Naplómból I

Bergen nyugat-norvégiai városba 1958 augusztusában kellett volna utaznom, nevelési kongresszusra.

Egy éve voltam tanár. Újpesten. Fiatal. Kezdő. Mindennél szenvedélyesebben vonzott a nevelés. Az irodalomnál is, a zenénél is szenvedélyesebben. Az utazásnál is. Talán.

Sohasem jártam addig külföldön. Még Kassán sem, még Kolozsvárt sem. Sehol.

És akkor most Bergen! Nyugat-Norvégia. Gleccserek. Sziklák. Tengerpart! A fjordvidék! „Kitépem Norvégia erdeiből a legmagasabb fenyőt, és azzal írom az egekre…”

1958 augusztusa. Nem tudtam, mit jelent. Benne éltem.

A kerületi oktatási osztály vezetője azt írta rólam akkor valahová: „Nem megbízható.”

Nem utaztam el.

Jártam aztán sokat és sokfelé. Hanem a marhabillogot nem szokás elfelejteni.

Évtizedekkel később a televízió kisfilmet játszott a norvégokról: norvég filmet. A vásznon öles termetű norvégok sítalpon ugranak be az ágyba, norvég turista hazafias dalokat énekel külföldön, majd elátkozza hazáját a vámnál, amikor dupla fenekű bőröndjéből otthon kiszedik a szeszes italt, norvég idegenvezető mutogatja Ibsen lakóházát és ásít, norvég tömeg ácsorog a norvég parlament előtt, s kisvártatva megveri az eredménnyel kisiető norvég Nobel-békedíj bizottságot.

Azonnal ösztöndíjat kértem Norvégiába. Indokolás: ha egy ország nevetni tud saját magán, az az ország rendszerint nagy tettekre is képes.

A nehézvízszabotázzsal épp a norvégok bénították meg Hitlert az atombombagyártásban.

Az 1940–45-ös norvég ellenállási mozgalmat szeretném tanulmányozni, ezt írtam az indokolás mellé a kérvényembe. Gondoltam, a norvég külügyminisztériumban ki fognak nevetni.

Nem nevettek ki.

„Ön az első külföldi, aki érdeklődik irántunk – mondták. – Regényt már írtak rólunk: John Steinbeck, Siegfried Lenz. Jugoszláviából itt járt egy újságíró, de csak a jugoszláv partizánok nyomát kereste. A norvégok története senkit sem érdekel. Mindenki a dánokhoz megy.”

Így kerültem Norvégiába, s először éppen Bergenbe, ahonnét mindössze néhány kilométer a fjordvidék.

1983 áprilisa. Sziklapart. Gleccser. Fenyőfák. Minden úgy van, ahogy volt.

Nem huszonöt éves vagyok, hanem ötven.