Föníciai hajósok

És mennek, elvakultan, messzire. Egynek holmija van, másnak hite. Ó, termékenység istennője, te! Nem kérded őket, van-e folytatás. A bíbor szájak étvágya oda. Mállik, párállik minden birtokuk. A kőtáblák elásva, régen, otthon. Baál mennykőcsapása síkot ér. Nem válaszol az egynemű anyag. Az alfabéta nem jó semmire. Fönícia halott, mert nincs hite. A kőben két oroszlántest szorong. Szűrt fény esőz az üres városon. Palló, lajtorja sehol, csak az árnyék. Az anyag tövén átfordult idő. Byblos a halott szolgák városa. Ég és föld közt rettentő szarkofág. Az idő majd évekre hullik el, mint szolgákra a szolgaság. S ők mennek, elvakultan, messzire. Astarte hitével, vagy nélküle. Ó, örök hátizsák! Az örök hátizsák! Hiába kérded, mi a folytatás. Fölring a part, s egy délibáb vele. S a partnak nincs vitorlamestere.