Sivatagi törvény
|
Kosztolányi emlékének
| Az ember végképp egyszeri. |
| „Jólismert” csak a rézkarc. |
|
| mely lehatol a porszemig, |
|
| De gőg s alázat nem segít, |
|
| és útra hajt, és úton áll |
| S a Szfinx, akit nem köt morál, |
|
|
Őrizetlenül*
| Egyszercsak nincs több szemtanú |
|
| kerékbe törve a föld az ég |
| a zöld palást a kék palást |
| foszladó rongya mit takar |
|
| húsz negyven ötven év a füst |
|
| és bakó és deres és kaloda |
| és guillotine a vagonkerék |
| az inkvizíció egyszervolt holnemvolt |
|
| a marhabillog leválik az időről |
| nincs már aki a bordáiban őrzi |
| hogy az országút és a hold |
|
| között hangtalanul felbukott |
| mert egyetlenegy mert azt a sikolyt |
|
| akkor egyszer az ő torka-vére |
| szöktette fel ahogy kivált a többiből |
| ahogy emelkedett dőlt zuhant szállt |
| és elvált az árnyékától hogy az őr |
|
| amint bestialitása sziluettjében |
| magához tért amint magas- |
|
| is lőjön s egybemossa majd |
| emlékeit hiszen nincs tanú |
| a félelemre kerék kerék kerék |
|
| ahogy a golyó átégett az éjszakán |
|
| azt hiszed olajfolt van ott |
|
| ahogy egy orgona zúghatott |
| ahogy a szél most is vacog |
| egy pár bakancs topoghatott |
|
| fullajtár hintó nincs velünk |
|
| senki sem kérdi majd mi volt |
|
| s ha árnyát is elűzi a vidék |
|
|
Sztatika
| tengert dagaszt, nőt roncsol, |
|
| beszélsz és meg sem ingasz, |
|
| Nem változunk. A hold sem. |
|
|
Gershwin
| A testből vágyott el, nem |
| a kontinensből. A zárt ruhák, |
| a zárt csókok, a zárt hangok |
| világa taszította messzire, |
| héját a légörvény. Fiatalon, |
| amikor szökőkutat látott, |
| azt gondolta, erő. A víz ereje. |
| Kilencágú szökőkút, a születés |
| tengermélyi robbanása, emblematikus |
| zene. Később, megmerítkezvén, rálátott, |
| ráérzett, ráhallott, kilencvonalnyi |
| önimádat csap le a peremkövezetre, |
| a víz mélyén megbetonozva is |
| víz van, mozdulatlan akkordok |
| tetszelgő lényege; és felszínes színeváltozás, |
| ha esténként bevilágítják a vízsugarakat |
| kékkel, zölddel, sárgával, tűzvörössel, |
| és szaporodnak a színárnyalatok, |
| mint az őrület változatai. Az italok, |
| a gyógyszerek csupán síkban kínálkozó |
| alapjai egy-két vad zongorista sehol sem |
| kikötő hörgésének, leszáll a szégyen, |
| felszáll a zene. Kilencvonalnyi |
| önimádat. Lecsap a billentyűkre |
| a légörvényből a héja, zárt hangok, |
| zárt csókok, zárt ruhák szakadnak |
| fel véresen a csőre nyomában, a szárnya |
| dobverés, a víjjogása szinkópás rézfúvós- |
| menekülés az elemi lényeg elől, |
| egy kontinensből vágyott el, mohó |
| és vétkes lelkiismerettel, kiszolgáltatott |
| testtel, véget nem érő éjfél utáni órákkal, |
| édes, hímnemű bábzenével, azért járt |
