Naplómból IX

Másnap elutazom Dániába.

Négy gyönyörű nap Otto Søgaard tengerészkapitány családjánál. Kisváros, a kertben nyolcféle tulipán, a ház körül nincs kerítés, csak bokrok. A közelben ősi viking település nyomai, birkalegelő, szabálytalan tengeröböl. A temető az öböl széléig ér, a sírok körül is bokrok. Tengerszag, szélszag, az utcán csönget a fagylaltárus. Elmondhatatlan béke. A kapitánynak Jane Horneyról beszélek, s arról, hogy a svédek bíráló szemmel nézik az egész háború alatti Skandináviát, benne a dánok ellenállási mozgalmát is. A kapitány a homlokát ráncolja. „Sok minden van még, amit nem tudunk”, mondja egyszerűen. Elnevetem magam. „Emlékszik, mikor másfél évvel ezelőtt »megmentett« a tengeren?” A kapitány rám néz, aztán elfordítja a fejét. „Minden dán ugyanezt tette volna.”

 

Megfogadtam magamnak, hogy nem ítélkezem.

A történetnek sosem lesz vége.

Utólag még hozzáolvasok, felidézek ezt-azt. Megtudom, hogy a svédek 1945. január 1-jéig – tehát nem a háború végéig – szállították a vasércet Németországnak. Olvasom, hogy Hermann Rauschning, Hitler bajtársa azt írta a Führerről: „Hitlert mindenesetre Skandináviában nem a tiszta árja vér és nem a viking hősiség germán mítosza érdekli. Hitlert a vasércbányák érdeklik…”

Január 1. után Hitler még négy hónapig élt.

Eszembe jut az a két vicc, amit Svédországban hallottam.

„Az edénygyárban egy norvég odamegy a főnökéhez, és megkérdi, hogyan találhatna ki új formát a bögréinek. »Használd, ami itt belül van«, mondja a főnöke, s a koponyájára bök. »Belül!«, kiált fel boldogan a norvég, és elrohan. Másnapra meg is csinálja a bögrét, és bemutatja a főnökének. A bögrének belül van a füle.”

„Három űrhajós fölmegy a világűrbe. Az egyik svéd, a másik dán, a harmadik norvég. Egy évig kell odafenn maradniuk. A svéd a feleségét viszi, a dán egy orosz szótárt, a norvég ezer darab szivart. Letelik az egy év, az űrhajó visszaérkezik. Előjön a svéd, hozza a feleségét egy gyerekkel, előjön a dán, tökéletesen beszél oroszul, előjön a norvég, a szájában szivar, és azt mondja: »Nincs valakinél egy szál gyufa?«”

És megmutatnak egy vaskos fehér bögrét, fekete betűkkel rá van írva: „Norsk kopp”. Norvég bögre. Belül van a füle.

Nem tudom, vajon nekik van-e joguk a bíráskodásra, mondta a dánokra és a norvégokra Stellan Olsson.

A svédek vicceket mondanak a norvégokról. A dánok vicceket mondanak a németekről. A norvégok vicceket mondanak mindenkiről.

Stellan Olsson közben egy svéd íróval közösen megírta Jane Horney életrajzát.

Aztán eszembe jut Arne F. Andersson csöndes stockholmi lakása, nem messze az utcasaroktól, ahol Olof Palmét megölték. Az Északi Szövetség, amelynek Andersson sokáig az ügyvezető elnöke volt, a „Skandináviai Egyesült Államok” eszméjét ápolta – és az északi országhatárokon ma nem kell az állampolgároknak felmutatni az útlevelüket! „És ha a külföldi utas elhagyja a német–dán határt, és északra indul, többé neki sem kell az útlevelét felmutatnia, mert ha egyszer a dánok megbíztak benne, a svédek hisznek a dánoknak.”

 

Levél Dániából, 1987. március 11-én.

„…Jane Horney esetét… aligha tekinthetjük példának arra a jellegzetes különbségre, amely a dolgok megközelítésében svédek és dánok között adódik. Ha fordított lett volna a helyzet – ha Svédországot szállják meg a nácik, és Dánia semleges –, és a svéd ellenállás tesz el az útból egy dán nőt szabályos bírósági tárgyalás lefolytatása nélkül, nincs kétségem afelől, hogy a dánok ugyanúgy reagáltak volna, ahogy végeredményben a svédek. Az eset tehát nem a gondolkodásmódok összeütközését, hanem a semleges és a megszállt státus összeférhetetlenségét példázza.

…Hadd jegyezzem meg végül, hogy bármilyen közfigyelmet szenteltek is a Jane Horney-ügynek Svédországban, ez egyáltalán nem keserítette meg a két ország barátságát.”

 

A levélíró megkér, ne közöljem a nevét.

Aztán még valaki eszembe jut, Rodny Öhman, a Svédországban élő norvég újságíró, törékeny, eleven kis asszony: „És van ott egy virág, egy különleges virág, ami csak Norvégiában nő…”

Három ország háromféleképpen döntött a második világháború elején. Mindháromban volt hozzá lélekjelenlét, hogy jófelé igazítsa a magatartását – ha kell, az utolsó előtti pillanatban.

A negyediknek volt a legnehezebb döntenie. Synnergren tábornok szerint Finnország döntött a legjobban.

Finnország. Finn, német, orosz könyvtárak. Finn, német, orosz levéltárak. Finn, német, orosz temetők.

Nem megy tovább.

Hazugság vagy életveszély?

Észak-Európa mind a kettőtől meg tud szabadulni.