Lámpavirág
Gyermekláncfüvet űz a Körös alji szél. |
Halként tántorog el sok kicsi léghajó. |
Pitypang, lámpavirág, rétfia, sárvirág, |
Szent János buborék füve. |
|
Minden test akadály. Kornyad, akár a fű. |
Így szól Ézsaiás; Péter apostol is. |
Zsoltározz, kiabálj: itt vagy, a dóm tövén. |
Eddig tart a jövőd s a fű. |
|
|
A Pietà előtt
Tartottál félholt kicsi testet a béna karodban? |
Bújhatsz. Benned a csont, mely levezekli a bűnt. |
|
Jelbeszéd
Ha észrevétlen várja a cselvetés |
Ádámot, Évát, folyton, azóta is, |
mert nincs tartása a fatörzsnek, |
hogy letapassza a ferde kígyót, |
|
ha bármit érsz, a vétek az útirány, |
látványos ünnep, kőkori bajvivás, |
s némán virraszt az ág, de virraszt – |
van jele óarany életének?! |
|
|
Az emlék ára
„Valék siralom tudatlan…” |
|
Whitmanesque
Botticelli Vénusza, páva tolla, |
őszirózsák, még temetőszagúak, |
szebb a metró vérvörös álülése: |
|
Profanum vulgus
„Gyülöllek, távol légy, alacsony tömeg” – |
lenézlek, kotródj, parvenü új elit, |
nem látsz messzebb a csőcseléknél, |
s kelleted itt magadat hiába. |
|
Rolls Royce-ban rágcsálsz, Westelen émelyegsz, |
adatbankodból ránk dül az évtized, |
Európát mondsz, s nem ér mosatlan |
mondataidba csak önszerelmed. |
|
De tudnod kell majd, megriadón a nyáj |
miért tódult vén csőszlobogók alá, |
míg részeg koldus ült a sarkon, |
és a világ tuladott a kocsmán. |
|
|
A szekta és az idő
Se mánk, jövőnk, se múltunk. |
Megyünk, megyünk, sikoltunk, |
|
|
Tériszony
azt a vad tömör villogást |
melyben az álom szétterül |
hogy más vulkánt többé ne láss |
csiszolatlan mély köveken |
azt a szétcsúszó röhögést |
azt a nagy madárvijjogást |
a visszametszett szédülést |
|
Végtelen történet
A pillanat letörve. Nem díszlet ez, de kép. |
A víziballadából a csónakos kilép, |
kecses hidat szorongat a gondolák sora, |
s lebillen a hüvelyk – ez hordágy, nem gondola. |
|
Zárvány*
vályog a barlanghorpadást |
nászutat reneszánsz palota |
|
Sienai kútfigura
nincs falikút, csak a gyermek |
|
|
|