Pathétique
| Háború után van hová hazamenni, egy cserép |
| muskátli és egy katonafénykép közé. Az idő |
| nagyon egyszerűen múlik, többnyire be sem |
| lázasodunk tőle, telnek az albumok, csomó- |
| sodik a bőr, a szökőkút ágai pontosan ugyan- |
| oda csapnak: el lehet menekülni, mint Szun |
| Vu Kung Buddha rózsaszín ujjai közül; sem |
| a hűség, sem a hűtlenség nem érdem (más |
| nyelven gügyög a gyermek a térden) – |
| nyelven gügyög a gyermek a térden) – |
csak |
| épp szánakozni egymáson nem kell. Nem kellett |
| volna. Sem a hazátlanságon, sem az aknazáras |
| szülőhazán. Nincs lejjebb, amiről azt hihetni: |
| lenn van. Mert nehezebb a sarzsit állni, mint |
| Korinthoszban prédikálni. |
| Korinthoszban prédikálni. |
Élni is lehetett |
| itt. Sírok és tömegsírok között. A múlt egyre |
| csak közelebb költözött. A Margitsziget ingyen |
| volt, nem úgy, mint a történelmi fátum. S a |
| Ligetnél máris tábla van: „itt állt a Regnum |
| Marianum”. Sehol a templom, és sehol a templom- |
| romboló, és van hová hazajönni. Lehet újakat |
| építeni. Van hová visszamenni. |
| építeni. Van hová visszamenni. |
Szótár sem |
| kell már. Az idők összeérnek. A vízsugár |
| egy halott muskátlitőre téved. És ha lázam |
| van, akkor lázam van (vedd meg a tempera- |
| túrádat, mondja a gyerek) – lázrózsát |
| mutat egy tükör. Rámismernek. Ráismerek. |
|
|