Máglya

Steinach-műtét

1

Lépj át

Nedvkeringés a háncs alól,

manószakáll a vízesésben,

kisuvickolt csizmád elől

felszól az én elfelejtett léptem.

Egyetlen körző két szára: járunk

a kékbe burkolt faltövek között.

Minden színt leolvaszt a tűz.

Kályhának feszítjük a hátunk.

Azt mondod: „Elroncsolt ólomkatona.”

Azt mondom: „Bőrét vesztett konvertita.”

A kín a párkány felé lendít.

Aztán már a hold sem jelent semmit.

Ég felé nézve kottáztunk egykoron.

Lábnyomunk Pompeji volt, nem Hollywood.

Lépj át fenyéren, rajtam, a falon.

Bennem nincs élet. Sem igazság. Csak út.

2

Orgonaszó

Ha a világot végképpen átrendezik,

s a talapzatról nem tudjuk, ki szól,

ha a világot háromszögbe rendezik,

át kell majd törni az orgonaszón,

egy jellel, át a hártyás üvegen,

inteni, hogy mindent hallottam itt,

az orgonát magasba hordó üvegen,

a lépteket magasba felkongó boltíveken,

hogy enyém a hang: nincs, csak halottam itt.

3

Aggok háza

Hóhatár, síbakancs, alpesi ház.

A látvány megidézhetetlen.

Az utcán magukban beszélnek.

Pad szélén ülnek a szürkületben.

Egyszer csak odalép. „Glockner. Műlesiklás.

Kilencszáznegyven. Porhó. Tűz a nap.

La Conga! A padlóig a szédületben…”

És akkor egyet elszólítanak.

4

A préri télen

Mínusz tizennégy Celsius.

Fázik a fény, fázik az árnyék.

Mathilde meztélláb lép a hóra,

hogy kinn az indián ne fázzék.

„Kultúrantropológia” – szól a professzor.

„Viktimológia” – szól a másik.

Sündisznó hömpölyög a hóban.

Közben mindenki tovább fázik.

5

Egyre messzebb

Egyre messzebb, megfoghatatlan,

fénykép sem éri el,

gleccser, meteor, sziklaösvény,

sehol túristajel,

szigony se (kötni), ostor (ütni),

árvíz (lefojtani) –

de itt egy síró öregember.

Ő is volt valaki.

6

Ez még csak

Ez csak kiesett műtéti idő.

Ez még csak hordágy. Állathang hörög.

Rezgő szavak, csettintő nyelveken.

Fehér köpeny a légcsöved fölött.

7

Fönt és lent

De mégis: szárnyak.

Kar nélkül lengeni.

Átkerülni egy felsőbb némaságba.

Valóra támadt

múltját tengeti

a szerelem korall kisplasztikája.

Megtörtént? Mindegy.

Levonul a szépség.

Föntről is látni, hallani.

A mélytengeri műteremnek

izomszorító lüktetését

időtlenség sem oltja ki.

8

A testek és az órák

Hanyatt, egyedül, szemben ablak,

lazul a pánt.

Mennek a testek és az órák,

csillag iránt.

De hiszen ezt akarta látni,

nem a halált.

Az Idő testté lőn: ki eljön,

hazatalált.

9

A párna

Seneca hogyan boldogult?

A kád köréje tántorult.

Egyre sűrűbben fogta be

hatalma, teste, végzete,

mígnem egyetlen pont a kád

a végső geometriát

alája feszíteni mind

a párna törvénye szerint.

10

Az ébredés

Tehetség a présbe:

ég alá fut az őszi csatornák

háromszögelése.

„Azelőtt”, „azóta”.

A villanyfényes ablakból elszáll

a kék tavirózsa.

A rácson átivel,

kényszeredetten imbolyog a vers.

Ne érd be ennyivel.

