Mi nem léptünk be a háborúba, nekünk hősökre van szükségünk

Még mindig Stockholm. A Televízió épülete. Hans Villius történész, egyetemi docens. 1957 óta a Svéd Rádió és Televízió munkatársa.

– Határátlépéskor megváltozik a szavak értelme, szerkesztő úr. Ön történész, átéli a távlatot is: mi szabályozta a semleges Svédország egyensúlypolitikáját a háborús Észak-Európában?

– 1941-ben iratkoztam be az uppsalai egyetem történelem szakára. Azokban az időkben a svédek nagyon féltek, hogy a németek Svédországot is megszállják. A skandináv szomszédok iránti érdeklődést az ország földrajzi felosztása szabta meg: a stockholmiakat mindenekelőtt Finnország érdekelte, a göteborgiakat Norvégia, a dél-svédeket – Helsingborg, Malmö, Lund lakosait – Dánia. Kulturálisan az ország erős szálakkal kötődött Németországhoz; a hadseregből, az idősebb nemzedékből sokan rokonszenveztek a németekkel, nem feltétlenül a náci rendszerrel, de magával Németországgal: nem ébredtek rá azonnal, Hitler mit forgat a fejében, nem voltak vele tisztában, mi történik. Sztálingrád után hirtelen magatartás-változás következett be, a svédek kicsit keményebben bántak a németekkel.

– Hogyan éltek a svédek a háborús Európában?

– Jegyrendszer volt. Jegyre adták a kenyeret, a húst, a tojást; négy tojást havonta. Apám fogorvos volt, előttem van, ahogy biciklizem egy gazdálkodóhoz, aki apámnak tojással fizet, az erdőn kell átmennem, nehogy valaki meglásson. Virágzott a feketepiac Öland szigete és a partvidék között. De a jegyrendszer ellenére jobban álltunk, mint az első világháború alatt. Az emberek tisztességesen megéltek.

– Szorongatott helyzetben a viszonylagos jólétnek is megvannak a veszélyei.

– A svédek rokonszenveztek a norvégokkal és a dánokkal, főként a partvidékeken. Segíteni is próbáltak nekik – de hát féltették a saját jólétüket.

– Mint történettudós hogyan ítéli meg a háború alatti svéd semlegességet?

– Nem volt ez szorosan vett semlegesség, mert az nem lehetséges. Ha semlegesek lettünk volna, sohasem engedjük át az országon a német csapatokat. Német részről nyomás nehezedett ránk, és mi engedtünk neki – aztán elkönyveltük az egészet mint bölcs politikát, hiszen a németek nagyon erősek voltak akkoriban, nekünk mégis sikerült elkerülnünk a háborút. Én megértem, hogy a norvég és a dán ellenállók nem nézték jó szemmel ezt a svéd magatartást, pedig mi később nemcsak a menekülteket fogadtuk be, fegyvert is csempésztünk át az ellenállóknak innét, 1944–45-ben, és a dán ellenállók a svéd koalíciós kormány tudtával, a Svédországban élő „külföldi szabad dánok” közreműködésével elraktározták ezeket a fegyvereket, hogy a dán kommunisták ne jussanak hozzá, és ne hajthassanak végre államcsínyt.

– A dánok? A dánok?! Biztos ez?

– Egészen biztos.

– Nekem itt, Észak-Európában mindenki a dán ellenállási mozgalom egységéről beszélt! Arról, hogy a norvég ellenállás soraiban eleinte voltak ellentétek, de a dánok közt olyan összefogás volt, mint sehol a kontinensen!

– Nemcsak a norvég ellenállók közt volt szakadás. A dánok közt is. Ezt biztosan tudom. Filmet csináltunk róla. Emberi hajlandóság, hogy eltüntessük a pajzsról a foltokat, hogy utólag úgy állítsuk be a dolgot, tökéletesek voltunk. Ahogy a francia ellenállók. Ugyanígy a dánok is.

– Körülbelül mennyi náci volt Svédországban?

