Keats/Szabó Lőrinc egy sorára

Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok, s nem leszek többé láncra fűzve itt, hol megleltem a Paradicsomot, s velem a teljes klán kiűzetik, mert lelkünk mélyén füstbe ment a terv, hogy sokasodjunk, mint a szárnyasok, más égtáj kellett volna, míg betelt a sors, mely egyszer csontig vágatott, de az emlékkel mit sem kezd, aki a holmik közt majd csontkézzel kutat, s mint agyagménest, rendre elköti éjjel kipányvált mondataimat – vigyél, mondom az Angyalnak, vigyél. S könnyű lesz, mint a Szajna parti szél.