A mágus válaszol
| Mint ha a handzsár lezuhan. |
| Biccen az emeleti függöny. |
|
| Mi történt, nem jelzi a térkép. |
|
|
A pilóta kérdez
| A félhold, szarvval fölfelé, |
|
| Meddig, hová még, Istenem! |
|
|
Útvesztőben: tizenhét haiku
| Hosszát már nem nyújtja kéz. |
|
| Beljebb senki nem jutott. |
|
| Hosszát már nem nyújtja kéz. |
|
| Beljebb senki nem jutott. |
|
|
A pilóta hazaér
| Nem hívtak meg a karneválra |
| az árny nem él csak téli gally |
| ha van szivednek hangszála |
| nem fáj a karneváli lárma |
| és vár egy biztos kapualj |
|
Töredék
| És akkoron a Hold elkékült |
| jég állt a vízbe mígnem végül |
|
Sinfonietta
| Vénusz-nap. Péntek. A hegytetőn |
|
| Vége sosincs. A hegytetőn |
|
| A várrom fölött porlik az idő. |
|
| Ki rombolta? Ki engedte romolni? |
|
| Letarolt tájon sorakoznak |
|
| Fegyvert letevő hadvezérek. |
|
| A mítosz hamis. A mítosz igaz. |
| A mítosz makacsabb a gyomnál. |
|
| Mind több a szövegmagyarázat. |
|
| Ki áll be őrült kertészinasnak? |
| A bölcs, az angyalok karából? |
|
| Vagy ő, aki a mélységből kilábol? |
|
| Kagylóban? Pókfonálon érkezik? |
| Hullámhegy. Vénusz napja. Péntek. |
|
| Szétvetett kézzel, latrok közt álmodik. |
| Vasárnap tankcsapdára ébred. |
|
| Legenda legendával összeér. |
| Szakadék fölött hidat ver a vétek. |
|
| Szögek és lánctalpak alatt süt a mentség: |
| Szeretném, hogyha szeretnének. |
|
| ha egyszer kimásztál alóla, |
|
| szétnézhetsz, nem tudod eldönteni, |
| hogy otthonod volt-e vagy állat óla. |
|
| Pedig ez lett volna a fű, a pára, a kalendáriom. |
| A lenni. Esetlegesből a párlat. |
|
| Tagadásból tudás. A megmaradni.
|
| Hírhedett zenésze a világnak! |
|
| Volt ideje a Sacher-katonának, |
| Novoszibirszknek, MacDonaldnak – |
|
| van-e hangod e beteg hazának |
|
| Volt ideje futásnak, maradásnak, |
| Mittel-Europának sötét titka vagyon. |
|
| Száguldanak a féktelen mozdonyok. |
| Itt ülök csillámló sziklafalon. |
|
| A magasban péntektől vasárnapig |
| minden kis mozgás jelent valamit. |
|
| Benépesül a hegy. Az vagy, aki. |
| Várad. Vársétány. Mikó. Logodi. |
|
| És fű. És pára. Valamennyi árny |
| átfészkelődik, át a tűfokon. |
|
| Vénusz-nap. Péntek. Minden végeleges. |
| A kő készen áll, mindig hű rokon. |
|
|
A Café de Lutèce-ben
| Találkozni mindjárt a kerék mögött, |
| amely lépést továbbít, lisztet, vizet továbbít, |
| és világos küllőivel nyolc részre osztja |
| a várakozást: mindjárt adok egy falás |
| kenyeret, lépj beljebb, itt a korsó, mindjárt |
| kapsz egy korty vizet, lépj idébb, törj le |
| a kenyérből, most sült ki, most jött |
| a liszt a kordén, más jószág nincs errefelé, |
| csak szamár, a tőzeget is az hordja föl |
| a hegybe, ahol a menedékház neve |
| Stasztlívec (Happiness), boldogság, nyolc |
| boldogság, egy életre elég. Ösvények vezetnek |
| szerte, csipkés várhoz, legyező boltívek |
| alatt sorakozó liliomos, oroszlános, |
| holdas zászlókhoz: a presztízsre osztott |
| világ. Rózsás ablakok mögött a lovagok |
| életének kicsinyített másolatai, |
| ki vásárol, ki másol, Windsorra, |
| Versailles-ra, Schönbrunnra figyel, akinek |
| a kerékküllőnél reménytelibb a kőház |
| s a két kőházat összekötő kőhíd, örök |
| sóhaj a túlsó part után. Örök sóhaj |
| a templomtér tetővel lepecsételt |
| végessége után: a csoda, mint a kordé |
| szamara, befogható. A tó a partjával, |
| az omló ház a fapántjaival, a tűz |
| a katlannal, a sóhaj az oltárral |
| kimerevíthető; előbb-utóbb az „És |
| mégis mozog” is szentesül, és megy |
| a hajó, mégcsak evezni se kell, sorjáznak |
