| Most már hallod őket te is. |
| Most már tudod: hamis nótázásnál, |
| ígérgetésnél, emberi szitoknál |
| erősebb a hangjuk. Olyan erős, |
| tanúsítják, egyiket sem fogja méreg. |
| Keresik egymást, a trilla és a klorofill. |
| Tántoríthatatlanok, mint a kő. |
| S még többet ismernek. A visszatérést. |
| nem hengerítem el az utadból, |
| hogy lásd: fölébe ág hajlik, |
| rajta rejtélyesen ideérkező |
| érted a szárnycsattogást, |
| a négy szelet, a törzsben |
| fölgyalogló nedveket, a Hívást |
| és a Küldetést s aztán az Újra- |
| hívást és a kő porózus mélyéből |
| felküldött hajszálrepedést, az erek |
| sározott világot. Hallgass a madarakra. |
| Vérnél, elvérzésnél, utolsó lobbanásnál |
| erősebb a hangjuk. Nem, olajágat nem, |
| de a követ fölemelik majd. |
| Hangjukra tisztán kitárul, |
| kaput nyit a mélység. Halleluja, |
| halleluja: együtt hallgatjuk őket. |
|