| kilenc lábon a peremkövezet fölött, |
| kék-rosszhangulatban azért volt otthon |
| minden elrongyolt frakkban, ismeretlen |
| bőrben, bőrszínben, sohasem próbált |
| szaxofonsivításban, azért torpant meg |
| hirtelen hangot hallva az Ötödik sugárút |
| és a Negyvenkettedik utca sarkán a mocsokban |
| feltisztuló járdaszegélyen, azért, azért hullt térdre – |
|
Egy határszéli temetőre
| Ki alszik itt? Ki alszik itt? |
| Kiből törekszik ennyi múlt? |
| és rózsaszín és elvadult. |
|
| Fenn várrom, fennsík, borvidék. |
| A kocsma zeng, a kocsma zeng. |
|
| és koszorú és gyászbeszéd, |
| eljön a nép, eljön a nép, |
| s éjjel a követ hordja szét. |
|
| copfos pogány maradt a hit. |
| Nincs lélek, hogyha nincs neve. |
| Ki alszik itt? Ki alszik itt? |
|
| Férfi lehetett, szépnevű? |
| „Mutter”-t mondott, „idesanyá”-t? |
|
| Ha egyszer névtelen kihullt, |
| Mit ér a történelmi múlt?! |
|
|
Íróhalál
|
| „Meghalt N. Gy., volt író és |
|
| Nem. Gyászjelentést nem lehet |
| Visszahördülni, mint ha vödör |
| csattan a kútban. Az ember az, ami. |
| mindenestül. Semmi se „volt”. |
| A jelen hullik velünk, ahogy |
| szétporladó szikláról madár sikolt |
| a naplementébe: mára vége. |
| Ami van, veszendő és végleges. |
| A feltámadás nagystílűsége ez. |
| Nem mozdít rajta visszhang, |
| És Istenre vagy emberre fonódó |
| bölcseletek minden kötélzete |
| végképp bevallatlan marad, |
| hogy szeretted a mondataidat, |
| mint lebontott templom köve |
| kőpor, sztetoszkóp, morfium, |
| hörgés, függőón, ágytál – |
| a szavaidban te pontifikáltál. |
|
Föníciai írástudó
| És akkor hátravolt a háza még. |
| Az ablakból a kék-zöld cédrusok. |
| A két hajó egymás falára ring, |
| ha az öbölre esti szél zuhog. |
|
| Majd elindulnak Karthágó felé, |
| majd fehér éllel vág a kelta part, |
| a hajósok mind vért öklendenek, |
| de a vitorla majd végig kitart. |
|
| Csak bíborért, csak mérges fűszerért, |
| csak üvegért, csak tompa mámorért, |
| csak Astarte kis fémszobraiért |
| és semmi-mellű ibér lányokért. |
|
| Mi vonzza őket mégis vízre el? |
| A hullámtest mint végső oltalom? |
| Szabadnak gondolt, nyers formáival. |
| a véges árucsere-forgalom? |
|
| Byblos nem tudja, hová lett az ég. |
| És éjjelente perzsák siklanak. |
| Mint fönn felejtett szarkofágfedél, |
| a városra a múltja rászakad, |
|
| két követ ásnak az udvarban el, |
| rajtuk az ugariti alfabét. |
| A vitorlák sehol sem látszanak. |
| És akkor hátravolt a háza még. |
|
|
A Gare de l’Esten
|
Voltak idők, amikor emberi városok
– Firenze, Granada vagy Bizánc –
az emberi képzeletnek adtak kifejezést;
ha a mi időnk nem ilyen, azért nemcsak
a gazdaságot kell hibáztatni,
de kultúránkat is, melynek képzelőereje
csődöt mondott.