| a nemzedékek, lelki nemesség és lelki |
| restség orgonasípjai, örvénybe bukó életek |
| s néhány hatalmas arc. Szól az orgona, |
| de villany van a vezetékben is, és megy |
| a szerelvény, a harmadik Párka kezéből |
| régen kiszakadt a végállomás, a kariatidák |
| egy érintésre kettéhasadnak, Pál fordított |
| értékeket prédikál: szeretet peng az ércben, |
| amelyet régen megraboltak. Az oroszlános |
| kapu mögött üres a kincseskamra, Epidaurosban |
| részvétet zeng a cimbalom, Delphiben a múltat |
| ígérgeti a jósda, Ráchel mindjárt a kerék |
| mögött a hinni-bátor Leonidasszal |
| találkozik: „Megcselekedtük, amit |
| megkövetelt a világ.” Ezt a semlegességet |
| ön seholsem fogja megtalálni, mondja |
| a palotában egy svéd hadvezér, mert |
| ez nem a könyvekben lakik: politika |
| az, amit végre lehet hajtani. Hát tovább |
| lengenek a liliomos, oroszlános, holdas |
| lobogók, atomreaktorok között, és a |
| templom védőszentjeinek kidolgozott |
| kezében borona, dárda, síp és fakalapács; |
| és orgona szól, de az országhatáron túl |
| betiltják az orgonaszót, a másik határ |
| mögött pedig előírják a Bach-jegyzékszámot, |
| vagyis mindegy. Lesz-e idő, hogy nem fogod |
| tudni, hol lakott Rembrandt, Anna Frank, |
| Vörösmarty Mihály? S hogy mért olyan kétségbeejtő |
| egy üres kottaállvány? S a stockholmi |
| palota fölött a majdnem-telihold, amely |
| számodra sosem ér utolsó fázisába? |
| S a helsingborgi kikötő, amelyet a tiéid |
| halászbárkája egy evezőcsapás híján |
| elért – de a második Párka kezéből |
| régen kisiklott az út. És az erény. Ha mégis |
| partra úszol, keresed a fapántokkal |
| megerősített magtárakat, malmokat, |
| a kerekeskutat, a katlant, az oltáron |
| a kulcsot és a kőtáblát, a porhanyós |
| földön a csillagórát jelző köveket, és |
| mindenütt a keréknyomokat, a létrát, |
| amely alatt Jákob a túlélni-bátor Leonidas |
| kedveséről álmodik, birkózik érte, és |
| hiába rabolják szét a civilizált hordák |
| a csengő márványt és a pengő fémeket, |
| s tombolva kapcsolják rá a villanyt a |
| létra remegő szárára, amely már régen |
| kicsúszott az első Párka lábnyomaiból, |
| orgona szól a majdnem-teliholdban |
| Moszkvától Párizsig, Rekviem, Kaddis, |
| Úrangyala-imádság, megállnak most |
| a faekék, lecsüggednek a liliomos, |
| oroszlános, holdas zászlók, üres minden |
| thonet-szék a Café de Lutèce-ben, mert az erő |
| mindent odacsordít, odahúz, odaérint, |
| ahová örökidőktől kell: az első |
| kerék mögé, az első kerék nyomába, |
| az első nyikorgó, madárlátta fakerékig. |
|
Vulkán felett
| Házat építeni: út, igazság, élet. |
| Az „én vagyok” teljes feladása. |
| Este az ablak négyzetében |
| gyertya gyúlik valaki másra. |
|
| Utas, megállj; lovas, tovább: |
| mindegy, odakinn mit határoz, |
| akit már eddig elhozott a vágy. |
| Meglátta, s köze lett a fényvilághoz. |
|
| Felszívja álmát a szeg és a léc. |
| Megrendíti a sár. Az építő |
| tudja a belső ellenszegülést. |
|
| míg lapjukat összenövesztik. |
| és sírokat födtek be eddig. |
|
| Nincs más gyökér, csak fagyökér. |
|
| Az agyagért le kell hajolni. |
| Bölcső felett megáll a sóhaj. |
| Lassú szekér rázza maroknyi |
|
| Szeresd a port. Szeresd a port. |
|
| Ne érintsd, amit megszeretsz. |
| Vagy érintsd meg, de tudva, mi. |
| Ne felejts gyertyát gyújtani. |
|
|
Hualing kertje Iowában
|
Réz Pálnak
| Szélcsengők az indián nevű |
| folyó felett: az átplántált otthon |
| mezében az átplántált hontalanság. |
| Cseng-bong a kert. Illatos szantálfa-füstölők, |
