| A cellafalon felizzott a por. |
| „Hát mondd meg, József, ha te vagy a látnok…” |
| Tüzelt a kő, a föld, a szennycsupor, |
| reszketve állt a pék és a pohárnok. |
|
| A rácsra nézett József és szelíden |
| így szólott: „Hármat fordul még a nap, |
| a te életed megmenti az Isten – |
| téged meg fölfalnak a madarak.” |
|
| Tudta-e, mit mond? s hogy honnan van a |
| tévedhetetlen láz sugallata? |
| s hogy van feloldás, ha semmit se szól? |
|
| De elhangzott. S kit élni küldtek, élt, |
| és hulla volt a halálraítélt. |
| Nincs kibúvó a látomás alól. |
|
|