Kathleen Raine
|
| Berlin Párist dalolja. Berlint Páris. |
| A vonat sziszeg, a vonat dohog. |
| A történeti kontextus halott. |
| Felszáll a bolond-sok álom fia, |
| a sín végéről sírkert szele jő, |
| határtalan a jelentésmező, |
| csak épp deformált, ami lineáris: |
| szent ámulások, Isten veled, Páris, |
| vad tor vár minket, tűzcsóvás szilárdság, |
| hegy és tenger övezete szituáltság, |
| e koldus, zűrös, bús világ pedig |
| – historikuma bár repetitív – |
| a szövegalakítás szintjén |
| daltalan, mint kutya mögött a sintér, |
| fagyos lehellet, hullaszag-Bizánc, |
| mely már nem tudja, mi az asszonánc, |
| tárgya a sorsa, sírva követi, |
| redundáns lelke ezt követeli, |
| aztán kinyúlik bután, hidegen |
| az érdekeltté nem tett szövegen, |
| melynek jelentéshorizontja dermed – |
| ó, szótlan, forró, illatos szerelmek, |
| Flórenc, Granada, Páris fellobog – |
| a vastengelyen vágtat egy halott. |
|
Okigbo megfordítja a nsukkai arcvonalat*
| Hullámtarajt zúz kövekre a forrás. |
| Valahány elmegy itt, kapaszkodik. |
| „Hová lesz”, „honnét”, „mi lenne, ha egyszer” – |
| embert veszít, ki látomást veszít. |
|
| Tükrök villognak testünk körül sebzett- |
| áhitatosan. Hét távoli szél, vagy |
| négy lovas körbejár a hegyen. Vagy csak |
| a világvégi, egyszeri méhkas, |
|
| körülforog a mély szibilla-kamra, |
| odalenn, ahol éjszaka úgyis |
| álmodunk, Isten legszebb töredéke, |
| pálmakertről. Szól a De profundis.
|
|
| De vályogházba belép-e az angyal? |
| Jegenyék közt eltéved a bozót. |
| Az úton részeg mind, és egy se szomjas. |
| Ó, még egy könyvet! Mallarmét! A szót! |
|
| S a tenger messze. Ó, jaj, Palinurus! |
| Veled hullt palló, kormány, evező. |
| A sár megköt majd. Látni érdemes volt. |
| Téged nem roncsol el csak az idő |
|
|
| Téged nem roncsol el csak az idő |
| A sár megköt majd. Látni érdemes volt. |
| Veled hullt palló, kormány, evező. |
| S a tenger messze. Ó, jaj, Palinurus! |
|
| Ó, még egy könyvet! Mallarmét! A szót! |
| Az úton részeg mind, és egy se szomjas. |
| Jegenyék közt eltéved a bozót. |
| De vályogházba belép-e az angyal? |
|
| Pálmakertről szól a De profundis,
|
| álmodunk, Isten legszebb töredéke, |
| odalenn, ahol éjszaka úgyis |
| körülforog a mély szibilla-kamra, |
|
| a világvégi, egyszeri méhkas, |
| négy lovas körbejár a hegyen, vagy csak |
| áhitatosan hét távoli szél, vagy |
| tükrök villognak testünk körül. Sebzett |
|
| embert veszít, ki látomást veszít. |
| „Hová lesz”, „honnét”, „mi lenne, ha egyszer” – |
| valahány elmegy itt, kapaszkodik. |
| Hullámtarajt zúz kövekre a forrás. |
|
|
| Téged nem roncsol el csak az idő. |
| Belép az angyal. Álmodj, Isten legszebb |
| töredéke. Szól a De profundis.
