Szerepcsere*

A hosszú, tekervényes út.
Látod-e, útitársam.
Labirintusban a szülőfalunk,
sarkított fákon kúszik fel a szél.
Hanyattfekszünk,
s éjente lassan, ámbraszaggal
fölénk hullik a maradék levél.
Érzed-e, útitársam.
Elvonz a hold és megszögel a nap.
Elkerüljük a városokat,
győzöd-e, útitársam.
Nem füttyentünk, minek. Tovább, gyalog.
Egy városszélről vad kenyérszagok,
erre laktak a pékek.
Itt volt a magtár. Leégett.
Kormát a kemencének
tapintod-e, útitársam.
Nem téved el, aki tévelyeg.
Nem téved el, aki tudja, téved.
Érted-e, útitársam.
Nincs kitartóbb nálunk, csak a féreg,
övé a végső lakhatás, akár megütnek,
akár megszeretnek, és szól az a viaszon túli ének,
hallod-e, útitársam.
„Itthon vagytok.” Kékre fagy a szájam.
S a novemberi éjszakában
nincs hullócsillag, cet csontja, zsályaillat,
csak az elemek odva alján
a gabona ígérete. A gabonáé.
Ízleled-e, útitársam.
Csak a föld, a föld füstfordító vonzereje,
legyőzöd-e,
hát legyőzöd-e végre, útitársam!
Vízen járni, tűzben, léghajón
semmivel sem képtelenebb.
Rugaszkodj el. Megtart az emlék.
Ég veled.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]