Berachja elrontja Phaedrust

Néhánynak sikerült úgy működtetnie magát, mint a Sors.
Elhíresztelni, hogy a folyó felső szakaszán farkasok állnak,
szükségképpen farkasok, egyrészt ők valók oda, másrészt
a forrást meg kell védeni az esetleges – s amíg van esetlegesség,
kell, hogy legyen tettlegesség is. Vaslogika.
Phaedrus farkasa kérdez: azonnal támad. Csak
néhány száz év, s a bárány védekező reflexe
átalakul: „Mindig uramnak tiszteltelek” – mondja; rég
nincs már szó tiszta forrásról s arról, hogy kinek hol
a kijelölt helye – „mindig uramnak tiszteltelek” – Berachja
báránya mentegetődzik, eleve alsóbbrendűnek fogadja el magát,
vágóhídra predesztináltnak, „mindig” (a Sors),
„uramnak” (szolga), „tiszteltelek” (értékrend) –
még néhány száz év, és berögződik a
viszonyítási alap, hogy odafönn állt
a farkas s jóval lejjebb a bárány,
meg se fordul a fejekben, hogy másképp,
és a meglévőt csak erősíti a mítosz másik fele,
hogy az a „jóval lejjebb” a világ öt sebe,
hogy távolságnak s hitnek egyaránt oly hatalmas,
hogy messze ott fönn ettől sebződik a farkas,
s forrás és csorda közt magányos hitben állván,
egy percre azt hiszi magáról, ő a bárány. Odalenn azonban
nincs efféle tévedés. Adott a farkasbőr, a percnyi
diplomácia, talán a hit – de a bárány lényege
a megdicsőült ideiglenesség. Mikor Berachja elrontotta Phaedrust,
hétszáz évvel előbb kodifikálta a gázkamrát.
Két pólus közt kit ne vonzana jobban a bolygó
bárány mártíriuma, mint a fogcsattogtatás?
S ha az üvöltözés feltételezi a bégetést, és viszont,
ki ne hallotta volna, hogy a folyónak nincs középső szakasza?
Vagyis, ha megint választani kell – de hagyjuk addig.
Figyelni inkább. A hamis hangot. Az inak feszülését.
A hátgerincet. S kit merre visz az éhség.
Kit mire visz a félelem. S ami
nem ordasi, azt állandósítani.
Követni, mint a zöldár, szabadság s rend arányát.
És meghalni. És szomjazni a vastörvény halálát.
 

1980 (Hajóroncs)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]