Politika az, amit végre lehet hajtaniStig Synnergren tábornok a palotában fogad; életemben először járok királyi palotában. (Lapot írok haza: a palota fölött a telihold.) Synnergren tábornok a háború alatt katonatiszt, 1970-től 1978-ig a svéd hadsereg főparancsnoka. Jelenleg királyi testőrparancsnok. Azért vagyunk a palotában. – Henry Denham A náci gyűrű közepén: egy tengerészeti attasé Svédországban 1940-től 1945-ig című könyve a brit külügyminisztérium 1942 elején kelt feljegyzését idézi: „Ebben a háborúban nincsenek semlegesek; csak hadviselők és nem-hadviselők vannak.” Tábornok úr szerint mi volt a svéd semlegességi politika lényege a második világháborús években? – Az, hogy kimaradjunk a háborúból. Nemcsak azért, mert katonailag nem voltunk kellőképpen felkészülve. Hanem mert nem akartunk belebonyolódni mindabba, ami Közép-Európában történik. Sem a norvégok, sem a dánok, sem a svédek nem gondolták, hogy Németország megtámad bennünket. Svédországot nem is támadta meg, szerencsére. Nem volt rá szükség. Nagy-Britannia előbb megtámadta Észak-Norvégiát, majd 1940 júniusában feladta a harcot. Hitlernek a norvégiai támaszpontok kellettek, hogy a Nagy-Britannia elleni támadást előkészítse. Elfoglalta Norvégiát, Dániát, Franciaországot: bekerítette Nagy-Britanniát. Ehhez nem kellett neki Svédország. Csakhogy Nagy-Britannia jobban fel volt készülve, mint ahogy Hitler gondolta. Mindez számunkra kedvező körülményeket teremtett. A hadseregünk, amelynek fejlesztéséhez 1936-ban fogtunk hozzá, a háború végére megerősödött. – Annak, hogy a németek megkímélték Svédországot, a katonapolitikai okok mellett volt-e világnézeti vagy egyéb oka is? – Hermann Göring svéd nőt vett feleségül; mikor beteg volt Göring, itt élt, itt gyógyíttatta magát Stockholmban. Mondják, hogy Göring szót emelt Svédország érdekében Hitlernél. De véleményem szerint Hitler úgy le volt kötve Finnországban és Európa más részein, hogy Svédországgal nem törődött. – Svédország 1940 júniusától különféle engedményeket tett Hitlernek. – Az, hogy vasércet szállítottunk Németországnak, kereskedelmi egyezményen alapult. S bár a háború végéig szállítottunk a németeknek, 1943-tól jelentősen csökkentek a szállítmányok! És átengedtük Svédországon a német csapatokat, de csak azokat a katonákat, akik szabadságra mentek, s vissza ugyanannyi katonának kellett érkeznie Norvégiába! Az Engelbrecht-hadosztályt pedig át kellett engednünk Norvégiából Finnországba… Hogy ez nem semlegesség? Sok szó esik erről. A háborúba nem szabad belekerülni. Segítettük Finnországot, önkénteseket, hadianyagot küldtünk oda. Ön megkérdezheti, miféle semlegesség ez. Mi képeztük ki a norvég rendőrosztagokat is. Ma már nem mondjuk, hogy semlegesek vagyunk. Csak azt mondjuk, békeidőben nincsenek katonai kapcsolataink senkivel, s ha háború lesz, ki akarunk belőle maradni. De elvünk az, hogy a külpolitikában mindig nagyon erőteljesen fellépjünk. Ennek Olof Palme gyakran volt a szószólója. Fel kell emelni a szavunkat, valahányszor nagy országok kis országokat támadnak meg. Ebben a tekintetben nem vagyunk semlegesek. Ami a kereskedelmet s a kultúrát illeti, sokkal inkább a nyugati világhoz kötődünk. Akkor hát mi a svéd semlegesség lényege? Úgy cselekedni békeidőben, hogy ha Európában kitör a háború, mi kimaradjunk belőle. Ugyanezért erősítettük meg a hadseregünket. Megpróbálkozunk vele, hogy a főbb fegyvereket mi magunk gyártsuk, itt az országon belül. A fegyvereinknek hetven százaléka svéd gyártmány, ami nagyon sok, más nyolcmillió lakosú országokéival egybevetve. Magunk gyártjuk a repülőgépeket, a hajókat, az elektronikus berendezéseket, a lövedékeket, a tankokat, a járműveket, a tüzérségi felszereléseket meg a többit. – Mikor öltött alakot a norvégok és a dánok svédországi katonai kiképzésének gondolata? – Amikor 1940. április 9-én megtámadták őket, a norvégok és a dánok azonnal tódulni kezdtek Svédországba. Sok fiatal norvég továbbment