Naplómból IV

„Mindenki a dánokhoz megy” – panaszolták 1983-ban a norvégok. Az

1945-ös német fegyverletételkor állítólag Montgomery tábornok kijelentette, hogy a dán ellenállás a második volt Európában a nem létező első után.

A Jylland – németül Jütland – félszigeten meghúzott dán–német határról, a schleswig-holsteini évszázados határviszályról éppoly felületes a tudásunk, mint Nyugat-Európa ismeretei például Transsylvaniáról. Keveset ad hozzá, ha tudjuk, hogy a második világháború végén a Dánia javára kiigazított határnak mindkét oldalán maradt más nyelvű kisebbség: emitt dánok, ott németek.

Nemrégiben a televízió riportfilmet játszott az elnémetesedés ellen küszködő holsteini dán kisebbségről. Iskolák, anyanyelvi oktatás; életprogram dánul.

Szeretem a mások érzékenységét.

Egy útikönyv szerint a svédek Észak németjei, a norvégok Észak írjei, a dánok Észak franciái. Egy másik útikönyv szerint Észak-Európában minden újdonság útja az, hogy „a norvég kitalálja, a svéd megcsinálja, a dán nagy haszonnal eladja”.

Kiemelések tőlem.

Az előítéletre nem érdemes figyelni; hogy miért faragták, arra igen.

Érzékeny szállal idekapcsolható, miféle történelmi regényt írnak egy országról. A norvég ellenállásra két fontos regény is felfigyelt. Az egyik John Steinbeck könyve: Lement a hold, a másik Siegfried Lenzé: Városszerte beszélik.

Mindkettő remekmű.

A dán ellenállás ugyancsak két ismert műben fordul elő. Leon Uris Exodusa megemlíti az udvarostul Dávid-csillagot viselő X. Keresztély királyt. A történeti hitelességet az író feltehetően ellenőrizte. Elliot Arnold könyve, A virrasztás éjszakája a dániai embermentéseket írja le, az 1943. október 1-jéről 2-ára virradó éjszaka német razziáját, a menekülő zsidók halászhajóit, meg ahogy a partról integet utánuk a nép, és azt mondja: „Visszavárunk benneteket Dániába!” Visszavárunk.

Szép mondat. Mindkét könyv nagy siker lett.

Habár éjszakai meneküléskor nincs mód integetni, beszélgetni. Úgy emlékszem.

„Mindenki a dánokhoz megy.”

1984 októberében elmentem én is.