Vulkán felett

Házat építeni: út, igazság, élet. Az „én vagyok” teljes feladása. Este az ablak négyzetében gyertya gyúlik valaki másra. Utas, megállj; lovas, tovább: mindegy, odakinn mit határoz, akit már eddig elhozott a vágy. Meglátta, s köze lett a fényvilághoz. Beavatja az építőt a kő. Felszívja álmát a szeg és a léc. Megrendíti a sár. Az építő tudja a belső ellenszegülést. Mert éleződnek a kövek, míg lapjukat összenövesztik. Őrzik parittya-röptüket, és sírokat födtek be eddig. S a lécek emlékezetét súlyos vasízek terhelik. Nincs más gyökér, csak fagyökér. A vér besűrül estelig. Az agyagért le kell hajolni. Bölcső felett megáll a sóhaj. Lassú szekér rázza maroknyi terhét a koporsóval. Szeresd a port. Szeresd a port. Temetőben a kezdetet. A házat, ami rád omolt. Egész romos történeted. Ne érintsd, amit megszeretsz. Vagy érintsd meg, de tudva, mi. Az út, igazság, élet ez. Ne felejts gyertyát gyújtani.