Imago 6
| Holdlépte éjszakák és hűvös |
| penészes borpincében, hol már senki sem |
| tart hajófényű gyertyacsonkot, |
| amíg ropogva lépkednek a sós időben |
| az odvak álmai: a csontok. |
| Lépés – zöld párduc selyemtalpon –, |
| gyümölcsarc, kudarcfoltosan, |
| egy egész vad szellemvasút |
| lefelé szálló kéményfüstben, |
| sziklába fúrt, nagy barna romboid, |
| fehér tölcsérkutak hol itt, |
| hol ott, akár a lávabuborék; |
| kettőzött esti gravitáció |
| húzza a város vasbeton combját feléd |
| szúrós poggyászával a pályaudvart, |
| mit megnyomtak a felhők, és az átlók |
| íme, vízszintes lehetőség mindnek, |
| csak lebeg, mint a korall, billeg, mint |
| Hisz nem engedi le seki sem |
| A lágy vérzésű szabadságban |
| minden gázlómadár csak ázik. |
| a régi liliomos királyfit. |
| Mikor még ujjaival a csillagokra mutatott |
| és tudta, mi a szikomorfa, |
| szemhéja nem volt bevakolva, |
| Csigás hajú, szép Sámsonok, |
| itt imbolyog a fejetek a körben, |
| és teremről teremre felnyílik |
| a régi kor, múzeumi penészzöldben: |
| Nec supplex turba timebat – |
| harmóniában állt a nép s az oszlop, |
| dönteni vagy zuhanni: abban a kölcsönös |
| függésben a szorongás lefoszlott. |
| Kinyújtott nyakkal nagy gyíkok jöhettek |
| s nem az elszabadult erő; |
| és ama portyázó portugál hajókról |
| Ének szól az öbölben. A vízmosás |
| a város gyomrában is szétszedi az időt. |
| Az anyanyelv, az isteni korlát |
| mélyen van, mint a bürökital, |
| magasan, mint a háztetőd. |
| Hongkongba az utas már nem jut el. |
| Jön, lükög, feltátog az idegenség, |
| cincogva dudorog a parkett, zsizseg |
| a vakolat, ami arc volt, Atlantisz lett, |
| nincs veszélytelen rakpartja a földnek, |
| kutak áradnak, szétporlad a káva, |
| lepkék és teherautók összetörnek, |
| négybevágott almában az egybekívánkozás |
| egy eszme szétmúló ragyogása, |
| emelkedést a béna szárny, |
| s aki az arénából kiszakad |
| és kiül a cédrus-könyöklőre, |
| mint fúga önti el az akarat: |
| reggelre cédrus lesz belőle |
| árnyéktalan gyökere lenn, |
| holdlépte éjszakák s egy hűvös |
| a mélységből csodálkozik, és nem kiált |
|
|
|