Imago 10
Nem te zokogsz itt, árva harsonáddal? |
|
| Kongattak kinn. A szürke tömbvilág |
| rádől az ablak szegletére. Rézsút |
| egy levél ere közt setétre vált |
| s pihésen készül lobbanni a félmúlt. |
| Fakó ágyán moccan az ólmos év, |
| a mécs üvegje csonka, kormos is lett, |
| a párkány élén tört fülű fazék, |
| s lenn lámpavas, mely elfeledte Istent. |
| Odvak nyílnak a sikátorokon, |
| és laknak bennük, mindben, jobbra, balra. |
| Háromszögletű résben silbakol |
| a szennyvíz. Futna tőle a csatorna. |
| Pókhálódzik a város. Aki most |
| megvadult körző száraként kering kinn, |
| felhőkarcoló fúj szappanhabot |
| szemébe annak, fülébe müezzin |
| kiált hatot, és lávakő zuhog |
| eszméletére – állj, utas, megállj ott! |
| Jobbra márványok, tamariszkuszok, |
| balra csontszeges vermükkel a lápok: |
| ha Boreás űz, mindegy, merre vagy, |
| az őrhely mindenképp csak vándor-őrhely; |
| a rossz fal is fal: szélfogó. Maradj. |
| Vakold szemed, szád itt e szürke tömbbel. |
| Belföld. Bivalynyit bődülnek a fák. |
| Halászhajók rőt lámpái a vízen. |
| Belvíz. Kéz hordta sziklazátonyát. |
| Kikelt a csont is, hogy meszet kerítsen. |
| Ritka a népség, de összeszuszog. |
| Plakátot nyel és okádik az oszlop. |
| Ifjak visongnak, mint a malacok, |
| és földet foglal, aki földet osztott. |
| És kedvelik a matróztemetést. |
| Meg azt, ha mítosz habzik a görebben. |
| Lefitymálják a mívességet, és |
| azt, aki hisz. Meg azt, aki hitetlen. |
| Szemmel tartják az ében szemhatárt, |
| s ha csőrepedés van a régi falban; |
| és nem akarják tudni az okát, |
| s ha szólnak róla: sírva, nyögve, halkan. |
| Holott megvan a vitorlák helye, |
| robog a Tejút, hegedül a holdfény, |
| s az elefántok emlékezete |
| lefektethetne egymás sziklamellén – |
| és nem történik más, csak szürkület, |
| a bogarak kis vad tűzkarikája, |
| opálos odvak lesnék a tüzet: |
|
carpe diem. És: az okos kivárja. |
| Jaj, tág, hálótlan vadvizek! Hajó- |
| test múzeumi ragyogása! Vászon, |
| zászlóra vagy seborvoslásra jó! |
| Gyertyák, karének! Gyertyafény a házon! |
| A lámpástestű ember léptei, |
| ki felfogja a lelkek félhomályát, |
| és ellobbanni nem hagyja, ami |
| csak akkor ég, ha épp az Isten rálát: |
| ott a kihúnyó test előtt a kő, |
| hengerítsd el! S az ítélet világol! |
| Nem férgeket, csak folytatást tud Ő, |
| reccsenhet kapu, nyüzsöghet sikátor, |
| az a szuronnyal átdöfött baka |
| s a falhoz vágott kisded nem lesz féreg – |
| birodalom a teljes éjszaka. |
| Kulcsa van. Véges. Azt tekintsd tiédnek. |
|
|
|