11

Ne érd be ennyivel

Kegyetlenség gyermekkorában,

felnőttként két-három csoda,

az, hogy a Föld gömb alakú,

hogy nincs valódi gyógyulás,

de kitárt kar a sivatag

– ennyi kellett, hogy megértse,

Knut Hamsun hogy került oda.

12

Csalódások

Azt hittem, a Szfinkszé a fejed.

S most látom, három

retekkel eszed

a vajas kenyeret.

Rólad kérdezte Babits:

„Lehet-e forró a jég”?

Izeg-mozog a sapkában a fejed,

mint a menyét.

Körülcsavar a por, a házipor.

Talpig atkában fekszel.

Sivatagi rózsa! ne számíts rám,

ha egyszer megöregszel.

13

Summa

Csillag fia voltál, az is maradsz.

Csak a denevér a tanúd.

Az űr sistergi: „Come, you Brute”,

a feketéllő öreg árok az,

az öreg árok kitárt karja az.

Többet a sebészkés se tud.

14

Az elbeszélés^*

S egy fehér csapat lép a hegygerincre.

Zsindely alatt a néma orgona.

Alpesi ház. Füvek lehorgadt tincse.

Késsel jelölt fán bőrszíjak nyoma.

Préri. Gleccser. Szakadék. Imasálba

tekergőzve a kiesett idő.

Egy ablakból a felsőbb némaságba

leskel tíz férfi s ugyanannyi nő.

Mindenütt ablak. És szemben is ablak.

Ez lesz a végső geometria.

Meghasadt rács. Ott lenn a sivatagnak

forró jéggé kell majd változnia.

S az öreg árok magára maradhat.

Szárnyak sem érik el már. Ő is ablak.

Víz alatti régészet

Joseph Brodsky emlékének

1 (Más-más éghajlatokról)

Más-más éghajlatokról

robbanni kész erekkel

vissza sohasem úszni

ugyanahhoz a roncshoz:

a hűség történettelen.

2 („Ne hajolj le. Ne vedd föl.)

„Ne hajolj le. Ne vedd föl.

Te is épp annyi voltál.”

„Én nem – reccsen a mozdulat. –

Én már nem, soha többé.”

Tükrök fordulnak vele körbe.

Gömbfejű, elrozsdált beretvák.

3 (Ez a gránitszobor volna)

Ez a gránitszobor volna

a régi liliomos királyfi?

Uralkodónak templom illatú.

Szobornak mozdulatlan.

Mint ha nem fontos a vers.

4 (Délután öttől erre jár.)

Délután öttől erre jár.

Mindig gyalog.

Köpönyegben, széles kalapban.

Csizmában, talán bakancsban.

Lába körül a láthatatlan

gyerekdalárda harsonál.

A hajófenéken eközben

áll a bál.

Magadra vess, ha erre jár.

Magadra, és ne másra, csak magadra.

Hát ne mutass a csillagokra.

Mutass a porba. Le a porba.

Soha többé a csillagokra.

Mindig a porba.

5 (A homokkövek között)

A homokkövek között

a müezzin hatot kiált.

Nincs ennél nagyobb híradás.

Nincs árvább esemény.

6 (A szikomorfa és a márvány.)

A szikomorfa és a márvány.

A temetőbogár. A mécs.

Fognak az őrök, kétfelől,

magad vagy, mit beszélsz,

vétlen kezed a testeden,

mint ébredés előtt.

Tépd fel a szerelem pántjait,

mint lélegzet a temetőt.

7 (Ötvenhat nyirkos éven át)

Ötvenhat nyirkos éven át

bentről jár egy toronyszobát.

Mert nem kell megbénulni, ha

az ember toronyőr fia.

8 (Éjszaka. A gaz világít.)

Éjszaka. A gaz világít.

A szénkupac, a rőzsefolt.

Mazareel körvonalait

vetíti az égre föl, föl

a dudorodó vályogház

nyirokmirígy-oldalfalán

a vinnyogó keretbe vágott

egérfaroknyi ablakkereszt.

