Egy íróra
|
József Attila nyomán
| Téged szeretnek, mert nem értenek, |
| fröccsent bogyóként gyűröd a világot, |
| fönn csillagot nem látsz, lenn férgeket, |
| köztes ködökből gyúrva biztonságod. |
|
| A múltad kaktuszcsönddel átfödöd, |
| benn régi magvak (rend, értelem, törvény). |
| Most bocfát ültetsz, melyre rákötöd |
| a szemelgetett idézetek könyvét. |
|
| Már óvakodsz a póztól (Messiás), |
| „közéletitől” és „közérthetőtől”. |
| Hinnéd, ki sérült, mind amnéziás, |
| és lehet lopni, különösen nőtől. |
|
| Hát mérj be távot, merszet, hőst, s ügyelj, |
| te is fönn légy az örök névsoron. |
| A végső síkon névre vár a jel. |
| Isten testetlen. Én nem osztozom. |
|
|
|