| A bokrokon levél ül, hó ül, |
| nem világhír. A bátorság, |
| az igazi, utólag sem fizet. |
| Reményevesztett a valódi tett. |
| A lovag elmenekül, jeltelen. |
| S ha ittmarad, ha megmarad, |
| lélegzik, mint a sokaság. |
| Nem teszi szóvá. Nem itél. |
| Csak következtet, csöndesen. |
| Segít, ha kell, annak, ki |
| anyanyelvén segítségért kiáltoz, |
| vagy siketnémán, jelbeszéddel él. |
| És tudja, hogy az idegen nyelv |
| gyönyörű, és jelbeszéd, s hogy |
| aki rászorul, vagy rászorítják, |
| szép ember, hangos, siketnéma. |
| Világhír nem ül a bokrokon. |
| Levéltől, hótól elválni sebző |
| mutatvány. De sebzőbb, ha |
| az ággal végigvágnak emberarcon |
| és szavát szegik. Ne mondd, hogy |
| az arcnak nincs szava. Arcok |
| sugárzásában élünk. A jobbik rész |
| a halál felé menet mind erősebb |
| szókat bocsát ki hangtalan. És |
| arc nélkül joga csak egynek van |
| taszítva mágnesezni minket, |
| s míg habozunk a kocsmaküszöbön, |
| enigmatikus kézfogás nélkül is |
| így szólni: „Légy bátor és erős.” |
|