Szerepcsere^*

A hosszú, tekervényes út. Látod-e, útitársam. Labirintusban a szülőfalunk, sarkított fákon kúszik fel a szél. Hanyattfekszünk, s éjente lassan, ámbraszaggal fölénk hullik a maradék levél. Érzed-e, útitársam. Elvonz a hold és megszögel a nap. Elkerüljük a városokat, győzöd-e, útitársam. Nem füttyentünk, minek. Tovább, gyalog. Egy városszélről vad kenyérszagok, erre laktak a pékek. Itt volt a magtár. Leégett. Kormát a kemencének tapintod-e, útitársam. Nem téved el, aki tévelyeg. Nem téved el, aki tudja, téved. Érted-e, útitársam. Nincs kitartóbb nálunk, csak a féreg, övé a végső lakhatás, akár megütnek, akár megszeretnek, és szól az a viaszon túli ének, hallod-e, útitársam. „Itthon vagytok.” Kékre fagy a szájam. S a novemberi éjszakában nincs hullócsillag, cet csontja, zsályaillat, csak az elemek odva alján a gabona ígérete. A gabonáé. Ízleled-e, útitársam. Csak a föld, a föld füstfordító vonzereje, legyőzöd-e, hát legyőzöd-e végre, útitársam! Vízen járni, tűzben, léghajón semmivel sem képtelenebb. Rugaszkodj el. Megtart az emlék. Ég veled.