Szoborcsoport

És akkor elborított mindenestül
a sötétben egy etruszk ág hajolt
át izmos válladon s a teliholdat
északi-déli féltekére osztja
bogarak rajzanak sötétbe-semmibe
szakadékba kapaszkodási vággyal
repülni ott már nem lehet
mert amit átrepülsz nem szakadék
a mélyből felfehérlő finom csontok
parazsában izzik a kővidék
hiába ínjaid holdmarta síkossága
hiába életteli rajzás ragyogás
vad özönvízben sorra bukhatnak fel
szarkofágok katakombák hűlt helye
korsók még összeilleszthető élei
cézárok dicsőségét nedvező lekopott
szélű pénzek piac mámorát rejtő eres
bőrdarabkák olvadt viaszként
lopódzó elroncsolt szenvedélyek hiába
a mélyről felfehérlő finom csontok
parazsában izzik a kővidék
pára dermeszti magas homlokod
holdpára csak élezett szögben
metszi át a hegyeket átjut sziklán
völgyön de lenn mint körömbe-hajba
fúródó nyílhegy hangtalan megáll
rezeg a táj mélység-magasság mérlege
hajdan fák voltak itt lángolt a klorofill
minden teremtett lélek dicsérje az Urat
zúgta a vegetáció a sűrű maga a zsoltár
önmagát zihálta szét
a mélyből felfehérlő finom csontok
parazsában izzik a kővidék
robbant a mellkasod a csillagsúly alatt
bordáid íve mint a lángnyelv mozdult
a kupolák között és gerendák sora
zuhogott a faldosó tűzbe és bénult vakolat
freskók mézes-arany glóriával rózsaszínné szívott
darócruhák tálon halszálka metszett kehely
az ujjak az ujjak összekulcsolása csókok
gloria in excelsis Deo örvény ragadta fel
a történet lobogását szikrák döfték az idegekbe
az igenlés hitét és közben
a mélyből felfehérlő finom csontok
parazsában izzik a kővidék
kő fogja fel járásod szőlőhegy-ritmusát
lábad mély vályogból vasbetonba lépett
nyomod mely Leonardo körzőjével mérhető
és számítógépbe táplálható
súlyod mely nem hord újjászületést
örökkön lehúzza majd mint az agyag
az etruszk ággal vállal északi-déli
féltekére bontott soha össze nem álló
teliholdat sötét korongot kongat rajtad
a por kozmikus üledék
földárnyék levonult ár futótűz pára
a végső vonzás teljesebb
kimozdult középpont kilobbant fémszál
hamueső hamueső elborít mindenestül
időtlen Pompeji szétfújhatatlan
állja a vér feszes lélegzetét
ó áldassék az igaz Bíró
a mélyből felfehérlő finom csontok
parazsában izzik a kővidék
 

1988. december

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]