|
| Látomást veszejt, aki embert sebzett. |
| S mert embert sebzett, látomást veszít. |
|
|
Trója
|
Lakatos Istvánnak
| Nincs másik pálya, Hectorom. |
| átlósan föl-le jár. Sötét, |
| éjszaka sem. Trójának most |
| mert nem vigasz, csak dögvigasz: |
| és míg kemény tíz éven át |
| földnek hiszi, s árboc-kötél |
| neked nincs Ithacád. A Sors |
|
Változat balladára
| Egy szál nyirettyű ide-oda |
| jár a szemhatáron. Hófelhő |
| csüng a híd fölött. A lámpabél |
| az utolsó házban is végigégett. |
| Valahol sötéten énekelnek, |
| hangyaszerű vonulás. A sikátor |
| hirtelen véget ér. Dominus |
| a háztetőről, recésen imbolyog |
| a gyertya. Zárt spaletták. |
| Az őrmester a sortűz előtt |
| megkérdi, ki álmodott nagyobbat. |
|
Kései fürdőzés
| A félsziget. A félsziget. |
| Ökörnyálon hintál az esti bűvölet. |
| Fürdés a tóban. Meztelen. |
| Kit víz érintett, nem lehet gyökértelen. |
| A dombhajlatban nyáj halad. |
| Ábel terelt Káin földjére nyájakat. |
| „Kolomp szól.” Merre hallgatod – |
| azóta is a lábnyomodban baktatok, |
| ökörnyálon hintálok, esti bűvölet, |
| a nyáj, a tó, a félsziget, |
| s hogy nekem is szól juhakol, üszög, |
| lélekvesztő és kocsmaküszöb, |
| fürdés a tóban, éjfélkor, örökre – |
| áldó négy ujjam ott tartom fölötted, |
| félszigeten, vízen, kocsmában is, |
| holtodban is, holtomban is. |
|
Az ígéret*
| Akit nem lesnek alligátorok, |
| aki alatt a fatörzs nem recseg, |
| akit iránytű sosem boldogít, |
| mert az irányt a csontja mondja meg, |
| aki fakérgen ujjával haladva |
| megtalálja a bevésett betűt, |
| fölteszi róla, hogy családi ékszer, |
| mely a korhadt farostba beletűnt, |
| aki telepes szeretett volna lenni, |
| őshonos, ha nem reccsen a faág, |
| akinek angyal tapadt az ablakába, |
| akinek fölrázták a paplanát, |
| akit a hold szarvacskája vezérelt, |
| ahol végig ismeretlen a bozót, |
| aki tudta, hogy a szarvasokat lelőtték, |
| ahogy majd lelövik a hírhozót, |
| aki látta a fenyőtűhulladékot, |
| amíg a fogak csattognak odalenn, |
| egyetlen levegő-ígéretbe burkolódzik, |
| és előbb-utóbb azt mondja, jelen. |
|
Föníciai hajósok
| És mennek, elvakultan, messzire. |
| Egynek holmija van, másnak hite. |
| Ó, termékenység istennője, te! |
| Nem kérded őket, van-e folytatás. |
| A bíbor szájak étvágya oda. |
| Mállik, párállik minden birtokuk. |
| A kőtáblák elásva, régen, otthon. |
| Baál mennykőcsapása síkot ér. |
| Nem válaszol az egynemű anyag. |
| Az alfabéta nem jó semmire. |
| Fönícia halott, mert nincs hite. |
| A kőben két oroszlántest szorong. |
| Szűrt fény esőz az üres városon. |
| Palló, lajtorja sehol, csak az árnyék. |
| Az anyag tövén átfordult idő. |
| Byblos a halott szolgák városa. |
| Ég és föld közt rettentő szarkofág. |
| Az idő majd évekre hullik el, |
| mint szolgákra a szolgaság. |
| S ők mennek, elvakultan, messzire. |
| Astarte hitével, vagy nélküle. |
| Ó, örök hátizsák! Az örök hátizsák! |
| Hiába kérded, mi a folytatás. |
| Fölring a part, s egy délibáb vele. |
| S a partnak nincs vitorlamestere. |
|
London
| „Nem kell halkan beszélned. |
| Itt nincs lehallgató készülék.” |
| Öt percre voltunk a British |
| Museumtól, abban a nagyon |
| intellektuális negyedben, ahol |
