Romantika
„Minden teremtett szín”, így mondja Byron, |
„hatalmas hangja szól”, így mondja Keats. |
Kinek fontos, hogy folyóparton álljon, |
s a pillanatot elvigye a víz, |
|
halottak lelkét nyugtatva az áron, |
és megnyugtatva azt is, aki hisz, |
mert engedi: a víz romantizáljon, |
s ne a divat, s diszkó vagy a giccs, |
|
kinek annyi a szó, mint az ima, |
mert tudja, hogy nem kell kapkodnia, |
csak tűrnie, hogy ami tud, teremjen, |
|
szólhat, s fegyelme akkor sem lazul – |
kifoszthatnak, de itt van vigaszul |
múlandóságom őre, anyanyelvem. |
|
|
|