Transzcendens etűd

Ott akartam szeretni mindig, a toledói alkonyatban. Az alkony és az élet vége egyformán irányíthatatlan. Messziről nézem, ahogy indul, tétovázik a szürkületben. Felhőben áll a katedrális. És nem érti, hogy hova lettem. Ilyen szerelem soha nem volt. Egész Toledo vele érez. A percek múlnak. Ráng az arca. Gibraltár felől forgószél lesz. Átölelem a katedrálist. És őt is, ahogy messze lépdel. S egy olajfát, mely felsugárzik a halottak lélegzetével.