| kimonók, szárik villognak az ideszorított, |
| a gyökeret vert fák zeg-zugaiban, mint |
| a parton a mindig-éber szarvasagancsok – |
| a látványnak minden részecskéje riadalom. |
| Újraépíteni: üvegtöredékről üvegtöredékre |
| lépni, mezítláb. Franco elől futottál, |
| vagy vörös milicisták elől – egyként át kell |
| gondolnod valamit, de az üvegrelépést |
| többé nem kerülheted el. Sebzett talpon jár |
| minden szökevény, s ezért, hogy gyilkosok |
| vagy cinkosok évtizedek múltán buknak csak elő, |
| mikor már egész testükre fölkúszott |
| a hősi heg, a mítoszborostyán, a pénz- |
| és póz-rezegtető, melyet majd tovább testesít |
| a történelmi elföldeltetés, mi által |
| – ha hihetünk, s miért ne hinnénk Orwell szavának – |
| „a gyilkos hazugság alája kerül |
| egy mélyebb hazugságnak”. |
| egy mélyebb hazugságnak”. |
Szélcsengők. |
| Félnéma hang. Ne állj alája. |
| Felszívja otthonaid mítoszát |
| a szélbe plántált hangok metafizikája. |
| A fák között a fölhurkolt harangok |
|
körül-levése. És az is mindegy: |
| játék hurkolta oda őket? kétségbeesés-e? |
| Március van, tornádó, a fémek zengenek-bonganak. |
| Nagy nép. Kis nép. Szórványnép. Adat. Adat! |
| A tornácon, az indián nevű folyó felett |
| whiskysüveg kupakja pattan, angolul terítenek. |
| „Illendő lenne most elpusztulnom, |
| túl nem élni a hazám halálát” – |
| a bombázás alatt ezt Szép Ernő izente. |
| Whiskysüveg. Ne lépj rá az üvegcserepekre. |
| Szélcsengők. |
Szétpattog a hang. Az indián |
| nevű folyó, a keleti hangsurranás, vagy |
| a helyrajzi szám a látszat? |
| A telekkönyvnek nincs metafizikája. |
| Angolul még meg nem aláztak. |
| A tornácról nézzük a tornádót. Március. |
| Kimonók. Szárik. Szarvasagancsok. |
| Villogó öltönyben sötét férfiváll. |
| Egy másik kálvária, amely itt marasztott. |
| Egy másik seb, amely végigvonul a régin. |
| „Szívesen fáj”, mondták a szülőfalumban. |
| Hát kikre mondod azt, hogy „enyéim”? |
| Merrefelé tart az ökörnyál, ha márciusban |
|
van ökörnyál egy szantálfüst kóválygású |
| kertben, az indián nevű folyó felett, |
| amelynek folyási iránya megfellebbezhetetlen, |
| afelé, aki egy hazai trágyadombról |
| vagy afelé, akinek annyi a neved, |
| hogy egy lábjegyzetben kibetűzze? |
| Nem, a világcsavargás póza nem segít. |
| Szélcsengők. Kimonók. Helgák és Maruszják. |
| Nem hajó ez a tornádós századvég velünk. |
| A gyilkos hazugságnál mélyebb hazugság. |
| Zeng-bong a kert. Agancsokon szünetjel: |
| félnéma naplemente. Futni, vissza. |
| Kapaszkodunk. Úgyis szél. Hangok. Cserepek. |
| Szeretnek itt. Hiába. Sötét férfikar. Késő. |
| Szélcsengők. Megsiketülök. |
| Elnémulni se lehet. Ha a jelzés jön, |
| kilépek innét. Rögtön. Addig |
| el ne ereszd a whiskysüveget. |
|
Miserere
| Mint a szavanna széli fák tetejét, |
| kettétenyerelt engem az Isten. |
| Előkészítve fészke villámütésnek, |
| lassan sodródó, kékesvörös felhőnek. |
| Mozdulni talán lehet; a próbálkozás |
| képtelenség. „A költő legyen bátor.” |
| Mire? Hamarosan besötétedik. Az ágak |
| sűrű tövébe heverednek a szájuk szélét |
| nyalogató oroszlánok. Lesz, aki elbődül. |
| Honnét tudná, mi az: kifeszülni, magasan, |
| mint a gége, a puszta éjszaka alá. |
|
Gyermekrajzok
| Tisztelt Bíróság! Távkutyák |
|
| elloptak minden sztárruhát. |
|
| Beszerezünk néhány sztárruhát, |
|
| s mivel drágák a távkutyák, |
|
|
| Tisztelt Management! Alperes |
| hiányában itt per se lesz. |
|
| nálunk nincs Pádua megye. |
|
| miket a Cégbank jegyzene. |
|
| Fellebbezésnek nincs helye. |
|
|
|
Keats/Szabó Lőrinc egy sorára
| Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok, |
| s nem leszek többé láncra fűzve itt, |
| hol megleltem a Paradicsomot, |
| s velem a teljes klán kiűzetik, |
|
| mert lelkünk mélyén füstbe ment a terv, |
| hogy sokasodjunk, mint a szárnyasok, |
| más égtáj kellett volna, míg betelt |
| a sors, mely egyszer csontig vágatott, |
|
| de az emlékkel mit sem kezd, aki |
| a holmik közt majd csontkézzel kutat, |
| s mint agyagménest, rendre elköti |
|
| éjjel kipányvált mondataimat – |
| vigyél, mondom az Angyalnak, vigyél. |
| S könnyű lesz, mint a Szajna parti szél. |
|
|
Keats/Vas István egy sorára
| Ha félelem fog el, hogy meghalok, |
| ha rádöbbenek, s félelem fog el, |
| ha a félelem már torkon fogott, |
| ha rádöbbenek, hogy most félni kell, |
|
| ha mint pókháló, felcsavar a félsz, |
| ha nem találom a pókfonalat, |
| ha rádöbbenek, a munkám se véd, |
| ha egyszer cserben hagynak a szavak, |
|
| ha bebáboz a pántos félelem, |
| mint Kolbe atyát éhség görcse, ha |
| nem velem fut az idő: ellenem, |
|
| ha tátogok, mint elgyűrt törpefa – |
| az Úr tenyerén szárnyra kaphatok, |
| addigra csupa félelem vagyok. |
|
|
A halászat törvénye
| Orkney-szigetek. Szorong a halász. |
| Hajnali négytől üvöltöz a szél. |
| Tárulkozik, recseg a csónak, |
| reccsen a vétkes vízi ház. |
| Aztán a csend a léken túlig ér. |
|
| Tenger csillaga, kíméld a hajómat. |
|
|
Partra vetve
| Árokpart. Lagúna fölött az éter. |
| Hegedű, cselló. Ők ketten eveznek. |
| Lélekvesztő: Toscanini vezényel. |
| Vitorlán sodródik az éjfél. |
| Megnő az árnyék a kormánykeréknél. |
| Már szárnyam sincs. Követlek. |
|
Kilenc dobütés
| Maranathá |
Jordán patakja árad |
| Maranathá |
völgyében a halálnak |
| Maranathá |
hegyek kosokra válnak |
| Maranathá |
dombok bárányra válnak |
| Maranathá |
nem visz tovább a lábad |
| Maranathá |
körülvesznek az árnyak |
| Maranathá |
követhetetlen árny vagy |
| Maranathá |
rekedten mint a dámvad |
| Maranathá |
szórvány vagy és halál vagy |
|
Ház Betlehemben
| Minden ház fordított tömegsír. |
| Házat, földet, férfit akart |
|
| Férfit, ki földön s házban is |
| Hajlongott Ruth, s elvette őt |
|
| A frigy tetszett Naóminak, |
|
| minden ház fordított tömegsír. |
| Dávid király dédanyja lett |
|
|
Üzenet Alaszkába
| Régen nem írtam. Itt a szél világít. |
| Egyre nehezebb, ikercsillagom. |
| Sosem tudhatom, annyi-e a Másik, |
| mint szerszámnak a fű, ha meghagyom. |
| Vagy te lettél a penge, s én a fűszál? |
| s a távolság, a kelta félhomály, |
| már fel se gyújt, csak üszkösen közénk száll? |
| s nem támad rózsa, nem telik pohár? |
| Merev támlájú karosszék ölében |
| az egyikünk a fallal szemben ül. |
| Az órák ütnek. Lődözés, söréttel. |
| Ha angyal jön, elvágólag repül. |
| De mozdulatlan minden. Te is, én is. |
| Kit elképzelnek, s ki elképzeli. |
| Minden burokban. Varázsgömb vezényli |
| a városban a roppant térzenét. |
| Hallod te is? A harsona sikoltoz, |
| bíbor győzelmi zászlót vág a szél. |
| A Bürgermeister mindent máról keltez, |
| szarvasbőrön pecsétes oklevél. |
| Zúg a harang. És benne zúg a tenger. |
| A boltok nyitva. A kagyló remeg. |
| Szerelmespárok futnak, mint a sínpár, |
| szemben a szertenyíló évtized. |
| Portölcsér pattan fel a sivatagban, |
| az óceánon két sziklaszobor. |
| Hát érted ezt? Elhagyhatsz száz alakban, |
| ki mozdulatlan, mindig visszadől. |
| Várj meg! Téged visszhangoz minden horhos! |
| A szomj s a tárgya úgyis szétvadul. |
| Csenget a postás. Te voltál a fontos. |
| Micsoda csend. Az asztal felborul. |
|
|