Vastagkörműek egymásba bukó

házsorainak roncshéja ez, kik

szénakazlak sokszögű öbleiben

bivalybőgésre hallgatnak, és

szótlan sást kötöznek, s az út

szélére szögelik mindazt,

ami eszükbe jut, s télire

háncsba burkolják a fát.

Vinnyog, vérzik, világít.

Utas, tovább. Utas, tovább.

9 (És ott az árok.)

És ott az árok.

A bogáncs belekap a hajba.

A sátrakat részvét takarja.

Tépnek, bármerre fuss.

És mint az ámok-

futó, rádőlsz az útkanyarra.

Vár a filiszteus.

10 (Meddig értek bizánci vérbe)

Meddig értek bizánci vérbe

Justinianos álmai?

Hol válik nép a csőcseléktől,

s „edzeni”-től az „ártani”?

Törvényjavaslat és bohózat,

szövegelés, irodalom,

zsibvásár, parlament, papolni,

hol a határ? Ébredj, Platón.

11 (Mert páfránylétre kárhozott,)

Mert páfránylétre kárhozott,

aki ellened áskált.

Kórboncnokod sem tudhatta

a csont stilisztikáját.

Krim vagy Michigan – mindegy, ha

egy metafora téves.

Good-bye, Joe. Tartjuk a fejünk,

hogy te pallóra léphess.

Terra Exotica

1

Pelikán

Pelikánnal a szíve: úgy vagy velem.

Átdobbansz most egy keskeny fényjelen.

Ez itt egy másik kikötő.

Hamarosan elindulok.

A tömlőben harminc év fulladás.

Melyikünk halott?

2

Egy másik kikötő

Ez itt egy másik kikötő.

Át kell rajzolnom teljesen.

Fénycsőben, hanghullámon, lépcsőfokon a mozgás:

a kikötőben én rejtezem.

De – lampiont a vízesés –

a függetlenség mellbevág.

Mint ha elszabadul a hajókazán,

és jazzdobnak hiszi magát.

3

Lampion

De – lampiont a vízesés –

a szójabűz, a halbűz,

a „másként élni” rettegése átfog.

Földrengés, vulkánfüst, barlangérzet,

idegen papírszemét idejében

rugdosódik a város.

Támpont a láda, amit este kilenckor

a vállán vitt be az öltönyös igazgató a palotába.

A láda fontos, szegletes, nehéz.

Mondták már neked bármilyen nyelven:

„Szeretlek, mint ládát a léc”?

4

Papírszemét

Idegen papírszemét idejében

karcsúmód hallgatnak a zárak.

Mért tud úgy fájni egy banképület?

Nec supplex turba timebat.

A koldus az újságjára dermed.

„Vasfüggöny”, olvassa, és kacag.

A csatornán olajrakomány. A dokkmunkások

macskahátukkal oda hajlanak.

Térdig járok a vízparti szemétben,

idegen papírszemét idejében.

5

Macskahátukkal

Macskahátukkal oda hajlanak,

ahol szépség, nagyratörés nincs már.

Szembe patakzó élet sincs.

Olaj, felzavart víz, moszat, hínár.

Szétvert húsú asszonyok cikázása a gyöngyért.

Nézed. Az olvasztárt is néznéd.

Nem segít a gyöngysorvásárlás. Se Tolsztoj, se Marx.

Hagyd a magad csónakba törettetését.

A kagyló is, ők is beledöglenek.

Mért tud úgy fájni egy banképület?

6

Csónakba törettetés

Hagyd a magad csónakba törettetését.

Tágasabb a hegyi úton.

Szolga vezet egy öszvért.

„Szabadság – szól az öszvér. –

Amit hallott, mind rágalom.

A nevem: Dr. Ló. A címem: kastéj.

J-vel, mint csermej, csevej, paraj.

Az ételem sertéskaraly. (Mint

karvaly.) Lábamon topán.

