Egy fáraófej
| Hónapok óta nézlek. Nem öregszel. |
| Keskeny tükörben láttalak meg egyszer, |
| sírtál akkor – úgy zokogtál, ahogy csak |
| megvert kutyák és csavargók zokognak |
| riadtan, bosszúállón s hangtalan, |
| de nem mondhatja, mert a titok ára |
| hogy a tükörben ráismer magára – |
| így láttalak meg. Azóta figyellek. |
| Hűvös arcodban fürkészem a lelket: |
| szűk téglalapján barna homlokodnak |
| körvonaltalan árnyékok lobognak |
| gőgös urak és gőgre éhes szolgák |
| kik hajad egykor hold-alakba fonták, |
| fénylő hajad, mely többé nem libeg: |
| meredt paróka már, s orrod alatt |
| gonddal rovátkolt hieroglifek |
| mély háromszögbe csukták ajkadat. |
| Szemed körül kegyetlen, kékes ábrák |
| beszélik: itt a kéj alussza álmát |
| s mely nem tudott parancsot kívüled, |
| pihen zenéket szürcsölő füled, |
| sem álladat, sem pofacsontodat |
| nem szegzi már előre gondolat |
| és nem himbál a kényes Fáma, ím |
| kevély orrod húsos hullámain |
| s az ajkad néma. Csak szemed fölött |
| csodálkozik sötét szemöldököd. |
| Hónapok óta nézlek. Nem öregszel. |
| Várom, hogy megint sírni látlak egyszer |
| s az időtlenből kilép a titok |
| és én, a gyáva, mindent megtudok |
| s a koponyám s az öklöm összeroncsol |
| és szilánkokká szétrepül a foncsor – |
| de soha nem sírsz. Csak nézel, előre. |
| Úgy bámulsz rám, hogy elborzadok tőle: |
| a szemed két víz, egyiptomi este. |
| De nincsen semmi. Csak oda van festve. |
1958 (Ajtófélfámon jel vagy) |
|
|