Az őrtorony

Széljárta éjszakákon szemüveg, zokni, fogpohár az ágyon. Valaki a párnájától válni készül. Az ajtófélfát sem érinti meg végül. És hiába van a húsvéti lapon pirostojás, akár vérjavító borban a véres ragyogás – eltűnt a dolgok íze. Nincs már rögeszme sem. A harangkötélen egy emlék kondul: „jelentkezem”, s körvonaltalan minden. Az őrtorony kétfelé leng a szélben. Középütt rostokol – nem angyal, nem ördög – egy bátor mondat. Aztán az is kevés. És lehull a magasból az utolsó ölelés.