innen Londonba. Abban a két hónapban, amíg Norvégiában folytak a harcok, áprilistól júniusig szoros együttműködés volt a norvég és a svéd felderítés között. A dánokról nem sokat tudok, én a norvég felderítéssel álltam kapcsolatban, Trondheimtől északra dolgoztam és Värmlandban, a svéd–norvég határvidéken, állandó mozgásban a kettő között. Ez után a kezdeti szakasz után még sok időbe telt, amíg katonai kiképzést adhattunk a norvég rendőröknek meg a kémeknek – mindegy, milyen néven nevezzük őket –, és amíg a norvégok belelendültek a szabotázsba, és abba, hogy Nagy-Britanniából indítsanak támadásokat. 1942-ben alakultak meg itt a norvég kiképző táborok. De a norvégok folyamatosan jöttek. Egy részük azért, mert félt az oroszoktól. És özönlöttek a finnek. A háború végén a finnek szükségképpen megegyeztek az oroszokkal, hogy kiűzik a németeket Finnországból, megtámadták a németeket, az oroszok pedig Észak-Finnországból kergették ki őket; a polgári lakosság megpróbált elmenekülni a vidékről, s a legkönnyebb út Svédország felé adódott, és amikor a németeket kidobták, ezek a finnek visszamentek a hazájukba. Nehéz idők voltak, sok finn gyerek is jött Svédországba, később a többségük hazatért, de volt, aki itt maradt, mert elvesztette a szüleit, vagy mert itt magasabb az életszínvonal. És közben jöttek-mentek a norvégok, hazamentek, visszajöttek, átmentek Nagy-Britanniába, beálltak a rendőrosztagokba… Bonyolult helyzet volt. Én alhadnagy voltam, aztán hadnagy, a határvidékről 1944 végén jöttem Stockholmba. – És az soha nem került szóba, hogy Norvégiának és Dániának tényleges katonai segítséget nyújtsanak? Hogy Svédország ezekhez a szomszédaihoz is küldjön önkénteseket? – Fel voltunk készülve, hogy bevonulunk Norvégiába, ha a németek nem adják meg magukat, és ha a norvégok igényt tartanak rá. Szándékunk kettős volt: egyrészt, hogy segítsünk a norvégoknak, másrészt, hogy kéznél legyünk, ha a németek semleges országban akarnak hadifogságba esni. – Ó, értem… igen. Voltak-e a háború alatt Svédországban külföldiek számára létrehozott internálótáborok? Nem a Luftwaffe-pilóták táborára gondolok, hanem olyanokra, amelyekbe norvég és dán ellenállókat zártak. – 1940 áprilisától júniusáig rengeteg külföldi jött hozzánk. Észak-Norvégiában, a narviki öbölben huszonkét hajót elsüllyesztettek a britek. A hajók menekültjeit Svédországba dobták át a németek, volt köztük lengyel, spanyol, chilei, mexikói, voltak idegenlégiósok, mind itt maradt. Nemcsak norvégok és dánok jöttek! Kozmopolita világ volt akkor Svédországban. A táborok pedig nem voltak internálótáborok. Csak külföldiek számára fenntartott táborok. Lakóik – észtek, lettek, litvánok – szabadon mozoghattak. – Ön az 1945-ös balti menekülttáborokra gondol. De korábban…? – Norvégokat és dánokat sosem zártunk internálótáborba. Svéd családoknál laktak. Vagy hazamentek, vagy Nagy-Britanniába mentek, vagy beálltak a rendőrosztagokba. – A kezdeti idők iránt érdeklődöm. Volt-e rá eset, hogy norvég és dán menekülteket visszadobtak a határon, s olykor a Gestapo kezére juttatták őket? – Egyetlen norvégot sem küldtünk vissza akarata ellenére. Ott voltam szolgálatban. Tudom. És egyetlen dánt sem. Lehet, hogy akik Quislingéknek dolgoztak, más elbánásban részesültek. – A szomszédos skandináv országok közül ön szerint melyik tanúsított megfelelő magatartást, melyik döntött helyesen a háború alatt? – Finnország. Ezért ma Finnország szabad ország. – S Norvégia és Dánia közül melyik? – Norvégia. Máskülönben az oroszok elvették volna Észak-Norvégiát. Dánia viszont a kontinens része. Nem volt más választása; gyengén állt katonailag azokban a napokban. – Carlgren azt írja, hogy „a norvég kormányt, miután elmenekült az országból, nem sokra becsülték”, a Storting – a norvég parlament – elnöksége pedig előzőleg felszólította VII. Haakon királyt, hogy mondjon le, a norvégok tehát hajlandónak mutatkoztak rá, hogy kormányalakításról