Naplómból VII

Mentem, mint akit húznak. 1986 májusában.

Hiszen minden út ide vezet, minden menekülés útja, a túlsó partra. A halászhajók is ide érkeztek, a háború alatt is semleges Svédországba.

Csodálom és szeretem a semlegességet, de félek tőle, mert ismeretlen. Megszállást átéltem már, többször. Semlegességet soha. Legföljebb percekig.

Most is csak tükörből látom, norvégok és dánok elmondásaiból, hogy a semleges Svédország annak idején milyen volt: befogadó és elutasító egyszerre. Menekülők ezreit fogadta be, fegyveres alakulatokat képzett ki, orvosi műszereket csempésztek át a határán, megmentett hadihajók ültek a felségvizein, titkos szövetségesek találkoztak a fővárosában.

És 1940-ben átengedte a Norvégia felé vonuló németeket, fogolytáborba zárta az elfogott norvég katonákat, börtönbe csukta az elfogott dán szabotőröket, és Sztálingrád előtt visszadobta a határon a norvég menekülteket, s a Gestapo kezére juttatta őket. És vasércet szállított a hitleri Németországnak.

Ez volna a semlegesség? Emberiesség és üzlet kényes egyensúlya? S hogyan kell megítélni? Hogy lehet tárgyilagosan megítélni? És lehet-e tárgyilagos, aki a megszálltság felől nézi a semlegességet?

Lehet-e tárgyilagos, aki a semlegesség felől nézi a semlegességet?

Per Olov Enquist írja A légionáriusok című dokumentumregényében:

„A világon egyedül a svédeknek van hordozható lelkiismeretük; a svédek úgy járnak-kelnek, mint hivatásos moralisták.”

Ha a lelkiismeret rugóit, egy ország erkölcsi mozgásterét viszonylagos tárgyilagossággal látni akarom – nem megítélni, csak látni –, ismernem kell mindenfajta vélekedést. Baloldalit, jobboldalit. Önkínzót, önigazolót. Svéd ítéleteket norvégokról, dánokról, németekről. Svédekről. A stockholmi Királyi Könyvtárban elérhető történelmi tanúvallomásokat.

És nem szabad egyiktől sem megijednem.

 

A semlegesség a hitelesség alapelvére épülő politika, írja Sverker Åström Svédország semlegességi politikája című füzetében; semleges országnak nem szabad hiú reményeket keltenie az egyik oldalon, sem alaptalan félelmeket a másikon: ki kell vívnia a többi nemzet becsülését. Svédországban a semlegesség a biztonsági politika fedezete: „megtartani az Északot a világ egyik nyugalmas zugának”. Semleges ország nem vállalhat külső kötelezettségeket sem békében, sem más államok közötti háborúban, nem vehet részt szövetségekben, háború idején az 1907-es, illetve az 1912-es hágai egyezményhez kell tartania magát: nem engedhet át csapatokat…

Kiemelés tőlem.

Nem engedhet át csapatokat, internálnia kell a hadviselők egységeit, amennyiben a területére hatolnak…

Kiemelés tőlem.

Amennyiben a területére hatolnak; s ha fegyverkiviteli tilalom lép életbe, a tilalmat mindegyik hadviselővel szemben egyformán alkalmaznia kell…

Kiemelés tőlem.

 

„Svédország a háború alatt formálisan semleges volt, de nagyon sok engedményt tett a németeknek – mondja Carl-Henrik Hermansson közgazdász, parlamenti képviselő, a svéd kommunista párt volt főtitkára. – A hadsereg vezérkarában és a rendőrség vezetői közt sok volt a náci, sok volt, aki hitt benne, hogy Hitler megnyeri a háborút, és nekünk, svédeknek a németekhez kell igazodnunk. 1939-ben a svéd hadsereg főparancsnoka gratulált Hitlernek ötvenedik születésnapján. A svéd rendőrség együttműködött a német náci rendőrséggel.”

Mi történt a határon, kérdezem.