– Sok. A német kultúra szerelmeseitől olyan ifjakig, akik beléptek a Waffen SS-be. Hogy pontosan hol a határ a németbarát és a Hitler-barát között, nem tudnám megmondani. Óvatos becslés szerint a svéd nácik száma országosan tíz százalék lehetett. A nácik gyakran befolyásos hivatalokat töltöttek be, s főként a jobboldali polgárságból és a hadseregből verbuválódtak.

– Meghatározható-e, hová állt elvei szerint V. Gusztáv svéd király?

– V. Gusztáv német hercegnőt vett feleségül; a királyné 1930-ban meghalt. Az első világháború alatt a királyi pár rokonszenvezett a németekkel – de azért nem mondhatom, hogy V. Gusztáv náci lett volna. A király megpróbált nagyobb befolyásra szert tenni, mint amivel rendelkezett. V. Gusztávnak nem volt valódi befolyása.

– Melyik irányból szólt bele az eseményekbe a háború alatti svéd sajtó?

– A háború éveiben a cenzúra erősen figyelte a svéd lapokat, különösen a göteborgi sajtót. Egy nagy terjedelmű napilap, a Göteborgs Handels- och Sjöfartstidning – Göteborgi Kereskedelmi és Hajózási Újság – főszerkesztője, Torgny Segerstedt lapjában mindent nyíltan ki akart mondani, a németek tiltakoztak, és a svéd kormány időnként cenzúrázta a lapot. Stockholmban is és vidéken is voltak németbarát újságok, de a legtöbb svéd lap nem a németek oldalán állt.

– Sven Andersson volt külügyminiszter említést tett erről a göteborgi lapról. Milyen volt a negyvenes évek elején a svéd bevándorlási politika?

– Nagyon rossz. Főként a zsidó bevándorlókra nézve. A háború előtt és később is. Szigorú rendelkezések szabályozták a bevándorlást. Sok emberen lehetett volna segíteni, sokat meg lehetett volna menteni, és mi nem mentettük meg őket.

– A Svédország a második világháború idején című könyvsorozat A svéd bevándorlási politika nemzetközi nyomás alatt című kötetében Hans Lindberg, a kötet írója megjegyzi, hogy az első svéd idegentörvényt 1927-ben, a következőt 1937-ben szavazta meg a parlament. A törvény engedélyezi a más országbeli üldözöttek befogadását, „amennyiben a nemzeti érdekeket nem veszélyeztetik”. Menedékjog a politikai üldözötteknek adható. 1938-ban, a vízumügyek tárgyalásakor a németek felajánlják, hogy minden német zsidó útlevelére piros „J” betűt nyomtatnak. A svédek elfogadják a német javaslatot.

– A svédeket mindezért kemény bírálat érte a háború után. Nem, erre nem lehetünk nagyon büszkék.

– Norvégoktól és dánoktól hallottam, hogy az ő menekültjeiket sem engedték be a háború elején a svédek.

– A norvég és a dán menekülteket a svédek beengedték a háború alatt – de a háború előtt semmiféle menekültet nem engedtek be, nagyon keményen bántak velük, sokat visszaküldtek. Az uppsalai orvosok például tiltakoztak az ellen, hogy német zsidó orvosok jöjjenek ide be, és elvegyék a svédektől az állásukat.

– A Lindberg-kötet címlapján svéd fiatalok 1939-es tüntetése látható. A tüntetés feliratai: „Tiltakozunk a zsidóimport ellen”, „Svédország a svédeké”, „A svéd nemzetiszocialisták”. Csak néhány év, és Svédország a menekülők ezreit fogadja be. Mi volt ez a sokkszerű változás? És a háború végén hogy volt képes Folke Bernadotte gróf, V. Gusztáv király unokaöccse többezer skandináv foglyot kihozni a német táborokból? Hogyan tudtak ebben a társadalomban felülkerekedni végül is a Bernadotte-szabású emberek?

