Rapszódia éjfélkor
| Én írom? te írod? melyikünk vétke a szó? |
| Te vagy a vers helyett, eddig vagy fokozható. |
| Némulás hártyáját áttéped, tiéd, ha van, |
| mondd, gyere, diktáld, én megadom: adom magam. |
| Nem fér el közöttünk se tér, se idő, se más, |
| örökre miénk az időtlen idomulás. |
| Istennek úgy tetszett, széptestű lelki rokon, |
| éppen egy férfifej fér el a mellkasomon. |
| Térdednek csapdájában sorsába süpped a lét, |
| add meg az életnek halála jobbik felét. |
| Bőrödnek ízei bőrömet járják megint, |
| káprázva lobognak megcserélt érzékeink. |
| Hajtincsed bozótja, hangodnak sószigete, |
| kalózok kincseit bűvölöd át ide te: |
| apádtól-anyádtól elrabolt atom-javak, |
| a gének teremtő, szubtilis csodája vagy. |
| Körmömnek felelő, lúdbőrző izmok, a hát, |
| ujjongják ujjaim a tested körvonalát. |
| Végtelen szöveg, ha végtére megleltelek, |
| mormollak, másollak, mint régi kódexeket. |
| Múlnak a vizek, az időhöz zúdul a part, |
| lábak és kezek közt a világ örökre tart. |
| Meddig tart? meddig tart? mikor lesz csontod avitt? |
| Életem jobb fele, egyszercsak meghalok itt. |
| Hidat a hidász, a bukfencet bohóc veti – |
| tested van, lelked van: tartást is adtam neki. |
| Nemléted csapdája megtart még, ez az a perc. |
| Vétkeztem, kimondlak. Helyetted van ez a vers. |
|
|