| Minden gyilkosnak adva lett a rés, |
| hol vers tódul elő, vagy konyhakés. |
| Úgy gondoltam, én verselni fogok. |
|
| Ha történéseinket lefokozom az |
| esemény szintjére, legelőször is |
| vadlovakként vágtató villany- |
| drótokat látok. Ezek több mérföldön át |
| a lényegre törnek, dátum cikázik |
| rajtuk és ige. Nyomukban repülőgép, taxi, |
| merőlegesen lift, keresztül-kasul |
| verebek, tányérsapkák, utcanők. Rács |
| helyett ajtó. Ó, de zavarbaejtő. |
| helyett ajtó. Ó, de zavarbaejtő. |
Itt |
| volnánk hát, köztük, kik zenélnek, |
| riszálnak, Zen-buddhizmusról beszélnek, |
| isznak. Martinit legalább. |
| A tükörben széttörik a nevetés-szilánk. |
| Egy nő azt mondja: „rosseb”. Nem tudja, |
| mit jelent. A horpadtorrú kint cicáz |
| a szélben, tarolja, döngöli a |
| hegyoldalt, idebenn jó helyen vagyunk. |
| A jazz, a rock a legsarokban szól, a |
| rádióban, jól van, forró a kezed. |
| Meghőmérőzzelek? A hodsarlót kiegyenesítem, |
| csak még egy percig tartson meg az Isten, |
| s a transz-ilyen, a transz-olyan vonat |
| ne ragadjon el, mint a léghuzat. |
|
| Ne még. A négy fal közt imázs, totem, |
| tőlem ne félj, nincs fegyverem, |
| nincs velem kard, és nincsen Biblia, |
| magam vagyok a tolerancia. |
| Milyen járvány vitte el a fivéred? |
| Mit bélyegeztek bordája ívére? |
| Gótikus konzol minden bordaív. |
| Egyszer az enyém is viselt valamit. |
| Jelek közt élünk. Kinek pénz a jel, |
| kinek a hatalom, mit elvisel, |
| s éjfél előtt, hogy mind elmállana, |
| táncol a holdba épült szálloda. |
| Hó horpadoz, csuhája léghuzat, |
| hegyesszögben tarolja az utat, |
| a hórihorgas árnyék, mint az óra, |
| azt üti: „cum dignitate mori…”
|
| Maradj! |
Ez még csak percfogyatkozás! |
| Csak lenn ketyeg a taxiállomás, |
| hogy: tetszett volna másképp! hat gyerek! |
| szalvétába lekvároskenyeret! |
| nyáron muskátli! igazi karácsony! |
| behűtött sör! „fiacskám, meg ne ártson” – |
| késő: elmondták. A való oda. |
| Szentenciák – írónak nincs kora – |
| gyerünk. A szöges holdárnyékokat |
| elfödi sötét, őszülő hajad, |
| nyitod az ajtót, most már ő is ott áll, |
| képébe vágom egyszer majd, hogy voltál,
|
| hogy annyi kóbor esemény felett |
| megtörtént, hogy a tükröd lehetek, |
| s ahhoz, hogy meg tudjalak ölni, |
| csak magamat kell összetörni. |
|
|