A kézirat
|
Réz Pálnak
| Nehéz elhinni, nehéz mondani |
| – de minek mondjuk újra, ami könnyű –, |
| velünk egy korszak öregszik, Pali, |
| s ha már túléltük, jobb, ha megköszönjük. |
|
| Megtörtünk? S földig hajoltunk? Alig. |
| Egy kézirattól szétnyílott az öklünk, |
| s fohász helyett ha körbezárt a ring, |
| embert sosem, csak antikvát ütöttünk. |
|
| De végre, mondja, van-e mibe hinni? |
| A mesterségen túl, majd, az azúrban, |
| hol nem göröngybe botlanak a lelkek, |
|
| megtudjuk-e a húrt, amin az Úr van? |
| S hogy lehet élni, ha már nincs mit írni, |
| az ismeretlen, végső szeretetnek? |
|
|
|