Sehol nem volt ilyen összetartás

Kate Fleron koppenhágai lapszerkesztő, a megszállás alatt az ellenállás sajtójának föltehetően a vezéralakja.

– Konzervatív családban nőttem fel, belém oltódott a németellenesség: nagyapám részt vett az osztrákokkal s a poroszokkal vívott dél-jyllandi harcokban, és ez mindnyájunk magatartását meghatározta. Kifejezetten nacionalista alapon lettem ellenálló. Csakhogy ez nem volt egyszerű, az emberek a megszállás alatt nagyon vigyáztak, kivel állnak szóba, két évig nem találtam az ellenállással kapcsolatot! Holott ellenálló voltam már addig is: a Nationaltidende (Nemzeti Hírlap) című konzervatív napilap, amelynek a szerkesztőségében dolgoztam, s amely többször kényszerült címváltoztatásra, megszállásellenes volt, mindenki gyűlölte a németeket, csak épp a mozgalom „bejáratát” nem találtuk. Végül egy kollégám vezetett rá az útra, szintén a konzervatív sajtó munkatársa, többedmagával figyelték a dán rendőrök és a németek; azt mondtam neki, ha bajban vagy, gyere el hozzám – hát bajban volt: Christmas Møllert, a Det Konservative Folkeparti, a Konzervatív Néppárt vezetőjét képviselte, ezt a nagyszerű embert, aki németellenessége miatt kénytelen volt lemondani a pártvezetésről.

– Az 1942 április-májusában Stockholmon át Londonba menekülő Christmas Møller, úgy tudom, továbbra is befolyásolta a hazai eseményeket; különösnek találom, hogy Alfred Jensen kommunista politikus és későbbi miniszter épp a konzervatív Møllert látta volna szívesen a háború utáni kormány miniszterelnöki székében.

– Emigrációját megelőzően Christmas Møller találkozott Aksel Larsennel, a kommunista párt vezetőjével, és megbeszélték, hogy igenis megmutatják a németeknek: ha arra kerül a sor, nem számít, hogy az ember kommunista vagy konzervatív, együtt fognak föllépni a megszállás ellen! A két politikus elhatározta, hogy Szabad Dánia címmel illegális lapot alapít…

– Fritt Danmark…

– Nem jó, ez norvégul van, dánul egy -t: Frit Danmark! Ennek a lapnak lettem a szerkesztője, Christmas Møller képviseletében. Addigra már az én újságíró barátom is útban volt London felé; ő hagyta meg, hogy a szerkesztőségben a konzervatívokat képviseljem. De akkor nem voltak ilyen merevek a határok! Jellemző a dán ellenállási mozgalomra, hogy többek között együtt dolgozott Aage Schoch, a Nationaltidende főszerkesztője és Mogens Fog, a jól ismert kommunista, aki a koppenhágai orvosegyetemen a neurológia professzora volt, s a barátom azt mondta nekem: ha valaha is zavarba jössz, és nem tudod, mit kell tenned, ez a két ember megmondja, Schoch és Fog!

– Hogyan képviselte a lap a kettős irányvonalat?

– A lap az ellenállás egészét képviselte. Együttműködtünk a londoni SOE által küldött dán ejtőernyősökkel; hozzám a barátom küldte őket Londonból. A lap hetenként jelent meg, mi írtuk és sokszorosítottuk, néha ki is nyomtattuk, onnan loptunk gépet, ahonnan lehetett. A Frit Danmark lett a legnagyobb illegális lap Dániában; 1944–45-re elértük a száznyolcvanezres példányszámot! Egy ilyen kicsi országban! De hát szoros kapcsolatban álltunk a Szabadság Tanáccsal, és első kézből kaptuk a híreket.

– A Szabadság Tanács képviselői is a tökéletes egységet hangsúlyozzák.

