Egy firenzei konyhában

Már csontja sem tapintható. Ma már csak árnyék az a kéz. Végtelen téli éjszakán repedt falú bögrédre nézz. Kannádra nézz, ha végtelen a tágas téli éjszaka. Ma már csak árnyék az a kéz. Már csontja sincs – hogy érsz haza? A polcok széle védtelen. Itt csipke volt. A földre nézz. Elhagyott téli éjszakán árnyék csak, árnyék az a kéz. Csak szeretetből ér vagyon. Ott van minden a polcokon. Csontja sincs, árnyék az a kéz. Az égre nézz, az útra nézz.