeretek, angolul jutott el hozzám – gyűlöletem szeretettel kínoz, szeretetem gyűlölettel.”

Kitörni a szeretetből. Kitörni a gyűlöletből. Angol nőkbe beleszeretni, folyton csak angolokba! Élethossziglan szeretni Maud Gonne-t, a színésznőt, Gina-Léda-Annát, trójai Helenát, akiért kigyullad a város, tüntetésre, gyűlésre járni vele, költeményt költeményre halmozni hozzá, érzéki részletekkel (csak a posztumusz napló őrzi, hogy a csókig jutottak el), szerepet írni neki, a darab végére királyivá szépülő ír koldusasszonyét, s nézni, hogy az előadás után az utcán tombol a nép, s nézni, hogy Maud férjhez megy, máshoz, egy őrnagyhoz, aki ott van, az 1916-ban kivégzett tizenhatok között, és verset írni Maudról, és verset írni az őrnagyról, s egy médiumnál vigasztalódni, Diana Vernonnál, aki a jelképi egyszerűsödéssel, a hold és a vizek világával próbál könnyíteni a költő öregedésén (csak a posztumusz napló fedi föl, hogy a vigasztaló médium valódi neve Olivia Shakespear), s végül családot alapítani Georgie Hyde-Lees-zel, becenevén George-dzsal, akiről szintén kiderül, hogy médium, ért az automatikus íráshoz, és a szövegtöredékekből versek lesznek, versek, versek, angol nyelven.

Hatalmas ívű költészet sistereg a kitörésből. Kelta ritmus, parázsló századforduló, Írország-Tündérország, neoplatonista szóképek, álom drámák az Abbey Színházban – ír színházi forradalom, Nobel-díj! –, aztán az elvadult idők nagy látomásai, A második eljövetel rémképe ellenében Swift évszázada, a példaadó ír XVIII. század, s egy egész filozófiai látomásrendszer, a holdszakaszoké, melyeknek váltakozása embert és történelmet egyaránt befolyásol, s a változás-forgás iránya hol az objektivitás, hol a szubjektivitás, képük pedig két szembeforgó kúp csavarmozgása (gyre). Ez a platóni-plótinosi alapozású rendszer merő líra természetesen; a csavarmozgás ideális végpontja a tökély (az éjfél, a halál, a telihold, Justinianos császár Bizánca, a reneszánsz, Swift XVIII. századi Írországa, s végül férfi és nő egyetlen igazi találkozása – a túlvilágon). Énünkre az anti-én forog rá, a maszk, a japán nó-játékoké (s a nó kifejezést Yeats barátja, Ezra Pound így értelmezi: teljesítmény). A tökély jelzője a hideg, a tökéletes szerelemé, a tökéletes teljesítményé is; Yeats sírkövén a költő három verssora áll:

 

Életet, halált Nézz hidegen. Lovas, tovább.

 

Ez a következetesen kitartott hidegség csak akkor bicsaklik meg, ha Írország kerül szóba, az utcán-bitófán elvérző Írország, s a felelősség ezért a vérontásért.

Az Ezra Pounddal kötött barátság nem volt veszélytelen. Voltak ennek a barátságnak szép pillanatai, beleszólások egymás verseibe, olaszországi nyarak, együtt látott ravennai mozaikok: Justinianos és Theodora. Pound megírta Yeats „sírfeliratát” 1938-as, utolsó találkozásuk után, ír tájszólásban; 1958-ban publikálta (Richard Ellmann közlése; magyarul itt jelenik meg először):

 

Neath Ben Bulben’s buttocks lies Bill Yeats, a poet twoice the soize Of William Shakespear, as they say Down Ballykillywuchlin way. Let saxon roiders break their bones Huntin’ the fox thru dese gravestones. A Ben Bulben-hegy seggiben Bill Yeats, a költő mekpihen. Shakespear, de kéccer, mer’ zseni, Mer’ ballykillywuchlini. Törje nyakát sok randa szász, Ha sírkövin rókát vadász.

 

Ami visszaadhatatlan: a mérföldes ír helységnév, a kis kezdőbetűvel írt szászok – angolszászok – nyelvi humora; a Shakespear végéről hiányzó e viszont jelzi, hogy Pound ismerte a vigasztaló médium titkát.

De nem kedélyeskedhetjük el a dolgot. A Pound Cantóin is nyomot hagyó fasiszta nézetek összetalálkoztak Yeats írségével, bonyolult angolellenes anglomániájával, szeretetével-gyűlöletével.

Csakhogy Yeatsnek volt ereje belenézni a szakadékba, s élete vége felé leírni ezeket a szakadékból visszhangzó mondatokat is:

 

…Az én drámám hatása volt, hogy lőttek ránk az angolok? Az én szavam fűtötte át egy asszony megkergült agyát? Fölért-e hangomból a láz addig, mért omlik ránk a ház? A rosszaság körülvacog, álomtalan míg meghalok.

 

Számomra minden belőle ágazik el, William Butler Yeatsből.

A század útjai és tévútjai. Bele a világba.

 

Afrika legnagyobb költőjét, a biafrai harctéren elesett Christopher Okigbót általában T. S. Eliothoz szokták hasonlítani. Verseskönyve, a Labirintusok bevezetőjében maga is az Átokföldjét említi föl egyik mintájaként.

Ibo törzsbeli volt. Nigériai. Angolul írt. Görög-római és nyugat-európai szóképeket akart ibo jelekre rávetíteni.

Megölték.

 

A modern japán novellisztika megteremtője, Akutagava Rjúnoszuke szétfeszítette a zárt szigetvilág kapuit, neki egyenest Európának, Amerikának. Az éneklő borz című elbeszélésben Yeatsre hivatkozik, a szépség európai és japán módra mindent elhitető erejére. Japánnak homo æstheticus volt Akutagava; európéernek kíméletlen.

Megmérgezte magát.

 

Sylvia Plath Amerikából Angliába telepítette át az életét, a költészetét, szerette és gyűlölte az európai múltat, mindnyájunk elviselhetetlen öregségét. Szerepet játszott, maszkot viselt; elhagyták.

Öngyilkos lett.

 

Felelősség és felelőtlenség, szintézis és katasztrófa, nekem minden belőle ágazik el, William Butler Yeatsből.

A francia Riviérán halt meg, 1939 januárjában, több mint fél évvel a második világháború kitörése és csaknem másfél évvel Franciaország német megszállása előtt.

Testét 1948 szeptemberében szállították haza, Írországba.

Katonai tiszteletadással temették el. Az ír kormányt Sean MacBride külügyminiszter képviselte. Maud és az őrnagy fia.