tárgyaljanak a németekkel. Ilyen körülmények között, írja Carlgren, a német–svéd csapatátengedési egyezménynek nem volt olyan nagy jelentősége…! Vajon csökkenti-e a norvégok rossz pillanata a svédek felelősségét? S végtére is a norvég kormány Nagy-Britanniából irányította az ellenállást, és VII. Haakon nem mondott le! – VII. Haakon először Svédországon át akart Norvégiából elmenekülni, de erre nem volt lehetőség. Így végül a britek segítettek rajta. Nekünk ezen a téren is annyira semlegesnek kellett maradnunk, amennyire csak lehetséges, hiszen a hadseregünk mind keményebben és keményebben bánt a németekkel, és a dolgokat ki kellett egyensúlyoznunk. Ennek az egyensúlynak az eredménye, hogy Svédországot sohasem támadták meg! Ez pedig pozitív eredmény. A politika nem a könyvekben lakik. Politika az, amit végre lehet hajtani. Nincsenek doktrínák. A semlegesség sem az. Minden helyzetben viselkedhetünk úgy, ahogy a könyvben meg van írva. De ezt a semlegességet ön sehol sem fogja megtalálni. Ennek a semlegességnek a lényege az, hogy ha még egyszer háború lesz, távol kell tőle maradni. – Volt-e a háború alatt Svédországban s ezen belül a hadseregben náci irányzat? – Svédországban a második világháború előtt volt náci irányzat, és néhány katonatiszt aktív náci volt. Ezeket semlegesítettük. – Semlegesítették…? – 1940. április 9-e után megfosztottuk őket a pozíciójuktól. Ugyanúgy, mint a kommunistákat. Egyensúlyban kellett maradnunk. – Sok volt a hadseregben a németbarát? – Igen. Katonaember csak elragadtatással nézhette a németek első győzelmeit: hogy foglalták el Lengyelországot, Franciaországot, milyen könnyen, egyik országot a másik után, milyen okos volt a kormányuk! Nekünk meg folyton attól kellett tartanunk, hogy az oroszok elfoglalják Svédországot, aztán meg a németek elfoglalják Svédországot… – „Egy kis ország Európa szélén… – mondja Carlgren – óhatatlanul tekintetbe kellett hogy vegye a német hadsereg elsöprő nyugati győzelmeit és a végső német győzelem esélyét.” Tisztán katonai szempontok voltak ezek? – A német volt az első idegen nyelv, amit az iskolában tanultunk. A fiatal svédek évszázadokon át Németországban utazgattak, német kultúrát szívtak magukba. Jó barátaink, rokonaink, kereskedő partnereink voltak Németországban. Vasércet adtunk el nekik, érdekünk volt a svéd–német kapcsolat. A legtöbb svéd németbarát volt, de ez nem jelenti azt, hogy Hitler-barát volt! Svédország mindig ellenezte a diktatúrát. Ezt az országot még soha nem foglalták el! A háború elején sok svéd azt gondolta, hogy Hitler megmenti a világot a kommunizmustól. De amikor 1942-ben látták, hogy Hitler nem képes erre, azt gondolták: mi történik most Svédországgal? Ezért emeljük, fel a szavunkat a kis országok érdekében – megértjük őket, mert mi is kis ország vagyunk. Részünkről ez nyilvánvaló önzés! – Nem követtek el semmilyen hibát, tábornok úr, a semlegesség nevében? Úgy véli, tökéletesen igazolva van a svéd semlegesség? – Erről már sokat írtak össze! Elemezték az egész problémát, megírták a tanulságot, azt, hogy mit kell tennünk a jövőben. Természetesen követtünk el hibákat. Jobban kellett volna tudnunk, mi folyik a háború előtti Németországban. Nem lett volna szabad visszaküldenünk az észt, a lett és a litván menekülteket a hazájukba, tudniillik azokat, akik egyenruhát viseltek; a civileket nem küldtük vissza. – Az az egyenruha német egyenruha volt. Per Olov Enquist szerint a baltiak közül a katonatisztek többsége önként lépett be az SS-be, míg a közkatonák legtöbbjét bekényszerítették. Menekültből katonaszökevények lettek. Irtózatos dráma. – Mivel azonban Svédországot nem támadták meg és nem foglalták el, bárhogyan értelmezzük is a semlegességet, a gyakorlat a svéd politikát igazolja.
Kilépek a palotából. Svédország el volt szigetelve. Katonaember csak elragadtatással nézhette… hogy foglalják el… milyen könnyen, egyik országot a másik után… Nem, nem szabad megijednem. |