| a cukrászsütemény is könyvek |
| közé ékelődik, s az ember elfelejti, |
| hogy a háború alatt elrabolták |
| a könyveit. A háború után meg |
| elkallódtak az al- és társbérletek |
| vizenyőin. „Nem kell halkan |
| beszélned.” Itt minden márványból |
| van és büszkeségből, a múzeum |
| földszintjén II. Ramszesz fej- |
| szobra végigsugárzik a főutcán, |
| akár a tagolatlan Sors. Minden |
| egészben van. Latin derű és |
| germán rend helyett mint fel- |
| fehérlő árny dől a falakból |
| az integritás, a birodalom |
| széthulltán túlnövekvő. „Itt nincs |
| lehallgató készülék.” Minek. |
| A festő bűzhödt járdakövei |
| s a költő álmatlan, vad város- |
| negyede rég felszívta a dögvészt |
| sikoltó utcalány éjszakai átkait, |
| félholt csecsemője éppúgy része |
| a Teljességnek, mint a könyvtár, |
| a piac, a gárdisták, a politikusok. |
| A szavak burka folyvást ugyanaz, |
| nyugodtan lehet igazat mondani. |
| Nem kell halkan beszélned – |
| de hangosan sem. Nem hallják. |
| A szó nem hallatszik Ithakáig. |
| A hajón elolvashatod a vándorlás |
| kitűnően dokumentált történetét. |
|
Depresszió
| A kavicsbánya nem jut fel a hegyre. |
| A kavicsbányát szégyelli a hegy. |
| A bányában csak akkor van világos, |
| ha valaki lámpával odamegy. |
|
| A hegynek múltja van. Szakadék, szikla. |
| Vessző, jobb kéz, ha kell, vizet fakaszt. |
| Csodák idején feldörren a bánya – |
| mint a hegyé, anyaga ugyanaz. |
|
| Nem keresik. Öngyilkossággal, bűnnel |
| van verve, aki végül odamegy. |
| Sötétje határt szab a horizontnak. |
| És hegyomláskor eddig jut a hegy. |
|
|
Az útirány
| S akkor a korlát meglazult. |
| Nem beszélt róla senkinek. |
| Csöndben figyelt. A héja tud |
| figyelni így, ha fenn libeg, |
|
| a csőr metszette folytatást, |
| a forgást, ahogy végbemegy, |
|
| – mint nyomtalan csatornabűz, |
| megtölti minden pórusát – |
|
| s hamuhodatlan visszahull, |
|
| egy felhőtlen, vad éjszaka, |
| s a hajókorlát felragyog. |
| ha ott vagy, és ha nem vagy ott. |
|
|
Firenze nehéz napjai
| apja, Yehiel már nem élt. |
| alkonyatkor megállt a nap. |
| Két gyertya közt az asztalon |
| lassan forgott a sorskerék. |
|
Csak szeretetből ér vagyon. |
|
Gerinced pénz veri agyon. |
|
Rossz jellemből lesz gyűlölet. |
|
Gyűlölködés nyomorba vet. |
|
Megaláznak, szeress megint. |
| Hogy kilobbant a gyertyaláng, |
| éjfélre kelve jött a hír, |
| hogy egy legendás vad spanyol |
| nyomán jön a kalmárvilág. |
|
Csak szeretetből ér vagyon. |
|
Gerinced pénz veri agyon. |
|
Rossz jellemből lesz gyűlölet. |
|
Gyűlölködés nyomorba vet. |
|
Megaláznak, szeress megint. |
| És utcahosszat vér csorog. |
| A hírek lenn száguldanak. |
| alkonyatkor megállt a nap. |
| A kormos gyertya csonkjait |
| egy kis cselédlány vitte ki. |
|
Egy firenzei konyhában
| Már csontja sem tapintható. |
| Ma már csak árnyék az a kéz. |
| repedt falú bögrédre nézz. |
|
| Kannádra nézz, ha végtelen |
| Ma már csak árnyék az a kéz. |
| Már csontja sincs – hogy érsz haza? |
|
| Itt csipke volt. A földre nézz. |
| árnyék csak, árnyék az a kéz. |
|
| Csak szeretetből ér vagyon. |
| Ott van minden a polcokon. |
| Csontja sincs, árnyék az a kéz. |
| Az égre nézz, az útra nézz. |
|
|
|