Morgenstern a keresztkomám.

Témám: a finánctőke és az éhség.”

Hagyd a magad csónakba törettetését!

7

A hegyi úton

Tágasabb a hegyi úton.

Lélegzik a talizmán.

Csupa ősi mozgás a bambuszliget.

Kardvasa mögül néz a nádorispán.

A pálmák körül a talaj repedezett.

„Hol a szolgahad? Hol a ló?

Kié a föld?” „Azé, aki megműveli.

De hiszen ez nyilvánvaló.”

8

Csupa ősi mozgás

Csupa ősi mozgás a bambuszliget.

A romos pantheonban, az eső verte híd alatt

éjszaka martalócok, szerelmespárok alszanak,

senki sem tud lépcsőbe égett lábnyomokról.

Senki sem hiszi azt, „kolomp szól”.

Ez csak az ősi mozgás. A madarak jövendölése.

Ajtónyílás hajnal felé. Sikoly. Mert nemcsak menekülésre

termett a világ. A liget lobban, fénylik, elvakít.

Honfoglalás. Ne hivatkozz az őseidre. Te vagy itt.

9

Lépcsőbe égett lábnyomok

Senki sem tud lépcsőbe égett lábnyomokról.

A tűzhányók már csonkig égtek.

Ne hivatkozz lépcsőbe égett lábnyomokra.

Még most is égnek.

10

A tűzhányók

A tűzhányók már csonkig égtek,

a rizsföldek közt fejfa-léptek;

a nép a viccelődés fényköreit rója,

a büfékben szendvics és Cola,

ez hát a tűz dimenziója.

11

Fejfa-léptek

A rizsföldek közt fejfa-léptek.

Vonat, halászhajó, szikla, háló

visszadobja. Reng az öbölkaréj,

felakad a hullám a csúcsokon,

mint a palást. Álomnyelven

hallod meg majd a feltámadást.

12

Reng az öbölkaréj

Visszadobja. Reng az öbölkaréj.

Elias Canetti kié?

A partoké, a partoké.

Paul Celan? Kafka? Istrati?

Visszadobja. Nem tudja, mi.

Nem tudja, mi, nem tudja, hol,

a víz, a víz nem válaszol,

feljön a hold, a víz dagad,

és neveket és sorsokat

gyökerestül dobálna ki.

S a part mértéket tart neki.

13

Gyökerestül

Gyökerestül dobálna ki.

Ezért kés, korbács, hóhalál,

gránitszoborrá éhezés

csak látótávban érhet el,

ha melléd épül valaki,

kötszer-, tea- és hírhozó,

aki vétlen sem hagyna el,

nem adna ki, nem hagyna ki,

gyökerestül nem dobna ki,

gyökerestül sem dobna ki.

14

Hóhalál

Ezért kés, korbács, hóhalál.

A percre érzékelhető.

Mint esőt pagodatető,

titkos feljárót szerető,

a test megérti, rányílik

a végképp versbe dermedő,

az ajtó félúton megáll,

kötszer, tea, hír érkezik,

messzelleni már nincs idő.

Aztán a ládát elviszik.

15

Már nincs idő

Messzelleni már nincs idő.

Az ajtó félúton, sötétnek

ütődik a sziklatető.

Kökörcsin, szél leánya, félek.

16

Szél leánya

Kökörcsin, szél leánya, félek.

Tömlő lobog, füvek dobolnak,

kormányos csontja, nyurga fényjel.

Sehol a csónak. Érj el. Érj el.

Tizennégy triolett

1

Mondd el fiadnak

Add tovább a történetet:

Fáraón átcsap az áradás,

mert ezt kell még megértened,

add tovább a történetet,

s a tenger továbbél veled,

mert más a hír, s a víz hatalma más,

add tovább a történetet –

Fáraón átcsap az áradás.

