Ius primae noctis

Félelmes nap az esküvő. Végig- szorongják. A szolgáló, a szolga, az úr, a feleség, a pap. A „holtomiglan” csak korty az éjszakából, az éjfél utáni zavaros sűrűből. A szerep, földíszítve, mint az oltár, vár, mozdulatlanul. Muszáj. És másnap fél birka, „nász”- ajándék. Mintha. És újabb szerepéhség. Új szolgáló, új szolga. Újabb kudarc. Fél birka. Mintha. És évtizedeken, évszázadokon át. Genetikai kaland. Mintha maguk választanák. Mintha választanánk. Mintha nyújtanánk. S megosztanánk. Aggódva nevelnénk egymás kölykeit. Mintha elolvasnánk egymás könyveit. Halálig spanyolfal. A táblák között rés. Örökös hasadóanyag. A peremen se hős, se áldozat. Részecskék mind. Mítoszuk időbeli ráértődés. A mélyben faggyúszag. A szolgáló, a szolga, az úr, a feleség, a pap. A birka. Mintha. Mintha. Ládányi kollektív emlékezet. És csepegnek a koporsószegek. 1991. január