|
Halott apámnak
| és ha vannak sem őrzöm őket. |
| Sohasem koslatom a temetőket, |
| nem rendít meg a szerves kémia. |
|
| De néha, így november táján |
| ha köd van és a nyirkos ablakok |
| mögött levegő után kapkodok, |
| anélkül, hogy alakod látni tudnám, |
| – testednek hollétéről mit sem tudván – |
| fel-felszivárog egy mozdulatod. |
|
| Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között |
| termosz forog és rossz konzervnyitó, |
| zsebkés és tátott szájú hátizsák, |
| meleg alsónemű és imakönyv, |
| s a súlytalan teher alatt a hátad |
| ropogva eszmél rá, hogy bírja még. |
| Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jólöltözött csavargó, |
| sohase mész, csak indulsz, |
| nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen, |
| visszajövök, hamar, bólintod, mutatod |
| – másnap lett volna a születésnapod – |
| és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép, |
| és integetsz – hogy integetsz! |
|
| Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál; |
| a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács, |
| a lucskos út, a végelgyengülés, a fűzabálás |
| vak képzelés csak mind, elmeszülemény, |
| hiszen hazudtam, látni szoktalak, |
| a novemberi fojtó ég alatt |
| velem indulsz, lélegzel, könnyeid |
| az én torkomat szorítják, és én hagyom, |
| s ott fönn, ahol nincs keresnivalója, |
| az a szádból kiütött, vékonyka Memphis cigaretta |
| átégeti a bőrt egy csillagon. |
|
1963 (Ajtófélfámon jel vagy) |
|