Aeneas álma
| A harcokban elcsigázott tábor |
| elaludt az ital mámorától. |
| S testvére az édes pihenésnek, |
| értékes ajándéka az Égnek, |
| túl küzdelmen, véren és halálon: |
| tagjaikra ráborult az álom. |
| Úgy tűnt nekem az álom ködében, |
| mintha Hector kerülne elébem, |
| szomorúan, bő könnyeket ontva, |
| kettősfogat által meghurcolva, |
| mocskosan, mint egykor, véres földtől, |
| lábai dagadtak a gyeplőtől. |
| Ó, mennyire más volt Hector régen! |
| Mikor Achilles öltözetében |
| tért vissza, vagy mikor hajigálta |
| s vérben ázott haja és szakálla, |
| úgy vigyázott Trója ős falára! |
| S míg arcomon pereg könnyek árja, |
| e szavakat intézem hozzája: |
| „Ó, te trójaiak szemefénye, |
| megmaradt híveidnek reménye, |
| kinek jövetele végső vágyunk, |
| ó, hős Hector, mely partokról várjunk? |
| Ősi városunknak pusztulása, |
| a tieidnek sok véres gyásza |
| s a harcok kimerítettek minket – |
| hadd emeljük rád fáradt szemünket! |
| Hol van derült arcod, vidám ajkad, |
| s mit jelentsenek e sebek rajtad?” |
| Ő nekem, ostoba kérdezőnek, |
| e szókat sóhajtotta, mint jönnek: |
| „Menekülj, istennő ivadéka! |
| jaj, ne légy a lángok martaléka! |
| Falainkon ellen lobogója, |
| ledőlt magas csúcsairól Trója! |
| Eleget áldoztunk a hazáért, |
| sokat tettünk Priamus királyért, |
| s hogyha a vár védhető lett volna, |
| s nem lett volna bekerítve Trója, |
| még ha elbánnak is seregemmel, |
| védtem volna tulajdon kezemmel…! |
| A holt város, míg belép a sírba, |
| házi isteneit, ím, rád bízza. |
| Szent tárgyakkal együtt vidd el gyorsan, |
| hogy együtt dacoljatok a sorssal, |
| s amikor a tengert bejártátok, |
| ezekkel alapítsd meg a Várost.” |
| Így szólt, aztán bement a szentélybe, |
| s kisvártatva kihozta az éjbe |
| a szoborrá formált Vesta-szüzet, |
| papi fátylat és az örök tüzet. |
| Ez történvén, eltűnt látomásom, |
| s hirtelen felriadva, azt látom, |
| szerencsétlen álmom vált valóra: |
| lángokban áll édes hazám, Trója! |
|
|