Okigbo megfordítja a nsukkai arcvonalat^*

1 Hullámtarajt zúz kövekre a forrás. Valahány elmegy itt, kapaszkodik. „Hová lesz”, „honnét”, „mi lenne, ha egyszer” – embert veszít, ki látomást veszít. Tükrök villognak testünk körül sebzett- áhitatosan. Hét távoli szél, vagy négy lovas körbejár a hegyen. Vagy csak a világvégi, egyszeri méhkas, körülforog a mély szibilla-kamra, odalenn, ahol éjszaka úgyis álmodunk, Isten legszebb töredéke, pálmakertről. Szól a De profundis. De vályogházba belép-e az angyal? Jegenyék közt eltéved a bozót. Az úton részeg mind, és egy se szomjas. Ó, még egy könyvet! Mallarmét! A szót! S a tenger messze. Ó, jaj, Palinurus! Veled hullt palló, kormány, evező. A sár megköt majd. Látni érdemes volt. Téged nem roncsol el csak az idő   2 Téged nem roncsol el csak az idő A sár megköt majd. Látni érdemes volt. Veled hullt palló, kormány, evező. S a tenger messze. Ó, jaj, Palinurus! Ó, még egy könyvet! Mallarmét! A szót! Az úton részeg mind, és egy se szomjas. Jegenyék közt eltéved a bozót. De vályogházba belép-e az angyal? Pálmakertről szól a De profundis, álmodunk, Isten legszebb töredéke, odalenn, ahol éjszaka úgyis körülforog a mély szibilla-kamra, a világvégi, egyszeri méhkas, négy lovas körbejár a hegyen, vagy csak áhitatosan hét távoli szél, vagy tükrök villognak testünk körül. Sebzett embert veszít, ki látomást veszít. „Hová lesz”, „honnét”, „mi lenne, ha egyszer” – valahány elmegy itt, kapaszkodik. Hullámtarajt zúz kövekre a forrás.   3 Téged nem roncsol el csak az idő. Belép az angyal. Álmodj, Isten legszebb töredéke. Szól a De profundis. Látomást veszejt, aki embert sebzett. S mert embert sebzett, látomást veszít.