Mert támasztani tud

Az idő tenger nélkül elgondolhatatlan
T.S. Eliot/Vas István
 
Honnét ez a varázslatos kastélyba-
zártság? Ez az összenövés a test
nyűgeivel? Ez a réveteg bele-
fogódzás a megtörtént, de soha
ki nem mondott jóslatokba? A kor
és a korszerűtlenség szánalmas,
mert visszatérő párviadalának
rettenetébe? Honnét ez az örök
kóborlás a lovagterem falai
előtt? Nincs a teremnek mélysége?
ajtaja? nincsenek piros-kék mintás,
boltíves ablakai? nincs kémény?
nem hallatszik be a házi kísértet
spaletta-nyikorgása, hogy jelezze
az utat?
az utat? Honnét ez a varázslatos
tengermoraj? Ez a túlnövés a test
múlt idején? Ez az emléktelen, de
sohasem álomtalan támaszkodás
a révületre? Ez a bizonyosság,
hogy ami támasztani tud, annak
nincs kora? Honnét ez az örökké
tartó napsütötte lengés, éjjeli
derengés a meghatározott falú
hullámokon? Nincs erőszak a holdban?
nincs véges végtelen? nincsenek zöld
hínárral végigfuttatott halottak?
nincs magasság? nem hallatszik föntről
a delfin csobbanása, hogy szétvágja
az időt?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]