Az időtlenség

Sötét a part. A kő, a fák, a tó. Tömör formák, szikkadt vésőcsapás. „Hűvös és angolosan elegáns Szobortestén nem üt át a való.” Időtlen éjben mi az a „való”? Laza, lemásolt szőke lobogás, hol minden ásó csak kívülre ás, s az idők verme kétszer lakható. Aztán kihűl a víz s a pillanat. Szoborbelsőből árad a veszély. „Csupasz testén vad kőformáinak átüt a fojtott, elvont szenvedély.” Szélben járnak a jó céhmesterek. A hőfok nem véd, csak a műremek.