2

Spárta

Miféle erő szólt nekik:

egyetlen sűrű pillanat,

hogy ha nem védik, elveszik,

miféle erő szólt nekik,

hogy vissza nem perelhetik,

hogy most meghalni józanabb,

miféle erő szólt nekik –

egyetlen sűrű pillanat.

3

Balsors

És befizetve az APEH felé:

egy névutó mélyén a hőskor.

Az üldözött, ki honját nem lelé,

ha befizette az APEH felé,

meghonosul, bár meggebed belé,

hát jelezze ön „a felmerüléskor”,

hogy befizetve az APEH felé –

egy névutó mélyén a hőskor.

4

Új Betlehem

Mit akar tőlem ez a század?

Jöttem üstökös fák alól:

Prokofjev tűi harsonáznak,

mit akar tőlem ez a század –

Pollock tű-labirintusának

egy vonása sem válaszol,

mit akar tőlem ez a század?!

Jöttem üstökös fák alól.

5

Skyline

Halálunkon te ülsz-e tort,

tűz-víz-lég-fény, főnix-szülés,

tündöklő, szennyes, vad New York,

halálunkon te ülsz-e tort

(sofőr Ahmed, pincér Kevork,

Stern Isaac hegedűmüvész) –

halálunkon te ülsz-e tort,

tűz-víz-lég-fény, főnix-szülés?!

6

Szakadék

Lábadnál nyílik a verem,

örökre, mint a horizont.

Léphetsz fontoltan, hirtelen,

lábadnál nyílik a verem –

azt mondod, ott van lenn a menny:

ha angyalt látsz, azt is kimondd.

Lábadnál nyílik a verem –

örökre, mint a horizont.

7

Vigasztalás

Ezerszáz éve itt sikolt.

Ő Jézus hatodik sebe.

A világ nem kérdi, ki volt.

Ezerszáz éve itt sikolt –

Vitéz Johannes Háry olt

vért s Óperenciát bele.

Ezerszáz éve itt sikolt.

Ő Jézus hatodik sebe.

8

Azonosulni

Mert előcsörtet az a vadkan.

Lopott végvárban ünnepel.

A gróf pisztolya újra kattan,

mert előcsörtet az a vadkan,

dzsidás tömegsír ég alattam,

Atlantisz, mely nem süllyed el,

mert előcsörtet az a vadkan,

lopott végvárban ünnepel.

9

Kufstein

Álom. Fölszántja a sarat,

s az ázsiai koponyáknak

kiművelt kristály nyelvet ad,

álmot: fölszántja a sarat,

lesz búza, gyár, folyóirat,

minden, mi vastag fal közt támad,

álom. Fölszántja a sarat

az ázsiai koponyáknak.

10

Kitántorgott

Leköpdösték a mikroszkópját,

és díjazta a messzeség.

(Joyce Dublinból Triesztbe kószált);

leköpdösték a mikroszkópját,

mert lelkén hordja minden ország

a csőcseléke bélyegét,

leköpdösték a mikroszkópját –

és díjazta a messzeség.

11

Huszadik század

A nő megmondta, vérbajos.

Ő egy országot vitt a tűzbe.

Csak pár perc az a szép galopp,

a nő megmondta, vérbajos –

hát sivatagi rém tapos

a kút helyén, mi szomjat űzne?!

A nő megmondta, vérbajos.

S ő egy országot vitt a tűzbe.

12

A nemzedék

Ők hoztak hegyi levegőt

és Párizst, Londont és Firenzét,

vízpartot, visszarévedőt,

hoztak tátrai levegőt

és táncot, gúzsbaköthetőt,

fuldoklásukra semmi mentség,

ők hoztak hegyi levegőt,

Párizst, Londont, Weimart, Firenzét.

13

Tarkólövés

Kései utód mit se lát.

Csak madarat, csak köveket.

Pendragon. Válasz. Eclogák.

Kései utód mit se lát,

csak saját, sebzett Krisztusát:

kitértek érte. De minek?