– Az volt. Ismétlem, én nacionalista alapon kerültem be az ellenállási mozgalomba, de egy kis idő után már magam sem tudtam: konzervatív vagyok? vagy kommunista? Nem! Egyszerűen nem tudtam megkülönböztetni. Olyanok lettek a körülmények, akkora lett a valóság kényszerítő ereje, hogy a szabadságvágy mindenkit egyesített. A vágy, hogy a dán nép jobban éljen! Így jutottunk el a szocializmus eszméjéhez. Én nem vagyok tagja semmiféle pártnak. De hiszek az egyenlő vagyonelosztásban! Most konzervatív kormányunk van, és a szemünk előtt omlik össze minden, amiért küzdöttünk. Nem tudom, ön érzi-e a jelenlegi gazdasági válságot. Sehol az egyenlő vagyonelosztás! Sehol az egyenlő tanulási lehetőség! Azelőtt kitűnő volt az oktatási helyzet Dániában, a főiskolákon, az egyetemeken, mindenütt. De ez a kormány meggazdagítja a gazdagot, és elszegényíti azt, aki amúgy is szegény.

– Mennyi ideig volt ön a Frit Danmark szerkesztője?

– 1944 szeptemberében elvittek a németek az egyik ejtőernyős miatt, az ejtőernyősök nem mind voltak olyan fegyelmezettek, mint a hazai ellenállók, sokat fecsegtek! Letartóztattak engem is, a férjemet is. Férjem a Szabadság Tanács tagja volt.

– Megkérdezhetem a nevét?

– Aage Schoch. Mindkettőnket a Vestre fœngselbe, a koppenhágai Nyugati börtönbe zártak, onnan elvittek Dél-Jyllandra, a frøslevi átmeneti táborba, egészen közel a német határhoz, de engem nem hurcoltak tovább, hála Istennek. Ott voltam majdnem a háború végéig; néhány nappal a felszabadulás előtt kiszabadítottak az ellenállók.

– S a férje?

– Férjemet mint túszt a Shell-házban, a Gestapo-főhadiszálláson tartották fogva, éppen a brit légitámadás idején, 1945 márciusában – férjem szerencsére megmenekült, kitört a Shell-ház égő romjai közül! Néhány nappal a háború vége előtt, titokban találkoztunk… És aztán a felszabadulás! Nem lehet elfelejteni. Május negyedikén este a dánok az utcára tódultak, és a norvég himnuszt énekelték! Nagyon szerettük a norvégokat. Ők is minket – amíg nem találtak olajat a tengerben… De azok a napok gyönyörűek voltak. Azt hittük, új élet kezdődik. Azt hittük, soha többé nem lesz háború. Veszélyek nélkül lehet élni. Nem sikerült. A Frit Danmarkból legális folyóirat lett, havonta jelent meg, én voltam megint a szerkesztője – de a békeidő más. Valahogy megosztottak lettünk. Akik a megszállás alatt baloldali szelleműek voltak, mind megosztottak lettek. Nem mintha gyűlöltük volna egymást, vagy ellenségek lettünk volna, vagy vádaskodtunk volna, hogy a másik tisztességtelenül viselkedett a háború alatt… Nem. Csak éppen elkezdtünk máshogy gondolkodni, eltérő véleményeket hangoztatni. De hát… mi sem könnyebb, mint okosnak lenni – utólag.

– A Frit Danmark 1942. áprilisi, első megjelenéséről a negyvenedik évfordulón különszámmal emlékezett meg a folyóirat szerkesztősége. Az ünnepi szám vezércikkét ön írta, az egykori szerkesztő. Megkérhetem, hogy fordítsa le nekem a cikk egyik lényeges mondatát?

– Természetesen. „Az ember ne nagyon dicsérje a saját népét, de nem tudok a második világháború idején német megszállás alatt élő országok közül még egyet, ahol az ellenállási mozgalomban akkora összetartás lett volna, mint a miénkben.” A lapot különben 1982-ig szerkesztettem. Akkor pénzügyi okokból megszűnt.

– Pénzügyi okokból?!

– Hogy veszélyben az emberek összetartanak, és békeidőben széthúznak, ez nemcsak a dánokkal van így. Nagyon emberi dolog. Nordahl Grieg, a norvég ellenállás 1943-ban elesett nagy költője írta: „A háború után, ezt ne feledd: / te ne fáradj ki, mint a többiek.” Pedig mindig ez történik. Háború után kifáradunk. És nincs többé, aki ellenálljon a világban működő rossznak.

 

Ha van visszhangzó mondat, ez az.

Meg kell szereznem azt a háromkötetes történelmi munkát a dániai ellenállásról.