– Bernadotte szerepét a svédek túlértékelik. Éppúgy, mint a Wallenbergét. Mi nem léptünk be a háborúba, nekünk hősökre van szükségünk. Két hősünk van: Folke Bernadotte és Raoul Wallenberg. Mindkettő sok jót tett, igen, de mi, svédek, eltúlozzuk a szerepüket! Ne feledje el, milyen rengeteg ember tett jót akkoriban, de mi csak őket emlegetjük! Magyarországon Wallenbergen kívül ott volt Waldemar Langlet, ott volt a Svájci Vöröskereszt! Nekünk keresztre feszített hősre volt szükségünk, hát mártírt csináltunk belőle! Valóságos komplexus lett ebből, dédelgetjük ezt a két hőst, a többiek rovására! Ne értsen félre, tudom az értéküket, de a többire is gondolni kell, nemcsak ezt a kettőt állítani a talapzatra…! Ha az, akit megmentettek, úgy gondol a hősre, mint legendára, rendben van. De a történésznek ezt is tárgyilagosan kell szemlélnie. Látnia kell a hőst, de a többiekkel együtt! Azokkal együtt, akiket elfeledtek, csak mert nem jutottak ugyanarra a sorsra!

– Talán egyszer majd őket is észrevesszük.

– A feleségemmel könyvet írtunk Wallenbergről húsz évvel ezelőtt, és hangsúlyoztuk, hogy Wallenberg 1947-ben meghalt. De az embereknek élő hős kell. Svédország nem vett részt a háborúban, a svédek tele vannak bűntudattal, hát szükségük van hősökre. Ezért van ennyi túlzás ebben az országban.

– Korábban említette a Sztálingrád utáni hirtelen magatartás-változást. Sven Andersson volt külügyminiszter szerint „nem a gondolkodásmód változott meg, hanem a valóság”.

– Sven Anderssonnak igaza van. Mihelyt Németország veszített az erejéből, és a svédek nem féltek többé, azonnal másképp kezdtek gondolkodni.

– Ez a svéd alkalmazkodóképesség?

– Ez a svéd valóságérzékenység.

– Hogyan alakította ez a fajta érzékenység a svéd társadalmat?

– 1814 óta Svédországban nem volt háború. Gondolja meg: több mint százhetven éve békében élünk! Svájc mellett mi vagyunk az egyetlen ilyen európai ország. Micsoda látványosság volt Stockholm a háború után! Voltam Oslóban, Koppenhágában akkor, láttam a romokat – itt nem volt semmi ilyesmi! Az Egyesült Államok ötszázezer embert vesztett, a Szovjetunió húszmilliót – de nálunk béke volt, mi megúsztuk; volt vasércünk, volt fánk, a háború után belefogtunk, hogy kialakítsuk a „svéd modell”-t, a szociáldemokrata párt elindította a jóléti politikát, a „svéd modell” legendás lett Nyugat-Európában, az emberek felnéztek Svédországra. A jóléti politikába rengeteg pénzt fektettünk az ötvenes, hatvanas években – ma már más országok is utolértek bennünket, de mi még mindig jómódban élünk. A háborún kívül maradni óriási dolog.

– Könnyű dolog svédnek lenni? Morálisan is?

– Svédország nagyon lutheránus ország. Tele van korlátozással. Az élet könnyebb Dániában vagy Nagy-Britanniában. Mi jobban hallgatunk a hatóságokra, mint kellene. Engedelmeskedünk a mindenkori királynak. Én szeretek demokráciában élni, de a miénket megkötözi a hagyomány. Homogén volt ez a társadalom, a szigorú idegentörvények is a homogenitást szentesítették. Mindennek a gyökere a tizenkilencedik századi svéd társadalomba nyúlik vissza. Akkor még Európa volt a világ közepe; az volt egészen a második világháborúig. Azóta a nagyhatalmak döntenek a világról, a Szovjetunió, az Egyesült Államok. Európa elvesztette a jelentőségét. A távközlési forradalommal egyetlen hálózat lett a világ. 1938-ban, a müncheni válság idején Neville Chamberlain, Nagy-Britannia miniszterelnöke azt mondta: „Miért ásnánk mi lövészárkokat azért, mert csetepaté van egy távoli országban?” És mi volt az a távoli ország? Csehszlovákia!

– Megőrizte-e szerepét Svédország az egyetlen hálózattá vált világban?

– Svédország szerepe természetesen kisebb, mint volt. Ehhez a nyugat-európai gazdasági kiegyenlítődés is hozzájárul. De Svédország még így is szerencsés, békés, jómódú ország.