Sztatika

Semmi sem függ a holdtól (nehéz megérteni), tengert dagaszt, nőt roncsol, van benne isteni; Akteonnak erőt ad (Diána nincs sehol), nyakát nyújtja a rőtvad, és verset szimatol. Fehér fények lobognak vak történés helyett. A név nem márka holnap, csak az óvóhelyed, elrejtőzöl Korinthosz sziklái tetején, beszélsz és meg sem ingasz, én te vagyok, s te én. Nem változunk. A hold sem. Az inga megmered. Körülfogja a holttest a hátgerincedet, és idéznéd napestig a tengermormolást – mint temetők felejtik az időszámítást.