|
Hornok Eszternek
| Mint hadifogoly kedvese, ha indul a vonat, |
| s lépcsőt, fogantyút, ablakot elvisz az édes arc, |
| s az egyszeri vagontest robog az arc alatt, |
| de neki nem mondják, hogy „elviszlek, erre tarts”, |
|
| mint hadifogoly kedvese, ki végleg ittmarad, |
| s bűntelenségét őrzi az üres állomás, |
| és szédületében már a felhőnek dől hanyatt, |
| hogy zuhogj rám! üss meg! égess, csak őt ne bántsd!, |
|
| mint hadifogoly kedvese, kit földhöz vág az ég, |
| s lenn vergődik látványon, bénítón s egyszerűn |
| – egyetlen babitsi percre lehet forró a jég – |
| porrá fagy itt a szellem. Tanúnak lenni bűn. |
|
|