„1940-ben bevezették a vízumkényszert. A finnek kivételével mindenkinek vízumot kellett szereznie, ha be akart jönni Svédországba. A vízum nélkül menekülőket visszaküldték a német megszállás alatt lévő országokba, sokan börtönbe vagy koncentrációs táborba kerültek, és volt, akit a németek kivégeztek. A norvég és a dán ellenállók itt, Svédországban kerültek táborba. És azok a német kommunisták is, akik Hitler elől próbáltak menekülni.”

Ön személyesen is megtapasztalta valamelyik engedményt, kérdezem.

„Német csapatok vonultak itt át a Szovjetunió és Norvégia ellen. Trelleborgban voltam katona, láttam, hogy a németek jönnek befelé a komppal.”

Mit tett ebben a helyzetben a király, kérdezem. V. Gusztáv királynak az a híre nálunk, hogy táviratot küldött Horthy kormányzónak: állítsa le a magyar zsidók erőszakos elszállítását. A királyok körüli legendákhoz óvatosan kell közelednünk. Milyen ember volt V. Gusztáv?

„Ismert teniszjátékos.”

De ha politizált, kérdezem reménykedve.

„Svédországban V. Gusztáv király is latba vetette befolyását a németek érdekében. A Bernadotte-ház Franciaországból származik, de V. Gusztáv felesége német volt. És mert a király is beleegyezett, hogy átengedjük a német csapatokat, az ő lemondása szóba sem került.”

És Sztálingrád után, kérdezem. Mindenki azt mondja, a svédek megváltoztak Sztáligrád után.

„Sztálingrád után megváltozott a svéd gondolkodásmód. A menekültekkel kapcsolatban is.”

Miért, kérdezem szorongva.

„Mert a svédek megértették, hogy Hitler nem fog győzni. Ezért később hivatalosan is támogatták a norvég »rendőrosztagokat« és a Dán Brigádot.”

A kormány…?!

„A kormány néhány tagja rokonszenvezett a norvég és a dán ellenállással. A háború alatt koalíciós kormányunk volt, nem tisztán szociáldemokrata; németbarát miniszter éppúgy volt benne, mint náciellenes. Gustav Möller szociáldemokrata népjóléti miniszter például az ellenállást pártolta. Christian Günther külügyminiszter viszont nácibarát volt.”

A svédek, úgy tudom, Sztálingrád után is szállították a vasércet Németországnak.

„A svédek egészen a háború végéig szállították a vasércet Németországnak!”

 

Semleges országnak, írja Åström, bizalmat kell keltenie a nagyhatalmakban, de szilárdnak kell maradnia „erős külső nyomás alatt is”. Képesnek kell lennie rá, hogy kivonja magát a háborúból, ennek pedig a hazai fegyvergyártás és a megbízható gazdaság a feltétele, az, hogy az ország csökkentse a külső forrásoktól való függőségét. Mert „még a háború alatti erőteljes életszínvonal-csökkentés is jobb, mint maga a háború”. Svédországnak sikerült kimaradnia a második világháborúból, ám ezért, mondja Åström, „néhány nem jelentéktelen engedményt tettünk a hadviselőknek, s néha megszegtük a semleges ország törvényes kötelezettségeit”. Mint azokban az esetekben, amikor Svédország átengedte a szabadságolt német katonákat…

Kiemelés tőlem.

Átengedte a szabadságolt német katonákat a háború első éveiben, s átengedett egy egész német hadosztályt: az Engelbrecht-hadosztályt, amely Norvégiából vonult Finnországba, 1941 nyarán.

 

Néhány nem jelentéktelen engedmény a háborúból való kimaradásért.

Ez nem a „hordozható lelkiismeret” kalapácsütése. Ez mérlegkészítés.

Sverker Åströmöt nem ismerem.

Carl-Henrik Hermansson 1964-től 1975-ig a svéd kommunista párt főtitkára. A magyar ’56 és a csehszlovák ’68 miatt a svéd kommunista párt a hetvenes évek közepén kettészakad; Hermansson Moszkva ellen fordul. „Kár, hogy nem szociáldemokrata”, mondják róla.

Semmi halászhajót nem említ. Semmi innenső partot. Csak annyit, hogy megváltozott a svéd gondolkodásmód: „a menekültekkel kapcsolatban is”.

Mert a svédek megértették, hogy Hitler nem fog győzni.

Nem szabad megijednem.