Gershwin

A testből vágyott el, nem
a kontinensből. A zárt ruhák,
a zárt csókok, a zárt hangok
világa taszította messzire,
héját a légörvény. Fiatalon,
amikor szökőkutat látott,
azt gondolta, erő. A víz ereje.
Kilencágú szökőkút, a születés
tengermélyi robbanása, emblematikus
zene. Később, megmerítkezvén, rálátott,
ráérzett, ráhallott, kilencvonalnyi
önimádat csap le a peremkövezetre,
a víz mélyén megbetonozva is
víz van, mozdulatlan akkordok
tetszelgő lényege; és felszínes színeváltozás,
ha esténként bevilágítják a vízsugarakat
kékkel, zölddel, sárgával, tűzvörössel,
és szaporodnak a színárnyalatok,
mint az őrület változatai. Az italok,
a gyógyszerek csupán síkban kínálkozó
alapjai egy-két vad zongorista sehol sem
kikötő hörgésének, leszáll a szégyen,
felszáll a zene. Kilencvonalnyi
önimádat. Lecsap a billentyűkre
a légörvényből a héja, zárt hangok,
zárt csókok, zárt ruhák szakadnak
fel véresen a csőre nyomában, a szárnya
dobverés, a víjjogása szinkópás rézfúvós-
menekülés az elemi lényeg elől,
egy kontinensből vágyott el, mohó
és vétkes lelkiismerettel, kiszolgáltatott
testtel, véget nem érő éjfél utáni órákkal,
édes, hímnemű bábzenével, azért járt
kilenc lábon a peremkövezet fölött,
kék-rosszhangulatban azért volt otthon
minden elrongyolt frakkban, ismeretlen
bőrben, bőrszínben, sohasem próbált
szaxofonsivításban, azért torpant meg
hirtelen hangot hallva az Ötödik sugárút
és a Negyvenkettedik utca sarkán a mocsokban
feltisztuló járdaszegélyen, azért, azért hullt térdre –
és a kontinens utolérte.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]