Keats/Vas István egy sorára

Ha félelem fog el, hogy meghalok, ha rádöbbenek, s félelem fog el, ha a félelem már torkon fogott, ha rádöbbenek, hogy most félni kell, ha mint pókháló, felcsavar a félsz, ha nem találom a pókfonalat, ha rádöbbenek, a munkám se véd, ha egyszer cserben hagynak a szavak, ha bebáboz a pántos félelem, mint Kolbe atyát éhség görcse, ha nem velem fut az idő: ellenem, ha tátogok, mint elgyűrt törpefa – az Úr tenyerén szárnyra kaphatok, addigra csupa félelem vagyok.